Minden erőmmel és kitartásommal addig edzettem, amíg végül a padlóra nem hullottam kimerültségemben. Szaporán vettem a levegőt, a szívem majd kiugrott a helyéről, ahogyan a tornaterem mennyezetét bámultam. Úgy éreztem, hogy nem voltam elég jó ma, ez pedig kibaszott nagy luxusnak számított, mivel holnap lesz a bajnoki döntőnk Daegu ellen, és ha beledöglök is, de meg kell nyernünk. Ez az utolsó évem a gimibe, és a csapat számít rám a kapitányukként. Arról nem is beszélve, hogy szeretném megtörni azt a rohadt átkot, ami kezdetek óta a fejünkön van. Minden évben eljutunk a döntőig, általában veretlenséggel megkoronázva, viszont az utolsó meccsen mindig kikapunk. Mégis ami az egészben a legidegesítőbb, hogy mindig Daegu ellen történik mindez. Kim Kibaszott Taehyung meg a hülye csapata, rohadtul elegünk volt már belőlük. Ennek ellenére nevetséges módon a történetünk hasonló volt; egy idősek voltunk és mindketten csapatkapitányok kezdetektől fogva ugyanazokkal a csapattársakkal. Úgy is mondhatnánk, hogy igazi riválisok voltunk, viszont ami a leginkább baszta a csőrömet azaz, hogy mindig ők nyertek. Nem tudom, hogy csinálták, teljesen mindegy volt, hogy mennyire voltunk a toppon, hogy kik voltak a csapatba, hogy náluk kik voltak a csapattagok, mindig nyertek. Az edző persze igyekezett, nem hibáztatott minket, tudta nagyon jól, hogy a belünket is kidolgoztuk, és a szart is megettük volna szárazon, ha ez nyerésre juttatta volna a csapatot, de mindhiába. Mint mondtam, ez valami rohadt átok.

- Gyere, Yoongi – lépett felém legjobb barátom és csapattársam, Namjoon a kezét nyújtva. – Mára ennyi, tartogassuk az erőnket holnapra.

Bólintottam, majd két kézzel beletúrtam tarkómig érő fekete hajamban, végül elfogadva Nam kezét, felkeltem hogy zuhanyozni mehessek. Lekaptam magamról kék mezemet, aminek hátán vezetéknevem szerepelt nagy betűkkel, míg elől a mezszámom, ami a hetes volt, illetve egy nagy Samsung felirat, mivel a Szöuli Samsung Thunders csapat tagja voltam. Imádtam a csapatot, bármit megadtam volna értük, de olyan hülyén hangzott, hogy mi voltunk a villámok, komolyan!

A másik dolog, ami komolyan felbosszantott, hogy az idei döntőt Karácsony előtt egy napra tették. Eredetileg nem így lett volna, de akkora bundabotrány robbant ki tavasszal a Koreai Kosárlabda Szövetségnél, hogy minden teljesen elhúzódott. Először is júliusig torlódtak a dolgok, de mivel nyáron nem tartunk meccseket, mert olyankor minden is szünetel, ezért áttették őszre. Ezután még a bíróság talált valami problémát, illetve úgy nézett ki, hogy több bíró is adott el meccseket, így ez az egész tovább húzódott, egészen december közepéig. Persze itt is voltak viták, hogy akkor már inkább tegyük át az Újévre, de azt hiszem mindenkinek elege lett ebből az egész hercehurcából, így egyöntetűen azt mondtuk, hogy most vagy soha!

Hazafelé fázósan húztam magamon össze a kabátot, már jócskán repkedtek a mínuszok, és a havazás sem állt el hetek óta. Egy egyszerű kis kertes házban éltem, semmi komoly nem volt, bár az ablakban most ott lógtak a karácsonyi fényfüzérek, amit anyával együtt tettünk fel december elején. A szüleim nem voltak jómódúak, de mindenünk meg volt, ami kellett, és én egyedüli gyermekként sosem szenvedtem hiányt semmiben. Mindemellett rendkívül támogatóak voltak, bármiről is volt szó, csak éppen azzal nem hagytak békén, hogy mégis mikor viszek már haza egy tisztességes lányt. Ez valami mumus volt egyébként nálam, mivel hogy egyáltalán nem érdekeltek a csajok. Persze megnéztem párat magamnak, meg elismertem, hogy egy-kettőnek formás mellei vagy rohadt jó segge volt, és nem voltam már szűz sem, elvégre a kosárlabda csapatkapitányaként elég nagy népszerűségnek örvendhettem, mégsem fogott meg soha senki. Arra jó volt, hogy kiéljem a vágyaimat rajtuk, de el nem tudtam volna képzelni egyikkel sem bármi komolyat.

- Milyen napod volt, szívem? – Lépett elém anyukám, ahogy az előszobába belépve levettem a cipőmet, majd a dzsekimet a fogasra akasztottam. Finoman átölelt, és egy lágy anyai csókot hintett az arcomra, mire ugyanilyen gyengédséggel simítottam a vállára. Imádtam a családomat, és kibaszott szerencsésnek mondhattam magamat, hogy ők vannak nekem.

- Fárasztó – sóhajtottam fel gondterhelten, ahogy leülve az asztal elé szedtem magamnak a tteokbokkiból, ami nem rég készülhetett el, mert még mindig forró volt.

- Túl hajszolod magad – mondta aggódva édesanyám, ahogy mellém ült, de abban a pillanatban megjelent apám hatalmas mosollyal az arcán.

- Ne piszkáld már azt a szegény fiút, holnap nagy napja lesz! – vágott finoman hátba apám, ahogy ő is csatlakozott a családi vacsorához. Általában segítek még elmosogatni ilyenkor anyának, vagy leülök apával a tévé elé, hogy kibeszéljük az aznapot, esetleg megnézzünk pár kosár ismétlést a tévében, de most mindketten meginghatatlan határozottsággal a szobámba küldtek, miszerint pihenjem ki magam, és készüljek fel a holnapra. Így tettem, nem akartam nekik csalódást okozni, ahogy eddig se tettem soha.

Hiába zuhanyoztam le edzés után, most vettem még egyet, hogy teljesen eltudjak lazulni, bár már így is előre tudtam, hogy a stressz miatt szinte alig fogok tudni aludni. Belépve a szobámba felhúztam a karácsonyi pizsamám a fürdő után, majd végig néztem a megannyi díjon, amit a csapattal nyertem, és a képeken. Több kupánk is volt, aranyérmünk nem is egy, mivel más meccsekre is jártunk, illetve volt nekem is pár egyéni díjam, de az a rohadt serleg kurvára hiányzott a gyűjteményből, és ez elképesztően felbosszantott. Bezzeg annak a rohadék Taehyungnak már három is volt ekkortájt! Na nem baj, a negyediket nem kapja meg úgy sem, nem leszek hozzá olyan kegyes, hogy végig nyerje a gimis pályafutását. Végül hasonló gondolatokkal feküdtem le, és meglepően egész hamar álomba szenderültem.

Reggel a telefonom csörgésére keltem, Namjoon hívott, hogy itt van a ház előtt, én pedig már rohantam is le, hogy beinvitáljam őt a szüleim legnagyobb örömére, akik kezdetektől fogva imádták legjobb barátomat, akinek jelenleg rózsaszínben pompázott a haja. Mint kiderült elvesztett egy fogadást a szerencsétlen, de így legalább könnyű lesz őt a pályán kiszúrni. Persze egyből dicsérni kezdte a dekorációkat és a karácsonyfát, majd viccesen megjegyezte, hogy most már ideje lesz, hogy a Jézuska hozzon nekem egy normális párt, mire anyám még inkább egyetértett vele, mint eddig valaha. Nem hiszem el, hogy már ő is kezdi.

A meccs este hatkor kezdődött, szerencsére nem kellett utaznunk, hiszen itt volt Szöulban, mivel tavaly mi mentünk Daeguba, így most hazai pályán lehettünk. Mire kettőt pillantottam már közeledett a három óra, így apa elvitt minket a csarnokba, ahol játszani fogunk, mert még mindenképpen gyakorolni akartam egy kicsit, illetve beszélni a csapattal, na meg örültem a kocsinak, elvégre majd befagyott a seggem. Másik jó barátom is már ott volt, aki szintén az egyik legjobb kosaras volt, és amint meglátott egy hatalmas öleléssel köszöntött.

- Minden rendben lesz, Yoongi – suttogta a fülembe, miközben megpaskolta a hátamat. – Ezt most nem veszítjük el!

- Köszönöm, Hoseok – viszonoztam kedves mosolyát, de akkor sem tudtam megnyugodni. Minden porcikám remegett a stressztől, miközben a meccs száz változatát játszottam le magamban minden percben.

Úgy négy felé járhatott az idő, amikor egy nagy fehér busz jelent meg egy kék pegazussal az oldalán. Gondterhelten felsóhajtottam; hát megjöttek. Lassan szálltak le egyesével, miközben több riporter is megkörnyékezte őket, de csak az egyikük állt meg; Kim Taehyung.

- Mit gondol a mai meccsről, felkészültnek érzi magát és a csapatát? – nyújtotta felé a mikrofont egy középkorú férfi, aki mikulássapkát viselt, mire Taehyung egy fölényes mosollyal válaszolt.

- Eddig zsinórban háromszor ütöttük ki a Samsung Thunderst a döntőből, azt hiszem ez mindent elmond – felelte lekezelően, majd hátat fordítva a tömegnek bejött az üres csarnokba.

Éppen a pálya közepén álltam, amikor megpillantottam őt. Sötétbarna haja hullámosan omlott az arcára, szemében kihívó fény csillant, amint meglátott engem, és mintha magasabb és szálkásabb lett volna a tavalyi év óta. Mindenki elment mellettem, a legtöbben még csak rám sem néztek, de ő megtorpant közvetlen előttem, majd lejjebb hajolt annyira, hogy éppen érintse a személyes teremet.

- Szia Yoongi – búgta tónusos hangján, ami határozottan sokkal mélyebb lett, mint jó egy évvel ezelőtt. Sőt, most közelebb megnézve az arcát, mintha az is egy kicsit másabb lett volna. Egyszerre volt férfias és bájos, ami nevetségesen hangzott, de talán a legjobb szó a szép lett volna. Igen, határozottan szebb arca volt, mint az utolsó találkozásunkkor.

- Helló Tae – biccentettem egy aprót üdvözlésképpen, elvégre nem akartam mégse paraszt lenni.

- Hogy van a vállad? – kérdezte, miközben tekintetét az említett testrészemre emelte, ami még tavasszal sérült meg a nagy botrány előtti meccsen. Nem volt annyira komoly, szerencsére a kényszerpihenő miatt meggyógyult rendesen, de az még inkább meglepett, hogy ő tudott róla.

- Honnan...

- Tudod, hogy figyelemmel kísérek minden hírt, ami veled kapcsolatos – felelte magától értetődően, miközben rám villantotta jellegzetes téglalap mosolyát. – Na, még mindig nem gondoltad meg magad? – jött felém még közelebb ezzel teljesen belemászva az aurámba. Zavartan pillantottam fel rá nagy levegőt véve, míg ő ajkait megnyalva éhes szemekkel nézett le a számra. – Az ajánlatom ugyanúgy áll, mint a tavalyi évben.

- Engem nem érdekelnek a buzis szarságaid, Taehyung! – sziszegtem fogaim között, ahogy egy aprót löktem a göndör hajún, mire az nevetve nyúlt a karom után, hogy vissza rántson magához.

- Nehogy már azt mond nekem, hogy még mindig játszod a heterot – mondta gúnyosan. – Talán barátnőd is van?

- Igen, van! – vágtam rá azonnal, és egy pillanatra mintha döbbenetet láttam volna a mély barna szempárban.

- Nos, meglátjuk Min – szólalt meg végül pár másodperc tétovázás után. – Tudod, akár fogadhatnánk is.

- Minek? – köptem vissza foghegyről. Kurvára nem volt semmi kedvem Taehyung hülyeségihez.

- Ha ti nyertek, akkor kérhetsz tőlem valamit, akármit! – hangsúlyozta ki az utolsó szót. – Ha szeretnéd békén hagylak örökre, vagy körbe futom mesztelenül a Han folyót, vagy megfürdethetsz a hóban, amit csak akarsz. – Hmmm, igazából nem is hangzott rosszul, ahogy elképzeltem. Végre megalázhatnám őt. – De! – Ajjaj. – Ha mi nyerünk, akkor te fogsz nekem tartozni, és én is akármit kérhetek.

- Akármit? – kérdeztem vissza enyhe riadtsággal a hangomban.

- Igen – bólintott határozottan. – És nem kizárt, hogy a feszes kis popódat akarom majd karácsonyi ajándék gyanánt.

- Te beteg vagy.

- Mi az? – kérdezte félre billentett fejjel lekonyult ajkakkal. – Csak nem megijedtél? Tán túl nagy a tét?

- Menj a picsába! – léptem hátrább a magasabbiktól. – Legyen, fogadjunk.

- Nagyszerű! – nyújtotta felém a kezét Tae, miközben újra rám villantotta jellegzetes mosolyát. – Már alig várom!

Egy pillanatra ledermedtem, ahogy a kezére pillantottam, végül pár másodperc tétovázás után jobbomat nyújtva megráztam az övét. Oké, akkor áll az alku!



A meccs közeledtéhez egyre inkább ideges lettem. Úgy néz ki most már nem csak a bajnokság, hanem a seggem szüzessége is veszélybe került. Nem is értem, hogy lehettem ilyen idióta! Persze Kim Taehyungról volt szó, mestere volt a manipulálásnak, na meg a flörtnek, és amióta csak ismerem őt, mindig is szemérmetlenül viselkedett. Nyíltan vállalta, hogy meleg, és imádott játszani az emberekkel, bár amennyire én tudom még nem volt neki rendes tartós párkapcsolata.

Az öltözőben álltunk teljes harci díszben, két csapattársam egy rózsafüzért morzsolgatott, miközben valamit az orruk alatt mormoltak, feltételezem imádkoztak, míg én fejemet a térdemre hajtva próbáltam nem elhányni magamat. Ez volt az utolsó évünk, az utolsó bajnokságunk együtt, most tényleg nem veszíthettünk. Végül remegő lábakkal felálltam és az ajtó elé léptem, ahogy végig néztem mindannyiunkon. Én voltam a csapatkapitány, és tudtam, hogy illene beszédet mondanom, így miután legyőztem a torkomban lévő gombócot, vettem egy mély levegőt, és belekezdtem.

Őszintén szólva nem nagyon emlékszem rá, hogy mit mondtam, túl sok volt a stressz és az adrenalin, de többször végig néztem mindenkin, tekintetem talán többször megállapodott Hoseokon és Namjoonon, elvégre ők álltak hozzám a legközelebb, de mindenkit egyesével megemlítettem, hogy megköszönjem az elmúlt éveket és a kitartó munkájukat. A végére egészen elérzékenyültem, de úgy láttam szinte mindenkinek ott ültek a könnyek a szemébe. Ennyit erről, egy csapat picsogós hülye gyerek a bajnoki döntőn karácsony előtt egy nappal.
Miután befejeztem mindenki felkelt, és egy emberként jöttek oda egy-egy ölelésre. Bár nem vagyok egy érzelmes ember, mégis mosolyogva fogadtam, ahogy egy nagy kört alkotva átkaroltuk egymást, miközben bíztató szavakat mondtuk. A végén egy nagy villám kiáltással szétszéledtünk, majd elindultunk ki a pálya felé.

- Minden rendben lesz – suttogta mellettem Nam, majd mosolyogva átkarolt. Hosszú évek óta legjobb barátok vagyunk, így nem bírtam ki, muszáj volt kiböknöm.

- Fogadtam Taehyunggal.

- Hogy mit csináltál? – nézett rám elképedve. Na igen, Tae hírét mindenki ismerte. – Miben?

- Ha nyerünk, akkor kérhetek tőle valamit, ha ők nyernek, akkor bajban vagyok – feleltem idegesen. Talán csak most esett le, hogy talán tényleg túl nagy a tét, ahogyan ő fogalmazott.

- Bassza meg – sziszegte a rózsaszín hajú. – Ne aggódj, megnyerjük.

Nem válaszoltam, csak egy gyors bólintásra futotta, mivel kiértünk a pályára. A csarnok tele volt, mindenhol vakító fényeket láttam és kiabálásokat hallottam, de nem tudtam egy értelmes mondatot sem kivenni belőlük, mégis meglepett, hogy még az ünnepek ellenére is teltház volt. Tekintetemmel a szüleimet kerestem, és pár pillanat múlva meg is találtam őket a B szektor elején, ami szinte már a szokásos helyükké vált. Büszke mosollyal az arcukon csápoltak nekem, míg én csak egy aprót intettem. Igazán hozzá szokhattam volna már a nagy tömeghez és minden máshoz is, ami vele jár, de az első pár perc mindig kellemetlen volt. Ki kellett zárnom játék közben a külvilágot, hogy koncentrálni tudjak, és az éles hangzavarok miatt ez néha lehetetlennek bizonyult.

Beállt mindenki a helyére, mi kékben voltunk, míg a Pegazusok fehér mezt viseltek, ez volt a sztenderd. A bíró köszöntött minket, míg mi Taevel a pálya közepére mentünk, majd egy gyors pacsi után, ami szinte kötelező volt, szorosan egymás mellé álltunk, amíg a bíró szembe állt velünk a labdával és egy karácsonyfás síppal a szájába.

- Teljesíts jól, különben az öltöző zuhanyzójában foglak megbaszni – suttogta Tae a fülem mellett úgy, hogy csak én halljam.

- Barom – válaszoltam vissza le se véve a szememet a labdáról, amit a bíró most a magasba emelt.

- Valld be, hogy te is akarod – hajolt hozzám közelebb a göndör hajú. – Csak képzeld el, ahogy a farkad a számban van. Garantáltan sikítva élveznél el. – Döbbent szemekkel fordultam a mellettem lévőhöz, teljesen lesokkolva azon, amit mondott. Mivel sajnos vizuális típus vagyok, így rögtön lelki szemeim elé tárult az előbb említett jelenet, és ebben a pillanatban hallottam meg a sípszót is.

Taehyung azonnal ugrott, én viszont túl lassú voltam. A kis köcsög képes volt elterelni a figyelmemet a buzis szarjaival! Idegesen rohantam a terem másik végébe megpróbálva felvenni a tempót, de az agyam még mindig nem működött, és a kezdeti stressz kezdte kinőni magát, így lábaim is enyhén remegni kezdtek.

Tae gyors volt, de én is az voltam, viszont mielőtt utolérhettem volna, a labdát csapattársának Jiminnek passzolta, aki már ugrott is fel ezzel megszerezve az első kosarat. Remek, már az első percben kettő nullára állunk. Éppen elkaptam egy pillanatra a göndör hajú tekintetét, aki alaposan végig mért, majd rám kacsintott. Elfintorodva fordultam el tőle, de ekkor megláttam a másik isten barmát Jeon Jungkookot, aki Tae legjobb haverja volt, kiváló kosaras, és a kis törpe Jimin pasija. Egyből dobott is egy csókot a kis szőkének a levegőben, feltételeztem így köszönte meg neki az előbb szerzett két pontot.

Hoseok kiáltása ébresztett fel elbambulásomból, és kurvára rájötten, hogy most már tényleg összekéne szednem magamat, elvégre nem csinálhattam ezt egy bajnoki döntőn. Egyből futottam csapattársam után, aki most másnak passzolt, ettől függetlenül próbáltam mindenhol ott lenni, és amíg én nem kaptam labdát, addig másokat blokkoltam. Hoseok visszaszerezte a labdát, majd egy erőteljes neki futással kosárra dobott, és ezúttal mi szereztünk pontot. Boldogan a levegőbe ugrottam és felkiáltottam, de ezúttal nem méláztam el, hanem rohantam tovább a labdáért. A kezdeti stresszem elmúlni látszott, másfajta izgalom tört rám, ami csak arra ösztönzött, hogy megnyerjem a meccset. Önbizalmam egyre csak nőtt, ahogy még kétszer pontot szereztünk, amíg a Pegazusok mozdulni sem tudtak. Végül megkaptam én is a labdát, bár az előbbiekben is segédkeztem, most úgy nézett ki, hogy én fogok pontot szerezni a csapatnak. Taehyung egy pillanat alatt termett körülöttem, a hátam mögé állva blokkolni próbált, ahogy hosszú karjaival elém nyúlt közbe, de én nem adtam olyan könnyen magam.

- Ez az, told csak nekem a segged – mormogta a fülem mellett, mire újra ledermedtem. Játszi könnyedséggel vette el tőlem a labdát, és már rohant is vele a mi térfelünkre, majd pár pillanat múlva már hallottam is a jelzést miszerint most náluk volt a pont. Idegességemben a hajamba túrtam, miközben vagy százszor elátkoztam a göndör hajút.

- Mi a fasz van veled? – jött oda hozzám Namjoon értetlenkedve, mire megráztam a fejemet és elmormoltam egy sajnálomot. – Szedd már össze magad!

Nem vitatkoztam vele, inkább egyetértően bólintottam, hiszen teljesen igaza volt. Rohadék Taehyung teljesen megzavart, én meg egy idióta voltam, hogy ezt hagytam. A következő kosarat ezúttal Jungkook szerezte, méghozzá a hármas vonalon túlról, így meglett a meccs első három pontos dobása. A francba vele!

Próbáltam elűzni minden gondolatomat, ami a másik csapatkapitánnyal kapcsolatos volt, így nekem is sikerült egy három pontosat dobni, de ugyanígy Taehyungnak is sikerült egy perc múlva. Mire az első tíz percnek vége lett az állás húsz-tizenöt volt a Pegazusok javára. Majd szétbaszott az ideg, testem újra remegni kezdett, miközben a másik négy csapattársamat figyeltem.

- Oké, akkor mostantól vegyük komolyan! – kiáltottam nekik oda, mire egy emberként bólintottak.

A két perces szünetben ittam pár korty vizet, miközben az edző ordítva magyarázta nekünk a következő taktikákat és stratégiát, de szinte fel sem fogtam mit mondott, annyira zsúfolt volt a fejem. Ebben a pillanatban megjelent az ellenfél csapat kabalája, ami egy fehér pegazus volt, illetve a mi pomponlányaink is lejtettek egy rövid szurkolói táncot valami karácsonyi zenére.

- Te, az ott nem Jin? – bökte oldalba Hoseok Namjoon barátomat, majd a pálya felé intett. A pompon csapat legelején valóban ott állt a rózsaszín hajú párja, név szerint Kim Seokjin. A srác piros-fehér pomponos Mikulás ruhában tolta a mozdulatsorokat a csajokkal együtt, és talán még hajlékonyabb is volt, mint ők. Persze ő szoknya helyett rövid nadrágot viselt, illetve egy trikót amin az Imádlak Namjoon felirat virított. A tánc végére Jin két kezével szívet formált, majd egy repülő puszit küldött legjobb barátomnak, aki mindezt áhítattal nézte végig.

- Elfogom őt venni – suttogta önkívületi állapotba. – Ha vége a meccsnek akkor megkérem a kezét, ezt akarom Karácsonyra.

- Felőlem meg is dughatod a csarnok közepén, de előbb nyerjük meg a bajnokságot! – vágtam rá a rózsaszín hajú hátára, hogy egy kicsit felébresszem az álomvilágából, mire egy hatázott bólintással indult vissza a helyére.

Elkezdődött a második tíz perc is, és sokkal jobban szerepeltünk, mint az elsőben. A legtöbb támadást sikerült blokkolni, és én is figyelmen kívül tudtam hagyni Taehyung mocskos szavait. Két hárompontos és egy két pontos korasat szereztem, mindemellett a többiek sem tétlenkedtek, majd elégedetten mosolyogtam a fehér mezesekre, amikor a sípszó jelezte, hogy következik a félidő egy tizenötperces szünettel. Az állás ezúttal harmincnyolc-harminckettő volt, de most a mi javunkra. Elégedetten ültem le az öltözőbe egy vizes törülközővel a nyakamba, miközben próbáltam magamba is valamennyi folyadékot erőltetni. Nehezen vettem a levegőt, ki voltam fulladva, talán még sosem volt ilyen intenzív meccsem, de nem számított, az sem érdekelt, ha a pályán döglök meg, csak nyerni akartam. Az edző a semmiből jelent meg, elmondta, hogy még ne bízzuk el magunkat, még messze van a győzelem, persze ezzel magam is tisztában voltam. Újabb stratégiákat vezetett fel, és bár nagyon kellett volna, mégsem tudtam rá figyelni. A fejem zsongott az extázistól, a lábaim még mindig remegtek, és csak az volt a szemem előtt, hogy ma porig alázzam Kim Taehyungot.

Visszamentünk a pályára, gondolataim főszereplője végig farkasszemet nézett velem, és én igyekeztem olyan csúnyán nézni rá, amennyire az csak lehetséges volt. Mindenáron megnyerem a kupát, nem érdekel semmi! A harmadik tíz perc is hamar eltelt, igyekeztem mindent száműzni a fejemből és csak a meccsre összpontosítani a többiekkel együtt. Bár még mindig vezettünk, közel sem voltak annyira lemaradva tőlünk, mint azt szerettük volna. Hatvanegy-ötvenhat volt a mi javunkra, azt hiszem még sosem volt ilyen szoros bajnoki mérkőzésünk. A két perces szünetben Jin újabb mutatványokat csinált a pomponcsapattal egy másik karácsonyi dalra, az edző ordítva magyarázott, én pedig feszülten szorongattam a vizes palackot a kezembe, miközben tőlem nem messze Taehyung kitartóan bámult. Csapattársai az edzőjüket hallgatták, és bár nekem is ezt kellett volna tennem, mégsem tudtam elszakadni a sötétbarna tekintettől. A sípot újra megfújták ezzel jelezve, hogy térjünk vissza a pályára, mégis vetettem egy utolsó pillantást riválisomra, de bár ne tettem volna. Mutatóujját a szájába véve rám kacsintott, majd lenyúlva nadrágjához megmarkolta csomagját. Ez egy igazi vadbarom!

Próbáltam gondolataimat elterelni, hiszen ez a gyökér csak megpróbált megzavarni, és nem tudom miért, de kurvára sikerült neki. Az utolsó tíz perc első percében semmi nem történt, labdát szereztünk, elveszítettük, aztán ugyanez megtörtént a Pegazusoknál is. A feszültség egyre csak nőtt, amikor Jungkook hirtelen megindult. Egyszerre támadtunk rá, de ő ügyesen kicselezte Namjoont és Hoseokot is, végül rajtam volt a sor, de amint elé léptem, ő egy laza mozdulattal fellökött. Azonnal talpra ugrottam és hevesen kezdtem el magyarázni a bírónak, de az nem ítélt nekünk semmit, hiába ordított még az edzőnk is, egyszerűen csak leintette. A Pegazusok ezután dobtak egy hárompontost, és ha lehet csak még stresszesebbek lettünk. Még rengeteg idő volt újabb pontokat szerezni, de ugyanez igaz volt az ellenfél csapatára is, és már csak két pontot kellett nekik ahhoz, hogy egálba legyünk. A következő percben folyamatosan harcoltunk a labdáért, de ekkor egy másik csapattársamat lökték fel. Egy emberként kezdtünk el hőbörögni, de a bíró újra csak intett, hogy mehet tovább a játék, a következő másodpercekben pedig Park Jimin bedobott egy újabb hárompontost. Végem volt, hiszen húsz percig mi uraltuk a játékot, és a vége felé most mégis ők vezettek még ha csak egy ponttal is.

- Úgy tűnik ezt bukni fogod, Cica – szólalt meg mögülem egy már jól ismert mély orgánum, amit ebben a pillanatban éppen a pokolra kívántam. – Ne aggódj, hoztam síkositót, bár ha jól használod a szád, akkor nem lesz rá szükség.

Újabb sokk, egyszerűen lefagytam a szavak hallatán, szinte mozdulni sem bírtam, ahogy eljutottak tudatomig az előbb elhangzottak. Nem értettem magamat, nem ez volt az első alkalom, hogy Taehyung kikezdett velem, mégis eddig tökéletesen tudtam őt ignorálni, de most nem voltam rá képes, ez pedig kurvára felidegesített és megzavart. Végül Hoseok hangja rántott vissza a valóságba, ahogy a nevemet kiabálta, majd egy másodperc múlva már dobta is nekem a labdát. Szégyenszemre majdnem kiejtettem a kezemből, ami még soha életemben nem fordult velem elő, de az utolsó pillanatban korrigáltam magamat. Megráztam a fejemet, majd határozott léptekkel indultam a palánk felé kikerülve minden akadályt vagy blokkot, és neki ugorva kosárra dobtam. Kihagytam.
Megdermedve bámultam a labdát, ahogy az a palánk széléről lepattant egyenesen Jeon Jungkook kezébe, aki fénysebességgel szelte át a pályát, és egy pillanat múlva már szerzett is egy két pontost.

Azt hiszem lefagytam, talán ez volt a legjobb szó rá. Volt még hét percünk vissza, még bármi történhetett volna, de bennem csak az volt, hogy a történelem megint megismétli önmagát, és mi leszünk az a csapat, akik mindig alulmaradtak a Pegazusokkal szemben minden bajnoki döntőn, teljesen mindegy, hogy az tavasz végén volt, vagy Karácsony előtt egy nappal. Még akkor is alig mozdultam, amikor egy másik fehér mezes, Lee Minho újabb három pontot szerzett. Most már jócskán levoltunk maradva, még ha hat pont hátrány nem is hangzott olyan rosszul, én egyszerűen végzetesnek éreztem. Mire újra feleszméltem Namjoon felmutatta a kezét időt kérve, így mindannyian a pálya szélére mentünk ahol az edző állt.

- Mi a fasz van veled, Yoongi? – lökött meg kissé vállamnál fogva Hoseok, mire az edző is ordítani kezdett egy mély levegő után.

- Mégis mit csinálsz a pályán, fiam?! Alszol még, vagy talán lefagyott az agyad?! Nem a nyugdíjasok klubjában vagy a kinek alszik meg hamarabb a tej a szájában versenyen, hanem a bajnoki döntőn, csessze meg az Úristen! Mégis milyen példát mutatsz te a csapattársaidnak kapitányként?!

- Sajnálom, edzőbá – kértem elnézést lehajtott fejjel, és teljesen komolyan is gondoltam minden szavamat. Utáltam amikor az öreg baszogatott, de most nem köthettem bele, teljesen igaza volt.

- A jó büdös francba! – horkantott fel idegesen, majd levette a sapkáját, és beletűrt már őszülő sötét hajába. – Pattanj, Chanyeol! Csinálj is már végre valamit, ha már a levegőt elszívod! Sajnálom, fiam – pillantott rám az edző egy mély sóhajtás után. – Ülj le a padra.

- De edzőbá! – kezdett bele egyszerre két legjobb barátom, de leintettem őket.

- Hagyjátok csak, igaza van – feleltem görcsölő gyomorral. Azt hiszem nem túlzás azt állítanom, hogy a sírás szélén álltam. – Sajnálom, hogy cserben hagytalak titeket – mondtam, majd arrébb sétálva leültem a kis padra.

Egy örökkévalóságnak éreztem a maradék hét percet, teljesen szétmarta a bensőmet az önutálat és a bűntudat. Négy éven keresztül tökéletesen vezettem a csapatot, mindig odatettem magamat minden meccsen, még ha nem is nyertük meg a bajnoki döntőket, és most a végső meccsünkön, ahol utoljára vagyunk egy csapat leblokkolok, és akkora hibákat vétek, mint egy kezdő. Szánalmas vagyok, sajnálom a szüleimet, hogy ezért kértek ki szabadságot a munkahelyükön.

Nevetséges volt a helyzet, de brillíroztunk miután padra tettek. Chanyeol szerintem élete formáját hozta, mindig csak kisebb meccseken játszott a srác, és most hogy betették arra a meccsre, ami a leginkább számít megpróbálta a legjobbat hozni. Nem hibáztatom érte, nekem is ezt kellett volna tennem.

A Pegazusok szinte mozdulni sem tudtak, a csapatunk tökéletes összhangban volt, mintha olvastak volna egymás gondolataiban, csak pár kosarat engedtek meg, de az kevés volt a fehér mezeseknek. A végeredmény nyolcvanegy-hetvennégy lett a mi javunkra. Életünkben először megnyertük a kupát, a Pegazusok pedig hosszú idő óta vereséget szenvedtek a döntőben. Mindenki ujjongott, az edző és Chanyeol sírt az örömtől, illetve Park Jimin is, de ő inkább a bánattól. Párja Jungkook próbálta vígasztalni, de nem ment sokra a kis törpével szemben. Keserűség áradt szét a számban, ahogy a csapattársaim hozzám rohantak boldog mosollyal az arcukon, majd egy emberként kaptak fel, miközben a nevemet kiabálták. Nem értettem miért engem ünnepelnek, hiszen szinte használhatatlan voltam az egész meccs alatt. Egy pillanatra összeakadt a tekintetem a szüleimével, apa büszkén mosolygott és a hüvelykujját mutatta, míg anya egy zsebkendővel törölgette a szemét. Jó rendben, de mégis miért?

Végül a srácok leraktak, és hirtelen minden olyan gyorsan történt. Az edző egyesével megölelt minket, és zokogott akár egy kisgyerek, Chanyeol Hoseok vállán itatta az egereket, Jungkook levitte Jimint a pályáról, Seokjin pedig berohant a nézőtérről és egyenesen párja karjai közé vetette magát, majd hevesen megcsókolta, miközben hangosan szólt a Last Christmas George Michaeltől.

- Annyira büszke vagyok rád, Nam! – kiabálta két keze közé fogva a rózsaszín hajú arcát. – Tudtam, hogy sikerülni fog, annyira szeretlek!

- A picsába is! – mondta Namjoon hátrább lépve, majd elvéve Jin kezét az arcáról letérdelt elé. – Tudom, hogy nem ilyen körülmények között gyűrű nélkül kéne ezt megkérdeznem, de nem bírom ki! Annyira csúnya világban élünk Szerelmem, minden bizonytalan, sosem tudhatjuk, hogy mi fog holnap történni, lehet soha nem lesz belőlem profi kosaras vagy menő vezérigazgató, mert nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő, de egy dolgot tudok; Szeretlek és te vagy a mindenem. Soha többet nem akarok egy napot sem eltölteni a csodás személyed nélkül, azt hiszem bele is halnék. Megtisztelnél engem azzal, hogy hozzám jössz és összekötöd az életed egy ilyen mamlasszal, mint én, még ha tőlem sokkal jobbat is érdemelnél? – A levegő teljesen megfagyott, azt hittem ott helyben meghalok a nyálascukorsokktól, amit legjobb barátom lenyomott, pedig egy részem valójában csak irigy volt, amiért úgy éreztem, hogy nekem ez sosem fog megadatni.

- Igen! – kiabálta Jin remegő kezekkel, miközben szemét törölgette. – Olyan hülye vagy! Tudod, hogy ezerszer is igen! – Namjoon elsírta magát, ahogy újdonsült vőlegényét magához ölelte, majd egy boldog csókban forrtak össze.

Mindannyian tapsolni és gratulálni kezdtünk, ha lehet az edző még inkább elsírta magát, és bármennyire csicskaság is ezt mondani, de az én szememet is könnyek mardosták. Egyrészt örültem legjobb barátom boldogságának, másfelől viszont továbbra is erősen mart a bűntudat belülről, amiért az év legfontosabb meccsén egy használhatatlan balfasz voltam, és ahelyett, hogy segítettem volna a csapatot, inkább hátráltattam őket.

- Yoongi! – jelent meg látóteremben Chanyeol, majd szorosan megölelt, miközben még mindig folytak a könnyei. – Annyira köszönök mindent! – Mi van? Mégis mit?

- Nem értem miről beszélsz – motyogtam megdöbbenve, miközben egyik kezemmel hátba veregettem a barna hajút. Sosem voltam egy nagy ölelkezős.

- Olyan sokat tanultam tőled az elmúlt években! – nézett rám csillogó szemekkel csapattársam. – Te voltál a példaképem, és most lehetőséget adtál, hogy bizonyítsak, annyira köszönöm! Boldog vagyok, hogy együtt játszhattam veled!

Azt hiszem levegőt is elfelejtettem venni, elnyílt ajkakkal bámultam a barna hajút, aki még egyszer megölelt, majd Jinékhez ment gratulálni, akik azt kiabálták, hogy ennél jobb karácsonyi ajándékuk nem is lehetne.

- Gratulálok, fiam! – szólalt meg az edzőm mellőlem, majd barátian hátba veregetett. – Jó meccs volt, ne gondolkodj máson.

- De én... - kezdtem bele nagyot nyelve hátha eltűnik a gombóc a torkomból, de nem így lett. – Csalódást okoztam, Uram. Cserben hagytam őket.

- Nagy büdös francokat! – legyintett horkantva a mellettem álló. – Az első naptól csak te tartod őket egyben, az, hogy volt egy rossz meccsed, még semmit nem jelent. A te korodban nekem száz ilyen meccsem volt. Igen, nem miattad nyerték meg a kupát, ez igaz. De miattad jutottak ide és ezért hálásak. Inkább erre gondolj.

Sírva fakadtam. Azt hiszem még sosem pityeregtem nyilvánosan, főleg nem ilyen tömeg előtt, de annyira meghatódtam, hogy nem bírtam tovább magamban tartani. A csapattársaim egy emberként öleltek meg, miközben mindenki azt hajtogatta, hogy köszöni, hogy velem játszhatott. A csoportképre is alig tudtam rendbe szedni magamat, pedig valahogy ki kellett néznem, mert kapitányként az én dolgom volt átvenni a díjat. Gyorsan megtöröltem a szememet, majd a kamera elé állva átvettem a hatalmas arany kupát, ami nehezebb volt, mint gondoltam. Újra a sírás szélén álltam, de ezúttal tartottam magamat, hiszen gyerekkorom óta ez volt az egyik álmom, és már annyiszor elképzeltem ezt a pillanatot. Rohantam a csapathoz a serleggel a kezemben, majd mindenki átkarolt, és egyszerre kezdtünk el ugrálva énekelni. A közönség tapsolt és őrjöngött a boldogságtól, az ellenfél szurkolói már régen hazamentek. Életem legboldogabb pillanata volt ahogy a lelátóra néztem, és ekkor megpillantottam Kim Taehyungot, aki halvány mosollyal az arcán tapsolt nekünk. Igen, nem is kívánhattam volna ennél jobb ajándékot Karácsonyra, legalábbis ekkor még ezt hittem.



Örömöm sajnos nem sokáig tartott, ugyanis hiába terveztük el, hogy ezután mit fogunk csinálni és hova megyünk ünnepelni, a Kosárlabda Szövetség kurvára beleköpött a levesünkbe, amikor megjelent a doppingellenőrük az öltözőnkbe.

- Min Yoongi! – szólalt meg egy harmincas éveiben járó sötét hajú férfi egy mappával a kezében. – Doppingellenőrzés vizeletmintával. Kérlek fáradj velem a doppingellenőrző állomásra a lehető leghamarabb a személyesirataiddal együtt.

- Minek? – kérdeztem felháborodva, bár maga a kérdés teljesen hülyeség, hiszen nyilvánvaló volt, hogy miért. Persze a többiek egyből háborogni kezdtek, Chan majdnem neki ment a férfinek, de miután megígértem nekik, hogy nagyon sietek, amint megadják a címet ahol ünnepelnek, megnyugodtak egy kicsit, azonban én is rohadt feszült lettem, amiért életem legszebb estéjét basszák el egy ilyen hülyeséggel, ráadásul mindezt december huszonharmadikán. Ettől függetlenül nem hibáztattam őket, nyilván nem akartak még egy olyan balhét, ami az elmúlt fél évben volt, bár az gyanús volt, hogy csak engem hívtak.

- Felhívhatom a szüleimet? – torpantam meg az öltöző bejáratába az ellenőr mellett. – Csak hogy ne várjanak rám.

- Tessék csak – bólintott a férfi, mire tárcsáztam anya számát. Röviden letudtam a dolgot, megbeszéltük, hogy majd otthon találkozunk, bár hozzátettem, hogy nem biztos, hogy az éjjel még hazamegyek, persze igyekezni fogok. Apa kiabálva gratulált nekem, majd mindketten jó mulatást kívántak, de azért a lelkemre kötötték, hogy vigyázzak magamra, és öltözzek fel jól. Halvány mosollyal az arcomon tettem le a készüléket, és újra megjegyeztem magamban, hogy milyen szerencsés vagyok, amiért ilyen szülőkkel áldott meg a sors.

- Balra az első ajtó – mondta a doppingellenőr mellettem, de amint beléptem egy pillanatra megtorpantam.

A helyiség nem volt túl nagy, pár szék volt csak a kék ajtó mellett, ami közvetlen szemben volt velem. A problémám inkább az volt, hogy nem voltam egyedül. Kim Taehyung és Jeon Jungkook is ott szennyezte a levegőt, a hangulat pedig egyből kínossá vált, amint leültem a legtávolabbi székre. Persze, gondolhattam volna. Ha az egyik csapatkapitányt behívják, általában a másikat is vinni szokták. Így már érthető, hogy miért csak én voltam ott a csapatból, ezek szerint a Szövetségnek a Pegazusokkal volt baja.

- Nem vagyunk ám leprások! – kiáltotta felém Jungkook utalva arra, hogy igyekeztem minél messzebb kerülni tőlük. Nem reagáltam rá, még a fejemet is elfordítottam. Csak a lehető leghamarabb elakartam tűnni innen. Azt hittem a meccs után már nem kell néznem ezeknek a majmoknak a fejét, erre most szobrozhatok itt velük a jóég tudja mennyit, amíg a csapattársaim ünnepelni mentek.

- Hagyd már – szólt rá Tae, mire meglepődve odakaptam a fejemet. A göndör hajú térdein támaszkodva elgyötört arccal bámult maga elé. Mintha csak magamat látnám az elmúlt évek döntői után.

Az ajtó nyitódott, ahogy Jimin lépett ki rajta feszülten. Morgott, hogy mégis mit képzelnek magukról, inkább hagynák őket békén egy ilyen kudarc után nem is beszélve az ünnepekről, de amint meglátott, elhallgatott. Szorosan Jungkook ölelésébe bújt, majd kéz a kézben köszöntek el Taehyungtól, azzal elhagyták a helyiséget. Hosszú percek múlva egy hölgy lépett ki az ajtón hosszas elnézéseket kérve, mivel akadt egy kis problémájuk a rendszerrel, így még várnunk kellett egy kicsit. Remek.

- Gratulálok! – szólalt meg egyszer csak Tae, mire a fejemet a falnak vetve gúnyosan felhorkantottam.

- Gondolom.

- Komolyan mondom! – fordította felém a fejét. – Örülök, hogy nem úgy hagyod el a gimit, hogy sosem nyertél kupát.

- Hagyjuk a rizsát, Taehyung – vágtam közbe élesen. – Senki nem örül egy veszteségnek, főleg nem egy ekkorának. Na meg, ezzel buktad a fogadásunkat.

- Na igen – sóhajtott fel szomorú mosollyal. – Azt hiszem azt jobban sajnálom, mint a meccset.

- Ez most komoly? – pillantottam rá felhúzva az egyik szemöldökömet, mire a göndör hajú határozottan bólintott. – De miért? Bármelyik segget megkaphatod, neked miért pont az enyém kell?

- Azt mondják az okosok, hogy mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb – kacsintott rám vigyorogva. – Egyébként nem kényszerítettelek volna semmi olyanra, egy csókkal is beértem volna – felelte, miközben téglalap mosolya még szélesebb lett.

- Barom – horkantottam fel nevetve, majd visszadöntöttem a fejem a falnak.

Ezekután mindketten csendben maradtunk, Taehyungot pedig pár percen belül szólították. Majdnem fél órát bent volt, én pedig kis híján elaludtam. Az elején váltottam pár üzenetet a srácokkal akik megírták, hogy melyik étterembe mentek, ami bár nem volt olyan, amit akartak, de nem sokból válogathattak egy nappal Karácsony előtt. Újra megígértem nekik, hogy azonnal megyek amint kész vagyok és lezuhanyoztam. Azért mégis csak bűzlöttem, és a legkevésbé sem akartam így emberek közé menni. Az edző is írt, hogy annyira ne csapjuk szét magunkat, hiszen másnap Szenteste lesz, és nem akar ünnepekkor panaszkodó szülőket hallgatni, amiért a kisfiúk lehányta a mama karácsonyi sütijét, mert azok nem bírtak magukkal.

Miután Tae kijött, rögtön engem szólítottak, én meg mint a Sonic úgy húztam befelé. A menet a szokásos volt; igazolvány ellenőrzés, pár adat kitöltése, válaszolni néhány kérdésre, ezután vizeletminta leadás a doppingellenőr kíséretével, majd még néhány kérdés, aztán sipirc. Szeretném megjegyezni, hogy rohadt kínos volt egy másik csávó előtt pohárba pisilni, komolyan egy örökkévalóságnak éreztem, hiába nem ez volt az első doppingellenőrzésem. Szinte futva tettem meg a távot az öltözőig, azonban arra nem számítottam, hogy Taehyung ott fog ácsorogni.

- Mi a francot keresel itt? – kérdeztem felháborodva. Komolyan, már rég nem kéne itt lennie!

- Zuhanyozni akarok – felelte váll rándítva. – A csapatom és az edző elhúzott, a mi öltözőnket pedig bezárták, csak a cuccomat hagyták kint. – Emelte fel a kezében lévő táskát. – Gondolom van kulcsod – biccentett az ajtó felé.

- Persze, hogy van – nyúltam a zsebembe az említett tárgyért. Felesleges lett volna tagadni, minden csapatkapitánynak van kulcsa a saját öltözőjéhez, és ezt ő nagyon is jól tudta.

- Nagyszerű, akkor zuhanyozhatok veled?

- Na még mit nem! – vágtam rá lendületből, mire a göndör hajú felnevetett.

- Nem úgy értettem, bár bevallom nem lenne ellenemre – kacsintott rám kacéran, nekem pedig égni kezdtek a füleim zavaromban. – Csak leakarok zuhanyozni és átöltözni végre, kurva büdös vagyok, így nem mehetek el még csak a hotelig sem, na meg megfázni sem akarok!

- Jól van, na! – kiabáltam rá felemelt kezekkel. – Csak fejezd már be a hisztit.

Taehyung végül elhallgatott, én pedig kinyitottam az öltözőt. Egyből a padomhoz mentem, majd előszedtem a táskámból a törülközőmet és a tusfürdőmet, de közben folyamatosan csak azon járt az eszem, hogy rohadtul együtt fogok zuhanyozni Kim Taehyunggal. Oké, nem úgy együtt, de attól még a zuhanyzó nyílt, nincsenek elválasztó falak, így ha akar akkor mindent láthat, na meg én is. Persze nem akartam.

- Egyezzünk meg abban, hogy te az egyik végén, én pedig a másik végén leszek! – magyaráztam hevesen, de amint megfordultam, riválisom közvetlenül előttem állt, ezzel teljesen belelépve a magánszférámba. Idegesen nyeltem egyet, ahogy felpillantottam a sötétbarna őzike szemekbe, amik most furcsa csillogással mértek végig.

- Miért vagy ilyen ideges, Yoongi? – suttogta közénk, mire enyhén kirázott a hideg a mély, tónusos hangjától.

- Én nem vagyok! – csattantam fel egyből. – Csak szeretnék sietni, a csapatom már vár.

- Na persze – felelte halvány mosollyal az arcán. – Ne aggódj, majd elfordulok, hogy ne legyél olyan szégyenlős.

- Én nem! – vágtam rá élesen megint. – Azt hiszed nem láttam még olyat, amilyen neked is van? Pasiból vagyok, ha nem tűnt volna még fel.

- Oh, hidd el feltűnt – ejtett egy kacér félmosolyt. – Pont azért tetszel nekem – mondta, majd lekapva pólóját a zuhany felé vette az irányt, azonban mielőtt megszabadult volna a többi ruhadarabtól is, még visszaszólt. – Egyébként biztosíthatlak, hogy olyat amilyen nekem van, még tutira nem láttál!

- Barom – sziszegtem a fogaim között, majd elfordulva én is vetkőzni kezdtem.



Taehyung tartotta a szavát és a zuhanyzó másik felébe ment. Az első pár másodpercet még így is rettentő kínosnak éreztem, végül a jóleső melegvíz elkezdte feloldani a gátlásaimat. Nem foglalkoztam már a göndör hajúval, igyekeztem kizárni őt a gondolataimból, és helyét a mai meccs vette át inkább. Újra pörgettem az egészet a fejemben vagy százszor, hiába nyertünk, és hiába volt mindenki boldog, én egy kicsit még mindig rosszul éreztem magamat a teljesítményem miatt. Az edzőnek igaza volt, bárkinek lehetett szar napja, de akkor sem volt olyan egyszerű túltenni magamat ezen. Természetesen vagy ezer mi lett volna ha kérdés szállt át az agyamon, leginkább mégis az foglalkoztatott, hogy ha nem ültettek volna kispadra, akkor is nyertünk volna? Nem, azt hiszem nem. Oké, de ha...

- Héj, van tusfürdőd? – szakított ki a gondolataim közül Tae hangja, akiről pár pillanatra tényleg elfeledkeztem, hogy itt van.

- Mi van? – kérdeztem nyűgösen, és itt elkövettem azt a hibát, hogy megfordultam.

A srác már rég nem volt tőlem olyan messze, mint azt én gondoltam, sőt alig három méterre állt tőlem. Egyből elnémultam ahogy megpillantottam halvány barna szálkás felsőtestét. Karjai izmosabbak voltak mint tavaly, dereka vékony volt, szinte már kecsesnek mondható, hasán halvány kockák rajzolódtak ki, combjai elképesztő feszesnek tűntek, és... a rohadt életbe! Nem bírtam ki, tekintetem akaratlanul is megállapodott férfiasságán. Basszus, igaza volt, ilyet még tényleg nem láttam.

- Szóval van tusfürdőd vagy még bámulsz egy kicsit? – zökkentett ki újra a göndör hajú, mire zavartan motyogtam valamit, majd a kezébe nyomtam kék Axeomat. Francba már, hogy mellette nem bírok magammal!

Újabb pár perc telt el amíg visszakaptam a tusfürdőmet, de amint elvettem azonnal elfordultam. Csak nyugi, csillapodj Yoongi, ez egy srác, ráadásul a legrégebbi ellenséged, te meg egy idióta vagy, amiért hagyod, hogy megzavarjon.

- Szóval, tetszett amit láttál? – hallottam meg a már jól ismert hangot jóval közelebbről, mint szerettem volna.

- Hagyj békén, Taehyung – feleltem oda se nézve. – Mondtam már, hogy nem bukok a pasikra, legfőképpen rád nem.

- Bizonyítsd be!

- Na persze – horkantottam fel gúnyosan.

- Komolyan mondom – erősködött tovább a göndör hajú. – Új fogadást akarok.

- Menj a francba – sziszegtem egyre idegesebben.

- Csókolj meg, Yoongi.

- Mi van? – csattantam fel élesen, és eddig bírtam, megfordultam. Sokkal közelebb volt hozzám, mint legutóbb. Talán egy méter ha lehetett köztünk, azonban tekintetem most végig az arcán volt, amin pimasz vigyor terült szét.

- Mi az, talán megijedtél? – lépett hozzám egy kicsit közelebb. – Ha annyira nagy hetero vagy, akkor bizonyítsd be! Csókolj meg, és ha nem érzel semmit, akkor tényleg békén hagylak.

- Biztos, hogy nem! – vágtam rá azonnal.

- Aahhw – döntötte oldalra a fejét a velem szemben álló. – Félsz, igaz? Aggódsz, hogy talán elbizonytalanodnál. Persze megértem, nekem is kellett idő, mire bevallottam magamnak, hogy meleg vagyok!

- Az istenit neki! – morogtam szemforgatva. – Ha megcsókollak, békén hagysz? – kérdeztem idegesen. Ismertem Taehyungot, erőszakos természet volt mindig is, tudtam, hogy sose hagyna békén, talán még az étterembe is követne, ahhoz meg a legkevésbé sem volt most kedvem.

- Természetesen – felelte egy huncut mosollyal az arcán.

Erőt vettem magamon, és egy nagy sóhajtás után riválisom elé léptem, majd ajkaimat az övére nyomtam. Az egész pár pillanatig tartott, utána egyből elhúzódtam.

- Tessék, most boldog vagy? – vetettem oda flegmán.

- Te komolyan ezt nevezed csóknak? – nevetett fel Tae hangosan. – Jézusom, még az óvodában is jobban csinálják. Azt a rohadt, na ezt nem gondoltam volna! A nagy Min Yoongi nem tud csókolózni! Micsoda szégyen ez!

- Ohh, hogy az a... - Agyamat egyből ellepte a vörösköd a göndör hajú szavai hallatán, majd egy hirtelen mozdulattal erőből neki löktem őt a csempének. Meglepett nyikkanás hagyta el ajkait ahogy döbbenten rám nézett. Adok én neked olyan csókot, hogy olyat az életbe nem fogsz kapni, basszameg!

Egyik karommal a tarkójához nyúltam, és belekapva a nedves tincsekbe húztam le magamhoz egy igazi csókra. Ezúttal komolyan gondoltam a dolgot, engem többet aztán nem fog sértegetni! Ajkaimat egyből mozgatni kezdtem, amit Tae szinte rögtön viszonzott, majd megéreztem karjait a derekam köré fonódni, míg én másik karommal bicepszére fogtam rá. Pár pillanatig így maradtunk, aztán megunva a dolgot ráharaptam alsó ajkára, mire azonnal eltátotta a száját, így nem voltam rest elmélyíteni a csókunkat. Aprót nyögött a számba, ahogy nyelveink találkoztak, majd heves táncba kezdtek a dominanciáért küzdve. Erősebben markolt derekamra, és még közelebb vont magához, ezúttal pedig én hallattam hangomat, amint farkam az övéhez ért. Basszameg, felizgultam!

Egy nem várt pillanatban szakítottam el magamat tőle, és léptem hátrább, majd zavartan néztem le saját ölemre, ahol férfiasságom keményen a hasamra simult. A velem szemben álló is hasonló állapotban volt, felpillantva pedig megláttam kipirult arcát, ahogy hevesen vette a levegőt.

- Én.. – kezdtem bele zavartan magyarázkodásomba, bár fogalmam nem volt arról, hogy mit is kéne mondanom.

- Csak fogd be! – vágott közbe Taehyung, majd kezemért nyúlva rántott vissza magához. Ezúttal ő volt az, aki megcsókolt, kezét most az arcom két oldalára tette, én pedig a derekánál fogva húztam őt magamhoz közelebb. Fogalmam sem volt, hogy mi történik, egyszerűen nem gondolkodtam tisztán, csak élveztem a kialakult helyzetet.

Sötét tincseim közé kapva húzta hátra a fejemet, majd elválva ajkaimtól borította be nyakamat nyálas csókokkal, amik hamar átmentek harapásokba. Az egyik alkalommal Tae éppen a legérzékenyebb ponton szívta meg érzékeny bőrömet, és nem bírva tovább, felnyögtem. Tovább folytatva ajkai játékát kulcscsontomat csókolta végig, ujjaival az alhasamat cirógatva, miközben én a haját téptem, és tovább nyögtem. Egyszerűen nem bírtam visszafogni a hangomat, és minél lejjebb haladt, én egyre hangosabb lettem. Mellbimbómnál fogait is bevetette, én pedig meglepetten érzékeltem, hogy ez is egy erogénzónám. A csajok még eddig ott sosem próbálkoztak, pedig elképesztően jó érzés volt. A leghangosabb mégis akkor lettem, amikor kíváncsi ujjai még lejjebb mentek, majd miután többször is körbe simogatott a péniszem körül, egy hirtelen mozdulattal rá is markolt merevedésemre. Fejemet úgy hátra vetettem, hogy szinte koppant a csempén, és pár pillanat múlva Tae térdei koppantak a zuhanyzó padlóján. Elkerekedett szemekkel pillantottam le rá, mire ő egy huncut mosollyal az arcán nézett vissza rám. Végig tartva a szemkontaktust lassan kidugva nyelvét nyalt végig farkamon, mire azonnal a hajába kaptam. Nem sokáig húzta az időt, egyből bekapta makkomat, majd félig elnyelve szopni kezdett. Hangom még inkább erősödött a csodálatos inger hatására, ahogy az előttem térdelő egyre tempósabban mozgatta férfiasságomat a szájában, majd egy nem várt pillanatban teljesen elnyelt.

- Basszameg! – sziszegtem levegőért kapkodva, ahogy riválisom fejét még inkább magamra húztam.

Azt hittem ellenkezni fog, vagy minimum öklendezni, de egyiket sem tette, hagyta, hogy csináljak, amit akarok, így felbátorodva egyre fürgébben kezdtem el magamon mozgatni őt a hajánál fogva. Nem telt bele sok időbe, hogy orgazmus közeli állapotba kerüljek, ám amikor jeleztem a dolgot Taenak, ő még inkább gyorsított a feje mozgásán, így egy hatalmas, öblös nyögés kíséretében élveztem a szájába.

Az elmém teljesen kiürült, úgy éreztem, mintha egy kisebb robbanás történt volna a fejemben, szinte még a kép is elsötétült előttem egy másodpercre. Szégyen vagy nem, életem legjobb szopását kaptam most.

- Mondtam én, hogy sikítva élveznél el, ha a farkad a számban lenne – duruzsolta a fülembe a göndör hajú mosolyogva.

- Fogd be – feleltem erőtlenül, ahogy még mindig kábán pihegtem az orgazmus után.

- Örömmel, csak fordulj meg.

- Minek? – kérdeztem zavartan, amint kitisztult az elmém.

- Majd meglátod – kacsintott egyet riválisom, majd választ sem várva fordított meg tengelyem körül, így farkasszemet néztem a csempével.

- Tae...

- Nyugi, élvezni fogod – búgta mély hangján, de mielőtt tovább ellenkezhettem volna, széthúzta farpofáimat és mélyen közéjük nyalt.

Meglepett hang tört ki ajkaim közül, ahogy megéreztem a fürge, sikamlós nyelvet ánuszomnál. Folyamatosan sóhajtoztam, miközben ujjaimmal a csempét kapartam, már amennyire ez lehetséges volt. Kis idő múlva Tae nyelve mellett egy ujját is megéreztem, mire feszülten vártam a következő lépést. Nem fogok hazudni, eléggé furcsa volt, főleg a tudat, hogy volt valami a fenekembe, de ahogy folytatta nyelve munkáját ujja mozgatása mellett, úgy egész elviselhető volt. A második ujjánál már felszisszentem, hiszen eléggé feszített, de igyekezte elterelni figyelmemet azzal, hogy másik kezével előre nyúlt, és húzogatni kezdte a bőrt félmerev farkamon. Egy idő után egészen élvezni tudtam a dolgot, azonban ez hamar elmúlt a harmadik ujj érkeztével. Ott teljesen befeszültem, és riválisomnak egész sok idejébe és simogatásába telt, mire újra eltudtam lazulni.

- Nagyon ügyes vagy, Szépségem – suttogta fülembe, ahogy kihúzta ujjait, és mögém állt. Tudtam, hogy mi fog következni, lábaim remegtek, és volt bennem egy kis félelemérzet is.

- Tae, én még soha...

- Tudom – felelte lágyan a fülem mögé csókolva. – Úgy csináljuk, ahogy te akarod, nagyon fogok rád vigyázni.

Aprót bólintottam, ahogy oldalra fordulva megcsókolt, majd beleköpött tenyerébe és szétkente hosszán. Szemeimet összeszorítottam, amint megéreztem farkát a bejáratomnál, majd mélyeket lélegezve próbáltam ellazulni, ahogy elkezdte magát belém tolni. Teljesen levert a víz, szó szerint izzadtam, de ő igyekezett elterelni a figyelmemet a nyakam csókolgatásával, miközben egyik kezét újra farkam köré fonta. Amint teljesen bennem volt, ő is felmordult, de nem mozdult, csak folytatta tovább a kényeztetésem. Egy idő után már nem feszített, azt hiszem kezdtem megszokni, így aprót mozdítva csípőmön jeleztem neki, hogy folytathatjuk a dolgot.

Először csak lassan mozgott, majd miután tényleg semmiféle ellenállást vagy fájdalmat nem mutattam, elkezdett gyorsítani. Homlokomat a csempének döntöttem, miközben ujjaimmal még mindig kapaszkodni próbáltam a nagy büdös semmibe folyamatosan sóhajtozva. Taehyung eközben egyfolytában a fülem mellett eresztette ki nyögéseit vagy éppen morgásait, ez pedig még inkább beindított. Egy idő után megpróbáltam ellentétesen mozogni, ami csak még inkább feltüzelt mindkettőnket, majd egy hirtelen pillanatban olyan pontban ért el, ami miatt hátra vetett fejjel élesen felsikoltottam. Innentől kezdve nem volt megállás, a göndör hajú szüntelenül döfködte prosztatámat, én meg már nem foglalkoztam azzal, hogy ki hallhat meg minket, egyre hangosabban nyögtem riválisommal együtt, majd egy mélyebb lökésnél újabb sikítás közepette élveztem a csempére. Akaratomon kívül is rászorítottam Taere, így ő is velem együtt lépte át a gyönyör kapuját legalább olyan hangosan, mint én.

Teljesen kifulladtam, levegőt is alig kaptam, még az alfelemben lüktető enyhe fájdalom sem érdekelt, miután a göndör hajú kihúzódott belőlem. Megfordulva vetettem hátamat a csempének, majd csúsztam le teljesen a földre. Taehyung mellém ült, majd államnál fogva maga felé fordított és lágyan megcsókolt. Nem mélyítettük el, egyszerűen csak finoman élveztük egymás ajkait.

- Azt hiszem újra le kell zuhanyoznunk – felelte mosolyogva, miközben arcomra simított. Nem tudtam vele vitatkozni, így csak aprót bólintottam, ahogy homlokomat az övének döntöttem.



A levegő szinte megfagyott, amint kiléptünk a zuhanyzóból. Addigra már az én elmém is kitisztult, már nem voltam kába, cserébe rettentően összevoltam zavarodva. Nem szóltunk egymáshoz, csak csendben felöltöztünk, miközben az agyam ezerrel kattogott. Soha nem érdekeltek a pasik, legalábbis nem néztem rájuk úgy, és most mégis lefeküdtem eggyel, ráadásul életem legjobb szexén vagyok túl minden értelemben. Talán nem véletlen, hogy sosem tudtam tartós kapcsolatot kötni egyik lánnyal sem, bár nem gondoltam volna, hogy ennek a nemi identitásom lenne az oka. És persze itt van a tény, hogy akivel szexeltem az Kim Kibaszott Taehyung volt. Megkapta amit akart, kihúzhatott engem is a listájáról, és hiába nem kapta meg ma az egyik kupát, amire úgy vágyott, egy másikat már a magáénak tudhatott az én személyemben. Édes istenem, hogy én mégis mekkora idióta vagyok!

- Yoongi... - Lépett oda hozzám gondolataim főszereplője, de én közbe szóltam.

- Nem kell semmit se mondanod. Értem én, megtörtént, megkaptad, amit akartál, igazad volt, én is élveztem, de ez ennyi volt, nem kell ezt tovább ragozni.

- Oh – szeppent meg egy pillanatra, majd csalódottan nézett le a földre. Oké, ez nem az a határozott, domináns srác volt, akivel még tizenöt perce életem orgazmusát éltem át. – Van bármi esély arra, hogy megkedvelj?

- Hogy tessék? – kérdeztem értetlenkedve.

- Tudom, hogy milyen hírem van, de szeretnélek elhívni randizni – felelte halkan továbbra sem nézve rám.

- Te most viccelsz velem? – csattantam fel talán élesebben, mint kellett volna. Szemeim a kétszeresére nőttek, ahogy realizáltam az előbb hallottakat. – Randira akarsz hívni?

- Igen, ha te is akarod – bólintott félénken, de legalább végre rám nézett. – Te voltál az első srác, aki megtetszett még úgy három éve az akkori egyik meccsen. Emlékszem, akkor még rövid hajad volt, besétáltál a csarnokba, nekem pedig a lélegzetem is elállt. Azóta tudom, hogy meleg vagyok, de sosem gondoltam volna, hogy lenne nálad esélyem. Ezért is nem mentem bele komolyabb kapcsolatokba sosem.

Azt hiszem kisebb sokkot kaptam, ahogy próbáltam megemészteni Taehyung szavait. Ezek szerint már három éve tetszek neki? Miért nem éreztem én ebből soha semmit? Na persze, mert annyira próbáltam őt gyűlölni. Azonban ez most megváltozott.

- Ha most szivatni mersz, én...

- Nem, tényleg nem! – vágta rá azonnal. – Az eddigi megnyert bajnokságom kupáira esküszöm! Persze én sem hinnék magamnak, de pár hónapon belül ide költözöm az egyetem miatt, úgy tudom, hogy te is itt kaptál ösztöndíjat a kosárlabda csapatnál, és mindennél jobban szeretném, hogy adj nekem egy esélyt, kérlek!

- Rendben – feleltem pár másodperccel később, mire a göndör hajú döbbenten nézett rám vissza. – De legközelebb én leszek felül! – mondtam határozottan, Taehyung pedig élesen kacagni kezdett.

- Oké, nem bánom, de akkor használnod kell a csinos kis szádat is – lépett közelebb felém újdonsült partnerem, majd csípőmre fogva közelebb húzott magához és lágyan megcsókolt.

- Menjünk – váltam el ajkaitól, majd felkapva táskámat indultam az ajtó felé, azonban mielőtt kiléphettem volna Tae a kezem után nyúlt és összefűzte ujjainkat.

- Így sokkal jobb – mosolygott rám bíztatóan, és nem bírtam ki, az én ajkaim is felfelé görbültek. Azt hiszem ideje lesz elmondanom anyáéknak, hogy lány helyett fiút fogok hazavinni, bár azt hiszem nem lesznek ellene, főleg, hogy Namnak is bejött a kívánsága, miszerint Karácsonyra egy normális párt kéne kapnom.

Bezártam az ajtót, majd zsebre vágtam a kulcsot, azonban mielőtt ténylegesen kiléphettünk volna a csarnokból, megpillantottam az ellenfél öltözőjét tárva nyitott ajtóval.

- Tae! – néztem rá szúrósan, ahogy az öltöző felé biccentettem, mire ő zavartan megvakarta a tarkóját egy kínos mosoly kíséretében.

- Inkább menjünk, ne várakoztassuk meg a barátaidat.

Ciccegve ráztam a fejemet, de csak nevetni tudtam a dolgon. Kész, Kim Taehyung csőbe húzott, és én hagytam magamat. Mosolyogva léptünk ki a gyönyörű hóesésbe, és azt hiszem még sosem láttam ilyen szépnek a várost a sok ünnepi világítással együtt. Boldognak éreztem magam, hiszen megkaptam életem legjobb karácsonyi ajándékát.