Lizában a két karakter, és szerepük kezdett összemosódni, de még nem volt teljesen egyértelmű hogyan. Abban biztos volt, hogy Levi az ellentétje az unalmasnak és átlagosnak. Még semmit sem tudott róla, de még annál is kevesebbet. Az egész alak egy nagy, vidám, jóképű kérdőjellé alakult, ahogy teltek a másodpercek.

Majdcsak egy fejjel volt magasabb nála, és nagy volt. Csak így simán, nagy. Nem volt olyan túl vékony, túl hosszú, pont elég izmos, vagy telt volt, amennyire kellett. És általánosságban nem hasonlított igazán senkire. Olyan fura, félhosszú haja volt, aminek tincsei a fülei mellett az égnek álltak. Göndör is volt, és egyenes is. Ez a frizura senkinek nem állhatott jól, rajta kívül. Vagy hozzá képest. Szívalakú arca volt, és kerek, mogyoróbarna szemei. Az ajkai teltek, és mesébe illőek voltak. Olyanok, amikről csak rossz gondolatai támadnak az embernek. Olyan fantázia duzzasztóak. Az apró mélyedésről az állán nem is beszélve.

Nem kellett tőle megkérdeznie senkinek a foglalkozását, a korát, vagy akármi mást, tudta, hogy egy született nőcsábász. Legalábbis úgy néz ki. Pedig még meg sem szólalt. Bajkeverő.

Liza sosem tudta igazán, hogy mit keres egy férfiban. Olyan sok mindenbe bele kóstolt, hogy képtelen volt eldönteni mi a kedvence. Szerette a ducikat. Szerette az érzelmes szemüvegeseket, az intellektuális garbósokat, néha még az ostoba izmosokat is. Akadt néhány nő is, akit szeretett szeretni. De legfőképpen, akikért a legjobban kívánkozott, azok a különlegesek voltak. Olyannyira, hogy mellettük hirtelen egészen bizonytalannak tudta érezni magát. Teljesen megváltozott azok közelében, akik tényleg, őszintén tetszettek neki. Ez persze nem meglepő viselkedés valaki olyantól, mint Liza. Mindenkinek van komplexusa. Más esetben nem érezte volna máris ilyen ingatagnak magát, de így, hogy már volt lehetősége legalább egy picit is megismernie Levit, és a Liza számára oly sokat jelentő reggeli kávéspohár rutinját, kezdettől elgyengült.

Ettől függetlenül tudta, hogy amit lát Levin, az még csak a jéghegy csúcsa. És ebben a felszínes megítélésben neki is volt része bőven.

Gyönyörű, kifogástalanul szép nő, akit a legtöbb férfi csak irigylésre méltó kiegészítőnek szánt. Akárhányszor Liza komolyabb kapcsolatba kezdett volna, a szög mindig kibújt a zsákból. A férfiak elvitték ide-oda, és csak mutogatták, mint egy új Porchét. Ezt mindennél jobban gyűlölte.

És ezek a sekélyes férfiak mind megjátszották magukat. Eleinte nem látott át rajtuk. Mivel megszokta, hogy a legtöbb ember az átlagosnál kedvesebb vele, és elfogult, könnyen félreismerte őket. Ezért sem bízott meg könnyen senkiben meggondolatlanul később. Ez olyannyira elfajult, hogy szinte feladta hitét abban, hogy találkozik valaki olyannal, akinek többet jelent majd, mint egy trófea. Volt ő már trófea eleget.

Liza kérdéseivel szemben Levi-nek túl sok válasza volt. Nem azért, mert a pillantásán kívül bármire is emlékezett volna, hanem azért, amilyen személyiséget ő kitalált a lány köré. Olyan személyiséget, aminek központjában az áll, hogy odáig legyen érte.

Általában nem volt nagy "játékos." A nők jöttek, és mentek. Nyilván nem szorult segítségre. A nők mindig kezdeményeztek. Jeleket adtak, amiket nem tudott nem észrevenni. Sokat sosem tett a dologért. Mint minden az életben, ez is az ölébe esett. Még Liza is.

Mikor Liza nem látogatta meg az Azurit toronyban, akkor érezte magát először igazán elégedetlennek. Azelőtt minden tökéletesen alakult közöttük. Ugyan a lány nem ugrott az ölébe rögtön, de a hosszútávú terveire nézve ez még jól is jött. Úgy érezte, hogy talán megtalálta azt, aki a legjobban illik hozzá. Valaki gyönyörű, káprázatosan okos, legalábbis nála okosabb, valaki vidám és őszinte. Valaki, akit szívesen megismerne pár évtizeden át. Akárhogy is, nem állt készen rá, hogy ilyen könnyen feladja. Ide kellett jönnie, és valahogy megkellett győznie róla Lizát, hogy még sok ebédre szorul a hétköznapokon, ha nem akar éhen halni.

Könnyen kiderítette hol dolgozik Liza. Egy telefonhívás. Sok gyanakvó tekintet a magazin íróktól.

Azt viszont még nem találta ki, hogy mit fog mondani. És amit tervezett is volna, rögtön elszállt, amikor meglátta Lizát az asztalsorok között felé közeledni. Mintha egy kifutón jött volna felé. Mintha egy sötét csarnok színpadján sétált volna felé, amit a fotósok gépjeinek vakuja világított volna meg. Minden néző őt nézte volna, és a riporterek tömege az orra elé dugott mikrofonok mögött ezt kérdezgették volna együtt: „Szerinted elég jó vagy neki?"

Egy pillantás Lizára, és Levi belső démonjai rögtön elszabadultak.

A lány a másik irányba fordult, és talán észre sem vette.