Yoursweetspotnak, aki nem is tudja, hogy tavaly július közepén mennyire boldoggá tett a csodálatos Taegi novellájával. Őszintén remélem, hogy egy töredékét most én is visszaadhatom neked. Saranghae, Sweetie <3



- Hyung!

Min Yoongi felvont szemöldökkel, kérdő tekintettel fordult meg. Március nyolcadika volt, pont elég jó idő ahhoz Daegu városában, hogy az ember már elhagyja a széldzsekiket, mellényeket, és megelégedjen egy pulóverrel, vagy kardigánnal.

Yoongi a szomszéd kisfiút pillantotta meg, Taehyungot, aki szégyenlős mosolyával nézett fel rá. Kezeit a háta mögé dugta, úgy ficánkolt egy helyben, nyilvánvalóan rejtegetett valamit.

- Hát te? – kérdezte Yoongi mély hangján, amin a szomszéd fiú egy pillanatra megdöbbent. Elgondolkodott, hogy vajon neki milyen hangja lesz, ha egyszer ő is abba a korba lép, hogy mutálni kezdjen.

- Születésnapod lesz holnap, hyung! – cincogta Taehyung félénken. – A tizennegyedik, emlékszem rá. Tavaly volt a tizenharmadik, amikor anyával mochit csináltunk neked.

Yoongi bólintott, jól emlékezett arra napra. A délelőttöt akkori legjobb barátjával Seokjinnel töltötte. A tőle egy évvel idősebb fiú átment hozzá, hogy felköszöntse, és még a PS-jét is elhozta. Yoongi hihetetlenül izgatott volt, szegény körülmények között élt mindig is, neki nem adatott meg az ilyes fajta luxus, mint a számítógépes játékok.

Valami autóversenyzős cédével játszottak, Jin fikázta a minőséget, és húzta a száját arra, ha néha megakadt játék. Yoongit a világon semmi nem érdekelte, teljesen el volt ámulva a kis színes autókon, és totál extázisba esett attól, hogy lekörözze legjobb barátját a játékban.

Sokat nevettek, próbálták figyelmen kívül hagyni a konyhából beszűrődő hangokat, ahol Yoongi apja éppen az anyjával ordított arról, hogy eltűnt három szál cigarettája. A játék megállt, miután Yoongi zsinórban negyedjére nyert, annyira boldog volt, hogy fel sem tűnt neki, hogy Jin végig hagyta nyerni. Széles mosollyal nézett legjobb barátjára, aki finoman arcon simította, majd közelebb hajolva nyomott egy apró puszit a szájára.

Yoongi döbbenten fogadta a közeledést, szíve olyan ütemben kalapált, hogy majd szétszakadt a mellkasa. Jin bocsánatot kért, valami olyasmit makogott, hogy elragadta a hév, mire Yoongi húzta vissza magához egy újabb szájra puszira. Nem történt köztük semmi más, csak bénán hosszabb időre összeérintették ajkaikat.

A harmadik ilyen csóknál nyitott be Yoongi apja. Nem mondott semmit, csak ellentmondás nem tűrő hangon közölte Jinnel, hogy menjen haza, különben felhívja az apját, hogy a fia egy elfajzott kis köcsög. Jin összepakolt, mélyen meghajolva elnézést kért, és kirohant a szegényes házból. Yoongi aznap látta legjobb barátját utoljára.

Akkor kapta élete legnagyobb verését. Az orra betört, a szája felszakadt, és enyhén sántított, amikor este felé a szomszéd Mrs. Kim átküldte az akkor kilenc éves Taehyungot, hogy megvendégelje magukhoz Yoongit egy kis meglepetésre.

Az én fiamból nem lesz semmirekellő buzeráns! – ordította Mr. Min, ahogy kioldva övét rácsapott egyet Yoongi hátára.

Igen, Yoongi tökéletesen emlékezett arra a napra.

- Ezt neked hoztam! – zökkentette vissza a valóságba Taehyung hangja, ahogy a kisfiú izgatottan átnyújtott egy ajándéktasakot. – Anyáékkal holnap reggel Busanba megyünk, hogy meglátogassuk az unokatestvéremet, ezért nem leszünk itthon. Sajnálom, hyung! – nézett rá bűnbánóan hatalmas őzike szemekkel.

Az ünnepelt összevont szemöldökkel vett ki egy doboz bonbont, és egy apró, plüss cica kulcstartót.

- Köszönöm – forgatta meg lapát tenyerébe Yoongi a díszes dobozt, amiről lerítt, hogy többe került, mint az ő kaja pénze fél hónapra. – Van kedved együtt megenni? Elmehetnénk a parkba.

Taehyung magán kívül volt a boldogságtól. Mindig is kedvelte a szomszédfiút, és amióta csak az eszét tudta rajongott érte. Yoongi olyan menő volt a maga lazaságával, ahogy nem törődött semmivel, lepattantak róla a sértések, amiket a suliba a fejéhez vágtak, amikor a rongyos holmijaira tettek megjegyzést.

Mi van, Min? Anyádnak nem telik új cipőre? Pedig azt hittem egész jól keres a sarkon!

Taehyung nem tudta, hogy Yoongi anyukája mit dolgozik, de mindig nagyon erősen ki volt sminkelve, és ahogy az édesanyja jellemezte; illetlenül öltözködött. Ami a rongyos dolgokat illeti, azt ő is valóban észrevette, de sosem zavarta, hiszen hyungnak bár nem voltak újszerű cuccai, de azok mindig tiszták, és illatosak voltak. Imádta Yoongi illatát, amit sajnos ritkán érzett a fiú távolságtartása miatt. Mindemellett viszont volt még egy meglátása, hiába volt még csak gyermek; Min Yoongi elképesztően gyönyörű volt számára.

Alig töltöttek együtt egy szűk órát a pár perc sétára lévő parkban, ahol egy padon ülve megették a csokoládét. Yoonginak minden egyes bonbonnál elzsibbadtak az ízlelőbimbói, egyszer még a szeme is bekönnyezett, ahogy realizálta, hogy valószínűleg soha többé nem fog ilyet enni.

- Minden rendben, hyung? – nézett rá Taehyung, őzike szemei jobban csillogtak a gyémántnál.

- Köszönöm az ajándékot. Mond meg édesanyádnak, hogy nagyon boldoggá tett – mondta kimérten, majd sietősen felkelt, és magára hagyta a kisfiút.

Taehyung csalódott volt. Évente egy-két alkalommal volt csak lehetősége Yoongi társaságát élvezni, azt is csak minimális időre. Az anyja a négy év korkülönbségre hivatkozott, de ő ezzel nem értett egyet. Bár még csak kisgyerek, fogalma sem volt az olyan dolgokról, mint szerelem, vonzódás, nem is beszélve a stresszről, lelki terrorról, fizikai bántalmazásról.



Négy év, tizenegy hónap és pár nap múlva múlva Yoongi levelet kapott Taehyungtól személyesen. Ekkortájt egy kisboltban dolgozott, miután tizenhat évesen kibukott a gimiből. Vásárlók híján kint állt a boltnak támaszkodva, miközben dohányzott. Biccentett Taenek, és megelőlegezte neki a bizalmat, miszerint menjen be nyugodtan, szedje össze, ami kell, megy majd ő is, csak még van két slukkja. Azonban Tae nem vásárolni jött.

- Ezt neked hoztam, hyung! – nyújtotta át a piros borítékot, amit Yoongi kétkedve fogadott.

Szívott még egy slukkot, majd elnyomta a cigarettát, hogy minden figyelmét a levélre összpontosíthassa. Valentin napi üdvözlőlap volt, amelyben a szomszédfiú az iránta érzett érzelmeiről írt, idézve; szeretlek, amióta az eszemet tudom!

Yoongi felhorkantott, egy kéz mozdulattal összegyűrte a csicsás papírt, a csikkes kukába dobta, majd visszament a boltba, miközben elmormogott az orra alatt egy idiótát. Taehyung úgy érezte, hogy minimum szíven szúrták. Annyit készült, nem is beszélve arról, hogy három ilyen díszes papírt kidobott, mert először elírta a szöveget, másodszor eltépődött a papír, harmadik alkalommal pedig nem találta elég szépnek a kézírását.

- Hyung! – robbant be a kis boltba, hangja olyan fájdalmasan csengett, hogy még maga Yoongi is beleborzongott.

- Menj el, Tae – suttogta Yoongi, miközben beletúrt sötét rövid tincsei közé.

- De én komolyan gondoltam minden egyes szót! – csattant fel a fiatalabbik.

- Tudom – mondta az idősebb. Nem volt ő hülye, látta, hogy milyen csodálattal nézett rá az őzike szemű, csak éppen azt nem értette, hogy miért. – De nem akarhatsz egy olyat, mint én. Valójában nem.

- De, hyung!

- Azt mondtam menj el! – rivallt rá Yoongi, mire Tae riadtan hátrább lépett. Szeretett volna még mondani valamit, ellenkezni, előadni személyesen is a nagy szerelmes monológját, amit úgy betanult a tükör előtt, de nem tudta. A sötét hajú fagyos pillantása belé szorított minden egyes szót, ami pár másodperccel ezelőtt még a nyelvén volt.

Hazaérve sírva fakadt. Az anyja meleg kakaót csinált neki, majd a nappali kanapéján megnéztek egy vígjátékot, miközben finoman simogatta egyszem fia csokoládébarna tincseit. Hazaérve a munkából az apja is csatlakozott hozzájuk.

- Még csak tizenöt vagy, Taehyung – mondta az anyja mindenttudóan. – Majd találsz egy másik kislányt, aki viszonozza az érzéseidet.

Tae nem javította ki az anyját, csak szipogva bólintott egyet. Tudta, hogy a nő kedvelte Yoongit, legalábbis sajnálta. Az a szegény fiú azzal a borzalmas családdal, - mondogatta mindig, ha szóba került szerelme. Az évek alatt ő is összerakta a képeket az alkoholista, bántalmazó apáról, és az anyáról, aki kiélt kurvaként kereste a pénzt cigarettára, piára, és egy kis tudatmódosítóra, ha jól ment az üzlet néhanapján.

Attól a naptól kezdve ha lehetett, Yoongi még inkább távolságtartóvá vált Tae-vel szemben. Előtte legalább néha váltottak pár szót, ha véletlenül összefutottak a kapuban, ami úgy nézett ki, hogy a fiatalabb az ablakban lesve várta, hogy az idősebb mikor indul el otthonról. Taehyungnak olyankor hirtelen mindig eszébe jutott ellenőrizni a postaládát, vagy kivinni a szemetet. Nem is beszélve arról, hogy törzsvásárlója lett a kisboltnak, amiért párszor hallgatta anya szidalmait, miszerint ott minden háromszor annyiba kerül, mint a húsz percre lévő Tescoból.



Másfél évvel később Yoongiéknál hatalmas botrány tört ki. Az apja vállalhatatlanra itta magát, az anyja pedig alig volt magánál a három Rivotriltól, amire ráivott egy majdnem egész üveg bort. Az akkor húsz és fél éves fiú éppen csak hazaért a munkából, miután tisztességesen bezárta a kisboltot, már kapta is az első öklöst az arcába. Megtántorodott, vért köpött, hirtelen azt sem tudta, hogy hol van, amikor kapta a következőt a másik oldalról. A bal füle besípolt az ütéstől, de így legalább nem hallotta azokat a gusztustalan jelzőket, amikkel az apja illette. Mocskos kis buzi. A falnak támaszkodva lejjebb csúszott, majd levegő után kapott, amikor kapott egy gyomrost. Az anyja sikítva rohant hozzájuk, járása olyan bizonytalan volt, mintha minimum négyszer egymásután ült volna fel egy gyors hajtású ringlispílre. Az apja könnyű mozdulattal lökte neki a szemközti falnak, majd visszakézből még egy pofont is lekevert a nőnek, hogy tudja merre van a helye.

Yoongiban mérhetetlen harag és gyűlölet lobbant. Nem volt ez újdonság, meg volt ez neki, amióta csak gondolkodni tudott, de ezúttal cselekedni is mert. Kezébe vett egy üres sojus üveget, ami ajtó mellé volt támaszkodva, majd egy jól irányzott suhintással fejbe verte vele a férfit, aki ájultan rogyott a padlóra. A nagy hangzavarra Taehyung anyukája hívta ki a rendőrséget, ő maga nem mert átmenni, de fiát nem tudta visszatartani.

Belépve az ócska, összeszakadt kis házba Tae egy bömbölő, magán kívül sikítozó nőt talált szerelme anyja személyében, illetve Yoongit, aki összekuporodva a földön halkan sírt. Nem foglalkozva a szilánkokkal, azonnal az idősebb mellé térdelt, és minden gondolkodás nélkül ölelte át a rázkódó testet. Normál esetben a fiatalabbik majd kiugrott volna a bőréből örömében, ahogy szerelme a karjai közé bújt, most mégsem tudott ennek örülni.

A rendőrök pár percen belül megjelentek, és az éjszaka egy részét mindannyian az örsön töltötték. Taehyungot és a szüleit kikérdezték Yoongival, és az anyjával együtt, míg az apját kórházba szállították. Családon belüli erőszak, nem újdonság – mondták a nagy igazságszolgáltatók, amikor kiengedték őket másnap reggel. Két nappal később, amikor az apját is hazaengedték a kórházból, Yoongi nem aludt otthon.

- Biztosan nem zavarok? – simított zavartan a tarkójára.

- Ne butáskodj! – legyintett Mrs. Kim, miközben megkavarta a villanytűzhelyen rotyogó tteokbokkit. – Örülünk, hogy itt vagy! Tae is olyan sokat van egyedül – pillantott az említettre, akinek egész este levakarhatatlan mosoly ült az arcán.

Később megérkezett Mr. Kim is, aki úgy fogadta Yoongit, mintha minimum a fia lenne. A két fiú szépen megterített együtt, Tae pedig majd belehalt az örömbe, amikor egy-egy alkalommal véletlenül összeért a kezük. Yoongi hamar feloldódott, és egy kis unszolásra evett egy harmadik tál tteokbokkit is. Ingyenélőnek érezte magát, de már idejét sem tudta, hogy mikor evett utoljára egy tisztességes tál főtt éltelt.

- Tessék – nyújtott felé Tae egy kezeslábas pizsamát.

- Mikor lettél te ilyen magas? – nézett rá Yoongi kétkedve. Való igaz, annyira csak magával és a körülötte lévő sok szarral foglalkozott, hogy észre sem vette, hogy a szomszéd kisfiú már rég nem egy gyerek. A fiatalabb nem válaszolt, csak szórakozottan megvonta a vállát, majd egy törülközőt nyomott szerelme kezébe.

Yoongi tényleg nem akart élősködőnek tűnni, de teljesen elvesztette az időérzékét a fürdőben. Vagy húsz percig csak engedte magára a forró vizet, még a haját is megmosta, majd boldogan realizálta, hogy élete legjobb zuhanyában volt része. Még külön masszírozó is volt a fülkében. Bezzeg náluk várni kellett egy órát a bojlerre, szar volt a csaptelep, és ha esetleg az anyja megnyitotta a konyhában a vizet, akkor baszhatta az egészet.

Visszaérve a szobába Taehyung szépen megágyazott, de figyelmét nem kerülte el, ahogy a fiatalabb lekucorodott a földön lévő hálózsákba bújva.

- Te meg mit csinálsz? – vonta fel a szemöldökét Yoongi, miközben még egyszer áttörölte nedves, sötét tincseit, amik kezdtek már a szemébe lógni. Tae csillogó szemekkel nézett fel rá, szíve majd kiugrott a helyéről. Min Yoongi még felhorzsolt ajkakkal is szemet gyönyörködtető látvány volt számára.

- Nem akarlak zavarni – mutatott az ágyra a barna hajú. – A hyungom vagy, mégsem aludhatsz a földön, na meg, nem is akarnám ezt.

Tae letudta ennyivel a beszélgetést. Belebújt a hálózsákba, majd hátat fordítva behunyta szemeit. A világ legszerencsésebb emberének érezte magát, hogy egy szobában töltheti az éjszakát szerelmével, de többet nem mert tenni. Élénken élt benne a másfél évvel ezelőtti élmény, amikor Yoongi egy lesújtó pillantással összegyűrte szerelmes levelét.

Kutakodó ujjakra, majd a cipzár hangjára lett figyelmes. Hirtelen fordult meg, azonban azzal nem számolt, hogy így szinte rögtön az idősebbik arcába ütközik szó szerint. Nagyot nyelt, ahogy realizálta, hogy összeér az orruk, gyomra pedig megremegett, ahogy lepillantott a másik ajkaira.

- Yoongih...

- Utálnám magam, ha itt aludnál – búgta simogató hangján. – Gyere – nyúlt a kisebbik kezéért.

Hiába az ő ágya volt, Tae elképesztően zavarban volt, ahogy szerelme maga mellé húzta, majd betakarta mindkettőjüket. Egymással szemben feküdtek, a kinti világítás enyhe fényt vetett gyönyörű arcukra.

- Nem akartam kellemetlenkedni – motyogta Tae.

- Én tolakodtam be ide.

- Ez nem igaz! El sem hiszed, hogy milyen boldoggá tesz, hogy itt vagy! - Yoongi elkerekedett szemekkel nézett rá vissza. – Én azóta is komolyan gondolok mindent. Tudom, hogy még csak tizenhét vagyok, de...

- Elmegyek innen, Taehyung – vágott közbe az idősebb. – Holnap értem jön egy barátom, és elvisz erről a lepratelepről. Nem jövök vissza soha többet.

- Hová? – kérdezte a másik elcsukló hangon.

- Minél messzebb innen.

Taehyung sírva fakadt. Nem akart, de annyira hirtelen érte az egész, mint egy erőteljes arculcsapás. Naiv, tizenhét éves kis lelke nem értette egészen, hogy miért akar innen szerelme elmenni. A szülei szeretik őt, biztosan megtudná vele beszélni, hogy ide költözhessen, hiszen Yoongi a világ legrendesebb fiúja. Tisztességesen dolgozik, nem bulizik, csak néha dohányzik, de hát az apja is elszív egy szivart alkalom adtán. Eszébe sem jutott a sok elfojtás, és a végtelen mennyiségű borzalmas emlék, ami szerelme lelkét mardosta élete minden pillanatában.

Csak akkor csitult el, amikor megérezte a két vékony ölelő kart a dereka körül. Yoongi finoman végig simított ujjbegyeivel a másik puha arcbőrén, letörölve ezzel a hatalmas könnycseppeket.

- Nem vagyunk egy világból valóak, Tae. Ezt neked is be kell látnod. Imádnivaló személyiséged van, ami hamar tönkremenne mellettem. Minden adottságod meg van ahhoz, hogy találj valaki hozzád illőt. Nem is beszélve a világszép arcodról, amivel biztos vagyok, hogy bárkit levennél a lábáról.

Taehyung újra elhallgatott. Yoongi szépnek találja őt? És nem is utálja a személyiségét?

- Megvárlak – szólalt meg kis idő elteltével.

- Nem mondhatod komolyan!

- Még nem ismered ezt az oldalamat, de hihetetlenül makacs vagyok – kuncogta el magát a barna hajú. – Semmi baj, majd rájössz – fúrta magát még közelebb az ölelő karok közé.

- Idióta – mormogta maga elé az idősebb, de nem mozdult. Egy ilyen ígéret után az a minimum, hogy egész éjjel öleli Kim Taehyungot.

Másnap délben Yoongiék háza előtt megjelent egy szürke Volkswagen Caddy. Egy Jeon Jungkook nevű ürge vezette, akit Yoongi még a gimiben ismert meg. Taehyungnak nem volt külsőre szimpatikus a srác a rengeteg tetkójával és piercingjeivel, de nem firtatta a dolgot. Mrs. Kim sírt, amikor egy zacskónyi ételt nyomott a sötét hajú kezébe, majd finoman átölelte. Yoongi életében először érezte, hogy mégis milyen lehet egy igazi, anyai ölelés, és hogy miből maradt ki közel huszonegy éve során. A szülei még csak ki sem jöttek a házból, az apja rá sem nézett, amikor bement összepakolni azt a fél táskányi holmiját.

- Köszönök mindent – nézett meghatódva Mrs. Kimre, majd Taehyungra emelte a tekintetét. Kinyújtotta a kezét, finoman összeborzolta a csokoládébarna tincseket, majd egy intés után az autó felé indult.

- Hyung!

Yoongi ugyanolyan érdeklődve fordult meg, mint anno bő hat éve, amikor a szomszéd kisfiú egy doboz bonbont és egy cicás kulcstartót ajándékozott a születésnapjára. Taehyung teste hevesen csapódott az övének, és még erősebben szorította magához. Nedvességet érzett a nyakán, ahogy a fiatalabbik odafúrta a fejét, és nem kellett hozzá zseninek lennie, hogy rájöjjön; Tae sír.

- Ne felejts el, oké? És azt se, amit mondtam.

- Idióta – motyogta a sötét hajú, miközben fél karjával visszaölelt.

- Nem adom fel, Hyung! Egy szép napon majd az enyém leszel – nézett rá a barna hajú, majd rávillantotta jellegzetes téglalap mosolyát, amit Yoongi titkon úgy szeretett. – Sőt, a következő alkalommal, amikor találkozunk, még egy randira is elviszlek! Így lesz, majd meglátod!

Yoongi szemforgatva megrázta a fejét, de Taehyung tekintetét nem kerülte el szerelme arcán lévő halvány mosoly.

- Jól van, most már elég lesz! – lépett hátrébb az idősebb, majd erőszakosan lefejtette magáról az ölelő karokat. – Tiszta ciki vagy így is!

Tae felnevetett, majd megtörölte szemeit, ahogy újabb zokogásba kezdett, amikor a Volkswagen kifordult az utcából. Egy naiv kis tizenhét éves volt továbbra is, aki ekkortájt még nem sok mindenhez értett, de azt már tudta, hogy Yoongival együtt a szíve is elment



Folyt köv....