Akutagawa és Atsushi bár kifejezetten, ellenségesen viselkednek egymással, sok időt töltenek együtt. Hiszen Dazai rendszeresen küldi őket közösen küldetésre. Hiába tiltakoznak ez ellen a fiúk.

Igaz eleinte, ha Dazai azt mondta, hogy ők ketten mennek, akkor csak Atsushinak volt nagy az ellenkezése. Akutagawa nem szólalt meg. De nem azért mert nem volt ellenére a tigrisfiú társasága, hanem azért, mert Dazai sannak, nem mert visszaszólni.

De idővel ez is megváltozott. Amikor az megtörtént, hirtelen és szinte váratlan esemény volt a viselkedésében. Szinte egyik napról a másikra kezdett hevesen tiltakozni Jinko ellen.

- Dazai san, én nem akarok ezzel, egy levegőt szívni! Megoldom egyedül is, csak ne jöjjön! Hányok tőle! Semmire nem jó, és nélkülem nem menne semmire! Egyedül is képes vagyok elvégezni a feladatot! Had menjek magamban! Nincs szükségem Jinko-ra!

Ilyen és ehhez hasonló mondatok hagyták el a száját. Atsushi is éppen annyira meglepődött ezen, mint a kötéses. Mi lelte a sárkányt, hogy már ki meri nyitni a száját?

Korábban is utálta a tigrisfiút, ezt nem tagadta. Lényegében mindenki tudta. De ezeket a panaszkodásokat csak Atsushi hallotta, amíg egymás mellett sétáltak, a küldetés helyszínére. Dazai san előtt, sosem csinált ilyet. Most azonban kinyitotta a száját. És dőlt belőle a szó. Sok mindennek nevezte Atsushit. De sosem volt egyenlő vele. Csak szidta, hogy hátha nem kell együtt menniük a küldetésre. De ez nem jött neki össze.

Dazai san mindig végighallgatta a monológját. Majd, mint akinek egyik fülén be, a másikon ki, folytatta a stratégia elmagyarázását.

Az egyik ilyen alkalommal viszont Akutagawa, annyira ellenkezett, mintha már fájdalmai lennének attól, ha Atsushi mellette van. De a végeredmény ugyan az lett. Ketten sétáltak a sikátorok hálójában, a kikötő irányába.

Ez alkalommal Aku nem panaszkodott. Fekete aura lengte körbe, mint aki legszívesebben zokogna.

Ennek oka Dazai san volt. Mivel ez alkalommal, nem hallgatta teljesen végig. Hanem leszidta. És még azt is a fejéhez vágta, hogy ez egy olyan meló, amit Sushi egyedül is el tudna végezni. Most, csak arra kell neki a feketehajú, hogy Mori ne lövesse ki a tigrist, a kikötő területén. Ami a maffia territóriuma.

Ez után nem szólalt meg többé. Mélyen magába temetkezett. Legalábbis úgy tűnt. Még arra sem méltatta Atsushit, hogy ránézzen. De ettől függetlenül elfogadta, hogy ott van vele. Hiszen kicsit, mindig gyorsított a léptein, ha közelebb akart menni hozzá a fiatalabb.

Atsushit viszont ez a mai eset kifejezetten zavarta. Sosem akadt még ki ennyire. Miért volt ilyen? Valamit tehetett vele, a legutóbbi alkalommal, amikor együtt dolgoztak és azért ilyen?

Nem jutott eszébe semmi, amit elkövetett ellene. Vagy olyan, amit úgy sorolna fel a sárkány, hogy az ellene volt.

Bár ahogy visszaemlékezett arra az esetre főleg a végére ott történt valami. Az épület, ami rendesen kapott a támadásokból, amíg mellette harcoltak, elkezdett összeomlani. És egy ilyen lezuhanó törmelékdarab elől, Akutagawa félrerántotta Atsushit Rashomon-nal.

Miután elült a porfelhő csak, akkor jött rá Sushi is, hogy mi történt.

- A-Akutagawa?

- Szerencsétlen figyelmetlen hülye! Mégis, hogy bízhat rád Dazai san bármit?

- Eh-hehe.... - vakarta kínosan a tarkóját, mert valóban figyelmetlen volt.

- Életképtelen vagy Jinko!

- Azért- .... - kifújta levegőjét, hogy ne kezdjenek megint veszekedni - Arigatou.... megmentettél....

- Tsc! Jobban is vigyázhatnál magadra!

- Lehet... De legalább te itt vagy velem, hogy vigyázz rám! - mosolygott rá a maffiózóra.

Azt hitte kibillentheti egy kicsit. Vagy legalább elterelik a témát saját ügyetlenségéről. De ehelyett, egy nyögést hallott a másik felől. Kinyitotta, az addig csukva lévő szemeit. Meglepő látvány fogadta.

A feketehajú a szája elé tette a kezét és szemei kb. tányér nagyságúra tágultak ki. Vékony szinte nem is létező szemöldöke a homlokán úgy fel szaladt, hogy szinte meg sem állt a tarkójáig. Pupillái összeszűkültek és úgy remegett, mint aki fázik. Eközben lassan igyekezett távolodni a tigrisfiútól.

Jinko csak pislogni tudott, és mikor ezt megtette, mintha Akutagawa is feleszmélt volna gyorsan oldalra fordult, rendezte arcvonásait és sebes léptekkel megindult, vissza az ADA épületébe, hogy jelentést tegyen.

Atsushi még egy pár pillanatig nem bírt mozdulni, de utána kapkodta a lábát, hogy utolérje a maffiózót. De a feketehajú továbbra sem engedte, hogy túlságosan közel legyen hozzá a másik.

(...)

Ez volt az egyetlen alkalom, amikor így viselkedett. Korábban nem csinált, ilyen meglepődést. Sushit pedig foglalkoztatni kezdte a dolog.

Lehet, azért utálja őt ennyire, mert rá kell vigyáznia? Eddig is azt hangoztatta, hogy semmire sem való, és hogy nem tud vigyázni magára. De akkor azt mondta még jó, hogy Akutagawa vigyáz rá saját maga helyett. Lehet erre haragszik ennyire?

Az zavarja, hogy nem elég, hogy egy figyelmetlen, szerencsétlennel kell dolgoznia, még azzal is neki kell foglalkozni, hogy életben maradjon? El tudta volna képzelni a fekete gondolkodásmódjában ezt.

Ahogy gondolkodott valaki elkapta a kezét. Majd visszarántotta.

Akutagawa éppen időben fogta meg, mert a nagy elmélkedésben Sushi simán lelépett volna a járdáról egyenesen egy teherautó elé. Akutagawa gyors reflexeinek köszönhette azt most, hogy nem ütötte őt el, az a száguldozó jármű.

- Eszednél vagy Jinko? Nem láttad, hogy piros a lámpa?

- A-Akutagawa?

- Igen én. Mégis mit gondoltál ki fog kihúzni a slamasztikából?

- A-arigatou...

Támaszkodott, hol egyik, hol másik lábára a fehérhajú. Nem is tudta mi történt. És zavarban volt amiatt, hogy azért kellett a sárkánynak megint megmentenie, mert ő éppen rá gondolt. Sushi kerülte a szemkontaktust, mert tudta, hogy mérges rá a másik. De mikor lefelé nézett megpillantotta, hogy még mindig fogja őt a maffiózó.

És valóban Akutagawa a nagy kiabálásban, megfeledkezett arról, hogy már elengedheti a kis tigrist. Vékony fehér ujjai körbefonták, az ő félig kesztyűbe rejtett tenyerét. De ahogy észrevette Sushi egyre inkább döbbent tekintetét és követte annak pillantását, leesett neki is, hogy mi történt. És gyorsan eleresztette a fiút.

- Legközelebb hagyom, hogy elcsapjon a busz! Legalább akkor, majd nem kell folyton vigyáznom rád!

Morogta majd továbbment.

Sushi felkapta a fejét erre a kijelentésre. Vigyáz rá? Akutagawa tényleg védelmezi őt? Nem értette, elvileg azt akarja, hogy meghaljon. Kötöttek egy egyezséget is. Akkor miért?

- „Lehet, azért teszi, hogy ő ölhessen meg engem, mikor letelt az idő? Kinézném belőle. De mi van akkor, ha más miatt védelmez? Lehet, hogy tényleg vigyázni akar rám?"

Rá akart kérdezni a dologra, mert szinte minden második gondolata, ezzel kapcsolatos volt már, mire megérkeztek a kikötőbe.

Ez úttal olyan feladatot kaptak, ami veszélyesebb volt a többinél. Ugyanis egy bombát kellett megtalálniuk. Nem volt élesítve, mert az egyik szállítmánnyal kellett érkeznie. És Ranpo san szerint nem a kikötőben tervezték felrobbantani.

De sajnos keresztülhúzták a számításaikat. Mert volt, aki védelmezze a robbanékony szerkezetet. Egy táskában érkezett Yokohamába és a férfi, aki vele utazott nem tervezte átadni a fiúknak. Nem volt áldott. De ennek ellenére nagyon gyorsan mozgott. Ezért is volt képes egy pillanat alatt kikerülni Rashomon-t és elrohannia a konténerek labirintusába.

Üldözőbe vették. Atsushi a félig tigris alakjában azonnal a nyomába eredt, hiszen így hallotta, merre megy. Akutagawa ott rohant mögötte egy pár lépéssel. A fiatalabb nem veszítette szem elől. Egészen addig, míg közel nem ért hozzá és a szemébe nem dobott egy marék homokot.

Akkor egy másodpercre csupán, de eltűnt. Viszont hallotta a lépteit. Nyomban követte és meg is találta egy újabb nyílt területen ahol már nem volt hová elrejtőznie. Csapdába került. Visszafordult volna, hogy elrejtőzzön, de már nem volt rá ideje.

Sushi kirontott a konténerek közül. El akarta kapni vagy legalább megszerezni a táskát. Már szinte egészen tigrisemberré változott a levegőben, hogy még gyorsabb legyen. Akutagawa egy pillanattal később követte.

- Jinko NE!

Ordította, mert ő észrevette a mosolyt az ellenfelük arcán. De már nem tehetett semmit. Atsushi majdnem odaért hozzá.

Hatalmas robbanás rázta meg a kikötőt. A hanghullámok olyan erősek voltak, hogy még a jóval távolabb lévő épületeken is ablakokat törtek be.

A kikötőben füst gomolygott. Fekete volt és forró, szinte marta az ember torkát. Nem csoda, hiszen sok mérgező anyag volt abban a táskában.

Atsushi szája elé szorította a kezét, ahogy köhögött. Másik mellső tigrisszerű végtagját is maga elé tartotta, hiszen a robbanást, még fel tudta annyira dolgozni, hogy védje a fejét.

Nem kapott rendesen levegőt, de hála a tengernél mindig lévő szélnek, hamarosan elkezdett tisztulni a környéke. Már érezte, ahogy friss levegő járja át a légycsövét és tüdejét.

Ekkor tűnt fel neki, hogy nem csak ő köhögött. Még egy füstfelhő tűnt el előle láthatóvá téve a másik oxigénért kapkodó egyént.

Sushi szemei kikerekedtek, ahogy felfogta ki került elé.

- „Hogyan? Mögöttem volt! Mikor került- A robbanás! Ezért nem fájt annyira, mint gondoltam? Aku-"

- A-Akutagawa?

- Egyben vagy? – kérdezett hátra sem nézve.

- I-Igen... Mi történt?

- Figyelmetlen voltál. Szem elől tévesztetted egy pillanatra és az elég volt, hogy élesítse. Ha nem vagyok, itt már apró cafatokban hevernél.

- A-Arigatou.... D-De ho-hogy kerültél elém? Mikor-

- Temma tengai...

- He?

- Használtam, hogy eléd kerüljek.

- De most nincs rajtad-

Akkor vette észre, hogy lényegében csak félig van a sárkányon a kabátja. Mintha leszakadt volna róla. A maradék is csak megtépve borult a vállára. Rákérdezett volna, de mintha megérezte volna a másik, magyarázatot adott.

Rashomon-nal elszigeteltem a robbanást. Amennyire lehetett. A bombának vége, a pasas még lélegzik. - Atsushi abba az irányba nézett és valóban a fekete démon fonalai körbeölelték a célpontot, innen tudta, hogy életben van. Mert Rashomon érezte, hogy vesz levegőt - És ... még, te is életben vagy.

Nézett hátra egy pillantás erejére aztán, megint a férfival foglalkozott. De az az egy másodperc, amíg ránézett sokkal hosszabbnak tűnt a kis tigrisnek. Valahogy most más volt az a szürke szempár. Mintha megkönnyebbült volna, hogy ránézhetett.

Addig amíg Akutagawa a törmelékek közül kiszedett kötéllel ártalmatlanná tette az egyébként is ájult ellenfelüket, Sushi ugyan ott ült a földön, ahová a robbanáskor lehuppant és csak nézte a feketét.

Megmentette az életét. Vigyázott rá és mintha aggódott is volna érte. Hiszen úgy nézett rá. Reménykedett benne, hogy ha megint oda pillant rá, akkor ugyan azt a fényt látja majd a másik szemében, de Akutagawa még csak felé sem fordult.

Nem akart ránézni. Kifejezetten kerülte a fiú pillantását. Mikor végzett a harmadik fél megkötözésével egyszerűen elindult volna. Ott akarta hagyni Atsushit és hazamenni. De pár lépés után meg kellett állnia.

- Akutagawa te megsérültél!

Fogta meg a tigris a sárkány kezét, hogy megállásra bírja. Aku valóban vérzett. Karjából bővizű patakként, csorgott a vér. Könyökén és alkarján végigfolyva, leért ujjaihoz, ahonnan gyors sorozatba rendeződve, csepegett lefelé a piros folyadék.

Ő maga is érezte, hogy eltalálta a bombából származó repesz. Azt viszont nem akarta, hogy ezt éppen a tigris vegye észre rajta. Megremegett, mikor a fiú megfogta a kezét. Nem a karját kapta el, mint máskor, vagy a csuklóját, hanem kifejezetten a kezét. Aku érezte Sushi ujjainak melegét a saját bőrén.

Lassan, szinte már szaggatott mozgással, fordult vissza a fiú felé, aki szinte egyből elengedte az idősebbet. Hiszen tudta mennyire nem bírja, ha bárki hozzáér.

- Jinko...

- Gomen, hogy megérintettelek! De... Vérzel Akutagawa! Ezt nem szabad így hagyni!

- Csak egy karcolás! N-nincs szükségem a segítségedre.

Morogta majd elfordult Atsushi-tól és ment amerre megindult az előbb is. Most már gyorsabban haladt, hogy minél hamarabb távol legyen a tigristől. Azzal azonban nem számolt, hogy Sushi utoléri és ez úttal magabiztosabban ragadja, majd meg a karját.

- Akutagawa várj! Legálabb had kössem be! Kérlek!

A maffiózó nem nézett hátra. Teste megfeszült, hiszen most Sushi jobban kapaszkodott belé. Figyelt ugyan, hogy ne érjen hozza a sebhez, de már szinte körbeölelte a feketehajú karját. Nem csoda, ha annyira megdermedt.

- A-Akutagawa?

- M-meddig akarsz még így fogni?

- E-eh.... é-én csak... Nem akarom, hogy elmenj.

- Akkor igyekezz!

- Oh... akkor-

- Bekötheted, csak haladj már!

- R-rendben... k-kérlek ülj le valahova...

Morgott egy kicsit, de megindult egy nagyobb betondarab irányába. De közben hagyta, hogy Jinko fogja a karját. Mikor leültek, akkor sem fordult felé.

- Haladj...

Motyogta az orra alatt. De a tartása már nem volt merev. Engedet. Hagyta, hogy Atsushi lesegítse róla az addigra már visszaváltozott Rashomon kabátját. Kicsit véres volt, de nem volt szakadt, mint korábban. Az inge viszont nem volt ilyen állapotban. Ezért is tépte el Atsushi a seb felett a ruha ujját.

Akutagawa nem szólt. De figyelte mit tesz a tigris vele. Még úgy is, hogy nem nézett a fiúra. Csak az érintéséből vette ki, hogy éppen mit csinál.

Atsushi a letépett ingujjat hosszában is feltépte, hogy kötszert tudjon létrehozni. Tudta, hogy elég lesz, mert a válla alatt vérzett és elég vékony a karja, hogy átérje a rögtönzött fásli. Viszont, mikor megvolt a csíkokra tépéssel észrevette, hogy az a repesz, ami megsebezte még benne van a sebben.

Tudta, hogy az ujjaival nem tudja kivenni onnan, mert egyszer megmozdulna másszor, túl apró, hogy megfogja. Ezért elkapta a karját, hogy ne mozduljon el és mielőtt Akutagawa ellenkezett volna fogai közé vette a repesz kilógó végét és kirántotta a sebből.

- Szzzz! Mit művelsz te szerencsétlen?

- Gomen! Csak kivettem ezt a sebedből. Ne ölj meg!

- N-nem mondtam, hogy meg foglak ölni...

- A-Akutagawa?

- Haladj.... nem érek rá...

- Bocsánat...

Hajtotta le a fejét Atsushi. Nem akart fájdalmat okozni a feketének. Enyhíteni akart a fájdalmán. Eszébe jutott valami. Egy infó, amit nem olyan régen hallott. Nyelt egy nagyot, mert nem tudta, hogyan fog reagálni rá a fekete. De éppen nem nézett rá, így megpróbálkozott vele.

Akutagawa valóban nem akart ránézni a fehérhajúra. Éppen ezért, mikor valami puha, meleg és nedves dolog ért a sebéhez, akkor szinte felnyögött. Hirtelen nézett a fiatalabb fiúra, aki addigra tigrisfüleket növesztett. De nem ez okozta azt a furcsa érzést. Hanem, hogy Atsushi nyalogatta a vérző területet.

- J-Ji-Jinko te mit művelsz?

- Bírd ki kicsit. - köpte ki a vért a szájából - A tigris nyála fertőtlenít. Hamarabb meggyógyulsz.

- De e-ezt... ah!

- Sajnálom, hogy rossz érzés. De így tudok rajtad segíteni!

Mondta majd folytatta. Akutagawa nem tudta nézni mit tesz a fiú. Kezét a szájára szorította és a másik irányba nézett. De valahányszor Atsushi ajkai a bőrét érték megremegett és nyögés szaladt ki a torkán. Szabálytalanul vette a levegőt. Felzaklatta az, hogy Atsushi nyalogatta a karját. Zihált és egyre jobban szorította a szájára a kezét.

Atsushi igyekezett sietni a seb kitakarításával. De azok a hangok, amiket a sárkány kiadott megzavarták. Nem tudta miért váltott belőle ki, ilyen jellegű hangokat. De gyorsan befejezte és bekötötte a maffiózó karját.

- B-befejezted? - nézett hátra, mikor Sushi már csak a kötszerrel dolgozott

- Igen, mindjárt készen vagy Aku-

A tigris arca kicsit véres lett. Akutagawa letörölte hüvelykujjával. Ez akasztotta meg a fiú szavait. Ahogyan az is, hogy a szürke szempár mintha elbambulva, nem vette volna észre, mit tesz a keze. Megsimította a fiatal bőrét. Lassan beletúrt a hajába és még az egyik szőrös fülét is megérintette. Ez utóbbi még inkább meglepte, mert nem volt még olyan, aki így simogatta volna meg.

- Ah...

Adott hangot a meglepetésnek, ami kijózanította Akutagawa-t is. Éppen abban a pillanatban ujjai éppen a fehér tincsekkel játszottak. Teljesen megdermedt, mikor felfogta mit tett. Nem tudott elszakadni a fiatalabb szemétől. Még talán sosem nézte ilyen sok ideig a fiút. De közben még mindig ott volt a keze a tigrisfüle mellett.

- A-Akutagawa?

- J-Jinko.... mit- miért- te- a... francba!

Szakította el a tekintetét a másik szemétől. Felpattant és szinte elfutott.

Atsushi pedig lefagyva nézett utána. Nem értette mi történt és miért viselkedett így. De képtelen volt utána menni. Nem tudott volna mit kérdezni tőle. Pedig meg akarta tudni mi volt ez a részéről. Mégis ott maradt a kikötőben ülve és teljesen fülig pirulva.

(...)

De nem felejtette el az esetet. Minden alkalommal, mikor otthon lehunyta a szemét maga előtt látta, azt a tekintetet, ahogyan rá nézett, míg simogatta. És látta, ahogy elpirul, mikor rájött mennyire gyengéden ért a fiatalhoz. Emlékezett az érintésére is. Még érezte magán, ahogy simogatta. Látta, hogy milyen fájdalmas arcot vágott, mikor azt mondta a francba.

Mégsem tudott beszélni vele. Sokáig nem találkoztak megint. Egészen addig, míg egyik nap hazafelé menet, a lakásához közel, meg nem pillantotta a maffiózó körvonalát, egy lámpa alatt.

- A-Akutagawa? Te mit csinálsz itt?

- Nem téged vártalak! Menj innen!

- Jó.... de... én erre lakok...

- Kit érdekel?

- Ahj te..... semmit sem változtál mióta nem láttalak.

- Kellett volna?

- Nem ezt mondtam...

Sóhajtott nagyot, de a nagy levegővétel ismerős illatokat hozott a maffiózó felől. Nem is illatokat. Egy jellegzetes szagot.

- Akutagawa te megint vérzel? Megsérültél?

- Miből gondolod?

- Tigris vagyok, emlékszel? Érzem a véred szagát!

- Cica vagy Jinko! Egy gyáva macska, nem tigris.

- Nevezd, aminek akarod.... de akkor is megsérültél. Van, aki ellássa?

- N-nincs...

Nézett oldalra. Amire Atsushi odasétált hozzá megfogta a csuklóját és magával húzta.

- Oi! Jinko mit-

- Nem fogom hagyni, hogy így sétálj! Velem jössz és bekötözlek!

- M-miért?

Kérdezte már, akkor mikor Sushi a lakását kezdte kinyitni. Beengedte maga előtt a feketét, mielőtt visszakérdezett volna.

- Mit miért?

- M-miért akarsz ellátni?

- Mert nem akarom, hogy fájdalmaid legyenek.

- Minek foglalkozol velem?

- Mondjuk azért, hogy ne utálj ennyire? Kicsit már elegem van abból, hogy folyton vitatkozunk.

- Abból nekem is....

Morogta orra alatt, ahogy lassan besétált a nappaliba. Leült és várt, hogy Atsushi nekilásson.

Attól a naptól kezdve Akutagawa több alkalommal is Sushi kanapéján kötött ki. Hol kisebb, hol nagyobb sebekkel érkezett. De látványosan elkezdte Atsushit egy orvosként használni. Néha nem is jelezte, hogy érkezik csak reggel vette észre Sushi, hogy a kanapéján alszik a fekete sárkány.

De sosem beszélgettek sokat. Akutagawa nem mondott szinte semmit sem a fiatalnak. Csak várta, hogy ellássa, utána már távozott is.

De Sushi látta, hogy van még valami, amit nem mond el neki. Mert néha ugyan úgy nézett rá, mint azon az első alkalommal.

- Akutagawa.... miért jössz hozzám mindig?

- Nem hozzád jövök Jinko! Én csak-

- Más is elláthatná, a sebeidet nem kell feltétlenül ide-

- De! – vágott a szavába hogy megcáfolja.

- Hu?

- Má-mármint.....

Elpirult. Kerülte a szemkontaktust. És igyekezett saját légezését kontrolálni. Inkább szorosan becsukta a szemeit, hogy még véletlenül se nézzen rá a fiatalra.

Atsushi is kicsit belepirult a helyzetbe, mivel észrevette már korábban is, hogy Akutagawa szinte már akarja a társaságát. De nem meri kimondani. És most elszólta magát. Zavarban voltak mind a ketten.

Valami kellett, hogy elterelje a figyelmét, ezért folytatta a kezelését. Hogy a nagy csend ne legyen, annyira kínos. Ahogy Atsushi befejezte Aku karjának kötését, észrevette, hogy a tenyere tele van szálkákkal.

- Aku várj itt egy kicsit.

- Mi? Hová mégy?

- Csak a konyhába nyugi nem hagylak itt.

- N-nem érdekel.

- Ugyan... tudom, hogy nem szeretnél egyedül maradni.

- N-nem tudom, miről beszélsz Jinko! Csak haladj már!

- Hai hai...

Atsushi mézért ment ki. Mert tudta a szálkákat azzal könnyebb kiszedni. Visszatért és megfogta Akutagawa kezét, amire a másik megrezzent. Nem tudta levenni a szemét a fiatalról, ahogy lassan a kezére csurgatta a sárgán csillogó folyadékot.

- Jinko?

- Nem tudom, mit csinálsz nap, mint nap. De tele van a kezed szálkákkal. A méz segít kimozdítani őket a helyükről, hogy kiszedhessem őket.

- U-um...

- Rossz érzés?

- N-nem.... csak...

- Hm?

- Összekented magad....

- Hol?

Atsushi letette az üveget, hogy megnézhesse, hol lett mézes. Mire Aku elkapta a kezét. Nagyon óvatos volt vele, de olyat tett, ami ledöbbentette a kis tigrist. Elkezdte lenyalni Sushi kezéről a mézet.

- Ah-

Beleremegett abba, ahogy most Akutagawa párnái értek a bőrét. Közelebb húzta magához a fiút és mikor már eléggé letisztította ujjait, Atsushi meglátott egy csillanást a másik szemében. Akutagawa nagyon közel hajolt hozzá csak a párnáit nézte és Atsushiban megszólalt egy riasztó jelzés.

- A-Aku....

Szólalt meg, mikor már majdnem összeértek ajkaik. Csak egy centi volt közöttük. De Akutagawa is rádöbbent, mit tett volna. Az addigra már becsukott szemei kipattantak, és ahogy meglátta Sushi ijedt tekintetét összeszorult a mellkasa is.

Felpattant és megindult az ajtó irányába. Megtorpant. Teljesen el volt pirulva, de összeszedte, maradék erejét. Visszalépett és Atsushi arcára nyomta azt a csókot.

Majd szinte könnyeivel küzdve elrohant. Otthagyta Sushit egyedül a szobában. Rohant egészen hazáig. És közben végig a szívére szorította a kezét. Hiszen lényegében beismerte a fiatal irodatagnak, hogy mit érez.

Akutagawa már régebb óta észlelte, kezdett valami mást gondolni a fiúról. Aznap mikor rámosolygott tudatosult benne az, hogy mi is ez.

Zavarni kezdte. Nem akart több időt vele tölteni. Mert minden találkozás után vele álmodott. De nem tudott távol maradni. És mikor a robbanásban megmentette, azt érezte, ha ő meghal, abba belepusztul. Nem hagyhatta, hogy a tigrisfiú, eltűnjön mellőle.

Beleszeretett. És már Atsushi is tudta. Hiszen az, hogy majdnem megcsókolta egy beismerő vallomás volt.

- Francba! Nem így kellett volna elmondanom neki!

Tört össze, mikor hazaért. De már nem tehetett ellene. Elárulta magát.

- Mit gondolhat most rólam? Ő... nem utál engem... hiszen mondta.... biztosan rájött, hogy direkt sebesültem meg, annyi alkalommal, hogy legyen ürügyem találkozni vele. Szerencsétlen vagyok. Miért menekültem el? Mikor.... szeretem....

Aku a fejét verte a falba, de aztán felállt és egyedül fejezte be a szálkák eltávolítását az ujjaiból. Miközben végig csak a tigris ledöbbent, riadt szemei jártak a fejében. Ostorozta magát, amiért megijesztette a fiút. Nem tudta, hogyan fog legközelebb a szemlébe nézi.

(...)

Ezalatt Atsushi lassan feldolgozta, hogy Akutagawa, majdnem megcsókolta őt. Nem jöttek szavak a szájára, hogy bármit mondhasson neki. Még érezni vélte a maffiózó ajkait az arcán. És beleremegett valahányszor megérintette.

Bement volna a szobájába, hogy a fejére húzza a takarót és sikítson, vagy valami hangot adjon végre ki. De mikor felállt meglátott valamit.

- „Itt hagyta Rashomon-t."

Emelte fel a kabátot a szék támlájáról. Megcsapta a maffiózó illata, ami akkor is elérte orrát, mikor majdnem megcsókolta.

Beletemette a fejét és mélyen magába szívta, az illatot, ami hiába keveredett a vér szagával mégis édes volt valahogy.

Tudta, hogy kedveli őt. Rájött abból, ahogy minden alkalommal, mikor itt volt nála, figyelte. De azt nem sejtette, hogy ennyire. És most, hogy tudta félt a legközelebbi találkozástól.

Aznap este, a kabátot ölelve aludt el. Ahogy az összes többi éjjelt is azzal töltötte. Ölelte mintha ott lett volna vele egy ágyban. De nem mert találkozót kezdeményezni a sárkánnyal.

Aztán egyik nap mégis úgy jött ki a lepés, hogy megint összefussanak. Atsushi már aggódott a fekete miatt. Hiszen nem volt vele a kabátja és nem is jött el hozzá megint, hogy ellássa a sebeit. Félt, hogy nem vigyázott magára, és valami nagyobb baja történt.

Azon a napon robbanásokat hallott a sikátorok hálójából kiszivárogni, nem messzire a lakásától. A nyitott ablakon át hallotta meg ezeket. Tudta, érezte, hogy ott van a sárkány is. Ezért kiugorott a lakásából és futott, hogy segíthessen neki. Mikor odaért Aku már legyőzte ellenfelet. Egy másik fekete kabát segítségével.

- A-Aku.... – szólította meg óvatosan és remélte, hogy ez alkalommal nem fut majd el.

- J-Jinko? Te mit keresel itt-

Mire Ryuu megfordult már Sushi felé repült. A nyakába ugrott, hogy átölelhesse. És Aku megtartotta a fiatalt. De közben kihagyott pár ütemet a szívverése. Mert még sosem ölelte őt így át a tigris.

- Jól vagy? Úgy aggódtam miattad! Hol voltál eddig? – fakadt sírva, mert már tényleg minden rosszat elképzelt a maffiózó eltűnéséről.

- J-jinko?.... te-

- Baka! Nálam hagyod Rashomon-t és mégis eljársz dolgozni?

- Másból is meg tudom idézni de.... miért van most rajtad a kabátom?

Tolta el magától kicsit, hogy a szemébe tudjon nézni. De meglepetten tapasztalta, hogy most is viseli a fekete anyagot a fiatalabb. Nem gondolta volna, hogy fogja viselni, amiért otthagyta, Ezért is kérdezett rá a dologra.

Sushi teljesen belevörösödött a kérdéstől. El is engedte a magasabbat. Ellépett tőle egy párat és kezeit tördelte mialatt összerakta a válaszát. Nem tudta hogyan is fogjon hozzá. De végül úgy határozott, hogy ha már Aku is lényegében őszinte volt vele azon az estén, akkor ő is az lesz.

- Mert... hiányoztál!

- H-Hiányoztam?

Világított most már az ő feje is pirosan. Hiszen ez egyet jelentett azzal, hogy Atsushi nem utasította el a közeledését akkor. Sushi viszont kicsit mérges volt rá ezért összeszedte magát, hogy megtörje a csendet.

- Igen! Megcsókoltál aztán eltűntél hetekre szerinted-

- N-nem csókoltalak meg!

- De majdnem.... ma-majdnem megtetted....

Lefogyott a lendülete. Mert elszólta magát. Ugyan is azóta sokszor elképzelte, milyen lett volna, ha akkor megcsókolja. És ezek, elég élethűre sikeredtek azt hitte, már tényleg megtörtént legalább egy.

- A-Azt hittem zavar...

Vakarta a tarkóját a fekete idegesen, mert kitalálta a fehér reakciójából, hogy elképzelte már őket együtt. Ez hízelgett neki. nem akarta elrontani.

- Az... zavart, ... hogy... otthagytál!

Motyogta az orra alatt egyre halkabban, de azért még hallhatóan. Aku megsajnálta ezért közelebb sétált hozzá. Megfogta a kezeit, hogy megint magára terelje a napfelkelte színű szemek figyelmét.

- Szóval.... azt akarod mondani, hogy.... ha.... ha megtettem volna, akkor....

Várt. Azt akarta, hogy Atsushi megértse, mit akart kérdezni és válaszoljon neki. Fejezze be a mondatát. Elfogadta volna azt a csókot tőle? Vagy eltaszította volna ijedtében?

- Nem.... nem bántam volna....

Nézett oldalra, mert nem bírta sokáig állni azt, ahogyan a szürke szempár csillogva figyelte őt. Tudta, hogy szerelmes belé. De ő még nem volt felkészülve arra, hogy kimondja, mit érez Akutagawa iránt.

- Hülye... Szerencsétlen... Félős... Gyámoltalan kismacska...

- Ezt most miért-mpf!

Csókolta meg a tigrist a maffiózó. Nem bírta tovább. Meg kellett tennie. És Atsushi viszonozta azt a csókot. Nagyon esetlenül. Hiszen még sosem csókolózott senkivel. De remegett minden porcikája attól ahogyan Aku átölelte.

Ez volt a vallomása a fiatal számára. Bár még ő sem merte kerek perec kimondani, hogy: Szeretlek Jinko! Tudta, hogy megértette. Őt választotta. Mert Sushi aggódott érte. Hiányolta. Gondoskodott róla.

Úgy érezte muszájmegtennie. Meg kellett csókolnia. Hiszen már úgy is lebukott. Atsushi tudja,hogy szerelmes. És nem utasította el. Ryuu pedig nem fogja elengedni őt többé

Boldog szülinapot Atsushi!