Jungkook idegesen szitkozódva csukta be maga után a szoba ajtót. Jóval elmúlt már éjfél, mikor végre sikerült eljutnia odáig, hogy aludni menjen. Hosszú és fárasztó napja volt. Délelőtt az új albumuk egy számának szövegén törte a fejét, mert már elég kevés idő volt a megjelenéséig. Aztán ebédelt. De leette a fehér pólóját, ez miatt pedig nagyon kiakadt. Mert ezen ki ne kadna ki? És végül délután jött az a hír Yoongiról....Ami valójában megviselte, de ezt nem mutathatta ki, mert az nem illik a rosszfiú-imidzséhez, amit az évek során olyan gondosan kialakított. Mármint csak otthon. A rajongóik előtt mindig a legcukibb formáját hozta. A többi tag mindig is azt hitte, ez az, mármint a cukiság, amit Jungkook megjátszik. És a sötét, mogorva srác a valódi énje. Pedig valójában pont fordítva volt. Jungkooknak ez rettenetesen nehéz volt. Valójában ő sem tudta pontosan, hogy miért is titkolja a barátai elől a valódi énjét, de el akarta rejteni az érzelmeit. Mindenki elől. Saját maga elől is. Így tehát fáradtan, a halántékát dörzsölgetve huppant le a nyomásérzékelős ágyára. Éppen lefeküdt volna, amikor átnézett a szomszédos ágyra, ahol Yoongi szuszogott. Felállt és közelebb lépett az ágyhoz. Az alvó Suga fölé hajolt és csak állt ott néma csendben.

Kellemetlen volt neki, hogy így látja a barátját. Összetörve, sápadtan. Nem szokott hozzá ehhez a látványhoz. Ezt idő volt feldolgozni, mindenkinek. Ebben a pillanatban Yoongi szeme kipattant, mintha megérezné, hogy figyelik és éppen nyitotta a száját, hogy sikítson...bocsánat, üvöltsön, mert a sikítás nem illik hozzá, de Jungkook egy gyors mozdulattal betapasztotta a száját. Yoongi megpróbálta lefejteni Jungkook ujjait a szájáról, mert már igencsak fulladozott. Jungkook szerencsére időben kapcsolt és elrántotta onnan a kezét, mielőtt még megfojtotta volna Yoongit.

-Mi a franc?-ült fel Suga az ágyában meglepő hirtelenséggel, amitől egy kicsit megszédült.

-Miért nem alszol?-kérdezte Jungkook teljesen logikátlanul, csak hogy másra terelje a szót.

-Amiért te sem-válaszolta nagyon "frappánsan" Suga.-Miért van az-kezdte-hogy nekem mindig arra kell ébrednem, hogy valaki a képembe liheg?-kérdezte utalva a pár órával azelőtti esetre J-Hope-pal.

-Nem mindegy az neked?-váltott át Jungkook a jól bevált rosszfiús stílusra, amivel mindenkit olyan jól le tudott rázni magáról. Csakhogy Yoongi okosabb volt ennél. Még ha éppen amnéziában szenvedett is.

-Miért csinálod ezt?-pillantott a sötét szobában Jungkook körvonalaira, amik már visszatértek a szomszédos ágyhoz.

-Mit?-kérdezte Jungkook.

-Ezt az egész flegma stílust. Azt, hogy lenézel mindenkit magad körül. Hogy mindenkinek leharapod a fejét, ha hozzád szól? Mert az még oké, ha én csinálom. Vagyis, nem tudom miért csinálom. Így ébredtem-fejtegette.-De neked nem muszáj ezt csinálnod-tette hozzá újra Jungkookhoz intézve szavait.

-Miért, neked muszáj ezt csinálnod?

-Nem. Vagyis nem tudom. Fogalmam sincs, mit kéne most csinálnom. Csak azt teszem, amit mondanak nekem-mondta, mire Jungkook felröhögött, mert ez azért nem volt annyira igaz. Yoongi értette a célzást.

-Jó, oké. Lehet, hogy nem mindig teszem azt, amit mondnak. Vagy soha. De most csak azt teszem, amit jónak látok. Megyek amerre sodor az élet. És legfőképpen keresem....

-Mit?

-A múltam-fejezte be Yoongi a mondatot.

-Jó éjt-suttogta hirtelen Jungkook, majd befeküdt az ágyába, a fal felé fordult és többet nem szól Yoongihoz, aki egy darabig még szólítgatta Jungkookot, de végül tehetetlenül végig dőlt az ágyán és magától kérdezte.

-Valami rosszat mondtam? Én csak tudni akarom, ki vagyok-mondta, mire a szomszédos ágyon fekvő Jungkooknak fájdalmasan megrándult az ökölbe szorított keze.