Ajánlom figyelmetekbe a zenét! 👆

Nyugtával dicsérd a napod, tartja a mondás. Nos, ez az én esetemre tökéletesen ráillik. Hiába telt annyira jól napom, sőt még az esti buli is Ginával. Úgy romlott el egy szempillantás alatt, ahogy az csak egy nagyon gagyi, romantikus filmben szokott.

Az első pohár italainkkal a kezünkben, kerestünk egy, a táncparkettől távolabb eső asztalt, hogy halljuk is egymást. Persze, mivel dugig volt a hely, egy üres sem volt, így kénytelenek voltunk odapofátlankodni egy baráti társasághoz, akiknél volt néhány szabad szék. Jó fejek voltak és megengedték, hogy elfoglaljuk azokat, de itt ki is fújt a kommunikáció. Ők sem foglalkoztak nagyon velünk és ez fordítva is igaz volt. Végtére is, nem a társaságukra fájt a fogunk, hanem csak arra a két székre, amin terpeszkedtünk.
Ahogy helyet foglaltunk, kifaggattam a délutáni sráccal kapcsolatban. A megérzésem beigazolódott, valóban nem közömbös számára a fiú, csak fél lépni az ügy érdekében. Alig tudtam vele megértetni, hogy szerintem nagyon is kölcsönös a vonzalom közöttük. Minden áron be akarta bizonyítani, leginkább magának, hogy semmi esélye sincs egy ilyen fiúnál. És különben is, nem rég szakítottak Riccardoval, mégis, hogy nézne ki, ha máris új kapcsolatba kezdene. Ahogy egyre sorolta az érveit, engem annál inkább idegesített fel a hozzáállása.

- Ne idegesíts már! - szakítottam félbe a monológját, amiben saját magát becsmérelte. - Fiatal, szép és tehetséges vagy! Olyan kiállásod van, amit mindenki megirigyelhetne és nem utolsó sorban, sokkal kitartóbb vagy, mint az emberek 80%-a. Szóval ne gyere nekem azzal, hogy nem vagy elég jó valakihez. Ha legalább egy olyan okot mondasz, ami ésszerű és amiben nem magadat becsülöd alá, befogom a szám és elfogadom - válasz viszont nem érkezett és elégedetten elmosolyodtam. - Na, ugye!

- Köszi - nézett rám mosolyogva, majd egy ismerős csillogást véltem felfedezni szemeiben. - Szóval, szerinted tetszem neki?

- Ó de még mennyire! Le sem bírta venni rólad a szemeit.

Miután teljesen kiveséztük a témát és megittunk még néhány pohár alkoholt, felrángattam Ginát a székről és a táncparkett felé vonszoltam. A lánynak annyira nem volt kedve táncolni, de a végén már nekem kellett könyörögni, hogy üljünk le egy kicsit, mert menten leszakad a lábam. Egyikünknek sincs valami fenomenális mozgása, de ha az emberben van némi alkohol, leomlanak a gátlások. Valamint, csak körül kellett néznünk és rájöttünk, hogy a körülöttünk lévők sem most szabadultak a táncművészetiről, így mi sem zavartattuk magunkat. Tényleg alig lehetett elrángatni a táncoló tömegtől, de a lábfájás mellett az a pisilési inger, ami rám tört, nem tűrt halasztást. A helyzet úgy állt, hogy most vagy most. De nem volt mázlim mert, mikor odaértünk, kígyózó sor állt a folyosón a női mellékhelyiség előtt. Elmorfondíroztam az ötleten, miszerint, hát akkor marad a férfimosdó, de elsőre inkább elvetettem az ötlet. De a sor öt perc után sem haladt túl sokat, mivel kiderült, hogy össz-vissz három fülke volt, ahol a lányok könnyíteni tudnak magukon, abból az egyik el volt dugulva, egy másikon pedig nincs ajtó. Így, egy épp a mosdóból kilépő, szimpatikus, kevésbé részeg fiatalembert megállítottunk, hogy ugyan legyen már kedves megnézni, hogy vannak-e bent. A pasas furán méregetett minket, de nem igazán akart megmozdulni, úgyhogy Gina jószerivel ráförmedt, hogy iparkodjon már, nem érünk rá napestig. A srác erre visszapillantott a helyiségbe, majd közölte velünk, hogy a fülke üres, de ketten épp kezet mosnak. Pont jó, gondoltuk. Szegényt szinte félrelöktük és berontottunk. A bent álló két férfi, akik szerencsére tényleg a csapnál álltak és nem a piszoárnál, meghökkenve vette tudomásul az érkezésünket.

- Ez a férfimosdó - szólalt meg az egyikük mély hangon.

- Igen tudjuk - feleltem és ennyivel lezártnak is tekintettem a beszélgetést, de Gina még folytatta.

- A barátnőmnek súlyos menstruációs problémái vannak, szóval megkérném az urakat, ha végeztek akkor esetleg távozhatnának.

Több sem kellett nekik, a menstruáció szó hallatára felhúzták a nyúlcipőt, mi pedig hangos kacagásban törtünk ki. Megváltásként éltem meg, hogy birtokba vehettem az egyetlen szem fülkét, ami meglepően tiszta volt. Míg a dolgomat végeztem, többen is benyitottak, de Gina mindenkit kitessékelt, hol németül, hol angolul, de mindig ugyanazzal az indokkal. És minden egyes alkalommal bevált. Szerintem a lányok számára nincs is jobb módszer, ha le akarnak koptatni valakit.

Miután mindketten végeztünk, kimentünk és nevetve vettük tudomásul, hogy már nem csak az egyik mosdó előtt áll sor. Hát, szerencse, hogy nem voltak annyira részegek és illedelmesen kint várakoztak. A pultnál újra rendeltünk, majd amint készhez kaptuk a kért alkoholokat, újra helyvadászatra indultunk. Még annyi esélyünk sem volt, mint néhány órával azelőtt, így csak megálltunk oldalt, ahol nem voltunk útban. A hely nagyon fülledt volt és jól esett, ahogy beleittam a jéghideg italomban. A hajam már teljesen a tarkómra tapadt, de nem foglalkoztam vele. Még azzal a ténnyel sem, hogy valószínűleg úgy nézhettem ki, mint, akit megnyalt egy boci. Amint elfogytak a poharaink tartalma, Gina azonnal a tömeg felé kezdett tuszkolni.

Nagyjából fél háromkor hagytuk ott a helyet, izzadtan, fájó lábbal, bár kicsattanó jó kedvvel. Egyáltalán nem voltunk részegek, nehezen is lehettünk volna azok, hisz alig ittunk valamit. Mivelhogy a német lány sem ismeri az éjszakai járatokat, taxit hívtunk, amire egy jó húsz percet kellett várnunk. Mikor a várva várt fuvarunk megérkezett, sóhajtva pattantunk be hátra. Jól esett mindkettőnknek az a negyed óra, amit üléssel tölthettünk. Amikor megérkeztünk a bediktált címre, felesben kifizettük a taxit. A sofőr messzebb állt meg a háztól ezért sétálnunk kellett egy kicsit. Addig Gina elővette a kulcsokat, amelyeket természetesen a táskája alján talált meg. Néma csendben léptük át a küszöböt. Az egész házban síri csend és koromsötétség uralkodott. Némi zaj és fényesség szűrődött ki a nappaliból, feltételeztük, hogy a TV-ből. Nagyon halkan lépkedtünk, hogy ha esetleg valaki a kanapén alszik ne keltsük fel. A fiatal lány egyből a konyhába ment egy pohár vízért. Addig én a nappalihoz settenkedtem, abban a reményben, hogy Micket találom ott.

Mikor elértem odáig, óvatosan bekukucskáltam. Két alak körvonalazódott ki, akik a tévé és a dívány között álltak. Félreérthetetlen pozícióban. Épp egymás szájában matattak. A sötétség miatt nem tudtam kivenni kik azok, azonban egy retinaégető reklám tökéletesen megvilágította őket. Úgy éreztem magam, mintha alaposan fejbe vágtak volna, ráadásként még jól meg is rugdostak volna. Egyszerűen lefagytam az ajtófélfának támaszkodva. De ez csak néhány másodpercig tartott.

- Talán zavarok? - a hangom kimért és érzelemmentes volt. Magam is meglepődtem, hogy sikerült ilyen hangszínt magamra erőltetnem. Szívem szerint tomboltam volna. De több a méltóságom ennél.

- Evy - kapta rám a tekintetét Mick és ellépett Victoriától.

- Na mi ez a hulla hangulat? - állt mellém Gina vigyorogva, de amint meglátta az arckifejezésünket, lehervadt a mosoly az arcáról. - Mi történt?

Figyelmen kívül hagytam a kérdését, ahogy a többiek is. Egy árva szót sem szóltam, csak számon kérően Mickre bámultam. Már éppen belefogott volna a magyarázkodásba, mikor rájöttem, hogy igazából nem is vagyok rá kíváncsi. Bármi, amit képes lett volna nekem kibüfögni, csak egy merő hazugság lett volna. Ugyan ha mégis igaz lett volna, akkor sem hittem volna el Neki. Átvert. Megint. Megcsalt. Ki tudja mióta és, hogy hány csajjal. Feltétel nélkül megbíztam benne, mert hittem, hogy szeret és, hogy nem tenné meg velem.

- Te, - böktem undorodva a mellette álló lányra - takarodj ki innen! - szűrtem ki a fogaim közül, de a lány egy tapodtat sem mozdult. - Jobban jársz, ha magadtól távozol - szóltam sokkal ingerültebben.

Mikor még mindig nem csinált egyebet a bámuláson kívül, sutba dobtam minden méltóságomat és megindultam felé. Vagyis, az egész inkább csak feltételes módban történt meg. Eldobtam volna az utolsó, aprócska kis önérzetemet, ami megmaradt és a hajánál fogva ráncigáltam volna ki a ribancot, akit a másodperc törtrésze alatt a létező összes átokkal megátkoztam. Megtettem volna, ha Gina a karomnál fogva nem tart vissza. Megtettem volna, ha Mick nem áll védelmezően a lány elé. Azt hiszem itt csordult túl az a bizonyos pohár.

- Victoria, kifelé! - sietett oda a német lány és a szó szerint kiráncigálta.

Olyan erősen szorított rá a csuklójára, hogy az felszisszent. Valamilyen beteg örömöt éreztem, mikor tudatosult bennem, hogy fájdalmat okozott neki. Bárcsak olyan kín hasított volna a kezébe, mint amilyen bennem telepedett le. Nem tudom hova vitte vagy, hogy mit mondott neki. Nem is érdekelt. Sokkal inkább az, hogy ketten maradtunk a szobába és csak bámultam Rá, Ő viszont a padlót kémlelte. Szégyellte magát, ez teljesen biztos, viszont az okára nem jöttem rá. Vajon azért mert ilyen nyilvánvalóan lebukott előttem? Vagy talán azért, mert megbánta, amit tett? Igazából nem számít.

- Miért? - törtem meg végül a csendet. Nem sírtam. Magam sem tudom, hogy miért nem. Pokolian fájt, de a könnyeim nem eredtek meg. Dühös és megalázott voltam, talán ez lehet rá a magyarázat. - Tudod mit, nem érdekel. Nem érdekel, mert úgyis csak hazudnál.

- Evelyn, ez nem az, aminek látszott! Kérlek, engedd, hogy megmagyarázzam.

- Mióta? - hagytam figyelmen kívül a könyörgését.

- Kérlek...

- Azt kérdeztem, hogy mióta?

- Meg tudom magyarázni, csak hallgass meg, kérlek...

Egyre jobban ment fel bennem a pumpa, ha ez egyáltalán lehetséges, ahogy a rimánkodását hallgattam. Szánalmas volt, ahogy ott állt, könnybe lábadt szemekkel és a bocsánatomért esedezett.

- Fejezd már be - csattantam fel és elindultam felé. - Nem tudsz olyat mondani, amivel jóvá tudnád tenni ezt az egészet. Tönkretettél mindent! Mindent! Annyit árulj el, hogyha ennyire nem voltam Neked elég, akkor azt miért nem tudtad egyszerűen közölni velem?! Ha már nem tudtál hozzám hűséges maradni, miért nem hagytál ott a francba?!

- Erről szó sincs... Ezt az egészet megtudom magya...

- Ne gyere nekem azzal, hogy meg tudod magyarázni. Nem tudod, megmondtam. Átvertél! Megint. Pedig megígérted, hogy többet nem teszed!

- Evy - nyúlt volna a kezem után, de azonnal elrántottam.

- Hozzám ne merj érni! Undorom Tőled!

Fájtak Neki a szavaim. Bennem viszont a tettei hagytak tátongó űrt, amit nem tudom, mégis hogyan fogok befoltozni. Mielőtt újra belekezdett volna az idegesítő könyörgésébe, hátat fordítottam Neki és felsiettem az emeletre. Bementem a szobájába és minden holmimat bedobáltam a bőröndömben. Egy perccel sem akartam tovább maradni ebben házban és egy levegőt szívni kettejükkel. A fekete ruhát levettem és magamra kaptam az első göncöt, ami a kezem ügyébe került. Éppen a nadrágomat ráncigáltam magamra, mikor lépteket hallottam a lépcső felől. Még nem készültem fel egy újabb csatára. Azonban, szerencsére csak Gina jött be hozzám. Nem biztos, hogy ezúttal vissza tudtam volna tartani a könnyeimet. Mikor meglátta, hogy mit csinálok, keserűen lehorgasztotta a fejét. Minden erőmet összeszedtem, hogy egy mosolyfélét varázsoljak az arcomra és egy "köszönöm a ruhát" mondattal a kezébe nyomtam a sötét textilt.

- Hova akarsz most menni?

- Haza.

- Legalább várd meg a reggelt... Beszéljétek meg...

- Nincs már miről beszélnem Vele és nem vagyok kíváncsi egyikőjükre sem. Nem érdekel, hogy hogyan jutok haza, de nem maradok itt.

- Felébresztem Davidet. Ő majd elvisz minket a reptérre.

Meg sem várta a válaszomat, már ment is a fiúért. Remegő kézzel gyűrtem be az utolsó ruhadarabjaimat és zártam be a táskámat. Biztos, hogy otthagytam valamit, de ott és akkor, az volt az elsődleges cél, hogy kijussak onnan. Egyszerűen fojtogatott már a sírás valamint az, hogy még mindig nem hagytam magam mögött az egész kócerájt és Őt. A német lány újra megjelent az ajtóban, hogy David épp kiáll a kocsival és ha gondolom mehetünk. Nekem több se kellett, észrevétlenül letöröltem egy könnycseppet a szemem sarkából, a Micktől kapott gyűrűt pedig lerángattam az ujjamról és az éjjeliszekrényére dobtam. "Legalább oda tudod adni annak a cafkának, Te seggfej!". Felkaptam a bőröndömet és felszegett állal lesétáltam a lépcsőn. Mindketten felvettük az előszobába hagyott cipőinket és éppen kiléptünk volna az ajtón, mikor egy erős kéz fonódott a csuklómra. Találgatnom sem kellett, hogy ki tartott vissza, így kirángattam a kezem a fogásából és visszakézből felpofoztam. Az ütés erejébe belesajdult a tenyerem, de legszívesebben addig ütöttem volna, míg bírom.

- Eszedbe ne jusson többet hozzámérni a mocskos kezeiddel! Utállak, érted?!

Azzal kiléptem a házból és egyben az életéből is. Örökre. Sietős léptekkel közelítettem az autó felé, ami előtt David állt. A fiú elvette tőlem a bőröndömet és berakta a csomagtartóba, utána hozzám lépett és átölelt. Nem igazán ismerjük egymást, de ezen gesztusa minden elárult. Sajnált, nagyon is. Nem hiszem, hogy tudta a pontos okát a távozásomnak, de nem hülye, levághatta, hogy az unokatestvére csinált valamit. Percekig álltunk ott szótlanul, én próbáltam visszafojtani a feltörekvő zokogásomat, míg ő a hátamat simogatta nyugtatólag. Másodpercekkel később Gina is megérkezett. David beült a volán mögé, mi pedig hátra. Mikor beindította a motort és elindultunk, egy utolsó pillantást vetettem a házra. Ő az ajtóban állt, könnyes arccal. Nem tettem egyebet, csak elfordítottam a fejem. Vége van.

A genfi reptérre mentünk és hiába tiltakoztam, hogy nem kell megvárniuk, a német lány mindenáron velem akart maradni. David a kocsiban maradt és ott várta meg unokatestvérét. Szorosan átöleltem a fiút és mindent megköszöntem neki.
Ginával beálltunk a sorba, hogy jegyet tudjak venni. A legkorábbi budapesti járatra kaptam helyet, ami reggel fél nyolckor indult. Nagy nehezen sikerült rávennem, hogy menjenek haza. Órákat kellett még várnom a gép indulásáig és csak egyedül akartam maradni. Ki akartam sírni magam, hogy a gombóc, ami a torkomba nőtt, végre eltűnjön. Ezt pedig nem tudtam előtte megtenni. Nem akartam neki szidni Micket, hisz a testvére. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, ő nem tett semmit. Könnyáztatta arccal magához vont és percekig el sem engedett. Elbúcsúztunk egymástól és elhagyta a terminált. Valószínűleg utoljára találkoztunk.

Amint egyedül maradtam, leültem az egyik székre. Pontosan eddig bírtam tartani magam. Zokogásban törtem ki. Az egyik kezemet a szám elé tettem, hogy ne keltsek akkora feltűnést. Erre a fájdalomra mondják azt, hogy valakinek megszakadt a szíve. Egyre csak az járt a fejemben, hogy hogyan fogom ezt túlélni. Mintha meghaltam volna belülről.
Bárhogy próbáltam, nem tudtam megállítani a könnyeimet. Amikor valamelyest csillapodott, egy néni jött oda hozzám, hogy minden rendben van-e. Na, ekkor újra kitört belőlem és a nyakába borultam. A felszállás előtt hideg vízzel próbáltam megnyugtatni magam, hogy legalább felengedjenek a gépre. Az egész utat csendben végigbőgtem.

A bennem felgyülemlett kín, fizikai fájdalmat okozott. A leszállás után alig bírtam megmozdulni. Nem tudtam mit tegyek. Nem akartam beszélni senkivel sem. Elmesélni mindent. Túlságosan fájt. Végül nem sajnáltam magamra a pénzt, beültem egy taxiba és bediktáltam a címünket. A szüleim dolgoztak így a lakás teljesen üres volt. Lerúgtam magamról a cipőimet és a bőröndömmel együtt bementem a szobámba. A táskámat a sarokba vágtam és bebújtam a takaróm alá. Másra sem vágytam csak, hogy végre aludhassak. Hogy végre véget érjen ez a rémálom. De álmomban is csak azt láttam, hogy ott állnak és csókolóznak. Olyan volt, mintha folyamatosan egy szappanopera ismétlését kellene néznem. Csak őket láttam. Aztán anya hangját hallottam meg a távolban.

- Kicsikém... Hát te mit keresel itthon? - az ágyam szélén ült és a vállamat simogatta. Lassan kinyitottam a szemem és realizáltam, hogy a saját szobámban vagyok. Hát nem csak álmodtam... Az emlékek megrohamozták az elmémet és egy újabb, megállíthatatlan zokogás kerített hatalmába.

- Anya - bújtam hozzá.

2018. 04. 03.

Bocsi.

U.i.: Mennyire lennék szemét, ha most bejelenteném, hogy már csak egy epilógus van hátra? A válaszokat várom kommentben! :*

U.u.i.: Természetesen nem... :)