Akutagawa már megint megjelent az irodában. Fogalmam sincs, hogy miért jön mindig ő? Amióta a maffiával szövetségesek vagyunk, mindig ő hozza az infókat. Mondjuk látni, rajta hogy csak azért vállalja mindig a feladatot, mert a kötéses közelében lehet. És biztosan nem azért, hogy megint egy légtérben lehessen velem. Hiszen akárhányszor meglát, vagy csak levegőt veszek, egyből ordibálni kezd.

- Jinko!! Kotródj, előlem vagy ketté váglak! – na, kezdi már pedig csak el akartam küldeni egy faxot...

- Nem először tennéd... - motyogtam az orrom alatt miközben kikerültem

- Visszamertél szólni? – szegezte a nyakamnak Rashomon-t.

- Nem dehogy sosem vetemednék ilyesmire! – mondtam jól hallható szarkazmussal és feltett kézzel – Csak szeretném ezt elküldeni. Ha odaengedsz a géphez, megcsinálom. Már itt sem vagyok, hogy minél hamarabb eltűnjek a látóteredből. Így megfelel?

- De ne egy évig tartson!

- Igyekszek minél hamarabb felszívódni... - forgattam a szememet

Rashomon elengedte a nyakamat és engedte, hogy elvégezzem a feladatomat. Közben végig éreztem tekintetének fagyos leheletét a nyakamon. Majd nagy ívben visszafelé is kikerültem, hogy ne találjon bennem kifogásolhatót... mármint még többet. Nagyot sóhajtottam és mentem is a helyemre. Viszont Dazai san, aki végignézte a jelenetet megint belekezdett a hülyeségében.

- Ugyan Akutagawa kun nem kell már így utálod Atsushi kunt. Már nem vagyunk ellenségek. Lehettek most már barátok

- Én vele? Soha! - kiáltottak szinte egyszerre

- Reménytelenek vagytok... - vonta meg a vállait

- Nem vagyunk azok... Csak egyszerűen ki nem állhatjuk egymást. - morogtam magamba

- Valóban? – fordult vissza és megint az a „tervezek valamit" vigyor ült a fején.

- Dazai san... Ne kezd megint - feküdtem el az asztalon remélve hátha ez alkalommal nem csinál belőle ügyet

- Mit képzelsz, hogy ilyen hangot engedsz meg, Dazai san mellet Jinko? – jött oda az asztalomhoz és csapott rá hogy felkeljek.

- Ugyan már biztosan te sem jókedvedből csinálod ezeket! – pattantam talpra és próbáltam eltávolodni a feketétől.

- Miről beszélsz Jinko?

- Dazai san azt hiszi, hogy mi igazából nagyon jóban lennénk egymással. Ezért hoz állandóan olyan helyzetekbe, mint a múltkor is.

Visszagondolt arra a napra és láttam, hogy grimaszol. Neki sem volt jó emlék az a délután. De nem felelt inkább kicsit értetlenül figyelte merre megyek. Várta, hogy folytassam a magyarázkodást. Kivételesen hagyott beszélni.

- Te nem vetted még észre? Szórakozik velünk unalmában! Dazai san csak kihasználja benned azt, hogy-

- Dazai san sosem tenne olyat! Szívd vissza a sértéseidet Jinko!

- Ezek tények Akutagawa... ahogyan az is hogy te Bármit megteszel, ha ő mondja

- Én teljesítem a küldetéseket! Bajod van vele Tigris?

- Mióta küldetés az, hogy vegyél nekem fagyit? Vagy, hogy kísérj haza este? Vagy, hogy vigyél el valahova vacsorázni?

- Da-Dazai san azt mondta-

- Na, látod? Mi lesz, ha egyszer azt mondja, hogy mit tudom én, hogy csókolj meg engem? Azt is megtennéd az ő parancsára?

- Ez, de jó ötlet! Akutagawa csináld! Csókold meg Atsushit!

- Mi? Nem! Dazai san! Ezt nem ötletnek szántam!

De már később volt. Éreztem, hogy megfogta a karjaimat és közelebb húzott magához. Automatikusan feltettem a kezeimet hogy megpróbáljam távol tartani. Annyira erősen fogott, hogy a vállaimat összébb is nyomta.

- A-Akutagawa?

- Jinko...

- Ne! Hé! Ne ne csináld ezt hallod? E-Eressz! Ak-

Láttam milyen elszántság van a tekintetében és mire tiltakozhattam volna kicsit jobban: megtörtént.

Megcsókolt

Pontosabban akkor csak az ajkaink értek össze. Csak egymáshoz nyomta őket. Viszont mikor föllélegeztem volna, hogy ennyivel talán megúszom, hiszen nem mozdult tovább. Akkor Dazai san rontott még a helyzeten

- Ne csak így! Rendesen!

Már így is teljesen le voltam sokkolva hát még mikor azt láttam, hogy egy pillanatra meglágyult a tekintete, és miközben lehunyta szemhéjait megmozdította ajkait. Elmélyítette. Lassan de határozottan folytatta, amit elkezdett és jelét sem láttam annak, hogy el akarna ereszteni. Sőt közelebb húzott

Akutagawa tényleg megcsókolt. Próbáltam eltolni. Nem engedett. Bár elengedte az egyik karomat. De megragadta helyette a tarkómat. Túl intenzíven csókot csak kapaszkodtam a kabátja anyagába még mielőtt össze csuklanak a lábaim alattam. Már nem szorított. De a tarkómról, az arcomra és kicsit a nyakamra csúszott a keze. Meg is karmolta a bőrömet.

Mikor elengedte ajkaimat és kinyitotta a szemét mintha... Láttam volna benne valamit... Úgy nézett le a párnáimra... Mint... aki élvezte.

Ezért nem tudtam megszólalni. Pláne hogy ilyen közelről... Még sosem láttam... sehogy... mérgesen sem.... Nemhogy így... Az a tekintet, ahogy nézett rám. Hüvelykujjával megsimította a számot. Szemében láttam csillogni ezt a vágyakozást. Mintha újra meg akarná tenni. Sőt egy kicsit megint felém mozdult. De nem csókolt meg megint mintha várt volna valamire. És közben végig ugyan úgy nézte ajkaimat.

De aztán amint fentebb nézett bele a szemembe megint csak azt a közönyt és utálatot láttam, viszont amivel eddig is rám tekintett. Mintha nem is ő lett volna, aki megcsókolt egy pillanattal korábban.

Rosszul esett. Így elfordultam tőle. Már amennyire tudtam nyakból, mert az egyik karomat továbbra is erősen fogta. Viszont mintha meglepődött volna mikor félre néztem.

- Jinko...?

- Végeztünk? - szóltam ridegen - Teljesítetted a parancsot most már eressz! - kitéptem magam a fogásából

Nem akart visszahúzni, elengedett. Én pedig biztos, ami biztos elkevertem neki egy pofont. Megrökönyödve állt után abban a pózban, ahogy a kezem érte. Nem értettem miért kapta. És biztos voltam abban, hogy nagyon régóta nem kapott ilyet. Harc közben én is adtam már neki jobbhorgot. De ez most más volt képesség nélkül nem kaphatott. Mert lassan megérintette a kezem nyomát arcán és rám emelte a tekintetét. Megfordultam az ajtó felé akartam menni viszont ehhez Dazai san mellett el kellett haladnom.

- Ennyire rossz volt? - nevetgélt magában

Megtorpantam és visszakézből kapott ő is egyet.

- Jinko hogy mered -

- Ebbe te ne avatkozzon bele! – kiáltottam vissza rá – neked már kiosztottam a sajátodat.

- Ji-Jinko?

- Tudom, hogy remekül szórakozol Dazai san – néztem fel a barnára - De ez akkor is gonosz volt. Ezentúl játszatsz egyedül Akutagawa-val. A másik idézőjelbe tett tanítványodra ne számíts... Jó lenne, ha abba hagynád ezt, mert én nem vagyok annyira türelmes- Pontosabban eddig az voltam... De nincs tovább türelmem ehhez az ostoba játékhoz.

- Atsushi kun?

- És ha most megbocsátasz... - tovább indultam és kimentem

(...)

A városban sétálgattam és magam sem tudom, hogyan, de abba a sikátorba kerültem, ahol Akutagawa-val először találkoztam. Felsóhajtottam... itt legalább biztosan nem talál majd meg senki... Mert még csak véletlenül sem jutna eszébe egynek sem, hogy itt keressenek.

Bementem a legmélyebb, legsötétebb pontjára a kis utcarésznek és leültem a sarokba gondolkodni. Össze húztam magamat pont, mint régen az árvaházban.

Elegem volt mindkettejükből. Csak játékszer vagyok nekik. Még hogy én meg ő? Csak azért csinálta meg, mert parancsba kapta. Csak azt tudnám, hogy tényleg ennyire vak vagy egyszerűen szeret megalázni. Ez utóbbi valószínűbb. De tényleg az van, hogy bármit mond neki a barna, azt egyből teljesíti, mint egy kutya. Egy ügyesen kiképzett kutya.

Idegesít, hogy nem veszi, észre mennyire kihasználja... De... miért nézett úgy rám? Ha lecsukom a szememet, látom, ahogy annyira közelről a számat nézi. Mire várt? Arra hogy én is megmozdulok? Mikor a csók után közelebb hajolt azt akarta, hogy én is? Nem tűnt fel neki hogy nem viszonoztam a csókját? Mégis miért mentem volna bele a következőbe?

Nem. Biztosan nem azt akarta Hiszen csak parancsot teljesített! Nem Akutagawa biztosan nem akart megint megcsókolni. Csak tesztelt. Ha viszonoztam volna, kihasználja, és nevetség tárgyává tesz.

Lépéseket hallottam felemeltem a fejem és a sikátor szája felé fordítottam a tekintetemet. Bár sötét volt a tigris erejének hála tisztán láttam kijött utána. Ahogy közeledett keresett. Elsőre nem vett észre hogy ott gubbasztok. Körbenézett és közben az arcát dörgölte, ami még fájhatott neki, mert elég nagyot kapott. Fényben még a nyoma is látszódott volna. Csak akkor vett észre mikor megszólaltam.

- Na, mi az? Dazai san utánam küldött?

- Fogd vissza a nyelved Jinko! Mert még szét talállak tépni!

- Aha... ugye tudod, hogy Dazai san megszidna érte, hogyha eltennél láb alól...

- Mondja az, aki már elvileg nem tartja magát a tanítványának

- Te eddig se tekintettél annak mit érdekel a változás?

- Jinko remélem, tudod, hogy ennyin múlik, hogy itt hagyjalak

Felemeltem a fejemet hogy rá nézzek már ott állt előttem. Mutatta az ujjaival szinte már majdnem összeértek.

- Felőlem... - vontam vállat - Egyébként is hogy találtál meg?

- Nem kerestelek

- Nem? Akkor miért vagy itt

- Csak... Otthagytam az irodát és itt jöttem el az utca előtt. De még odakint is érezni az önsajnálatodat

- És bejöttél, hogy segíts véget vetni... mondjuk azzal, hogy kivégzel?

- Jinko!

Elkapta az államat is kicsit leereszkedve hozzá vágott a falhoz. Fura volt, de tulajdonképpen csak azt akarta, hogy ránézek. Gondolom, most már eléggé felidegesítettem. Már szinte vártam, hogy Rashomon valamimet ismét levágja.

Viszont mikor a szemébe néztem, akkor meglepődött. Először azt hittem azon, hogy még mindig tudok rá ilyen merésen nézni, De aztán észrevettem, hogy nem ez áll a döbbenete mögött, hiszen lassan végigmért, mintha valamit, nem értene. Majd megint megállapodott a szememen.

- Ji-Jinko... te vagy az?

- Eddig is én voltam... Kire gondoltál?

- De a... a szemed.... más színű

- He?

- Most sima sárga... máskor van benne olyan lilás rózsaszín... M-mintha napfelkelte lenne...

Meglepődtem azon, hogy pont ilyen szavakkal fogalmazta meg a szemem színét. Igazából szép hasonlat volt. Nem gondoltam, hogy ennyire megjegyezte. Én is tudom azt, hogy neki szürke. De annyit még nem néztem, hogy ilyen hasonlatot találjak rá. És neki még egyszerűbb a szeme. Becsuktam a szememet és mikor újra kinyitottam már kikapcsoltam a tigris erejét.

- Így jobb?

- Ezt hogy csináltad? – lepődött meg

- Sötétség miatt a tigris látását használtam, ilyenkor besárgul a szemem. De most olyan, mint szokott... Igaz?

- Igen... pont amilyennek szeretem...

- He?

- He?

Elengedett. Kiegyenesedett és az utca másik falához hátrált egészen, amíg neki nem ütközött. Szája elé tette a kezét. Tudtam, hogy olyat mondott, amit nekem nem kellett volna hallanom. De nekem is bele telt egy pár pillanatig, amíg felfogtam azt, amit mondott.

- A-Akutagawa... n-neked tetszik a sze-szemem színe?

- Nem fogom meg- N-Nem fogok igent mondani így én idióta kérdésre...

Terelte a témát és oldalra nézett, hogy ne kelljen rám tekintenie. Felálltam Nem akartam továbbra is annyira alacsony helyen lenni főleg nem, hogyha rám támad. Amire bármikor esély van a közelében.

- Nemet sem mondtál... - vigyorodtam el

- Megöllek! - mordult vissza rám

Elnevettem magam. Sose gondoltam, hogy egyszer Akutagawa fog megnevettetni. De azt sem hogy valami tetszik neki bennem. Talán mégsem gyűlöl annyira? Kezdtem kíváncsi lenni vajon miért cselekszik úgy ahogy...

- F-fejezd be a nevetést! Felszabdallak! - morgott tovább

De csak egy lépést tett előre. Nem jött közelebb. Mint amikor egy házőrző csak addig házőrző, amíg ki nem nyitod a kaput. Ez jutott eszembe. Ahhoz képest, hogy tudtommal nem kedveli a kutyákat, egészen hasonlít rájuk.

- Neked is szép szemed van Akutagawa. – feleltem egyszerűen hogy megszakítsam a morgását.

- Hoe?

Még a sötétség ellenére is láttam, hogy belepirul. Igazából jól állt neki ez a szín. Ahogyan az a döbbenet is hogy én ilyen könnyen kimondtam. Igazából sosem akartam az ellensége lenni. Csak azt viszonzom, amit kapok tőle.

- J-Jinko?

- Nem unod még, hogy így szólítasz? Nem ez a nevem! Hanem az hogy Nakajima Atsushi

- S-senki nem szólít így!

- Hhhhh... - annyira tudtam, hogy valami ilyet felel majd – Amúgy még Chuuya san is Atsushi-nak szólít... Egyedül te ragaszkodsz ahhoz ostoba becenévhez

- Nem ostoba! Pontosan illik rád tigris!

- Legalább egyszer próbáld meg kimondani a nevemet!

- Minek?

- Jössz ennyivel, ha már elloptad az első csókomat. Ráadásul egy ostoba parancs miatt.

Elhallgatott. Mint aki felismeri, hogy ez tényleg nem volt éppen a legkedvesebb dolog tőle. Mondjuk mi az, amit általában velem tesz? Láttam, hogy mozgatja ajkait. Formálgatta kimondás előtt a szót.

- A- A... Ats-... Na-Nakajima...

Kellemes volt a hangján hallani. Meg is lepett, hogy mennyire nehezen sikerült kimondania. Mintha valami miatt nem merne a nevemen szólítani. De mégis mi lehet az, amitől egy olyan fiú, mint Akutagawa fél?

- Kezdésnek ez is egész jó...

- Mi az, hogy-

- Ne akarj már, minden mondatom után valamiért kérté hasítani! - vágtam a szavába mielőtt megint felháborodik, konkrétan a semmin.

Maga elé bámult lefelé a járdára. Még mindig el volt pirulva. Néha rám pillantott, de inkább csak lefelé nézett. A kezei ökölbe szorultak mintha valakit szidna magában. Valószínűleg engem...

- Minek is jöttem utánad... - olyan halkan mondta biztosan nem akarta, hogy halljam csak kicsúszott a száján, mert mikor megszólaltam megint felkapta a fejét.

- Micsoda? Nem azt mondtad, hogy-

- Nem azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek! Ne is gondolj erre!

- És nem is Dazai san küldött?

- N-nem...

- Ez nem volt meggyőző...

- Nem ő küldött. Magamtól jöttem... Csak olyat mondott, hogy most nagyon haragudhatsz mindkettőnkre.

Megint megérintette a pofon nyomát az arcán, ahogy rám nézett. Mintha kicsit máshogyan figyelt volna engem. Mintha azt mondta volna a szeme. Ezt a pofont megérdemeltem.

- És így is van. Idegesít, hogy mindent megteszel, amit mond!

- Nem igaz!

- Nem? Akkor mondj egy olyat, amit nem tennél meg, hogyha parancsba adná neked!

Csend maradt, én pedig távozni akartam. Sejtettem, hogy nem fog tudni mondani. Hát ki akartam használni, hogy most nem akar beszélni. Viszont pont mikor elindultam meghallottam

- Ne nézek rád többé...

Megperdültem és megint őt néztem. El volt fülig vörösödve. Oldalra nézett és a falat piszkálta. Nem akartam hinni a fülemnek. Ezért rá kellett kérdeznem.

- Akutagawa... az imént-

- Ha azt parancsolná meg, hogy többé nem nézhetek rád, azt nem teljesíteném!

Szinte kiabálta. De még így sem fogtam fel, hogy ezt mondta. De kétszer csak nem hallhattam félre. Rám nézett és látva a döbbenetemet folytatta.

- Te kérted, hogy mondjak példát...

- Nem gondoltam... hogy pont ezt fogod majd mondani...

- Komolyan azt hitted, hogy csak a parancsai miatt tettem azokat veled?

- Hát igen... hiszen azt hittem, hogy utálsz

- Utállak is!

- E-ezt most nem értem... Ha utálsz engem akkor-

- Utálom, hogy ennyire nem tudlak kiverni a fejemből

- He?

Megint odasétált a közelembe. Szembe állt velem és a szemembe nézett. Mintha újra azt a csinálás láttam volna szürke íriszekben, mint amit akkor közvetlenül a csók után fedeztem fel. Kicsit elvesztem ezekben a közelről olyan ritkán látott szürke szemekben. Egészen addig, amíg meg nem simogatta a karomat.

- Akutagawa??

- Fogd be! Nem csinálom meg, hogyha beszélsz...

- R-rendben

Nem tudom mit akart megtenni. Sejtésem volt rá és féltem is tőle. Így csak reméltem, hogy a „megcsinálom", alatt a bocsánatkérést érti. Bár ennek kicsi volt az esélye. Egyre inkább éreztem azon, ahogyan megérintett, hogy mi a valódi szándéka. Főleg mivel egyre inkább láttam azt a vágyat csillogni a szemében.

Simogatott még egy darabig. Egyértelműen, azért mert erőt gyűjt valamihez. Valamihez, ami olyan, hogy nekem is erő kell hozzá, hogy engedjem neki.

- Ez alkalommal nem parancs miatt eszem meg... hanem mert meg akarom tenni... és legfőképpen... miattad Atsushi

Megcsókolt.

Meglepett, hogy ennyire hirtelen és mégis ilyen gyengéden ilyen lágyan csókolt meg. Sokkal óvatosabban, mint az első alkalommal. Lassan mozgatta ajkait az enyémeken. Néha kinyitotta a szemét, hogy lássa, figyelek e még. És szinte kérlelte a tekintete, hogy viszonozzam legalább egyetlen alkalommal.

Megtettem.

Akkor értettem meg Akutagawa csak kihasználta azt, hogy Dazai san szórakozni akart kettőnkkel. Miközben neki tényleg komoly érzései vannak. Még pedig irántam.

Boldog szülinapot Atsushi!!!!!!! 

Kicsit átalakítottam de ez is az egyik ihlető kép volt.

Remélem tetszett!