Ship: Soukoku (Chuuya x Dazai)
Leírás: Egy ivós este máshogy alakul, mikor felbukkan a stalker expartner (14+(?))

Már a falakon kívülről is enyhén érezni lehetett a zene basszusát és az épületet körbe lengő fanyar vagy éppen édeskés illatok különös keverékét. Az ajtó előtt egy fiatal férfi és nő beszélgetett egymással egy-egy cigaretta társaságában. Egyikük sem úgy nézett már ki, mint aki most érkezett, mozdulataikból lerítt, hogy van már bennük pár pohárral. A férfi igencsak feltűnően újra és újra a nő keblei felé pillantgatott, amelyekre nem is kis belátás nyílt, hisz a hölgy nem öltözött fel valami szégyenlősen.

Az ajtó előtt egy magas, homokszín ballonkabátot viselő alak állt meg, és egy percig tekintetét csak a bár nevének tábláján pihentette, aztán ugyanilyen nyugodtsággal a bejárattól nem messze, a járdán parkoló motorra nézett. Ismerős jármű pirosas színekben, gondosan letámasztva a szokásos helyére. Az alak barna szemei ismét az ajtóra terelődtek, ezúttal a kilincsre, amelyet kötszerekkel betekert kezével végül kinyitott és belépett rajta.

Odabent a kinti cigaretta, vízipipa és alkohol szagkeverékének tízszerese csapta meg, amitől egy újonc talán önmagában lerészegedne, s mindez még elegyedett a bent lévők verejték szagával is... A hely maga nem volt túl nagy, a bejárattól nem messze már az asztaloknál ülő, iszogató vagy egymást faló társaságok váltak láthatóvá, sziluettjeikkel tarkítva a túloldalukon lévő táncparkett felől jövő neonfényeket.

A zene továbbra is dübörgött, akik még bírták, szexualitásukat nem félőn kiélve rázták tagjaikat a villódzó fényekben, míg nem sokkal arrébb a némileg csendesebbnek bizonyuló bárpultnál már nagyrészt csak a szánalmas életüket sirató részegek ücsörögtek.

A férfi fél perc alatt felmérte mind ezt, majd magabiztos léptekkel indult meg a pult felé, átvágva az éppen előtte táncoló hölgyeken. Páran azonban akarva-akaratlan nekimentek a céltudatosan, de a körülötte lévőkkel mégis óvatosan bánó férfinak, kisebb ütést mérve saját csípőjükkel a jóképű férfi ágyékára.

- Oh, bocsi, nem láttalak... – nézett rá ál-meglepettséggel az illető lány, szinte már-már kiabálva a szavakat, hogy a zene ne nyomja el azokat. Mindeközben pedig szemérmetlenül végig is mérte hozzá az alakot egész magasságában.

A férfi szája széle enyhe mosolyra húzódott és kezeivel segített visszanyerni a lánynak egyensúlyát – Ugyan, semmi gond sincsen – válaszolta nyugodtan, majd egy lágy kézcsók után elengedte a hölgy kezeit, és folytatta útját a kiszemelt cél felé, hátrahagyva az igencsak csalódottan utána meredő szempárokat.

Elszántsága nem volt véletlen, nem az ismeretlen alakok társasága vonzotta ide, de még csak nem is az alkohol. Léptei egyenesen az egyik bárszéken ücsörgő férfihoz vezettek, aki háttal ült a hozzá vizitre érkezőnek. A másik irányba fordulva éppen egy pár évvel idősebb nővel volt elfoglalva, kezében egy pohár borral, és maga mellett a pulton eltéveszthetetlen kalapjával.

A barna hajú már előre elvigyorodott magában, ahogyan a vörös hajú mögé ért, és helyet foglalt csendben a mellette lévő széken.

- Hosszú volt a hét, huh, Chuuya?

Dallamos hangja egy pillanatra szemlátomást ledermesztette a mellette ülőt, majd egy éles sóhaj hallatszott az irányából a némileg éppen elhalkuló zenei aláfestésében. Dazai elégedett arckifejezéssel fordult a csapos felé, és kikért egy italt magának is.

- Túlélhető volt, amíg fel nem tűntél – hallotta oldalról ahogyan az ismerős hang felé sziszeg.

A különös újra-találkozás aurájába szoruló lány, pár ide-oda cikázó pillantás után az érzékelhető feszültség hatására szintén kissé feszélyezetté vált.

- Öhm, szóval ti ismeritek egymást...? Magatokra hagyjalak...?

- Nem kell, kérlek ne foglalkozz vele... - fordult vissza felé a kék szemű, de már késő volt, megingott az előbb még tartó önbizalma, hogy ma lesz egy jó estéje. Dazai olyan könnyedén elront mindent.

- Végülis ő is végig hallgathatja a csevejt, engem nem zavar.

- Engem csak te zavarsz... - nézett rá hátra a válla felett, magát visszafogva, hogy ne az éppen megismert lány előtt hozzák ki végleg a sodrából, pedig ez egyébként nem volt egy túl nehéz dolog, főleg ha erről a személyről volt szó.

- ...Sz-szerintem rendezzétek le a problémátokat... - felelte végül az összezavarodott nő, s táskáját felemelve felállt a székből. – Majd talán legközelebb is találkozunk.

Nézett még vissza a nyakörvet viselő férfira, gondosan végig mérve még utoljára, majd eltűnt a többi ember között a tömeg irányában. A kék szemek hosszan néztek utána csalódott elkeseredéssel, mire végül össze tudta szedni magát.

- Azért kicsit most bűntudatom van, elég szép lányt találtál egy ilyen helyen – emelte ajkához a poharát a másik, ahogyan ő is utána nézett.

- ...Na jó... - sóhajtott, fáradtan elnyújtva a hangokat és morogva odafordult az élő múmiához - Mit akarsz itt?

- Őszintén? – nézett lustán végig barna szemeivel a vonagló tömegen – Unatkoztam így szombat este. Gondoltam, ha csesztethetlek, az majd felvidít.

- Tch. Örülök, hogy erre én vagyok a legmegfelelőbb személy az életedben – forgatta meg feszülten a szemeit, s gyorsan pohara aljára nézett mielőtt túl sokáig maradna túl józan emellett az ember mellett.

– És még a randimat is elcseszi... - jegyezte még meg éppen elég halkan motyogva ahhoz, hogy elvesszen a zajok között.

- Ez csak természetes, drága Chuuya... - vigyorodott el a barna hajú, szeme sarkából a vörösre nézve. – Ilyen mélyre nyúló ismeretségeknek nem lenne szabad csak úgy elvesznie.

- Tudod, kezdesz egy kissé unalmassá válni – találkozott össze tekintete a jéghideg szempárral – Időnként felbukkansz, kellek erre-arra, ha baj van, de amúgy le se szarsz. Unaloműzésre jó vagyok mi? Hát mondok neked valamit – az italtól feloldódott gátlásokkal, melyek maradék önérzetét tartották még egyben, kihívóan közelebb hajolt a másik férfi arcához, és úgy folytatta – Döntsd el, hogy akarsz tőlem valamit, vagy elhúzol az anyádba.

A fiatalabbik, ha némileg meg is lepődött, nem mutatta ki, hiszen hozzá szokott már a póker archoz, sosem lehetett nála tudni. Nem volt egyszerű belőle olvasni, pedig a kék íriszek még az enyhe mámorosság mellett is ugyancsak próbálkoztak vele. Végül elviekben már feladta, hogy a puszta tekintetéből tudjon meg bármi újat, de ugyanígy maradva várta továbbra is a választ vagy bármilyen reakciót. Azonban a barna hajú úgy tűnt, mély hallgatásba burkolózott.

- Nevetséges vagy... - csúszott ki az idősebbik száján, majdnem hogy éppen egy időben azzal, ahogyan a másik is megszólalt.

- Miért, mi történne, ha azt mondanám, hogy akarok?

Egy pillanatnyi csend ült közéjük, habár meg sem moccantak, szinte arcizmuk sem rándult. Csak bámultak egymás szemébe elgondolkozva, mintha így is tudnák folytatni a kommunikációt. A vörös hajú végül szóra nyitotta a száját.

- ...Huszonéves férfiak vagyunk.

- Igen – helyeselt a fiatalabbik – Ez így van.

- Akik elég sok mindent csináltak már végig együtt.

- Elég sok mindent.

- És most egy bárban ülnek együtt italozva, fiatal, magukat mutogató nőket bámulva.

- Te azért kicsit régebb óta, mint én.

- Szóval te úgy gondolod, hogy ez így mindezek tudatában rendben van?

- Nos... Ahogy te is mondtad, elég sok mindent megéltünk már. Én nem igazán gondolnám, hogy ez lenne a legördögtől-valóbb dolog, ami életünkben történt.

- ...Ebben azt hiszem, egyetértünk.

Újabb rövid csönd ereszkedett közéjük, tekintetüket visszafordították a többi ember felé, s Dazai ismét belekortyolt a még meglévő italába.

- Biztos vagy benne, hogy ez nem csak valami elcseszett megnyilvánulása annak, hogy retardáltak és elbaszott életűek vagyunk? – kérdezte most az alacsonyabbik anélkül, hogy a másikra nézett volna. A kötszerekkel borított férfi ugyanilyen nyugodtsággal válaszolt.

- Nem. Ami azt illeti ez sincsen kizárva. De az sem változtatna a tényeken.

A vörös hajú némán nyugtázta a hallottakat, melyeknek ezúttal kénytelen volt igazat adni. - Szóval te ilyen alkalmi buzi vagy.

A barna hajú ex partnerére emelte tekintetét, de szinte abban a percben el is nevette magát a váratlan megnyilvánuláson – Ennyire hülyén hangzott a dolog? Azt hittem egész romantikus voltam.

- Te csak egy valami tudsz lenni, és az az idióta – elfordult, majd a pultra helyezett kalapját fejéhez emelte. Megbizonyosodott róla, hogy a kalap nem fog csak úgy leesni a helyéről, az italok árát a pohara mellé csúsztatta, majd felállt a bárszékről - A követés mánia nem minősül romantikának, csak szólok.

- Akkor most itt hagysz hölgyeket bámulni? – nézett le rá kérdően.

- Faszt – fordult felé a férfi morcosan és hanyagul megragadta az ingje gallérjánál, hogy így húzza annak tulajdonosát magával – Mára az enyém a farkad, te kicseszett makréla...