*Mick Schumacher*

Hogy tudtam ennyire elcseszni mindent? Hogy fogom tudni rendbe hozni ezt? Sikerülhet-e ez egyáltalán? Hisz azt sem tudtam megakadályozni, hogy ne menjen el. Vagy rávenni arra, hogy meghallgasson. Joggal utál. Egyenesen szétszaggatott belülről, mikor hozzám vágta ezeket a szavakat. Annyira szeretem Evelynt, de tönkretettem mindent.

Miután elmentek, összetörve roskadtam a kanapéra. Folyamatosan csak az zsongott a fejemben, hogy utána kell mennem. Hogy hozzam haza és a bocsánatáért esedezzem. Mert ez az egész az én hibám volt. És ez a tudat szinte megbénított. Az, amilyen gyűlölettel nézett rám. A pofon nem érdekelt, hisz megérdemeltem. Sőt! De valami azt súgta, hogy ha most akarnám helyre hozni a kapcsolatunkat, csak rontanék a helyzetemen.

A legtöbb, amire képes voltam ebben a helyzetben az az, hogy a tenyerembe rejtettem az arcomat. El akartam bújni az elől a szégyen elől, amelyet okoztam. Órákon át ülhettem ott és csak a bejárati ajtó nyitódására kaptam fel a fejem. Szinte rohantam odáig. Még mindig reménykedtem. De végképp eluralkodott rajtam az önsajnálat, mikor megláttam, hogy csak unokatestvérem veszi le a cipőjét. Olyan megvetően pillantott fel rám, hogy legszívesebben elsüllyedtem volna. Arckifejezése valamelyest megenyhült, mikor meglátta az elgyötört ábrázatomat. De ettől csak még rosszabbul éreztem magam.

- Hol van? - kérdeztem sürgetően.

- Hazautazott. Mick, nem tudom, hogy pontosan mi történt... - szólalt meg halkan. - De sejtem. Mégis mi a franc ütött beléd?!

- Egy idióta vagyok.

- Igen, efelől kétségem sincs. De figyelj, nem az én dolgom. Viszont kösd fel a gatyádat, mert, amit Ginától fogsz kapni, azt nem teszed zsebre. Arra rá tudtam venni, hogy várjon egy kicsit odakint, hogy megnyugodjon valamennyire. De ismered...

Tudtam, hogy nővéremtől egy alapos fejmosásra számíthattam. Mielőtt Evy után ment, megfenyegetett, hogy vagy mindent elmondok neki, vagy kiherél. És tisztában vagyok vele, hogy képes lenne akár nemzőképtelenné is tenni. Mikor meghallottuk, hogy a testvérem a bejárat felé tart, David fedezékbe vonult és felment az emeletre. Én inkább visszamentem a nappaliba, hogy ott várjam meg a megérdemelt tájfunt. 

Az ajtó lassan nyitódott majd csukódott. A érkezett személy levette a cipőjét és halkan közelített a nappali felé, amelynek küszöbén némán megállt. Csak pár másodperc után mertem ránézni, de kár volt. A szemei szinte vérben forogtak, annyira dühös volt. Kiábrándultan pislogott rám. Szinte a saját arckifejezésemet láttam. Csalódtam magamban és a tetteimben. Egyenesen undorodtam magamtól. Gina a kanapéhoz sétált, majd leült rá. Úgy helyezkedett, hogy végig rám tudjon nézni, valamint, hogy ha úgy gondolja, tarkón tudjon csapni. 

- Hallgatlak! - szólalt meg hűvösen. - És ne merj nekem hazudni! Úgyis rájövök.

- Nem úgy történt, ahogy azt gondoljátok... - kezdtem bele néhány néma perc után.

- Na ezt ne. Hisz látott titeket és én sem vagyok hülye. Levágtam, hogy mi történt köztetek Victoriával. Hogy voltál képes megtenni ezt Evyvel, azok után, hogy tudod, mit tett Riccardo! 

- Tudom Gina, tudom. De hallgass meg.

*Néhány órával korábban* 

Mikor Evy és a nővérem kitalálta, hogy elmennek ketten bulizni, nem voltam felhőtlenül boldog. Önzőség a részemről, de Vele akartam tölteni minden egyes percet, amelyet csak lehetett. Hisz nem sok adatott meg nekünk. Azonban nem szóltam egy szót sem. Hiszen nem láncolhattam magamhoz, valamint láttam Rajta, hogy mennyire izgatott az este miatt. A boldogsága pedig sokkal többet jelent a számomra, mint az én kicsinyes ragaszkodásom. 

Míg a lányok készülődtek, addig Daviddel megtámadtuk a nappalit, hogy a közös szenvedélyünknek hódoljunk. Zombikat gyilkoltunk. Időközben anyáék kitalálták, hogy ők is elmennek itthonról és megbíztak engem azzal, hogy ezt közöljem is az emeleten tartózkodókkal. A zsigereinkben éreztünk az unokatestvéremmel, hogy nem szabad felmennünk az emeletre. Nem is azért megtiltották, mert nem. Hanem mert nem tudtuk, mit láthatnánk. Szinte a lelki szemeim előtt láttam, hogy egyik szobából a másikba rohangálnak át félmeztelenül. Hiszen Gina mindig ezt csinálja, akárhányszor készül valahova. Már megszoktam. Viszont nem hiszem, hogy bármelyik fél is örült volna, ha összefutunk a folyosón. Bár, Evelynt szívesen megnéztem volna. Mindig lenyűgöz. De szolidaritást vállaltam, így lent maradtam a seggemen, egészen addig, míg feladatot nem bíztak rám.
A lépcsőn felfelé menet erősen fohászkodtam, hogy ne a nővéremet, hanem az én szép barátnőmet találjam hiányos öltözetben. Sőt, nem is kellett, hogy ruha legyen rajta. Az lett volna a legjobb. Azonban nem volt szerencsém. A szobámban találtam rá felöltözve, miközben épp sminkelte magát. Nem vett észre, én pedig csendben az ajtófélfának dőltem és percekig csak bámultam. Evy egy elmondhatatlanul gyönyörű lány. Számomra mindenképpen az. Mindig is tetszett az benne, hogy nem sminkeli agyon magát. Nem is lenne rá szüksége. Teljesen mindegy, hogy sminkkel vagy smink nélkül jelenik meg, mindig ugyan azt a hatást éri el nálam. A szívem hevesebben ver, akárhányszor csak a közelemben van. 
Amikor végre felém pillantott, édesen elmosolyodott és elém lépve megcsókolt. Ekkor újra felsejlett bennem, hogy nem szeretném ha elmenne bulizni. De hát, mégsem zárhattam be. Mikor Ginával is közöltem a helyzetet, miszerint, hogy anyáék is elmennek itthonról, ki lettem küldve a szobából. Visszabaktattam a nappaliba, ahová időközben Victoria is megérkezett. Nem igazán foglalkoztam a lánnyal. Valahogy soha nem volt szimpatikus, persze bunkó azért nem voltam vele. Köszöntem neki, majd levágtam magam David mellé a kanapéra, aki nagyon mosolygott a telefonjára. Volt egy olyan sejtésem, hogy egy lánnyal beszélgetett, akit nagyon be akar fűzni. Mit ad Isten, igazam is lett, mivel, mikor megkérdeztem, hogy minek örül ennyire, megmutatta a lánnyal való csevejét. Tényleg nagyon bejöhet neki, mert, hogy semmi érdekeset nem tartalmazott az a csevegés, az is biztos. De hát, én is ilyen vagyok, mikor Evelynről van szó. Csak meg kell említeni és én már vigyorgok is, mint a tejbe tök. 
"Izgalmasan" telt az idő nálunk, míg a lányok lejöttek. Mindhárman a telefonunkat nyomtunk és egy mukkot nem szóltunk egymáshoz. Evy hangjára kaptam fel a fejem, így gyorsan a lépcsőhöz siettem. Elállt a lélegzetem, amikor megláttam abban a fekete ruhában. Tudom, hogy nincs olyan, hogy tökéletes. Sem Ő, sem én nem vagyunk azok. Azonban abban a pillanatban Evelyn megütötte ezt a mércét. Én pedig a főnyereményt. Szorosan átöleltem, mikor leértek.

- Biztos nem akarsz itthon maradni velem? - suttogtam a fülébe, hogy csak Ő hallja. - Garantálom, hogy sokkal jobban fogsz szórakozni, mint azon a fülledt szórakozóhelyen, ahol rengeteg izzadt emberrel vagy körülvéve. És akárhogy is nézzük a dolgot... Jobb ha csak egy izzadt test tapadt Hozzád, mint sok száz... A legjobb a dologban pedig az lenne, hogy az a test az enyém lenne.

Sajnos nem tudtam meggyőzni eme fantasztikus érvemmel. Csak rózsás arccal megrázta a fejét és elbúcsúzott tőlem. Végül hárman maradtunk csak a házban. Én, David és Victoria. Nem voltak nagy terveink az estére nézve. Csináltunk popcornt, majd mindannyian a nappaliba vonultunk. Mivel Daviddel a horror filmek iránti rajongásban is osztozunk, férfi erővel leszavaztuk Victoria ötletét, miszerint nézzük meg a Szürke Ötven Árnyalatát. Azt maximum csak Evelynnel lettem volna hajlandó megnézni és azt is csak úgy, hogy kapok valami vigaszdíjat cserébe...
A házban tartózkodó egyetlen lány viszont annyira nyafogott, hogy ő nem akar egész este horrort nézni, ezért kénytelenek voltunk kiegyezni vele, hogy előtte nézünk valamilyen vígjátékot, amit ő választhat ki és utána azt nézzük, amit mi akarunk. Így sikerült megnéznem a Hogyan legyünk szingliket, ami bár nem volt olyan borzalmas, David mégis hangosan horkolt alatta. Victoria többször megbökdöste, hogy hagyja abba mert nem hallja tőle a filmet. A lány szerintem ezzel akart minket büntetni, hogy ráerőltetjük akaratunkat. Egy rossz szavam nem volt, végül is, kvittek voltunk. Unokatestvérem a végére valamelyest felébredt, de közölte, hogy 
ő bizony nem fog kibírni még egy filmet. Így ketten maradtunk a Texasi láncfűrészre. Kismilliószor láttam már, de nem tudom megunni. Victoria rögtön elfoglalta a mellettem lévő helyet, mihelyst az felszabadult. Körülbelül a harmadik ijesztőnek mondható hangeffekt után a lány a karomhoz bújt. Nem különösebben foglalkoztam vele. Úgy voltam vele, hogy ha egyszer fél, akkor legalább ne érezze magát annyira egyedül, így hagytam, hogy átkulcsolja a felkaromat. Viszont attól már kezdtem kellemetlenül érezni magam, hogy minden egyes félelmetesebb jelenetnél egyre közelebb bújt hozzám. Ez odáig fajult, hogy végül szinte a mellkasomon feküdt és a nyakamat ölelte körül. Valószínűleg azt várta, hogy majd védelmezően átkarolom, de helyette inkább eltoltam magamtól. Feszélyezett a közelsége. 

- Mégis mit csinálsz Victoria? - kérdeztem értetlenül.

- Én csak félek - pislogott rám ártatlanul. 

- Hisz már vége van a filmnek - néztem rá a TV-re, amiben éppen egy gyógyszert reklámoztak. - De attól még, hogy féltél, még nem kell rám mászni! Tudod, hogy barátnőm van.

- Ugyan már Mick! Hagyjuk már azt a lányt. Az újságcikket is olvastam, először nem hittem el, de miután megismertem, már láttam benne az igazságalapot. Meg különben sem illik hozzád!

- Az a cikk egy hazugság volt. Nem is ismered Evelynt, hogy mersz egyáltalán bármi rosszat is mondani rá?! Azt pedig, hogy ki illik hozzám és ki nem, majd én eldöntöm - egyre távolabb húzódtam tőle. Látta rajtam, hogy a szavaival nagyon felhúzott, ezért nyugtatólag megfogta a kezem és a hüvelykujjával simogatni kezdte, de azonnal elrántottam és felálltam mellőle. - Ne érj hozzám baszki! Mégis mi bajod van neked, mit akarsz tőlem? Hisz gyakorlatilag unokatestvérek vagyunk! 

- Nem vagyunk unokatestvérek! - kelt ki magából, miközben felpattant a helyéről. - Semmilyen rokoni száll nem köt minket egymáshoz, viszont érzelmi igenis! Basszus Mick, az első perctől kezdve odavagyok érted. Eleinte csak tetszettél, viszont annyira kedves és figyelmes voltál, hogy szépen lassan beléd szerettem - hogy a francba nem tűnt ez fel nekem?! - Szeretlek és tudom, hogy minket az Isten is egymásnak teremtett. Az a lány nem illik ho...

- Nem, Victoria - szakítottam félbe. - Én Evelynt szeretem és ezen semmi sem fog változtatni. 

A szemben álló lány szemeiben könnyek gyűltek, majd megjelentek az első krokodil könnyek is. Végül eltakarta az arcát és hangos zokogásban tört ki.

- Miért történik velem mindig ez?! - alig értettem, amit mond. - Senkinek sem kellek. Se anyának, akinek most ott van az új pasija, apámnak sem, aki szintén új családot alapított és most itt vagy te. Te, akit az életemnél is jobban szeretek, de te mégis egy másik lányba vagy szerelmes. Senkinek nem vagyok elég jó...

Megesett rajta a szívem, végtére is, részben én okoztam neki ezt a fájdalmat. Még ha akaratom kívül is. Gyengéden átkaroltam az egyik kezemmel, viszont ő máshogy gondolta. Az arcát a mellkasomba fúrta és szépen lassan megnyugodott. Nem öleltem magamhoz, csak a hátán pihentettem a tenyeremet. Amikor már egyenletesen vette a levegőt, eltávolodott tőlem és felnézett rám. Ezután pedig a dolgok felgyorsultak. Victoria az ajkait az enyémek ellen nyomta, nekem pedig időm sem volt reagálni. A reakció időm közel sem volt a helyzet magaslatán. Ugyan nem csókoltam vissza, de nem is húzódtam el azonnal. A lány egyre közelebb húzott magához, Evelyn pedig ebben pillanatban érkezett meg, majd nyomta fel a villanyt. 

*Visszaemlékezés vége*

- Olyan naiv és hülye vagy, kedves öcsém - rázta meg hitetlenül a fejét Gina. - Sejthetted volna, hogy van valami hátsó szándéka a bömbölésével, annak a csajnak...

- Igazad van. Az egész az én hibám, tudom. De helyre kell hoznom! Utána akarok menni.

- Nem hiszem, hogy ez annyira jó ötlet lenne. Pár napig most biztosan nem. Igaz, hogy nem igazán sírt a kocsiban, de szerintem csak ránk való tekintettel. Összetörted a szívét és ezt nem érdemelte meg. Csalódtam benned, Mick.

Nem tudtam mit mondani. Minden szavával egyetértettem.

- Arra válaszolj még, hogy mégis miért védted meg azt a picsát, mikor Evelyn feltehetőleg jól meg akarta tépni?

- Miért, szerinted az méltó lett volna Hozzá? Nem akartam, hogy teljesen kiforduljon Önmagából, ha bántja, az nem Ő lett volna... Egyrészt ezért. Másrészt viszont... Ezek után kinéztem Victoriából, hogy ha esetlgesen megütötték volna, máshogy és kiszínezve adná elő a történetét, magát beállítva áldozatnak. Utána pedig csak Evelyn lenne utálva a családban.

A testvérem bólintott, miszerint megértette, ezutan némán ültünk egymás mellett egy darabig, mikor újra nyílt a bejárati ajtó. Csak anyáék lehettek azok, akik jó kedvűen meg is jelentek a nappaliban. 

- Mi történt? - azonnal lehervadt a mosoly anya arcáról, mikor meglátott minket. 

- Majd a fiad elmeséli - állt fel Gina - Jó éjszakát. 

Én is követtem testvérem példáját, figyelmen kívül hagyva a kérdő tekintetek, elköszöntem és a szobám felé vettem az irányt. Féltem elmesélni anyukámnak a történteket. Nem akartam, hogy ő is úgy nézzen rám, mint ahogy előtte azt már is ketten megtették, de óhatatlan, hogy ez megtörténjen.

- Na húzz innen kifelé! - sziszegtem az ágyamon ülő Victoriának, rögtön azután, hogy kinyitottam az ajtót. 

- Mick, én csak beszélni akarok veled.

- Én viszont nem - ragadtam meg a karját, majd kihúztam a folyosóra. Gyorsan becsuktam az ajtót, majd kulccsal is bezártam azt. 

Órákon át forgolódtam az ágyamban. Végül nem bírtam tovább és ellent mondtam a józan eszemnek és Gina intésének, miszerint most hagyjam békén egy kicsit. Írtam Evelynnek. Majd újabb üzenetet küldtem Neki. Majd újabbat és újabbat. Egészen addig, míg el nem értük azt az időpontot, amikor végre felhívhattam. Azonban nem vette fel. Egyszer sem.

2018. 05. 11.