Valamikor hajnali három környékén bealudtam. Miközben Mick beszélt hozzám. Á nem, abszolút nem kínos... Bár hozzáteszem, hogy még álmomban is rágondoltam, azért ez is valami. Elég fura egy álom volt. Mickkel épp romantikusan sétáltunk a tengerparton, mikor egy feltűnően boldog, barna bőrű férfi elkezdett énekelni és táncolni. Kellett egy kis idő mire leesett, hogy csak a telefonból üvölt az ébresztő. Hurrá... Szép lassan kikászálódtam az ágyból és kimentem a konyhába, ahol anya már a reggeli kávéját iszogatta.

- Hát te? Miért vagy ébren ilyen korán? - kérdezte megdöbbenve.

- Iskolába kell mennem. - motyogtam félkómásan.

- Szombaton? 

- Hogy mi? - pattantak kis azonnal a szemeim és realizáltam a helyzetet - Ezaz! - "kiáltottam" el magam rekedtes hangon - Akkor visszafekszek szunyálni, pussz! 

Villámsebességgel visszahuppantam az ágyba és aludtam tovább. Tíz után ébredtem fel újból, de akkor sem magamtól. A párnám alá tett telefon hatalmasat rezzent, amitől persze azonnal felriadtam. Még szombat hajnalban is zaklatnak... Luca írt, idézem: "Dzsaljál fel Messengerre!" Nagy nehezen eleget tettem a kérésének és, amint meglátta, hogy fent vagyok videóhívást indított. 

- Ember, aludtam! - panaszkodtam azonnal.

- És kit érdekel? Ideje volt felkelni! 

- De fáradt vagyoook... - hisztiztem.

- Így jár, aki hajnalig a Szőke Herceggel cseverészik! - nevetett fel ördögien.

- Jaj, ne is mondd! Így is bealudtam, miközben hozzám beszélt... Tök gáz... Nem tudom még, hogy hogyan fogom kimagyarázni magam.

- De nyomi vagy. - nevetett ki - Egyébként anyu kérdezte, hogy mi újság van veletek. Apa is ott volt. Meséltem nekik, hogy egy autóversenyzővel randizgatsz... És tudod, hogy apa milyen nagy fan... Azonnal felcsillant a szeme, hogy mégis ki az, mert utána nézne. Mondtam neki, hogy valamilyen Mick... Hogy is hívják?

- Betsch. De miért akar utána nézni? - értetlenkedtem. 

- Passz. Tudod milyen ha autókról és versenyzésről van szó. Néha úgy érzem, hogy még nálunk is jobban szereti őket. - nevetett fel keserűen én pedig csak megértően bólogattam. 

- Jéé itt egy Fruzsi, vegyük be őt is! 

Természetesen, amint a barátnőnk is becsatlakozott, azonnal követelték, hogy meséljem el nekik a tegnapi napot. Semmilyen apró kis részletet nem hagytam ki. Fél óráig áradozhattam nekik, miközben ők csillogó szemekkel figyeltek. Velem örültek. Azonban mikor eszembe jutott, hogy ott lóg a fejem fölött a vasárnap, mikor Mick visszautazik Svájcba, elkomorodtam. Már-már a sírás határán voltam. A lányok próbáltak vigasztalni, de nem igazán tudtak mit csinálni. A legtöbb, amit tehettek ebben a pillanatban, hogy biztosítottak afelől, hogy mellettem állnak. Amiért hálás voltam neki. Biztos elegük van már a hangulatingadozásaimból. 

- Úgy szeretlek titeket. - törölgettem a szemem.

- És őt is... - mosolygott rám Luca.

- Lehet... - pirultam el. 

- Egyébként... Bizti vannak jóképű barátai... Ha majd megismerted őket, bemutathatnál az egyik cukifiúnak. - nevette el magát Fruzsi.

Nemsokkal később elköszöntünk egymástól. Mivel még nem éreztem magamban lelkierőt, hogy kimásszak az ágyból, rávettem magam, hogy írjak Micknek. 

- Lendvai Evelyn: Szia. Sajnálom a tegnapit... Nem szeretném, hogy azt hidd, hogy untatsz, mert ez nem így van. Sőt! Nagyon is élvezem a veled töltött időt csak... Nagyon álmos volt és elnyomott az álom... Kérlek ne haragudj rám! 🙁

Tíz percig csak a válaszára vártam, de semmi. Megnéztem mikor volt fent utoljára, ami azt jelezte, hogy két órája nem volt elérhető. Nagyszerű. Félredobtam a telefonomat, belebújtam a rózsaszín szőrös papucsomba és a konyha felé vettem az irányt. Szörnyű éhség tört rám, szóval derékig másztam a hűtőbe, hátha találok valami finomságot. A hadművelet sikeres volt, ugyanis két epres joghurttal ültem le a nappaliban lévő kanapéra. Benyomtam a TV-t, amiben gyerekkorom kedvenc meséje ment, a Tom és Jerry. Ennyi év után is jókat derülök rajta. Bárcsak újra kislány lehetnénk, amikor az volt a legnagyobb gondom, hogy anya nem engedett csokit enni vacsora előtt. Emlékszem milyen szörnyen boldogtalan voltam akkor. Egészen addig míg le nem rakták elém a desszertet. 
Két nevetés között meghallottam, hogy a telefon emelkedő hangon kezd el csörögni. Majdnem elcsúsztam, annyira rohantam a szobámba, hátha Mick hívott. A szívem nagyot dobbant, mikor megláttam a kijelzőn a nevét. Már elhúztam volna az ujjam a zöld kis ikonon, mikor feltűnt, hogy elég rendesen zihálok az izgalomtól. Így csak nem vehetem fel, azonnal feltűnne neki. Azt meg csak nem kamuzhatom be, hogy futottam... Nagy levegőt vettem és...

- Szia...

- Szia Evelyn! - a hangja szórakozottnak tűnik - Mi újság?

- Minden rendben van... Mmm, elolvastad az üzenetemet? 

- Igen, el. - úgy tűnik nem akarja folytatni.

- És? 

- Mi és? - ez most szórakozik velem?!

- Nagyon haragszol?

- Hááát... Tulajdonképpen nem igazán emlékszem, hogy mit írtál... Elmondanád még egyszer? - Édes Istenem...

- Nagyon sajnálom, hogy elaludtam, miközben beszéltél... Nem akartam, csak nagyon álmos voltam... Nem akarom, hogy azt hidd, hogy untatsz, mert ez nincs így! Te... te olyan más vagy, mint akiket eddig ismertem! Kérlek, ne haragudj rám! - ismételtem meg magam szomorúan, mikor ő elnevette magát.

- Nyugi már, nyugi! - mondta édesen - Csak hallani akartam, ahogy kétségbeesetten mentegetőzöl. És nem csalódtam. Baromi aranyos voltál. Mégis hogy tudnék haragudni rád, te kis buta?! Legalább most nem én voltam az, aki előbb lerázta a másikat.

- Te most csak szórakoztál velem?! - tetettem a sértődöttet. 

- Csak egy picikét. Na ne durcizz! - nevette el magát - Egyébként mondtál valami olyasmit, hogy én más vagyok... Kifejtenéd ezt egy kicsit bővebben?

- Tudod, randiztam előtted néhány fiúval. Az egyikkel komolyabbra is fordulhatott volna, de éreztem, hogy valami nem stimmel vele. Olyan volt, mintha nem lett volna velem őszinte. És a gyanúm be is igazolódott... Kiderült, hogy végig csak átvert, csak azért randizott velem, hogy az előző barátnőjét féltékennyé tegye. Annyira nem kerültem padlóra, mert valahogy sejtettem, hogy hazudik. De nálad nem érzem ezt. Nincs bennem az a félsz, hogy esetleg nem vagy velem őszinte. Bízom benned és ez azért elég nagy szó. 

- Sajnálom Evy... De én... Én soha nem tudnék neked hazudni. - hangja viszont furcsán csengett.

- Minden oké? 

- Persze-persze, nekem viszont most mennem kell... Találkozunk ma kettőkor a szokásos helyen?

- Naná! Alig várom! Szia Mick.

Miután elköszöntünk egymástól visszafeküdtem a kanapéra és ma nem is csináltam egyebet, míg el nem kezdtem készülődni. Egyáltalán nem törődtem azzal a furcsa érzéssel, amit Mick váltott ki belőlem miután elmeséltem neki a történetemet. Óó pedig nagyon is kellett volna... 
Időközben anyáék is csatlakoztak hozzám. Rettentően kevés időt tud együtt tölteni a család ezért minden kis apró lehetőséget kihasználunk. Csak kár, hogy a nővérem még nincs itt. Azért néha hiányzik, hogy ott szuszogjon mellettem. De kétségtelen, felnőttünk. Ha minden jól megy, én jövőre már Angliában fogok élni és így még kevesebbet fogjuk majd látni egymást. Ha csak erre gondolok, könnybe lábad a szemem. De ez az élet rendje, nem? Megszületünk, felnövünk, elköltözünk otthonról, saját családot alapítunk... Jelenleg én ezt csak Mickkel tudom elképzelni... Istenem, de hülye vagy Evelyn, hisz még csak négy napja ismeritek egymást. Hogy tudta ennyire elcsavarni a fejed?! Lehet, hogy ő nem is tekint így rád...
Pontban kettőkor megérkeztem a Nyugatiba az átlagos ruháimba és átlagos sminkemben. Azonban mikor szorosan átöleltük egymást, egyből éreztette velem, hogy számára egyáltalán nem vagyok átlagos és, hogy gyönyörű vagyok. Ő határozottan annak lát. És nekem ennyi pontosan elég is. Mikor megsimítja az arcom, mikor megcsókol... Mellette szépnek és különlegesnek érzem magam. Igazi nőnek.
Mivel ma hidegebb van a szokásosnál, ezért abba a cukrászdába ültünk be, ahová az első randinkon is. Útközben végig fogta kezem és többször meg is csókolt, amitől kevésbé éreztem a hideget. Az érintésétől átjárt a melegség és az a bizonyos bizsergető érzés, amit a romantikus könyvekben írnak le. Szerelmes lennék? Egy kicsit talán valóban beleszerettem... 
Séta közben elmondta, hogy sajnos holnap már nem tudunk találkozni mert átrakták a járatát. Délután öt helyett reggel hat órakor száll fel a gépe, ami hazarepíti Svájcba, el tőlem. Elkeseredésemet nem tudtam palástolni, ami neki is feltűnt. 

- Naaa! Mi ez az arckifejezés Szivecském? Így is nehéz elmennem nélküled szóval ne nézz rám ilyen szomorúan kérlek. - von magához.

- El fogsz felejteni...

- Téged, hogy lehetne elfelejteni?! Soha! Fogjuk tartani a kapcsolatot és találkozni is fogunk majd sokat! Megígérem. - miután megcsókolt valamelyest megnyugodtam, de egy bizonyos rossz érzés hatalmába kerített. 

Egy ideje már a cukrászdában ültünk és az istenien finom kávés karamellás sütinken nyammogtunk, mikor SMS-t kaptam, hogy feltöltötték az egyenlegemet. Zsír, akkor van mobilnetem is. Köszi anyci! 

Mick mesélt nekem egy picit az otthoni életéről. Megtudtam, hogy az anyukája és a nővére is imádja lovakat. Sőt, mindketten westernlovasok. Be kellett vallanom, hogy fogalmam sincs mit takar ez, szóval készségesen elmagyarázta nekem. Elmondta, hogy otthon és a pályán belül sincs sok igaz barátja, de tudja, hogy rájuk bármikor számíthat. Bár mindenkivel jól jönni, aki a környezetében van, könnyen talál közös témát bárkivel. Hát igen, ez nekem is feltűnt. Én is meséltem neki Lucáról és Fruzsiról, persze képet nem mutattam neki róluk mert lehet, hogy felismerte volna őket a múltkori incidensük után. Áradoztam egy sort, hogy annyira imádom Angliát, hogy képes vagyok oda menni egyetemre és, hogy alig várom már. Persze miután közölte velem, hogy egyszer ketten is elmehetnénk, azonnal zavarba hozott.
Kellemesen csevegtünk, közben végig a hüvelyujjával cirógatta a kézfejemet, ami az asztalon pihent. Igazán idilli pillanat volt. Pár perc múlva elnézést kérve, elment a mosdóba. Gondoltam addig nyomkodom egy kicsit a telefon, kihasználva, hogy végre van internetem. Hátha történt valami érdekes. Ó, bárcsak ne így lett volna. Hirtelen Luca chatfeje ugrott fel és a telefonom folyamatosan azt az idegesítő értesítő hangot adta ki. Vagyis rengeteg üzenetet írt.

- Lucus ❤: Evy figyelj! Mondtam, hogy apa utána akar nézni a Szőkének... De nem találta Mick Betsch néven sehol. Vagyis de, amikor évekkel ezelőtt még gokartozott ezt a nevet használta, de ez csak egy álnév Evelyn! - ez biztos csak egy tévedés lesz... Annak kell lennie! Ő nem hazudhatott nekem...

- Lucus ❤: Jobban utána járt és rájött, hogy a Betsch név az anyja leánykori neve. Azért használták, hogy ne az apja miatt ítéljék meg és, hogy valamennyire inkognitóba maradjon. - az apja miatt? Mégis ki az apja?! Egy maffiózó?!

Luca mellékelt egy linket. Remegve nyitottam meg. Az oldalon egy Forma 4-es adatlap volt. Kétségtelen, hogy ez Mick... Viszont a neve... Schumacher... De hisz az nem? Hogy hazudhatott nekem?! Miért tette?! Miért nem bízott bennem?! Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben és hirtelen ért a felismerés, hogy mennyire naiv voltam, hogy ő más. Luca újból írt, de a könnyeimtől már alig láttam a képernyőt. 

- Lucus ❤: Nagyon sajnálom, de tudnod kellett róla! 😢 Beszéld meg vele! Biztos vagyok benne, hogy van rá jó magyarázata! Szeretlek, szólj és rohanok ha kell! ❤

Nem érdekel a magyarázata. Csak hazudna újból. Már megtette egyszer. Szégyellem, hogy ennyire gyerekesen naiv voltam. Abban a pillanatban, mikor megfordult a fejemben, hogy itt hagyom ezt az egész kócerájt, Mick visszatért. Mosolyogva közeledett felém, azonban amikor meglátott azonnal lehervadt a mosolya.

- Mi a baj Szívem? - kérdezte aggódva és a kezem után nyúlt de én elrántottam.

- Ez mi?! - reszkető kézzel átnyújtottam a telefonom, amin meg volt nyitva az előző oldal. Amint leesett neki, hogy mit mutatok neki, félelem jelent meg az arcán. 

- Én... én meg tudom magyarázni Evy! Csak hallgass meg, én nem akartalak átverni!

- Nem akartál átverni?! NEM AKARTÁL ÁTVERNI?! - kérdeztem hisztérikusan - Mégis megtetted Mick! Nem bíztál meg bennem! Már a hozzám intézett legelső szavaid sem voltak igazak és ki tudja, miben hazudtál még!

- Semmiben esküszöm! Hadd magyarázzam meg kérlek! - könyörgött.

- Dugd fel magadnak a magyarázatodat! Felejts el örökre! - azzal felkaptam a cuccomat és dühös léptekkel elrohantam a helyről. 

Szerencsére nem jött utánam. Muszáj volt felhívnom Lucát, akinek zokogva meséltem el mindent. Találkozni akart, de én egyedül akartam lenni. Magát hibáztatta, amiért ez történt. De a barátnőm csak jót tett velem, rávilágított az igazságra. Erről csakis Ő tehet. Illetve én is... Túlságosan naiv voltam.
Amilyen boldogan tettem meg a Nyugatihoz az utat, annyira depressziós hangulatban tartottam hazafelé. Fizikai fájdalmat okozott a tudat, hogy átvert. Amikor hazaértem anyáék még mindig a nappaliban ültek. Köszönés nélkül berohantam a szobámba. Ledobáltam magamról a vastag cuccokat és bebújtam a takaróm alá. Nem bírtam abba hagyni a zokogást. Egy kis idő múlva anya simított végig a hátamon és lehúzta a fejemről a védelmet nyújtó lepelt. 

- Mi a baj Kicsikém? -nagy nehezen felültem és anya védelmező ölelésébe bújtam.

- Átvert anya... - de annyira zokogtam, hogy nem tudtam tovább mondani.

- Sshh... Nyugodj meg szépen és utána mondd el mi történt.

Miután vettem néhány mély levegőt, elmondtam neki az egészet. Anya csak figyelmesen hallgatott és csak a végén szólalt meg.

- És meghallgattad a magyarázatát?

- Nem anya, minek?! Nem bízott meg bennem, nem mondott igazat. Ezen már nincs mit magyarázni.

- Evelyn Drágám! Biztos, hogy jó indoka volt elhallgatni az igazi nevét, meg kéne hallgatnod! Tudom, hogy utálod, ha hazudnak neked... De ez a fiú teljesen levett a lábadról, amire még nem volt példa. És ahogy elmesélted, te sem vagy közömbös iránta. Ha rám hallgatsz, meghallgatod. Azzal nem vesztesz semmit.

Csak szipogva bólintottam és utána már nem szóltunk egymáshoz. Anya egy idő után elhagyta a szobámat és szinte abban a pillanatban megcsörrent a telefonom. Félve a képernyőre pillantottam. Ő volt az. Megpróbáltam megfogadni anya tanácsát, hogy hallgassam meg, de képtelen voltam. Kinyomtam de abban a pillanatban újrahívott.

Háromnegyed háromra 32 nem fogadott hívásom volt. Mivel nem voltam hajlandó reagálni, többet nem keresett. Csak éberen feküdtem az ágyban. Üresnek éreztem magam. Az elmúlt négy napom volt eddigi életem legszebbjei. És ennek most vége. Hajnali négykor, az éjjeliszekrényemen lévő telefonom megrezzent. Nyomorult állapotom ellenére, nem tudtam legyűrni a kíváncsiságomat. Reméltem, hogy a lányok írnak, hogy beszéljünk egy kicsit, de tévedtem. Minden eddigi kijelentésem ellenére megnéztem az SMS-em.

"Evelyn! Először is bocsánatot szeretnék kérni tőled. Tudom, hogy hatalmasat hibáztam akkor, mikor nem mondtam Neked igazat! Elcsesztem és megértem, ha nem akarsz Tőlem ezek után semmit! De egy magyarázattal tartozok Neked!
Aznap, mikor megláttalak a kávézóban, az első pillanatban megtetszettél. A gyönyörű mosolyod, a hófehér bőröd, mindened. Leültél Velem szemben és nem bírtam levenni Rólad szemem. Bármennyire is próbáltam, nem sikerült. Ez feltűnhetett neked is. Teljesen bolondnak éreztem Magam! Rettegtem odamenni Hozzád. Hisz, hogy lehetne esélyem Nálad?! A barátaim azonban rávettek, így remegő lábakkal megszólítottalak. Elhiheted mennyire meglepődtem, mikor nem küldtél el. De az örömömet egy pillanat alatt beárnyékolta a vezetéknevem sötét oldala. Akkor még nem ismertelek. Így rögtön eldöntöttem, hogy más nevet mondok. Akartam egy esélyt, hogy egyszer az életemben úgy bánjanak Velem, mint egy átlagos 18 éves. Mert az akarok lenni.
Ahogy te is, én is randiztam előtted. De az összes lány csak a nevemet látta és az azzal járó hírnevet. Ők csak a családomra voltak kíváncsiak, Apukámra, a rivaldafényre. De te más vagy Evelyn! Te engem látsz! És ha, akkor jó döntést hozok és az igazi nevemet mondom el, Te akkor is csak engem láttál volna. Hogy honnan tudom? Hisz otthagytál. Nem érdekelt a Schumacher név. Az, ami ezzel jár.
Bárcsak visszacsinálhatnám. Ha képes lennék rá, megtenném!
Remélem egyszer meg tudsz nekem bocsátani... Igazán megkedveltelek, remekül éreztem magam Veled! Te olyasvalaki vagy, akit egyszer be szerettem volna mutatni Anyukámnak. Meséltem Nekik Rólad, és szörnyen boldogok voltak, hogy végre Valakit közel engedtem Magamhoz. Azt mondták, hogy csodálatos lány lehetsz és igazuk volt!
Legjobbakat kívánom Neked! Váljon valóra minden álmod!

Puszillak: Mick"

Mire végigolvastam az üzenetet patakokban folytak a könnyeim. Istenem! Nem hagyhatom búcsú nélkül elmenni! Azonnal hívtam egy taxit, közben pedig felöltöztem, hogy ne pizsamában menjek el itthonról. A fuvarom hamar ideért és szinte tigrisként ugrottam be hátulra. 

- A reptérre legyen szíves! - könyörgöm, csak el ne késsek!

A kocsiban megnéztem melyik terminálról indul a gépe. Mikor megérkeztünk, kifizettem a sofőrt és rohantam, mint egy őrült. Tíz percet csak azzal töltöttem, hogy Őt kerestem, de sehol sem találtam. Az nem lehet, hogy elkéstem... Ennek nem így kéne történnie... És ekkor megláttam. Messze volt és háttal állt nekem. Aztán nagy léptekkel távolodni kezdett tőlem. Nem! Nem veszthetem szem elől. Utánairamodtam. 

- Mick!! - kiáltottam.

2017. 08. 24.

Sziasztok!
Meghoztam a negyedik részt! Remélem elnyeri a tetszéseteket! Véleményt és építő kritikát elfogadok!
Köszönöm, hogy elolvastad! :)