Gondoltam ez a rész is elég rég frissült, nyomjunk ide is egyet...aztán eszembe jutott, hogy juj a szelavi is naaagyon el van maradva, szóval rohanok és összedobok valamit... hátha a napokban frissithetem azt is 

Az alábbi történet bár minimálisan de szintén gyűjtőmunkát tartalmaz. Ezúttal a genetikába és az allergia fajtákba kellett beleásnom magam... és ezt nem azért írom, hogy panaszkodjak, hanem szeretnék utat mutatni a fiatalságnak. Ha nem légbőlkapott dolgok vannak egy történetben, akkor sokkal alaposabb munkát lehet végezni, és még segíthet is a sztorivonal fonásában egy egy utána olvasás

***

– Háh! Ez is engem igazol Mondhatsz nekem akármit, szerintem Adrien igenis ideális macska alapanyag! – kötötte az ebet a karóhoz a vöröses lobonccal megáldott bloggerina úgy, hogy Marinette feje már zsongott. Alya ugyanis már évek óta görcsösen belé akarta dumálni, hogy márpedig az ő szívszerelme nem más, mint a város egyik hősies védelmezője. Szeretett volna szkeptikus maradni a dologgal kapcsolatban úgy, hogy nem mondja el neki a nyomós érvet, amiért nem akar hinni az elméletében.

Azt mégsem fuvolázhatja oda neki negédesen, hogy Katicabőrbe bújva látta a két tulajdon kék szemével, hogy Adrien Agreste és Fekete Macska egyszerre vannak jelen egy csetepaté helyszínén.

Csakhogy éppen egy biológia óra kellős közepén voltak, ami elég hazai terepnek bizonyult a riporter számára. A tanáruk süket volt mint az ágyú, és ki-ki kedvére csacsorászhatott, míg úgy tettek, mintha lelkesen figyelnének az oktatásra. Marinettehez intézett halk suttogása után újfent élénken figyelt a tanárnő szavaira s látványosan jegyezte fel a tényt a füzetébe, hogy kétszer is aláhúzza azt.

2%!!!

Ennyi ugyanis a zöld szemmel rendelkező lakója a Föld nevű bolygónak. Állította egy statisztika alapján a tanerő.

– Ha-ha, akkor Fekete Macska személyazonossága elég rosszul lett megválasztva – szólalt meg halkan Alya, amit valahogy az egész osztály meghallott s halk kuncogásba kezdtek.

– A genetikáról beszélgettek? – kérdezett bele a tanárnő a hangzavart elcsípve. Csípős nézésére a moraj kelletlenül elhalkult, s az óra folytatódott. Az ebédszünetben azonban egymással szemben ültek le a szendvicseikkel a parkban. Sokan követték a példájukat s ültek mindenfelé a füvön a fák alatt és a csomagolt ebédet falatozták. Népszerű volt az ebédszünetet a parkokban eltölteni. A négy jó barát végre egymás között térhetett vissza erre a felettébb kényes témára.

– Mit szóltok ehhez a genetika dologhoz? – vetette fel Alya merészen laposakat pillantva a szőkére s beleharapott a szendvicsébe. A kérdezettek mind tömték a fejüket és a rágással voltak elfoglalva így a riporter palánta egy gyors nyelés után újfent magához ragadhatta a szót, hogy tovább boncolgassa a dolgot. – Milyen ritka dolog ez a zöld szem s mi mázlisták rögtön két embert is ismerünk.

– Kire gondolsz? – kérdezte álmosan Nino. Fülese félig lelógott a füléről, és tüffögött belőle sztereóban a mixelt zene, talán ezért nem értette a dolgot. Marinette mentálisan nagyon sóhajtott, mert tudta, hogy barátnője milyen vizekre akarja terelni a beszélgetést.

– Hát Fekete Macskára, ki másra

Adrien arca megrezzent, de ezt csak Marinette vette észre, mert a szerelmes párocska most halkan egymással volt elfoglalva. Nyúlfarknyi vita alakult ki arról, hogy a DJ miért nem hajlandó rájuk figyelni. Az arcrángás felkeltette a lány figyelmét, s amit Alya mondott neki az órán az is megragadt a fejében annyira, hogy elmerengve lépjen bele a témázgatásba.

– Lehet, hogy nem is zöld, csak az álcája része – jegyezte meg mélán s a szőke kapva kapott az alkalmon, hogy mentse magát.

– Úgy van. Hisz amikor Katica változott át Macskává, akkor az ő szemei is zöldek lettek. Ez azért jelenthet valamit.

– De Macskáé akkor is zöld maradt! – tromfolta le Alya alattomosan mosolyogva.

Marinette csendesen méregette a földön csücsülő, éppen vele szemben elhelyezkedő srácot. Gondolatmenetét Alya hangján hallotta a fejében. – A testalkat, a szőke haj, az életkor, mind- mind olyan statisztikai adat, amiket ha összevetsz eléggé leszűkülhet a kör a kilétét illetően.

Ennél a résznél Marinette újfent észrevette, hogy szívszerelme rohamost izzadni kényszerült, s halk mellényeléstől köhögésén is csendesen figyelt.

Figyelte az arcát, a mimikáját, a hangjára koncentrált.

A reflektdoll elleni huzavonás és nagy hajcihős harcukban túl sok volt a kérdőjeles tényező. Hogyan is veszett el Macska gyűrűje, pont amikor ő is levette a fülbevalóit.

Hát nem egyértelmű?

Egészen véletlenül akkor a vele szemben egyre szótlanabbul csámcsogó srác is levette a saját ékszereit és a csomagjai közé tette. Épp, mint ő a sajátját.

Aztán ott van a zöld szem kérdése. Ahogy a sajátjáról tudta, hogy a valóságban éppoly kékek, mint a címlapról vagy képernyőről visszatekintő jelmezes önmagáé. Úgy annyira nem lehetett más a Bogársrác átható zöld pillantása. Ezt persze hülye lett volna közölni velük, hisz ezt a tényt csakis ő tudta. S míg az ilyen Alya félék fennakadhattak a varázslat vagy sem témán, addig az ő titka az bizony titok maradhatott. Macska meg amúgy is olyan féleszű, hogy biztosan nem merengett el ezen a kérdésen. Annyira letaglózta őt a termetes lófarokkal és óriási zöld szemekkel megjelenő Macskalány. Meglehet egy írisz beolvasó sem mondana többet, hiszen mióta Alya ezzel a dologgal nyaggatta, azóta merengett el Macska hatalmas zöld szemeit nézve azon, hogy vajon megleli – e bennük a számára oly szeretett Adrien szemeinek édes borostyánszín cirkáit. Bánta is elégszer, hiszen a narcisztikus kandúr sosem felejtette el a bámész pillantásait holmi szerelmes nézéssel azonosítani.

Volt egy fordulópont a gondolatmenetében, ahol egyszerűen nem hagyta nyugodni az érzés, és nem akart pusztán holmi statisztikára támaszkodni a bizonyosságait illetőn. Elvetett minden tézist, amit nem tudott alátámasztani és elővett mindent, ami egy hangyányit is Alya igaza felé hajlott. De azok a fránya számok folyamatosan a porondra fúrták magukat.

Milyen magas?

Hány kiló?

Mennyi idős lehet?

Mindehhez adjuk hozzá azt a borzalmas bűvös 2% – ot.

A lány a falra bírt volna mászni a kettősségtől, hogy igen és nem. Aztán pillantása a srác gyűrűjére téved. Pontosan azon a kézen, azon az ujjon, egy a formáját tekintően teljesen megegyező gyűrű pihent a maga felkiáltójelként visító valójában. Persze tudta, hogy alvó állapotban az ékszernek be kell olvadnia a környezetébe és ő még nem látta alvó állapotban a saját szemével, de a nyakát tette volna rá, hogy az a bizonyos ékszer az, amit már ő is érintett a tulajdon kezeivel.

Ott érlelődött, motoszkált, ficánkolt, csiklandott a belsejében a gondolat, amit barátnője elültetett egyetlen pillanat alatt...és nem hagyta nyugodni. A partnere az valójában az osztálytársa? Az a srác, akibe olyan mélyen belezúgott?

Lehetséges ez egyáltalán?

A számok egyszerűen nem akartak hazudni, bármennyire reménykedett benne.

Szendvicseik morzsájára néhány tépázott galamb ereszkedett melléjük, hogy óvakodva csipegessék fel az elhullajtott étkeket.

Marinette elkalandozva figyelte őket, s előzékenyen morzsolt egy csücsköt a vajas croissantjából a koldulóknak.

– Marin...ne...ne....pciiii – tüsszentett egy hatalmasat a szőkeség, riadtan észlelve a kóborok jelenlétét.

A lány a szája elé kapta a kezét. Nem csak mert ráeszmélt, hogy Adrien toll allergiától szenved, hanem mert felrémlett benne, hogy a kajla társa is éppen ettől a szintén nem gyakori jelenségtől kap tüsszögő rohamot.

– Upsz, bocsika – leplezte felismerését egy óvatos reakcióval. – Megfeledkeztem róla, hogy...

– Semmi baj. Csak túl közel jöttek.

Alya szeme is felcsillant ám az infóra, s gondosan elraktározta az agyába a dolgot, hogy legközelebb tollat dörgölhessen a nagyszájú macskája orra alá. Ez egy sakk matt szituációt jelenthet számára bizonyos értelemben.

Marinette gyorsan összeadta magában a statisztikát, hogy mekkora lehet az esélye, hogy a ritka zöld szemmel rendelkező, szőke, sportos alkatú, megfelelő súlyú és magasságú, tinédzser osztálytása, aki véletlenül épp azon az ujján visel egy nagyon is megegyező kinézetű gyűrűt, ráadásul még egy olyan allergiának az alfajától szenved, amely csak bizonyos madarak tollától aktiválódik... nos a számok szinte izzón világítottak a modellgyerek feje felett, fölfedve ezzel titkos kilétét. Az információktól hangját vesztett lány és társai gyorsan kivégezték a maradék elemózsiát és komótosan megindultak az iskola irányába. A parkot elhagyva négyből már hárman voltak biztosan tisztában a ritka tulajdonságokkal megáldott, szerencsétlen kandúr személyazonosságával. A negyedik csak abban volt biztos, hogy éhes maradt és a táskájában felejtett banánt még tutira betolja a becsengő előtt.

***

Tetszést nyilvánítani ér

...nem tetszést is.

egyéb gondolatokat is ...