*Mick Schumacher*

Kora reggel, még az ébresztő megszólalása előtt, kipattantak a szemeim. Hiába lett volna még időm aludni, egyszerűen nem ment. Nem igazán voltam elragadtatva ettől, tekintve, hogy aznap egy fontos időmérőn kellett részt vennem. Ráadásul még az elalvással is gondjaim támadtak. Negyed óra tétlen vergődés után, úgy döntöttem, jobb lesz ha inkább veszek egy frissítő zuhanyt. Szinte a jeges víz alá álltam be, de ezt találtam ez egyetlen rendes megoldásnak, amely segít abban, hogy valamelyest összeszedjem magam. A gondolataimba merülve álltam a hideg vízsugár alatt és jó ideig meg sem mozdultam. Csak arra eszméltem fel, hogy teljes testemben ráz a hideg. Egészen addig észre sem vettem, hogy a végtagjaim már-már egészen lefagytak. A tüdőgyulladás elkerülése végett, állítottam a hőfokon. A már langyos víz alatt gyorsan lefürödtem, majd a vizet elzárva kiléptem a kabinból. Sem kedvem, sem erőm nem volt még felöltözni, így csak a derekam köré csavartam egy törölközőt. Visszamentem a szobába, ahol gondolkodás nélkül dőltem be az ágyba. A hátamon lévő vízcseppek a takaróba ivódtak, amitől egy kis idő után fázni kezdtem. Hatalmas sóhajjal vegyítve álltam fel, hogy megkeressem a bőröndömben a tiszta csapatpólómat. Miután felöltöztem, még rengeteg időm maradt tollászkodni. Meg persze agyalni. Mindent megtettem annak érdekében, hogy legalább, ha néhány percre is csupán, de kizárni Őt az elmémből. Rendet raktam a szobámba, kipakoltam a táskámból, újra összehajtogattam mindent, majd visszapakoltam. Egy cseppet sem segített abban, hogy ne gondoljak Rá. Egyvalamire volt tökéletes, az időhúzásra. Tíz perccel később már úton voltam, hogy megreggelizek. Én voltam az első a csapatból, aki megérkezett az étterembe.  A svédasztalról mindössze néhány pirítóst, illetve fellevágottat raktam a tányéromra. Ennél többet úgysem tudtam volna megenni. Komótosan fogyasztottam a reggelimet, aminek már a felénél jártam, mikor társaságom akadt. A csapatfőnökünk, René telepedett le mellém, egy jóval bőségesebb tányérral a kezében. Miután köszöntünk egymásnak, egy ideig csak csendben ültünk. Meglehetősen nyúzottnak nézett ki, nem úgy tűnt, mint aki túl sokat aludt az éjjel. 

- Minden rendben, René? 

- Micsoda? - kapta fel fejét. Megismételtem újra a kérdést. - Persze, csak tudod a fiam beteg, és ilyenkor rossz távol lenni tőle. Tegnap este lázasodott be és még mindig nincs a legfényesebben. 

- Nagyon sajnálom.

- Köszönöm - mosolygott rám halványan -, innen nem tudok rajta segíteni, de nem sokat aludtam emiatt...

- Hozzak kávét?

- Azt megköszönném.

Néhány perccel később két csészével tértem vissza. Az egyiket letettem a férfi elé, míg a másikat én kezdtem el kortyolgatni. René színe, ahogy fogyott a fekete itala, úgy lett egyre barátságosabb. Igaz, még mindig nyúzott volt, de a koffein valamennyire segített rajta. Újabb csönd állt be közöttünk. Mindketten a gondolatainkba merülve bámultunk előre. Csak a mellettem ülő férfi hangjára kaptam fel a fejem. Folyamatosan engem nézett.

- Te sem festesz valami fényesen... Hogy vagy?

- Megvagyok, köszönöm a kérdésed - mosolyogtam rá hamisan. 

- Biztos? Egész hétvégén csak úgy áradt belőled a feszültség és a szétszórtság. Mintha fejben nem itt lennél...

- Ne aggódj emiatt, ugyanúgy megteszek mindent, ahogy az eddigi hétvégéken is. Hozni fogom  a formám...

- Tudod, hogy nem így értettem, Mick. Csak furcsa vagy... Utoljára akkor néztél ki ennyire szarul, mikor szakítottál azzal a lánnyal. Talán... A mostani állapotodnak megint köze van Hozzá?

Válasz gyanánt lesütött szemem és elnéztem. Nem akartam, hogy bárki is tudjon arról, hogy Evelyn megint képbe került. Csak újból nyaggattak volna vele, mint annak idején. Borzasztóan untam azt a lelki fröccsöt és az életvezetési tanácsokat, melyekben azt taglalták, hogy majd minden jobb lesz. Majd kibékülünk. De hogyan is lehetett volna minden jobb?! Hiszen még csak meghallgatni sem akart. 

Ám az akaratom ellenére, René pillanatok alatt átlátott rajtam. Időpocsékolás lett volna bármit is tagadni előtte. Ezúttal viszont megkímélt a hosszas szónoklattól, hogy mit kellene tennem. Csak annyit tanácsolt, hogy ha igazán vissza szeretném hódítani, kulcsfontosságú, hogy türelmes legyek. Na, hát ez az, ami soha nem tartozott az erősségeim közé...

Az idő előrehaladtával egyre több ember gyűlt körénk. A hangulat, a korai időpont ellenére is, emelkedett volt. Az asztalunknál ülő társaságtól zengett az egész étterem, amit a többi vendég nem igazán díjazott. Jó néhányan szúrósan pillantgattak felénk, de a srácokat ez a legkevésbé sem érdekelte. Csak René szavára csitultak el nagyjából. Én is igyekeztem részt venni a beszélgetésekben. Nem akartam kimaradni, valamint kiváló Evelyn felejtő akciónak bizonyult. Ez egészen addig tartott, míg fel nem álltunk az asztaltól, hogy visszamenjünk a szobánkban.

A szombati napom úgy elrohant, mintha muszáj lett volna. Csak néhány percnyi szusszanás jutott aznapra. Ez egyben volt áldás és átok. Ugyan a nap végére kitikkadtam a rengeteg munka miatt, de ezzel párhuzamosan nem tudtam agyalni. Pusztán tettem a dolgom, amit elvárnak tőlem és, amit saját magamtól megkövetelek. A szívemet nyomó fájdalom ellenére, a második rajtkockába kvalifikáltam magam. Az első is meglett volna, ha nem rontom el az utolsó kanyart. 

Az autóban ülve másra sem vágytam csak, hogy lefürödjek és bedőljek az ágyban. A többiek arcáról is ezt olvastam le. Mindenki számára megterhelő ez a hétvége. Igazán jót fog tenni a nyári szünet, hogy utána újult erővel folytassuk a szezont, hisz hatalmas feladat vár ránk. Meg kell nyernünk a bajnokságot.
A szobámba érve ledobtam a fotelbe a hátizsákom, a telefonomat pedig az éjjeli szekrényre tettem. Ezután rögvest a fürdő felé vettem az irányt, annak reményében, hogy a zuhany alatt végre felfrissülhetek. Jó fél óra áztatás után, elzártam a csapot és kiléptem a hideg csempére. A törölközőt a derekam köré csavarva mentem vissza a szobába. Ahogy a táskámhoz léptem a telefonom hangos zenélésbe kezdett. Odapillantva, a testvérem nevét láttam felvillanni a képernyőn. Megvoltam győződve arról, hogy csak a napomról akarnak érdeklődni, hisz ők nem tartottak velem az időmérőre...

- Végre, hogy felvetted! Már negyedjére hívlak, mondd csak, minek neked telefon?! - szólt bele rögtön Gina.

- Fürödtem - sóhajtottam fáradtan -, mi újság? 

- Találkozzunk! Híreim vannak.

- Nagyon fáradt vagyok... Nem lehetne máskor? - ezután jó néhány másodperc csönd állt be közöttünk. Szerintem azt mérlegelte, hogy megéri-e veszekedni velem.

- Ahogy gondolod kisöcsém... Csak azt hittem mindenre kíváncsi vagy, ami Evelynnel kapcsolatos... De akkor aludj, jó éjszakát. Majd holnap találkozunk a futamon, láttuk, hogy a második helyről indulsz. Gratulálunk. Na, szép álmokat - darálta monoton hangon.

- Várj - kiáltottam fel, mielőtt letenné -, húsz perc múlva ugyanott, mint tegnap.

Szinte láttam a nővérem önelégült vigyorát, hogy megint neki lett igaza. Minden érdekel, amit Evelynhez köthetek és ezt ő is pontosan jól tudja. Gyorsan elköszöntünk egymástól és letettem. Magamra kapkodtam a ruháimat, majd a cipőmet is felvettem és távoztam a szobából. A kis teázó nem volt túl közel a hotelhez, ahol megszálltam, így pár percet késtem a találkozóra. 
Kíváncsian és izgalommal tekintettem Ginára és Iainra, mikor helyet foglaltam velük szemben. Egy ideig húzták az időt a tisztelet körökkel, hogy hogyan telt a napom, milyen volt az időmérő de, amikor rájuk szóltam, hogy hallani akarom, amiért valójában idehívtak, belekezdtek. Kiderült, hogy a tudtom és a kérésem nélkül, egész nap követték Evyt. Azt nem árulták el kivel találkozott, de gyanúsan kerülték ezt a részletet. Volt egy sejtésem kivel töltötte a napot. Azt is elmondták, hogy a nővérem kétszer is felhívta, de mindkétszer ki is nyomta. Az utolsónál viszont hagyott egy üzenetet neki, hogy amint tudja, vissza fogja hívni. Ezt a hívást azóta is várták. Már nyitottam volna a számat, hogy megtudjam, miért akart vele beszélni, mikor megcsörrent a telefonja. A készüléket felém mutatva, azt a nevet láttam, amelyért bármit megadtam volna, csak az én kijelzőmön szerepelt volna. 

- Hangosítsd ki! - utasítottam, mintsem kértem. 

- Felejtsd el, fel fog neki tűnni. 

- Hallani akarom a hangját...

Végül helyet cseréltünk Iainnal, így, ha nem is tökéletesen, de hallhattam mit beszélnek. Ahogy meghallottam a hangját, úgy mint a zebránál állva, a szívem kalapálni kezdett. Nem is nagyon figyeltem arra, hogy mi volt a téma. A hangja túlságosan is elvonta figyelmem. Már csak arra figyeltem fel, hogy holnap hol és mikor fognak találkozni, majd elköszöntek egymástól. Nem is kellett kérnem, Gina magától bejelentette, hogy nyugodjak meg, minden részletet tudni fogok a holnapi találkájukról. 

Ezután elterelődött a beszélgetés. Megbeszéltük, hogy másnapra mikorra érkezzenek a pályára és, hogy majd hol lesz a Prema garázsa, ahol megfognak találni. Nagyjából másfél óra után elköszöntem tőlük és visszamentem a szállodába. 

A futam napján is hamarabb pattantak ki a szemeim, mint kellett volna. Ugyanazt a rituálét lefojtattam, mint előző nap, annyi különbséggel, hogy nem álltam annyi ideig a hideg zuhany alatt. Reggeli közben igyekeztem a legfelhőtlenebb arcomat mutatni a csapatnak, holott izgultam. Egyrészt a futam miatt, hiába versenyzek már évek óta, a természetes verseny előtti izgalom mindig ott van bennem. Másrészt pedig, mert Gina találkozik Evelynnel. Annyira örültem ennek, mintha minimum én készülnék vele randizni. De még ha ez nincs is így, legalább egyre több és több dolgot tudhatok meg a mostani életéről. A nővérem lelkére kötöttem, hogy ha úgy érzi eljött az idő, hozzon szóba engem is. Tudni akarom, hogy mit gondol az egész helyzetről és rólam. Még ha ez nem negatív is lesz. Legalább tudom, honnan kell kezdenem az újraépítést. 

A futamon technikai problémáim akadtak, így a tizenkettedik kör elején félre kellett húzódnom, ezzel feladva a versenyt. Hiába éreztem nagyon a pályát, nem úgy alakult, ahogy azt elterveztem. Egy cseppet sem boldogan szálltam ki az autóból, majd ültem fel egy férfi mögé a motorra, hogy az visszavigyen a padockba. A sisakomat egy pillanatra sem vettem le, nem szerettem volna, hogy az emberek lássák az érzelmeimet. Eltudták maguktól is képzelni, hogy mennyire frusztrált vagyok. Komoly pontokat vesztettem ezzel és a bajnoki címre való esélyem nagyot csökkent. Mielőtt bementem volna az öltözőmbe, René megveregette a vállam, ezzel jelezve, hogy nagyon sajnálja. Tudtam, hogy így van. 

A pihenőbe ledobtam a székre a sisakom és elmentem lezuhanyozni, hogy a dühömet csillapítsam. Mikor visszamentem már ott ült a nővérem és a barátja. Gina aggódó tekintettel pillantott rám, mint aki attól tart, hogy bármelyik pillanatban törni-zúzni kezdek. Igaz, az elmúlt két évben ingerültebben reagáltam egy-egy apróságra, de kiabáláson kívül egyéb, soha nem történt. Az ilyen pillanatok is csak elvétve, félévente egyszer fordult elő. Lehet, hogy kiszámolta, hogy most esedékes a soron következő dühkitörés. Megnyugtattam, hogy nem készülök elvágni senkinek sem a torkát, csak csalódott vagyok. Sóhajtva megjegyeztem, hogy remélem más sokkal jobban fog alakulni, mint a verseny. 
Nem sokáig volt nyugtom, mennem kellett interjút adni. Mindig is utáltam, hogy kötelező jelleggel beszélnem kellett a riporterekkel és néha a legbárgyúbb kérdéseikre válaszolgatni. De ez is hozzátartozik ehhez és, ha tetszik ha nem, kötelességeim vannak. 

A csapattársam a harmadik helyen ért célba, így a csapattal elmentünk ünnepelni. Bár nekem egyáltalán nem volt okom az örömködésre, mégis csatlakoztam hozzájuk. Ki kellett engednem a fáradt gőzt. Ez oly annyira jól sikerült, hogy már éjfél előtt alig tudtam magamról. A hangulatingadozásaimat magam sem tudtam hova tenni. Egyszer még önfeledten nevettem a többiekkel, jól éreztem magam. Táncnak nem igazán lehetett nevezni, de mozogtam a zene ütemére. Ilyenkor úgy éreztem minden rendben van. Az összes gondomat eltudtam felejteni. A másik pillanatban viszont magamba roskadva ültem a széken, az italomat szürcsölgetve. Egy ilyen alkalommal foglalt helyet mellettem René. Folyamatosan beszélt a futamról, hogy még nincs minden veszve a bajnokság szempontjából, hisz még rengeteg hétvége előttünk áll, majd miután csak egy hümmögéssel reagáltam, rátért arra a témára, ami az igazi bajom volt. 

- Holnap elmegyek hozzá - jelentettem ki hirtelen, a már órák óta az agyamba motoszkáló gondolatfoszlányomat. - Látni akarom Őt.

- Ne légy ostoba Mick! 

- Vagy most részegen felhívom vagy holnap látogatom meg, mikor már kijózanodtam. 

- Te is tudod, hogy ennek nem lesz jó vége... Ne csinálj hülyeséget, ajtóstul rontasz a házra - a tekintetem látva csak egy nagyot sóhajtott. - Nem tudlak eltántorítani ettől az eszement ötletedtől, igaz?

- Nem, és most hazamegyek. Még ki kell józanodnom. Jó szórakozást nektek! 

Elköszöntem mindenkitől, akit hirtelenjében megtaláltam és kitántorogtam az utcára. Angliában az esték elég hűvösek, még nyáron is, így a hideg levegő segített abban, hogy kitisztuljon egy kicsit a fejem. Ám az a gondolatom, hogy látni fogom Evelynt, annyira felvillanyozott, hogy szívem szerint énekelni, táncolni és nevetni lett volna kedvem. Igaza volt Renének abban, hogy őrültség odamennem, de ha már egyszer megfogant a fejemben az ötlet, egy hadsereg nem tudna eltántorítani attól, hogy véghezvigyem a célomat. Soha nem a türelmemről voltam híres...

Öblös léptekkel és hatalmas vigyorral az arcomon értem a hotel bejáratához. Recepcióshoz léptem, hogy elkérjem a szobám kulcsát, mikor halkan közölte velem, hogy egy hölgy keresett engem. Úgy gondoltam, hogy csak Gina lehetett az. Mióta beléptem a szórakozóhelyre, nem nyúltam a telefonomhoz és nem is érzékeltem, hogy valaki keresett volna. Már éppen benyúltam a zsebembe, hogy elővegyem a készüléket, mikor egy túlságosan is ismerős hang hasított a levegőbe. 

- Szerelmem! - ugrott a nyakamba rögtön. Döbbenten meredtem magam elé. Mikor felocsúdtam a  döbbenetből, Victoria még mindig rajtam csüngött. Alig bírtam magamról levakarni.

- Te meg mit keresel itt? - bukott ki belőlem egy kicsit sem kedvesen. 

- Megakartalak lepni... Már a futamra is ki akartam menni, de nem úgy jött össze. De... Azt hittem  jobban fogsz örülni nekem - görbítette le az ajkait. - Annyi üzenetet hagytam neked, hogy ne bujkálj és, hogy gyere le, viszont egyre sem válaszoltál. Mégis mit csináltál?! Várjunk csak... Te ittál?!

A meglepetésszerzésből, rögtön egy számonkérésbe csöppentem. Egyiknek sem örültem túlságosan. Szerencsére a recepciós átmenetileg megmentett egy hisztirohamtól azzal, hogy odaadta kulcsot. Victoria a dög nehéz táskáját a kezembe nyomta és a lift felé vette az irányt. Mindketten beszálltunk és míg el nem indult, csendben álltunk egymás mellett. Azután viszont szinte nekem esett. Ott csókolt ahol csak ért, én viszont eltoltam magamtól. Nem volt kedvem ehhez. Nem vele lett volna kedvem ezt művelni. A lány csak morcosan pillantott rám és fújtatva motyogott magának valamit. Nem hatott meg. 
Ez az egész hisztéria még akkor is folytatódott, mikor már az ágyban feküdtünk. Egész végig egyikünk sem szólt a másikhoz. Ő azért, mert duzzogott, én pedig azért, mert nem érdekelt. Jó ideig csak forgolódtam és gondolkodtam. Rá kellett jönnöm, hogy kéne kiviteleznem az Evelynnel való találkozót. Valamint, hogy hogyan rázzam le a mellettem fekvő lányt. A legjobb ötletnek azt találtam, hogy megkérem a testvéreméket, hogy arra az időre foglalják le. Azzal egy időben, hogy ráveszem őket erre, ki is kérdezhettem a Vele való találkájáról. 
A gondolataim már majdnem álomba ringattak, mikor egy kezet, majd egy fejet éreztem meg a mellkasomon. Óvatosan elkezdett cirógatni és néhány másodperc után a keze elkezdett lejjebb vándorolni. Gyorsan megfogtam azt és kimásztam abból a béklyóból, amit körém húzott azzal, hogy rám feküdt. 

- Megmondtam, hogy nincs ehhez kedvem. Nem érted meg?

- Nem. Nem tudom. Olyan rég találkoztunk már... Miért nem akarsz engem?

- Vic, fáradt vagyok. Az egyetlen dolog, amit most kívánok az egy kiadós alvás - ezzel elfordultam tőle és szorosan behunytam a szemem. Jó néhány percig csendben maradt, már azt hittem, hogy feladta a zaklatásomat. 

- Bezzeg ha más lenne itt melletted, nem kellene könyörögni, hogy mozdulj meg...

- Most meg mégis miről beszélsz? 

- Róla. Folyton tönkreteszi azt, amit nehezen felépítettem. Te pedig tönkre teszel engem! Mit kéne tennem, hogy foglalkozz velem is egy kicsit? Talán meg kéne vágnom magam, hogy velem is annyit törődj, azzal az undok picsával?! Én sokkal inkább megérdemellek, mint ő, mégsem vagyok elég jó neked. 

Elkezdődött. Mindig ezt csinálta, mikor valami olyasmi történt, ami neki nem tetszett. Szidni kezdte Evelynt, amit természetesen soha nem hagytam, ezúttal sem. Óriási viták szoktak kialakulni ebből, aminek mindig az a vége, hogy egyre durvább dolgokat hoz fel, hogy milyen módon fogja magát megsebesíteni, illetve végezni magával. Amilyen őrült, kinézem belőle, hogy tényleg képes megtenni és utána a halála az én lelkemen fog száradni. Azonban, ha valóban vissza akarom hódítani Evyt, valamit kezdenem kell Victoriával és ezzel az egész kapcsolatnak nevezett dologgal. 

Elalvásig, amit a heves veszekedés után kiérdemeltem, ezen agyaltam. Végül a lány hozzám bújva aludt el. Még néhányszor bepróbálkozott, de képtelen voltam arra, hogy lefeküdjek vele. Nem vele. Főleg úgy, hogy ennyire közel van hozzám az a lány, akit valójában szeretek. Sem gusztusom, sem lelkiismeretem nem lett volna Victoriával. 

Másnap egész korán keltem. A lehető legóvatosabban kimásztam a rajtam terpeszkedő lány alól, majd a telefonommal a kezemben kimentem az erkélyre. Mikor megtámaszkodtam a korláton, már jó pár csöngést végighallgattam. Úgy a hatodik után a nővérem álmos hangját hallottam meg. Lehet, hogy nem kellett volna, szerinte hajnalok hajnalán, felkeltenem a hívásommal, de nem tudtam tovább várni. Elújságoltam a kellemesnek egyáltalán nem nevezhető meglepetésemet. Szinte ugyanúgy reagált, ahogy én. Értetlenül állt a dolog előtt, hisz mind úgy tudtuk, hogy dolga van és ezért nem tud velem jönni. Már nem mintha hívtam volna... Jön ő magától is. Muszáj volt rábeszélnem őt, hogy foglalják le egy kicsit Victoriát. Nem volt egyszerű dolgom, tekintve, hogy ki nem állhatja a lányt, de mindent megígértem nekik, csak segítsenek még egy kicsit. Viszont a terveimbe már nem avattam be őt. Tudtam, hogy csak le akart volna beszélni róla, esélytelenül. Gina a fáradtságra hivatkozva nem mesélte el az Evelynnel kapcsolatos dolgokat, de megígérte, hogy még a nap folyamán sort kerít rá. Végül megbeszéltük, hogy tizenegy órákkor találkozunk a szállodájuknál, majd bontottuk a vonalat. 

A megbeszélt időpontban meg is érkeztünk. Útközben beadagoltam Victoriának, hogy egy kis időt a testvéremékkel kell töltenie, mert nekem dolgom van. Addig nyaggatott azzal, hogy mondjam el neki, mégis mit fogok csinálni, hogy azt hazudtam neki, hogy Harrisonnal fogok találkozni. Elhitte, viszont velem szeretett volna jönni. Alig bírtam lerázni, hogy ne akarjon mindenáron velem tartani. Végül Iain segített ki, hogy ezt a találkozást már rég megbeszéltem a brittel, ráadásul már nagyon rég láttuk egymást. Duzzogva ám, de belement. 

A lehető leggyorsabban elköszöntem tőlük, Vic nem hagyta ki, hogy ne tapadjon az ajkaimra. Kissé kínos volt, tekintve, hogy nem magunk voltunk. Ezután, mikor már látótávolságon kívül voltam, fogtam egy taxit és bediktáltam Evelynék címét. Több, mint egy óra volt az út és felárat is kellett fizetnem, a másik városba való utazás miatt. Amikor odaértem, rájöttem, hogy valójában nem is tudom, hogy melyik gombot kéne megnyomnom a kapucsengőn. Jó ideig tipródtam ott, majd felcsengettem mindenhova, de vagy nem vették fel vagy egyáltalán nem volt ismerős a hang. Elkeseredésemben leültem a betonra. Egy idő után, a szitáló eső miatt elkezdtem fázni, így összébb húztam magam. Folyamatosan lefelé bámultam, mikor meghallottam egy ismerős hangot.

- Mick? Hogy kerülsz te ide? - Evelyn barátnője volt az, esernyővel és rengeteg zacskóval a kezében. Rögtön felpattantam, hogy szembe kerüljek vele. Lerítt róla az értetlenség és hitetlenség. Nem szólaltam meg. - Mondta, hogy azt érzi, követik és sejtettük is, hogy te vagy az... És lám igazunk is volt. Tényleg képes voltál hazáig követni?!

- Sajnálom, lehet, hogy túlzásba estem ezzel...

- Nem kéne itt lenned.

- Látni szerettem volna... - szóltam halkan. Itthon van? 

- Nincs és most menj el. Nem kíváncsi rád és nem hagyom, hogy újra megbántsd.

- Kérlek Luca, engedd, hogy elmagyarázzak mindent. Megfogod érteni, hogy mi miért történt, de ehhez meg kell hallgatnod - némán bámult rám. Valószínűleg azon gondolkodott, hogy mit is kéne tennie. 

- Tíz percet kapsz. Egy perccel sem többet. Gyere. 

Aprócska, de otthonos lakásban élnek. A dekoráció javarészt Evelyn stílusát tükrözte. Az ízlése semmit sem változott. Nem volt túl sok időm körbenézni, a magyarázatra kapott perceim vészesen fogytak. Dacára annak, hogy először elenyésző időt kaptam, órákon át ott voltam. Elmeséltem neki mindent, az elejétől a végéig. Néha-néha már nem tekintett rám annyira mérgesen, sokkal inkább a megdöbbenést véltem felfedezni az arcán. Egész végig nem szólt egy szót sem, csak a legvégén vont le konklúziót. Mégpedig, hogy ez mind rémes, de ha ő még hisz is nekem, Evelyn nem fog. Túlságosan is nagy a harag benne, hiába, hogy nem mutatja. Arra jutottunk, hogy jobb ha inkább elmegyek és apránként próbálok meg felé közeledni. Ám, ahogy felálltam volna, kulcscsörgés és cipőkopogás hangja ütötte meg a fülünket. Luca ijedten tekintett rám. Tartott a barátnője reakciójától. De férfiasan be kellett vallanom, én is. Ennek ellenére, ha valamilyen csoda folytán meghallgatna, készen álltam elmondani neki a teljes igazságot, még akkor is, ha közben kiabál velem vagy ha meg is üt. 

Az ajtó nyitódott és a cipőkopogás már egészen közelről hallatszott. Luca a másodperc törtrésze alatt felocsúdott a kialakult helyzetből és elé sietett. Húzta az időt. Valamiről beszélgettek magyarul és folyamatosan az útját állta barátnőjének. Azonban valahogy sikerült kikerülnie őt és belépett a nappaliba. Az ázott hajába túrva lefelé pillantott, így nem vett észre azonnal. Lehet, hogy érzékelte, hogy valaki tartózkodik még a helyiségben, hirtelen felkapta a fejét. Ott álltunk egymással szemben és az arcáról száz és száz érzelem visszatükröződött rám. Boldogság öntött el, hogy ennyire közel álltam hozzá, mégis tartottam a végkifejlettől.

- Te meg mi a francot keresel itt? - kérdezte ellenszenvesen.

2018. 09. 25.