Az ember azt hinné, hogy ha korán lefekszik, illetve, tekintve, hogy a nyári szünet kellős közepét tapossa, ami lehetővé teszi, hogy addig aludhasson, ameddig csak akar, kipihenve ébred fel. Na, hát ez az én esetemre nem volt igaz. A nyolcra beállított ébresztő meg is szólalt időben, amire a válaszom egy nyögés volt, majd gyorsan rányomtam a szundira és visszahelyezkedtem az ölelő karok közé. Ez másodjára is megismétlődött, azonban harmadjára már úgy visszaaludtam, hogy  már fel sem riadtam az éneklő Pharrell-re. Így Mick, mikor már valószínűleg nem bírta tovább hallgatni, átmászott rajtam, hogy elérhesse a telefonomat és elhallgattassa azt. A tettéből érzékeltem valamennyit, de annyit nem, hogy magamhoz térjek. Arra keltem fel igazán, hogy ahogy visszafeküdt a helyére, amilyen szorosan csak tudott, magához ölelt és apró puszikkal ébresztgetett. 

- Szívem, jó reggelt! - kaptam az elsőt az arcomra. Mivel egy nyöszörgésnél többet nem tudtam magamból kipréselni, folytatta. - Na gyerünk. 

- Csak még egy kicsit... - fordultam meg és bújtam a nyakához. - Csak egy icipicit... 

- Nem-nem. Már így is háromszor szólt az ébresztőd. És ha most visszaalszol, majd csak délután szíveskedsz újra felébredni... És akkor mikor fogom megismerni Budapestet?! 

- Majd holnap! - vágtam rá reflexből.

- Evelyn!

- Ahj... Jó, felkelek. Rabszolgahajcsár... - sóhajtottan morcosan, amiért legszebb álmomból keltettek fel, és próbáltam kivergődni az ágyból. Természetesen Rajta keresztül. 

- Na, azért nem kell annyira sietni! - húzott vissza a mellkasára.

- Épp az imént mondtad, hogy keljek fel... Akkor most mivan?! 

- Csak azt mondtam, hogy ne aludj vissza, te kis dulifuli! Nem azt, hogy nem fetrenghetünk még egy picikét. 

- Én is így gondoltam... - motyogtam, majd visszafeküdtem a mellkasára, a kezét pedig felvezettem a fejemre. - Simizel? - válaszként csak felnevetett és elkezdett cirógatni. 

Nem telt el sok idő, mikor újra kezdett elnyomni az álom, amit valószínűleg Ő is megérzett, mivel mocorogni kezdett alattam. Ezzel el is érte, hogy egy kicsit magamhoz térjek, de nem sokáig tartott ez az éberség. Már majdnem teljesen visszaaludtam, mikor Mick újra megmozdult, majd a hátamra fordított. Az alkarjára támaszkodva nézett le rám és simogatta a hajam. Igyekeztem tartani Vele a szemkontaktust, de időről időre le-le csukódott a szemem. Épp egy ilyen hosszabb szempihentetéskor éreztem meg a puha ajkait az enyémeken. Mosolyogva hagytam, hogy pici puszikat adjon, majd hirtelen végignyalta a számat. Fintorogva nyitottam ki a szemeimet, hogy ezt mégis mire véljem. 

- Tudtam, hogy ennek meg lesz a hatása és felébredsz. 

- Gusztustalan vagy! - nevettem el magam. 

- Ó valóban? - tapadt rá az ajkaimra. 

Csókját azonnal viszonoztam és esélyesnek éreztem, hogy ugyan az megtörténik, mint a tegnapi nap folyamán kétszer... De azok után, hogy ily galád módon felkeltett, nem fogom Neki megadni ezt az örömet. Egy pillanatig sem váltunk el egymástól, úgy fordítottam a hátára és ültem az ágyékára. Már éppen felvezette volna a kezét a fenekemre, mikor hirtelen eltávolodtam Tőle. Értetlen arckifejezés remekül szórakoztam, de látván, hogy próbál visszahúzni magához, gyorsan felálltam és angolosan távoztam. Hatalmas vigyorral az arcomon mentem be fürdőbe és zártam magamra annak ajtaját.  A tükörbe belenézve, megdöbbentő tény volt számomra, hogy még így is megkívánt. De komolyan... Ennyi alvás után is úgy néztem ki, mint egy sétáló hulla. Kócos haj, karikás szemek, egy kis elkenődött tegnapi sminkmaradvány... Épületes látványt mutattam. Hozzáteszem, a reggeli leheletem sem volt épp a toppon... De hát ilyenkor kinek?! Megpróbáltam magam rendbe szedni, ami több-kevesebb sikerrel meg is valósult. Mielőtt még visszaindultam volna, utoljára belenéztem a tükörbe és végre az is feltűnt, hogy milyen sápadt vagyok... 

- El kéne valamikor mennünk strandra - vágtam ki a szobám ajtaját. Mick az ágy szélén ült, érkezésemre pedig felkapta a fejét. - Olyan fehér vagyok, mint egy Oreo keksz töltelék. Nézd meg! - fordultam felé, de Ő csak bámult rám. Visszafordultam a szekrényemhez, hogy keressek magamnak valami kényelmes, városnézős ruhát. - Mondjuk elmehetnénk a Balatonra... Úúú igen! Menjünk oda! És akkor Luca meg a pasija is jöhetne! Azt hiszem Márk tud vezetni meg van kocsija is, így nem kell majd vonatoznunk - csacsogtam megállás nélkül. - Már alig várom, úgy bezsongtam és... Most mi az? - tettem fel jogosan a kérdést, hisz, mikor újból felé fordultam még mindig az ágyam szélén ült és nagy szemekkel vizslatott, azonban nem válaszolt a kérdésemre. - Hahóóó! Lemerültél vagy mi történt? 

- Itt hagytál! - olyan képet vágott, hogy nem tudtam visszafojtani a nevetésem. - Faképnél hagytál és most még ki is nevetsz! Gonosz vagy! - fonta össze a karját a mellkasa előtt és elnézett, mint egy durcás kisgyerek. Ezen tette sem könnyítette meg a helyzetem, hogy ne szórakozzak Rajta látványosan. 

- Jaj szegénykém... - mentem oda Hozzá, hajoltam le és támaszkodtam meg a combján. Nagy nehezen elértem, hogy rám emelje a csodálatos tekintetét és így a homlokomat neki tudtam dönteni az övének. - Mindjárt megsajnállak - biggyesztettem az ajkaimat és adtam Neki egy eszkimó puszit. 

- Sajnálj is! - bólogatott. - Mindig csak bántasz... Valld be, hogy nem is szeretsz igazán...

- Most aztán lebuktam... - foglaltam helyet az ölébe és karoltam át a nyakát. - Engedem, hogy egyél a kajámból... Mi ez, ha nem szerelem?! Hmm? 

- Nem tudom... De te akkor is itt hagytál!

- Te pedig felkeltettél! - mosolyogtam rá ártatlanul.

- Ó szóval ezért tetted! Ez lenne a büntetésem?

- Talán - mosolyogtam még mindig. - De Mick, mondd csak... Ha még órákig heverésztünk volna az ágyban és ha engedtem volna a csábításodnak... Mégis mikor ismernéd meg Budapestet?

- Te galád nőszemély! - nevette el magát végre és hátradőlt velem együtt.

Bal kezemet a mellkasán pihentettem és úgy vesztem el a tekintetében. Hosszú percekig nem szólaltunk meg, csak néztük egymást. Többször is az ajkaimra nézett, mire kuncogva Hozzá hajoltam, amire mindketten borzasztóan vágytunk. Apró puszikat nyomtam a szájára, majd visszafeküdtem mellé. 

- Szóval strandra akarsz menni? 

- Aha - csillant fel a szemem. - És akkor legalább Lucát is megismerhetnéd jobban. Meg Márkot. Majd meglátod milyen jó fej, igaz én is csak párszor találkoztam vele... 

- Jó-jó, néha azért vegyél levegőt is - szakította félbe nevetve a szófosásomat. - Majd megbeszéljük velük, este úgy is elmegyünk valahova együtt, igaz? Vagy rosszul emlékszem? 

- Tényleg, akkor már ma is megtudod őket ismerni! Csak azt még nem tudom, hogy hova megyünk... Mindegy, majd kitaláljuk. Amúgy, nem vagy éhes? - válaszként csak egy huncut mosolyt kaptam. - És ezúttal ne rám, te perverz. - nevettem fel. 

Miután megbeszéltük, hogy engem szívesen megkóstolna, kimentünk a konyhába, hogy reggeli után nézzünk. A ház teljesen üres volt, csak Max aludt kiterülve a kanapén, de érkezésünkre még csak a fejét sem volt hajlandó felemelni.
Végül vajas pirítós mellett döntöttünk, sonkával és paradicsommal. Amint jól laktunk, valamint nagyjából megemésztettük a bevitt táplálékot, elkezdtünk készülődni az egész naposra tervezett városnézésre. Július eleje lévén, tikkasztó hőséggel számoltunk, így én egy szürke farmer shortot és egy világoskék, hátul kivágott, rövid ujjú pólót, míg Mick egy farmerrövidnadrágot, méregzöld feszülős felsőt választott. Kifogástalanul állt rajta, de nem bámulhattam túl sokáig mert rám szólt, mondván, ha Ő nem kapott belőlem semmit, én sem stírölhetem... Azért néha-néha lopva rápillantottam, de ahogy láttam ez kölcsönös volt. 
Pontban tíz órakor bezártuk magunk mögött a bejárati ajtót és elindultunk meghódítani a várost. Na jó, talán ez egy kissé túlzás, de úgy terveztem, hogy mindent megmutatok Neki, amit csak lehetséges. Első állomásként azt a helyszínt választottam, ahol először randiztunk. Miután megtettük azt a pár perces buszutat a metróállomásig, a bérleteink bemutatása után felszálltunk a metróra, ami a Nyugati felé tartott.
Az út alig tartott tíz percig és már a    Kossuth Lajos tér felé sétáltunk. Kíváncsi voltam, hogy Mick felismeri e az utat, de ha más nem, akkor a célállomást. Sétánk közben nem adta jelét, mintha rémlene Neki valami, mondjuk igaz, ami igaz, végigbeszélgettük az egészet. 

- Emlékszel? - kérdeztem csillogó szemekkel, mikor odaértünk.

- Jé, itt volt az első randink! Akkor ezért volt ilyen ismerős minden, mikor jöttünk... - gondolkozott el. - Emlékszem mennyire izgultam előtte... - nevetett fel kínosan.

- Tényleg izgultál? Nem is látszott Rajtad! Ellenben velem... 

- Még jó, hogy izgultam! Rettegtem, hogy nem jössz el... - nevette el magát. - Aztán, mikor megláttalak, valamelyest megnyugodtam, de így is féltem, hogy valamivel elszúrom. Hát és aztán sikerült is... - nézett el. Pontosan tudtam, hogy mire gondol. 

- Ugyan már Mick! Tudod, hogy már megbocsátottam Neked! És különben is... Ha már így felhoztad... Most már valamennyire ésszerűnek is tűnik, hogy más vezetéknevet mondtál... Csak akkor még nem így gondoltam. Akkor nem éreztem mást csak azt, hogy átvertél - vontam meg a vállam.

- Sajnálom, nem akartalak megbántani... Ígérem, hogy nem fogok még egyszer ekkorát hibázni!

- Tudom - mosolyogtam Rá bíztatóan. - Felejtsük el ezt az egészet!

- Remek ötlet.

- Na, de miért hitted, hogy nem fogok elmenni?

- Miért, te nem féltél, hogy felültetlek? 

- Hááát, de, eléggé... Túl szépnek találtam, hogy igaz legyen.

- Pontosan! Illetve túlságosan is könnyen ment az egész találkozó megszervezése... Ez pedig nem jellemző rám... - nevette ki saját magát. - Apropó! Ha már itt vagyunk, nem akarsz megint sütizni? Most jó idő van, a teraszra is kiülhetünk.

- Alig vártam már, hogy megkérdezd! 

Miután kikértük az édességeket, szerencsére pont találtunk egy szabad helyet a teraszon, így azt el is foglaltuk azonnal. Tökéletesen ráláttunk a Parlamentre és az előtte lévő térre. Hála az égieknek, a szokásos nyári hőség még váratott magára, így nem olvadtunk rá a székre. A német megállapította, hogy így, hogy nincs befagyva minden, sokkal jobban tetszik Neki. Hát ha még látja az éjszaki életet. Ilyenkor, nyáron virágzik legjobban a kocsmaipar Magyarországon. Persze a többi évszakban is dugig vannak a szórakozóhelyek és a kocsmák esténként, de ha jó az idő, akkor még több ember mozdul ki szívesebben otthonról. 
Elég hamar megettük sütiket, de mivel végre árnyékban voltunk maradtunk még. Ráadásul a kellemes nyári szellő még jobban esett, mintha a tűző napon lettünk volna. Hisz, ahogy szépen teltek a percek, az idő úgy forrósodott fel egyre inkább. Körülbelül háromnegyed órát tölthettünk el ott, azonban, mikor már feltűnően bámultak minket azok, akik helyet kerestek, jobbnak láttuk a távozást. 
A nap folyamán lejártuk a lábunkat. De még ez sem akadályozott meg bennünket, hogy tovább folytassuk utunkat. Jártunk a Margitszigeten, a Hősök terénél, a Városligetnél és a Szentháromság térnél, ahol megnéztük a Halászbástyát és a Mátyás templomot. Az egész kirándulásunk alatt vagy be nem állt a szánk vagy fuldokoltunk a nevetéstől. Elmeséltem az érettségis bakikat, mint például, hogy annyira izgultam mielőtt sorra kerültem a felmondásban, hogy folyamatosan járt a lábam, ennek köszönhetően pedig az a nagy pohár víz, ami elém volt rakva, mind kiborult. Rá, a kidolgozott töri tételemre. Mick pedig, szívem szerelméhez méltóan, egy jót nevetett a szerencsétlenségemen. Egy ideig próbáltam játszani a sértettet, de az arckifejezésemet látva, még hangosabban kacagott, olyannyira, hogy a könnye is kicsordult. Így nem tudtam tartani a szerepemet és én is elnevetettem magam.

- Jó, béna vagyok, tudom... De én legalább nem áradozok Rólad a barátaimnak! - hazudtam. Végre elértem, hogy abbahagyja a röhögést és vigyorogva rám emelte a tekintetét.

- Az nem úgy volt!

- Nem?

- Nem bizony! Én nem áradoztam... Csak egyszer-kétszer megemlítettek nekik!

- Percenként? - vigyorogtam, mint a tejbe tök. 

- Ötpercenként... - ismerte be és vont magához. A mellkasába fúrtam a fejem, majd mikor újra megszólított, onnan néztem fel Rá. Nem voltam hajlandó elemelni a fejem... Túlságosan is kényelmes és jó illatú volt. - A srácok szívesen megismernének. 

- Tudom. Múltkor mondta Joey. De hát, mikor tudnék velük találkozni? - néztem Rá kérdőn, még mindig a mellkasának dőlve. 

- Hát, ha már itt tartunk... Mit tervezel jövőhétre? - na, most távolodtam el Tőle. 

- Nem tudom... - mondtam bizonytalanul. - Miért?

- Jövőhét hétvégén Németországba utazom, mivel ott lesz a következő versenyünk és arra gondoltam, hogy eljöhetnél rá - nézett rám hatalmas bociszemekkel. - Akkor legalább megismerhetnéd Joeyt és Harryt, meg akkor a csapatot is. Persze ha nincs kedved, azt is megértem. Csak tudod, jól esne az pici lelkemnek ha ott lennél velem és szurkolnál. Biztos, hogy jobban tudnék teljesíteni - mosolyodott el reményteljesen. 

- Már miért ne lenne kedvem menni te bolond? - kuncogtam fel. - Örömmel elmegyek. Legalább megnézhetem milyen, amikor komoly és érett felnőttként viselkedsz - cukkoltam.

- Kikérem magamnak! Én mindig az vagyok. Látod? - grimaszolt. 

- Igen, főleg ilyenkor - nevettem fel. - Viszont, anyáékat még megkérdezem róla. Hiába vagyok már nagykorú, amíg otthon élek, addig bizony az van, amit ők mondanak. - húztam el a szám.

- Emiatt ne izgulj, már megbeszéltem velük. Elengedtek. 

- Micsoda?! Mégis mikor?

- Tegnap este, mikor elmentél fürdeni. Megígértették velem, hogy ha vigyázok rád, akkor elengednek. Persze, anyukád volt az, aki ilyen szépen mondta... Apukád inkább megfenyegetett... És vele inkább nem húznék ujjat... 

- Jobban is te... - a gyomrom hangos korgása szakította félbe a mondandómat - ...szed!

- Miért nem szóltál, hogy éhes vagy? - nevette el magát, mikor meghallotta, hogy szólott a hasam. - Gyere együnk valamit, én is éhes vagyok már.

- Tudod, hogy milyen drága itt minden? 

- Megérdemeljük! Délután öt óra van és mi még alig ettünk valamit! 

- De Mick...

- Gyere már, ott látok egy aranyos kis vendéglőt - kezdett el húzni maga után. - Van egy meglepetésem is!

- Jó, de én fiz...

- Nem, nem fizetsz te! Ha ennyire szeretnéd költeni a pénzed, utána meghívhatsz fagyizni. Lassan úgyis tokától bokáig izzadok. 

Végül meggyőzött, hogy együnk valamit a téren, így beültünk egy magyaros étteremben, ahol még az árak is elviselhetőek voltak. Kérte, hogy ajánljak Neki valami finomat, így gulyáslevest választottunk mindketten, valamint én hortobágyi palacsintát, Ő pedig töltött káposztát. 

- Viszont, így lehet, hogy nem fogsz beleférni jövőhéten az autóba. 

- Lesz rá két hetem, hogy ledolgozzam... Ráadásul, abból jelentős részét veled töltöm... - kacsintott rám. Vettem a célzást.

- Na de, mi is a meglepim? - kíváncsiskodtam. 

- Majd mindjárt meglátod. Elnézést - hívta oda pincért. - Lehet, hogy egy kicsit sokáig fog tartani... Ömm, kérni szeretnék... - kezdte magyarul. 

Valóban sokáig tartott, nyelvtanilag nem volt helyes, a legtöbb szót nem jól ejtette ki és némi segítségre volt szüksége, de nem adta fel és megrendelte az ételeinket az anyanyelvemen. Csak azért tette mindezt mert tudta, hogy ezzel örömet okoz nekem. Imádom, ahogy törte a magyart és az akcentusának köszönhetően újra beleszerettem. Olyan aranyos volt. Hihetetlen büszkeség töltött, mikor a pincér mosolyogva otthagyott minket, Ő pedig rám vezette tekintet. 

- Úgy szeretlek! De hogy-hogy?

- Nem csak lógattam ám a lábamat Amerikában. Tudod mennyi ideig tanultam, hogy ki tudjam mondani helyesen legalább a formális dolgokat?! - nevette ki saját magát. - És azért, hogy büszke légy rám! Így már nem csak káromkodni tudok, hanem ételt rendelni is! Azért az eléggé hasznos. 

Miután megkaptuk a gőzölgő leveseinket, amivel végig is égettük a nyelőcsövünket, kellemesen elfogyasztottuk. Elmondása szerint nem az a nagy leveses, de ízlett neki. De leginkább a főételeket várta, hisz az mégis csak jobban laktatja. Meg persze, a hús az hús. Igazi férfi... A várt ételeket egy kis várakozás után kihozták és nekiláttunk elpusztítani azokat. Öröm volt nézni, ahogyan jóízűen eszik. 

- Megkóstolod? - ajánlottam fel egy falatot a hortobágyi palacsintámból. 

- Naná! - szúrta fel a villájára a levágott darabot. - Hmm, ez finomabb!

- Cseréljünk? 

- Dehogy, nem eszem el előled. 

- De cserélhetünk, én úgysem tudok ennyit megenni. Szóval ide azt a töltött káposztát! Úgyis megkívántam.

Gyorsan kicseréltük a tányérjaikat és folytattuk az étkezést. Annyira jól laktunk mindketten, hogy alig bírtunk megmozdulni. Jó néhány percnek el kellett telni ahhoz, hogy egy kicsit lejjebb menjen az elfogyasztott étel. 
Mick, minden abbeli szándékomat, hogy kifizetem a vacsoránk felét, visszautasította és közölte velem, hogy a fagyira még fáj a foga. Majd azt fizethetem én, ha ennyire szeretném. Így az étterem elhagyása után, vettünk egy-egy gombóc fagyit. Időközben megbeszéltem Lucával, hogy fél tízkor találkozzunk velük az egyik belvárosi kocsmában. Ennélfogva pedig nem maradhattunk tovább, mert a hazaút is nagyon hosszú, illetve idő mire elkészülünk és újra bemegyünk a belvárosba. 
Nagyon hamar elszaladt ez a nap városnézéssel, a kajálással és még koránt sem mutattam meg Neki mindent, amit szerettem volna. De legalább nagyon jól éreztük magunkat és még itt lesz velem néhány napig.

Mire hazaértünk már mindenki otthon volt. Tartottunk egy kisebb élménybeszámolót majd bementünk a szobámba készülődni. Úgy döntöttünk, hogy inkább most lezuhanyzunk, mint majd hajnalban, mikor hazaérünk. Akkor már egyikünknek sem lesz kedve. Plusz, nagyon leizzadtunk és így mégis csak kellemesebb lesz elindulni. Azonban alig tudtam lebeszélni arról, hogy együtt fürödjünk. Leginkább apa megemlítésével tudtam elvenni a kedvét. 
Először én foglaltam el fürdőt, mivel nekem több idő, mire elkészülök. Olyan gyorsan fürödtem, mint még életemben soha és még hajat is mostam. Viszont elfelejtettem magammal vinni a ruháimat, így egy száll törölközőben léptem be a szobába. Mikor Mick észrevett mélyen beszívta a levegőt és elém állt. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy minden lélegzetvétele csiklandozta az arcomat. Hirtelen közel hajolt hozzám. A szánkat már csak milliméterek választották el.

- Ezzel nem segítesz. - suttogta az ajkaimra, majd otthagyott.  

- Hát ezzel te sem - sóhajtottam. Hihetetlen, hogy már csak attól izgalomba jöttem, hogy egy pillanatra megéreztem a puha ajkait. 

Míg Ő a fürdőben tartózkodott, addig nagyjából megszárítottam a hajam. Nem vesződtem vele túl sokat, hisz ebben a hőségben úgyis pillanatok alatt megszárad. Felvittem egy, a szokásosnál picivel erősebb sminket. A német éppen akkor lépett be, mikor csak egy bugyiban és melltartóban álltam az ágyam mellett, éppen arra készülve, hogy felrángatom, a máris leizzadt testemre, a világoskék rövidnadrágomat, a sötétkék alapon fehér pöttyös pólómmal. Ahogy végignézett rajtam, láttam a szemében a vágyat, de gyorsan felöltöztem, hogy ezt elfojtsam valamelyest. Nos, nem hiszem, hogy sikerült... Továbbra is az ajtóban állt meztelen felsőtesttel és csak bámult. Ezúttal én mentem oda Hozzá, becsuktam ajtót mögötte, majd végighúztam az ujjaimat a pucér mellkasán és hasán. 

- Tudod, ez a látvány felér minden olyan fantasztikus kajával, amit eddigi életem során kóstoltam... De elfogunk késni - suttogtam az ajkaira, majd nyomtam rá egy puszit.

Ennyi azonban nem volt Neki elég, a derekamnál fogva szorosan magához húzott, az egyik kezét pedig a nyakamon pihentette. Egyáltalán nem álltam ellen az élvezetnek. Szenvedélyes csókban forrtunk össze és csak a levegőhiány miatt váltunk el. Több apró puszit nyomott még a számra és az arcomra is, majd a bőröndjéhez lépett és kivett belőle egy V-nyakú fehér pólót. Csak álltam ott és követtem minden mozdulatát. A csókjával elérte, hogy egyetlen egy szavába kerülne és hívnám Lucát, hogy nem megyünk sehova. De nem mondott semmit. És talán jobb is. Így nem ültetem fel a barátnőmet és legalább ők is jobban megismerik Micket.  
Utolsó előtti lépésként felhúztam az ujjamra a gyűrűmet, ahogy azt mindig teszem ha megyek valahova, Mick is hasonlóképpen tett a nyakláncával, majd amint elköszöntünk a szüleimtől, felhúztuk a cipőinket és elhagytuk a házat. Az út viszonylag rövid volt, de természetesen így is késve érkeztünk meg. A társaságunk másik két tagját az egyik asztalnál ülve találtuk meg. Mikor odaértünk hozzájuk a két fiú kezet fogott, majd Luca, miután engem megölelt, Micket is szorosan a karjaiba vonta, a német nem kis meglepetésére. A másodperc törtrésze alatt felocsúdott és viszonozta a gesztust. 

- Olyan jó, hogy végre nem csak futólag találkozunk - lelkesedett a lány. 

- Ebben egyetértek - nevetett fel. 

Míg ők elcseverésztek, én is üdvözöltem Márkot és nyomtam két puszit az arcára. A helyzet úgy állt az est egy részében, hogy én Luca barátját tartottam szóval, ő pedig az enyémet. Ahogy láttam, nagyon jól kijöttek, aminek igazán örültem. Fontos számomra, hogy a legjobb barátnőm kedvelje azt, akivel együtt vagyok. És Márk is remek srác. Intelligens, humoros, jóképű és, mint kiderült, még főzni is tud. Minden szavából és gesztusából azt veszem ki, hogy fontos neki a barátnőm. Hát kell ennél több?!
A beszélgetőpartnerek, az órák elteltével és az alkohol fogyásával, cserélődtek. Mindenki egy kicsit többet ivott a kelleténél. Nem voltunk részegek csak láthatólag jó kedvünkben voltunk. Ennek köszönhetően pedig pont annyira lettem bátor, hogy beültem Mick ölébe és vadul megcsókoltam. Pedig az ilyen nyilvánosan, pláne a barátaim előtt, távol áll tőlem. De most még az sem zavart, hogy Lucáék egyértelmű megjegyzéseket tettek. 

- Menjetek már szobára - nevetettek fel. 

- Mennénk mi! - vágta rá rögtön Mick, amikor elvált az ajkaimtól. - Másra sem vágyom most!

- Na gyere kislány, hozunk valami alkoholmentes italt. Hátha addig lecsillapodtok - húzott fel az öléből és a bárpult felé vette az irányt. Még pont hallottuk, ahogy Márk közli, hogy fel kell hívnia az egyik haverját mert az rossz passzban van és aggódik.

Szerencsére a pultnál hamar sorra kerültünk és rendeltünk négy kólát. Míg vártuk, hogy a pultos kinyissa őket, kifaggattam Lucát, hogy mit gondol Róla. Szinte teljesen ugyan úgy vélekedik, mint én Márkról. Hozzátette, hogy jó hatással van rám, hisz, amit az előbb "leműveltünk" az asztalnál, egyértelműen azt mutatja, hogy kezdem levetkőzni a gátlásaimat. 
Az italokkal a kezünkben visszasétáltunk az asztalunkhoz és közben nagy vonalakban elkezdtem neki mesélni a az elmúlt két napot. Persze, először a szex része fogta meg, így kénytelen voltam elmesélni mindent. Legalábbis ez volt tervben. Azonban, mikor már majdnem visszaértünk, rápillantottam a társaságunk külföldi tagjára és megtorpantam. Barátnőm látva az arckifejezésemet, ő is odanézett. Ökölbe szorult a keze és már indulni készült, de megelőztem. Hogy meri simogatni a hátát, a karját?! Hogy mer egyáltalán hozzáérni?! Hogy teheti meg ezt velem?! Hogyan?!

2017. 12. 28.

Sziasztok!
Kisebb, de sajnos szokásos késéssel meghoztam a legújabb részt. Remélem elnyerte a tetszéseteket! Jelezzétek valahogy, hogy itt jártatok. :) 
Köszönöm, hogy elolvastátok és kicsit késve de boldog karácsonyt kívánok mindenkinek és (nem megkésve) boldog újévet! :*