Mick mellkasán ébredtem fel. Meztelenül... Mikor realizáltam a helyzetet, minden beugrott a tegnap estéről. Már csak a gondolatába is belepirultam. Tényleg megtörtént...
A szobában nagyobb világosság uralkodott, mint amennyit a szemem el tud viselni ébredéskor. Viszont nagy úr a pisilhetnék így megembereltem magam és próbáltam nyitva tartani a szemem illetve úgy felkászálódni a földről, hogy ne ébredjen fel. Valamint az sem utolsó szempont, hogy egyedül hagyjam, hogy nem szeretném, hogy lásson pucéron. Igen, tudom, hogy hülyeség, hisz tegnap este már megnézett magának, de az egy másik szituáció volt. Plusz tegnap csak félhomály volt...
Sikerült is úgy kiszabadulnom a karjai közül, hogy nem keltettem fel, de azért oda adtam neki a kispárnát, hogy azt ölelgesse tovább. Igazából annyira cuki volt, hogy percekig csak álltam ott és néztem. Azt sem tudtam kihagyni, hogy ne készítsek Róla néhány képet. Megzabálom!
Az est folyamán eldobált ruháimat összeszedtem, majd felmentem az emeleten lévő fürdőbe. Miután elvégeztem a dolgaimat, felkontyoltam a hajam és megmostam az arcom. Visszatértem a bőröndömhöz és kiválasztottam egy kényelmes sötétkék farmert és egy fehér pólót. A sminkhez nem volt kedvem így azt, ezúttal kihagytam. A lépcsőn leérve, bekukkantottam a nappaliba de még mindig az igazat álmát aludta. Ebben a pillanatban a gyomrom hangos korgással jelezte, hogy harapnom kéne valamit. De mikor kinyitottam a hűtőt, csalódottan kellett tudomásul vennem, hogy totál üres. 
Úgy döntöttem, hogy míg alszik, bemegyek a városba venni valamit. Tegnap azt mondta, hogy gyalog úgy tíz percre van és majd ha nem fog annyira fújni a szél, akkor sétálhatunk egyet. Hát én ezt most megelőlegeztem magamnak, hisz a tegnapi vihar már a múlté. Sőt, verőfényes napsütés volt. Gyorsan összepakoltam mindent, amire szükségem lehet és elindultam. Szerencsére tegnap nem kapcsolta be a riasztót, így az nem is tudott megszólalni, mikor kinyitottam az ajtót.
Kifejezetten jól esett egy kis egyedüllét. Imádok minden percet, amit Mickkel tölthetek, de szükségem volt erre. Az út valóban nem volt hosszú, ellenben annál gyönyörűbb. A tüdőm szinte táncot járt a tiszta levegőtől, a szemeim pedig könnybe lábadtak a fantasztikus látványtól. Piros pont nekem, amiért egyszer sem tévedtem el. Jó, hozzátartozik az igazsághoz, hogy vagy három embert leszólítottam, hogy útba igazítsanak. Nem volt könnyű, mivel vagy németül vagy franciául beszéltek... Véletlenül sem angolul, de valahogy kézzel lábbal elmutogattam, hogy mit szeretnék és onnan már ment minden.
Mikor beértem a városba, nagy meglepetésemre igen sokan voltak, ráadásul kamaszok is. Szombat reggel fél nyolc van, itt az emberek nem szoktak lustálkodni? Nem foglalkoztam ezzel a gondolattal tovább, viszont akaratlanul is feltűnt, hogy megbámulnak. Főleg a tinilányok... Többször is megnéztem egy-egy kirakatüvegben, hogy nincs-e rajtam valami furcsa, de nem találtam semmi kivetnivalót.  Próbáltam nem foglalkozni vele de, mikor betértem egy szupermarketbe, ahol mindent megtudok venni, amire szükségem lehet, kifejezetten zavaróvá vált, hogy az emberek utánam néznek, illetve összesúgnak. Sőt volt két lány, aki végig követett. Igyekeztem lerázni őket, de egyszerűen képtelenség volt. Így leszólítottam őket. 

- Segíthetek? - néztem rájuk hirtelen. Szegényeket ezzel jól megijesztettem, de csak összenéztek és mondtak egymásnak valamit németül. A szegényes némettudásomnak köszönhetően egy szót sem értettem belőle. - Nos? 

- Te lenni az... - azonnal felfogtam, hogy nem beszélnek túl jól angolul. 

- Kicsoda? - viszont erre már nem tudtak válaszolni vagy már magát a kérdést sem értették. Vártam egy kis ideig, de nem jött válasz csak bámultak. Egy kicsit sem para... - Nem számít, ne kövessetek kérlek! - miután láttam értetlen fejüket, elmakogtam nekik németül is, majd bólintottak. 

Ezek után otthagytam őket, szerencsére nem jöttek utánam. Gyorsan bedobáltam mindent a kosárba, fizettem és hazaindultam. Bőven elég volt ennyi a feltűnésből. Mekkorát tévedtem, mikor azt hittem, hogy ez itt véget ért...
Miután halkan becsuktam magam mögött a bejárati ajtót, letettem mindent a konyhába és belestem a Mickhez. Azonban még mindig magzatpózban, a kispárnát ölelve durmolt. És én még azt hittem, hogy nekem van jó alvókám. 
Reggeli gyanánt készítettem magunknak tojásrántottát és pirítóst, pároltam melléjük zöldséget, valamint csináltam neki kávét, magamnak pedig kakaót. Úgy terveztem, hogy majd meglepem és azzal keltem fel, hogy jöjjön reggelizi, de keresztül húzta a számításaimat. Már éppen kész lett volna a párolt zöldség is, mikor két erős kar fonódott a derekamra. Mivel nem hallottam, hogy bejött ezért hatalmasat ugrottam. 

- Isteni illatok vannak. - puszilt bele a nyakamba. 

- Ajj meglepinek akartam... - mondtam szomorúan. 

- De hát így is megleptél vele. 

- De én úgy akartam, hogy ezzel keltelek fel...

- Akkor mindjárt vissza fekszek, csak előbb adj egy puszit. 

- Az már nem olyan... 

- Hogyne lenne olyan! - nyomott egy csókot a számra és visszament a nappaliba. 

A teraszon terítettem meg, csakhogy ha már mindennek, akkor ennek is adjuk meg a módját. Kivittem a forró ételeket és italokat is, majd bementem Hozzá. Hihetetlen. Ahogy mondta, tényleg visszafeküdt. De amikor meghallotta, hogy bementem a szobába, nem tudta eltüntetni azt a huncut mosolyát. Mint egy rossz gyerek, aki megleste a karácsonyfa alatt lévő ajándékokat, most meg lapít, nehogy a szülei rájöjjenek. Nem bírtam tovább és elnevettem magam. 

- Piszok rossz színész vagy, ugye tudod? 

- Alszok... - motyogta. 

- Akkor csak álmodban beszélsz? - feküdtem végig a rajta.

- Jaj mi történt? - "riadt fel". - Nem tudsz aludni Hercegnőm?

- Ez még mindig pocsék volt. - nevettem ki. Ennek hatására a átfordult a hasáról, majd azonnal fölém is kerekedett.

- Lehet, hogy rossz színész vagyok, viszont kiváló szerető!

- Pff... Ki hazudott neked ekkorát? - forgattam meg a szemem, hogy egy kicsit piszkáljam. Ezért az arckifejezésért teljesen megérte. Azonban a következő pillanatban már meg is bántam, mert iszonyat kegyetlenséggel elkezdett csikizni. Már megint kezdődik... Nem tudom hogyan, de sikerült kiszabadulnom a súlya alól és elfutnom előle. Ám megvan a hátránya annak, ha olyasvalaki elől menekülsz, aki napi szinten sportol... Pillanatok alatt utolért és felkapott. 

- Neee, ne bánts kérlek. - visítottam mire ő csak kinevetett. Letett és magával szembe fordított. 

- Most már ne bántsalak? Akkor miért gonoszkodsz?  - emelt meg megint, én pedig a dereka köré fontam a lábaimat. 

- Mert jól esik. - nyújtottam ki a nyelvem.

- Nekem két dolog esne jól! Egyrészt ez... - csókolt meg. - Másrészt az a finom reggeli, aminek az illatát érzem.

- Azt magamnak csináltam... Csak azért keltettelek volna fel, hogy végignézd ahogy megeszem. - mosolyogtam rá. Erre csak egy nagyot rácsapott a fenekemre. - Ez fájt! - nyafogtam. 

- Gonosz perszóna! Akkor mással kell jóllaknom... - közeledett felém. 

- Jó jó lehet, hogy neked is akad majd valami... - gyorsan eltoltam magamtól és elértem, hogy letegyen. 

Kézen fogva kimentünk a teraszra, ahol a már kevésbé gőzölgő harapnivalónk várt bennünket. Mindegy, így is jóízűen elfogyasztottuk, miközben egy csöppet sem érdekfeszítő témákat veséztünk ki. De még ezt is élveztem, egy kicsit olyan érzésem támadt, mintha házasok lennénk. De ez még nagyon messze van, ha egyáltalán eljutunk odáig.

- Ez isteni volt! - dőlt hátra, a pocakját simogatva. - Alig várom, hogy majd együtt éljünk és főzz rám. 

- Azt hiszed főznék rád?! - néztem fel a tányéromból.

- Naná! Hát most is megtetted. 

- Azért mert éhes voltam és gondoltam kedves leszek. - ráztam meg a fejem mosolyogva. - Ne szokj hozzá Schumacher! 

- Jó akkor majd együtt főzünk. - adta meg magát. Miután eltüntettem az utolsó falatot is a tányéromról, felálltam és átültem Mick ölébe. 

- Összeköltöznél velem? - kérdeztem halkan, mikor hozzábújtam. 

- Persze... Jelenleg úgy érzem, hogy az egész életemet le tudnám veled élni. - puszilt bele a hajamba. 

- Tényleg? - néztem fel rá, mire ő csak mosolyogva bólintott. - És... Lesz kiscicánk is? 

- Hmm, hát nem hiszem. De egy kiskutyában kiegyezhetünk. 

- Mi bajod van a cicákkal?

- Semmi, csak inkább kutyás vagyok. 

- Úgy is lesz macskánk... - motyogtam újra a nyakához bújva.

- Hát persze. - nevette el magát. - Amúgy úgyis tudom, hogy főznél rám. - villantott egy magabiztos vigyort. 

Csak egy halvány mosollyal nyugtáztam az utolsó kijelentését. Még szép, hogy főznék rá... Egy ideig csak némán és összebújva figyeltük a tájat, majd miután már mindenünk zsibbadni kezdett, bementünk. Azt mondta, hogy mivel én elkészítettem az ételeket, ezért ő mosogat. Jó fiú... Nem lett volna már kedvem megcsinálni. Felültem mellé a pultra és onnan figyeltem minden egyes mozdulatát. Nyál csorgatva bámultam folyamatosan, bár többször rám szólt, hogy hagyjam abba mert a frászt hozom rá... De hát kit érdekel, mikor én épp memorizálom a testét. A telefonom csörgése mentette meg. Lepattantam a pultról és a keresésére indultam. Nagy nehezen megtaláltam a kanapén, amire rá volt dobva egy takaró. Hogy hogy kerülhetett oda, azt nem tudom... Luca keresett de pont, mikor felvehettem volna, kinyomta. Te jó ég! Tizenegy nem fogadott hívás csak tőle. Azonnal visszahívtam. 

- Mi a baj? - kérdeztem bepánikolva. 

- Jesszus Evy! Minek neked telefon ha nem veszed fel?! -teremtett le. De számít ez most?!

- Mondjad már, hogy mi a baj! Mi történt? Miért hívtál ennyiszer? Bajod esett? - tettem fel sorra a kérdéseimet. Biztos voltam benne, hogy valami történhetett, hisz nem hívják csak úgy ennyiszer az embert. 

- Tele van az internet a képeddel!

- Hogy mi van?

- Jól hallottad. Elárasztották az internetet a képeitekkel. És egy szép kis cikk is van rólatok... Valószínűleg ez nem csak a neten van fent, hanem az újságok címlapjain is ti szerepeltek. 

- Az nem lehet... Hol van ez? Várj egy kicsit...

- Mick! Elkérhetem a laptopodat? - próbáltam nyugodt hangszínt felvenni. 

- Fent van az emeleten. - mondta úgy, hogy hátra sem nézett. Akkor úgy tűnik sikerült. 

Remegő kézzel kapcsoltam be az eszközt, majd Luca átlinkelte az angol nyelvű oldalt, amin valóban az én képem díszelgett és egy cikk mellette. Kár volt elolvasni...

Breaking! Úgy tűnik a legkisebb Schumacher is elkelt! Ezúttal pedig nem a karrierjére gondolunk, hanem a szerelmi életére.

A Forma1 hétszeres világbajnokának, Michael Scumacher fiára, Mickre is rátalált a szerelem. Vagy mégsem?! 
Az elmúlt héten többen is látták őket kézen fogva sétálgatni, többek közt Gland, Genf, Bern és Zürich utcáin. A pár nagy harmóniát mutatott, szerelmesen néztek egymásra, a világra. Legalábbis a képekből ezt lehet kiolvasni.  De vajon ez a valóság? Ki lehet ez a lány? Egy, a szerelmesekhez közel álló személy jelentkezett és mesélt nekünk kicsit róla.
Az igen csinos hölgy, nevezetesen Lendvai Evelyn Magyarországról származik. Jelenleg végzős egy budapesti gimnáziumba. Nagy tervei vannak a jövőre nézve, hisz egy híres angol egyetemre adta be a jelentkezését. Mickkel néhány hónappal ezelőtt találkoztak egy kávézóban, ahol a fiatalok azonnal egymásra hangolódtak. Schumacher többször is meglátogatta kedvesét a magyar fővárosban, ahogy azt képünkön is láthatják. Azonban most Evelyn utazott el Svájcba, hogy együtt tölthessenek el néhány napot. A külső szemlélők egy felhőtlenül boldog szerelmespárt láthatnak, de a felszín mögött is ez bújik meg? Értesüléseink szerint nem! A forrásunk, aki a személyét nem kívánta felfedni, megosztotta velünk, hogy az ifjú lány, mikor először meghallotta a Schumacher nevet, rögtön meglátta benne a hasznot. Azóta pedig szinte levakarhatatlanul tapad az ifjabb Schumira. Sőt, ha mondhatjuk ki is használja, hisz elvárja, hogy elutazzon hozzá, valamint ezt a svájci utat sem a leányzó finanszírozta. Vajon meddig húzható egy ilyen jellegű kapcsolat?
A pár tegnap eltűnt fotósaink szeme elől, de kétségtelenül láthatjuk még őket együtt! Addig is nézzék meg képes összeállításunkat. 

Ez nem lehet. Ez nem történhetett meg... Hogy tudtak ilyen hazug és megalázó cikket írni? És egyáltalán honnan tudnak rólam ennyi mindent? A könnyeim már az arcomat áztatták és ez csak rosszabb lett, mikor végigpörgettem a képeket. Volt köztük összebújós, csókolózós, nevetgélős... Ellenkező esetben azt mondtam volna, hogy aranyosak vagyunk rajta... De sajnos ez nem az az eset. Aztán megláttam egy ismerős képet. Azt, amit elküldtek nekem, fenyegetés céljából. Tehát tőle származnak az információk. De ki lehet az, aki ennyire utál?! 

- Jaj szívem, ne sírj. - valószínűleg meghallhatta a szipogásomat. 

- Hogy tehették ezt Luca? - sírtam még jobban. 

- Mert az ilyenek ebből élnek... Arra azért kíváncsi lennék, hogy ki lehet az a bizonyos forrás... Biztos, hogy ismerjük, hisz egy idegen nem tudna rólad ennyi mindent. 

- Hát... Néhány hete kaptam egy fenyegető SMS-t, amiben azt írta, hogy kiad minket a német újságoknak... Ő készítette azt a képet is, amin a metrómegállóban vagyunk.

- Basszameg! És erről miért csak most szólsz?! - teremtett le. - És ki volt az?!

- Nem tartottam komolynak... Tévedtem... - mondtam még jobban elkeseredve. - Ha tudnám, nem lennék ennyire kétségbeesve... Vagyis de... De akkor legalább tudnám, hogy kinek a műve ez... 

- Holnap, mikor hazajössz, szépen ki fogjuk deríteni. Esküszöm el fogom kenni a száját annak a nyomoréknak, aki ezt művelte! - ekkor a telefonom rezegni kezdett.

- Várj egy kicsit. - megnyitottam az SMS-em, ami egyértelmű választ adott, hogy ki volt a "névtelen forrás"...

"Óóó kicsi Evelyn... Nem tudom, hogy láttad-e az internetet de ha nem, ideje lenne csekkolni... 😉 Jó szórakozást hozzá! 😘"

- Na mi az?

- Ez a rohadék! Most írt... És még van bőr a képén dicsekedni vele... Most mit csináljak?! - dühöngtem.

- Semmit. Ne válaszolj rá! Megoldjuk! Mick látta már? 

- Még nem... 

- Akkor menj és mutasd meg neki! Nyugodj meg szépen, mindent elfogunk intézni. 

- Köszönöm Luca, te vagy a legjobb! - bontottam a vonalat. 

Lassan és félve lépkedtem le a lépcsőn. Azonban mikor leértem, meghallottam Mick ideges hangját. Épp telefonált valakivel. Tehát valószínűleg értesítették a történtekről. Némán megálltam mögötte és csak hallgattam. Egy szót sem értettem belőle, de éreztem, hogy nagyon dühös. Gyorsan és hangosan beszélt németül, hevesen gesztikulált, a lába pedig folyamatosan járt. Bár tudnám, hogy mit mondott. Lehet, hogy megérezte, hogy áll valaki mögötte mert hirtelen megfordult és megláthatta az összetört alakomat. Arca azonnal megenyhült, közelebb jött és magához ölelt. Valószínűleg elköszönt valakitől, mivel rögtön utána le is tette a telefont. 

- Láttad? - kérdeztem elcsukló hangon. 

- Nem. Most hívott a menedzserem, Sabine és ő értesítettet, hogy az újságok címlapjain vagyunk... 

- Akkor nem is tudod, mit írtak rólam? 

- Csak annyit, hogy nem túl szépet...

- Lejárattak Mick... - sírtam el magam. - Most mindenki azt hiheti rólam, hogy egy haszonleső picsa vagyok... 

- Hé! Ne mondj ilyet! Kit érdekel, hogy mit gondolnak mások? Akik számítanak, azok úgy is tudják, hogy minden hazugság, amit abban a szennylapban összehordtak! 

- De nekem számít... Ma így is felismertek az utcán! Szörnyű volt, ahogy összesúgtak a hátam mögött és ki tudja, hogy miket mondhattak rólam... 

- Nem fogom hagyni, hogy mindenfélét hazudjanak rólad! Ráadásul Sabine azt mondta, hogy kiadták a személyazonosságodat is, ami törvénytelen! - lett egyre dühösebb. - De ki lehetett az, aki mindezeket kitalálta rólad? Biztos, hogy ismered.

- Néhány hete kaptam egy fenyegető üzenetet... És most is...

- Mutasd! - a néhány soros üzeneteket lefordítottam neki.

- Tudom hogy szólnom kellett volna... De nem tartottam annyira komolynak a dolgot... Sajnálom. - hajtottam le a fejem. 

- Semmi baj... - adott egy puszit a homlokomra. - Sejtésed sincs, hogy ki állhat e mögött? - megráztam a fejem. - Ki fogjuk deríteni, amilyen hamar csak lehet! 

Természetesen ez az egész helyzet elvette a kedvemet attól, hogy akár egy percre is kitegyem a lábamat a házból. Legszívesebben elbújtam volna világ elől, de a legtöbb amit tehettem, hogy nem mentünk sehova. Megmutattam Micknek a cikket, minek hatására fel akarta hívni az újságot és elküldeni őket a francba. De szerencsére le tudtam beszélni az őrült tervéről mert hiszem, hogy csak rontott volna a helyzeten. Ehelyett csak Sabinnel és az anyukájával konzultált, hogy mit tegyünk, de mindketten azt tanácsolták, hogy ne reagáljunk semmilyen formában. Ne adjunk nekik támadási felületet, az emberek úgy is tudják, hogy ez az újság csak a hazugságokat hozza le. A két nő velem is szeretett volna beszélni és elmondani, hogy tenni fognak annak érdekében, hogy eltüntessék a cikket. Corinna még megnyugtatott, hogy, egy szavát sem hitték el annak, amit leírtak rólam. Ennek tudatában egy kicsit könnyebb volt kezelni a dolgot de még így is szörnyen esett. Ki tudja, hogy hány nyelvre fordíthatták le és hányan olvashatták el... Talán jobb is, ha nem tudom...

Amilyen tökéletes volt a tegnapi nap, annyira pocsék a mai. A nap folyamán anya és Luca is többször felhívtak. Eleinte még ők vigasztaltak engem, de ez a felállás egy idő után változott. A kétségbeesés és a mérhetetlen düh váltakozott a telefonbeszélgetéseink során. És ez az állapot volt jelen itt, Svájcban is. Tulajdonképpen sok mindent terveztünk a mai napra, de inkább csak összebújva töltöttük el az utolsó előtti napunkat. Csalódott voltam és azt hiszem ő is. Elrontották ezt a csodálatos hetet. 

- Na jó figyelj! - kezdte. - Ne engedjük, hogy így érjen véget mindez. 

- De nem akarok sehova sem menni...

- Nem is kell! Csak hagyjuk abba ezt az egészet. Jelen pillanatban, mi nem tudunk tenni semmit. Próbáljuk meg kizárni a problémát és töltsük el ezt a napot úgy, hogy felejthetetlen legyen! Gyere. - felrángatott a kanapéról és "rám parancsolt", hogy öltözzek fel olyan ruhába, amit nem sajnálok. Miután ez megtörtént, kivitt a ház mögé, egyenesen fel a dombra. 

- És mit szeretnél itt csinálni? - kérdeztem egy halvány mosoly kíséretében. 

- Hát sok mindent... De azt talán nem kéne nyilvánosan. - kacsintott. - Elég ha csak kiülünk ide egy kicsit, beszélgetünk... Legurulunk... 

- Micsoda? - nevettem el magam. - Legurulunk? 

- Pontosan! Kezdem én! - tényleg képes volt lefeküdni a földre és mint egy kisgyerek, elkezdett legurulni a dombról. Annyira röhögtem, hogy már fájt a hasam. - Ez király volt! Gyere te is!

- Lehet, hogy én ezt most kihagyom... 

- Ilyen opció nincs! - kezdett el visszasétálni. - Na akkor csináljuk együtt és akkor megfog jönni a kedved. - minden igyekezetem ellenére elérte, hogy csatlakozzak hozzá a bolondozáshoz. Kettő bőven elég volt belőle, így is szépen megszédültem. Szerencsére nem kérte, hogy folytassuk, így inkább csak leültük a dombtetőre és kellemesen beszélgettünk.

Hihetetlen ez a fiú! Sikerült elterelnie a figyelmemet minden kellemetlenségről és felejthetetlenné tette ezt a vacak napot. Miután az idő már kezdett lehűlni, bementünk a házba, ahol levettül a meleg ruháinkat. Mikor ránéztem a németre, megláttam a szemében azt a huncut csillogást. Ebből tudtam, hogy valami "szenzációs" ötlettel fog előállni. 

- Evy... Nem fürdünk együtt? - ölelte át a derekamat. Na mit mondtam...

- Nem. - vágtam rá.

- Naaa, kérlek! Nagyon szeretném és sokkal jobban esne az a forró fürdő ha te is ott lennél... Ez az utolsó esténk együtt és ki tudja, hogy mikor tudunk megint egy ilyet összehozni. Légyszíves... - nézett rám hatalmas boci szemekkel. Hogy van rám ekkora hatással?!

- Legyen... - adtam be a derekamat. Megfogom én ezt még bánni...

- Akkor mindent előkészítek, addig te maradj itt! - azzal felrohant az emeletre. Mit kell egy fürdőn előkészíteni? Aztán rájöttem, mikor pár perccel később visszajött és az ölében felcipelt a fürdőszobába. A szavam is elállt. A fényt csak azok a gyertyák adták, amiket a kád köré tett. Időm sem volt feldolgozni a látottakat mert Mick magával szembe fordított és elkezdett lassan vetkőztetni. Közben, amikor csak tudta vagy az ajkaimra lehet egy-egy csókot vagy a nyakamra. Minden érintésébe beleborzongtam. Én sem maradtam adós, levettem róla minden egyes ruhadarabot, majd mikor már mindketten meztelenek voltunk könnyedén felemelt és beletett a gőzölgő habfürdőbe. Előrébb húzódtam, hogy elférjen mögöttem. Ahogy arra számítottam, a fürdésből minden lett, csak nem az. Az elején csak a nyakamat csókolgatta és harapdálta, de aztán a kezeit is hamar mozgósította. A férfiassága a hátamnak nyomódott, ami csak még inkább fokozta a hangulatot. Egyszerűen nem bírtunk egymással betelni, még akkor sem, mikor szembe fordultam vele és az ölében ültem. Szenvedélyesen csókolóztunk a habok és a gyertyafény között.

- Mick, nem bírom tovább... - mondtam elfúló hangon két csók között. Válaszként csak megemelt és kiszálltunk a kádból. Elfektetett a puha szőnyegen majd egy pillanatra otthagyott. Ezalatt a pár másodperc alatt megállapítottam, hogy valószínűleg ebben a házban csak puha szőnyegek vannak... Nem nagy meglepetésemre egy óvszerrel jött vissza hozzám. Ezúttal nem kérdezte meg, hogy szeretném-e, hisz egyértelművé tettem a számára, hogy nagyon is kívánom Őt. És ahogy elnéztem, ezzel Ő sincs másképp. 

- Szeretlek! - lehelt egy csókot számra.

Sokkal jobban élveztem, mint a legelső alkalmat. Bár az elején még egy kicsit fájt, de ennek a helyét gyorsan átvette az élvezet. Tudtam, hogy jó a szex de, hogy ennyire, azt sosem gondoltam volna!

Azt est folyamán rendeltünk egy pizzát, mivel szinte minden elfogyott, amit reggel vettem. Befejeztük a Harry Potter maratont, majd úgy döntöttünk, hogy ma is a kandalló előtt alszunk. Ezúttal viszont nem gyújtottuk be. Az ölelő karjai között aludtam el és azt kívántam, hogy bárcsak örökké tartana ez az idilli pillanat. Minden tökéletes lenne ha nem lógna a fejünk fölött a holnapi távozásom és az a nyamvadt cikk... Ki fogom deríteni, hogy ki áll-e mögött, ha addig élek is! 

2017. 09. 25.

Sziasztok! 
Remélem tetszett Nektek a legújabb rész! Szívesen fogadom a véleményeteket, kritikáitokat! :)
Köszönöm, hogy elolvastátok! :) Puszi! :*