*Külső szemszög*

Jimin egy kiskorában őt ért trauma miatt depressziós volt. A banda tudott róla, és támogatták is a fiút, azonban az állapota csak rosszabbodott. Ezt ő senkinek nem mondta, nem akarta hogy miatta aggódjanak. Elfojtott érzései miatt egyre rosszabbul lett. Jimin szerelmes volt JungKookba, de a depressziója miatt magába zárkózott, senkinek nem mondta el az érzéseit.

*Jimin szemszöge*

Egy újabb nap kezdődik, egy újabb nap, ahol szenvednem kell. Megint nézhetem, ahogyan a többiek jól elszórakoznak, és figyelhetem vágyakozva Kookot. Sosem fogom neki bevallani az érzéseimet, mert fölösleges. Úgyis csak elveszteném őt is, mint a családomat. Az igazság az, hogy belefáradtam. Belefáradtam, hogy nem vagyok boldog. Nem látom értelmét az életnek. A többiek nem tudnak róla, de már egy jó ideje kárt is teszek magamban. Jobb is ha nem tudnak semmit, nem kell már értem sokáig aggódniuk.

Gondolataimból Jin hangja szakít ki.
-Jimin, jól vagy? Nagyon elkalandoztál, már 2 perce itt szólongatlak és nem reagálsz semmire.
-Jól vagyok, csak... mindegy. - válaszoltam neki.
-Figyelj... tudjuk hogy depressziós vagy, de csak akkor tudunk segíteni, hogyha mindent elmondasz nekünk. Érted?
-Igen, és nyugi, elmondok nektek mindent, ami fontos. - fáj hazudni neki, de ezt az ő érdekükben is teszem. Így is sok miattam a stressz, nem kell ennél több.
-Jólvan, de ha bármi van, akkor szólj. Most itthagylak, mennem kell ebédet főzni. - ezután a mondat után megsimogatta fejemet, majd bement a konyhába. Én pedig egyedül maradtam. De nem sokáig.

Hirtelen lehuppant mellém a kanapéra JungKook. Már csak ő hiányzott, komolyan mondom. Nem elég, hogy távolról figyelhetem csak, most még beszélni is fog hozzám, amire tudom, hogy nem fogok tudni egy rendes mondatot válaszolni.
-Szia Chim, jól vagy? - szuper, ő is megkérdezte. Akkor most hazudhatok életem szerelmének is egy hatalmasat...
-Jól vagyok, köszi. - adtam meg a kicsit sem igaz választ.
-Biztos? Mindegy, jöttem hogy ne legyél egyedül.
-Köszi, de nem kell itt lenned ha nem szeretnél. Menj vissza játszani a többiekkel, az biztosan izgalmasabb mint velem itt ülni. - reméltem hogy békén hagy, és nem nehezíti meg a dolgomat. Csak miatta élek még mindig, de feladtam a harcot, most nem akarok megint megfutamodni.
-Nem sajnálni akartalak, hanem csak beszélgetni. Vagyis... el kellene mondanom egy nagyon fontos dolgot. Az a helyzet, hogy én... - nem tudta folytatni a mondatot, mert Jin hyung kiabált nekünk az ebédlőből.
-Fiúk, gyertek enni! - a hangja megmentett a beszélgetéstől, amit meghallgattam volna ugyan, de nem baj, könnyebb dolgom lesz így.

Ebéd után gyorsan felmentem a szobámba, mert nem volt kedvem senkivel sem beszélgetni. Ledőltem az ágyamra, és mivel hallottam, hogy valaki közeledik a szoba felé, ezért gyorsan a fal felé fordultam és lehunytam a szememet, ezzel alvást színlelve.

Valaki bekopogott az ajtómon, de ez várható volt. A szememet nem nyitottam ki, tényleg semmi kedvem nem volt most a beszélgetéshez. A kopogtató miután nem kapott választ, ezért bejött a szobába, majd becsukta maga után az ajtót.
-Jimin? - hallottam Kook hangját. Francba.
-Oh, alszol? - vett észre, majd hallottam, hogy közelebb jött az ágyamhoz. A matrac besüppedt mellettem, majd megéreztem kezét, amit derekamon pihentetett. - Chim... tudom hogy alszol, de lehet hogy ez így jobb is. A fontos dolog amit szerettem volna mondani... - vette egy mély levegőt, én pedig csukott szemmel tovább hallgattam őt.- az a helyzet, hogy én szerelmes vagyok beléd. Jimin, szeretlek és aggódom érted. Nagyon aggódom. Nem szeretném, ha bajod esne.- teljesen ledöbbentem, de a szememet nem nyitottam ki továbbra sem. Kezét elvette derekamról, majd hajamat kezdte el simogatni. Csendben könnyezni kezdtem. Nagyon fájt, hogy így kell itthagynom. Nagyon fájt, de nem tehettem mást. Tovább folytak könnyeim, és reménykedtem, hogy nem veszi észre őket. - Jimin, kérlek vigyázz magadra. Ha felébredsz, akkor majd ezt a szemedbe mondom. Jó lenne, ha tudnál erről. Remélem nem fogsz megutálni.- mondata végeztével szorosan megölelt, majd hosszú perceken keresztül csak bújt hozzám. Könnyeim szüntelenül folytak, és a sírást visszafogtam. Kook ezek után felkelt mellőlem, majd már csak az ajtó csukódását lehetett hallani.

Amint becsukódott a nyílászáró, elkezdtem zokogni. Nagyon fájt, hogy itt kell hagynom, de nem bírom tovább. Megvárom az estét, De előtte elbúcsúzom a többiektől Nem fogják érteni az okát, de ezt kötelességemnek érzem megtenni.

Egy pár órát aludtam, majd mikor fölkeltem, akkor gyorsan elindultam a többiekhez. Elsőként Sugát találtam meg a stúdiójában.
-Hyung! - szólítottam meg.
-Oh, szia Jimin. Mondd csak, mit szeretnél? - mosolygott rám kedvesen. Tudtam, hogy zavarom, ezért nem akartam sokáig zavarni.
-Csak szeretnélek megölelni. - mondtam neki.
-Hát, ha neked ettől jobb lesz, akkor gyere. - kitárta a karjait, majd szorosan megöleltem. Miután kimentem a szobából, azután megkerestem a leaderünket. Meg is találtam őt a nappaliban.
-NamJoon hyung, megölelhetlek? - kérdeztem meg tőle is.
-Öhh. Persze, gyere! - kicsit értetlenül nézett rám, de megöleltem őt is. Ezután Jinhez indultam, akit a konyhában találtam meg, miközben Hobival mosogatott.
-Jin, Hobi! - szóltam nekik, mire hátra fordult mindkettő.
-Szia Chim, mit szeretnél? - kérdezett Hobi. Annyira fognak hiányozni...
-Csak szeretnélek titeket megölelni. - mondtam nekik.
-Gyere ide! - szólt Jin, majd szorosan megölelt. Ezután Hobi is megszorongatott, majd folytattam tovább utamat a két legkisebbhez. Őket Kook szobájában találtam meg, éppen animét néztek. Megszólítottam őket, mire mindketten felém kapták a fejüket.
-Kook, Tae, figyeljetek kérlek.- megállítottak a videót, majd kérdőn néztek rám. Nem bírtam Kook szemébe nézni.
-Mi az hyung, mit szeretnél? Jönnél te is animézni? - kérdezte Tae.
-Nem, csak szeretnélek titeket megölelni. - kicsit meglepődtek kérésemen, de odajöttek hozzám, majd először Tae ölelt meg. Utána Kook húzott magához, és láttam, hogy mondani akart valamit, de megelőztem.
-Most mennem kell, további jó délutánt! - köszöntem el gyorsan, majd kisiettem a szobából.

Képtelen lettem volna sírás nélkül újra végig hallgatni a vallomását, ezért siettem. Bezárkóztam a szobámba, majd vacsorára kimentem onnan. A többiek nem szóltak semmit, csendben megvacsoráztunk. Azonban Kook tekintetét végig magamon éreztem. Mikor végeztem megint felsiettem a szobámba, és megvártam amíg  a többiek lezuhanyoznak. valaki kopogott az ajtómon.
-Igen? - kiáltottam ki.
-Mehetsz zuhanyozni, mindenki végzett, már csak te vagy hátra. - szólt Jin.
-Rendben, megyek. - mondtam, majd megvártam míg elmegy az ajtóból. Megfogtam a pizsamámat, és felkaptam azt az egy tárgyat, amire ma szükségem lesz. Csendesen kisurrantam, majd a fürdőben megeresztettek magamnak a kádat. Az ajtóra nem figyeltem, mert gondoltam mindenki alszik már. Hát, tévedtem...

Megtelt a kád, majd elzártam a csapot. Levettem a ruháimat, és belenéztem a tükörbe. Karjaimat és lábaimat vágások ezrei borították. A pengémet kezembe vetten, majd beültem a szinte már forró vízzel teli kádba. Kényelembe helyeztem magam, majd megtettem az első vágást csuklómon. Jól esett. egyre több vágás került a kezemre, aztán mikor már végeztem a kezeimmel, akkor áttértem a lábaimra is. Az is tele lett friss sebekkel, és már éreztem is, hogy ellazulok.

A kádban ülve csökkent a pulzusom és a légvételeim száma is megcsappant. Pár perc és vége minden szenvedésemnek... Ekkor azonban kivágódott az ajtó, és egy ijedt fejű Kookot láttam ott állni. Arca elszörnyedt, majd odarohant hozzám, és kirángatott a véres vízből, és hozzámszólt.

-Jimin, miért tetted? Miért? Áruld el nekem, hogy miért csináltad! - könyörögte sírva. Karjaiban nagyon jól éreztem magam. Örültem, hogy a szerelmem kezében fogok átmenni a túlvilágra.
-Kook... bocsáss meg... - nyögtem oda neki. Folytak a könnyeim, hogy így kellett őt látnom.
-Jimin, szeretlek! Nem akarlak elengedni! Ne menj el, kérlek! - már bőgött, és inkább kiabált nekem, mint beszélt.
-Én is szeretlek Kookie... de nem maradhatok... sajnálom... nem bírom már. Nagyon szeretlek, ezt ne felejtsd el soha! Kérlek... hadd haljak meg a te kezeidben! - mondtam neki.
-Nem... Jimin, te nem halhatsz meg. Nem fogsz meghalni... - hangja kétségbeesett volt, de már nem tudott tenni semmit. - Jimin, és nagyon szeretlek! - miután ezt kimondta, rátapadt az ajkaimra. Viszonoztam csókját, majd pár másodperccel később leállt a légzésem, és szerelmem karjaiban nyelt el engem az örök sötétség...

*Külső szemszög*

Amint Jimin már nem viszonozta a csókot, Kook tudta hogy vége van. Üvöltött és bőgött, nem érdekelte őt semmi, mert majd meghalt a fájdalomtól, hogy elvesztette a számára legfontosabb személyt. A többiek berontottak a helységbe, majd amint meglátták a halott fiút, a leader hívta a mentőket. Tudta hogy nem tehet semmit, de valamihez muszáj volt kezdenie. Jin lerogyott a földre, és ő is bőgött. Tae megölelte Kookot, és ő is sírt. Hobi és Suga elfordultak, mert nem bírták tovább nézni a holttestet, de ők is sírtak. Azon a napon lett vége a Bangtan Boys karrierjének.

Egy alternatív valóságban Jimin nem hal meg, és Kook megmenti. Boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Azonban nem lehet minden happy end... Ebben a befejezésben Jimin meghalt. Nem tehettek semmit sem érte.

Sziasztok! Itt az új könyvem, és tudom, nem egy boldog fejezettel jelentkeztem. Sajnálom, ha valakit megsirattam, de most ez jött össze így elsőre. Remélem azért van, akinek tetszett :))

Nemoo