Idejét sem tudom már, hogy mikor töltöttünk utoljára együtt egy kis időt Bennel. Csak mi ketten. Hiányzott már, hogy egy kicsit csak egymásra figyeljünk. Az egész, együtt töltött idő alatt, senki sem zavart minket. Illetve, ez így nem teljesen helytálló. Próbálkoztak, de nem hagytam, hogy bármi is elrontsa a napunkat.
Mikor Benjamin délben megérkezett, még sehol sem tartottam a készülődésben. Szokás szerint elhúzódott az ágyban való fetrengésem és ebből, mint mindig, kapkodás lett a vége. A kapucsengő megszólalásakor, még javában félmeztelenül, hajszárítóval a kezemben álltam a fürdőszobai tükör előtt. Épphogy nem csöpögött a hajamból a víz. A brit erre csak legyintett, mondván, már megszokta. 
Fél órával később csak sikerült elindulnunk. Nem volt különösebb tervünk, így főként sétálgattunk, illetve betértünk egy kis antikvitásba. Mindig is imádtam a régiségeket, valamint a csecsebecséket. Ezért sem meglepő, hogy ott beleszerettem egy kis dobozkával, amelyen látszott, hogy nagy gonddal faragták ki az összes motívumot. Egy ideig nézegettem azonban, mikor megláttam az árát, inkább visszatettem a helyére. Magamra nem költök ennyit. Továbbhaladtam, hogy megtudjak nézni mindent. Benjamin is a maga tempójában haladt a nézelődésben, nem is nagyon figyeltem, hogy mit csinál. Jó néhány perccel később magunk mögött hagytuk az üzletet, már éppen a következő kirakatot kezdtem volna bámulni, mikor Ben mosolyogva előhúzott a farmer dzsekije zsebéből egy kis barna zacskót, amely azt a kis ládikát rejtette, amit kinéztem magamnak. Imádom, hogy mindig megakar lepni valamivel, hol egy szál virággal, hol egy kis édességgel... Hol a testével... Most épp ezzel a fadobozzal. Boldogan bújtam hozzá, hogy a karjaiba zárhasson. Szeretek vele lenni. Eltudja feledtetni velem minden problémámat, legyen szó bármiről vagy bárkiről. Vagy éppenséggel a megérzésekről. Sokszor belém hasított az az érzés, hogy figyelnek minket. Az elején még körbetekintgettem, annak reményében, hátha felfedezek valakit, aki gyanúsan viselkedik. De nem így történt, ezután pedig már teljesen kizártam a fejemből a paranoiámat. 
Miközben ott álltunk ölelkezve, megszólalt a zsebemben lévő telefon. Sóhajtva engedtem el és halásztam ki a készüléket. Döbbentem meredtem a kijelzőn szereplő névre. Gina Schumacher. Elképzelésem sem volt, hogy mit szerethetett volna, de abban a pillanatban nem is igazán érdekelt. Csakis Benre szerettem volna koncentrálni, ezért kinyomtam a hívást és visszasüllyesztettem a zsebembe a telefont. Kézen fogva folytattuk tovább az utunkat csakhogy, az amúgy sem fantasztikus idő, csak egyre rosszabb lett. Egy ideig még a nap sugarai átszűrődtek a szürke felhőkön, ám délután közepe felé igencsak beborult az ég, majd végül az első esőcseppek is megjelentek az aszfalton. Rohamléptekben tettük meg az utat Benjamin lakása felé, de mire odaértünk, már úgy ömlött az eső, mintha dézsából öntötték volna. Elázva és átfagyva léptük át a küszöböt, hogy ott azonnal lerúgjuk magunkról a vizes cipőinket. A kedvenc részem a lakásban a fürdőszobája volt, azon belül is az a hatalmas kád, amiben igen kényelmesen tudom áztatni a testemet egy hűvös, esős napon. Sajnos nálunk csak egy zuhany kabin kapott helyet, így rettentően hiányoltam a habfürdőket. 
Már a fürdőben állva húztam le magamról a szürke, vékony kötött pulóveremet, mikor egy test simult hozzám és szorosan magához ölelt. 

- Csak nem fürdeni készülünk? - suttogta a fülembe. Meleg leheletétől megborzongtam. Már éppen tiltakozni kezdtem volna, hogy csak én készülök, ő megvárhat kint, mikor ellépett tőlem és lekapta magáról a pólót. Jól tudta, hogy ezzel a lépésével megvett kilóra, de még erre is rátett egy lapáttal. A kádhoz lépett, amelynek a csapja a magasságához képest jóval lejjebb volt, ezáltal kénytelen volt lehajolni. Csorgó nyállal néztem minden mozdulatát, még pislogni sem mertem, nehogy lemaradjak bármiről is. 

- De, éppen azt - válaszoltam réveteg hangon, mire hangosan felvetett. Ő is tudta, hogy nem szeretek együtt fürdeni másokkal. Ez Japánban mérséklődött valamennyire, de ha ilyen közel vagyok a másik személyhez, még mindig feszélyezve érezem magam. De azt is tudta, hogy van, hogy kivételt teszek és, hogy ezt mivel érheti el. 

A forró vízben ülve sikerült úgy helyezkednem, hogy a fejemet féloldalasan rá tudjam hajtani és a nyakához tudjak bújni. A jobb kezemet felvezettem a mellkasára. Hihetetlen békesség fogott el, aminek köszönhetően kis híján elaludtam. Az ébren maradásomat az sem segítette, hogy Benjamin folyamatosan simogatta hol a karomat, hol pedig a hátamat. Csak néhány percre léphettem át az álomvilágra, mikor valamire felriadtam. A férfi keze a hátamon pihent és az egyenletes levegővételeiből tudtam, hogy ő is elbóbiskolt. Szó se róla, nem a legnagyobb ötlet egy káddal teli vízben aludni, így ahelyett, hogy visszadőltem volna, hogy folytassam a megkezdett szundimat, a mutatóujjammal elkezdtem óvatosan cirógatni az arcát. A tervem, hogy felébresszem, hamar révbe ért. Amikor az ajkait kezdtem piszkálgatni, elmosolyodott, majd a semmiből egyszeriben ráharapott. 

- Bolond - nevettem fel.

- Ne piszkálj és akkor csak később foglak megenni. Most aludni akarok.

- De én éhes vagyok! 

- Te mindig az vagy - húzta széles mosolyra az ajkait.

- Adj valamit finomat - abban a pillanatban megbántam, mikor ezt kimondtam. Ben arcán az eddiginél nagyon vigyor jelent meg, a szemeiben pedig kéjencség csillant. - Annyira perverz vagy! - csaptam rá a mellkasára, majd feltápászkodtam róla és kimásztam a kádból. 

- De soha nem panaszkodtál miatta - a kaján mosolya egy pillanatra sem tűnt el, miközben felült. - Ha már itt hagysz, csinálsz nekem is valamit finomságot? 

Magam köré csavartam a törölközött és mielőtt kiléptem volna, hitetlenül megráztam a fejem az utóbbi kijelentésére. Menet közben még visszakiabáltam neki, hogy ezúttal rajta a sor, illetve, hogy lopom az egyik pólóját. Rutinosan nyúltam be a szekrényébe, hogy kivegyem az egyik kedvenc pólóját, amely neki tökéletesen kiemeli az izmos felsőtestét, rajtam viszont lógott. Akár hálóingnek is hordhattam volna. Amikor visszamentem a fürdőbe, hogy összeszedjem a vizes, kiteregetésre váró ruhákat, Ben még mindig a kádban áztatta magát. 

- Azt nem feltétlenül kell felvenned... - nézett rám féloldalas mosollyal, miközben, a szerencsére szárazon maradt, bugyimat húztam fel. 

- Nem könnyítem meg a helyzeted - léptem oda hozzá és egy apró puszit nyomtam a szájára. - Na, akkor csinálsz valami ennivalót, míg én kiteregetek? 

Hatalmas sóhajtozások közepette, végre ő is otthagyta, a már nem túl meleg vizet, majd a felöltözés után birtokba vette a konyhát. Mivel a főzőtudományát nem sokszor csillogtatta meg előttem, így azon sem lepődtem meg, hogy semmilyen maradék nem volt a hűtőben. Igazából, ahogy soha nem is szokott lenni. Felvágottak és zöldségek viszont annál inkább. Meg persze töménytelen mennyiségű alkohol. Végül melegszendvicsben állapodtunk meg, amiben nagylelkűen én is segédkeztem.
A kanapén telepedtünk a tányérjainkkal és egy-egy borospohárral a kezünkben. Soha nem voltam egy nagy borfogyasztó, viszont a brit mindig olyanokat választott, amelyek nekem is ízlettek. A szendvicseinket hamar elpusztítottuk és az alkohol is túlságosan is jól fogyott az üvegből. A film, amit benyomtunk az evés mellé, már rég nem érdekelt minket. Jobb szórakozást találtunk magunknak. Egymást. A pólója hamar lekerült rólam és épp arra készült, hogy a bugyim is erre a sorsa jusson, mikor a telefonom csengőhangja újra belevisított a levegőbe. Az ember ilyenkor próbál nem figyelni rá, de ha a vonal másik felén lévő személy módfelett kitartónak mondható, nem tudja csak úgy figyelmen kívül hagyni a túlontúl hangos zenét. Frusztráltam váltam el a férfitól, hogy a dohányzóasztalon pihenő készülékemért nyúljak. Ugyanaz a név állt a kijelzőjén, de ugyancsak arra a sorsa jutott a hívása, mint pár órával korábban. Azért, hogy ne tűnjek annyira bunkónak, bepötyögtem egy gyors üzenetet, hogy majd visszahívom, ezután pedig lehalkítottam a telefont. 
Egyikünket sem kellett kérlelni, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk. 

Izzadtan és kifáradtan bújtunk egymáshoz a kanapén. Imádtam, hogy mindig, minden helyzetben odafigyel rám. Persze ez a testiségre is vonatkozik, de nem csak főként arra. Igaz Micket, úgy, mint szexuális partnert, nem tudja túlszárnyalni. De Mick... Ő volt a nagybetűs szerelem, aki elvette a szüzességemet, aki mellett igazán azt érezhettem, hogy élek. Akivel a boldogság egy új, addig ismeretlen fogalommá változott és, akit csak nagy nehézségek árán tudtam elfelejteni. Félő, hogy még mindig nem sikerült igazán... 

Fárasztó hetek álltak mögöttünk, ezért sem olyan meglepő, hogy kora este bedőltünk az ágyba. Mielőtt én is lefeküdtem volna, felhívtam Lucát, hogy nagyon röstellem, de ma nem fogok otthon aludni. Szerencsére a barátnőm nem az a fajta, aki ilyesmiért megharagudna, pedig ha jobban belegondolok, lett volna rá oka. Csak miattam utazott el ide, hogy együtt töltsük az időt, erre én a pasimnál alszok. Erre csak annyit felelt, hogy eddig gyakorlatilag minden szabad percemet vele töltöttem, szóval most már Ben is kaphat valamit. Meg amúgy is, Dave kitalálta, hogy szépség estet tartanak, ami alatt meg tudják beszélni a brit pasijelöltjeit. Továbbra is ámulattal és persze örömmel töltött el az, hogy ennyire megtalálták a közös hangot. Mint a régi szép időkben, csak egy személy kicserélődött. 

Miután bebújtam a takaró alá, Benjamin hozzám bújt, hagyva, hogy ringassam el a karjaim között. Szerettem vele így feküdni, olyan volt, mint egy nagy bújós játékmackó. Ilyenkor olyan sebezhetőnek tűnt, aki csak arra vár, hogy valaki átölelje és megvigasztalja. A csendet hamar megtörte az egyenletes szuszogása. Minden lélegzetvétele melegítette a nyakamat és ez is csak elősegítette, hogy az én szemem is lecsukódjon. Már majdnem elaludtam, mikor eszembe jutott Gina. Még tartozom neki egy telefonhívással. Óvatosan kihúztam a feje alól a kezemet, majd lefejtettem magamról az ölelő karjait. Hangtalanul csuktam be magam mögött a hálószoba ajtaját a telefonommal a kezemben. A felhőszakadás már rég múlté volt, maga után hagyva az eső illatát. A teraszra kilépve már kicsöngött és nem kellett sokat várnom arra, hogy a lány felvegye a telefont. 

- Szia - szóltam bele, miután ő is köszönt -, ne haragudj, hogy csak most hívlak vissza, csak teljesen kiment a fejemből. 

- Semmi gond. Inkább nekem kéne bocsánatot kérnem, nem akartalak zavarni.

- Ugyan, nem zavartál - a fenéket nem -, miért kerestél?

- Igazából nem nagy dolog, csak gondoltam találkozhatnánk holnap. Tarthatnánk egy kis csajos napot vagy inkább egy estét. Annyira örülök, hogy újra találkoztunk és nem akarom elszalasztani a lehetőséget, hogy újra egy kis időt töltsünk együtt. Mint régen... Mit szólsz? 

- Benne vagyok. Pont, mint régen... - nem tudtam nem keserű szájízzel kimondani ezt a mondatot. Már, hogy lehetne minden olyan, mint azelőtt? - Mikor találkozzunk? 

- Mmm, délután öthöz mit szólsz? Mondjuk a kávézó előtt, ahol a múltkor találkoztunk.

Minden fontos részletet megbeszéltünk a holnapi találkozóval kapcsolatban, majd a fáradtságomra hivatkozva letettem. Élvezettel bújtam vissza a brit mellé az ágyba, aki egy cseppet sem tiltakozott az ellen, hogy hozzábújjak. 

Másnap, a korai fekvéssel aránytalanul későn keltünk. Nagyjából tíz óra felé ébredtem meg a mellettem lévő mocorgására. Ki akart alólam szabadulni, de ezt nem sikerült úgy intéznie, hogy ne keljek fel rá. Egy rekedtes"hova készülsz?" kérdés után közölte velem, hogy sürgős dolga van a mosdóba. Akár meg is sajnálhattam volna, hogy a rajta való tehénkedésem miatt, nem tudott felkelni. Akár kedves is lehettem volna, hogy csak szépen elengedem... Csakhogy túlságosan is kényelmes volt és a testéből áradó hővel egyetlen takaró sem ér fel, így még inkább átöleltem. Szinte rajta feküdtem, mikor egy hatalmas sóhaj után kínjában felnevetett.

- Szívem, akkor én most nagyon őszinte leszek. Nagyon szeretek veled fetrengeni az ágyban, vissza is jövök majd. De ha most nem engedsz el, én Isten bizony idehugyozok. 

Azzal a lendülettel lefordultam róla, hogy végre célba vehesse a mosdót. Már sokkal kisimultabb arccal tért vissza hozzám. A mosolya is őszintébb volt. Úgy egy vagy másfél óra után sikerült kikászálódnunk az ágyból. A reggeli után nem sokkal már a cipőmet húztam. Nem igazán akart elengedni, de tudtam, hogy elkényelmesedem, akkor aznap este sem alszom otthon. Szerencsére nem laktunk egymástól túlságosan messze, így a buszúttal és a gyaloglással együtt, otthon voltam fél óra alatt. Amikor beléptem a lakásba, Dave és Luca a konyhában állva kotyvasztott valamit. Az illatából ítélve csirkét sütöttek. Ahogy üdvözöltük egymást, rögtön megjegyezték, hogy milyen kielégült fejem van. Ott is hagytam őket. 

A napot együtt töltöttük hárman. Végre egyikünknek sem volt napközben programja, legyen az munka vagy bármi más. Az édes semmittevés terhe alatt heverésztünk a TV előtt. Elmeséltem nekik, hogy délután találkozok egy régi barátnőmmel. Dave pedig elkezdett kérdezősködni, hogy ki ez a lány és, hogy eddig miért nem meséltem neki róla. Eddig nem beszéltem neki a kiköltözésem előtti időszakról. Már, ami a fiúkat illet. Most viszont jobbnak és könnyebbnek láttam ha beavatom a részletekbe. Végig figyelmesen hallgatott, egyszer sem szólt bele. Még akkor sem szólalt meg néhány percig, mikor már befejeztem a beszélést. 

- És te nem tartod furcsának - törte meg végre a csendet -, hogy miután találkoztál azzal a szemétládával, másnap hirtelen a semmiből feltűnik a nővére? 

- Dehogynem... De ha ez valami csoda folytán a véletlen műve volt... Biztos vagyok benne, hogy már Mick is tud róla.

- Semmilyen csoda vagy véletlen nincs ebben a történetben. Az a lány az öccsének segít, érhető okokból. Valahogy megtudhatták, hogy hol dolgozol és ez a Gina vagy kicsoda csak arra várt, hogy bemenj dolgozni, hogy beszélni tudjon veled. 

- Lehet benne valami - szólt bele Luca -, te magad mondtad, hogy olyan érzésed van mintha követnének. 

- Na tessék! Biztos, hogy a srác messziről figyel téged, ami valljuk be, elég parán hangzik... - csapott le az új információra Dave, majd egy pillanatra átváltott a szigorú nagy testvér szerepére. - Amúgy meg, jó lenne ha nekem is szólnál ha úgy érzed követnek. Akár bajod is eshet és ki védjen meg ha nem én?!

- Jól van... Bocsánat, majd legközelebb beszámolok mindenről... Amúgy meg kétlem, hogy Mick lenne az. Azért Ő most dolgozni van itt, nem járkálhat el csak úgy.

- Akkor viszont a nővére az. Igazság szerint, én azon sem lepődnék meg ha nem azzal találkoznál, akivel te megbeszélted.

- Úgy érted...

- Pontosan úgy. 

Valójában nem is gondoltam arra, hogy akár nem Gina fog rám várni a kávézó előtt. Hogyan is fordulhatott volna meg ilyen a fejemben, mikor bíztam a német lányban. Azonban Dave eszmefuttatása miatt máshogy kezdtem szemlélni a dolgokat. Magam is jól tudtam, hogy nem véletlenül bukkant fel akkor és ott. Tisztában voltam vele, hogy Mick végett történt mindez. Neki segített, akár kérhette a testvére, akár nem. Mitől lehetnék olyan biztos abban, hogy most, mikor direkt fogunk találkozni, titkon nem-e egy randit szervezett le az öccsének. Ennek fényében már a legszívesebben visszakoztam volna, ám már kevesebb, mint egy óra volt az időpontig. Feltehetőleg ő is Silverstone-ban szállt meg, ami autóval is több, mint egy órára volt a városunktól. Nem tehettem meg, hogy lemondom. Így végül azt beszéltük meg, hogy egy kicsit késni fogok, míg ők felmérik a terepet. 

Pontban a megbeszélt időben a megadott helytől messzebb várakoztam. Lucáék szinte a kávézó előtt álltak, az út másik oldalán. Dave hátat fordított a helynek, hogy ne tűnjön úgy, mintha várnának valakit, illetve, hogy Lucát kitakarja. Barátnőm egyszer-kétszer kilesett mellette, de még mindig nem érkezett senki. Öt óra után öt perccel fékezett le egy kocsit, melyből egy ismerős személy szállt ki. Gina. Mikor megláttam, elszégyelltem magam, hogy azt mertem feltételezni, hogy a lány átver engem. Egyszeriben szörnyen ostobának éreztem magam, hisz ha belegondolok, ő mindig kiállt mellettem és már az első perctől kezdve barátságosan fogadott, egy rossz szava sem volt hozzám vagy ellenem. Ennek ellenére addig nem mertem benne bízni, míg meg nem érkezett.
Olyan távolságban voltunk a barátaimmal, hogy láttuk egymást és könnyedén tudtunk is jelezni a másiknak. Luca felemelte a hüvelykujját, hogy minden rendben van, menjek oda hozzá. Azután elindultak valamerre és én is átmentem a túloldalra, ahol a német lány várt rám. Úgy tettem, mint aki nagyon siet, hogy odaérjen, szedtem is a lábaimat rendesen. Mosolyogva fogadott, mikor meglátott.

- Ne haragudj, hogy késtem. Remélem nem vártál rám sokat.

- Ugyan, én is csak most értem ide. Iain elhozott, de dugóba keveredtünk...

Nem mentünk messzire a találkozási ponttól. Olyannyira nem, hogy betértünk a munkahelyemre, ami előtt ácsorogtunk egy ideig. A italainkkal a kezünkben kerestünk magunknak egy üres asztalt. Egy jó darabig igen feszélyezett volt a hangulat, csak a formalitásokat tudtuk le. Ki, hogy van, hogy telt a hétvégéje és így tovább. Aztán egyszer csak, nem tudom, hogy már min, de elnevettük magunkat és onnantól kezdve egyikünk sem viselkedett olyan furán. Meséltünk egymásnak mindenféléről, olyanokról is, amikre a legutóbb nem jutott időnk. Ugyan a kínos témákat elkerültük, de valahogy éreztem, hogy a nap folyamán még napirendre kell térnünk felette. Egy kicsit sem fűlött hozzá a fogam. Fel sem tűnt de ott ülve elrepült egy óra, aztán kettő. Úgy döntöttünk végül, hogy átmegyünk az Égig érő paszulyba. Rég látott vendég voltam ott, amit a csapos is megjegyzett. 

- Látom, ismernek itt téged - nevetett fel a lány, amikor helyet foglaltunk egy-egy korsó sör társaságában. 

- Nos, igen... A fizetésünk jelentős részét itt költjük el a lakótársammal. Ezért sem csoda, hogy szinte mindig üres a hűtőnk - kuncogtam fel. 

- A lakótársaddal? Azt hittem kollégiumban laksz.

- Nem, onnan már egy ideje elköltöztem. Költségesebb ugyan fenntartani egy albérletet, de jobban megéri. Kényelmesebb. Az egyetemen megismertem egy srácot, akivel az elmúlt két évben nagyon közel kerültünk egymáshoz, így úgy döntöttünk, hogy összeköltözünk. Talán ha nem utáltuk volna a kirendelt szobatársainkat, akkor nem élnénk együtt. De hát, ezt már soha nem tudhatjuk meg. 

- De nem féltél egy fiúval összeköltözni? Mármint, hogy nem tartottál attól, hogy kikezd veled?

- Ó dehogy, Dave soha nem nézett rám úgy - nem akartam már hozzátenni, hogy más nőneműre sem. - Mindegy, nem olyan érdekes ez a történet. 

Szóba került, hogy majd egyszer, talán nem is olyan sokára, össze akarnak költözni Iainnal, valahol Svájcban. Éreztem, hogy már nagyon közel járunk ahhoz a témához, amit én a legmesszebbről el szerettem volna kerülni. Azonban úgy tűnt, hogy Gina nem. Kibökte, hogy tulajdonképpen miért is tartózkodnak Angliában. Annak ellenére, hogy én egy szóval sem kérdeztem meg. Mi értelme lett volna, nagyon jól tudtam az okát. Viszont azzal, hogy Mick szóba került, már nem lehetett megállítani a lavinát. 

- Amúgy... Már a múltkor is megszerettem volna kérdezni, de akkor nem mertem...

- Micsodát? - kortyoltam bele a sörömbe. Sejtettem, hogy mit akart és ahhoz bizony nekem alkoholra van szükségem.

- Azt, hogy tulajdonképpen hogy vagy? Ez után a... Szóval a szakításotok után.

- Tulajdonképpen jól. Boldog vagyok a jelenlegi életemmel. 

- Nem hiányzik?

- Nem, miért hiányozna? 

- Mert szerettétek egymást... Ez az érzés nem múlik el egyik pillanatról a másikra...

- Valóban nem. De nem egyik pillanatról a másikra múlt el. Két év telt el azóta. Hosszú és tartalmas idő volt. Nem mondom, hogy nem sírtam utána és, hogy nem fájt. Piszkosul szenvedtem, de elmúlt. Továbbléptem és megtaláltam más oldalán a boldogságot. Mellesleg pedig, ahogy hallottam Ő is megvigasztalódott valaki mással... 

- Evy, ez nem úgy van, ahogy te gondolod... - kezdte volna védelmébe venni az öccsét, de közbevágtam.

- Nem igazán érdekel, hogy van. Nem az én dolgom, szerencsére - mosolyogtam rá, mint akit egyáltalán nem húzott fel Victoriának már csak a puszta említése is.

- Sajnálom, hogy így gondolod... Ahogy azt is, hogy így alakult a kapcsolatotok. De nem csak én, anya és apa is. Hónapokon át lincshangulat volt otthon, nem volt túl felemelő élmény otthon lenni akkoriban... Aztán meg... - de nem folytatta, de tudtam mi lett volna a vége. Aztán meg összejött vele... 

Gina szavaiból ítélve, nem igazán kedvelhetik azt a lányt. De Mick választott és ha Neki ő kell, akkor sok boldogságot nekik. Hál' Istennek nem ejtettünk több szót Róla. Ehelyett megkérdeztem, hogy van családjának azon része, akiket nem kívántam a pokolba. Édesapja állapota valamennyire javult, de nem igazán ecsetelte. Anyukája továbbra is az az erős nő, akit megismertem és, aki összetartja a családját, valamint több western lovas versenyen is részt vesz, amelyeken szép helyeken végez. A nagybátyja és Victoria anyja már nincsenek együtt, viszont David becsajozott. Elmondása szerint olyan szerelmes, mint hat másik. 

Persze Benjaminnak is szóba kellett kerülnie, hogy kerek legyen a történet. De készségesen beszámoltam a férfiről, áradoztam egy sort neki, nem csak a külső adottságairól, ha nem a belsőkről is. Tisztában voltam vele, hogy ezek visszajutnak Mick fülébe, akkor hát tudja csak, hogy kit találtam magamnak. 

Jó pár pohár sör és rengeteg pletykálás után, tíz órakor úgy döntöttünk ideje távozni. Felajánlottam neki, hogy nyugodtan aludhat nálunk, de ezt visszautasította, mondván, hogy a barátja jön érte. Így megvártam vele, hogy megérkezzen, majd én is elindultam haza. Otthon beszámoltam a barátaimnak mindenről, utána pedig elmentem fürdeni és lefeküdtem aludni. Másnap kezdődött a mókuskerék. 

Olyan állapotban is keltem fel, hogy elgondolkodtam rajta, inkább kiugrok az ablakon mintsem be kelljen mennem a céghez. Semmi kedvem nem volt vonatozni, majd ott kávét főzni annak a lusta népségnek, akik két lépést sem tudnak megtenni a konyháig. Ráadásul még az eső is esett. Semmi sem állt össze reggel és ez a nap további részére is állt. A rohadék magassarkú egész nap nyomta a lábamat, bent mindenki cseszegetett és ha ez nem lett volna elég, hazafelé menet az esernyőm épp a szakadó esőbe döntött úgy, hogy elege van a munkából, nyugdíjba vonul. Káromkodva vágtam ki az első kukába, ami szembe jött velem, majd szintén hangosan szitkozódtam, mikor az egyik kocsi felcsapta rám a vizet.
Egy fedett helyen kénytelen voltam megvárni, míg az eső valamelyest alábbhagyott, hogy ne ázzak bőrig az első percben. Amikor végre sikerült eljutnom a vonatállomásra, ahol csak az eggyel későbbi vonatot tudtam elérni, felszálltam rá, elindultunk és aztán negyed óra utazás után hirtelen megállt. Egy kellemes női hang bemondta, hogy elnézést kér a kellemetlenségekért, de a vonat bizonytalan ideig állni fog. Majdnem két óra késéssel gördültünk be a cambridge-i állomásra. Én pedig azt hittem, ennél rosszabb már nem lehet a napom. Akkor jöttem rá, hogy mekkorát tévedtem, mikor átléptem a bejárati ajtónk küszöbét.

2018. 08. 31.