Mindenegyes nap lomhább leszek, kialvatlanabb a folyamatosan visszatérő rémálmoktól.

Bárcsak..

Sóhatjva kelek ki egyetlen menedékemböl hogy aztán a fürdőbe mehessek ellátni sebeimet.

Megállva a tükör előtt egy idegen arca néz vissza rám. Egy arc ami egy Dekut ábrázol. Sápadt, sebekkel teli és beesett fekete karikákkal teli szemekkel - amikből lassan kialszik a élet és remény csillogása -  rendelkező arc. Ez vagyok én.

Morogva mosok fogat és mosom meg az arcomat, lenézek a kezeimre amiken már eléggé régi kötszerek vannak.

Azt hiszem ideje újakat kötni rá - suhan át az agyamon a tegnapi tettem.

A tükör fölötti fiókokban szoktuk a elsősegély dobozt tartani amikben a számomra kellendő cuccok vannak, felnyúlok és kinyitva az ajtaját emelem ki a dobozomat.

Ami üres - mondom magamban amíg meglátom hogy ez teljesen kivan üritve, húzva számat teszem vissza a helyére, és készülödők a suliba.

Mielőtt elindulnék elköszönök anyumtól aki egy puszi keretében enged útnak.

Az út során van bőven időm gondolkozni mindenen. De én csak a régi Kacchannal való kapcsolatomra tudok fókuszálni.

Miért utált meg?

Azért mert nincs képességem?

Vagy van valami a háttérben amit én se látok?

Kacchan mindig éreztette velem hogy alsóbbrendü vagyok nála, ez főleg akkor mutatkozott meg amikor iskolába kezdtünk járni, de középsuliban csak rosszabbá vált a helyzetünk. Helyzetem.

De valamiben biztos vagyok, ha ez így halad tovább, tényleg megfog törni. Véglegesen.

Mindig is az volt az álmom hogy hős lehessek, ugyanazt  a hőst imádtuk mindketten, olyan jól elvoltunk, míg nem kapott képességet. Ezután vált az életem egy pokolhoz hasonlító nyomorhoz.

Lépteim lassan lelassultak amint befordultam a iskolánk utcájába.

Aldera Junior High

Szerencsére időben beértem még a tanár előtt és ő előtte is, így legalább nyugodtabb lehetek pár percig.

Ahogy telik az idő, Kacchan is belép a tanárral a nyomában, és belekezdünk ismét a tanításba.

Míg felnem hozza azt a dolgot.

- Az enyém mégcsak nem is hasonlítható ezeknek a veszteseknek a gagyiszar képességeikhez. Az enyém egy totál más szinten van - dől hátra a székkel Kacchan miközben felrakja mindkét lábát az asztalra - Szól' ne már..- vigyorodik el

Igen..ez teljesen ő..hozza a formáját - harapom be alsó ajkamat miközben óvatosan ránézek.

- Jó nagy a szád Katsuki! - az osztály talán teljesen jogosan háborodik fel az imént elhangzottak miatt. De nem tulajdonítok nagy figyelmet, inkább próbálok meglapulni.

- KUSSOLJATOK TI ÁGYÚTÖLTELÉKEK! - kacag fel kárövendöen Kacchan.

- Tényleg el is felejtettem..Midoriya is az U.A-ba akar menni, nem? - szólal fel a tanár, miközben Kacchan ledermed és vele szinten én is.

Egyszer..egyszer kellett volna csendben lennie a tanárnak..

Áshatom a síromat..

Az osztály felröhög, Kacchan tekintetét pedig szinte érzem magamon. Halott vagyok. Ha eddig nem voltam. Most biztosan az leszek.

- N-nincs az ellen semmi szabály vagyis ilyesmi! Oké nincs rá példa de - próbálom menteni a menthetőt miközben remegve állok a padom mögött, de csakis nevetnek rajtam.

- EGYÉL SZART, DEKU! -  Robbant egyet az asztalom amitől hátraesek az asztalommal együtt, ijedten kúszok hátra.

- A gyenge szar képességüek még hagyján, neked még egy rohadt képességed sincs - emel fel az uniformomnál fogva a ő szintjére, miközben robbaszgat a szabad kezével. Nagyot nyelek.

- Szóval hogy merészeled egy szintre helyezni magad velem velem?! - hajít el ezzel ütemben, ismét a földön kötök ki.

- Nem arról van szó hogy versenyezni akarod veled vagy ilyesmi! Emelem kezem fel miközben próbálom nyugtatni..bár esélytelenül.

- Csak kiskorom óta arról álmodtam hogy hős legyek..- teszem le a karomat és ölelem át kicsiny testemet míg fejemet lehajtva mondom a vágyamat - és nem tudhatod míg megnem próbálod nem igaz? - emelem fel lassan a fejemet.

Igaza van..esélytelen..

Csak add fel végre Izuku!

Ez volt az első törés.