Az utolsó estémet töltöm Glandben. Hihetetlenül gyorsan elrepült ez a néhány nap. Annyi életre szóló élményben volt részem, amit csak kevesen mondhatnak el magukról, ennyi idősen.
Több nagyvárosba is ellátogattunk. Az abszolút kedvenc a mai zürichi kiruccanásunk. Igaz, hogy rengeteget kellett utaznunk csak oda, de megérte. Szerelem volt első látásra. A táj, az épületek, a folyók... Minden egyszerűen lélegzetelállító. Az emberek hozzáállása a turistákhoz is egészen más, mint például Glandben. Sokkal kedvesebbek, segítőkészebbek és nem szóltak le, amikor véletlenül nekik mentem, mert annyira el voltam varázsolva. Az egész napunkat ott töltöttünk és a végére már teljesen kipurcantunk.
Korán reggel egy kis összebújás, reggeli és a tiszteletköreim után elindultunk. A több, mint két órás út alatt Mick megcsodálhatta a gyönyörű énekhangomat. Nem bírtam megállni, hogy ne énekeljem az aktuális kedvenc dalomat, ami épp a rádióban szólt. Jó jel, hogy nem állt félre és dobott ki a kocsiból. Vagy ennyire nem voltam szörnyű, vagy ennyire szeret. Én inkább az utóbbira tippelnék. Mindenesetre hangosan kacagott, miközben előadtam magam és egy kicsit sikerült őt is éneklésre bírnom.
Miután leparkolta az autót, megkezdtük a túránkat. Jártunk a Nemzeti Galériában, az Old Town-ban, az Operaház látogatható részein is és még számtalan gyönyörű helyen. A városnézés közben alaposan megéheztünk, így beültünk ebédelni. Míg vártuk, hogy kihozzák a rendelt ételeinket, megcsörrent a telefonom.

- Sziaaaa! - kiáltott a telefonba Luca, miután felvettem.

- Szia. Ne kiabálj! - nevettem fel. - Mi újság? Mi történt azóta, mióta nem beszéltünk?

- Semmi izgalmas. Egyesekkel ellentétben készülök az érettségire... Azóta nem is mentem igazán sehova.

- Hé én már korábban készültem! - védekeztem. - Azzal a sráccal sem találkoztál? Hogy is hívják?

- Márk. De, átjött hozzánk. Az volt a szünet fénypontja. - nevette el magát.

- És Fruzsival mi van? Írtam neki valamelyik nap, de még csak meg sem nézte...

- Őszintén? Fogalmam sincs, teljesen eltűnt. Ha írok neki nem reagál, csak jó pár nappal később és akkor is csak ilyen semmilyen válaszokat ad. Nem tudom mi történt vele...

- Ennyire elcsavarta volna a fejét az a pasi?! Muszáj lesz beszélnünk vele... 

- Igen. - erősített meg. - És ti mit csináltok? - kérdezte sokat sejtetően.

- Épp egy kajáldában ülünk és várjuk a haminkat.

- Uu akkor zavarok?

- Ja nem, rég beszéltünk már. Várhat egy kicsit. Most úgyis nyomkodja a telefonját. Még így is rohadtul jól néz ki... 

- Még jó, hogy nem érti egy árva szavadat sem. - nevette el magát. - Akkor ezt használjuk ki... 

- Na, kérdezd meg, amit annyira akarsz... - pontosan tudom, hogy mit akar.

- Az új melltartód és bugyid jó szolgálatot tett? 

- Nem. Még csak a bőröndömből sem szedtem ki.

- Naaa! Nem is történt köztetek semmi? - kérdezte csalódottan.

- Azt azért nem mondanám... Minden reggel összegabalyodunk elég rendesen. Látom rajta, hogy nehezen türtőzteti magát, de a kedvemért megteszi. De ahogy napról-napra egyre jobban közelebb kerülünk és ilyen szinten is megismerjük egymást, már nem érzem azt, hogy korai lenne. Ugye meséltem, hogy mi volt a nagyapja születésnapja után. Na, hát nem biztos, hogy megállítanám. De azóta ennyire nem próbálkozott. Bármennyire is vágytam rá. - tényleg mázli, hogy Mick nem beszél magyarul. Direkt próbálom kerülni az olyan szavakat, amiket ő is megérthet.

- Ebből hamarosan szex lesz! - hallom a hangján, hogy vigyorog.

- Nem kizárt... De izgulok... Mi van ha nem fogok neki tetszeni meztelenül? Eddig a leglengébb ruha, amiben látott az a pizsamám volt... Ráadásul kínosan béna is leszek...

- Imádni fog! Emiatt ne aggódj. 

- Így legyen! Viszont most leteszem, mert elég furán néz rám, amiért vörös fejjel vigyorgok. Puszi, majd beszélünk!

Gyorsan bontottam a vonalat. Pont akkor, mikor a német mondott volna valamit, meghozták a finomságokat. Annyira éhesek voltunk már, hogy alig beszélgettünk, miközben elfogyasztottuk. Jó volt az a kis csönd kettőnk között. Néha nem kellenek szavak ahhoz, hogy jól érezzük magunkat együtt. Egy közös ebéd. Egy romantikus séta. Vagy csak egy lustálkodós, TV-nézős délután. Csak Ő és én. A körítés már nem számít vagy az, hogy nem beszélünk folyamatosan. Mick kedvesen érdeklődött, hogy minden rendben van-e otthon. Hogy Luca jól kijön-e a barátjával és, hogy mi van Fruzsival. Természetesen mindent elmeséltem neki. Ő az egyik legfontosabb ember az életemben. Egyértelmű, hogy beavatom az összes beavatható dolgomba.
Jóllakottan hagytuk el a helyiséget és folytattuk a városnézést. Többször áthaladtunk azon a hídon, amelyre a szerelmesek lakatokat tesznek a korlátra. Az egyik ilyen alkalommal kértem Micket, hogy maradjunk itt egy picit. Csak néztem a tájat, hozzábújva. Abban a pillanatban éreztem csak igazán, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy egy ilyen fiú van mellettem. Hogy minden egyes percben érezteti velem, hogy fontos vagyok neki. 

- Mick... - néztem fel rá.

- Hmm? - hogy kezdjem? Csapjak a közepébe? 

- Mick én... - hebegtem - Mick én azt hiszem beléd szerettem. - csak nagy, mosolygós szemekkel nézett rám. Muszáj mondanom még valamit... Ez van. Ha zavarban vagyok, van, hogy szófosásom van... - Mármint, én még soha nem voltam szerelmes. Minden egyes találkozásunk előtt izgulok. De, amikor végre találkozunk, megnyugszom és a testemet átjárja a melegség. Ha megfogod a kezem vagy csak végigsimítasz az arcomon egy különös bizsergést érzek, amit csak Nálad tapasztalok. Nem érzem magam egésznek ha Te nem vagy velem... Nem tudom, hogy milyen érzés szerelmesnek lenni, de úgy gondolom, hogy valami ilyesmi lehet. - Mick még néhány másodpercig bámult rám majd az ajkait az enyémekre tapasztotta. Ezzel viszonozta a vallomásomat.

- Már féltem, hogy soha nem fogod mondani. - kezdte miután elváltunk. - Vagyis nem attól, hogy nem mondod hanem, hogy nem érzel irántam úgy, ahogy én irántad. Azt hittem, hogy elrontottam, aznap, mikor bevallottam neked az érzéseimet. Nem említetted meg utána, így én sem mertem. 

- Én is féltem szóba hozni... Olyan hülyék vagyunk. - ráztam meg a fejem. - Szerinted ha nem éreznék irántad semmit, most itt lennék? 

- Hát... Nem. 

- És még, hogy a nők kombinálnak. - nevettem ki. Mire Ő csak megpöckölte az orromat. Már éppen indulni készültünk, mikor megragadta a csuklómat, magához húzott és mélyen a szemembe nézett.

- Én is szeretlek Evelyn. Tiszta szívemből! - csókolt meg újból.

Jó pár órát töltöttünk még a városban. Egy idő után arra lettünk figyelmesek, hogy az idő nagyon lehűlt, erősen fújt a szél és beborult. Nem volt mese, tudtuk, hogy percek kérdése és leszakad az ég. És valóban így történt. Szerencsére nem voltunk messze attól a helytől, ahol hagytuk az autót, szóval futásnak eredtünk de még így is bőrig áztunk. Vacogva és csurom vizesen szálltunk be az autóba, ahol egyszerre tört ki belőlünk a nevetés, mikor egymásra néztünk. 

- Na ennyit a romantikus-bevallom-mit érzek napunkról. - mondtam kuncogva.

- Nem baj. Ez így volt buli. Kivéve, hogy te mindjárt megfagysz... Te jó ég! - váltott rögtön aggódó hangnemre. Lehet, hogy egy kicsit reszkettem. - Induljunk haza, benyomom a fűtést és akkor hátha megmelegszel.

Az esőnek köszönhetően még hosszabbra sikeredett út. Bár rendesen eláztunk, de hála a fűtésnek, tíz perc után már nem akart megfagyni egyikünk sem. Azért remélem nem fogunk megfázni. Ne rondítson már bele a "nyaralásomba" valamilyen nyavalya. 
Hulla fáradtan és nedvesen értünk haza. No nem olyan nedvesen... Autófűtés ide vagy oda, a ruháinkat nem szárította meg, így a hideg anyagok ránk tapadtak, ami valljuk be, nem a legfelemelőbb érzés. Mikor beléptünk az ajtón csak egy gyors köszönés és cipőlevétel után felmentünk a szobájába. Míg ledobálta magáról a pólót és farmert, addig én magamhoz vettem a száraz és kényelmes ruháimat, majd bevonultam a fürdőbe. Imádom azt az érzés, amikor átfagyva beállok a forró zuhany alá. Szinte érzem, hogy felolvadok és a jégcsapok leesnek rólam. Mielőtt nagyon elmerenghettem volna eme fontos gondolatokban, gyorsan kimásztam a zuhanykabinból és megtörölköztem. Frissen és illatosan visszamentem Mickhez, aki az íróasztalánál ült egy szál alsógatyában és a telefonját nyomkodta. A ruháit már feletette a radiátorra száradni.

- Jobb? - kérdezte mosolyogva, mikor becsuktam ajtót.

- Sokkal. Most már nem félek attól, hogy le fognak törni a lábujjaim a hidegtől. Te nem fázol? - csodálkoztam.

- Kicsit. - rántott vállat. - De azért én is elmegyek fürdeni.

Azelőtt, hogy elhagyta volna a szobát elvette a vizes ruháimat és felrakta a sajátjai mellé. Kifelé menet adott egy cuppanós puszit a homlokomra, utána pedig magamra maradtam. Mivel holnap reggel korán indulunk, így most gyorsan összepakoltam azokat a dolgaimat, amire már nem lesz szükségem. Azonban ezzel túlságosan is hamar megvoltam. A már ezerszer körbejárt szobában elkezdtem unni magam így úgy döntöttem, hogy lemegyek a nappaliba, ahol Ginát találtam. Riccardo pár napja már hazament, Corinna pedig nem tudom, hogy merre lehetett. A lány, mikor meglátott, kedvesen invitált, hogy beszélgessünk egy kicsit. Az elmúlt hat napban úgysem tudtunk nagyon kettesben beszélni. Valahogy szóba jött, hogy imád táncolni és, hogy valamikor elmehetnénk, ahogy mondta "csapunk egy csajos estét az idióta pasik nélkül". Azonnal beleegyeztem, de azért megemlítettem neki, hogy nem nagyon tudok táncolni és, hogy az egyetlen olyan esemény, ahol hajlandó voltam nyilvánosan fellépni az a szalagavatós osztálytánc és a keringő volt.

- Ti keringőztök a szalagavatón? - kérdezte meglepetten. 

- Igen. Nálunk az a szokás, hogy a végzősösök keringőznek.  A lányok hatalmas, abroncsos fehér ruhákban, a fiúk pedig frakkban. Igazából ez olyan, mintha első bálozók lennénk Amerikában. 

A nagy habos-babos ruha hallatán teljesen bezsongott és kérte, hogy mutassak neki képet. Gyönyörű csipkézett pántú, nagy abroncsos ruhám volt. Egyszerűen imádtam. Aznap gyönyörűnek éreztem magam a szolid, de kellőképpen csillogó sminkemmel és a beállított frizurámmal. Bár soha nem csinálnám elölről az egészet. Egyszer bőven elég volt. Legközelebb az esküvőmön lesz rajtam ilyen ruha. Amúgy nem éri meg megfulladni abban a csodában. Ginának is nagyon tetszett a ruhám és mondta, hogy valami ilyesmit képzel el majd magának, ha talán egyszer férjhez megy. Millió számra készültek aznap a fotók, amiket szép sorjában mindet meg is kívánt nézni. Épp annál tartott, amelyiken a lányokkal összeölelkezve pózolunk.

- Én ezeket még miért nem láttam? - szólalt meg a hátunk mögül Mick. Egyikünk sem vette észre, hogy lejött, így mindkettőnkre a frászt hozta. Gina majdnem ki is ejtette a telefont a kezéből. 

- Hülye vagy ember?! Majdnem összefostam magam! - rivallt rá a nővére.

- Mi van rossz a lelkiismereted?! - mosolygott rá angyali arccal. Ajajj ismerem már ezt a nézését. Csak akkor szokott így nézni a testvérére, mikor veszekedni készülnek. 

- Még hogy rossz?! Te lopakodtál mögénk, hallgatóztál és néztél bele Evy telefonjába engedély nélkül! - és kezdődik. Egyik pillanatról a másikra átváltottak németre, amiből én egy szót sem értettem. Talán jobb is, mert olyan hevesen vitáztak, amit még én sem produkáltam soha Dórival. De szerintem ők ezt élvezik. Míg a testvérpár egyre jobban belelendült egymást szidalmazásába, addig én azon agyaltam, hogy talán nem is kellene megtanulnom németül... Mert ha esetlegesen Mickkel összevesznénk, akkor inkább angolul kiabáljunk egymással, mint németül. Egyrészt Ő lenne fölényben, azt pedig természetesen nem hagyhatom. Másrészt, ha csak egy kicsit is haragosabban és hangosabban vágna a fejemhez valamit, szerintem azt is megbánnám, hogy megfogantam. Brutál ez a nyelv, igaz a mondás, hogy egy világot le lehetne igázni vele. Ezen elméletemen jót mosolyogtam, majd csak arra eszméltem fel, hogy csönd van. Mindkét Schumacher értetlen fejjel bámult rám. 

- Na befejeztétek? 

- Aha, már egy ideje. De te min mosolyogsz ennyire? - kérdezte Mick.

- Ja semmi-semmi csak gondolkodtam. - legyintettem. - Amúgy min vitáztatok ennyire?

- Azon, hogy ez egy tökfej! - vágta rá Gina.

- Ki a tökfej?! - nenene! Nem folytathatják!

- Jaj ne! Ne kezdjétek megint. - nevettem fel kínosan.

- Ezt még lerendezzük! - "fenyegette" meg nővérét. - Szóval én miért nem láttam azokat a képeket? - mintha mi sem történt volna...

- Azért mert nem kérted, hogy mutassam meg! 

- Hé nem is tudtam, hogy vannak ilyenek! - befurakodott kettőnk közé, majd elvette a nővérétől a telefonomat és újra végignézték. Több képet is kiválasztott, amit "mindenképpen át kell küldenem neki, mert különben harag lesz". Hát, nem sok választást hagyott...

Nem sokkal később Corinna is csatlakozott hozzánk. Nagy bánatomra hatalmas horrorszerető családról van szó, így megnéztük az Ördögűzőt. Vagyis ők nézték, én inkább csak Mickhez bújva, néha-néha felpillantottam, mikor belesúgta fülembe, hogy most már odanézhetek. Bár nem sokat láttam belőle, de tuti, hogy nem fogom engedni a német fiúnak, hogy előbb aludjon el, mint én. Még a végén egyedül maradnék védtelenül a sötétben... Na azt már nem! 
Szerencsére utána a kedvemért és Gina kedvéért, aki szintén nem akkora rajongója horror filmeknek, megnéztünk egy mesét. Mondanom sem kell, hogy ezt sokkal jobban élveztük mi is. Mondjuk a vége felé beszunyálhattam Mick vállán mert csak arra riadtam fel, hogy az arcomat simogatja, a TV-ben pedig a stáblista megy már. Kár, pedig kíváncsi lettem volna a végére. Na majd otthon megnézem.
Mielőtt elköszöntünk a két nőtől, megígérték, hogy mindenképp felkelnek reggel azelőtt, hogy elmennénk mert elszeretnének köszönni rendesen. Ezután jó éjszakát kívántunk, majd felmentünk a szobájába. Mivel már egyszer fürödtünk és nem csináltunk semmi olyasmit, amiben leizzadhattunk volna, így a zuhanyt most kihagytuk. Míg a szép szeműm, gyorsan elrohant a mosdóba, addig én kaptam az alkalmon és átvettem a pizsamám. 

- Meg sem vártál az öltözködéssel? - kérdezte csalódottan, mikor benyitott. 

- Tudod, hogy úgysem hagytam volna, hogy nézd. - vágtam értetlen fejet.

- Tudom, de már a tudat is elég, hogy miközben egy szobában vagyunk, te pucér vagy. 

Csak mosolyogva megráztam a fejem és inkább bebújtam a meleg takaró alá. Igazából onnan nyílik a legjobb kilátás a vetkőző Mickre... A legelején még valamelyest próbáltam álcázni, de most már nyíltan csorgatom a nyálam. Minek titkoljam ha úgyis tudja, hogy nézem? Míg nálam csak a pizsi volt a legkevesebb ruha, addig én már láthattam egy szál boxerben is. Erre Ő csak azt szokta mondani, hogy "ez annyira nem fair". Hát van ez így. Mielőtt magára vette volna az alvós pólóját, addig én megtudtam csodálni a testét. Soha nem gondoltam volna, hogy egy ennyire vékony fiú fog nekem tetszeni. Igaz, még csak 18 éves szóval biztos fog még izmosodni. Amennyire a képeken láttam már most is sokkal edzettebb, mint néhány évvel ezelőtt.
Miután csatlakozott hozzám, lenyomta az éjjeliszekrényén lévő lámpát én pedig szorosan hozzábújtam. Kint még mindig nagyon hideg volt, a házban pedig nem ment a fűtés így Mick vált az én szuszogó fűtőtestemmé. Betartottam a szavam és nem engedtem neki, hogy előttem elaludjon. De mázlija volt, hisz szinte ahogy elhelyezkedtünk, én már aludtam is.

Reggel hatkor csörgött az a rohadt ébresztő. Azt sem tudtam, hogy hol vagyok és szerintem Mick sem tudta volna, ha egyáltalán megébredt volna a száz decibellel üvöltő Axl Rose hangjára. Hogy az anyámba nem kap szívrohamot minden reggel? Az enyém konkrétan majd kiugrott a helyéről, annyira megijedtem. Erre Ő még csak fel sem ébred rá. Mivel az oldalunkon feküdtünk és szorosan magához ölelt, idő volt mire lehámoztam a kezeit magamról. Persze az a nyamvadt telefon az Ő oldalán volt, így kénytelen voltam átmászni rajta, hogy elhallgattassam Axlt. Imádom a hangját de nem hajnalban. Az erőmből már nem futotta, hogy vissza is másszak így ott maradtam, keresztbe feküdve rajta. Hátha erre felkel és igazam is lett. 

- Mit csinálsz Evy? - nyögött fel. 

- Kinyomtam a retkes ébresztődet mielőtt mindketten halláskárosultak leszünk! 

- Csörgött az ébresztőm? - kérdezte csodálkozva. Hihetetlen, hogy nem hallotta... - De miért fekszel rajtam keresztbe? 

- Csak nem gondolod, hogy kimászok az ágyból?! Így sokkal kényelmesebb volt.

- Neked. De nekem szétnyomod mindenem. Úgyhogy feküdj szépen vissza... Vagy várj csak. - a kezét a fenekemre csúsztatta... - Visszaszívom. Ennél jobb kéztartót kitalálni sem lehetett volna. 

Többször is lelöktem a kezét, de Ő mindannyiszor visszatette. Mivel teljesen kiment az álom a szememből, a fáradtság helyét az izgalom vette át. Mick tiltakozása ellenére törökülésbe helyezkedtem el mellette és elkezdtem bökdösni. Egyrészt, hogy ne aludjon vissza, másrészt, hogy mondja el hova megyünk, harmadrészt pedig mert jól esett piszkálni. 

- Hova megyüüüünk? - kérdeztem sokadszor.

- Nem mondom meg. Meglepetés.

A két kezemen nem tudom megszámolni, hogy hányszor folyt le köztünk ez a párbeszéd míg Mick betette a kocsiba a táskáinkat. Tuti, hogy az idegeire mentem de csak csendben tűrt. Corinna és Gina ígéretükhöz híven felkeltek hozzánk, hogy el tudjanak köszönni tőlem. Mindketten alaposan megölelgettek és kérték, hogy minél hamarabb látogassam meg őket újra. Remélem össze fog jönni. Még megígértük, hogy vigyázunk magunkra és, hogy telefonálunk ha odaértünk. Tehát ők tudják, hogy mi az úti cél. Na szép... Már vagy negyed órája úton voltunk, mikor már nagyon nem bírtam magammal. 

- Mick, Szerelemem... - kezdtem édes hangon. - Hova megyünk? 

- Majd megtudod Édesem! - nevetett fel és egy csókot lehet az ajkaimra, mikor megálltunk az egyik piros lámpánál. 

Az teljesen tiszta, hogy elhagyjuk Glandet. Ezt már korábban is sejtettem, hisz mit csinálnánk itt további három napot?! De az útvonal, amin haladtunk egyáltalán nem volt ismerős. Szokásomhoz híven mindenre rácsodálkoztam, csak sajnos az idő még mindig pocsék volt. Be volt borulva, erős szél fújt, én pedig amúgy is fázós vagyok, szóval kértem Micket, hogy kapcsolja be a fűtést. A kérésemnek eleget is tett, de csak nagyon lassan melegedtem fel így, amikor csak tehette az egyik meleg kezét folyamatosan vagy a combomon tartotta, vagy csak fogtam, hogy az is melegítsen. A kézfejét cirógattam és most alaposabban is szemügyre tudtam venni. Gyönyörű hosszú ujjai vannak, ápolt körmei, ami csak még vonzóbbá teszi. Az eres karjaiért pedig egyenes megőrülök. Szerintem valamilyen kézfétisem van, annyira meg tud babonázni. Már több órája utazhattunk, mikor tisztes távolságból megláttam a már távolról megfigyelt hegyeket. Úristen ez nem lehet az, amire gondolok. Ahogy egyre haladtunk egyre inkább megbizonyosodtam. De bizony Oda visz! Még a legeslegelején említettem neki, hogy apukám egyszer járt az Alpokban és, mikor megmutatta a képeket, rögtön eldöntöttem, hogy majd ha az időm és a pénzem is engedi, mindenképp elfogok menni egyszer oda. Hihetetlen, hogy erre emlékszik. Még magam is elfelejtettem, hogy mondtam neki. És most elhozott. Legszívesebben sikítottam volna örömömben. Hát még mikor leparkolt a ház előtt, ahol feltehetőleg meg fogunk szállni. Egyszerűen nem tudtam megszólalni, mikor kiszálltam a kocsiba. Én a látványon döbbentem meg, Mick pedig azon, hogy egy hang sem jön ki a torkomon. Azért az is ritkaságnak számít, ha nem jár a szám. A ház pont úgy nézett ki, mint a filmekben. Méretes vidéki "házikó", a háttérben egy kristálytiszta patak, fenyvesek és hegyek. Maga a tökéletesség. Kitett magáért ez a fiú. Mindannyiszor rá kell, hogy döbbenjek, hogy milyen mázlista vagyok. Önző vagyok mert soha nem segítek kipakolni a kocsiból de nem tehetek róla! A lábam egyszerűen a földbe gyökerezett. Csak akkor ocsúdtam fel, mikor egy szolid mosollyal az arcán elém állt. 

- Nem mondhatod komolyan, hogy idejöttünk! - mondtam hitetlenül. 

- De. Remélem tetszik. - simított végig az arcomon. 

- Hogy tetszik-e?! Imádom! Mindjárt elsírom magam...

- Ne sírj! Mosolyogj. Akkor vagy a legszebb. - adott egy mély csókot majd bementünk mert hideg volt. 

Mikor beléptem a házba tényleg úgy éreztem magam, mintha egy romantikus film főszereplője lennék. Elegáns és letisztult volt minden. Nem feszengtem, hogy egy gazdag helyen járok, sőt! A első perctől kezdve otthonosan éreztem magam. Lehet, hogy ehhez Micknek is volt némi köze... A nappaliban van egy gyönyörű fehér kandalló. Valamiért ez nagyon megfogott, nem tudom, hogy miért. Pedig nincs hiány szép szobákból és tárgyakból. 
Ahol aludni fogunk, csak egy egyszerű szoba. Van benne egy hatalmas franciaágy, tükör és szekrények. Látszik, hogy csak vakációzáshoz használják ezt a házat.

- Annyira szeretlek! Hogy lehetsz ennyire csodálatosan fantasztikus cukipofa? - karoltam át a nyakát. 

- Megérdemled! Ez az én ballagási ajándékom számodra. Ha már nem tudok elmenni rá... - pár nappal korábban megkérdezte, hogy Magyarországon, hogy szokás elbúcsúzni az iskolától. Mikor elmagyaráztam neki és elmondtam a dátumot is, rájött hogy akkor versenyhétvégéje lesz így nem tud eljönni. Láttam rajta, hogy nagyon bántja de megnyugtattam, hogy semmi érdekesről nem fog lemaradni. Meg majd kap róla képeket. 

Talán a hely van rám ekkora hatással vagy az, hogy szorosan összesimultunk, de hevesen az ajkaira tapadtam. Olyan érzésem volt, mint a legelső napomon Glandben. Úgy látszik ha megérkezünk egy új helyre, mindig így indítunk. Annyi különbséggel, hogy míg ott, egy ideje szenvedélyesen csókolóztunk, csak a derekamnál fogva szorított magához, most viszont a keze lejjebb vándorolt. Egy aprót rá is csapott, majd belemarkolt a fenekembe. Egyértelműen hatással volt rám ez a tette így az egyetlen, amit ebben a pillanatban tehettem az az, hogy beleharaptam az alsó ajkába. Ennek köszönhetően azonban, még inkább tüzesebb lett. Ha ez egyáltalán lehetséges. Még időben elváltam tőle és hátraléptem. Lesz még egymásra időnk bőven.
Biztos, hogy nem szívesen de kitalálta, hogy menjünk be a városba. Jó is lesz így. Ott azért mégsem eshetünk egymásnak. Mikor beértünk rávettem egy kis városnézésre, de olyan orkánerejű szél volt, hogy ha Mick nem fogta volna a kezem, tuti elrepített volna. Úgy döntöttünk, hogy beülünk egy kis vendéglőbe, ahol kiharcoltam, hogy ezúttal én hívom meg. Nehezen de belement. Könnyű ételeket választottunk mindketten, mivel egyikünk sem volt annyira éhes. Többen megbámultak minket, vagyis inkább azt a fiút, aki az asztalon pihenő kezemet simogatta a hüvelykujjával. Már máshol is feltűnt az emberek reakciója, de nem igazán foglalkoztunk vele, ahogy ezúttal sem. Kellemesen elfogyasztottuk a rendelt ételeinket és kávéinkat. Mielőtt távoztunk volna még kimentem a mosdóba. Ha már ott voltam megigazítottam a hajamat és az elfolyt sminkemet is letöröltem. Mikor kijöttem, Mick épp a pincérnek adta oda a pénzt. Hogy az a... 

- Úgy volt, hogy én fizetek! - mondtam durcásan, miután odaértem és a pincér is magunkra hagyott. 

- Majd legközelebb Drágám. - nyomott egy puszit az orromra és rám adta a kabátomat. Ő is magára vette a sajátját és egy zacskóval a kezében, kézen fogva elhagytuk a helyet. 

- Hát az? - mutattam a zacskóra.

- Gondoltam estére jó lesz. Nincs otthon semmi kaja és nekem már nincs kedvem kimozdulni. Olyan hideg van.

Tény és való, hogy ilyen időben nem lehet jól szórakozni idekint. Így is míg eljutottunk a kocsiig, vagy hatszor fújta a szemünkbe a homokot, a szánk kiszáradt és egyéb finomságok. Jó lesz nekünk most fűtött házban, egymáshoz bújva filmet nézni. Imádom ezeket a nyugdíjas estéket, szerintem olyan hangulatosak. 
Hazaérkezésünk után Mick bekapcsolta a fűtést és a farmerokról a jóval kényelmesebb melegítőkre váltottunk. Kivételesen engedtem, hogy nézze az átöltözésemet. Pont az történt, amit vártam. Leült és tágra nyílt szemekkel figyelte minden mozdulatomat. Mosolyogva közelebb mentem hozzá miután felvettem a nacim. 

- Itt van egy kis nyál. - töröltem le a szája szélét. Nem bírtam kihagyni. Láttam a szemében, hogy magához akar húzni ezért gyorsan otthagytam.

Az éttermi kaját betettem a hűtőbe, hogy ha már egyszer megvettük, ne romoljon meg. A német is csatlakozott hozzám, majd kimentünk a teraszra. Mikor először megemlítette a terasz szót, megijedtem. Hát ez megőrült?! Be fog fagyni a seggünk. Csak, hogy szép nőiesen fejezzem ki magam... De mikor megláttam, hogy ez igazából egy hatalmas üvegekkel körbezárt helyiséget jelent, megnyugodtam. A kilátás valami eszméletlen volt. Csak ültünk a kényelmes kültéri padon, a fejemet pedig az ölébe hajtottam és a hajamat kezdte el babrálni. Élveztük egymás társaságát, a kilátást és csak ritkán szólaltunk. Főleg inkább Ő mesélt.

- Sokszor jöttünk ide, mikor gyerekek voltunk... - mondta halkan. Egy ideig megint beállt a csönd.

De a beszélgetés és a történések még koránt sem értek itt véget.

2017. 09. 14.

Sziasztok!
Meghoztam a legújabb részt. Remélem tetszett Nektek! Véleményeket és kritikákat mindig nagyon szívesen fogadok!
Köszönöm, hogy elolvastátok! :) :*