(18+)

Chuuya fel-alá járkált a szobájában s arra gondolt: Semmi kétség, ő lesz az!

Senki más nem nyúl ilyen aljas eszközökhöz a vámpírok közül, amivel egyaránt veszélyeztetheti önmagát és a fajtársait is. Ez lehet egy üzenet számukra, hogy elérkezett a bosszú. Persze még mindig úgy vélte igen indokolatlan Mori haragja, hiszen sosem mondta, hogy szereti őt vagy hasonlók. Sőt éppen ellenkezőleg: minden egyes tettével, mondani valójával csak azt erősítette meg, hogy gyűlöli és elárulva érzi magát. Az egész vámpírrá válásnak az volt a célja, hogy a testvérét megmentse. Mori tudta jól, hogy az időérzékük a vámpíroknak teljesen más, mint az embereknek, szándékosan hátráltatta, s így az utolsó utáni pillanatban ért oda húga ravatalához.

- Amikor így nézel, mindig úgy érzem, ha akarnám se tudnám megérteni min jár az eszed...

Chuuya felkapta fejét Dazai hangjára. Nem tudta mikor lépett be a szobába, ahogy a miértjét sem szavainak. Most érdekelte őt vagy sem? Sosem kedvelte az ellentmondásos embereket. Halhatatlan tásai között is nehezen viselte el, ha valaki nem tudta mit is szeretne.

- Figyelj... Ha nem is akarod megérteni a dolgainkat, akkor mégis miért jöttél utánam? Nem értelek - kihúzta magát, hogy magasabbnak tűnjön. Maga sem tudta miért, de mikor kettesbe voltak a számára egyszerre irritáló és félelmetes, fiatal halandóval mindig előtérbe került kisebbségi komplexusa.

- Ki tudja, talán egy részemet mégis csak érdekli - töprengett Dazai, a csillár felé emelte tekintetét.

- Kiborít, hogy mindig ellent mondasz saját magadnak, halandó - morgott a vámpír, szavaiban nyílt őszinteséggel.

- Ez vicces, azt hiszem lassan már nem lesz olyan tulajdonságom, ami miatt ne lennék számodra „kiborító" - mondta a fiatal férfi és lépteivel megközelítette halhatatlan imádottját.

Igaz is, ugyan miért is kedvelem? - gondolta, s való igaz, napok óta nem talált erre a kérdésre magyarázatot. A rövid ismertségük során számára kiderült, hogy Chuuya egy cseppet sem aranyos, valamint a bájos és megértő kifejezések szöges ellentétje.

Az egész vonzalom olyan ostobán megmagyarázhatatlan volt Dazai számára. S mégis ahogy ott állt előtte ez a rendkívüli szépséggel megáldott halhatatlan, valami csekély védtelenséget vélt felfedezni az apró termetében. Persze nem kifejezetten a magassága miatt érezte így, valójában úgy érezte, hogy Chuuya ugyan fizikailag kiemelkedő erővel áldatott meg (noha ez betudható a vámpír-lét alappilléreként), ám de lelkileg gyenge, szinte esetlen. Meg akarta védeni.

- Nevetséges - felelte a vörös hajú férfi, szinte az egyetemista gondolataiban olvasva: - Nem mintha én különb lennék... - suttogta.

- Ez az első alkalom, hogy valami negatív önkritikát mutatsz - játszott egy apró barna tinccsel Dazai.

- Valóban, és nem tudom miért is mondtam ezt most el neked, ts - ciccentett a vámpír miközben jobb híján belerúgott egy gyengébbet az egyik székbe, ami a szoba közepéből így feltehetőleg helyére került, az íróasztalhoz. A bútorok hangos csattanással találkoztak. A könyvek melyek rendetlenül hevertek a deszka tetején a falnak csattantak, majd az ütődéstől egymás mellé sorakoztak.

A fiú még csak meg sem rezzent. Hozzá hasonló más emberi lények természetesen más reakcióval illették volna a vámpír rémisztő, ám sokkal inkább értelmetlen agresszióját. Legalábbis a legtöbbje.

- Amikor mindent széttörsz, vagy eldobálsz, jobban érzed magad? - kérdezte miközben a vámpír háta mögé ért. Mind össze néhány centi választotta el kettejüket. Chuuya nem mozdult, nem fordult Dazai irányába, helyette továbbra is azon gondolkodott mit törjön össze legközelebb. Legszívesebben persze magát Dazai-t szaggatná cafatokra. Vagyis így gondolta, de persze ez is csak a belsejében élő tsundere véleménye volt.

- Nem - válaszolt a kérdésére, majd kiegészítette: - Figyelj, jobb lenne, ha most hazamennétek Atsushival.

Dazai nem tudta mi lepte meg jobban: az, hogy Chuuya emlékezett barátja nevére, vagy az, hogy nehéz lenne nem azt hinni, hogy védeni próbálja őt, őket, egy számukra ismeretlen veszélytől.

- Akivel a barátod bátyjának meggyűlt a baja könnyen lehet, hogy a Mesterem, nem beszélve arról, hogy egy ősvámpír. Korábban Ryuval láttuk mire képes, hidd el nem szép látvány.

- Nem szeretem, amikor a keresztnevén szólítod. - szavai közepette elkapta a vámpír hátára omló vörös tincsét és gyengéden ujjai köré csavarta. Tekintetével a férfi keskeny nyakának szinte tökéletes vonalát követte. Elkápráztatta a kinti hótakaróhoz hasonlóan csodálatosan fehér bőre. Természetesen ez a legtöbbször nem jutott eszébe mikor találkoztak, de most, hogy kettesben voltak valami furcsa feszültséget, bizsergést érzett szívében, melynek kapcsán jobban meglátta a vámpír földöntúli bájának betudható, szemmel látható külső jegyeit.

Chuuyán fura áramütés-szerű érzés söpört végig, még jobban kiegyenesítette hátát és úgy döntött, ha két percen belül a halandó nem hagyja abba a haja birizgálását az egész kastélyt összezúzza.

- Nem mindig hívom így, leginkább csak akkor, ha egymás közt vagyunk - pördült meg és lesöpörte magáról a fiú kezét: - Amúgy meg... ne molesztálj, mert meg talállak folytani.

A vámpír tanácsa kicsit sem rémítette meg Dazait, ellenben most, hogy szemtől-szemben állt vele úgy érezte ellenállhatatlan vágyat érez az iránt, hogy tovább zaklathassa a minden bizonnyal veszélyes és kiszámíthatatlan férfit. Hiába, hogy annak hűvös tekintete szinte lyukat égetett a mellkasába.

- Mit csináltok még, ha csak „egymás közt" vagytok? - kérdezte a fiú, farkasszemet nézve a vámpírral.

- Ahhoz neked semmi közöd - mosolyodott el Chuuya, aki halovány féltékenységet vélt felfedezni a rajongója tekintetében.

A következő perc eseményei rendkívül gyorsan zajlottak le: a kistermetű halhatatlan egy a mellkasára mért lökést követően az ágyra zuhant. Nem értette, hogy lephette meg egy ilyen apró, de annál jellemzőbb cselekedett. Zavart tekintetét a fölötte magasló férfira emelte. Hátrányban érezte magát. Dazai tekintetében valami furcsa távolságot és hidegvérűséget vélt felfedezni. Felkönyökölt az ágyon, de nem állt fel, úgy érezte erre képtelen.

Mégis, hogy érheti el egy egyszerű halandó, hogy egy vámpír behódoljon neki? - Erre gondolt. Korábban volt már róla szó, de ő is és Akutagawa is úgy érezték valami nem teljesen emberi szellem lakozik Dazai lelkében.

- Elárulok neked valamit, amit nem rég hallottam egy barátomtól: az az elefánt, ki láncra verve éli le életét nem fog ellenkezni. Ha átkötöd egy hajszál vékony kötéllel a lábát, hiába lenne képes egy szempillantás alatt eltépni, nem fogja. Mert nem ezt szokta meg - mondta a fiú, maga is meglepődve szavain. Valahogy nem volt teljesen önmaga.

- Ezt hogy érted? - kérdezte a vámpír még mindig könyökén támaszkodva, kérdőn félrebiccentve fejét bal válla irányába.

Dazai lehajolt, ismét a szemébe nézett. Térde felett támaszkodva hajolt a vámpír orcájába, minden kisebb félelem nélkül. A halhatatlan, ősidők óta vadász szerepét betöltő Chuuya pedig ismét prédának érezte magát.

Dazai folytatta: - Évek óta menekültök előle, nem? Mi lenne, ha egyszer a futás helyett a harcot választanátok?

- Mintha az olyan egyszerű lenne. De egyébként is, miből gondolod, hogy menekülünk előle?

- Azt nem nehéz kitalálni. Ideköltöztetek minden előjel nélkül, holott korábban az ország ellenkező szegletén éltetek. De laktatok már Európában is, sőt, mi több: Amerikában is. Mielőtt megkérdeznéd: utánanéztem - előzte meg szavaival a vámpír gondolatait, majd térdre ereszkedett, kevéssel Chuuya ágyéka alatt. Tenyereit is a matracba mélyesztette, szorosan a riadt halhatatlan kővé dermedt teste mellé.

- Most mire készülsz? Ha hozzám érsz, megöllek - tájékoztatta őt a vörös hajú férfi kellő higgadtsággal.

- Majd meglátjuk - mondta magabiztosan a másik fél és a vámpír ajkaihoz hajolva sajátját hozzátapasztotta. Gyengéd csókot lehelt reá, majd cuppanó hang kíséretében elvált tőle. Miután visszautasításnak semmi jelét nem vélte felfedezni ismét visszatért a vörös ajkakhoz.

- Mh - nyögött a vámpír mikor megérezte a fiú nyelvét, ahogy szemfogai közt átdöfve övét kereste. Ahogy találkozott sajátjával és a hegye az övéjéhez ért mély levegőt vett orrán keresztül, arcpírja beszínezte sápadt, ámde oly gyönyörű arcát.

Chuuya ugyan halott volt félig-meddig, ámde Dazai úgy érezte ajkai melegek és bársonyosak. Kisvártatva felbátorodott s hevesebb mércét vett szenvedélyes csókja. Érezte, hogy a vámpír apró teste beleremeg a tempóba. Csak egy csók volt csupán, de őt is átjárta egy furcsa melegség, mely után váratlanul kirázta a hideg, a szó legjobb értelmében. A levegő vétel már koránt sem volt oly egyszerű, nem beszélve arról, ahogy nyáluk összekeveredett és nyelvük feltoloncolta szájpadlásukig. Kénytelenek voltak ismét elválni, felsóhajtottak, ajkuk mentén nedvesség gyűlt össze, végig folyva nyakukig. Dazai fülében vér tombolt, egyenletes tempóban lüktetve.

Chuuya szaporán kapkodta a levegőt, kézfejével igyekezett felszárítani a testnedvet mely folyton kibuggyant szája sarkán az intenzitás során. A téli hidegben zihálva lehelete megszínezte a levegőt.

- A féltékenység eléggé tipikus emberi tulajdonság - próbált témát váltani.

- Bizony, ahogy a nemi izgatottság is. Egyiket se lehet leplezni - mutatott le Dazai a fiú ágyékára.

- Ne feledd, hogy ezzel nem vagyok egyedül - engedte el magát Chuuya, könyökei már belesajdultak a folytonos támaszkodásban, ezért úgy döntött megadja magát és elfekszik az ágyon. Felesleges lett volna menekülni ameddig nem tudja, hogy álljon ellen ennek a fura, nem átlagos halandónak. Nem beszélve arról, hogy hiába idegesítette, de ugyanott imponált is neki az, hogy kicsit alárendelt szerepbe kényszerült.

- Akkor mit javasolsz, hogy orvosoljam a problémát? - engedte le karjait Dazai is, így a vámpír feje mellett támaszkodva közvetlen közelségből figyelhette annak tekintetét, miközben combjai közé simult, nekipréselve erekcióját Chuuyáénak.

- Javaslom, hogy vágd le, amennyiben szépen kéred, tán segítek is - makacsolta meg magát a halhatatlan, de végre elmosolyodott.

Dazai kuncogott.

- Amikor mosolyogsz egész aranyos vagy! - csókolta meg ismét. Végre nyeregben érezte magát, ahogy a kis vörös vámpír a karjaiban remegett. Tudta, mindketten tudták, hogy ki lesz az irányító, annak ellenére, hogy Chuuya minden egyes idegszála ordított a gondolat ellen. De a teste egyszerűen nem volt képes reagálni erre. Vagyis csak az a része, amelyet akaratával irányítani tudott. Más helyeken már javában dolgozott rajta az adrenalin és az endorfin.

A fiatal férfi nem érezte úgy, hogy finoman kéne haladnia. Egyrészt ez nem vallott rá, másrészt pedig nem tudta mennyi ideje maradt terve megvalósítására. Így, ha nehezen is, de elvált azoktól az immár kipirosodott ajkaktól és lassan birtokba vette a lehetetlenül fehér és módfelett kívánatos nyakat.

- Az lehet, de ahogy a nyakamba hajolsz kicsit morbid - hunyorgott Chuuya, a vér immár teljesen a fejébe szállt: - Ezt inkább egy vámpírnak kellene tennie egy emberrel - ismertette véleményét.

- Éppen ezért izgató, nem? Néha hagyhatnád, hogy áldozat legyél... - csókolta végig az érzékeny, vékony bőrréteget Dazai egész a halhatatlan teremtmény füléig. Fülcimpáját óvatosan beharapta, finoman szívogatta.

- Nh... a kezdetektől az vagyok - kapaszkodott meg Chuuya a fiú vállába.

- Talán csatlakoznom kellene Atsushi bátyjához a nyomozásban, hátha más vámpír is behódolna nekem.

- Azt ne merészeld - mondta a vörös hajú. Saját szavai ugyan meglepték, de a kimondott szónál vajmi kevés az, minek nagyobb hatalma van egy nemes életében. Márpedig Chuuya nemesnek született. Az, hogy az élete egy ponton kisiklott ezen semmit nem változtat, így csak elmosolyodott.

- Egyelőre nem tervezem - tért vissza a vámpír nyakához Dazai, miközben annak szájából egy elfojtott nyögés hangja szökött ki. Az agya még mindig tiltakozni próbált az egész ellen. A teste azonban reagált. Oldalra döntötte a fejét a jobb szög érdekében és szorosan Dazai pulcsijába kapaszkodott. Nem tudta eldönteni, hogy ezzel megálljt kiáltott vagy zöld utat adott a fiatalabbnak, de nem igazán akart ezen fölös köröket futni.

A barna hajú kezei lassan indultak útnak az apró testen. Habár már volt alkalma néhol megtapintani, most sokkal nagyobb hévvel és egész más szándékokkal kezdte felmérni a terepet. Chuuya törékeny volt, de ugyan akkor elég szálkás is, így nem kellett attól félnie, hogy egy erősebb szorítás vagy egy hevesebb lökés esetleg kárt tehet benne, ez pedig az eddigieknél is intenzívebben hatott rá.

Dazai lassan kezdte csak el az ing kigombolását. Nem akarta feltépni, mint egy egyszerű ajándék csomagolását. Ahhoz ez az ajándék túl drága volt. És túlságosan izgató. Nagyot kellett nyelnie, ahogy egyre több gyönyörű és hófehér bőrfelület előbukkant, ezzel felfedve a cseresznyékre emlékeztető mellbimbókat, amelyekkel vétek volt nem foglalkozni.

Lassan járta körbe őket nyelvével, egy-egy apró nyöszörgést előidézve partneréből. Az apró test minden egyes nyelvcsapásnál megrezzent, majd ívben megfeszült mikor az ajkak és a fogak következtek. Minden apró harapás és szívás csak még fölöslegesebbé és szűkebbé tette a tulajdonosán feszülő nadrágot. Azonban annak eltávolítása még váratott magára.

Mikor a barna hajú férfi, nem épp szívesen, de otthagyta az immár csillogó és piros színben pompázó, keményen meredező mellbimbókat, ajkaival ismét útnak indult a céloszlop felé. Lassan térképezte fel a puha, hófehér, kissé remegő hasat. Minden csókja után apró nyomot hagyva a fogaival, ezzel is jelezve, hogy itt járt és szándéka szerint hamarosan vissza is tér majd újabb és újabb utakra.

- Ehh?! - sóhajtott fel a kellemes érzésre halhatatlan áldozatunk és érezte, ahogy a halandó nyelvével lassú táncot járt köldöke körül, ezzel egy újabb apró sóhajt és némi kuncogást kiváltva belőle. Azonban ez a nemű pajkosság nem tartott sokáig, lévén, hogy Dazai a köldök és az öv közti távolságot már fokozott tempóban tette meg.

- Ne haragudj Chuuya, de annyira jók a reakcióid, hogy szeretnék kicsit messzebbre menni... - figyelmeztette, hangja szinte könyörgő volt.

- Messzebre? - kérdezte kétségbeesve a vámpír, aki természetesen az elejétől fogva fel volt készülve a legrosszabbra (?), de ez a kijelentés váratlanul érte. Olyan érzést váltott ki belőle, amikor egy rendkívül fárasztó nap után hirtelen meteor csap a házába. Persze ezt még hosszú élete során idáig ő sem tudta megtapasztalni, nem is vágyott rá különösebben. Azonban az aktuális pillanatban azt gondolta, tudja mire vágyik minden porcikája és az valószínűleg egész hasonló Dazai „messzebbre szeretnék menni" kijelentésének mögöttes jelentéséhez.

Megrontója kezei könnyed, gyakorlott mozdulatokkal kezdtek dolgozni a nadrág eltávolításán. Először a szíj, majd a gombok következtek. Chuuya levegővételei pedig egyre szaporábbá és hangosabbá váltak, majd nyögéssé gyarapodtak mikor már kiszabadításra került legbecsesebb testrésze.

Dazai nem lepődött meg azon amit ott talált. A nadrág alatt egy szintén fekete boxeralsó feszült, selymes anyagból, amely csodásan körítette a látványt. Ujjait gyengéden beakasztotta a lágy anyagba és magát is kínoknak kitéve, lassú mozdulattal kezdte húzni lefelé, minden felfedett millimétert megcsókolva mozdulatai nyomában.

- Ne, várj...! - tiltakozott volna ismét a vámpír, de még be se fejezte igazán mondatát mikor is Dazai ajkai közé vette duzzadt hímtagját. Nyelve körkörös mozdulatokat tett makkja mentén, majd egyre mélyebbre szívta a hímvesszőt, és le-fel mozdulatokkal izgatta tovább, miközben a here-részt ujjaival masszírozta.

Chuuya szinte megőrült, immár beszélni is elfelejtett, pedig néhány szurkálódó megjegyzés helyén való lett volna, bár a pillanatot szinte azon perc tönkre is tette volna. Az izgatottság gerincéig hatolt, nem tudott vele mit kezdeni, s tétova kezeivel már hova kapaszkodni. Próbálta leállítani a férfit s annak sűrű hajzuhatagába túrva elszakítani érzékeny pontjától, de túl gyenge volt. A következő percben pedig le is fagyott mihelyst idegen testet vélt felfedezni ánusza tájékán.

Ujjak? - gondolta, ám természetesen fel volt rá készülve, csak nem ilyen rövid idő intervallumon belül. Rég volt már az utolsó hasonló, szexuális jellegű élménye, ezért mind ezen izgatottság felett még egy apró félelem is befurakodott elméjébe, pedig Dazai első körben csak egyetlen ujjával próbált a vámpírba hatolni. Chuuya teste megfeszült, keze kissé engedett a fiú hajának szorításából.

- Minden rendben lesz, én nem foglak bántani - nyugtatta meg partnere, aki szintén érzékelte a vámpír viselkedésében történt változásokat. Óvatosan második ujját is társította az előzőhöz, de közben csókjaival ismét elindult a halhatatlan felsőteste irányába.

Nem mintha bántottak volna már ilyen téren - gondolta az, s némi csalódottságot vélt felfedezni magában, hogy férfiassága ismét magára maradt, pedig csak pár perc választotta volna el az orgazmustól. Persze ezt nem említette, ahogy a továbbiakban nem is állt szándékában a férfi szavaira felelni.

Persze, még a végén elbízná magát! Nem kell az nekem - gondolta, s eldöntötte azt is, hogy próbál úgy tenni, mint aki "csak belement" az egészbe és nem bánja, ha elmarad a folytatás.

- Hihetetlenül nedves vagy már itt is - jelentette ki kuncogva, ajkát megnyalva Dazai miközben próbálta megfelelő méretűre előkészíteni a vámpírt.

- Fogd be! - gondolta meg magát Chuuya az előző szótlansági fogadalmát megkerülve: - Mégis kinek a hibája ez szerinted?! - Kérdésére persze választ nem kapott. Helyette egy váratlan, ám de igen apró, szinte kellemes fájdalom kerítette hatalmába. Hamar rájött, hogy ezek már nem az ujjai a fiatal embernek.

Hogyan? Hiszen le se vette magáról a ruhát - elmélkedett, de nyilván egyértelmű volt, hogy a nadrág sliccének lehúzása is elegendő volt a férfi duzzadt hímtagjának kitöréséhez. Olyan kemény volt, mint egy szikla.

- Neh... nehezen hiszem el, hogy voltál már korábban férfival... mh... Hiszen olyan szűk vagy! - nyögte, s próbálta türtőztetni magát, mert úgy érezte már ez is elég ahhoz, hogy elmenjen: - Fájdalmas? Mert még félig se vagyok benned, de érzem, hogy remegsz, s mindjárt sírva fakadsz - túrt frufrujába Dazai, miközben Chuuya felé emelkedett s letekintett a halhatatlan kipirult arcára: - Vagy lehet nem a fájdalomtól fakadsz sírva mindjárt, hanem a gyönyörtől? - bújt ki pulóveréből, majd pólójából egy huncut mosoly kíséretében. Ruhadarabjai kisvártatva a földön landoltak.

Azért annyira ne túlozz - gondolta az, de szó nem talált utat ajkai közt. Ellenséges nézéssel próbálta a férfi tudtára adni, hogy mik is a valódi gondolatai, aki persze ezen is rendkívül jól szórakozott.

- Legalább magadnak ismerd be, hogy jó érzés, ha már nekem nem akarod - hajolt a vörös hajú ajkaihoz Dazai, melyekre először apró, majd fokozottan mélyülő csókot lehelt. Ujjai a vörös fürtökbe vájtak, miközben szabad kezével tovább cirógatta ágyéktájt a vámpírt.

Chuuya közben érezte, ahogy ezzel egyetemben halandó partnere egyre mélyebbre hatol belsejében. Nem állt szándékában ugyan, de szinte magába szippantotta Dazai férfiasságát és kellemes szorítással tartotta fogva. Ajkaitól elvállt és megengedett egy nyögést magának, amit Chuuya rendkívül aranyosnak és izgatónak tartott, ezért próbált némi dominanciát szerezni magának s újra megtalálta a hangját:

- Csak fogd be és légy gyengéd, jó? - szólt, majd átkarolta a fiú nyakát és magához húzta egy újabb végtelen csókra. Lábait átkulcsolta körülötte, belecsimpaszkodott.

- Értettem, senpai - nevetett a halandó férfi és lassú mozdulatokkal próbálta érvényesíteni a vámpír akaratát. Úgy vélte ez kimeríti a gyengédség fogalmát, de biztos volt benne, hogy sokáig nem tudja tartani a tempót.

Chuuya egy ideig igyekezett visszafolytani hangját, de ahogy Dazai tempója egyre nagyobb ütemet vett, úgy ő sem tudta tovább elhallgattatni saját magát. Nyögései betöltötték ezt a varázslatos, téli délutánt, miközben együtt jutottak el a csúcsra azzal a megmagyarázhatatlanul vonzó és veszélyesnek ítélt férfiúval.

***

Az ezer éves kúria távoli szegletében Atsushi és Akutagawa próbálták kitárgyalni hogyan is tudnak kitérni a helyi nyomozók széles látóköréből. A próbálkozás persze elég hiába való volt, elvégre Akutagawa egy idő után képtelen volt figyelmen kívül hagyni a kastély másik végében zajló eseményeket. Vámpírként sem hallhatta pontosan mi folyik társa hálószobájának falai között, de férfiként tisztában volt a lehetőségekkel.

Atsushi a folyamatos beszéddel próbálta leplezni félelmét, a vámpír minden kérdésére rendkívül hosszasan igyekezett válaszolni, hogy ezzel is tovább növelje biztonság érzetét. Valahogy az, ha beszélhetett megnyugtatta. Természetesen a halhatatlan társalgó partnere is hálás volt az információkért, ám de nehezére esett ezt kimutatni, így a fiú nem tudhatta, hogy milyen mögöttes gondolatok lappanganak Akutagawa elméjében. Természetesen ártatlan lelkének oltalmában fogalma sem volt róla, hogy a vámpír miért grimaszol és miért lesz percről percre ingerültebb.

Aztán egyszer csak felpattant a fotelből.

- Gyere, Tigris, járjunk egyett! - csúsztatta zsebbe kezeit Akutagawa.

- Mi? Hova? - pánikolt be azonnal Atsushi.

- Mindegy, csak húzzunk innen - morgott a halhatatlan s egy jól irányzott rúgással a szoba másik végébe penderítette az asztalt.

A halandó lefagyott, elkékült. Határozottan nem akart sehova se menni az indokolatlanul feszült vámpírral, de persze ugyanott felkelni sem tudott félelmében.

- Na gyere már, mert itt helyben leteperlek és az összes véred kiszívom!! - emelte meg a hangját Akutagawa.

- Act!!! - ugrott fel Atsushi. Egyszeriben olyan könnyűnek érezte a járást, mint az a gyermek, aki nem rég tette meg első lépéseit: - M-megyek!

Akutagawa szó nélkül elindult a kijárat irányába miközben a halandó fiú tisztes távolságot betartva botorkált mögötte.

***

Mikor Chuuya felébredt az orgazmust követő, hirtelen bekövetkezett elalvásból már este volt. Dazai egyenletesen szuszogott mellette, még aludt. Így óvatosan ült ki az ágy szélére és túrt bele kócos hajtincseibe miközben felemelte telefonját az éjjeli szekrényről, s megtekintette a pontos időt.

- Negyed tíz... - suttogta. Válla felett ismét eltekintett az ember férfi irányába s egyszeriben lefagyott. Nem csak azért, mert tudatosult benne az, mi is történt ott, hanem egy apró dolog látványa is felkavarta, így közelebb hajolt Dazaihoz és alaposan átvizslatta a szabadon hagyott felsőtestét.

Mégis mikor haraptam meg? - gondolta mikor szemügyre vette a halandó nyakán lévő, kifejezetten kerek lyukacskákat. Szabályosságuk mellett elég mélynek tűntek, de csodával határos módon gyógyulni látszódtak ugyanott.

Nem tudta eldönteni ez ugyan normális e, de túlzottan nem foglalkozott vele, mert hamar átjárta a jóllakottság érzete.

- Mh, Odasaku - nyöszörgött mellette Dazai.

Chuuya lefagyott. Hamar átfutottak elméjén még egyszer a közelmúlt eseményei, hogy mégis mi zajlott le kettejük között. S most ez a jelentéktelen, mocskos és alávaló emberi lény egy másik férfi nevét emlegeti álmában.

A vámpír mély levegőt vett, majd felállt. Különösebben fájdalmat nem érzett derék avagy fenék-tájt, bár lehet csak azért mert egyszeriben elöntötte az agyát minden negatív érzés, agresszió és gyilkolási vágy.

Megfordult az ágy irányába s ismét végigmérte a rajta édesdeden alvó Dazai kiszolgáltatott testét.

- Mh-mh, neee, csikis vagyok - beszélt tovább álmában a barna hajú férfi.

Chuuya mély levegőt vett s megpróbált magában elszámolni tízig. Nyolcig el is jutott - aztán egy jól irányzott rúgást mért az ágy oldalára, melynek következtében az nekicsapódott a falnak s oldalára pördült, a matracot és a rajta alvó férfit ezzel a falra kenve.

- Remélem meghaltál - tette még hozzá, majd miután némi életjelet, nyöszörgést hallott elégedetlenül felkapkodta ruháit a földről s kisétált a folyosóra, megközelítve lassan a legközelebbi fürdőszobát.

Ostoba emberi lény - gondolta, de miután becsukta maga mögött a fürdőhelység ajtaját egy szelíd mosolyt megejtett majd hamarosan forró fürdőt engedett a gyönyörűen fehérre zománcolt kádba, mely arany színű oroszlánfej lábakon állt.

A kád feletti ablakon át megpillantotta a kifli formájú Holdat, körülötte csillagokkal. Kellemes, nyugodt téli este volt, hihetetlen fejleményekkel - mind kapcsolati tekintetben, mind pedig az elkövetkezendő időszakot illetőleg. Nem lesz egyszerű, ami vár rájuk - ráadásul még két ostoba emberszabásúra is okvetlen figyelniük kell. S mivel Atsushi a legfőbb informátor elkerülhetetlenek lesznek a további találkozások vele s Dazai-jal.

Chuuya nem tudta, hogy fogják túlélni mind azt, ami még vár rájuk. Aggódnia kell természetesen maguk miatt is. Ám a kellemes illatú fürdősó és az óriási habok társaságában úgy érezte bármit képes túlélni.

De mégis ki a halál ez az Odasaku? - gondolta, a név valahol pedig ismerősen csengett. Tán Dazai már említette?

Nem akart már ezzel foglalkozni. Sok volt az a nap önmagában is! Nagy levegőt vett, majd lebukott a víz alá s hagyta, hogy jéghideg szíve átmelegedjen, s felidézte ismét milyen kellemes érzés is valaki olyan karjai közt feküdni, aki tényleg kedveli, szereti, nem akarja bántani, kihasználni (eltekintve attól, hogy nem csak iránta táplál ilyen érzéseket az illető). Ez a fajta oltalom már olyan szinten ismeretlen volt a számára, hogy nem bírta el a lelke és orcájára egyfolytában mosoly ült ki. A forró víz pedig kellemesen csiklandozta ajkait, miközben izmai ellazultak és elhitte: vannak még olyan dolgok ezen a világon, amikért érdemes élni.

Folytatása következik...

Üdv mindenkinek^^
Ismét köszönöm a türelmeteket, a kitartásotokat és, hogy megtiszteltetek azzal, hogy ismét elolvastátok a részem! ☺ Kicsit izgultam miközben írtam a 18+-os részeket, szóval sajnálom, ha végül kissé összecsapottra sikeredett vagy akadnak elírások... Kérlek, értékeljétek, hogy legalább megpróbáltam xD 
Nagyon szerettem volna kicsit a másik párosunkra is szánni pár sort, bár ez végezetül tényleg csak vajmi kevéske lett. Ezért elnézést kérek azoktól akik most leginkább őrájuk lettek volna kíváncsiak!

Remélem a folytatást még augusztusban (!!) sikerül hoznom, több Aku-Atsuval, bár vár még rám némi nyaralás és társai, de mindent beleadok ☺

Találkozzunk a következő részben~ ♥