Fehér pillangó. A sötétben repül. Egyedül. Kezek nyúlnak felé. A pille gyorsan csapkodni kezd, de egy kéz elkapja. Lassan roppantja össze a törékeny testet, a lepke élettelen testéből tömérdek vér kezd el szivárogni. A vérből egy alak formálódik: én. A sötétben ülök, a kezek már felém irányulnak. A ruhámba kapnak, tépik le őket rólam. A csupasz, fehér bőröm alól pedig pillangók száza bújik elő az arcomra tapadnak és leeszik rólam a húst.

Verejtékben fekve ébredek. Erősen zihálok. Körbe nézek. Még mindig a szobámban vagyok. És ami a legfontosabb a ruháim rajtam vannak. Ökölbe szorult kezeimet lassan ellazítom. A lábaimat belebújtatom a fekete papucsomba és felállok az ágyból. Szerencse, hogy felébredtem. Nagyon jól ismerem már ezt az álmot. Minden éjszaka ez ismétlődik, kivéve, ha nem álmodok semmit. És azt szeretem a legjobban. A tükör elé vonszolom magamat. Szavak visszhangzanak a fejemben. Régi, elfelejteni vágyott emlékek.

Szervusz Jimin! Mi lenne, ha ma is szórakoznánk?

A tükörképemet mustrálom. Hosszú, kócos fekete haj. Gucci táskák a szemem alatt. Jelentéktelen, üveges szemek. Száraz, cserepes ajkak. Sápadt bőr. A karjaimon kisebb, nagyobb vágások. Van amelyik gyulladt, van ami már heges. A csuklóimon hosszú, fehér cikornyás hegek. Két évvel ezelőtti. Akkor majdnem sikerült itt hagynom a poklot. De még időben ,,megmentettek". Megfésülöm a hajamat. Szokásos módon egy bő pulcsit veszek fel, amiben szinte elveszek. Felveszek egy rövid nadrágot és rá egy térdén lyukas farmert. A konyhába csoszogok. Egyedül lakok ebben a kicsi, tetőtéri lakásban. A nagynéném aki eltart engem a Jeju szigeten dolgozik, de havonta egyszer ellátogat hozzám. Olyankor csak mosolygunk és úgy teszünk, mintha nem tudnánk egymás sebeiről. Kiveszek a hűtőből egy almát, a táskát a hátamra kapom és elindulok az iskola felé. A fülhallgatóimat a fülembe gyömöszölöm és elindítok valami zenét, amit szívemből utálok, de legalább elég hangos ahhoz, hogy csöndben érezzem magamat. A kapucnimat a fejembe húzom és nem nézek az emberekre, csakis a cipőm orrát bámulom. A kezeimmel a kabátomat szorítom. Gondolkodás nélkül teszem előre a lábaimat és élvezem a fülembe ordító énekes keltette csendet. Hirtelen valaki hátra ránt engem, a kapucni lehull a fejemről, a fülhallgatók pedig kiesnek a fülemből. Hangos dudálást és szitkozódást hallok. Az idegen faggatni kezd engem

-Jól vagy?

Egy ideig csak nézem őt. Magas fiú. Barnára festett fényes haja van. Két fekete fülbevaló a füleiben. A kabátja elég márkás, szóval gondolom minimum ezüst kanálal a szájában született. (Ha valaki nem tudná koreában ezzel a párhuzammal mérik a gazdagságot. Az aranykanál a legjobb) Gazdag fiú, akinek nincsenek anyagi gondjai, csak megszületni volt nehéz neki.

-Miért rántottál vissza engem?

-Mert nem akartam, hogy elüssenek.

-És ha én azt akartam, hogy elcsapjon a kocsi?-Eredetileg csak az úton szerettem volna átkelni, de örültem volna, ha elütnek.

-Te azt akartad, hogy elgázoljanak?!-Szemei kiguvadnak és már meg is születik benne a véleménye rólam: őrült, öngyilkos hajlamú, depis, mazochista.

Hervasztó pillantást vetek rá és átfutok az út túloldalára.

-Hölgyem, várjon!-Kiált utánam.

Jimin, te olyan édes vagy, mint egy lány.

Újra bedugaszolom a fülemet. Nincs kedvem emlékezni a múltra, pláne nem most. Belépek az iskola nyikorgó kapuján. Az osztálytermembe megyek és ledobom magamat a helyemre. Hirtelen valaki hátulról belém karol, összeborzolja a hajamat és kiveszi a fülemből a rémes zajnak is alig nevezhető zenét. Taehyung. A másik oldalról egy hosszú hajú kedves mosolyú lány ölel meg. Jisoo. Ők ketten a legjobb barátaim. Nagyon szeretem őket. Mindig itt vannak nekem. Miattuk szoktam iskolába járni. Taehyung az a típus aki tele van szeretettel és energiával. Nem számít mi történik, mindig van egy levakarhatatlan vigyor a képén és nagyon őszinte. Jisoo, mintha a kishúgom lenne. Nagyon gondoskodó. Semmit nem tesz a megkérdezésünk nélkül, mert ha Tae és én nem állítanánk le néha nagy butaságokat csinálna. Elrendezem összekócolt hajamat és elkezdünk beszélgetni.

-Hogy nézek ki?-Kérdi Jisoo, aki a már már az illetlenség határát súroló miniszoknyáját igazgatja.

-Mint egy kurva.-Vágja rá Tae, amiért a helyszínen egy gyors verést kap Jisootól.

-Szerintem is rövid a szoknyád.-Mondom inkább csak magamnak.

-Jaj már, ne legyetek ilyen fásultak. Karó van a popsitokban? Ha úgy öltözök, mint egy apáca soha nem fogok bepasizni!

-Jaj, te meg a pasijaid!-Vág grimaszt Tae.

-Egyszer meg fogom találni az igazit.-Biggyeszti az ajkát.

És így veszekednek tovább, én pedig hallgatom őket. És élvezem, mert mint minden vitájuk végén, pár perc múlva már az esti karaokés ivászatot fogják tervezni. Amire soha nem megyek el. Éjszaka sok rossz dolog történik az emberekkel.

Jimin, Jimin, finom vagy mint egy lány!

Jungkook pov.

Beléptem a nagy vaskapun. A zárba dugtam a kulcsot. Még mindig az a furcsa lány jár az eszemben. Miért akarna meghalni? Persze, nem ismerem a történetét, de az öngyilkosság akkor is túlzás. Az olyan, mintha feladnád a harcot és inkább elmenekülnél. Elmenekülni pedig szégyenteljes dolog. Visszaemlékezek az üveges szemeire. Mint a gyöngyök, amik elvesztették a fényüket. Mintha ő maga vesztette volna el a fényét. Az órára vezetem a tekintetemet. Ó, jaj, el fogok késni a fogadóórámról. Felkaptam a táskámat és becsaptam magam mögött az ajtót. Az átiratkozás olyan macerás. Főleg, hogy egy koreai iskolába kell járnom Amerika után. Nem ismerek itt senkit. Kivéve azt a fura lányt. Vagyis őt sem. Megérkeztem az iskolába és célba vettem az igazgatói irodát amikor...amikor az a lány jött velem szemben. Egy pillanatra döbbenet futott át a sápadt arcán, aztán visszatért a kifejezéstelen arckifejezése és ment tovább. Tehát ő is ide jár? Beléptem az irodába és leültem az igazgató úr elé. 

-Az átiratkozás után-

Kiléptem az irodából és a szemem sarkából egy kicsi, surranó árnyékot láttam, a tetőre vezető lépcsőn. Követtem, lábujjhegyen osontam. Amikor kiértem a tetőre a hűs levegő a hajamba kapott és kipirosította az almácskáimat. A tekintetemet a korláton egyensúlyozó alakra emeltem. És már megint ő volt az: az öngyilkos lány. Odarohantam hozzá és lerántottam a korlátról, ő pedig egy félelmetes reccsenéssel a csuklójára érkezett.

-Mondd, te hülye vagy?!-Üvöltött rám.

-És te?! Már megint meg akartál halni!?

Feltápászkodott, de a csuklóját fájdalmasan dörzsölgette. 

-Mutasd!-Kaptam el a csuklóját és rántottam fel rajta a pulóvert. És akkor megláttam a kezét: szét volt vagdosva, a csuklóján egy hosszú, fehér heg volt. Kirántotta a karját a kezemből.

-Menj el! 

-Nem!-Nyúltam újra a keze után, mire ő magából kikelve üvöltött:

-NE ÉRJ HOZZÁM! NE ÉRJ HOZZÁM! TŰNJ EL! NE ÉRJ A RUHÁMHOZ! NE ÉRJ A BŐRÖMHÖZ!

Mi lehet vele? Mintha valami eltört volna benne. 

 -Megkérdezhetem a nevedet?

Ő zihálva nézett fel rám. A szemeiből könnyek folytak. Egy lépést tettem felé, mire ő egyet lépett hátra. 

-Sajnálom, ha megijesztettelek. Én Jeon Jungkook vagyok. És te?

-P-park Jimin.

Felé nyújtottam a kisujjamat.

-Ígérd meg, hogy borogatod a csuklódat, oké?

-Te pedig ígérd meg cserébe, hogy nem beszélsz senkinek a vágásokról.-Majd összekulcsoltuk a kisujjainkat. Még egy percig az arcát fürkésztem, majd elindultam haza. Szóval már van neve. Park Jimin. Illik rá. De valami nyugtalanít vele kapcsolatban. Az üveges szemei, a sápadtsága, a vékony végtagjai, a sebei, a hegek és a halálvágya.

Itt is lenne az első rész, remélem sikerült felcsigázni titeket :3

Voteot kommentet szívesen fogadok :)