Ebben az univerzumban más felállás szerint oszlanak el az erőviszonyok a vörös és a barna között.

Legalábbis külső szemmel így tűnik.

Chuuya szemszöge:

Éppen csak elsétáltam a folyosón. Korábban azt hittem alszik és nem is fog megszólalni. Hiszen én is csendben voltam. De tévedtem. Nagyon is ébren volt még hiába a késői órának.

- De amúgy te tiszta helyes vagy. - pöckölte meg az ujjaival a rácsot.

- Mi van? - perdültem sarkon, mert nem hittem a fülemnek.

Egyébként nem szoktam meghallani, amit a rabok mondanak. De ez az egy. Dazai Osamu. Huszonéves tolvaj, szélhámos és megrögzött hazudozó. Egyik múzeumi rablása közben kapták el.

És éppen az én részlegemre kellett küldeniük.... annyira megvoltam nélküle. Kellett mint egy púp a hátamra.

Amióta bent van csak a baj van vele. Megverette magát már az első héten, vagy 10 alkalommal mert olyan beszólásai voltak a többi rab irányába amit azok nem tűrtek sokáig. Sőt egy alkalommal még a személyzet tagjait is megsérte.

Ez pedig azzal járt, hogy az egyik a konyhán dolgozó a karjaira borított némi forró zsírt. Ezért is kellett először elkülöníteni. És mivel később a kötései miatt többen kötöttek bele, gyakrabban robbant ki zavargás. Amiknek mindig a sűrűében találtuk meg ezt a szerencsétlent. De érdekes módon mindig megúszta néhány karcolással.

Kiharcolta ezekkel a cselekedeteivel, ugyan a magancellát. De ahelyett hogy meghúzta volna végre magát inkább az én idegeimet húzza tovább. Hiszen szinte folyamatosan azon mesterkedett hogy valahogyan meg tudjon pattanni ebből a börtönből.

Próbált már meg tollból kulcsot faragni magának. Próbált, úgy tenni mintha öngyilkos lett volna a lepedővel, hogy a hulláját kivigyük. Próbált ételmérgezést kapni, hogy dokihoz kerüljön. Próbált kimászni a szellőzön, de beszorult. Próbálta a takarítónőt megfűzni egy kis sexre, hogy kiengedje. Próbált kanalakat lopni, hogy alagutat ásson, de arra nem gondolt, hogy beton van alatta. Próbálta eltörni a rácsokat azzal, hogy lehugyozta és megvárta volna, hogy elrozsdásodik. Vagyis kb. minden módon kísérelte már meg a szökést. Mindig sikertelenül.

De már rettenetesen az agyamra megy vele. Most is tervez valamit. Tudom. Mert már vagy egy hete nem próbálkozott semmivel. Így gyakrabban jártam a cellajánál ellenőrizni, hogy még megvan e?

Ott volt és az ágyán fetrengett. De mikor elmentem, volna akkor felpattant és ezt a korábbi mondatot dobta utánam.

- Hogy mi vagyok? - léptem vissza hozzá mert azt hittem rosszul hallottam.

- Ooo waoo! Végre válaszoltál nekem! De jó!

- Ez hülye...

Morogtam és már mentem volna tovább, de csak nem hagyta annyiban a dolgot. Csak úgy csilingelt a hangja, éppen annyira mint amennyire csillogott az a barna szempár, mikor rám fordította őket.

- Helyes vagy! Jól hallottad! Nem mondták még neked?

- Képzeld mondták már.

Nem fordultam meg csak megálltam, úgy beszéltem hozzá. De hallottam, hogy piszkálja a rácsot. Ujjait húzgálja rajta mint a gyerekek a botokat a kerítéseken.

-Tényleg? És ki volt az? Van más is akinek tetszel?

-Igen van. De várj tetszek neked? - Néztem vissza is most már. Nem hittem a fülemnek komolyan ezt mondta?

-Igen tetszel nekem! Nagyon is. A vörös hajú kék szeműek a gyengéim. Nem megyünk meginni egy kávét együtt?

-Meg a faszt csak ki akarsz szökni!

-És ha leültem a büntetésemet utána elvihetlek randevúra?

-Heee?

-Most miért akadtál ki ennyire? Azt mondtad másnak is tetszel akkor biztos hívtak már el valahova randira. Vagy esetleg az a valaki akinek tetszel az anyukád?

-Fogd be! Nem ő mondta ezt nekem. De te komolyan elvinnél valahova?

-Igen! Bárhova! Veled bárhova elmennék! Olyan gyönyörű szemed van!

-Menj a fenébe!

Morogtam majd otthagytam.

-Ne! Várj! Maradj! Legalább a nevedet mondd meg! Vöröske!

Nem maradtam ott. Elszaladtam. A mellkasomra kaptam a kezemet majd a szám elé is. De csak már akkor mikor tudtam hogy nem láthatja meg. Nem akartam hogy lássa de elpirultam. Éreztem hogy melegedik a bőröm. Ezért kellett őt otthagynom. Sosem volt még ilyen velem. Az első rab aki ennyi ideig tudott velem beszélgetni.

-"Tudom hogy csak ki akar használni hogy kiengedjem. De akkor miért esett annyira jól, hogy érdeklődött irántam?"

Talán mert miatta már legalább 3 hónapja nincs szerelmi életem. Ugyanis az állandó szökési kísérletei miatt folyton be kellett jönnöm még akkor is ha szabadnapom volt. És egy hete kaptam egy üzenetet is az addigi páromtól hogy elege volt ebből és elhagy. Keressek mást akivel megdugatom magam. Szarul esett mert korábban azt hittem nem csak ez tart minket együtt hanem azért van valami érzelmi háttere is a kapcsolatunknak. Tévedtem.

De akkor is Dazai hibája az egész. Mert ha ült volna a seggén mint egy normális rab akkor nem hanyagolom el és nem megyünk szét. De így... és ezek után még képes flörtölni velem?

Elegem volt. Nem is mentem haza. Bent laktam az irodámban. Sőt egy haverommal hoztam el a megmaradt cuccaimat a lakásból, mert éreztem hogy az a paraszt kipakolta a lakást távozás előtt. Remélem egyszer ő is rács mögé kerül. Csak ne ide... nem akarok vele találkozni.

Miután Ryuu elhozta a cuccaimat a lakást is eladtam. És közben sajnos a legtöbbet ezzel az akasztani való gyökérrel beszéltem. Mert valahányszor arra jártam meg kellett szólítania.

-Nem unod még hogy nem válaszolsz nekem?

-Kellene?

-O megszólalt!

-Fogd be!

-Ugyan már Chuuya san látom hogy valami bajod van kérlek mond el! Én meghallgatom szívesen.

-Hagyjál már békén! Miattad van az egész! Akkor miért kellene éppen veled megbeszélnem hogy mi bajom van?

-Miattam? Miért mondod ezt? Én ott sem voltam! Én végig itt voltam a-

-HÁT EZ AZ!

-Mi?

-Amiért te itt voltál és csinaltad a fesztivált elhanyagoltam a pasimat! ERRE Ő NEMCSAK HOGY ELHAGYOTT DE MÉG KI IS PAKOKTA A LAKÁSOMAT! El kellett adnom azt is pedig szerettem! És ez mind a te hibád!

-S-sajnálom.... de... akkor most szingli vagy?

Eldurrant az agyam. Benyúltam a rácson és elkaptam a pólóját. Úgy rántottam közel hogy a feje ütközzön a vascsövekkel. Fel is szisszent csak utána nézett megint a szemembe.

-Ide figyelj te semmirekellő szemét ha nekem itt kell rohadnom akkor te is itt fogsz maradni!

-Ha veled tölthetem szíves örömest!

-He?

-Tetszel nekem Chuuya!

-Micsoda?

-És én komolyan is gondolom! Itt maradok veled amíg le nem telik a büntetésem hogy aztán elvihesselek vacsorázni. Vagy ahová szeretnél elmenni.

-D-Dazai? Csak szórakozni akarsz velem?

-Nem! Én ezt komolyan gondolom! Te érdekelsz engem!

Oldalra fordítottam a fejemet. Nem tudtam állni azt a tekintetet ahogy rám nézett. Mintha ott helyben felfalt volna a szemeivel. Közben azért figyeltem hogy ne próbáljon meg semmilyen trükköt a szökésre. De akkor is zavarba hozott közben.

-Aww de édes vagy most Chuuya.... még inkább tetszel nekem

-Na most azonnal fejezd ezt be!

Löktem el magamtól úgy hogy közben megbotlott a saját lábában és ahogy hanyatt esett ont beleért a keze a wc-be.

- ÁÁÁÁ! FUUUUJ! Ez gusztustalan!

Ugrott fel és próbálta elérni a szappant ami közben megint megbotlott és ezúttal az állát vágta be az ágy sarkába.

-Szerencsétlen...

Morogtam majd odébb álltam. Mikor már nem láthatott ellenőriztem hogy minden kulcsom megvan e. Nem hiányzott egy sem. Megnyugodtam.... ilyen téren....

De a lelkem nem tudott teljesen. A szívem még mindig erősen kalapált. Odaszorítottam rá a kezemet. Próbáltam csillapítani ezt a hőhullámot. De nem ment. Az amit mondott egyszerűen felzaklatott.

-Tetszek neki? Nem lehet! Mi tetszene bennem neki? Ő magas jóképű sikeres .... volt amíg el nem kapták. De én mi vagyok semmi... várj.... jóképű?

Igen ezt gondoltam róla jóképű. De nagyon nem lett volna szabad ilyen gondolatokat táplálnom egy elítélttel szemben. Bár igaz mindig bejöttek a rosszfiúk. De az előző is meglopott. Miért bíznék meg még egyben?

-"Azt mondta letölti a büntetését hogy randizhasson velem? Nem akarom hogy megkörnyékezzen! Akar velem lenni? Egy hülye seggfej! Olyan gyengéden nézett rám... Csak meg akar szökni!"

Elegem volt. Visszamentem az irodámba. Leültem az asztalomhoz és megírtam a felmondó levelemet. El is küldtem a főnökömnek. Nem akartam tovább Dazai Osamu közelében lenni. Mert miatta megy tönkre az életem.

Miután elküldtem letusoltam és mentem is aludni. Szerencsére ma több éjjeli őr is szolgálatban volt. Nem kellett hogy én vigyázzak arra a barna szemű kötésesre. Bármennyire is szeretne ő a figyelmem központjában lenni. Nem hagyhatom hogy megkapja ezt. Nem akarok a kedvére tenni.

Próbáltam távol maradni tőle. De nehezen ment. A felmondásomat elfogadták de még egy hónapot le kellett dolgoznom mielőtt végleg otthagyom. Addig is csak ritkán megyek arra. Nem nagyon beszéltem vele. De mégis valahogy még így is tudott olyan álmokat kreálni nekem. Többször is vele álmodtam. Először azt hittem rémálom. De utána egyre inkább kellemesebb volt hogy a képzeletembe férkőzött.

Már csak pár nap volt hátra a hónapból. Utolsó éjszakáim egyikét töltöttem itt. Megkönnyebbültem minden éjjel mikor nyugovóra hajtottam a fejemet hogy egy nappal kevesebb van hátra.

De azon az éjjelen más volt az az álom. A korábbiakban csak megfogta a kezemet. Simogatott. Kedves szavakat súgott a fülembe. Megcsókolta a kézfejemet, a karomat, a vállamat, nyakamat, arcomat. De ez alkalommal a számat is elérte.

Forrón csókolt. Szenvedéllyel ahogyan még senki sem csókolt korábban. Levette a pólómat is. És több helyen is megszívta a bőrömet. Nem tudtam ellene tenni. A korábbi álmokkal ellentétben amikor megpróbáltam eltaszítani most képtelen voltam erre.

Hagytam neki hogy izgasson. És élveztem. Sóhajtoztam. És reagáltam mindegyik tettére. Mikor végignyalt a hasamon. Ajkai közé fogta a mellbimbómat. Megharapott. Hozzám simult. Vetkőztetett. Masszírozott odalent. Szinte éreztem mikor nekem nyomta magát hogy lüktet. Vastag volt és én vágytam rá.

Nem csodálkoztam magamon. Már hónapok óta senki sem ért hozzám. Hiányzott. És ott volt ő egy olyan pasi aki mint kiderült az én ideálom. És kedvel engem, suttog a fülemben. Ki voltam éhezve arra hogy valaki így bánjon velem.

Vágytam a sexre. Nem tagadom. Akartam érezni magamban. Akartam hogy beteljesítse azt amit ígért. De előtte akartam tudni hogy valóban olyan jó az ágyban mint állítja.

-Chuuya....

-Dazai... miért kínzol minden éjjel?

-Mert akarlak. Megmondtam nem?

Csókolt meg ismét miközben egyik ujját becsúsztatta.

-Ahh! Miért én?

-Mert olyan imádnivaló vagy! Megigéznek a szemeid Nakahara Chuuya!

-Csak ki akarsz használni!

-Ugyan! Miért nem felejted el ezt a gondolatot? Csak élvezd azt amit teszek veled!

-Élvezni akarom!

-Akkor mi a baj?

-Félek...

-Mitől?

-Hogy te is hátra fogsz hagyni!

-Chuuya.... szeretlek!

-Nem tudok hinni neked!

-Pedig elhihetnéd nekem. Mert nem teszek ilyesmit olyannal akibe nem vagyok belezúgva.

-Mármint mit nem teszel?

-Nem kényeztetem annyira hogy neki is jó legyen. Chuuya... add nekem a testedet! Akarom a szívedet!

-Dazai.... bizonyítsd be hogy szeretsz!

-Ezer örömmel lopom el a szívedet!

Kitágított a beszélgetésünk alatt így mikor újból megcsókolt ujjai helyére már magát lökte belém. Hátam ívben meghajlott ahogy egészen tövig elmerült. Jól csinálta. Pontosan úgy ahogyan szeretem. Akartam hogy még közelebb legyen hozzám. Akartam hogy reggel ne tudjak járni sem. Akartam hogy az övé legyek. Nyögtem a nevét. Karmoltam a hátát. Lábaimmal átkulcsoltam a derekát. Majd a csípőjét is hogy még közelebb rántsam magamhoz.

Már lassan csillagokat láttam és ő elsült bennem de nem hagyta abba. Addig mozgott bennem amíg én is közénk nem élveztem.

Majd átölelt magához szorított. Betakart magunkat. És hagyta hogy elaludjak a mellkasán.

-Dazai...

Suttogtam már az álom és az ébrenlét határán. Nem akartam elaludni. Mert tudtam akkor fogok felébredni. Véget ér az álom el fog tűnni ez a férfi aki most úgy tűnik szerelmes belém.

.Igen Chuuya? - simogatta a hátamat.

-El fogsz tűnni?

-Nem szeretnéd?

-Nem.... azt akarom hogy velem maradj....

-Szeretnéd?

-Igen... szeretném... mond hogy itt leszel mikor legközelebb elalszok! A következő álmomba is gyere el!

-Chuuya ilyet nem ígérhetek neked.

-De megteheted! Az álmokban bármi megtörténhet....

-Jaj én kis fogvatartóm... hát ennyire belém szerettél?

-Utállak!

-Tényleg?

-Utálom hogy engem is megloptál...

-Mit vettem el tőled?

-A szívemet....

-Chuuya....

Kicsit megemelte a fejemet hogy megcsókolhasson. Lágyan falta ajkaimat. Mint aki fél hogy összetör. Már majdnem elaludtam a csókjaitól. Mégis elégedett és nyugodt volt a szívem. Az ő karjai között akartam lenni még akkor is ha csak egy álom volt az egész.

-Szeretlek Chuuya... és hidd el nekem nem ez lesz az utolsó éjjel mikor melletted leszek. Csak várj rám kedves apróságom. Ne add oda a szívedet másnak! Várj meg engem ígérem nem fogok csalódást okozni.

-Miért higgyek neked?

-Mert szerelmes vagy. És én is szeretlek téged. Engedj közel magadhoz.

-Hogyan várjalak meg?

-Keress meg holnap a cellámban és kérdezz meg.

-Jó... rendben... meglátogatlak.

-Várni foglak kis vöröském...

-Mi vagyok .. én... tán róka? ... Hogy... így... hívsz?...

-Igen... az én kis rókám vagy...

-Uhum.....

.

.

.

Későn ébredtem fel. Már lassan tízet ütött az óra. Mikor kinyitottam a szememet. Emlékeztem arra az álomra. Minden kis mozzanatára. Szinte éreztem hogy tényleg megtörtént.

Elsápadtam mikor a tükörben megláttam hogy ki van szívva a nyakam. Néztem a foltokat. Ott voltak ahogyan éreztem az álomvilágban.

Nem értettem. De megrémültem. Gyorsan felöltöztem. És rohantam (már amennyire tudtam) a kötéses cellájához.

Üres volt. Nem hittem a szememnek. Az ágyában egy műfejet rejtett el és egy magnóból összeszerelt kis eszközt találtam ami időnként megemelte kicsit a takarót. Olyan volt mintha csak aludt volna. A takaró emelkedése miatt nem vették észre hogy nem ő fekszik ott. Nem találtuk meg. A kamerákon nem látszott semmi. Egyszerűen felszívódott. Kiadtak rá körözést. Nem találták meg.

...

Nem lehetett tudni hogyan szökött meg. Hiszen a kulcsok nálam voltak. Nem hiányzott egy sem. Folytatták a keresést de szerencsére nem hibáztattak engem. Nem tűnt úgy hogy közöm lett volna az esethez.

De mégsem tudtam megnyugodni. Hogy is tudtam volna mikor azon az éjjelen tényleg megfektetett. Ott volt a szobában. Kedves szavakkal és érintésekkel elaltatta a figyelmemet. Szeretkezett velem. És eltűnt.

Fájt. Szinte megszakadtam a fájdalomba. Hogy hiába mondott nekem olyanokat.

Hiába ígérgette hogy megvárja a büntetése végét. Hiába hittem neki. Megszökött. Kihasznált. Eltűnt hátrahagyott engem.

-Miért vert át engem?

-Miért hittem neki?

-Miért? Miért? Miért? Miért? Miért? Miért? MIÉRT???

Nem tudtam válaszolni magamnak sem. És zavart és fájt. Nem akartam hogy másnak tetszek. Egyedül akartam lenni. Nem akartam hogy megint kihasználjanak. Nem akartam hogy ismét csak egy eszköz legyek valakinek!

Elegem volt minden fajta kapcsolatból. Nem akartam még emberek közé sem menni. Olyan állást találtam amit otthon tudtam végezni. Nem kellett kitennem sem a lábamat a lakásomból. Egyedül Ryuu-val és a párjával Sushival tartottam a kapcsolatot. De senki mással nem beszéltem rajtuk kívül. Velük is általában csak akkor ha egy két hetente meglátogattak. Látták hogy nagyon szétcsúsztam. De sokáig nem tudták miért. És azt meg sem merték kérdezni miért vonultam el a világtól.

Kb egy évvel Dazai szökése után mertem csak nekik beszélni az esetről. Akkor mikor megtudták nem kicsit döbbentek meg a hallottakon hiszen korábban még Dazai-ról sem hallottak tőlem soha. Nem csoda. Mert nem szoktam beszélni azokról akikkel odabent találkoztam. Pláne nem fogok egy szökött fegyencről beszélni nekik.

De ami engem még inkább meglepett hogy azt mondták ismerik ezt az embert.

-Micsoda? Honnan?

-Úgy nagyjából mikor is? - nézett Sushi a férjére - Talán egy hónapja találkoztunk vele először?

-Igen úgy annyi ideje. - bólogatott a feketehajú - Azt mondta látott téged velünk és szeretné esetleg elkérni a telefonszámodat.

-De természetesen nem adtuk oda neki. De az óta párszor összefutottunk és beszélgettünk. De a fene gondolta volna hogy ő egy szökött rab.

-Hol van most?

-Chuuya?

-Meg akarom ölni! Hol van az a szemét?

-Nyugodj meg és ne belezz ki senkit. Nem nyírhatod ki még akkor sem ha ilyesmit csinált veled. Inkább csukasd le!

-Add fel a rendőrségen.

-Összehozzunk egy találkozót?

-Igen! Tudnom kell hogy tényleg ő e az a rohadék!

Igy alakult hogy egy évvel azután, hogy kihasznált és megszökött megint bekerült az életembe. Sushi beszélt vele és megbeszélt vele egy találkozót.

A szívem a torkomban dobogott mikor vártam hogy delet üssön az óra. Akkor kellett megjelennie a kávéház mellett. Kint ültem a fiúkkal a teraszon elhelyezett asztalok egyikénél. Folyamatosan azt figyeltem ki fog odalépni hozzánk.

Nem tudtam mit fogok tenni. Behúzzak neki? Megfejeljem? Gyomorszájon vágjam? Bilincseljem oda az asztalhoz míg hívom a rendőröket? Törjem el a kezét? Mit tegyek vele hogy bosszút állhassak rajt?

És akkor megjelent egy csapat turista között feltűnt az a kócos barna haja. Azonnal felismertem ahogyan a szemeket is amik azóta sem hagytak a szívemnek nyugodalmat. Magától mozdult a testem. Úgy pattantam fel hogy a széket is majdnem felborítottam magam mögött. Egyszerűen csak elindultak a lábaim felé. És még akkor sem voltam biztos abban mi fog történni mikor már csak egy lépésre voltam tőle.

De felnéztem a szemébe és egy olyan megkönnyebbült tekintetet láttam magam előtt amire nem voltam felkészülve. Csak mosolygott rám mint aki tudta hogy mit érzek abban a pillanatban. Egy kicsit kitárta a kezeit majd a magasba emelte őket. Mutatta hogy megadja magát nekem és én egyszerűen csak átöleltem.

Szinte a nyakába ugrottam folytak a könnyeim és nem értettem a saját tetteimet. Gyűlölöm ezt az embert de akkor miért szorítom annyira mintha attól rettegnék hogy megint kisétál az életemből?

-Ch-Chuuya?

-Gyűlöllek....

-Te is hiányoztál nekem...

-Menj a pokolba!

-Mennék és szívesen ha ezt szeretnéd de ahhoz el kellene engedned.

-Meg egy frászt!

Óvatosan ölelt át. Mintha porcelánból lennék. De mégis én csak jobban hozzá simultam. Mert bármennyire is tagadtam ezalatt az egy év alatt hogy nem volt semmi. Végül mégis kibújt a szög a zsákból. be kellett vallanom hogy mit érzek eziránt a méteres gyökér iránt.

-Sajnálom ami akkor történt Chuuya...

-Rohadnál meg ott ahol vagy...

-Kérlek Chuuya bocsáss meg nekem... Nem úgy akartam távozni hidd el. De nem hagyhattalak ott anélkül hogy ne vallanék neked szerelmet.

-Kihasználtál hogy megszökj!

-Nem Chuuya tévedsz....

-Fogd be! Tudom mi történt! Csak arra kellettem neked hogy-

-Hadd magyarázzam meg! Adj egy esélyt hogy jóvátegyem!

Felnéztem rá és kicsit elléptem tőle. Ő letörölte a könnyeimet ujjaival. Megfogta a kezeimet és mindkettőre egy egy csókot lehelt. Majd lassan közelebb hajolt hozzám de nem engedtem meg neki hogy megcsókoljon. Elfordultam tőle. Így csak a homlokomra nyomott egy puszit.

-Szeretlek Chuuya!

-Hazudsz....

-Nem ez az igazság. És az hogy sosem akartalak kihasználni. Tényleg meg akartam várni veled amíg letelik a büntetésem. De megtudtam hogy egy hónap mulva otthagytál volna. Hogy felmondtál és megamra hagysz. Ezért kellett nekem is kikerülnöm onnan.

-Ezért használtál ki? Mert nem volt annyi időd?

-Nem! És elmondom annyiszor amennyiszer csak akarod. Egészen addig míg meg nem érted hogy nem használtalak fel! Anélkül szöktem meg hogy bármit is használtam volna abból hogy ismerlek.

-Micsoda?

-A magnót az egyik takarítótól loptam. A csavarhúzót attól aki jött az eldugult wc-t megszerelni. A szappant meg egy másik rab hagyta a tusolóban. Abból faragtam kulcsot. Ezekből hoztam össze a szökésemet.

Nem akartam elhinni. Mégis valós magyarázatot hozott össze. Mégsem tudtam mit tegyek. Nem szabadna bíznom a szavaiban. Nem engedhetem megint a szívem közelébe! nem tehetem meg. nem lehetek ennyire gyenge! Ellen kell állnom! Nem csavarhatja el megint a fejemet!

Mégsem voltam képes nem meghallani a magyarázkodását. És nem tudtam figyelmen kívül hagyni azt hogyan simogatja a bőrömet közben. Hogyan édesgeti körbe megint a mellkasomat az a melegség amit csak az ő közelében érzek.

-De téged még véletlenül sem akartam belekeverni ebbe. De el akartam búcsúzni. És elmondani mit érzek. Te pedig élvezted amit tettem. Azt hittem hogy tényleg meg fogsz várni.

-Dazai...

-Ne haragudj rám amiért akkor egy gyenge pillanatodban találtalak meglátogatni. De annyira édes voltál. Nem tudtam ellenállni neked.

-Hová tűntél utána?

-Meg kellett húznom magam. De utána kerestelek. Viszont te annyira elrejtőztél mintha nem akartad volna hogy megtaláljalak.

-Miért kellett volna hagynom?

-Mert szerelmes vagy belém?

-Ezt meg miből gondoltad? Gyűlölek!

-Ugyan Chuya... Emlékezz csak vissza azokra az éjszakákra.

-Éjszakákra?

-Igen Nem csak az utolsó volt valós apróságom. Minden éjjel meglátogattalak hogy melletted legyek. És mielőtt eljöttem emlékszem azt mondtad elloptam a szívedet is!

-Én nem.... Nem..... n-nem.. mo-mondam ilyet...

-De igen... És reménykedek benne hogy elfogadod az én szívemet kárpótlásul....

-Dazai....

-Mi a válaszod Nakahara Chuuya? Eljönnél velem vacsorázni?

-Ummm... én.... Nem tudom....

-Chuuya... kérlek.... Hagyd hogy udvaroljak neked!

Becsuktam a szememet. Nem tudtam sem ránézni sem pedig válaszolni neki. Csak azt akartam hogy történjenek az események. Mintha nem kellene nekem döntéseket hoznom.

Egy pár pillanat múlva megcsókolt. És ezzel megint megtette. Elérte hogy ne tudjak neki ellenállni. Viszonoztam a csókjait. Egyszerűen képtelen voltam elengedni. Túlságosan is magába bolondított ez a szerencsétlen...

Azon a délutánon megígért nekem még valamit. Azt hogy soha többé nem fog magamra hagyni. És ha esetleg mégis megtenné akkor nyugodtan feldobhatom a rendőröknek hogy hol tartózkodik.

De megmondtam neki hogy ha meg meri ezt tenni akkor nem lecsukatom hanem ki fogom nyiffantani. A leginkább fájdalmas módszerrel.

Azt válaszolta erre hogy inkább végez saját magával minthogy még egy alkalommal elhagyjon. Mégpedig azért mert nem bírná elviselni azt a tudatot hogy én olyan szomorú legyek mint mikor eltűnt a szeme elől.

Boldog születésnapot Osamu 🥰🥰🥰🥰❤❤❤🎁🌹🎂