Sziasztok!
Kicsit későn de itt vagyok a következő résszel, de még előtte szeretnék egy kis magyarázatot adni ezzel kapcsolatban.
Nem látom értelmét tovább „húzni” ezt a sorozatot, hiszen a legtöbb és legfontosabb témákat nagyjából mind leírtam, ugyan még pár részt hozok ezen kereket belül, hogy nagyobb képet kapjatok, hogyan képzeltem el a Bangtannal a családot, de szerintem nagyobb hangsúly lesz a gyerekek életén.
Nagyjából úgy terveztem, sőt szeretném mindenképp teleírni ez a köttetett is, de ez amit mondtam a részekkel kapcsolatban, max plusz még 2-3 fejezetet foglal magába, tehát még a 90 fejezetet sem fogja elérni ez a gyűjtemény. Ötletem nincs mivel tudtam a fennmaradt részeket betölteni, így akinek van valami kis ötlete (lehet az bármi) kérem, valamilyen formában tudassa velem. Vagy akár azt is, ha nem akarjátok, hogy többet írjak velük. Végül is elég sok reakciót szültem már xD, igazán nehéz valami ujjat, egyedit alkotni.

Ryuji és Junghwa
Junghwa gyorsan kopogtatott a bejárati ajtón, majd izgatottan az ajkába harapott, miközben arra várt, hogy valaki kinyissa.

– Igen? – mondta Jin, miközben kinyitotta az ajtót, és mosoly jelent meg az arcán, amikor látta, hogy Jungkook lánya az. – Junghwa, szia!

– Szia Jin bácsi – válaszolta a lány, és egy apró mosollyal üdvözölte a férfit.

– Gyere csak be – intett Jin a mögötte lévő házba, Junghwa pedig bólintott, mielőtt előrelépett és belépett. – Nem tudtam, hogy ma átjössz. Ryuji általában előre elmondja nekünk.

– Nem tudja – magyarázta a lány. – Ez amolyan pillanatnyi döntés volt.

– Ó – bólintott Jin. – Nos, fent van a szobájában – intett fejével, hogy nyugodtan menjen.

– Köszönöm Jin bácsi – bólintott utoljára, majd megfordult, és elindult a lépcsőn Ryuji szobájába. Azonnal a folyosón a bal oldali harmadik ajtóhoz ment, majd halkan kopogott.

– Gyere be – mondta a fiú, és elcsavarta az ajtón lévő gombot, kinyitotta, és bedugta a fejét.

– Hé – suttogta, és Ryuji felnézett az asztalán heverő házi feladatból, majd széles mosoly jelent meg az arcán a lány láttán.

– Junghwa, szia – köszönt a tinédzser, és intett a kezével, hogy jöjjön be. A lány belépett, és becsukta maga mögött az ajtót, mielőtt odament, ahol ö ült. – Mit csinálsz itt? Azt hittem, ma otthon pihensz.

– Megmondtam neki – fakadt ki a lány, és Ryuji szemei ​​elkerekedtek, ahogy azonnal rájött, mire gondol.

– És?
– Pontosan úgy reagált, ahogy mondtad – morogta Junghwa, miközben a könnyek elkezdték elhomályosítani a látását. Ryuji azonnal felnyúlt, megtörölte a szemét.

– Gyere, ülj le és beszéljünk – utasította a fiú, miközben felállt a székről, megfogta a kezét, és az ágyához vezette. Először leült, majd lehúzta maga mellé, egyik karjával a dereka köré fonta, míg a másikkal a kezét fogta.

– Szóval, hazamentem, és elmondtam apámnak, hogy beszélnem kell vele és az anyámmal is – kezdte szomorúan a lány – Úgy kezdtem, ahogy javasoltad, azzal, hogy elmagyaráztam nekik, mennyire szeretnék gyakornok lenni, és hogy ez az egyetlen dolog, amiben látom magam.

– És mit mondott Kook bácsi? – kérdezte Ryuji.

– Azonnal nemet mondott. Mintha nem is hallott volna semmit, amit addig mondtam.

– És mit mondtál ezek után?

– Nos, belegondolt abba, hogy milyen nehéz volt neki, apádnak és a nagybátyáinknak, és mennyire nem akarja, hogy ez megtörténjen velem – folytatta a lány figyelmen kívül hagyva a fiú kérdését. – Ezek után talán azt mondtam volna neki, hogy irracionális diktátor.

– Tessék? – dörmögte Ryuji és abban a pillanatban olyan volt akárcsak édesapja, mikor anno a csapattagokat vette kérdőre egy-egy csínytevések után.

– De ő kezdte esküszöm – vágott vissza sértődötten.

– És ezt a szemébe kellett mondanod?

– Természetesen – vont vállat, mintha ez lenne a világ legnyilvánvalóbb dolga.
– Nos, ez megmagyarázza, hogy miért nem hallgat rád, vagy nem vesz komolyan – mutatott rá Ryuji. – Ha így reagálsz dolgokra, az csak még több okot ad neki arra, hogy gyerekként bánjon veled.
– Nem viselkedem gyerekesen – vágott vissza a lány, és a szemeit forgatta. – Csak szenvedélyes vagyok. Mindenki, aki ismer, tudja, mennyire szeretnék fellépni és idol lenni, miért nem látja ezt?

– Csak a legjobbat akarja neked, ezt te is tudod.
– Nem a legjobb számomra, ha megakadályoz abban, hogy megvalósítsam az álmomat – suttogta, kirántotta a kezét Ryuji tenyeréből, és keresztbe tette a karját a mellkasa előtt. A fiú felkuncogott, és a lány vállára tette az állát.
– Haragszol rám? – kérdezte az egyértelműt.
– Igen, mert egyetértesz vele, és az ő oldalára állsz – nyöszörgött gyerekesen.
– Ez nem igaz Junghwa, csak próbállak figyelmeztetni a hibáidra.
– De – kezdte volna a lány azonban Ryuji nem hagyta, hogy félbe szakítsa.
– Semmi de Junghwa, ha igazán az álmodnak akarsz élni, bizonyítsd be édesapádnak, hogy erre születtél. De az nem fog menni ilyen hozzáállással. – természetesen nem esett jól a lánynak ezek a szavak, de pár perc után rákellet jönnie, hogy igaza van, és hogy kimutassa mennyire hálás, odahajolt a fiúhoz majd az ajka sarkába adott egy apró kis puszit.

Jihoon és Jangmi

– Ha a hosszú körmeid még egyszer megkarcolnak, az Istenre esküszöm – fenyegetőzött Jangmi, és dühösen mosolygott, amikor érezte, hogy Jihoon mellkasa a hátához simul a nevetéstől.
– Sajnálom, Jangmi – mentegetőzött, és egy gyors puszit nyomott a lány nyakára, majd megölelte, már amennyire tudta így feküdve. Mindketten a lány ágyán feküdtek, míg a laptopja a másik oldalon kapott helyet, a képernyőn pedig a Netflix villant meg.

– Miért vagy ennyire izgult ma?

– Nem tudom – felelte Jihoon túl lelkesen, a lány pedig válla fölött zavartan felhúzott szemöldökkel nézett rá. – Oké, csak néhány napja jár a fejemben valami.

– Várj – szólt közbe Jangmi, és visszafordult, hogy leállítsa a filmet, amit éppen néztek, aztán teljesen megfordult, és a hátára feküdt szembefordulva a fiatal férfival – Mire gondolsz?

– Nos, azon tűnődtem – kezdte, könyökével Jangmi feje mellé, arcát pedig a kezére tette. – Mit gondolsz a bálról?

– Jihoon, tudod, mit érzek a bál iránt – horkant fel a lány. – Nem látom értelmét.

– Akkor sem, ha én lennék a randevú partnered?

– Sajnálom, de nem – rázta a fejét. – De miért kérdezed? Azt hittem, már beszéltünk erről.

– Én meg azt hittem, egyből félbeszakítasz és nem érdeklődsz – mutatott rá Jimin fia a tényekre.

– Akkor örülj, hogy megkíméltelek a szívfájdalomtól – próbált viccelni Jangmi, de egyből abbahagyta, ahogy észrevette a fiú arckifejezését. – Mi a baj?

– Csak nem értelek. Hónapokkal ezelőtt még azt vitattátok a barátnőiddel, hogy mennyire el akarsz menni a bálra. Mi változott hirtelen?

– Ami megváltozott, az mi vagyunk Jihoon – mosolygott mire a fiú értetlenül húzta fel szemöldökét – Sokkal közelebb kerültünk egymáshoz.

– De nem lenne ez még inkább ok arra, hogy el akarj menni?

– Nem akartam, hogy rossz ötlet legyen, oké? – fakadt ki bosszúsan, és nagyot sóhajtott, amikor rájött, mit is mondott.

– Mi a fenét jelent ez? – kérdezte Jihoon, miközben egyenesbe tolta magát majd felült.

– Semmit – motyogta zavartan.

– Nyilvánvalóan jelent valamit, ha nem akarsz róla beszélni – vágott vissza Jihoon. – Nem akartad elhinni, hogy komolyan te érdekelsz és senki más? – válaszként a lány bólintott, hiszen valóban így gondolta. Szinte együtt nőttek fel, ahogy a csapat többi tagjainak a gyerekével, és álmodni sem mert róla, hogy egyszer Jihoon nem gyerekkori barátként fog rá nézni. – De ez butaság Jangmi, hiszen akkor nem közeledtem volna feléd, nem kisértelek volna haza minden este az edzésed után, nem vittelek volna moziba, nem csókoltalak volna meg és nem feküdtem volna le veled jagi.

– Ezt ne mondd ki ilyen hangosan – gyorsan a tenyerét a fiú ajkaira tette, mivel tudta, hogy apja az ilyen témákra szinte azonnal ugrik és még a ház másik végéből is meghallja. És milyen igaza is volt, Hoseok szinte azonnal benyitott a lánya szobájába, megzavarva a fiatalokat, mikor épp megcsókolni készülték egymást.
– Le a kezekkel a lányomról, te kis… – azonban nem tudta befejezni mivel a lány anyja fenyegetően nézett rá.
– Mit mondtam neked Jung Hoseok? Hagyd őket romantikázni – lépett közelebb férjéhez és megragadta a kezét.
– De ne az én hercegnőmmel romantikázzon – duzzogott de azonnal befejezte, amint felesége rácsapott fenekére, amire a két fiatal csak hangosan felnevetett.
– Azt hiszem megyek megnyugtatom apudat, utána meg beszélünk a bálról – csókolta meg röviden a lány ajkait majd a felnőttek után ment.

Myung és Jaehwa

– Istenem, gyerünk – könyörgött Myung, miközben megragadta a lány karját, és alaposan megrázta. Jaehwa azonban mozdulatlanul állt, tekintete megakadt a kezében tartott papírlapon. – Mit ír?

– Én, nem jutottam be – mormolta, és Myung szíve összeszorult. Míg ö hetekkel ezelőtt megkapta az egyetemre való felvétel tartalmazó levelét, Jaehwa levele csak aznap érkezett meg. Első dolga volt természetesen, hogy felhívta Myungot, hogy együtt nézzék meg az eredményt.
– Sajnálom – mormolta a fiatal férfi, átkarolta a vállát, és csókot nyomott a feje búbjára.

– Nem értem – motyogta. – Elképesztőek az osztályzataim. Hogy nem tudtam bejutni?

– Hé, ez az ő veszteségük – mondta. – Nem akarom, hogy ezen törd magad. – Jaehwa nem válaszolt, csak a kanapéhoz lépett, és lassan leült. Myung a háta mögött követte, majd leült mellé, és a combjára tette a kezét.

– Most amíg te tanulsz én itthon fogok dögleni mint egy elpusztult büdös nyúl – duzzogta a lány.

– Nem megyek az egyetemre – vont vállat, mire a lány rácsapott a karjára.
– Myung, nem – rázta a fejét – Amióta az eszemet tudom, arról beszélt, hogy erre az egyetemre akarsz menni. Nem fogom engedni, hogy tétlenül ülj itthon, velem szenvedve.

– És mióta elkezdtünk randevúzni, arról beszéltünk, hogy együtt megyünk oda – vágott vissza ravasz mosollyal a fiú. – Ha te nem leszel ott, akkor nincs okom arra, hogy ott legyek.

– De szeretsz ott lenni!

– Jobban szeretlek – válaszolta egyszerűen Myung. Jaehwa válla megereszkedett, és csak bámult a barátjára, miközben könnyek szöktek a szemébe. – Miért sírsz? – kérdezte, miközben közelebb lépett hozzá, és a kezébe fogta az arcát.

– Mert – nyöszörgött, miközben a könnyek kicsordultak az arcára. – Nem akarom, hogy a végén neheztelj rám. Mi van, ha szakítunk? Aztán a végén megbánod, hogy engem választottál álmaid egyeteme helyett.

– Kicsim, nyugodj meg – motyogta, és letörölte a könnyeit. – Figyelj, még ha szakítanánk is, nem bánnám meg a választásomat, mert tudom, hogy nem tudsz nélkülem élni.

– Mi?

– Jaehwa, szeretlek. Tudom, hogy te vagy az igazi számomra, és azt tervezem, hogy egyszer feleségül veszlek – ismerte el Myung.

– Én is szeretlek, de nem akarom, hogy úgy érezd, választanod kell – suttogta, miközben a férfi érintéséhez hajolt.

– Ugyan már, bármikor szerezhetek egyetemi diplomát, de igaz szerelem csak egy van és az te vagy jagiya – motyogta ajkaira, majd óvatosan ráhajolt.

– Szeretlek Myungie, de akkor is el fogsz menni az egyetemre. Max én keresek másikat.