Jinnel teljesen össze vagyunk nőve, ő a legjobb barátom és a szerelemem is egyben. Nagyon aranyos és vicces, mindíg ölelget, meg puszilgat, mondja, hogy szeret. Mondjuk én még nem mondtam ki, mert nem éreztem úgy, hogy ki kellene mondanom, nem azért, mert nem így van csak még nincs itt az ideje ez van.
A többiekkel is rengeteget vagyunk, mondjuk Aida eléggé furcsán viselkedik mostanság... sokat van rosszul, sokat eszik, vagyis nem... nem ez a megfelkelő szó rá, rendes zabál, érzékeny. Én sejtem mi lehet a baja, csak nem volt, még időm rákérdezni, mert leköti minden energiámat Jin. Ma kivettem egy Jin mentes napot, ami azt jelenti, hogy a fiúk forgatáson vannak, nekem meg nincsen most jelenleg munkám ott, szöval Aidával lehetek végre kettesben és hát beszélgethetünk.

Éppen most csinálom barátnőmnek a hatodik kakaót, mert az egyik vagy túl édes, vagy keserű, vagy túl csokis, vagy túl híg, vagy túl sűrű... mi van ezzel? Most viszem neki az új elkészített kakaót, amibe kért mustárt. Igen mustárt. De kérdem én! Nem tudom lehet én vagyok a hülye, de KI A SZAR ISZIK KAKAÓT MUSTÁRRAL???? KI??? mindegy bevittem neki, végre leülltem. A szemébe néztem és feltettem a kérdést.

- Mióta tudod?- először értetlenül nézett, majd láttam rajta a felismerést.

- Mit? Miről tudok? Kifejtenéd?- kérdezte zavartan, pedig mindd a ketten tudjuk, hogy mire gondolok.

- Most komolyan asszed nem jövökrá? Állandóan zabálsz, semmi sem jó, undi dolgokat kívánsz meg... szerinted hülye vagyok?- kérdeztem komolyan és szerintem rájött hogy igaza van elkezdett sírni.

- Véletlen volt tudod? Most, hogy kondjam meg Jungkooknak? Szerintem nem is hiányozna neki egy gyerek...- szegény annyira elkezdett sírni... persze magamhoz húztam és megöleltem. De hogy lehettek ennyire felelőtlenek? Mondjuk mi Jinnel meg nem.... szóval mi nem hát ja... de akkor is!

- Figyel Aida! Jungkook nagyon szeret téged, és bármit megtenne érted! A legjobb dolog vagy az életében és ha egy kis jövevény miatt elhagyna téged, akkor hülye! De tudd, hogy én segítek és itt leszek veled, bármi is lesz.

- Köszönöm! De hogy mondjam el? Félek a reakciójától...

- Jolvan most nyugodj meg holnap idehívom, és te elviszed egy titkos helyre, de nem mondod el, hogy az orvoshoz mentek megnézni a picit, amikor odakerültök, hogy ultrahang szerintem lefog neki esni- mosolyogtam rá, kicsit megnyugodott végre.

***

Aida szemszöge:

Már két hónapos terhes vagyok, eddig jóltudtam titkolni, mert nem észrevehető a hasam. Nagyon parázok, hogy mit fog szólni... nem akarom ő elveszíteni, viszont a kisbabámat sem. Eljött a rettegett óra... Mia már hívta a barátomat, aki ha minden igaz félperc és ittvan. Szét vet az ideg de jó, hogy itt van mellettem Mia, rá mindíg számíthatok. A gondolkozásomat ajtó kopogás zavarta meg.

- Nyitom!-kiáltottam, majd barátnőmre néztem, aki csak egyet bólintott. Kinyitottam az ajtót és szembetaláltam magam egy aggodalommal teli Kookie-val. Szegény ha még megtudja, hogy a gyerekét várom...

- Szia, valami baj van?- húzott magához, majd megcsókolt.

- Huuu Kookie! Miért kellett ennyire sietnünk?- hallotam meg Jin hangját?

- Jin te mit keresel itt?- kérdeztem komolyan, nem mintha nem bírnám csak meglepett. Rám mosolygott, majd beengette magát.

- Tudod, a jövendőbeli feleségemhez jöttem, nem tudod holvan Mia?- kérdezte boldogan. Olyan jó látni, hogy végre együtt vannak. Mia kijött a fűrdőszobából, mire Jin rögtön letámadta és puszikkal ostromolta, felkapta, majd bevitte a szobájukba. Hát ők el lesznek.

- Szóval Kookie! Gyere velem, nincs semmi kérdés csak jössz!- jelentettem ki határozottan, majd elindultam a kocsi felé.

Beszálltunk a kocsiba, beindítottam a motort és elidultunk, amióta együttvagyunk, most elöszőr van kínos csend közöttünk.

- Na jó Aida, nagyon szeretlek, mi a baj? Nekem elmondtadhatod!- csendbe maradtam, de éreztem, hogy egyre idegesebb. Végre megérkeztünk a dokihoz, Kookie értetlenül nézett engem.

- Ugye nem így akarod közölni, hogy valami halálos betegséged van?- elkezdett félni.

- Nem, nincsen halálos betegségem. - végre az órvos szólt nekem, megfogtam Kookie kezét és bementünk a vizsgálóba.

- Jónapot! Ő lenne az? -kérdezte Mr. Whoo, bólintottam egyet, tudja, hogy miről van szó.

- Rendben akkor fáradjanak beljebb, Aida megkérlek, hogy tűrd fel a polódat, és feküdj le. - mondta kedvesen, szegény barátom semmit nem értett, értetlenül méregetett engem és a hasamat vizsgáló orvost, amikor Mr. Whoo rákente a hideg zselét a dudorodó pocakomra és elkezte a gépen mutatni a picit, aki még alig látszódik, Kookie-ba hirtelen feltámadt a felismerés és a kezét a szájához szórította és vekönnyezett. Hírtelen nem tudtam, hogy örül-e neki, ezért elkezdetem magyarázkodni.

- Én...én... elakartam mindani... tényleg, csak féltem, most nem örülsz neki ugye? Most utálsz!- mondtam sírva. Az orvos magunkra hagyott. Kookie még mindíg ugyan úgy állt. Annyira féltem. De végre észbekapott és felémlépett, hírtelen megcsokólt és akkor megnyugvást éreztem.

Levegő hiányába elváltunk, homlokát homlokomnak támasztotta és a szemembe nézett, mindd a ketten sírtunk.

- Annyira szeretlek titeked, kicsim te vagy az életem! Nem tudnálak utalni, se a picit.- mondta, majd a hasamra tette a kezét és elkezdte puszilgatni. Amin én jót nevettem.

- Szóval örülsz neki?

- Igen, örülök neki! Apuka leszek! Aida! Szeretlek titeket!- mondta boldogan és megölelte a hasamat.
Végül az orvos elmondta a teendőket, Jungkook nem fér a bőrébe, annyira boldog, hogy állandóan mosolyog puszilgat, és simogatja a hasamat. És én is boldoh vagyok.