Tavaly nem hittem el, az akkori ballagó osztálynak, az olyasfajta figyelmeztetéseket, hogy "élvezd ki az utolsó éved, mert hamar el fog telni... Főleg a szalagavató utáni időszak!". Akkor csak legyintettem rá. De te jó ég! Csak pislogtam kettőt és kicsöngettek az utolsó órámról, hogy megkezdjem életem utolsó tavaszi szünetét.
Az elmúlt időszak inkább hasonlított egy mókuskerékre, mint bármi másra. Rutinszerűen teltek a napjaim. Felkeltem, elmentem iskolába, ott végigültem az órákat, majd hazamentem. Otthon ettem, eleget tettem a "jó gyerek" kötelességemnek és beszámoltam a napomról anyának, utána pedig leültem tanulni. 4-5 órát töltöttem nap, mint nap a tételeim kidolgozásával és megtanulásával. De ha a szünetben el akarok utazni Svájcba, és márpedig elszeretnék, akkor muszáj most megcsinálnom azt, amit akkor nem fogok tudni. Valamit valamiért. Persze, miután már kellőképpen leamortizáltam magam, félretettem mindent, hogy egy kicsit a társasági életemnek is éljek.
Minden este, a puha takaró alatt csevegtem a lányokkal és Mickkel. Nagyon hiányzik már a szőke németem és a barátnőim sem kevésbé, annak ellenére, hogy mindennap találkozunk. Azonban utoljára a születésnapom ünneplésekor töltöttünk el tartalmas időt. Apropó születésnap. Március 21-én minden igyekezetemet összeszedtem, hogy ébren tudjak maradni, hogy megvárjam az éjfélt. Nagy nehezen sikerült is, és 00:01-kor már hívtam is Micket, hogy én legyek az első, aki felköszönti. Aztán annyira bezsongtam, hogy háromig beszéltünk. Mindezt hétköznap hajnalban. Gyönyörű volt a másnapi kelés. De valahogy túljutottam rajta és este elmentünk anyával, apával és Dórival egy étteremben. Nem is tudom, mikor ettem utoljára ennyit. Ajándékba két angol nyelvű könyvet kaptam, hogy még jobban ráálljon az agyam erre a nyelvre, illetve rajzeszközöket. Imádom, amikor hasznos dolgokat kapok. A könyv meg mindig érték. Rengeteget ettünk, beszélgettünk és nevettünk. Azt hiszem ez volt az eddigi legjobb születésnapom. Még akkor is, ha nyugdíjasba nyomtuk. Ha felvesznek az egyetemre és elköltözök, az ilyen események még ritkábbak lesznek.
A szombatot a lányokkal töltöttem. A meglepetésük keretében wellness napot tartottunk, mivel tudják, hogy imádom. Úgy érzetem magam, mint egy hercegnő, aznap teljesen elkényeztettek minket. A masszázs és az arcpakolás után beültünk a pont jó hőmérsékletű jakuzziba. 

- Azért ezt meg tudnám szokni minden nap. - sóhajtottam fel, mikor elhelyezkedtem. 

- Sejtettük, hogy élvezni fogod. - mosolygott rám halványan Fruzsi. 

- Imádom! És titeket is, hogy ezt találtátok ki!

- Várod már a szünetet, mi? - vigyorgott Luca.

- Hát... Is-is. Alig várom, hogy Vele legyek, ugyanakkor be akar mutatni az egész családjának. Mi lesz ha nem fognak kedvelni? Ráadásul arról a partiról is teljesen ki fogok lógni. Mit kell oda felvenni? Elegánsat vagy inkább lazábbat? És egyáltalán beszélnek angolul? Tudjátok, hogy azt a kevéske német tudásomat is kínkeservesen szedtem össze... - bizonytalanodtam el még jobban.

- Hallgass már! - nevetett fel. - Ezek a problémák csak az elméd szüleményei. Nem lesz semmi baj, sőt! Lehet el sem akarnak majd engedni. Igaz? - nézett rá hirtelen Fruzsira.

- Ühüm... - bólintott furán lány. 

- Neked meg mibajod? 

- Ja semmi-semmi... Csak egy kicsit elbambultam. - nyugtatott meg minket. - Lucának igaza van. Nem lesz semmi gond. Ráadásul együtt is fogtok aludni... - húzogatta a szemöldökét sokat sejtetően. A francba! Én erre eddig miért nem gondoltam?!

- Valóban... - eszméltem fel a gondolataimból. - De csak aludni fogunk! Korai lenne még továbblépni...  

- Meddig is leszel ott? 

- A suli kezdése előtt egy nappal jövök haza. 

- Tehát kilenc napig. Hát majd meglátjuk mennyire fogjátok kibírni... - nevetett fel Luca. - Lehet, hogy már az első nap egymásnak estek. Ahogy mesélted, elég szenvedélyes.

- Ráadásul tegnap említette, hogy tervez valamit az utolsó három napra... Hogy el akar vinni valahova, amit imádni fogok, de persze a többi információt meghagyta a "meglepi" részének... Ahogy kivettem a szavaiból, nem hiszem, hogy csak pár órás programot tervez, tehááát...

- Tehát valahol kettesben lesztek! HÁROM TELJES NAPIG! - jött lázba barátnőm. - Tuti nem fogod kibírni, hogy nemet mondj neki! 

- Lehet igazad lesz... - mondtam halkan. - De nem gáz, hogy ennyi idő után csak úgy odaadom neki a szüzességem? 

- Már miért lenne az?! Fiatalok és szerelmesek vagytok. És különben is, ha úgy érzed, hogy nem állsz készen rá, akkor nemet mondasz. Nem köztelező semmi! Nem gondolom, hogy pont Mick erőszakoskodna veled. - bólintottam.

- Minden rendben Fruzsi? - néztem rá a lányra. Eléggé csöndben volt végig és úgy tűnt, hogy nagyon nem itt jár. 

- Persze, bocsi. Csak egy kicsit fáradt vagyok. 

- De hát mitől? Csak nem van valaki a láthatáron, akivel hajnalig beszéltek? - vigyorodtam el. 

- Lehet... - pirult el. 

- MESÉLJ! - követeltük mindketten.

- Nem. Még semmi komoly nincs és nem akarom elkiabálni... - vágta rá. Lucával csak összenéztünk. Azért ez elég furcsa volt... 

Egy idő után, a meleg víz ellenére is, elkezdtünk fázni. Szóval ideje volt távozni. Mivel Luca teljesen bezsongott, hogy kettesben leszek Mickkel, ezért mindenképp el kellett mennünk vásárolni. Ahogy ő fogalmazott, "meg kell adni a módját az első alkalomnak". Így az első útja a fehérnemű boltba vezetett. 

- Muszáj ezt? - kérdeztem kínosan. - Van nekem fehérneműm, amit fel tudok venni.

- De ide valami szexi kell. Hidd el, ha ezekben meglát, egy pillanat alatt az ujjaid köré fogod csavarni. - kacsintott - Míg ezt a cuki bugyijaidban nem biztos, hogy azonnal el fogod érni. Ráadásul valami összepasszoló kell. 

- Jó nem bánom... - adtam be a derekam. - De ne legyen túl drága! 

- Uuu nézd ezt! - mutatott egy piros csipkés melltartóra. Valóban jól nézett ki. - Van hozzáillő francia bugyi is. 

Végül vagy hatféle válogatással belökdösött a próbafülkébe. Hogy is mondjam... Nem igazán voltak előnyösek számomra. Még ha jó volt a méret is... Valahogy nem úgy álltak, ahogy azoknak kellett volna. Utoljára hagytam a piros csodát, ami a szerencsémre és a pénztárcám szerencsétlenségére, jó volt. Nagyobb dolgot mondok! Még tetszettem is magamnak. Hát akkor ez lesz! Egyszer rászánom ezt a pénzt.

- Ez lesz. - mutattam fel a választásom, miután elhúztam a függönyt. De csak az egyik barátnőmet találtam ott. - Fruzsi? 

- Telefonál. Gondolom az a srác hívta, mert azonnal felvette és kiment beszélni. - rántotta meg a vállát. - Na, tudtam én, hogy ez a nyerő! Meg fog bolondulni, ha meglátja rajtad.

- Aztán közlöm vele, hogy csak nézheti. - kacagtam fel. 

Fizetés után távoztunk és harmadik barátnőnket kint találtuk az üzlet előtt. Ahogy meglátott minket, elköszönt attól a valakitől és lerakta a telefont. Ezután mintha kicserélték volna. Részt vett a beszélgetésben, már nem csak bambult maga elé. Tuti, hogy azzal a fiúval beszélt. De miért nem akar nekünk mesélni róla?! Szégyellné? Vagy tényleg nem akarja elkiabálni a dolgokat? Most hogy így jobban belegondolok... Elég szerelmesen nézett maga elé mostanában. Hát valamikor csak beavat minket is.

A csajos nap óta, a lányokkal csak a suliban találkoztunk. Az év végi hajrá miatt nem csak nekem, de nekik sem jutott idejük semmi másra. Így járnak a végzősök, akiket, bár nem hivatalosan, de már a tavaszi szünet előtt lezárnak. Mivel miután visszamegyünk, nagyjából egy hetünk marad a ballagásig. Szörnyű, hogy milyen gyorsan telik az idő. Most, hogy már itt vagyunk a végén, elég szívszorító a búcsúra gondolni. Ugyanakkor előre is tekintek. Ebben a pillanatban főleg a holnap reggelre. Hihetetlen, hogy holnap ilyenkor már Vele lehetek. Ennyi idő után. 

Gondosan összepakoltam mindent. A bőröndöm legaljára tettem az új fehérneműmet, Mick ajándéka mellé. Bár azt beszéltük meg, hogy nem adunk egymásnak semmit de ahogy eddig megismertem, imádja a meglepetéseket. Pont ezt az alkamat hagyná ki?! Úgyhogy én is készültem. Véletlenül tudom róla, hogy szereti a férfias karkötőket és nyakláncokat. Viszont nem nagyon láttam rajta nyakláncot, így a mellett döntöttem. Két dögcédulát gravíroztattam neki. Az egyiken az Ő neve van és a találkozásunk dátuma, a másikon pedig az enyém és az első csókunk ideje. Ezeket felfűztem egy hosszú láncra és már csak reménykednem kellet, hogy tetszeni fog neki. 

Azóta nem kaptam egy üzenetet sem attól a személytől. Nem is szóltam róla senkinek. Felesleges lett volna, csak aggódnának. Arra meg nincs szükségem. Úgy voltam vele, hogy ha tovább írogat akkor elmondom Micknek, de azóta nem történt semmi. Talán csak valaki rám akart ijeszteni és semmi komoly hátsó szándéka nincs azzal a képpel. De akkor is fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy mégis ki az, aki fenyeget minket. Tényleg nem tudtam olyan személyről, akit ismerek, tudja a telefonszámom és mégis keresztbe akar tenni. 

A pakolás végeztével, elmentem zuhanyozni és felvettem a pizsim. Jó éjszakát kívántam a szüleimnek és visszatértem a szobámba, ahol azonnal bemásztam az ágyba. Mikor már épp jól elhelyezkedtem volna eszembe jutott a repülőjegy, amit nem készítettem elő. Így kénytelen voltam kikelni az és megkeresni azt a jegyet, ami miatt kis híján összevesztünk Mickkel. Ugyanis nem engedte, hogy magamnak vegyem meg. Milyen hülyeség már ez? Nem vagyok béna, hogy ne tudjak megvenni egy szaros jegyet, de arra hivatkozott, hogy ő kérte, hogy menjek ezért ő állja az utamat oda-vissza. Persze, mivel erős és független nőnek tartom magam, azonnal tiltakoztam, de mire be tudtam volna fejezni a mondandómat, már megvette a jegyeket. Mondván, hogy értékeli, hogy nem akarok rá támaszkodni, de ő pedig azt nem szeretné, hogy költségekbe verjem magam. Félve hozzátette, hogy neki ilyen szempontból könnyebb. Szóval ezúttal le kellett nyelnem  büszkeségemet. Hálás voltam neki ezért, de nem akarom, hogy azt higgye, hogy kihasználom.

Izgatottan ébredtem fel másnap reggel. Hajnali ötkor csörgött az ébresztőm, de már negyed órával előbb kipattantak a szemeim és nem tudtam visszaaludni. Mikor ledobtam magamról a takarót összerezzentem a hidegtől. Hiába van április, reggelente meg lehet fagyni... Szóval úgy döntöttem, hogy veszek egy forró zuhanyt és akkor már megmosom a hajamat is. Azért nézzek már ki valahogy... Annyira elbambultam, a testem áztatása közben, hogy időközben már az egész család felébredt. Gyorsan elzártam a vizet és elkészültem. Megszárítottam, majd kivasaltam a hajam. Sminknek csak a szokásos szolidat választottam. Már tegnap este kikészítettem egy világoskék csőfarmert és egy bordó háromnegyedes ujjú pólót. Indulásra készen álltam, mikor kicipeltem a bőröndömet a konyhába. Hat óra volt szóval ideje elindulni. Míg apa bepakolt a csomagtartóba, én elköszöntem anyától. Jól megölelgettük egymást és megígértette velem, hogy amint landoltam, felhívom őket. Még biztosítottam róla, hogy vigyázni fogok magamra és ha nem érzem jól magam azonnal hazamegyek, majd elbúcsúztunk egymástól egy hétre.
Annak ellenére, hogy időben indultunk, a dugó miatt késésben voltunk. A kocsiban mindketten idegesek voltunk. Én a miatt, hogy lekésem a járatom, apu pedig az "idióta sofőrök" miatt. Gondolhattam volna, hogy nem megy majd minden simán. Végül időben kiértünk, de a búcsúra nem maradt sok időnk. Apát is megöleltem, adtam neki két puszit és már mennem is kellett.

Kicsivel kevesebb, mint két órával később bemondták, hogy pár percen belül megérkezünk Genfbe. Legalább úgy izgulok, mintha először találkoznánk. Miután landoltunk és elhagytuk a gépet, amilyen gyorsan csak lehetett, magamhoz vettem a csomagomat. Mikor kiléptem a kapun nem kellett sokat forgolódnom, hogy megtaláljam. Ott volt. Vigyorogva várt rám egy hatalmas "Evelyn ❤" feliratú táblát tartva maga előtt. Amikor odaértem hozzá, szó szerint a nyakába vetettem magam. Úgy szorítottam, mintha attól tartanék, hogy megszökik előlem. Először biztos meglepődött, de azonnal viszonozta az ölelésemet. Igazi filmbe illő jelenet volt. Két fiatal a reptéren. A fiú magasba emeli a lányt az ölelkezés közben és persze mindkettejük arcán ott van a boldog mosoly. Azt hiszem ennél klisésebben nem is sikerülhetett volna. Evy, a lány, aki nem szereti a romantikus filmeket most mégis belecsöppent egybe. Ráadásul a nyálasabb fajtába. De én ezt úgy élvezem!

- Hát ez? - kérdeztem nevetve a táblára mutatva, miután elváltunk.

- Csak biztosra akartam menni, hogy én kapjam az előbbi ölelést. - rántott egyet a vállán mosolyogva. - És ezt! - azzal az ajkaimra tapadt. 

Mámorító érzés járta át a testem. Ó üdv újra bizsergés. Minden csókunk más és más. Ezúttal gyengéd volt. Minden tette és mozdulata arról árulkodott, hogy régóta várt erre a pillanatra és ki is használta minden percét. Olyan lassan és szenvedélyesen csókolóztunk mintha ez lenne az első és egyben utolsó csókunk. A valóságba azonban elég hamar visszarángatott egy hang. "Te, figyelj már! Az ott nem a Schumacher fiú?" A szemeim azonnal kipattantak, ahogy Micknek is. "De, szerintem ő lesz az."  Erősítette meg a másik férfi. 

- Gyere menjünk. - ragadta meg mosolyogva a kezem és a bőröndömet, majd elindultunk kifelé. Szó nélkül mentem utána. Itt valóban többen felismerik és érdeklődnek is iránta, mint Magyarországon. Egy kocsihoz vezetett, majd miután betette a csomagtartóba a táskámat, hozzám lépett.

- Mi a baj Szívem? - az állam alá nyúlt, hogy kényszerítsen, hogy a gyönyörű szemeibe nézzek. 

- Csak... Fura volt az előbbi... - mondtam halkan.

- Tudom és ne haragudj miatta. Hamarabb bekövetkezett, minthogy fel tudtalak volna készíteni rá. 

- Mmm... Nem számít. - ráztam meg a fejem egy halvány mosollyal. - Csak az, hogy most több, mint egy hétig Veled lehetek. Nagyon hiányoztál! - karoltam át a nyakát. 

- Te is nekem. - nyomott egy puszit az orromra.

Miután elváltunk beültünk a kocsiba és elhagytuk a repteret. Anyát felhívtam, hogy épségben megérkeztem. Pár percet még beszéltünk majd bontottuk a vonalat. Miután letettem a telefont a német felvilágosított, hogy Glandben élnek, ami Genftől úgy félórányi autóút. Út nagy részében vagy beszélgettünk vagy a tájat néztem. Olykor is-is. Svájc gyönyörű hely! Alig várom, hogy többet is láthassak belőle. És persze Mick sem nyújtott kevésbé elhanyagolható látványt. Fantasztikus vezet és a profizmus, ami áradt belőle végig, csak még vonzóbbá tette. Lucának igaza lenne? És valóban nem fogok tudni neki nemet mondani? Egy idő után biztos, hogy nem. Fel sem tűnt, hogy percek óta csak bámulom, csak mikor egy pillanatra rám emelte tekintetét. 

- Mi az? - kérdezte nevetve. 

- Tetszel, miközben vezetsz. - vallottam be. 

- Csak ha vezetek? Akkor rá kell kapcsoljak, hogy ne csak most gondold így!

- Szerinted itt lennék ha nem tetszenél nekem a nap minden percében? - válasznak csak egy magabiztos mosolyt kaptam. 

- Amúgy körülbelül tíz perc és megérkezünk. 

- Micsoda? Máris? - kérdeztem talán egy kicsit hisztérikusabban, mint kellet volna. 

- Igen. Miért? Mi a baj? 

- Csak tudod... Hát... Egy kicsit... Nagyon izgulok. - néztem ki az ablakon zavartan.

- Sejtettem. Pedig igazán nincs miért. Már rengeteg meséltem nekik Rólad. Sőt, Gina már tegnap este jobban be volt zsongva, mint én. Szóval várják már, hogy megismerhessenek. 

- És ha nem leszek nekik szimpatikus?

- Ne butáskodj! Imádni fognak. - nyomott egy puszit a számra, mikor megálltunk az egyik piros lámpánál. - De látom ez sem nyugtat meg... - valószínűleg még minden elég ijedt fejet vághattam. - Ha az segít akkor elmondom, hogy jelenleg nincsenek otthon. Sajnos pont úgy alakult, hogy az érkezésedkor el kell menniük. De olyan este hat felé hazaérnek és akkor majd jól be leszel mutatva nekik! - nevette el a végét. 

- Akkor még van egy kis időm felkészülni lelkileg. - mosolyogtam most már egy fokkal őszintébben. 

Egy kis idő után bekanyarodtunk és ezzel elhagytuk a főutat. Az út egy erdőszerűség mellett haladt végig, amit egy hatalmas tisztás követett. A távolba megláttam egy nagy házat. Az lenne a célállomás? Néhány perccel később meg is kaptam a választ, mikor megálltunk előtte. Miután kiszálltunk a kocsiból én csak ide-oda forgattam a fejem, míg Mick kivette a csomagomat. Te jó ég! Ez hatalmas! Próbáltam nem döbbent fejet vágni, de szerintem nem jött össze. 

- Ne nézz így! - mosolygott miközben átkarolta a derekam.

- Maradjunk annyiban, hogy igyekezni fogok. - paskoltam meg a mellkasát. 

Egy beleegyező csók után bementünk a házba, ahol ha nem is szó szerint, de leesett az állam. Esküszöm már az előszobájukba beleszerettem! Hát akkor mi lesz ha tovább is jutunk? A cipőink levétele után, otthagyott pár perce és felvitte a szobájába a bőröndömet. Én pedig addig ott álltam és nem tudtam mit kezdeni magammal az idegen helyen. Miközben sétált le a lépcsőn, szerintem láthatta rajtam a tehetetlenséget és azt, hogy nem mertem elindulni egyedül. Ezt azzal érzékeltette, hogy szorosan magához ölelt a megemelt egy kicsit, a fejét pedig a nyakamba fúrta. Úgy tartott egy kis ideig majd mélyen beszívta a levegőt és letett. 

- Imádom ezt a kamilla illatot! Mindig te jutsz róla eszembe, bárhol is érzem meg. - simított végig hüvelykujjával az orcámon.

Az otthonuk valami elképesztő! Minden szoba ízlésesen és otthonosan van berendezve. Sehol egy giccses festmény vagy egy nem oda illő márvány szobor. Semmi ilyesmit nem találtam. Épp az ellenkezőjét. Családi fotók, díjak a gyerekek versenyiről, oklevelek. Ha a méretétől eltekintünk, teljesen olyan mint egy átlagos családi ház. Olyan mint a miénk vagy bárki másé. 

A nappaliban természetesen végignéztem a családi fotókat. Az egyiket, amin Mick pucér popsival pózol kisbabaként, kézbe vettem és felé mutattam. 

- Ez milyen cuki már! És az a babaháj... Imádom! - kacagtam fel. 

- Már akkoriban is tudtam, hogy mitől döglik a légy! - kacsintott rám. 

Azokról a képekről direkt nem tettem említést, amin az apjukkal vannak. Pedig volt belőlük jócskán. De majd mesél róla, ha úgy érzi.
A háztúra során minden helyiséget megmutatott. Az udvarra is kivezetett, amitől még jobban elállt a lélegzetem. A kert, ha nevezhetjük így azt a hatalmas rétet, tele volt szebbnél szebb virágokkal és fákkal. A madarak csicsergése minden mást zajt elnyomott. Megszólalni sem tudtam a látványtól. Határozottan ez a rész eddig a kedvencem. Miután kinézelődtem magam, visszamentünk a házba. Utolsó megmutatni valónak a szobáját hagyta. El sem tudtam képzelni, hogy mi várhat rám az ajtón túl. Mikor benyitott, itt sem kellett csalódnom, hogy valami fellengzős hely tárul elém. Tipikus fiú szoba volt. Főleg a fehér és a királykék szín dominált. A szoba közepén egy hatalmas francia ágy volt. Fogadni mernék, hogy azt szeretni a legjobban. Ami még azonnal feltűnt, hogy bár tényleg egy 18 éves fiú szobájában állok, tisztaság és kifejezetten jó illat van. 

- Itt mindig ilyen nagy a rend vagy csak a tiszteletemre takarítottál ki? - kérdeztem felnézve rá. 

- Talán egy kicsit kitakarítottam a kedvedért... De amúgy sem szokott nagy kosz lenni. Tudod, két nővel élek együtt, akik terrorban tartanak! - kuncogott fel majd magával szembe fordított. - Kitalálod mi kedvenc tárgyam ebben a szobában? 

- Gondolom az ágyad. Elég kényelmesnek tűnik. 

- Hmm... Nem egészen. Vagyis általában valóban az. De jelenleg az a bőrönd, ami a sarokban áll. Mert tudom, hogyha az itt van, akkor egy tulajdonos is társul hozzá. Aminek már csak a gondolatától is beleborzongok. - most erre mit lehet mondani? Mégsem kezdhetek el visítozni, mint egy őrült, hogy mégis, hogy lehet ennyire cukorfalat. 

- Ez a válasz jobban tetszik, mint a sajátom. - pirultam el. 

- És tudod mi a jó még abban, hogy itt van az a csomag? Hogy nem kényszerülünk rá arra, hogy kint legyünk az utcán.

- Igaz. Itt nem fúj a szél és nem fagyunk meg... 

- Is. Illetve nem nézi végig senki, amikor ezt megteszem. - időm sem volt reagálni, rögtön az ajkaimnak esett. A reakcióidőmmel úgy tűnik nincs gond, ugyanis azonnal viszonoztam. Ezúttal nyoma sem volt a reptéri finomkodásnak. Ugyanakkor most is meg volt az az érzésem, mintha félne, hogy bármelyik pillanatban ez lehet a legutolsó csókunk. A nyelve elég hamar utat tőrt magának, amit én egyáltalán nem elleneztem. Végre csak egymásra kellett figyelnünk, hogy mi a jó a másiknak. A derekamat egyre szorosabban tartotta de nem próbált meg az ágy felé tolni, jelzés értékűen. Azért, emiatt hálás vagyok. Többször is el kellett válnunk néhány másodpercre egy-egy nagyobb levegővétel erejéig, de szinte egyből egymásnak estünk újra. Nem bírtam parancsolni magamnak és a puha hajába vezettem a kezem, aminek hatására egy jól hallható, mély sóhaj hagyta el a torkát. Szerintem megdöntöttük a csókolózási rekordot, annyi ideig álltunk ott, egymásba gabalyodva. Úgy éreztem mintha megállították volna az időt. 

Megbeszéltük Mickkel, hogy ma nem megyünk sehova. Inkább megvárjuk az anyukáját és a nővérét és majd holnap megmutatja Glandet. A családja érkezéséig kint ültünk a kertben. A hűvös időjárás miatt, volt indokom odabújni hozzá. Mondjuk ha negyven fok lett volna, akkor is neki dőlve élveztem volna a társaságát. Megkérdeztem, hogy mit tervez, erre a hétre. Megtudtam, hogy a születésnapi parti két nap múlva lesz és a nagyapja is nagyon várja már, hogy megismerjen. Nagyszerű, tehát már mindenki tud az érkezésemről. Illetve, rébuszokban elmondta, hogy mit tervez az utolsó három napra. Azt sikerült megfejtenem, hogy valahova el akar utazni és hogy reménykedik benne, hogy élvezni fogom. Talán akkor kéne odaadnom az ajándékát... A beszélgetést egy kellemes női hang szakította meg. 

- Fiam! Megjöttünk! - drága kenyér. Akkora gombóc keletkezett a gyomromba, hogy azt hittem összeesek. Hát most vagy soha!

- Megyünk már. - kiáltott vissza. - Gyere Evy! Végig ott leszek veled. - puszilt bele a hajamba majd maga után kezdett húzni. A két nő a lépcső mellett állt izgatottan.

- Jó estét. Szia. - köszöntem mosolyogva. 

- Á hát itt vagytok! Szervusz kedvesem! Corinna, Mick anyukája. - nyújtotta felém a kezét.

- Evelyn. - ráztam vele kezet majd kaptam két puszit is az arcomra. - Örvendek!

- Én pedig Gina vagyok, ennek a tökfejnek a nővére. - bökött a fejével a fivére felé, ezt követően pedig tőle is kaptam két puszit, üdvözlésképpen. - Sokat hallottunk már rólad! - vigyorgott rám sokatmondóan. 

- Gina! - szólt rá élesen Mick. - Megbeszéltünk valamit, szóval ne kezdd!

- Mégis mit öcsikém?! Hogy mennyit áradoztál nekünk erről a lányról? - egy ravasz mosollyal kezdte el hergelni, miközben az arcát piszkálta. És kész. Seperc alatt összevesztek. Le sem tagadhatnák, hogy testvérek. Corinnával csak álltunk ott és néztük őket, amint egyre jobban belelendülnek a vitába.

- Bocsáss meg... Nem igazán így terveztük, de Gina ma nagyon borsos hangulatában van. Az egyik kedvenc kikapcsolódása, ha az öccsét hozhatja kínos helyzetbe... - fordult felém egy kellemetlen mosollyal az arcán. Akkor most már tudom, kitől tanulta ezt Mick...

- Ugyan! - legyintettem. - Míg a nővérem velünk élt, mi is így marakodtunk szinte mindenen. Az sem számított ha vendégségben voltunk. - kacagtam fel. 

- Nem iszunk meg csésze teát, míg a drága gyermekeim szíveskednek befejezni? Közben beszélgethetnénk.

- De, nagyon szívesen. 

Otthagytuk a vitatkozó testvérpárt, akiknek látszólag fel sem tűnt, hogy kettővel kevesebb ember tartózkodik a helyiségben. Elkészítette a teákat majd leült mellém. Meséltem neki magamról egy kicsit. A családomról, a jövőbeli terveimről. Nem győztem mondani, hogy mennyire gyönyörű házuk van és, hogy remélem, hogy egyszer én is eljutok oda, hogy ilyen házakat rendezzek be. Azt mondta, hogy ha elég sokat küzdök az álmaimért, akkor azok biztos valóra fognak válni. Hozzátette, hogy tapasztaltból mondja. Corinna rendkívül szimpatikus asszony. Egy pillanatig sem éreztem azt rajta, hogy lenézne. Nem érzékeltette velem, hogy más társadalmi osztályból valóak vagyunk, pedig ezt egy egyszerű szemlélő is megmondta volna. Minden szavából kiérződött, hogy mennyire szereti a családját. Épp készült volna valami még mondani de a lánya jelent meg a konyhában.

- Hát itt vagytok! Mindenhol titeket kerestünk. 

- Magatokra hagytunk titeket a civakodásban... Az öcsédet hol hagytad? 

- Valahol fent van az emeleten és azt keresi, hogy hol lehettek. - rántotta meg a vállát, majd leült közénk. - Miről maradtam le? -kérdezte csillogó szemekkel. 

- Mindenről! - nevette ki az anyja. 

- Na nem baj, úgyis lesz időnk megismerni egymást! - mosolygott rám kedvesen. - Bocs az előbbiért, csak imádom cukkolni Micket. 

- Nem gond. Valószínűleg ez bele van kódolva a nagyobb tesókba. Az én nővéremnek is a legfőbb szórakozása a piszkálásom volt, míg el nem költözött.

  - Lehet benne valami! Mick mesélte, hogy állatbarát vagy... A lovakat is szereted? - kérdezte ragyogó arccal.

- Hát, ami azt illeti... Félek a tőlük...

- Komolyan? De miért? 

- Amikor kicsi voltam, úgy öt éves, a szüleim elvittek lovagolni. Azonnal beleszerettem és eldöntöttem, hogy egyszer az olimpián is részt fogok venni. Azonban egyszer ledobott magáról, én pedig beütöttem a fejem. Elég súlyos volt és öt napig kómában voltam. Utána már nem volt ember, aki rá tudott volna venni arra, hogy felüljek akár egy pónira is. - mondtam el az igazságot. Elég ijedt és egyben szomorú arcot vágtak. 

- Sajnálom, hogy felhoztam. - mondta halkan Gina. 

- Semmiség! Még kicsi voltam, nem viselt meg lelkileg de azóta inkább jobban értékelem a dorombolós jószágokat. - nevettem el magam, hogy oldjam egy kicsit a beállt feszültséget, ami sikerült is. 

- Ó hát itt vagy fiam! - mivel háttal ültem a bejáratnak ezért nem láthattam, hogy bejött. 

- Igen, végigjártam az egész házat utánatok! Kösz, hogy szóltál, hogy itt vagytok. - nézett szúrósan a nővérére. Leült mellém és átkarolta a derekam. Ösztönösen hozzábújtam, amit az előttünk ülő két nő csak egy-egy vigyorral reagált le. 

Órákon át beszélgettünk még négyen. Érdeklődtek a mindennapjaim, a barátnőim, sőt még az országom iránt is. Gina rengeteget mesélt a versenyeiről illetve az olasz barátját, aki igen jóképű a képek alapján. Úgy kilenc óra magasságában mindenki visszatért a saját szobájába. Mick megmutatta, hogy merre találom a fürdőt, majd a kis pizsimmel a kezemben magamra hagyott. Meg sem próbálta felhozni, hogy esetleg fürödjünk együtt. Amit abszolút nem bánok. Elég egyenlőre ha a rózsaszín rövidnadrágomban és a hozzá illő pizsamapólómban lát. Gyorsan végeztem a zuhanyzással, majd fogat mostam és visszatértem Hozzá. Amint beléptem a szobába, azonnal letette a telefont a kezéből és alaposan végignézett rajtam. 

- Nagyon csini a pizsid. Csak túl hosszú ez a nadrág. - súgta a fülembe az utolsó mondatot, amitől libabőrős letettem. Persze ez neki is feltűnt és egy elégedett mosoly terült el az arcán.

- M-miről beszélsz? Így is szinte csak a fenekemet takarja! - válaszoltam zavartan. 

- Hát épp ez a probléma! Hogy takarja! - na tessék, itt a perverz Mick... 

- Hülye! Na menj fürdeni. - tereltem ki a szobából. 

Míg távol volt, addig alaposabban szemügyre vettem a szobáját. Láttam néhány német nyelvű könyvet és olasz nyelvkönyveket az asztalán. Az egyik fala tele volt ragasztva fotókkal. Amiken vagy a barátaival van, vagy a családjával. A közepén pedig a saját képem mosolygott vissza rám. A tablóképem, amit elküldtem neki, hogy mondjon véleményt róla. Na de nem gondoltam, hogy elő is fogja hívatni... Annyira elbambultam, hogy csak arra eszméltem fel, hogy két erős kar fonódik körém. 

- Ez a kedvencem mind közül... - hallom a hangján, hogy mosolyog. 

- Hogyhogy előhívattad? - tényleg nem értettem.

- Mert gyönyörű vagy rajta! És sajnos mivel még nincs közös képünk, ezért be kellett érnem ezzel. Baj?

- Dehogy. Csak meglepődtem. - ásítottam el végét.

- Álmos vagy? 

- Ühüm... - Nem válaszolt csak felkapott az ölébe és menyasszony stílusban betett az ágyába. Úristen de kényelmes! Bebújt mellém, lenyomta a kislámpáját és gondosan betakargatott mindkettőnket. A mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig szorosan magához ölelt. Így szeretnék minden nap lefeküdni aludni! Ennél jobb érzés nincs a világon! Az egyenletes szívdobogását hallgatva hamar elnyomott az álom. Azonban mikor már épp elaludtam volna Mick megszólalt. 

- Evy.

- Hmm? - "feleltem" félálomban.

- Milyen érzés kómában lenni? - kérdezte olyan halkan, hogy szinte nem is lehetett hallani. Csakhogy csönd volt a szobában, így tisztán értettem minden szavát.

- Hallottad, amikor meséltem lent?

- Ühüm... Azt mondják, hogy van, aki emlékszik arra az időre, amikor kómában feküdt. 

- Hát, ami azt illeti nagyon kicsi voltam. Ami megmaradt, az egyáltalán nem rossz. Nem éreztem fájdalmat, csupán csak nyugodtságot. Illetve szabadságot. A fizikai korlátok nem tartottak vissza semmitől. Arra a képre emlékszem még, hogy anyáék sírva ülnek a kórházi ágyam mellett és nekem majd megszakad értük a szívem. Utána pedig felébredtem. - miközben meséltem végig a mellkasát simogattam. 

- Köszönöm. - nyomott egy puszit a fejemre. - Most már hagylak aludni! Így is felébresztettelek... 

Az utolsó emlékem a mai napról, hogy Mick a hátamat simogatja, majd teljesen elsötétül minden. Boldog vagyok, ez kétségtelen.

2017. 09. 07.

Sziasztok!
Meghoztam a kilencedik részt, ami extra hosszú lett. Remélem elnyerte a tetszéseteket. Kritikát, mint mindig, most is nagyon szívesen fogadok!

Köszönöm, hogy elolvastátok! :) :*