Liza teljesen leblokkolt. Legalábbis az agya megszűnt rendesen funkcionálni. Olyan gyorsan történt minden, mióta beléptek a liftbe, hogy fogalma sem volt, hogy még mindig ott van-e, vagy az ágyában alszik. Csak Levi szavai köröztek a fejében. „Nem muszáj eljönnöd, és nem is akarlak befolyásolni." „Tudd, hogy te vagy az egyetlen." „Ha elhiszed, amit mondok, ott leszel" „Csak te kellesz!" Vajon ezeket tényleg ő mondta, vagy annyira összezavarodott, hogy már ki is talált pár mondatot? „Nem tudnám elviselni, ha nem tettem volna meg mindet azért, hogy az életem része maradj." „Nem foglak kérni, de kérlek!" „Liza"

Erre nem számított.

Úgy gondolta, hogy Levi negyedennyire sem kedveli. Olyan sok gyönyörű színésznő ólálkodik körülötte. Mindenki megtenne érte bármit. Rajongók százai.

Nagyon nehezére esett túllépnie a dolgon. Képtelen volt dönteni.

- Szerinted mit tegyek? – kért segítséget Julcsitól.

- Te jó ég. Akkor gyakorlatilag szerelmet vallott?

- Nem, erről szó sincs, azt hiszem. Vagyis – hablatyolta. – Már alig emlékszem. Összefojt már minden. Nem tudok aludni, nem tudok enni, és vasárnapig el kell döntsem.

- Ugyan már, túlliheged a dolgot. Ez csak egy parti. Ha nem tetszik elköszönsz, és eljössz. Senkit sem fog érdekelni.

- Igen, de ez elköteleződés, nem? Ha elmegyek, akkor azt válaszolom, hogy igen.

- Ez igaz. De ettől függetlenül bármikor szakíthatsz vele – tartott szünetet Juli. – Te már rég eldöntötted, ugye?

- Talán.

- Úgy érzem, hogy nagyon küzdsz magad ellen. Miért? Mitől félsz?

- Nem félek – hazudta Liza.

- Ó, dehogynem. Megint itt a lehetőség, hogy valami komolyabbat találj magadnak, és te megint berezeltél.

- Nincs szükségem senki "kOmoLyAbbRa" – viccelődött.

- Itt nem hiszem, hogy a szükségről van szó. Szeretsz vele lenni. Szereted megcsókolni. Jobban érzed magad, ha találkozol vele. Mi itt a baj? Miért kéne olyanra nemet mondanod, ami nélkül tudnál élni, de szeretnéd?

- Ugyan már, te sem tartasz meg senkit három napnál tovább – kárált Liza.

- Miről beszélsz? Te és Marci hány éve vagytok már a legjobb barátaim? Lizu drágám, az emberi kapcsolatok erősebbé tesznek minket. Nem leszünk tőle gyengébbek – szavalta Julcsi, és a mondatát feltűnő csend követte. Lizának ideje volt magába néznie. – Szerintem menj el. Azt mondtad, hogy a két pasi, a munkatársai vagy mi, na, mellettük máshogy viselkedett. Ez egy munka parti, csak olyanok lesznek ott, és ha megint rosszul bánik veled, akkor egyszerűen ott hagyod. Nem kell túlgondolni. Lesz ingyen pia, már ezért is megéri elmenni, nem?

- Miért van mindig igazad?

- Szeretlek! – csücsörített Julcsi, pusszantva. – És most igyekezz, mert egy óra múlva ott kell lenned. Mert neked az utolsó pillanatban kell eldöntened mindent. Teljesen megőrjített téged ez a faszi. Szedd össze magad!

Liza lerakta a telefont, és visszabújt az ágyba. Magára húzta a takaróját, és a sötétben összekucorodott. Még sosem érezte magát ennyire elveszettnek. Újra az a fiatal kislány lett, aki félt bármilyen döntést meghozni. Magányos.

Julcsinak igaza volt, mint mindig. Össze kellett szednie magát. Elhatározni, és meglépni, amit meg kellett. Már nem volt gyerek. Akart valamit. Valakit. Remélte, hogy készen áll rá, hogy meg is szerezze.

A földre dobta takarót, és elindult a fürdőszoba felé, hogy rendbe tegye a haját. Ki kellett kicsit fényesítenie. Beszárítania. Kapkodva, de elkészült vele magához képest gyorsan, míg halkan a rádió szólt a szomszédos lakásból. A LGT-től szólt a "Rajongás." Vicces, nem?

Most az átlagosnál erősebb sminket tett fel. Egyedül a vörösrúzsa voltak olyan, mint mindig. Kerek, dús ajkain. Hosszú szempillák, éles szemöldök, barackszínű pirosító, és a szederillatú Dior parfüm. "Aime ma Mûre." Bármit is jelentett ez. Franciául minden elitnek hangzott.

Már régóta kiválasztotta, hogy melyik ruháját fogja felvenni. Ha másban nem is, ebben biztos volt. Olyan régóta várta a tökéletes alkalmat. Pár évvel ezelőtt választotta ki, miután találkozott Csató Marival. A Gyümölcsíz még éppen csak elindult, és két kiadáson voltak csak túl. Lizának volt a feladata, hogy olyan nevet keressen egy riporthoz, vagy reklámhoz, ami képes eladni az egész lapot. Ekkor kereste meg Csató kisasszonyt. Egy divatbemutatón futottak össze, ahol egy kellemes csevely mellett Lizának valahogyan sikerült meggyőznie róla, hogy kellenek egymásnak. A show után Mari körbe vezette hátul, és rábízta a lányra, hogy válasszon magának egy ruhát a kifutón viseltek közül. Nem kellett túl sokáig agyalnia rajta.

Egy aranybarna bőrű, egzotikus manöken viselte a birsalmasárga színű ruhát. "Tigrisszem." Mari így nevezte el.

Egy sellőszabású, szatén estélyi volt, ami a földig ért, de a bal comb felett ketté nyílt. Szorosan ráfeszült viselőjére, főleg a derék, és a dekoltázs környékén. Spagetti pántjai a hónaljtól a vállakon át, a hát közepén keresztezték egymást, majd a lapocka mellé érve csatlakoztak újra többi anyaghoz, így nyitva hagyva az egész hátrészt. Botrányos ruha volt. Botrányosan gyönyörű. Ez illett a legjobban Csató Mari hírnevéhez. Olyan dolgokat szeretett volna hordani, amik önmagukban is képesek voltak beszélgetéseket félbeszakítani jelenlétükkel. Olyanokat, amik után mindenki megfordul, és ezer mocskospletyka születik.

Örömmel ajándékozta a Tigrisszemet Lizának, akihez tökéletesen illet az estélyi. Már csak az estély hiányzott.

Amint Liza elkészült, és össze is szedte magát, már rohant is. Még kabátot is elfelejtett húzni, egyedül az ezüstös borítéktáskáját vette magához. Arra számított, hogy taxiba be, taxiból ki, talán még ezt a fagyos decemberi estét is kibírja kabát nélkül.

Az utcára érve szerencsére rögtön sikerült egy taxit leszólítania.

Beszállt a mentazöld Trabantba, és a megbabonázott sofőr száját tátva kérdezte az úticélt.

- Polisz-csarnok – vágta rá a lány magabiztosan.