- Hogy tudod visszahozni az ereklyék segítségével Harry-t? - Ginny szemei a halálhír óta először csillantak fel igazán. - Mármint tudom, hogy az ereklyék külön-külön mit tudnak...de együtt? - nézett rám tétován.

Megsimítottam Ginny kézfejét és próbáltam egy megnyugtató pillantást vetni rá.

- Együtt legyőzik a halált, de ennyi hatalmas mágikus erejű tárgynak az irányításához óriási erő kell - magyaráztam. - Ehhez pedig a kézvarázslás a legegyszerűbb út. Ez a varázslat letisztább, legközvetlenebb átadási módja, hiszen nincs pálca, ami megszűri és irányítja az erőt. Viszont ez... - suttogtam és elhúztam a számat.

- Ez veszélyes - fejezte be Ginny a mondatomat. - Már csak az a kérdés, hogy mennyire?

- Ha a mágia túlteng a testedben és nem tudod irányítani, belehalhatsz. Olyasmi, mint amikor a felfedezetlen mágusok nem tudják az erejüket irányítani és obskurust hoznak létre - ezzel felálltam az ágyról és elvettem az éjjeliszekrényemről a követ, majd pedig kivettem a régi könyv lapjai közül a tollpihét.

- Most mit fogsz csinálni? - Ginny karamella színű szemei kérdőn vizslattak.

- Varázsolni fogok - nevettem fel és izgatottan kifújtam a tüdőmben rekedt levegőt. - Figyelj!

A feketén csillogó kő a paplan puhaságába merült, ahogy kettőnk közé helyeztem, majd a jobb kezembe vettem a fehér tollacskát.
Magamban kimondtam a varázsigét és nagyon koncentrálva, szorosan behunytam a szememet. Óvatosan mozgatni kezdtem a tenyeremet, szétnyitottam az ujjaimat és lágyan felemeltem a kezemet, majd kinyitottam a szememet.
A tollpihe könnyedén lebegett a tenyeremtől egy arasznyira.

- Ez csodálatos! - sikkantott fel Ginny.

Még feljebb emeltem a kezemet és leírtam vele egy félkört, a kis toll pedig követte az ujjaim mozdulatát. Ginny teljes extázisban tapsolni kezdett, mire vicceskedve az arcához irányítottam a tollpihét és megcsikiztem, mire még hevesebben kacagott.
Egyre és egyre gyorsabban mozgattam a kezemet, különböző alakzatokban repkedett a toll vele együtt. Bejárta az egész szobát a kis tollacska, a lámpa körül táncolt és az ablaküveg jégvirágait simogatta. Az arcomon hatalmas mosoly terült szét, amikor Ginny arca hirtelen elkomorodott.

- Hermione! - ezzel leállította a karjaim mozgását. - Az orrod...vérzik.

Azonnal az orromhoz kaptam, az ujjaim között, a körmömet befedve ott piroslott a friss vérem.
A tollpihe lassan és méltóságteljesen megadta magát, majd leereszkedett a kő mellé.
Gyorsan letöröltem az orrom alól a vért és Ginny-re mosolyogtam miközben előszedtem a ruhazsebkendőmet, hogy megtöröljem a kezemet is.

- Semmi baj, néhanapján megesik - nyugtattam Ginny-t, de rossz előérzetem támadt.

A látásom a kis sejtelmesen csillogó kőre siklott, majd újra a vörös hajú lányra.

- Ez fantasztikus volt! Tényleg, egyszerűen annyira varázslatos - kereste a szavakat a legjobb barátnőm.

A vacsora után, ami amúgy sütőtök krémlevesből és Molly isteni csirkéjéből állt, azonnal felmentem a szobámba. Ronnal egymásra se néztünk az étkezés alatt, kerültük egymás tekintetét. Az ágyra ülve magam elé vettem a könyvet és fellapoztam azt. A fejem zsongott az ősi szavaktól, néhány helyen pedig még rúnákat is kellett fejtenem, szóval kellőképpen belezavarodtam.
A nagy olvasás közepette hirtelen egy kéz nyúlt be elém, ami Molly Weasley körtés kosárkáját kínálta nekem.
Ronald.

- Nem akartam kiabálni délután, bocsánat - bűnbánó tekintettel tartotta felém a süteményt. - Csak annyira, de annyira mérges lettem Malfoy-ra.

- Semmi baj - mosolyodtam el és a vállára tettem a kezemet, éreztem, ahogy a testemben szétárad a jóleső megnyugvás.

- Egyszerűen zavart, hogy nem én voltam az elsők között, akivel megosztottad az aggályaidat - ezzel a süteménybe harapott, majd elkerekedett a szeme. - Merlinre, a fenébe! - kiáltott fel. - Ezt neked hoztam, Mione. Anya most sütötte, még langyos - ezzel kettétörte a süteményt és a még nem megharapott felét adta nekem.

- Köszönöm - kuncogtam.

Ez annyira jellemző Ronra.

A vörös fiú vállának dőlve elregéltem neki azt, amit a vacsora előtt Ginny-nek is elmondtam az ereklyékről és az ötleteimről, Ron türelmesen végighallgatott, de kissé szkeptikusan állt hozzá.

- És biztos vagy benne, hogy ez működni fog? - dőlt végig az ágyon, mire én is mellé feküdtem.

- Nem tudom, ha nem működik akkor... - a szavaim elhaltak a mondat végére, Ronald mellkasára hajtottam a fejemet és hallgattam a szívének a nyugodt, lassú lüktetését.

- Inkább ne is fejezd be - nyomott puszit a hajamba. - Féltelek, Hermione! - szakadt ki belőle és rám emelte az égszínkék szemeit, amelyek most aggódóan csillogtak.

- Miért Ron? - simítottam meg az arcát. - Itt vagyok veletek. Biztonságban.

- Ez a Malfoy ügy és az, hogy hozzáfér a gondolataidhoz meg az, hogy az ősi mágiát bolygatod - sóhajtott. - Nem tudom, hogy ez mennyire veszélyes - szorított magához.

- Ron - nyomtam puszit az arcára és a nyakhajlatába fúrtam a fejemet -, tudom, hogy mit csinálok és nem kell féltened. Hidd el, ismersz, én vagyok az, aki... - ekkor Ron lágy csókot lehelt az ajkaimra.

- Tudom - nézett rám gyengéden. - Tudom, hogy felkészültél és, hogy mindennek utána néztél, de attól még a barátnőm vagy és szeretlek, éppen emiatt féltelek - ekkor finoman kisimítottam pár vörös tincset Ron szeméből.

- Szeretlek - mosolyogtam rá őszintén.

Kicsit még beszélgettünk, de aztán úgy, hozta a sors, hogy Ron mindenképpen maga mellett akart tudni, így együtt aludtunk. A hold finoman vonta be a fényével a szobát és az éjjeli asztalon pislákoló fahéjas gyertya isteni illata terjengett körülöttünk, amikor Ronhoz bújva már éppen elszenderültem volna. Egy mély hang szólalt meg a fejemben.

Granger, itt vagy? - Malfoy hangja rekedten csengett a füleimben.

A szemeimet résnyire kinyitottam, hogy megbizonyosodjak, hogy Draco Malfoy valamilyen csoda folytán nem került a szobámba.

Itt, de miért szóltál? - válaszoltam.

Felébresztettelek? - kaptam az újabb kérdést Malfoy-tól.

Nem, de a tárgyra térve; hogyhogy most? - le akartam rendezni ezt a beszélgetést, mert őszintén szólva nagyon fáradt voltam.

Személyesen kell találkoznunk, a gyűlésen elhangzottakat el kell mondanom - a fiú hangja a fejemben félve csengett.

De miért nem mondhatod el itt? - tettem fel egy újabb kérdést, az álom teljesen elröppent a szememről, rossz érzésem támadt.

Úgyis tanítom kell téged az oklumencia nemes tudományára és akkor kössük össze a kettőt, kevesebb időt kell rád fecsérelnem - Malfoy hangja gúnyossá vált.

Nem mintha hogyha, nem te szóltál volna - forgattam meg a szemeimet.

Kettő mondatban le akartam rendezni, ne húzd a drága időmet - erre a mondatra halkan felnevettem, mire Ron mocorogni kezdett mellettem.

Malfoy, őszintén mi dolog lenne hajnali egykor? A halálfalók sose alszanak? - néztem az éjjeliszekrényemen pihenő karórámra.

Milyen kis szellemes vagy, Granger... - élcelődött.

Jó éjt, Malfoy! - úgy döntöttem, hogy rövidre zárom a beszélgetést, tudva, hogy ezzel idegesíthetem a férfit, hogy nem én köszönök el tőle.

Holnap tíz órakor a ház előtt, nem kockázatom, hogy a tudatlanságod veszélybe sodorjon mindkettőnket. Hopponálni fogunk onnan! - adta meg a kritériumokat Malfoy.

Kikérem magamnak, hogy... - még be se fejeztem fejben a mondatot Malfoy félbeszakított.

Te csak ne kérd ki magadnak, Granger. Te ne. Na jó éjszakát! - ezzel többet nem hallottam a hangját.

Megforgattam a szememet és a tenyerembe temettem az arcomat, majd elfújtam a gyertyát és szinte azonnal elaludtam.
Másnap reggel persze jóval előbb keltem, mint Ronald. Lábujjhegyen kimentem a fürdőbe és arcot mostam, majd kikészítettem a ruhámat. Egyszerű bordó farmer és egy kötött halvány kék norvég mintás garbó, alá pedig egy szürke hosszúujjú, mivel késő ősz révén elég hideg volt az idő odakint. A hajamat egy kócos kontyba kötöttem, majd felöltöztem és lementem Molly-hoz, aki már a konyhában sürgött forgott.

- Jó reggelt, kis drágám! - gyorsan egy cuppanós puszit nyomott az arcomra, majd intett a pálcájával és a villa elkezdte verni a tojást a rántottához. - Hogyhogy ilyen korán?

- Kidobott az ágy - válaszoltam egyszerűen és megajándékoztam az asszonyt egy mosollyal. - Ma találkozóm van Malfoy-jal. A tegnapi halálfaló gyűlésről szeretne beszélni - úgy adtam ezt elő Molly-nak, mintha ő az anyukám lenne, én pedig a lánya, aki el akar kéredzkedni valahova.

Valójában anyámként tiszteltem Molly Weasly-t és azt hiszem, ezzel mindenki így volt. Nála aranyabb szívű, védelmezőbb nővel nem találkoztam.

- Értem, Hermione. De akármennyire is Draco Malfoy a mi oldalunkat szolgálja, nem árt óvatosnak lenned. A vér nem válik vízzé - ezzel mélyen a szemembe nézett.

Lassacskán mindenki felébredt, majd megreggeliztünk, én pedig közben elmeséltem, hogy meglesz az első hivatalos találkozóm Dracóval. Ron arca megfeszült a szavaimra, én pedig igyekeztem állni a pillantásait, miközben a vörös fiú erősen szúrt fel a villájára egy adag rántottát és sült szalonnát.
Kingsley kérdezősködött a dologról, de nem igazán tudtam pontos válaszokat adni, így beletörődött, hogy erről egyedül én fogok első kézből értesülni.
Reggeli után magához hívott.

- Vigyázz magadra, Hermione! - atyaian nézett rám a sötétbőrű mágus. - Nem tudhatod, hogy mi igaz és mi nem, de te ezt ne láttasd! - mondta. - Bár bízunk Malfoy-ban, ne felejtsük el, hogy neki van ura.

- Tudom - néztem keményen Kingsley-re. - Vigyázni fogok!

- Bármi probléma akadna, küldj patrónust! - utasított, majd még pár mondat után az utamra engedett.

Felsiettem a lépcsőn, hogy összeszedjem a maradék dolgaimat, de ahogy benyitottam a szobámba Ront találtam ott.

- Miért nem tudtad volna ezt a kis találkát előbb közölni? - szegezte nekem a kérdést. - Tegnap még erről szó sem esett.

- Ron, ez…ez tegnap derült ki - sóhajtottam és a bőr válltáskámba kezdtem pakolni a cuccaimat.

- De mikor? Vagy miért? - nézett rám szinte már-már durcásan.

- Este - adtam választ, miközben egy könyvet próbáltam betuszkolni a varázslattal kitágított táskába.

- De mi a fene, Hermione? - akadt ki teljesen.

- Nem értem, hogy mi a problémád! - akasztottam a vállamra a táskát és farkasszemet néztek Ronalddal. - Tudtuk, hogy ez lesz. Ez a Rend érdekét szolgálja, te is tudod. Tudod, hogy ezeket meg kell tennem.

- Merlinre, úgy fog rángatni, mint egy bábut! - Ron hangjában visszafojtott idegesség csengett.

- Nem fog és most mennem kell! - kezdtem én is rossz hangulatba kerülni, pedig minél fontosabb lett volna, hogy megőrizzem a nyugalmamat.

- Menj csak! - a vörös barátom egészen elcsendesülve meredt rám az ágyamról. - Csak menj, Hermione… - ezzel kiment az ajtón, majd visszanézve rám gyors puszit nyomott az arcomra.

De mindketten pontosan tudtuk, hogy ez csak kényszer volt. Kifújtam a levegőt és lesiettem a lépcsőn, majd elköszöntem mindenkitől és kiléptem az udvarra.
A hideg levegő szinte végigmarta a légcsövemet.
Draco Malfoy fekete szövetkabátos alakja pedig ott állt. Ujjai között egy füstölgő cigarettát fogott, majd beleszívott és rám nézett.

- Nem elég, hogy nem tudod, mi az, hogy pontosság, még a pulóvered is nevetséges - szólt gúnyosan.

- Szép üdvözlés - húztam el a számat. - Na mehetünk? - nyújtottam ki felé a kesztyűs kezemet, amit gyorsan megragadott.

- Persze - ezzel berántott a vákuum.

——

Sziasztok!
Igen, tudom, hogy mióta nem volt rész, de azért remélem megérte várni és tetszik is nektek! <33
Egy-két vélemény szokás szerint jól esne, és örülök, hogy az előző részén is annyi érdeklődő kommentet kaptam a folytatással kapcsolatban.
Sajnos nincs annyi időm írni, de majd próbálok gyorsabban részt hozni!

Outlaaw