Miután tegnap este befeküdtem Mick mellé, szinte azonnal el tudtam aludni. Azonban mivel jóval később aludtam el, mint előző nap, nem is ment olyan jól a felkelés. Kezdjük ott, hogy nem én ébredtem fel elsőként. Így a német ki tudta használni ugyanazt, amit én. Vagyis egészen közelről feltérképezhette az arcom minden kis szegletét. De talán neki nem volt olyan nagy önuralma, mint nekem volt, ugyanis arra keltem fel, hogy az arcomat simogatja. Először azt hittem, hogy álmodok aztán, ahogy egyre jobban magamhoz tértem, rájöttem, hogy ez a valóság. Lassan kinyitottam a szemeimet és egy nagyon közel lévő, mosolygós arccal találtam szembe magammal. Annak ellenére, hogy egyértelmű jelét adtam annak, hogy felébredtem, nem hagyta abba a megkezdett tevékenységet. Nem gondoltam semmire, csak mélyen, az imádott világoskék szemeibe bámultam. Azt hiszem soha nem fogom megszokni ezt a látványt.

- Tényleg elég para erre kelni. - mondtam a reggeli rekedtes hangomon.

- Én megmondtam. - vigyorgott rám. - Bocsánat, hogy felkeltettek, de lassan készülnünk kell. - válaszként csak egy összeráncolt szemöldököt kapott, mivel halvány lila gőzöm sem volt, mire kéne készülni. - Tudod, a szülinap miatt.

- Ja tényleg! - nyújtózkodtam egyet, majd igyekeztem minél kecsesebben feltápászkodni, azonban Mick félbeszakította a mozdulatsorozatot.

- Azért nem kell annyira sietni! - húzott vissza a mellkasára. - Még van egy kis időnk egymásra is. - kezdte el simogatni a hátam.

- Uuu ez jó! - próbáltam úgy helyezkedni, hogy minél több helyen érjen a cirógatás. - Álmodtál valami szépet?

- Aha, veled álmodtam. Mint általában mindig, mióta megismertelek. Bár azt már nem tudom, hogy mit csak arra emlékszem, hogy benne voltál.

- Te mindig velem álmodsz? - csodálkoztam el a mondata ezen részén.

- Persze, hisz a nap jelentős részében rád gondolok ezért eléggé egyértelmű, hogy álmomban is velem vagy.

Nem értem, hogy hogyan lehet valaki ennyire csodálatos. Feltornáztam magam az ajkaiig és nyomtam rá egy puszit. Azonban ennyivel nem érte be, a tarkómra vezette a kezét és úgy "kényszerítette" ki, hogy ilyen módon is neki szenteljem a figyelmemet. Mikor már kezdtünk volna belelendülni, gyorsan eltávolodtam tőle és lovagló ülésben helyet foglaltam a csípőjén.

- Talán ezt most annyira nem kéne. - húztam végig a mutatóujjam a mellkasán.

- Igazad van. - de a tekintetéből egyáltalán nem a meggyőződést olvastam ki illetve a kezei is a derekamra vándoroltak. Ezért szélsebesen felpattantam, hogy megelőzzem mindazt, ami már tegnap elkezdődött kettőnk között. Ha csak az előző reggelből indulok ki, soha nem kelnénk ki az ágyból és nem biztos, hogy most lenne akkora önuralmunk, hogy ne csináljunk hülyeséget. Legalábbis én most nem érzek magamból akkora akaraterőt. Csak egy fancsali képet kaptam válaszul, de inkább nem mentem a közelébe mert tudtam, hogy visszarántana.
A bőröndömben kezdtem el kutakodni, hogy találjak valami rendes göncöt, de rá kellet jöjjek, hogy nem tudom, mit kéne felvennem.

- Mit vegyek fel? - néztem rá teljesen tanácstalanul, a még mindig az ágyban fekvő barátomra.

- Valami szexiset, amitől leesik az állam. - vágta rá egy perverz vigyor kíséretében. Ez nem normális...

- A nagyapád születésnapi partijára, ahol az egész családod ott lesz? - húztam össze a szemem. - És ahol nem mellesleg rengeteg férfi lesz...

- Hmm... Talán akkor hagyd meg a szexiset estére, csak nekem. - gondolkozott el majd rám kacsintott.

- Hogyne... Az eszed tokja az lesz szexis. - forgattam meg a szemem. - Na de most komolyan, mit vegyek fel?

Mick csak egy hatalmas sóhajjal a kikelt az ágyból és csatlakozott hozzám a ruhaválogatáshoz. Leült ő is a bőröndöm elé és elkezdte megnézni, hogy milyen pólókat hoztam. Szép sorjában végignézte az összeset, mígnem az utolsó következett. A fenébe! Az alatt van a piros csoda... Ügyes vagy Evelyn, hogy egy átlátszó zacskóba tetted... Ha most megakadályozom, hogy felvegye a ruhadarabot a helyéről, tudni fogja, hogy valamit rejtegetek. De mégsem hagyhatom, hogy meglássa. Mit tegyek? Már éppen nyúlt volna érte, mikor megszólalt a telefonja. Nem lehet ekkora mázlim!

- Jaj az ébresztőm. Elfelejtettem kikapcsolni.

Míg odasétált, gyorsan beszuszakoltam a nadrágjaim alá, amit tuti nem fog átnézni. Majd nem hagyom neki... Visszahuppant mellém és megnézte az utolsót is. Végül kiválasztott egy enyhén nyitott hátú, halványzöld színű, feszülős pólót. Azt mondta, hogy ez illeni fog az alkalomhoz. Hát nem az enyém a világ legjobb barátja?! Köszönetképpen, nyomtam egy csókot az ajkaira. A felsőhöz egy fekete nadrágot választottam, majd azzal és a tiszta fehérneműimmel felálltam a földről. Időközben már Mick is a szekrényében kutakodott és mikor látta, hogy indulni készülök kifelé, elém lépett egy sokat sejtető mosollyal.

- Nem öltözünk együtt? - kérdezte negédes hangon.

- Nem!

- Naaa... Annyira nagyon de nagyon de nagyooon jól esne, ha egy szobában öltözhetnénk át. - rebegtette a szempilláit. Egy jó ideig csak meredten bámultam rá, aztán eszembe jutott valami.

- Olyan gyerekes vagy... - tettem le a ruháimat az ágyára.

- Akkor ez most azt jelenti, hogy... JUHUU! - emelte magasba a kezeit, mint aki épp egy olimpiát nyert meg.

- Azért ne örülj annyira. Azt nem mondtam, hogy nézhetsz is, miközben átöltözök csak, hogy egy szobában leszünk! - a lelkesedése rögtön alábbhagyott.

- Ezt nem mondhatod komolyan...

- Ó dehogynem! - kezdtem el tolni a fal felé, de ő azonnal visszafordult és nagy bociszemekkel bámult rám. Tényleg nem hitte el, hogy nem engedem nézni a vetkőzésemet. - Na, háttal arc Schumacher! Különben kimegyek!

Duzzogva hátat fordított nekem és motyogva hozzátette, hogy az sem változtatna semmit a jelenlegi helyzetén. Ledobáltam magamról a pizsit és, hogy egy kicsit szórakozzak a némettel, direkt úgy vettem fel a bugyimat, hogy az egy kicsit csattanjon, mikor elengedem. Mick erre csak mélyen beszívta a levegőt, én pedig eleresztettem egy elégedett mosolyt. Ezután már nem kínoztam tovább, gyorsan magamra vettem minden ruhadarabot. Persze végig szemmel tartottam, hogy nem-e rosszalkodik, de szerencsére nem. Mikor a zoknijaim is rajtam voltak, Mick elé léptem és megpusziltam az arcát.

- Jó fiú! - álltam lábujjhegyre, hogy meg tudjam borzolni a haját.

- Olyan igazságtalan vagy. - nézett rám szomorúan.

- Tudom. - csókoltam meg, majd elvigyorodtam. - Na, te nem öltözöl át? - azzal a lendülettel lekapta magáról a pólót, nekem pedig tátva maradt a szám. Nem tudtam levenni a szemem a felsőtestéről, ami csak pár centire volt tőlem. Mick láthatta rajtam a döbbenetet, mert odahajolt hozzám.

- A nadrágomat is levegyem? - súgta a fülembe, aminek köszönhetően libabőrös lettem. Nem tudtam rá válaszolni, csak vörös fejjel álltam ott és néztem. A fiú csak elnevette magát, majd háttal fordított magának, pont úgy, ahogy én tettem az imént. Talán jobb is így. Vagy mégsem? Furdalt a kíváncsiság és hatalmas önuralom kellett ahhoz, hogy ne forduljak meg csakhogy egy kicsit leselkedni tudjak...

Mick beágyazott, kiszellőztetett és egy kicsit rendet tett a szobájában miközben én befontam a hajam és kisminkeltem magam. Kaptam egy sornyi bókot, hogy milyen gyönyörű és csinos vagyok. Úgy imádom benne, hogy sosem rest elmondani, hogy mennyire tetszem neki. Azért ez egy lánynak nagyon jól esik.
Dolgunk végeztével lementünk reggelizni. A pulton egy üzenet várt minket Ginától, miszerint kiment a reptérre a barátja elé. Míg mi a pirítósunkat majszoltuk, Corinna érkezett meg frissen mosott hajjal és csatlakozott hozzánk a reggelihez. A nővel csak kedvesen összemosolyogtunk, jelezve, hogy mindketten élveztük a tegnapi kis csevejt. Persze ebből Mick semmit nem vett észre... Mondjuk mit várok, férfiból van. Az ilyen apróságokra ők nem figyelnek oda.
Miután jóllaktunk, nekiláttunk a munkának. Feladatként én a szebbnél szebb kristálypoharak, az egyszerű de mégis annyira előkelő tányérok és evőeszközök elmostam kaptam. Úgy féltem, hogy összetöröm valamelyiket... Biztos vagyok benne, hogy ezeket nem mindennapi alkalmakhoz használják. Amikor már úgy láttam, hogy a több tucatnyi törékeny használati tárgy már nagyjából megszáradt, egy papírtörlőkendő segítségével csillogóvá varázsoltam. Azért adjuk meg a módját. Utána port törölgettem már, amennyi ebben a házban volt... Díszpárnákat igazgattam és ehhez hasonló apróságokat csináltam. Időközben Mick nővére és annak barátja, Riccardo is megérkezett. Amennyit beszélgettünk, remek srácnak tűnik, aki tényleg szereti Ginát. És szó se róla, ennek a lánynak van ízlése...
Mire mindennel végeztünk már csöngettek is. A ház asszonya ment ajtót nyitni és egy magas, jellegzetes arcvonású férfit engedett be, oldalán egy csinos nővel, illetve egy kamasz fiúval és lánnyal. Rajtam kívül mindenki ismert mindenkit, csak én álltam ott, mint aki nem tud semmiről. Egy gyors puszival köszönt mindenkinek, majd hozzám lépett.

- Mi még nem ismerjük egymást. Ralf Schumacher vagyok. A sógor, nagybácsi... Kinek mi. - nyújtotta felém a kezét, miközben kedvesen mosolygott le rám.

- Lendvai Evelyn, örülök, hogy megismerhetem! - fogadtam el a kínálkozó kezet és viszonoztam a gesztusát. Azonban, azokat nem mutatta be, akik vele érkeztek. Nem számít, biztos meg fogom őket is ismerni.

- A nevedből ítélve nem német vagy. - nevetett fel. - Honnan származol? - kezdte szívélyesen a beszélgetést. Ezalatt a többiek is elfoglalták magukat.

- Magyarországról.

- Ott már jártam néhányszor a futamok végett! - bólintott majd halkan felkuncogott. - Baromi erős a pálinkátok.

- Igen valóban! Ha az ember nem vigyáz, könnyen bekancsulhat tőle. - nevettem vele.

Egy jó darabig még beszélgettem a férfival, de a vele érkező nő elhívta valamilyen indokkal. Hát a festett szőke bombázó nem nézett rám túl kedvesen. Pedig semmi olyat nem tettem vagy mondtam, ami miatt neheztelhetne rám. Érdekes.
Szép lassan a vendégek is megérkeztek, akiknek mind be lettem mutatva, mint Mick barátnője. Azért ezt más szájából hallani még jobb érzés, mint csak rágondolni. A szőke fiú végig mellettem volt, hogy ne érezzem magam annyira egyedül.

- Menj nyugodtan beszélgetni másokkal! - súgtam a fülébe. Nem akartam magamhoz láncolni.

- De hát én így is beszélgetek. És különben is, szeretném ha téged is megismernének és, hogy mindenki tudja, hogy hozzám tartozol. - nyomott egy lágy csókot a számra.

Mikor előrefordultam egy nagyon dühös szempár meredt rám. Az a lány volt, aki Ralfval érkezett. Azt már megfejtettem, hogy a srác az a fia, David. Gondolom, akkor a nő a felesége és ő lehet a lányuk. De akkor miért néz rám így? Nem értettem.
Egy óra tájt megérkezett az ünnepelt és a felesége is. A férfi könnyekig meghatódott, mikor belépett az ajtón és meglátta a nagy tömeget, ami csak érte gyűlt össze. Azt követően, hogy a vendégség minden egyes tagját üdvözölte, Mickkel az oldalukon, odajöttek hozzám.

- Jó napot kívánok! - mosolyogtam rájuk bájosan.

- Szervusz kedvesem! Rolf vagyok, ő pedig a feleségem Susan.

- Örülök, hogy megismerhetem önöket. Evelyn. - fogadtam el ismét kézfogást.

- Hát még én! Nagyon boldog voltam, mikor hallottam, hogy az unokám végre hazahozott egy lányt. És ahogy nézem nem is akármilyet. - erre csak elnevettük magunkat mindhárman. Én egy kicsit zavaromban is kacagtam.

- Papa... Ne hozz már zavarba... Se Evyt... - mondta Mick mosolyogva.

- Jól van jó, elnézést kérek.

- Ugyan, semmi gond! Ó majd elfelejtettem, Isten éltesse sokáig!

- Köszönöm, kedvesen. Megyek üdvözlöm még a többieket. Remélem még tudunk beszélni. - azzal pedig otthagytak minket.

- Jófej nagyapád van. - Mick csak mosolyogva bólintott.

A nap folyamán sikerült elvegyülnöm, sokakkal váltottam néhány szót. David is odajött bemutatkozni és csevegtünk egy ideig. Azonban volt egy pont, amikor egyedül maradtam. Úgy döntöttem nem pofátlankodok oda senkihez sem, így csak csöndben figyeltem az embereket. Viszont megakadt a szemem valamin. Vagy inkább valakin... A korábbi szúrós szemű lány arckifejezése most egészen más volt. Úgy nézett ki, mint aki meg van babonázva. Követtem a tekintetemmel, hogy merre néz. Megállapodtam az éppen az unokatestvérével beszélgető Micken. Az nem lehet... De hát nem állt körülöttük más...
Ezután többször is odafigyeltem erre, és valóban igazam volt. A lány olyan szerelmesen nézett a barátomra, hogy az már ijesztő... De hát ők nem unokatestvérek?

- Figyelj csak Gina. - léptem oda hozzá. - Ki az lány? - böktem a fejemmel abba az irányba, ahol állt.

- Jaa ő csak Ralf új nőjének a lánya, Victoria. Kicsit beképzelt egy csaj, de gondolom ez már feltűnt, hisz nem mutatkozott be se ő, se az anyja...

- Igen, de nézd. Nem olyan mintha odalenne Mickért? - nézett újra oda, ahol ez a Victoria épp elmélyülten figyelte a Davidnek magyarázó kék szemű szőkémre.

- És tényleg. Ez nagyon fura... - rázta ki a hideg. - Hát peche van a kislánynak... Mivel ott vagy neki te plusz az öcsém nem igazán kedveli...

- Miért nem?

- Mert nagyképű és egy kicsit talán rosszindulatú is...

- Vigyáznom kellene vele?

- Nem hiszem, de hallod menj oda és öleld át. Hadd szórakozzak egy kicsit az arckifejezésén. - nevetett fel ördögien. Beleegyeztem azzal a feltétellel, ha elmeséli, hogy milyen volt.

Megfogadva Gina "tanácsát", odaléptem Mickhez, aki gondolkodás nélkül magához húzott. Csak fél szemmel néztem Victoriára, aki ha szemmel ölni tudna, már tuti nem élnék. Hát ez van. Ragaszkodok ahhoz, ami az enyém! Ezután sértődötten hátat fordított nekünk és odament az anyjához. Ginára pillantottam, aki a hüvelykujját mutatta felém egy hatalmas vigyorral az arcán. De fogadni mernék, hogy akik az események közvetlen közelében voltak, semmit sem vettek észre az előbb történtekből.

Este nyolckor az ünnepelt is távozott. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fogom magam érezni. Annyira kedves volt velem mindenki, úgy éreztem mintha én is családtag lennék. Mick válasza erre az volt, hogy mert az is vagyok. Na jó, talán annyira még sem volt olyan kedves mindenki. Victoria végig "utállak te hülye kurva" fejjel nézett rám. Hát nem kedvelhet mindenki. Mellesleg nekem sem volt szimpatikus.

A torta olyan mennyei volt, mint ahogy elképzeltem. Többször is koccintottunk a szülinapos jó egészségére, így a végére elég hangossá vált a társaság. Rolf és Ralf mielőtt elmentek, megígértették velem, hogy legközelebb is elmegyek ilyen családi eseményekre. Biztosítottam őket, hogy ha meg leszek hívva, akkor számíthatnak rám.
Mikor a szűk család illetve én és Riccardo maradtunk a házban, megegyeztünk, hogy csak nagyjából takarítjuk el a romokat. A szemetet kidobtuk, a törékenyebb dolgok megtisztítását inkább holnapra hagytuk, valamint bepakoltak a mosogatógépbe.
Mivel mindenki ki volt purcanva, korán elköszöntünk egymástól. Ezúttal megengedtem Micknek, hogy menjen ő előbb fürdeni. Nem tiltakozott, de hamar elkészült így én is elmentem felfrissülni. Egy kicsivel több ideig voltam bent, mint ő mivel muszáj volt hajat mosnom. Vizes hajjal szálltam ki a zuhanyrózsa alól, gyorsan megtöröltem a testem és a hajam, majd felcsavartam a fejemre a törölközőt, hogy addig is száradjon. Alaposan megmostam a fogam, majd bekentem mindenféle kencékkel az arcom, hogy még véletlenül se legyek ragyás.
Már majd fél órája a fürdőben voltam, mikor visszatipegtem az ideiglenes szobámba, még mindig nedves hajjal. Egyáltalán nem volt kedvem megszárítani. Azt hittem, hogy Mick már régen alszik, de mikor beléptem az ablak előtt állva találtam. Annyira halk voltam, hogy fel sem tűnt neki, hogy megérkeztem. A ruháimat csak letettem és mielőtt odamentem volna hozzá, alaposan szemügyre vettem. Hmm... Csinos feneke van. Hogy lehet, hogy ez eddig nem tűnt fel?! Elindultam és szegény összerezzent, mikor hátulról átöleltem. Maga elé húzott, hogy rám tudjon nézni.

- Vadító ez a vizes haj. - tűrt egy tincset a fülem mögé. - Jól érezted ma magad?

- Igen, nagyon. Mindenki nagyon aranyos volt velem. Nem éreztették velem, hogy nem tartozok oda. Mondjuk az a Victoria nem volt túl szimpi... - mondtam cselesen.

- Miért?

- Olyan csúnyán nézett rám...

- Komolyan? Fel sem tűnt. - na mit mondtam...

- Amúúúgy... Hát... Ööö... Mondták már neked, hogy milyen szép kerek feneked van? - haraptam be egy picit a számat. Hatalmas szemekkel nézett rám majd egy kaján vigyor ült ki az arcára.

- A tiéd is nagyon tetszik. - mikor nézte meg?! Azonban mielőtt még meg tudtam volna kérdezni, a számra tapadt. Szenvedélyből oly annyira nem volt hiány, hogy a fenekemnél fogva felemelt, persze nem szalasztotta el, hogy belemarkoljon egy aprót, és az ágyra tett. Egy pillanatig sem váltunk el egymástól. Nem tudom mi üthetett belénk de most sokkal gyorsabban haladtunk mindennel, mint tegnap. Az egyik lábamat ismételten felhúztam és valamivel erősebben végigsimított rajta többször is. Azonban ezúttal nem állt le itt. A fenekemen is többször végighúzta az ujjait. A számról áttért a nyakamra, amit nedves puszikkal hintett be. Helyenként egy kicsit meg is szívta, de nem annyira, hogy nyoma maradjon. Halk sóhajok törtek fel belőlünk és a szobát a zihálásunk töltötte be. A keze hirtelen felvándorolt a pólóm aljáig, ami alá már készült benyúlni de én még időben észbe kaptam.

- Mick... Mick... - toltam el a mellkasától fogva. - Én még nem... - néztem mélyen a szemébe.

- Ó... - jött ezúttal ő is zavarban, majd lemászott rólam. - Basszus, mi ütött belém... Ne haragudj Evelyn. - temette el arcát.

- Hé, én is ugyanúgy akarom, mint te csak... Csak még nem érzem magam késznek rá és talán egy kicsit gyorsan haladunk... - Mick bólintott és még számtalanszor bocsánatot kért, persze ok nélkül.

Miután nagyjából megnyugtattam, teszem hozzá, újra, inkább lekapcsoltuk a lámpát és megpróbáltunk elaludni. De nem ment. A német is rengeteg forgolódott, ahogy én. Egy igen hosszú szenvedés után, csak feküdtünk egymás mellett, mire a kezét rákulcsolta az enyémre.

- Jó éjszakát, Gyönyörűségem!

2017. 09. 11.

Sziasztok!
Hamarabb megírtam az új részt, mint terveztem. Remélem tetszett nektek!
Várom a visszajelzéseteket, észrevételeiteket a fejezettel kapcsolatban.

Köszönöm, hogy elolvastátok! :) :*