Hajnali egyig beszélgettünk Mickkel. Ha rajtam múlott volna, abba sem hagytuk volna, csakhogy neki holnap vezetnie kell és muszáj valamennyit pihennie. Így hát könnyes búcsút vettünk egymástól és nyugovóra tértünk.
Az ébresztőm, úgy, mint az általában lenni szokott, reggel hatkor kíméletlenül elkezdett üvölteni. Körülbelül ötször nyomtam le a szundit, de mikor hatodjára is megtettem volna, a telefonom kijelzőjén lévő órára pillantottam. Basszus! Fél hét van és még sehol sem tartok! Így hát villámsebességgel kipattantam az ágyból és a fürdőbe rohantam. Azt hiszem ilyen gyorsan sem készültem még el. Most nem gondolkodtam azon, hogy mit kéne felvennem, hogy azért mégse nézzenek annyira trógernek. Csak magamra rángattam a szokásos fekete nadrágom és egy dinnyés pólót. Gyors léptekkel kimentem a konyhába, és miután teljesen elkészültem, elindultam az iskolába. Ezúttal a kis szendvicskémmel. Legalább ma nem fogok éhezni. Mikor megérkeztem, felrohantam a termünkbe és mázlimra pont a tanár előtt sikerült beesnem.
Egész órán csak Mick járt az eszembe. Hogy tudott ennyire levenni a lábamról?! Soha nem voltam az a romantikus, azonnal elvarázsolható lány... És tessék! Jött ő, a kék szemeivel, az elbűvölő mosolyával, a babapofijával... Nagyon elkalandozhattam mert csak arra lettem figyelmes, hogy Fruzsi oldalba bök és a fejével a tanár felé biccent, aki legnagyobb bánatomra engem figyel. Nagyon úgy tűnik, hogy kérdezett valamit. Szóval bevetettem a legjobbat, amit csak tehettem. Szépen mosolyogtam az "ellenségre" jelezve, hogy halvány lila dunsztom sincs, miről hadovált az elmúlt 25 percben. A tanárnő morgott valamit az óra alatt, majd újra feltette a kérdését, amire persze nem tudtam a választ. Hát na, sose tartozott a kedvenc tantárgyaim közé a biosz. Inkább egy jó kis töri vagy rajz vagy valamilyen idegen nyelv. Csak ezekkel a tantárgyakkal meg tudnék elégedni egész héten.
Az óra további részében igyekeztem a tanárra figyelni de amint kicsöngettek rögtön a barátnőim felé fordultam. Nem felejtettem ám el a tegnapi kis attrakciójukat... 

- Mégis mit kerestetek ott tegnap? Nem ezt beszéltük meg! - kezdtem el a számonkérést.

- Mi csak aggódtunk érted... Nem akartuk, hogy valami bajod essen vagy, hogy kínos szituációba keveredj...

-Igen, ez így van! - vette át a szót Luca - Csak jót akartunk. Nem gondoltuk volna, hogy feltűnünk neki, azért nem mentünk hozzátok olyan közel. Tényleg ne haragudj ránk. - néztek rám bociszemekkel.

-Hogy tudnék haragudni rátok, ha ilyeneket mondtok nekem és így néztek rám?! - öleltem át őket.

- Na de mesélj! Láttuk ám, hogy nagyon jól szórakoztatok!! 

Elmeséltem nekik mindent töviről hegyire. Hogy mennyire udvarias volt végig, hogy egyszer sem tett kétértelmű megjegyzéseket, ahogy azt a vele egykorú fiúk többsége szokta. Hogy mennyi mindent megtudtunk egymásról és, hogy nagy tervei vannak a jövőjét illetően. Illetve, hogy igen, megszagoltam és egyszerűen fenomenális illata van. Ha csak egy illatot választhatnék, amit egész életemben szagolnom kellene, az övét választanám. Anyám, azt hiszem kezdek becsavarodni, hogy ilyeneken fantáziálok...

-És mikor találkoztok újra?

- Azt még nem tudom, nem beszéltük meg. Annak ellenére, hogy órákat beszéltünk még este. - nevettem el magam. - De azt hiszem, vasárnap este utazik el. Szóval lesz még egy kevés időnk találkozni.

- Tényleg, ha ő elmegy, mi lesz? Mert ahogy látom teljesen elvarázsolt és nem sok választ el attól, hogy beleszeress. - tette fel Luca azt a kérdést, amit eddig a nagy ábrándozásban nem akartam észrevenni.

- Őszintén nem tudom. Valószínűleg semmi. - rántottam meg a vállam - Ő hazamegy Svájcba, én pedig itt maradok és annyiban marad az egész. A távkapcsolat köztudottan nem működik. És tudom, hogy hülyeség ennyire ragaszkodni hozzá, hogy órákig beszélgessünk, hogy találkozzunk. De nem szeretném elszalasztani ezt az esélyemet. Ki tudja, hogy mikor lesz még egyszer olyan, hogy valaki ennyire elbűvöljön. Ki tudja, hogy lesz-e még ilyen egyáltalán... - keseredtem el.

A lányok erre nem igazán tudtak mit mondani, csak végigsimítottak a hátamon. Tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy ők mellettem állnak ha, vagy inkább amikor összetörik a szívem. Ennek köszönhetően az egész napom ilyen nyomorultul telt. Még annak sem tudtam örülni, hogy az utolsó óránk elmaradt. Luca és Fruzsi persze próbáltak felvidítani, de egy-egy mosolyon kívül nem sikerült többet kicsikarniuk belőlem. 

Mikor kicsöngettek, bepakoltam a felesleges könyveimet a szekrényemben, felöltöztem és hazaindultam a barátnőimmel. Bár nem sokáig élvezhettem sziporkázó társaságukat, mert hamar el kellett válnunk.

- Fel a fejjel Drágám! Hisz még itt van! Még tudtok találkozni! Élvezd ki a Vele eltöltött időt! - próbáltak biztatni.

- Aha... Még... 

Otthon szerencsére nem volt senki, így nem kellett beszámolnom a szüleimnek a nyomott hangulatom okáról. Miután átöltöztem valami kényelmesebbe, bebújtam a takaróm alá, mintha el tudnék bújni a keserves gondolataim elől. Már jó néhány perce mozdulatul, gondolatok nélkül feküdtem, mikor csilingelt egyet a telefonom. Ki a Jóisten zavar, mikor épp befordultam?! Azonban mikor megláttam azt a bizonyos chatfejet, hatalmasat dobbant a szívem és minden depressziós gondolatom szertefoszlott. Ennyi kellett? Csak, hogy írjon? Hát mióta vagy te ilyen gyenge lány Evelyn?!

- Mick Betsch: Szia Evy! A tegnapi csodás randink emlékein felbuzdulva, meg szeretném kérdezni, hogy nem lenne-e kedved ma is találkozni? 🙈 Tűkön ülve várom a válaszod! Puszillak! 🙈

Úristen! Mint egy hülye, úgy ugrálok a szobám közepén és közben visítok. Még jó, hogy nincs itthon senki... Természetesen egy pillanatig sem gondolkoztam a válaszon. Hülye is lettem volna.

- Lendvai Evelyn: Szia! 😊 Örömmel találkoznék veled újra! Remélem még áll az ajánlat. 😊

Jó 40 percet kellett várnom a válaszára. Addig hatszor megölt az idegesség, nyolcszor fejbe vágtam magam, hogy talán nem így kellett volna válaszolnom. Mindeközben megcsináltam az összes házimat és tanultam a jövőheti dolgozataimra is. Muszáj odafigyelnem az átlagomra, ha azt szeretném, hogy felvegyenek az egyetemre. Épp a második világháború előzményeit futottam át, mikor eldobtam mindent, ami a kezemben volt, ugyanis megrezzent a telefonom. Reméltem, hogy ő az és nem is kellett csalódnom. Megbeszéltük, hogy ugyanakkor, ugyanott vár rám. Hihetetlen! Randim lesz egy ilyen félistennel! Ráadásul már a második! A csajoknak is elújságoltam természetesen.

- Evy🐱🍕: Na ki megy ma randizni?! 😍 Igazatok van, ki kell élveznem azt a kevés időt, amit együtt tölthetünk és nem szabad keseregnem! 

- Luca🐼🍉: Na, csak visszajött az életkedved. Most nem megyünk utánatok, ne aggódj! 😂 De azért nagyon vigyázz magadra! És jó szórakozást! 😘

- Fruzsi🦄🌈: Úgyúgy! Érezd jól magad! Örülök, hogy "visszatértél" közénk. ❤

- Evy🐱🍕: Szeretlek titeket! Holnap elmesélek mindent! 😘❤

Három óra lesz két perc múlva, szóval ideje elkezdeni készülődni. Kénytelen voltam hajat mosni, mert ahogy állt... Fél óra alatt elkészültem mindennel. Már csak azt kellett eldöntenem, hogy mit vegyek fel. Megismétlem magam. Jó, hogy üres a ház, mivel egy szál fehérneműben rohangáltam a házban. Végül egy világos farmert, egy egyszerű rózsaszín pólót és egy fekete bővebb szabású kötött pulóvert választottam. A hajamat kontyba kötöttem és mikor belenéztem a tükörbe egészen meg voltam elégedve magammal. Anyának írtam egy SMS-t, hogy megint randizni megyek, szóval ne lepődjön meg, hogy nem talál itthon, amikor hazaér. 

Annak ellenére, hogy nem először találkozunk, útközben ugyanolyan gyomorgörcsöm volt, mint tegnap délután. Nem a legfelemelőbb érzés... Azonban mikor megláttam, minden idegességem, bánatom és gondom egy pillanat alatt elszállt. Minden gondolatomat az a tudat töltötte ki, hogy egy mesés délutánt töltünk együtt. Csak mi ketten. Amikor odaértünk egymáshoz kaptam két puszit. De olyan igazit, nem csak az arcát nyomta hozzá az enyémhez. 
Mivel nem sokáig marad már ebben az országban, ezért azt szerettem volna, hogy minél többet lásson Budapestből. Így úgy döntöttem, hogy ezúttal a Vörösmarty térre megyünk. Annak ellenére, hogy már nincs télivásár, remek egy hely és onnan nem messze fenomenális a kilátás. Útközben be nem állt a szánk. Olyan érzésem volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. 

- Mond csak, nem volt bajod abból, hogy ilyen sokáig fennmaradtál? A vezetés azért elég nagy figyelmet igényel.

- Ooo nem dehogy! Voltam én már ennél is fáradtabb. Jó, az ebédszünet után kicsit bekómáltam és a többieknek úgy kellett megrugdosniuk, hogy keljek már fel. - nevette el magát - De elhiheted, hogy érdemes volt vállalnom a kockázatot és ilyen sokáig fenn maradni... - pillantott rám sejtelmesen, amitől persze azonnal zavarba jöttem.

- Hát... Ömm... Örülök, hogy nem esett bajod. - terelem a szót égővörös fejjel. Biztos , hogy észrevette mennyire zavarban vagyok de szerencsére nem tette szóvá. 

- És neked nem volt bajod belőle, ugye? 

- Egy kicsit nehezen keltem fel és majdnem elkéstem a suliból, de nem volt gáz. Én amúgy is elég nehezen tudok kivergődni az ágyból. - mosolyodtam el, ahogy eszembe jutottak a reggeli szenvedéseim.

- Ó ez ismerős! Az egyik hobbim az alvás. - nevette el magát ismét. Én pedig elcsodálkoztam. Megtaláltam volna a lelki társam? Remélem a macskákat is szereti...

A társaságában szinte repül az idő. Fel sem tűnt, hogy hipp-hopp eltelt majd' 3 óra. Rengeteget sétáltunk és beszélgettünk. Végigmentünk a sétálóutcán utána fel a Lánchídra. Oda és vissza is megtettük utat a hídon de visszafelé megszeretett volna állni, hogy lefotózza a nővérének a táját. Elmondása szerint a testvére imád fotózni és utazgatni is és meg szeretné neki mutatni, hogy érdemes lenne egyszer ellátogatnia ide is.
Nem sokat állhattunk ott, de mivel nem mozogtunk, a vastag kabát ellenére elkezdtem fázni. Körülbelül egy fél perc telhetett el, mikor Mick hirtelen rám nézett. Meghallotta volna az összekoccanó fogaimat?

- Jesszusom, te mindjárt megfagysz! - és azzal magához húzott.

Köpni-nyelni nem tudtam a megilletődöttségemben. Szorosan körém fonta karjait és próbált felmelegíteni. De ugyan! Rég nem fáztam már, hisz ki törődik ilyenkor a cudar időjárással, mikor egy ilyen srác épp magához öleli?! Én biztosan nem. Olyan közel bújtam hozzá, ami még nem volt kínos. Mámorító illatát öröm volt beszívni. Igen, határozottan ezt az illatot akarom érezni életem utolsó napjáig.

Nem tudom meddig lehettünk összeölelkezve, de egyszer csak megéreztem, hogy lazít a szorításán. Csalódott voltam, hogy véget ért a pillanatunk. Lassan felemeltem a fejemet, és már csak a kezemet pihentettem a mellkasán, azonban az arcunk zavarba ejtően közel volt egymáshoz. Ilyen közelségben nem tudtam nem a szájára pillantani, ami maga volt a tökéletesség. Enyhén telt ajkai kissé elnyíltak egymástól, amin keresztül mélyen beszívta a levegőt. Tekintetemet ismét felvezettem a gyönyörű szemeihez, amik fürkészve figyeltek engem. A szemkontaktust nem tudta végig tartani, ugyanis az ő tekintete folyamatosan a szám és szemeim között cikázott.

- Gyönyörű vagy Evelyn! - simított végig az arcomon - Nagyon szeretnélek most meg...
Azonban nem hagytam, hogy befejezze a mondatot mert az ajkaira tapasztottam az enyéimet. Az érzés, ami akkor átjárt, leírhatatlan. Egyszerre volt szikrázó és melengető érzés. Nem volt heves és nem is tartott sokáig az első csókunk. De annál eszméletlenebb volt és ahogy az ajkaink elváltak egymástól, azonnal a telhetetlen énem vette át a helyet és még többet követelt Mickből. 

- Ez sokkal fantasztikusabb érzés, mint azt elképzeltem. - érintette meg hüvelykujjával az alsó ajkam - Lehet, hogy korai volt még, hisz ez csak a második randevúnk, de ahogy te sem, én sem bírtam volna türtőztetni magam. Teljesen elveszed az eszem. 

- Tudod... még egy kicsit fázok ám - célozgattam arra, hogy jól esne még egy kevéske a közelségéből.

- Ó valóban? Akkor ezt rögtön orvosolnunk kell! - nevette el magát és még közelebb húzott magához, de ezúttal ő kezdeményezte a csókunkat.

A második már jóval hevesebbre sikerült. Egyszerűen nem bírtam betelni vele.  Kívülről egy igazi szerelmespárnak tűnhettünk, akik a hidegben, összebújva, a csillagos ég alatt csókolóznak, mintha nem lenne holnap. Azt hiszem kimaxoltuk a romantikát. És vajon tényleg egy szerelmespár vagyunk? Én nagyon szeretném. 
Sajnos miután újra elszakadtak ajkaink egymástól, elindultunk hazafelé. A találkozó helyünkön érzéki búcsút vettünk egymástól. Viszont ez igen hosszúra nyúlt, így fél tízre sikerült hazaesnem. 
Otthon természetesen anya kapható volt egy jó kis anya-lánya pletyizésre. Mindent elmeséltem neki, mutattam neki Mickről képet is és egyszerűen csak velem örült. Szerencsém van az anyukámmal.
Egy jó forró fürdő után, bebújtam az ágyba ahol persze azonnal a kezem ügyébe került telefon és ezzel kezdetét vette az "Evelyn már megint nem fog tudni felkelni másnap reggel" hadművelet. Mindegy. Belefér.

- Mick Betsch: Hallani szeretném a hangod. Esetleg megadnád a telefonszámod? 😇

Órákon át telefonáltunk. Szinte mindenről. Nem is értem, hogy nem fogytunk még ki a témából... Azt hiszem ma is mosolyogva fogok elaludni, persze ha egyszer eljutok odáig.

2017. 08. 22.

Sziasztok! 

Itt is van a harmadik rész! Remélem elnyeri a tetszéseteket. Véleményeket és építő kritikát nagy szívesen elfogadok!

Köszönöm, hogy elolvastad! :)