Két hét telt el, mióta Mick elment. Rettenetesen hiányzik az első perctől fogva. Bár napról napra jobb. A lányok és a családom igyekszik lefoglalni de, mikor egyedül vagyok folyton rá gondolok.
Két hét telt, mióta egy szót sem váltottunk. Annyira igyekeztem, hogy el tudjak búcsúzni tőle, hogy elmondhassam, hogy nem akarom, hogy elfelejtsen, hogy oldjuk meg. És ez csak még szánalmasabbá teszi dolgot... 

*Visszaemlékezés*

- Mick!! - kiáltottam. Rohantam utána, ahogy tudtam, de ő csak egyre távolodott. - Mick! - a francba is sportolnom kéne, akkor talán esélyem lenne utolérni. Még utoljára utána kiáltottam majd teljesen eltűnt a szemem elől. Nem, ez nem történhet meg. Egyedül álltam a terem közepén kétségbeesve és a tekintetemmel mindenhol őt kerestem, de nem jártam sikerrel. Elvesztettem őt. Abban a hitben ment el, hogy haragszom rá. Talán így is volt. De, mikor elolvastam az üzenetét, majd' megszakadt a szívem. A tudat, hogy csak a Schumacher név miatt barátkoztak és randiztak vele, még szomorúbbá teszi ezt az egész helyzetet.

*Visszaemlékezés vége*

Azóta nem írtunk egymásnak. Mick részéről érthető, hisz azt hiszi, hogy utálom. De én... Nem tudom, hogy mit írhatnék neki. "Bocs, hogy egy idióta hisztis picsa voltam. Beszéljük meg." Lenne értelme? Nem hiszem. Ő már nincs itt és nem is jön vissza. Talán ha még az elején, pár nappal azután, hogy elutazott. De ilyen távlatból csak hülyén jönne ki ha most csak úgy megkeresném. És bevallom, nem is igazán merem. Egyszer sérültem és félek, hogy megint ez történne. Hogy esetleg visszautasítana mert túl későn jelentkeztem és már továbblépett. Argh... Ezek a kételyek az őrületbe fognak kergetni egyszer.
Ha utolértem volna, talán minden másképp történt volna. Talán most is kommunikálnánk minden olyan formában, amit a 21. század vívmányai lehetővé tesznek. Talán azt tervezgetnénk, hogy mikor találkozunk újra. De túl sok a talán... És a dolgok nem így történtek. Nem hiszek a véletlenekben. Ez is, mint minden, okkal történt. Lehet, hogy ez pont azért, mert meg kell tanulnom, hogy az életben nem adnak könnyet semmit, de ha te megtettél minden tőled telhetőt abban a pillanatban és mégsem sikerült, akkor vagy várnod kell még rá vagy pedig el kell engednek örökre. Ha nekem és Micknek együtt kell lennünk, akkor egyszer úgy is meg fog történni. De nem tudom, hogy ez mennyire valósulhatna meg a mi esetünkben. 
Vasárnap este kilenc van és én az ágyban fekszek megfürödve, és folyamatosan rá gondolok. De nem sírok. Mintha kiszáradtak volna a könnycsatornáim az elmúlt napok bőgései miatt. Holnap a harmadik hetem kezdődik meg nélküle. Nem léphetek ebbe is depressziósan. Egyszerűen nem. Változtatnom kell, ez egyértelmű. Igen, ezt kell tennem. Muszáj valahogy kivernem a fejemből és ezt csak pozitív világszemlélettel fogom tudni. Ezekkel a gondolatokkal hunytam le a szemem és reménnyel telve gondoltam a holnapi napra... Na meg arra, hogy ezúttal nem vele fogok álmodni...

Szokásosan őrült hangosan felcsendült a telefonomból a szokásos dal. De a kedvem már koránt sem volt szokásos. Mosolyogva nyitottam ki a szemem, mivel már az is egy jó pont volt a mai napnak, hogy nem a némettel álmodtam. A védelmező ágyból való kikelés ezúttal is nehezen ment, de nem hagytam, hogy a könnyes búcsúnk elrontsa ezt a csodás napot. Kicsoszogtam a fürdőszobába, ahol elintéztem minden teendőmet, majd megnéztem, hogy anya ébren van e már. Meg sem lepődtem, hogy már a konyhában ül a jól megszokott kávéját szürcsölgette. 

- Jó reggelt Mami! - mosolyogtam rá.

- Jó reggelt Kicsim! Hát veled meg mi történt? Mi ez a jó kedv? - csodálkozott.

- Hát gondolkoztam és... Valahogy ki kell jönnöm ebből az egészből.

- Örülök, hogy próbálsz változtatni. Nagyon büszke vagyok rád! - érzékenyült el. - Végre visszakapom az én boldog kislányomat.

Miután átöltem anyát elmentem készülődni, amivel annyira jól haladtam, hogy még időm is maradt reggelizni otthon. Hát ilyen is ritkán fordul elő. Belapátoltam a kedvenc müzlimet, felöltöztem, felkaptam a táskám és egy hangos köszönéssel elhagytam az otthonomat. Egy kicsit sietnem kellett a buszhoz, de szerencsésen elértem és időben beértem a suliba. A termünkben még csak néhányan lézengtek és sajnos egyik barátnőm sem volt közöttük. Hátramentem a helyemre és már éppen kezdtem volna belemerülni a telefonom nyomkodásába, mikor valaki megállt mellettem. Félve felnéztem és Bence volt az, az egyik osztálytársam. Istenem... Tudom, hogy tetszem neki de ahelyett, hogy ezt normális körülmények között az értésemre adná, ő inkább az óvodás és helyenként igen bunkó módszert választotta. Épphogy nem húzza meg a hajam...

- Szia Bence... - köszöntem neki unottan.

- Óóó Evelyn, Evelyn... Hát visszatértél az élők sorába? - bökdös meg. - Tudod ha engem kérdezel egy mosollyal jobban letudod venni a férfiakat a lábukról, mint a kis mufurc stílusoddal. - piszkál tovább.

- Abba hagynád?! És egyébként még jó, hogy nem kérdeztelek...

- Jaj hát látom nem sikerült levetkőznöd teljesen a rossz énedet... Így nem fogsz ám kelleni senkinek. - nevet fel idegesítően. - De csak, hogy lásd mily' kegyes vagyok én elhívlak randizni. Beülünk mondjuk a Burger Kingbe vagy a mekibe. Aztáááán... Csak rajtunk múlik, hogyan alakul az est további része... - húzogatja a szemöldökét és tovább folytatja a bökdösést. Na. Azért ennyire én sem vagyok elkeseredve. 

- Micsoda ajánlat! De inkább kihagyom, bocs! - válaszoltam hidegen. 

- Jaj ugyan már! Ne add itt az elérhetetlent. Inkább lehetnél hálás, hogy én legalább észreveszlek és tudom kezelni a bunkó stílusodat. Kihagyhatatlan ajánlat vagyok, nem is értem miért hezitálsz... Tudod, sorban állnak értem nők. Ráadásul, akikkel együtt voltam, azok nem panaszkodtak... Ha érted mire célzok... - kacsint egyet. Mindjárt hányok de igyekszem nem felhúzni magam. - Na ne kellesd magad... Nem vagy olyan nagy szám, hogy rajtam kívül bárki is észrevegyen. Nem is értem, hogy én miért hívlak el... Talán a jó szívem miatt megsajnáltalak. - na eddig tudtam tartani magam.

- Na idefigyelj te nyomorult! Inkább megölöm magam, minthogy széttegyem neked a lábam! Hát nézz már magadba vagy inkább magadra! Ki az az elmebeteg, aki sorban áll érted?! A macskád basszameg?! Oo bunkó vagyok és senkinek nem fogok kelleni? De jó nekem, de az nem tűnik fel, hogy csak veled vagyok ilyen?! Azért mert egy nyomorék vagy, aki ahelyett, hogy bevallaná, hogy bejön neki egy lány, inkább teszi az agyát előtte és sértegeti! Jól jegyezd meg! Ha utánam dobnának sem kellenél, ha normálisan jöttél volna ide hozzám, akkor sem lenne semmi közöttünk. Mert olyasvalaki vagy, akitől felfordul a gyomrom. Nagyképű és szemét vagy, pedig nem tettél le semmit az asztalra! Mert apuci gazdag? Azért vagy ilyen?! De te akkor is csak egy senki vagy! És kezdj el változtatni mert egyszer valaki nagyon csúnyán be fogja verni a képed. Most pedig lépj le! - adtam ki magamból a feszültséget azonban mindenki minket nézett. Lehet, hogy egy kicsit hangosabban beszéltem a kelleténél... 

- Jaj ne tedd itt az agyad... - kezdett volna megint bele de Luca hirtelen mellénk lépett.

- Húzz el paraszt! - mondta kimérten a lány és egy ideig farkasszemet néztek, de Bence nem bírta tovább és eliszkolt. Azta! Nekem egy kész monológot kellett lenyomnom és még az sem hatott, de Luca csak csúnyán nézett rá és már el is ment. Azért... Nem szívesen húznék ujjat vele. 

A nap folyamán kaptam néhány hátba veregetést, hogy "Jól megmondtad a nyominak hahaha" és a lányokkal egész nap a reggeli akciómon röhögtünk. Érett már ez az egész, nem először játssza el velem ezt, de eddig úgy voltam vele, hogy majdcsak abba hagyja. Nos, peche volt a mai nappal. A fiú többször is sértetten felénk nézett de nem foglalkoztam vele. Legalább most már tudja, hogy mit szoktam érezni, amikor hozzámszól... 
A nap sokkal gyorsabban eltelt úgy, hogy jó kedvem volt. Mivel érezhetően visszatértem az életbe ezért tudatosan kizártam Micket a fejemből. Nem kínzom magam tovább. A suliban összesen kétszer gyengültem el és filóztam azon, hogy vajon most mit csinálhat, de hamar észhez tértem. Nem szabad Evy! Fájni fog! Fruzsinak és Lucának is feltűnt, hogy ma már nem vagyok befordulva de csak a nap végén említették meg. Talán féltek, hogyha felhozzák a témát megint visszaesek. 

- Olyan jó látni, hogy ma már jobban voltál... - mosolygott rám Fruzsi. 

- Igyekszem változtatni. Így senkinek sem volt jó. Se nektek, se anyáéknak és pláne nem nekem... De ha ti nem lennétek, sokkal nehezebb dolgom lenne. Ti vagytok az én támaszom. - nézek rájuk párás tekintettel.

- Tudod, hogy ezért vagyunk barátnők! Ezért is! 

Percekig öleljük egymást a folyosó közepén és még az sem érdekel minket, hogy szinte fellöknek bennünket. Hát na, mi már csak ilyen ölelkezősek vagyunk. Miután elváltunk hazafelé vettük az irányt. Tartottam attól, hogy ha egyedül maradok otthon, mennyire fogom tudni tartani magam a tegnapi elhatározásomhoz. De otthon apa várt, ami nem megszokott dolog hétköznap délután.

- Szia, hát te mit keresel itthon ilyenkor? - csodálkoztam.

- Szervusz kicsikém! Migrénre panaszkodva elkéredzkedtem a főnöktől. - kacagott fel a mély, dörmögő hangján. Imádom!

- Nem vagy semmi! - nevetek vele. - De miért? Mindig azt mondod, hogy szereted a munkahelyedet és jól érzed ott magad. 

- Ez így van. De téged még jobban szeretlek! A nővéred tinédzserkorának nagy részéről lemaradtam mert dolgoztam. Tudom, hogy nem haragszik rám emiatt. De én helyette is haragszom magamra és nálad ezt már nem akarom elrontani! A legkisebb lányomnak szüksége van a társasága és az apukája majd ezt megadja neki! Jobb híján. - neveti el a végét. Azonban én teljesen elérzékenyültem. Hát hogy lehet ilyen cuki mackó?!

- Úgy szeretlek!! - bújok oda hozzá. - És mit csinálunk ma?

- Hát arra gondoltam, hogy rendelhetnénk egy pizzát, beszélgetünk meg nézhetnék valami filmet. Egy kis apa-lánya program. Utoljára akkor tartottunk ilyet, mikor elmentünk a Hungaroringre. De annak már legalább két éve. Ja igen és ha anyád hazajön, van egy nagy bejelenteni valónk! - ezzel persze azonnal lázba hozott. Azért remélem nem lesz kistesóm...

Imádtam az apával töltött időt. Bepótoltunk mindent. Be nem állt a szánk egész idő alatt. Elmeséltem neki a mai Bencés sztorit és azt hiszem büszke rám. Ezt onnan gondolom, hogy megpaskolta a fejem, mint egy kutyának és hozzátette, hogy "Az én lányom! De én fogom beverni a képét ha még egyszer ilyet mer mondani neked!". Hát igen. Még jó, hogy gimiben annyira nem szokás nyílt napot tartani. Természetes Mickről is meséltem neki. Nem tudtam kihagyni. Hogyan is tehettem volna, mikor a hiánya miatt kerültem ennyire padlóra. És ezt apa is nagyon jól tudta. Megmutattam neki az SMS-t, amit kaptam tőle. Figyelmesen végigolvasta és végighallgatott. Csak a végén szólalt meg.

- Remek fiúnak tűnik.

- Valóban az... - mondtam szomorúan.

- De ha ennyire hiányzik miért nem írsz neki?! 

- Apa, mi értelme lenne? Ráadásul ennyi idő után tuti hülyének nézne...

- Ahjj... 23 éve vagyok házas és van két lányom... De még mindig nem értem a nőket... - nevetett fel szórakozottan és talán egy kicsit keserűen is.

Ezután már nem beszéltünk többet róla. Minden megbeszéltünk, ami fontos és arról is szó esett, ami annyira nem. Miután nem maradt több témánk benyomtunk egy filmet. Mivel apa hatalmas horror rajongó, rávett, hogy legalább egyet nézzek meg vele. Miután beleegyeztem, benyomta a Démonok között 2-őt. Hiba volt! Hogy szép nőiesen fejezzem ki magam... Majdnem összekaksiztam magam félelmemben. Szerencsére anya a film felénél hazaért, így volt indok félbehagyni. De megígértette velem, hogy mindenképpen be fogjuk fejezni... Mindent az apukám öröméért...

- Na, mi a nagy hír? - kérdeztem izgatottan.

- Úgy döntöttünk apáddal, Evy, hogy holnap családi napot tartunk. Szabadságot vettünk ki és meglátogatjuk a nagyit Szegeden. Ééés a nővéred is jön. - közölte velem mosolyogva.

- Komolyan?! - ujjongtam. - Istenem, alig várom de... Mi lesz a sulival? Írtok igazolást? 

- Persze. Már mindent jó előre elterveztünk. 

- Végre egy kis szabadság! - emeltem magasba a kezeimet. - Írok is a lányoknak, hogy ne számítsanak holnap rám. 

Még gyorsan megköszöntem nekik és otthagytam őket kettesben. Ennél jobb hírt nem is közölhettek volna velem. Már rég láttam a nagymamámat. És uuu, biztos süt valami finomat is. Ezen gondolatra azonnal összefutott a nyál a számba. Megint dagadtan jövök el tőle de megéri! 

- Evy🐱🍕: Csajszikáim! Holnap nem megyek suliba. Családi programot tartunk és elutazunk Szegedre. De nektek kitartást, majd gondolni fogok rátok, mikor isteni sütiket fogok benyomni az arcomba... 😘

- Fruzsi🦄🌈: MIII?! Pont holnap nem jössz?!

- Evy🐱🍕: Pont holnap? Miért mi lenne holnap? 

- Luca🐼🍉: Semmi-semmi! Fruzsi úgy érti, hogy végre "visszakaptunk" és erre nem találkozunk holnap... 🙂☹

- Evy🐱🍕: Hátjóó... De holnapután már megyek és élvezhetitek csodálatos társaságomat! 😉

- Luca🐼🍉: Jó szórakozást! 😘

- Fruzsi🦄🌈: Hozz sütit!!! 😈

Egy kicsit még beszélgettem velük, de miután elköszöntünk egymástól, visszamentem a nappaliba. Szerencsétlenségemre végig kellett néznem azt a borzadályt. Ma este is kislámpa mellett fogok aludni... Azonban összességében rég volt ilyen jó napom. Abszolút megérte egy kicsit összekaparni magam. Kíváncsi vagyok, mit fog hozni a hét további része.

2017. 08. 26.

Sziasztok!
Itt is van az ötödik rész. Tudom, Mick nem volt benne fizikailag... De, ami késik, nem múlik! :) Remélem, azért így is tetszett Nektek! Szívesen fogadok véleményt és kritikát.
Köszönöm, hogy elolvastad! :)