Nem tudtam eldönteni, hogy most másik doksit kezdjek meg, vagy hová tegyem ezt a rövid kis depressziózást.

Végül arra gondoltam mégis megpróbálom ide illeszteni.

A Zombizou résznek egy utóhangjaként képzeltem el, és találtam hozzá passzoló képeket is :D

♪♫♥♫♪♪♫♥♫♪♪♫♥♫♪♪♫♥♫♪♪♫♥♫♪

 A város fényei egyre elmosódottabban és homályosabban hunyorogtak a szemei előtt. Reszketeg sóhajt eresztett meg lelke legmélyéről és újra előbukott belőle a végtelen kétségbeesettség érzése. Gurgulázott benne, bugyborékolt a belsejében, fortyogott egész lényében és ő nem tudott mit kezdeni vele.

Késő volt, és a hűvös szél egyre csak éledezett, elérve, hogy a lány fázósan ölelje át önmagát. A környéken szaporán lobogtak zászlók, susogtak kiterített ruhák és susogtak a fák lombjai. Mind a sebesen suhanó szél előtt tisztelegtek, mind figyelmen kívül hagyták a reszketőlányt, aki résnyire szűkített szemhéjain át tanulmányozta elmosódott mozgásukat. Ruhája atomjai mélyéig át voltak itatva varázslattal, így be kellett látnia, hogy a hideg érzése leginkább a reménytelen kétségbeeséséből vagyis a belső érzéseiből fakadhat. Ajkai megremegtek és újra meg újra reszkető lélegzetvételhez folyamodott, hogy az elhasznált levegőt gyenge párapamacsként adja vissza az égnek.

- Tudtam, hogy itt leszel! - hallatszott hirtelen a háta mögül a jól megszokott pajkos tónus.

„Ne, ne, ne... Ne most! " - gondolta kétségbeesetten, és fölpattant a védelmező óriásként tornyosuló épület érett vaskorlátjára, hogy ne kelljen szembesülnie a saját gyengeségével. Szemeiből a szél szétporlasztotta az eddig hízott és gyűjtött kövér cseppeket.

- Mit csinálsz? - sápadt el Macska a lány ijedtsége láttán. Szívverése azonnal a kétszeresére ugrott és édes adrenalin terjedt szét az ereiben. Egyetlen villámgyors ugrással kapta el a lány csuklóját még mielőtt elhajíthatta volna a jojót, hogy kereket oldjon. A vékony testtel a földre rogyott és minden megerőltetés nélkül vonta ölelésébe. Semmi ellenállás, semmi tiltakozás. Ajkai csodálkozó kérdést formáltak, mégsem szólt egy szót sem.

Már éppen lefekvéshez készülődött, amikor Plagg mintegy mellékesen megjegyezte, hogy érzékelte fellobbanni a katica kwami erejét. Kíváncsiságának engedve átváltozott, s valóban a toronyban jelezte a kis piros pettyet a botja érzékelője. A nap folyamán már lenyomtak egy gyors ám kemény meccset Hawkmoth ellen, így reménykedett benne, hogy nem egy újabb áldozatot fog ott találni. Megérkezve meglepetten szembesült vele, hogy a lány egymagában ücsörög a torony legfelső szintjén és a várost kémleli. Romantikus érzelmei azonnal szétrebbentek, amint észrevette, hogy az oly kedves test meg- megrázkódik és halk sírás hangjait is hallatja. Szíve összeszorult , torkában érzelmek dagadoztak, de előlépett a gerendák takarásából és ím, most karjaiban tartja szívének legkedvesebb hölgyét.

Ladybug úgy kapaszkodott a karjába mintha félne, hogy elszakítják tőle, s teste folyamatosan rázkódott. A fiú tanácstalanul mozdult meg. Tenyerét tétován a szenvedő hátára helyezte és lassan föl- le simított rajta. A lány zokogása erősödni látszott, így kicsit elbizonytalanodva folytatta a manővert, s percekig fogalma sem volt a külvilágról. Csak annyit tudott, hogy a bogárkájának szüksége van rá. Egyre csak tartotta a karjában, simogatta a másik kezével, s mire föleszmélt már előre hátra hintázott vele, s halkan duruzsolt neki.

A lelkierejét vesztett hősnő ontotta magából a keserűséget, nem törődve azzal, hogy kétségbeesése a lehető legkívánatosabb célponttá teszi őt egy bizonyos fő gonosz számára. Nem számított. Egyáltalán nem volt fontos. Vállait és lelkét mázsás súlyokkal rakodták meg azok, akiket aznap nem tudott megmenteni. Tehetetlenül kellett néznie azoknak az önfeláldozását, akik vakon bíztak őbenne. Hátára meleg tenyér simult, s nyugtató mozdulatokba kezdett. Nem is sejtette, hogy ezzel mintegy feltépi azt a sebet, ami hozzá kötődött. Felidéződött a lányban minden egyes pillanat, amikor ez a bizonyos fiú az ellen és ő közé állva adta életét, hogy őt mentse.

Mi lesz ha egyszer nem tudja megmenteni? Mi lesz ha egyszer elfogy a szerencse? Mit fog tenni, ha egyszer a dolgokat már nem lehet varázslatosan visszaforgatni? Piros kesztyűivel szorosabban markolta a jól ismert fekete jelmezt és erőteljesebbé vált a zokogása.

Hosszú percek kellettek hozzá, hogy kifogyjon a könnyekből és a levegőből. Tüdeje a megerőltetéstől csak csukladozva tudta befogadni az oly szükséges oxigént. Macska olyan átszellemülten mondogatta neki, hogy minden rendbe fog jönni, és nincs semmi baj, hogy lelke lassacskán megtalálta az utat a hangjához, s visszatért a tudata a kétségbeesés mocsarából.

Arcát a fiú mellkasához nyomta, s kezei lassan átkúsztak a karjai alatt, hogy szoros ölelésbe zárják őt. A piros pöttyös ruhára pedig két sötét kar csusszant, hogy válaszölelésbe zárja újabb percekig elodázva a talpra állást.

- Gyere – dorombolta halkan Cat Noir és az egyik karját átvezette a földön ülő térdei alatt, hogy egy puha, macskákra jellemző mozdulattal felemelje terhét, és néhány lépcsőfok megmászásával – és egy ajtó belökésével – szélvédett helyre vonulhasson vele. Bogara ez is szótlanul, a mellkasának hajtott fejjel kábán tűrte. Az ajtó halkan csukódott mögöttük, s ők a földre telepedtek Eiffel úr irodájának nevezett kis panoptikumban.

Odabent hangulatos homály uralkodott. A torony reflektorjai által éppen annyi fény jutott be, hogy a berendezési tárgyakat és egymást láthatták. Chat Noir leült a bogárkája mellett s várakozóan törökülésbe helyezkedett a felhúzott térdeire támaszkodó összeroppant hősnőt nézve.

- Elmondod? - kérdezte lágyan rávillantva zöld szemeit.

- Miért? - suttogta erőtlenül szinte csak magának feltéve a kérdést.

- Mert szeretnék segíteni. Fáj, hogy így látlak. - Szavait alátámasztandó gyengéd simítással itatta föl a lány arcáról az éppen lefelé gördülő könnycseppet.

Ladybug lehunyt szemmel csóválta meg a fejét , próbálta jelezni, hogy a kérdésre válaszolt kérdéssel.

- Miért csináljátok ezt velem? - Chat újra végigsimította az arcát, hogy a másik oldal is könnymentes legyen. A kérdésre pillantása az arcáról a szemére vándorolt. A kék szempárra, amikben most mély fájdalom örvénylett. Remélhetőleg az ellenfelük kipipálta a mai napra a gonoszkodást, és nem szándékozik túlórázni.

- Mit?

- Miért raktok rám ekkora terhet?

- Mire gondolsz Bogaram? - lepődött meg a macska álarcos.

A lány könnyeivel küzdve nézett a zöld szemekbe.

- Félek Cicus - lehelte elfúló hangon. - Félek, hogy túlságosan is bíztok bennem, hogy túl sokat vártok el tőlem. Hawkmoth ezúttal nagyon jól taktikázott és mindenki beáldozta magát, mert vakon bízott bennem. Mi lesz ha elfogy a szerencsém ? Mi történik, amikor nem vagyok elég, hogy mindenkit megmentsek?

Chat egyre konyuló fülekkel hallgatta az elkeseredett monológot, és rá kellett ébrednie, hogy már többször helyezte az életét a lány kezébe, ezzel akaratlanul is terhelve a lelkét. Hirtelen át tudta érezni az rá nehezedő mázsás depresszív érzelmeket. Heves mozdulattal lendült előre és rántotta magához a piros ruhába bujtatott testet. Szorosan ölelte s csak most tudatosult benne, hogy milyen törékeny és apró lányt szorongat. Visszanyelte a dagadozó gombócot a torkából és megpuszilta a bogárkája fekete üstökét.

- Minden erőmmel azon leszek, hogy ilyen ne történhessen meg. Komolyabban fogom venni a küldetéseket, sőt edzeni is fogok, hogy jobban helytállhassak. Az életemet adnám érted – vallotta meg Chat majd elhalkult.

Ladybug nehezet sóhajtott, majd bólintott neki válaszul.

- Tudom – súgta neki és tenyerével megsimogatta az arcát. Az utolsó mondat keményen szíven ütötte, mert már többször is tanúja volt, hogy a fiú minden gondolkodás nélkül a saját testével védte meg őt egy támadástól. S minden alkalommal, amikor elveszítette őt, akkor egyféle őrület ejtette foglyul a szívét.

Be kellett vallania magának, hogy a kézzel fogható melegség és a szerető ölelés annyival többet jelentett neki most ebben a pillanatban, hogy elbizonytalanodott valóban szerelmes e Párizs celeb királyfijába.

Társa szótlansága nem mindennapi jelenségnek számított de jó volt ezt az oldalát is ismerni. Óvatos mozdulattal ült föl és fonta össze tekintetét a mindig derűs szinte neonzöld szempárral. Tudta, hogy máskor nem lesz elég bátorsága hozzá és eléggé buta gondolatnak tűnt , de hát ki nem követett még el szarvashibákat?

A fiú csodálkozva és szótlanul nézett vissza rá.

Ujjai közé csippentett egy szőke hajtincset ami a fekete maszk előtt fityegett szemtelenül. Aprót morzsolt rajta, elképzelte, hogy milyen selymes lehet. Alig észrevehető mosolyt érzett magában a gondolatra, hogy cicabunda puhaságú. Félretolta s szemügyre vette társa arcát abból a fél méteres közelségről, melyről még sosem tanulmányozta.

A talizmánja nyilván neki sem változtathat sokan a megjelenésén, talán már találkoztak vagy beszéltek is egymással. Tikki mesélt róla egyszer, hogy a talizmánok erejét képezi az is, hogy a megjelenésének egyfajta felismerhetetlenséget kölcsönöz. Számára ugyanaz maradt a saját külseje, mégis idegenként tekintett rá Ladybug tükörképe, amikor szemügyre vette. Most itt ült egy álarcos fiúval szemben, aki akár az ő imádott Adrienje is lehetett volna ő mégsem ismerheti föl ennek az ősi védelmi varázsnak köszönhetően.

Félig leeresztett pillákkal hajolt közelebb és közelebb a sóbálvánnyá meredt társához. Habozva figyelte, ahogy az lehunyja a szemeit és vár, de továbbra sem mer mozdulni.

Neki kell az utolsó centimétert is leküzdenie? Hát legyen.

Résnyire nyitott szemmel érintette izgalomtól teljesen kiszáradt ajkait a fiú puha és hűvös szájához. Ezerszer látott ilyet filmeken és közhelyes regényekben. Nevetségesen dobálóztak szavakkal, mint az ajkára tapad, vagy az alig kaptak levegőt. Ami hülyeségnek hangzik, hát senki nem gondol rá, hogy az ember az orrán át is tud lélegezni?

Abszurd gondolataiba még beférkőzött Adrien mosolya, szemei, és az egész kedves lénye, de ebben a pillanatban a legkevésbé sem akart vele foglalkozni.

Végtelennek tűnő másodperc után cikázott végig a testén egyfajta melegség, amit a fiú szétnyíló ajkai közül előkerülő nyelve okozott. Óvatosan csusszant az ő, Katicabogár ajkai közé, de beleütközött a görcsösen összezárt fogsorba. Zöld szemei meglepetten villantak a félelemtől reszkető kék szemekbe, és inkább elhúzódott.

- Sa-sajnálom – hebegte teljesen elpirulva a hősnő. Szemlesütve úgy döntött, hogy bevallja az igazat. - Nem tudom, mit kellene tennem.

Macska megértően elmosolyodott. Annyi visszautasítás és félreértés után nem mert közeledni, ezért meglepte a kezdeményezett csók. Segítőkészen helyezkedett a lány elé, ujjait összefonta az övéivel és a vállára vezette, hogy a másik kezét a másik vállára helyezze. A lány engedelmesen hagyta, magát pózba hajtogatni, hogy utána ujjait már önállóan a szőke tarkóján lévő tincsekbe vezesse.

A cicus látványosan megborzongott az érintéstől.

- Az életemet adnám érted – ismételte suttogva. Katica lehunyt szemmel bólintott.

- Tudom.

Macska közelebb hajolt és visszalehelte az előző csókot a cseresznyeszín ajkakra. Nyelve újra óvatosan végigízlelte a puha bőrt, újra megpróbált behatolni, de az előzőből okulva meggondolta magát és játékosan ajkai közé vonta a lánynak előbb az alsó utána a felső ajkát. Apró harapdáló mozdulattal hosszan puszilta, kóstolta. Szaporán dobogó szívvel ölelte magához, simogatta a haját, fúrta az arcát a nyakszirtjébe.

- Annyira szeretlek – súgta a fülébe. - Mindig melletted leszek, és megvédelek.

Katicabogár pulzusa is emelkedett hangulatban volt. Egy pillanatra újra maga elé képzelte Adrient, aki felé nyújtja a kezét. Abban a pillanatban érezte, hogy a másik oldalán is egy kéz nyúl felé. Hosszú, hegyes karmokban végződő fekete kesztyűs kéz. Tulajdonosa zöld szemeivel derűsen hunyorgott felé. Szíve azonnal tudta, hogy mit kell tennie.

Szorosan fonta karjait az ő szeretett cicusa köré, hogy immár magabiztosan magához ölelhesse.

- Én is – válaszolta szemernyi kétséget sem rejtegetve a lelkében a felől, hogy választása sziklaszilárd, és tökéletesebb nem is lehetne.

♪ ♪ ♪♪♪♪♪♪♪♪♪♪♪♪♪♪♪♪♪♪♪♪♪♪

Nem is értem egy olyan nyilvánvaló dolog, mint Eiffel irodája, miért nem szerepel legalább annyit, mint maga a torony. 

Ki tudok borulni a közhelyektől, amiket minden történetben ugyanazokkal a szavakkal olvasok... ezért szúrtam be a végére ezt a játékos jelenetet ...

A világ legostobább szavának érzem az "akumatizált" és ragozott verzióit ... ti nem? Előszeretettel kerülöm el és fogalmazok másképpen. A neveket attól függően váltogatom, hogyan jön ki jobban, de preferálom az eredeti neveket. Olyan bután hangzik a Halálfej ... értemén, hogy halálfejes lepke a magyar megnevezése és a Acherontia atropos - se hangzana szebben ... XD