- Bakubro - mióta vége lett a edzésnek, nem száll le rólam a gyerek. Idegesítő.

Akárcsak ő volt.

- Mivan? - szólalok meg végül, tudtam mi lesz a kérdése, de úgysem akartam neki elmondani semmit sem.

Semmi köze hozzá.

- Miért nem használt - kezdte volna, de csak "kussolj" szóval beléfojtottam a szót.

- De ha ennyire tudni akarod -, sóhajtottam fel, miután láttam rajta hogyha nem válaszolok akkor addig úgyse fog lekopni rólam. - Ígéretet tettem valakinek.

- Ígéretet? Valakinek? - zavarodott össze a pirod hajú egyén - De akkor hogy jutottál be ide?

- Ott voltál nem? Átmentem és kész - rántottam vállat.

- Nem minden a képességeken múlik - ekkor ismét ő jutott eszembe.

Mikor Aizawa beszélni akart velem, kivonultunk a teremből ahol a többiek tartózkodtak majd számon kért hogy miért nem használtam a képességemet.

Nem tudtam többé tagadni, így elmondtam neki.

- Ígéretet tettem egy számomra fontos személynek, aki miattam többé nem lehet velünk - néztem a szemébe komoran - A képességem miatt van ott ahol, ezért nem vagyok hajlandó használni.

- És ha ez valami sokkal komolyabb lett volna? Vagy ha a LOV ismét támadna? Akkor mit csinálnál - olyan kérdéseket tett fel amiket tudtam már.  Mikor az első támadás ért minket, pusztán szerencsém volt hogy idiótákat kaptam.

- Szerintem maga is tudja a választ Sensei - döntöttem oldalra a fejemet miközben oldalra tekintettem, mindenre néztem csak a tanáromra nem.

- Ez így nem mehet tovább tudod jól - sóhajtott fel - Hamarosan jön majd a Sport Fesztivál, ott képtelen leszel használni, ha nem akarsz - kezdte volna de egy intéssel elnémítottam.

- Nem szándékozok részt venni - ezzel a monďattal pedig ott hagytam ledöbbent osztályfőnökömet.

- Szóval ezt a témát hanyagoljuk oké -, mosolyodtam Kirishimára aki csak némaságba burkolózva bólintott.

A szobámra végre valahára csend telepedett. Teljesen elfáradtam a nap folyamán, nem akarok semmit csak lepihenni.

- Egyszer - szólalt meg egy idő után - Elmondod? - sandított rám fél szemmel, félve hogy rárivallok.

- Ha nincs nyomós indokom akkor nem fogom talán sosem - feleltem végül nyugodt hangon, majd elterültem az ágyamon.

- Értem - állt fel mellőlem Kirishima - Akkor holnap még beszélgetünk - indult el az ajtómhoz - Jó éjt Bakubro!

Villantott rám egy mosolyt, majd kinyitva az a ajtót, távozott a szobámból. Sóhajtottam egyet amint ismét csak én és csendel teli szobám volt.

Sport Fesztivál a nyakunkban, de engem kicsit se tud érdekelni.

Minden értelmet vesztett mikor elvesztettem őt.

Visszaakarom forgatni az időt, mindent máshogy csinálnék.

De ez lehetetlen.

És sose kapom vissza.

Oldalamra fordulva, kezdek merengeni a emlékeimen ahol ő volt, mikor még önfeledten nevetett.

Azt a mosolyt azóta nem láttam mióta...mióta képességem lett.

Egy szörnyeteg vagyok. Egy gyilkos.

Egy könnycsep folyik le az arcomon egyenesen a kezemre, sóhajtva hunyom le a szemeimet, átadva magam a sötétségnek.