A fenti képet én szerkesztettem és ehhez írtam egy kis történetet is amit leginkább Vicsu-chan-nak ajánlok mert egyszer hogy neki nem jött ki a játékban az a Chuuya amit szeretett volna. Illetve mert nagyon sokat segített hogy meglegyen az Abszolutórium-om. 

Ajánlom még kaminarinamso111 channak mert már ő is nagyon várja! 

Remélem tetszeni fog!

---------------------------------

 .

Az Akutagawa testvérek Mori Ogai meghívására az akváriumba látogattak. Chuuya is a csapattal tartott. Elise chan miatt a vörös inkább a Maffiafőnök és képessége mellett maradt. Mivel az ifjú hölgy szeretett vele beszélgetni.

A társaság ezen, fele hangosabb és gyorsabb volt, mivel a szőkeség minden érdekességhez előreszaladt. Chuuya tartotta vele a lepést. Míg Mori már 10 perc után lihegett.

Ezzel szemben az Akutagawa testvérek jóval lassabban haladtak. Hamar lemaradtak az elsőktől. Amúgy sem szerették a zajt, amit Elise chan közelében általánosan élhettek át. Valamint mindketten szerettek olvasni. Az akváriumban pedig sok olyan ismertető tábla volt, amit a gyerekek észre sem vesznek. A testvérpár viszont szépen végigolvasta ezeket és sok mindent megismertek az adott akváriumban úszkáló halakról.

Az egyik oszlopcsarnokhoz hasonlító teremben sokat időztek. Méghozzá, annyit hogy már csak ketten maradtak. A többi látogató sietett, mert a cápák etetése kezdődött. (Ilyet a testvérpár amúgy is látott már) végre csendben élvezhették a kiállítást. Sokkal jobban tetszett nekik így ez az időtöltés.

Mikor végeztek a csarnokkal egy alagúton kellett átmenniük a következő teremhez. Mikor odaértek akkor viszont valaki kifutott onnan és egyenesen Ryuu mellkasának ütközött. A feketehajú fiú elkapta a vékony karokkal rendelkező nála alacsonyabb személyt, hogy az talpon tudjon maradni, mert hátraesett volna az ütközéstől.

- Gomennasai! - kiáltotta amaz és mikor felnézett Ryuura akkor a normálishoz képest is sokkal inkább elfehéredett.

- Jinko? - döbbent rá Ryuu is arra, hogy kinek a kezei pihennek a mellkasán.

- A-Akutagawa?

Egyszerre esett le a fiúknak hogy milyen félreérthető pózban vannak így elengedtek egymást és egy lépést tettek hátra. Atsushi még össze is húzta magát, kezeit pedig a feje elé emelte. Attól tartott a maffiózó ott helyben feldarabolja, főleg amiért nekiütközött. De ez nem történt meg. Ahogy óvatosan kinézett az ujjai között csak egy rettenetesen ideges ábrázatot és megfeszült izmokat látott.

- Mit csinálsz itt Jinko?

- N-nem fogsz megölni?

Kérdezett értetlenül az ifjú nyomozó, mert tényleg nem értette mire ez a visszafogottsága a másiknak.

- A bátyám civilben mindig visszafogja magát. - lépett kettejük közé Gin - Nem akar lelepleződni, nem kell tartanod tőle Atsushi kun.

- Gin chan? Te is itt vagy?

Ryuu szemei kikerekedtek. Hogy csak így chan-ozza és tegezi a húgát az ellensége. Azt sem tudta, hogy ismerik egymást. Nem hogy a tigris a szájára meri venni a testvére nevét.

- Igen ritka közös program a bátyámmal.

- Értem.

Nevettek egy kicsit a véletlen összetalálkozáson. Amit Ryuu meg inkább nem értett. Ezek ketten miért vannak jóban?

- És te hogyhogy itt vagy? Ráadásul a rossz irányba szaladsz.

- G-gomen! V-véletlenül történt! Egy csomagot kézbesítettem az igazgatónak. De kifelé jövet véletlenül félrenéztem egy kanyart. Ez a hely egy labirintus.

- Te pedig eltévedtél. - jegyezte meg éles nyelvvel Ryuu, aki kezdte idegesítőnek vélni a tigrisfiú jelenlétét.

- Nos...igen...

Vallotta be Atsushi. De közben nem esett neki jól, hogy még civilben is azt kell éreznie a hangjában, hogy bár kettévághatná őt.

- És miért rohantál? - terelte megint a témát Gin.

- A-az egyik hal nekiugrott az üvegnek és

- Gyáva nyúl módjára elmenekültél.

- Nii -san...

- Hagyd csak Gin chan... tudom jól, hogy a bátyád a háta közepére sem kíván. Megszoktam, hogy ilyen velem. És igaza van. Nem kellett volna megijednem egy haltól. Még akkor, sem ha egy muréna volt az...

- Atsushi kun...

Gin közelebb lépett a fiúhoz és megsimogatta a karját, hogy ne búslakodjon annyira. Ryuu viszont ezt a gyengéd érintést lefagyva nézte végig. Megszületett a fejében egy elmélet, amit nagyon nem akart elfogadni. És remélte, hogy ez csupán a húga kedvessége és nem több.

- Mond Atsushi kun... nem tartasz velünk?

- Mi? – kapta fel a fejét a tigris

- Hogy mi? Biztos nem jön velünk! – tiltakozott Ryuu is egyből, hiszen bármit szívesebben csinált volna, mint hogy egy levegőt szívjon Jinko-val

- Most miért ne? A kijárat abban az irányban van. Akkor mi az akadálya annak, hogy együtt menjünk?

- Gin chan... h-ha... a bátyádat nem zavarja.... akkor-

- De zavar!

- Nii san! Tudom, hogy utálod Atsushi kunt, de ettől még néha elfogadhatnád a létezését.

- Gin? – az idősebb nem hitt a fülének, miért akarja, hogy elfogadja azt, hogy él a fiú?

- Máskor is jártatok már egymás mellett. Miben más az ha Dazai san parancsolja neked, hogy vele együtt harcolj?

- Ez-

- A kedvemért... - lépett közelebb a bátyjához, és mint egy aranyos kiskutya kérlelte testvérét.

- Gin chan... – ez Atsushit is meglepte.

Tudta, hogy a fiatalabb Akutagawa civilben szöges ellentéte a másiknak, de hogy így kiálljon érte és kérje Ryuut, hogy vigyék magukkal ezt nem tudta hova tenni. De igazából hízelgő volt neki, hogy legalább az egyikük nem akarja a föld alatt tudni. Az azonban kicsit zavarta, hogy a helyzet veszélyesen hasonlított ahhoz mintha Gin egy elveszett kiscicát akart volna hazavinni és befogadni, amit a bátyja nem szívlelt...

- Tch... rendben. – engedett végül, majd Jinko-ra nézett - De amint kiértünk elhordod magad!

- Arigatou Ak.... Ryunosuke!

- He?

Ryuu-ban egy pillanatra megállt az ütő. A fiú a keresztnevén szólította. És még rá is mosolygott. Még sosem volt vele ilyen. Nem tudta hová tenni. Ahogy azt a pillanatnyi szorítást sem a mellkasában, amit az a forróság követett.

Utoljára akkor érzett forróságot a tigris mellett, mikor a Moby Dick tetején azt mondta neki: szerinte Dazai san már régen elismerte. De most egy mosoly elég volt ahhoz, hogy újra ezt érezze. A szája elé kapta a kezét, mert érezte, hogy kicsit mintha elpirult volna. Távolabb is lépett tőle remélve hogy elmúlik ez a szívét körbeölelő melegség. Bármennyire is jó érzés volt neki. Nem akarta, hogy ezt Jinko váltsa ki.

- Valami baj van? – vette észre Atsushi is hogy valami megváltozott a magasabb viselkedésében.

- M-minek neveztél? – a dadogását aranyosnak találta nagyon ritka alkalom, hogy ki tudta billenteni a magabiztosságából, de rendes magyarázattal ált elő a kérdésére.

- Nem szólíthatlak most is Akutagawa-nak. Mert az mindkettőtök neve. Gin chan már megszokta, hogy így nevezem. Nagyon zavar, ha téged is tegezlek Ryunosuke?

Zavarta, hát persze, hogy zavarta, hiszen a pulzusa az egekbe ugrott attól, hogy ismét kimondta. Éppen csak megnyugodott a szíve és megint felizgatta. És az hogy ilyen hatással volt rá nagyon nem tetszett neki. Még akkor, sem ha az érvei jogosak voltak. Nem akart igazat adni neki. És főleg nem akarta, hogy megint kimondja a nevét. Ha megint megteszi félt, hogy már a keze és a sötétség sem lesz elég, hogy a pirosságot az arcán elrejtse. Már a szemébe sem bírt nézni a fiúnak. Túlságosan intim lett a beszélgetés neki. Ennyire közel nem akart kerülni a tigrishez.

- N-ne szokj hozzá... Jinko!

- Mindemellett... - tette csípőre a kezét duzzogva - Te még a vezetéknevemet sem mondtad meg ki soha! Akkor én is úgy szólíthatnálak, ahogy nekem jólesik. Ryu-

- Fogd be! – mordult rá hogy belefojtsa a szót - Inkább menjünk, hogy minél hamarabb megszabadulhassak tőled!

Ezzel Ryuu elment a tigris mellett és folytatta az útját az akváriumok labirintusában. Nem akart tovább a közelében maradni.

- Ne haragudj a bátyámra Atsushi kun.

- Nem haragszom. Már megszoktam, hogy mindig ilyen...

- Nehéz eset. De nem rossz lélek. Talán nem is utál annyira.

- Köszönöm Gin chan... de ebben nem reménykedek.

Követték az idősebbik testvért a következő terembe. Hatalmas megvilágított vízfelületek adtak fényt az egybekent igen sötét helységnek. Ahogy a páros, belépett Ryuu végigmérte őket. Gin a korábban olvasottakból idézve magyarázott Atsushinak, aki nem sokat tudott a halakról. De elámult a hallottaktól. Mikor közelebb mentek az üveghez a fény megcsillant valamin. A kis csillagon, ami Gin hajába volt kötve.

- Nagyon jól áll az a masni. – vakarta a tarkóját Atsushi, mert nem tudta mit kell tennie, ha ilyeneket, mond egy lánynak.

- Komolyan?

- Igen. És a csillag is. Még szebb és aranyosabb vagy tőle Gin chan.

- Arigatou Atsushi kun.

- Jinko!

Ryuu a semmiből termett mellettük és megragadva a tigris karját visszarángatta őt a korábbi vízzel telt oszlopok közé. Nagyon nem tetszett neki, amit látott. Mert egyre jobban emlékeztette őt egy randevúzó párra. És most, hogy még bókolt is a húgának eldurrant az agya. A korábbi elmélete beigazolódni látszott.

A feltételezése szerint Jinko megkörnyékezte Gint ezért tegeződnek és beszélgetnek ennyire közvetlenül. És mivel Gin korábban mesélte, hogy van udvarlója ezért még inkább illett a képbe a tigris.

Nekicsapta az egyik üvegnek a fiút, aki nagyot nyekkent tőle.

- Itai!

- Jinkoooo!

- Most meg mi bajod van?

Ryuu megtámaszkodott Atsushi feje mellett és belehajolt az arcába. A fiatalabb eltátott szájjal és megállt szívveréssel nézte végig a szürke szempár közeledtét. És látványosan bele is pirult a helyzetbe. Levegőt venni is elfelejtett a maffiózó közelsége miatt.

- Jinko, ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni halott ember vagy!

- He?

- Mi az, hogy „He"?

- A-Akutagawa te azt hiszed, hogy-

- Legyeskedsz a húgom körül! Takarodj a közeléből!

Atsushi becsukta a szemét és lehajtotta a fejét. Ryuuba belefojtotta ezzel a szót. Mert egyáltalán nem úgy viselkedett, mint ahogy azt a sárkány elképzelte. Olyan volt, mint aki összetört. Teljesen elengedte azt a feszes testtartását, ami korábban pont Ryuu volt. A vállai lecsúsztak, a lába is remegett legalább 5 centivel lett alacsonyabb. Nem nézett Ryuu szemébe inkább a mellkasának beszélt.

- Szóval ezt hiszed... hát persze... hogy is hihettem azt, hogy azt akarod tenni......

- Jinko?

- Megnyugtatlak Akutagawa Ryunosuke.... nem érdekel a húgod ilyen téren.

- He?

- Csak megdicsértem, mert valóban egy nagyon szép lány a testvéred. És ezt illik csinálni. De nem gondolok rá úgy.

- Mi?

- Lehet, hogy azt hiszed, randevúzunk, de ez nem igaz. Gin channak nem én vagyok az udvarlója. Én egy teljesen másik személyt szeretek.

- Jinko te miről-

- Nem kell tőlem féltened a húgodat

- Nem is tudnál kart tenni benne-

- Nem így értettem.

- Hanem?

- Nem fogom elszeretni. Csak párszor összefutottunk már. Higuchi miatt tudom, hogy a húgod. Ennyi... de nem kell attól tartanod, hogy mi ketten összejövünk. Mert mint mondtam... más embereket szeretünk.

- Jinko...

- És most ha megbocsájtasz...

Átbujt Ryuu karja alatt és visszaszaladt abba a terembe ahol Gin is van. Sőt még tovább. Messzire el hogy Ryuu ne látgassa, hogy könnyezik. Gin látta, ahogy továbbszalad. Ezért követte. Tudta, hogy valami történt. Hiszen a fiú nem sírna ok nélkül.

Ryuu viszont ottmaradt meg egy pár percig abban a pózban, ahogyan Atsushi otthagyta. Mikor elment még látta, ahogyan az első könnycsepp kigördül a szeméből. Ez még inkább lesokkolta.

A tigris még sosem beszélt vele ilyen hangon. Ennyire szomorúan. Ennyire reménytelenül fájdalmasan. Nem értette miért volt ilyen? Ahogyan a korábbi motyogását sem tudta felfogni. Miért mondta azt, hogy: „Hogy is hihettem azt, hogy azt akarod tenni..."

Mire gondolt az „Azt" alatt? Mire számított? Mit fog vele csinálni? Miért volt annyira szomorú, amiért nem tette? Mit kellett volna megtennie? Miért kezdett sírni? És ami a legfontosabb. Miért fáj a mellkasa attól, hogy ennyire szomorúnak látta az ellenségét?

Atsushi pár teremmel távolabb egy sötét sarokban ült a földön maga előtt átölelt lábakkal és némán sírt. Gin hamar megtalálta és mellé ült.

- Gin chan?

- Mit mondott a bátyám?

- Semmit... csak azt hiszi, mi titokban randizunk.

- Hogy mi?

- Megmondtam neki, hogy félreértette. Hiszen neked más udvarlód van.

- Ezt honnan-

- Láttalak a múltkor a cukrászdában Tachiharával...

- Értem...

Atsushi tovább itatta az egereket. Gin pedig simogatni kezdte a hátát. Már egy ideje sejti. De most beigazolódott, amit gondolt. Ha találkoztak ők ketten a fehérhajú fiúval, valahogy mindig a bátyjára terelődött a szó. És sosem érzett haragot vagy utálatot a tigrisfiú hangjából. Sőt éppen ellenkezőleg.

- Szereted őt igaz?

- Igen...

Vallotta be szipogva a fejét fel sem emelve. Atsushi beszeretett az idősebb Akutagawa-ba. Reménytelenül és visszafordíthatatlanul. Már régen érezte, hogy vonzódik hozzá. Bármennyire is utálja. Hiába beszél vele úgy, mint egy véres ronggyal. Hiába nézi semminek vagy egy féregnek. Hiába akarja megölni őt. Atsushi akkor is szerelmes Akutagawa Ryunosuke-ba...

Ez a mostani beszélgetésük pedig eléggé összetörte, mert ismét bizonyosságot nyert, hogy a maffiózó ki nem állhatja, és nem érez iránta gyengéd dolgokat. Ezért menekült el és kezdett el pityeregni ebben a sötét sarokban.

Ahogy Gin próbálta vigasztalni hallotta, hogy a bátyja utánuk jött.

- Atsushi kun ne sírj. Meg van remény.

- Nem... itt már nincs... nem is akarom áltatni magamat.

- Jinko? – ért oda hozzájuk Ryuu és még inkább nem értette mi folyik itt.

- Nii -san most nem kellene-

- Hagyd csak Gin chan. Inkább menjünk tovább. Nem akarok a bátyád terhére lenni. - ezzel felállt és továbbsétált.

- Jinko?

- Néha... lehetnél vele kedvesebb is.

- Gin? Miről beszelsz?

- Túlságosan vak vagy ilyen téren Nii -san... figyelhetnél rá kicsit jobban.

- Mármint... Kire?

- Atsushi kunra! Egyáltalán nem olyan, mint amilyennek hiszed.

Ryuu már aznap sokadjára döbbent le. Gin az ellensége pártjára ált. Mi lehet az, amit Gin tud a tigrisről és nem mond el neki? Egyre több olyan kérdése lett, amire azért nem kaphatott választ, mert nem akart rájuk kérdezni.

(...)

Folytatták az útjukat Gin próbált némi életet vinni a fehérhajú fiatalba. Valamennyi sikerrel. Mert elterelte a figyelmét a tulajdonképpen kikosarazásról. Ryuu némán haladt a közelükbe egyre csak a tigrist figyelve. Érdekelte miért viselkedik most másképpen. És hogyha találkozik a tekintetük miért lesz még szomorúbb. Valamint... Miért szúr a mellkasa valahányszor Jinko a szemébe néz.

Legszívesebben megint kettesben marad volna vele, és ha kell, kiveri a válaszokat az Irodatagból. Mégsem szólt hozzá. Gin hiába próbált beszélgetést kezdeményezni mind a két féllel. Mindketten túl makacsok voltak ahhoz, hogy belemenjenek egy újabb társalgásba.

Elértek egy olyan szakaszhoz ahol egy lift várt rájuk. Ez egy újabb víztömegbe ereszkedett alá, és ahogy lassan lement a lentebbi szintre úgy lehetett hallgatni az információkat a látható kék káprázatról.

Atsushi és Ryuu beléptek az üvegfalú fülkébe. Viszont Gin az utolsó pillanatban kiszállt anélkül, hogy a fiúk észrevettek volna. Végre kettesben maradtak egy 5-10 percre. Es nem szabadulhattak egymástól.

Az ajtó bezáródása után Atsushi körbenézte a víztömeget.

- Gin chan nézd. az ott egy- Hol van Gin chan?

- Micsoda? Gin!

- Pedig láttam. hogy beszállt a liftbe- le-lehet, hogy direkt kiszállt még mielőtt-

- A-azért, hogy...

Mindketten rájöttek az ifjabb testvér tervére. Atsushi azonnal fülig vörösödött. Ryuu pedig felfele bámult oda ahol a húga van. És mormolt valami olyat hogy: „Nem hiszem el Gin, hogy még erre is képes voltál csak, hogy beszéljek vele."

Bár ezt a tigris nem értette a fülében visszhangzó szívverése miatt.

- G-Gin chan alaposan csőbe húzott minket... – kerülte a szemkontaktust a feketehajúval.

- Csak tudnám, hogy miért akarja ennyire, hogy figyeljek rád.

- He?

- Azt mondta jobban kellene rád figyelnem.

- E-ezért bámultál végig?

- É-észrevetted?

- É-éreztem hogy szemmel tartasz... csak az okát nem tudtam... - jött még inkább zavarba

- Most megint mi bajod van?

- He?

- Valahányszor a szemedbe nézek olyan szomorú fejet vágsz mint aki legszívesebben meghalna!

- Nem jársz messzire... de várj! Ez miért zavar?

- Szúr...

- Szúr?

- A mellkasom... itt... – tette a szívére a kezét – H-hogyha... azt látom... hogy te.... o-olyan ...vagy mint ... most....

- Most is fáj?

- Sz-szorit...

- R-Ryunosuke t-te aggódsz értem? – rakta össze egyből a jeleket.

- Dehogy! Én- én csak.... a-az nem lehet....

Atsushi közelebb lépett a feketehajúhoz. Aki azonnal hátrálni kezdett. Egészen addig, amíg az üvegnek nem ütközött.

- J-Jinko...n-ne gyere közelebb!

De hiába mondta ezt Atsushi közvetlenül elé lépett. És a fejét a mellkasának döntötte

- J-Jinko? T-te m-mit-

- Arigatou...

Ryuunak majd kiugrott a szíve a helyéről. Megint forróságot érzett. És azt a korábbi szorító érzést.

- Nagyon gyorsan ver a szíved.

- A-a te h-hibád.

- És teljesen el vagy pirulva. - nézett fel rá.

- M-mert i-itt vagy... - kapta oldalra a tekintetét, mert nem állta a tigris pillantását.

- Gomenne...

- M-menj i-innen...

- Emlékszel azt mondtam... nem érdekel Gin chan... - bújt oda megint a szívéhez Atsushi nem akart a szemébe nézni. Csak ki akarta mondani.

- H-hogy jön ez most ide?

- Nem érdekel, mert más érdekel.

- Jinko... m-mit akarsz ezzel?

- Én egy másik Akutagawa-t szeretek.

- He? ... J-Jinko?.... t-te-

Atsushi arca is lángokban állt már és remegve várta mit fog majd felelni a magasabb. Rettegett. De már kimondta nem vonhatta vissza.

- T-te ismersz már Akutagawa-t is.

- Te tényleg ennyire hülye vagy? - kiáltott

Atsushiban eldurrant valami. Tudta, hogy Ryuu még nem vette észre mit érez iránta. De, hogy ennyire vak legyen és ostoba azt nem akarta elhinni. Ezt még megjátszani sem lehetett. Kifakadt.

- Jinko?

- Téged szeretlek te idióta! Te vagy a másik Akutagawa! Beléd vagyok szerelmes Ryunosuke? Hogy hozzam meg jobban a tudtodra, hogy mit érzek?

- J-Jinko?

A lift megállt. Leértek az aljára és a hangosbemondó is megkért az utasokat hogy fegyelmezetten hagyják el a felvonót.

- Jinko te-

- Mindazok ellenére, amiket tettél velem... téged szeretlek.

Kicsordultak a könnyei, de még mielőtt az ajtó kinyílt volna megcsókolta Ryuu-t. Aki mire felfogta, hogy mi történt már késő volt. Az ajtó nyílt Atsushi elengedte az ajkait és kirohant. Otthagyta őt egyedül.

- J-jinko? V-várj! Várjál már! - kilépett a felvonóból, de már nem látta a fiút. – Jinko...? Te...

- Bevallotta?

Gin ott állt mellette, hiszen hamarabb a biztonsági lépcsőn jött le. Látva fivére elpirult arcát egyből összeállt neki a kép. Atsushi kihasználta a lehetőséget, amit adott neki.

- Gin? Jinko... ő... e-engem.... engem szeret! Jinko...

- Igen tudom... már elég régóta szeret téged...

- R-régota?

- Igen... tényleg nem vetted észre hogyan néz rád?

- N-nem én... én azt hittem utál- én...

Kavarogtak bene a gondolatok. Minden alkalom mikor találkoztak. Mikor kiabált vele. Megsebezte. Meg akarta ölni. Mikor undorral tekintett rá. Minden emlékkép fájt neki. De tovább keresett. Kereste azt a képkockát, amikor először mosolygott a közelében. Valami jelet, egy apró morzsát, amit nem vett észre. Valamit, ami igazolja, hogy a fiú már régóta szerelmes belé.

- Te jó ég ő- a szája elé kapta a kezét. De amint megérintette az ajkait szeme előtt látta az utolsó képet róla, ahogy megcsókolta és érezte is ismét a fiú ajkait a sajátján.

- J-Jinko.... m-mióta...?

- Ezt tőle kellene kérdezned.

- De- ő-

- Elfutott láttam. Miért nem mégy utána?

- Utána?

- Igen. Menj és keresd meg. Nem fog elkergetni vagy ilyenek.

- De.... mit mondjak neki? Annyi gonosz dolgot tettem vele! E-ezek után mégis mit-

- Mondjuk kezdetnek azt, hogy: „Atsushi."

- Gin?

- Ideje lenne már, hogy a nevén szólítsd. És ha már ott vagy.... akkor viszonozhatnád a csókot is, amit adott neked.

- Ezt meg honnan-

- Látom rajtad. Megcsókolt mielőtt itt hagyott igaz?

- I-igen...

- Tényleg szeret téged. Nii -san... menj utána....

- N-nem merek...

- Nii -san?

- Nem merek a szeme elé kerülni....

(...)

Valóban nem ment utána. Viszont ezt a tettét megbánta. Mivel egyre telt az idő, annál jobban fájt neki, hogy ez a dolog nyitva maradt kettejük között. És minél jobban telt az idő annál kevésbé erezte azt, hogy képes vele beszélni.

Gin megelégelte a dolgot. Nem akarta, hogy a fivére tovább szenvedjen. És tudta azt is nagyon jól, hogy ha Ryuu, ilyen állapotban van, akkor Atsushi még rosszabbul lehet.

A civil ruhában elindult a fiú keresésére. Hamar meglelte és úgy állította be mintha véletlenül futottak volna össze. És nem is ő kereste volna meg, hanem a tigris szólította volna le az utcán.

Beültek egy cukrászdába beszélgetni. De ez alkalommal messzire elkerülte a Ryuu-val kapcsolatos témákat. Gin látta, hogy fájdalmi vannak, amiért Ryuu nem ment utána és azóta sem kereste fel.

Elküldött a bátyjának egy üzenetet. Miszerint ha nem lesz 10 percen belül az asztaluknál, akkor maga mondja el Atsushinak, amit Ryuu gondol a fiúról.

Ryuu 7 perc múlva már be is nyitott az ajtón. Nem akarta, hogy a tigris mástól tudja meg. Ő akarta elmondani neki. De a félelmei korábban nagyobbak voltak.

- Akutagawa? Te mit- Gin chan?

- Muszáj lesz ezt megbeszélnetek! Atsushi kun kérlek, hallgasd meg a-

- Nem akarom! Én el akarom felejteni!

Felállt és Ryuu mellett elhaladva kiment az ajtón. Ryuu megfeszült, ahogy elhaladt mellette, de nem tudott utána nyúlni. Csak várt a csodára. De az hogy Atsushi most úgy tűnt utálta nem segített rajta. El akarja felejteni? Akkor lehet, hogy már elkésett a vallomással? Mi van, ha azt mondja, már nem érdekli? Ha azt mondja, nem akarja, hogy köze legyen hozzá? Ha már nem szereti?

- Ryunosuke! Azonnal menj utána! - parancsolt rá a testvére, ami elég erőt adott neki.

Utána rohant. Mikor meglátta egy mellékutcába befordulni gyorsított a tempón. És még éppen elérte, hogy ne veszítse megint sem elől.

- Atsushi!

A megnevezett megtorpant. Sosem hallotta még a szájából a nevét. Meg is döbbent rajta méghozzá annyira, hogy mire lassan megfordult Ryuu már odaért hozzá és megragadta a csuklóját, hogy ne menekülhessen tovább.

- Ne hagyj itt!

- A-Akutagawa

- Egy idióta voltam! Nem láttam, hogy mit érzel irántam! És egy balfék, amiért az utolsó pillanatban sem jöttem rá. Sajnálom Atsushi! Sajnálom! Ne haragudj rám!

- A-Ryunosuke? Te most a-

- Atsushi... ezt mondtam, igen. Ki tudom mondani a nevedet! Csak kérlek, ne fuss el megint előlem!

- Ryu-

- Hallgass meg kérlek!

- M-mit akarsz mondani?

- Viszonozni akarom...

- Mi?

- Viszonozni akarom azt, ahogyan nézel rám. M-még nem vagyok biztos abban, hogy... m-mi is vagy nekem... de... nem utállak! Én... úgy akarok rád nézni, ahogy te rám... viszonozni akarom az érzéseidet Atsushi.... és... e-ezt is

Egy apró csókot nyomott a fiú szájára, aki nem is hitte el, ami történt vele. Ryuu komolyan gondolta, amit mondott. Az akváriumban történtek óta ezen őrlődött. De nem mert a tigris éle állni.

Lassan megtalálta azokat a pillanatokat a találkozásaikban, amikor Atsushi más volt vele. Mikor jelét adta annak, hogy valamit lát benne. Valamit gyengéd érzést táplál iránta. És végül annyit gondolkodott ezen, hogy vágyni kezdte, hogy megint lássa a fiút. Hogy beszéljen vele. És megint érezni akarta azt a forróságot, amit csak a közelében érzett.

Ezt most megkapta. Amint megérintette a tigrisfiút. És az hogy egy csókot is adott neki még inkább fokozták az érzéseit. Az értéseket, amiket még nem azonosított be rendesen. De tudta, hogy már nem úgy tekint a fiatalra, mint korábban.

- A-Akutagawa?

- V-viszonozhatom neked?

- Hoe?

- Viszonozhatom az érzéseidet? ... Atsushi?....

- Akutagawa... te tényleg nem vagy normális...

- G-gomen.... – hajtotta le a fejét, félt a visszautasítástól.

- De... – simította tenyerét a magasabb arcára.

- Hm? – mert megint a szemébe nézni.

- Pont így szeretlek téged....

- Atsushi!?

- Meg akarod próbálni?

- Igen... meg akarom próbálni veled!

- Kedves leszel velem?

- Igen... csak, ne menekülj el!

- Nem fogok....

- Arigatou... – rántotta magához és ölelte át szorosan a vékony testet, nem akarta elengedni megint.

- Nee... Ryunosuke...

- Igen..?

- Megcsókolnál megint?

Ryuu megtette. A karjai közé zárt tigris nyakához bújt egy kicsit hogy még egyszer egy Köszönöm-t elmormoljon valamint még azt, hogy:

- Ezer örömmel... -

Majd bár kicsit remegve, de megcsókolta. És Atsushi segített neki, hogy kicsit fellazuljon közben. Nem akarta elhinni sem, hogy sikerült. Ők ketten csókolóznak egy sikátorban. Atsushi átöleli őt. Szereti. Nem utasította vissza. Valamint meg fogják próbálni milyen az, ha egy párt alkotnak.

Mindez annak köszöngető, hogy egy véletlen miatt, Atsushi randevúzott az Akutagawa testvérekkel. És a fiatalabbik ráébredt mit éreznek egymás iránt a fiúk. Majd addig rugdosta őket, míg végül bevallották egymásnak az érzéseiket.