Olyan voltam, mint akit elütött a vonat. Pedig hányszor megígértem már magamnak hogy nem lesz többször ilyen. Nem megyek el a hüllőkkel inni, mert abból mindig csak a baj van. Most mégis rá vettek... pedig mondtam nekik, hogy Dazai sem tűri már el sokáig azt, hogy ilyen későn érek haza.

Főleg hogy őt nem visszük. Dehogy is vinnénk, mikor mindig késő este végzünk a munkával és utána találják ki Tachiharáék hogy:

- Na, akkor most ülünk be egy bárba valahova!

- Srácok ezt már hányszor megbeszéltük, nekem mennem kell. Nem csinálhatom ezt minden héten. Engem várnak otthon.

- Ugyan eddig sem szólt érte, most sem lesz belőle baj. Csak egy pohár.

És már nem tudtam kibújni. Akutagawa nem szól semmit. Sosem teszi. Nem mond ellent nekik, mert nélkülük nem igazán menne el sehova. Pedig lehetne programja, ha engedne végre a tigris közeledésének. Gin egy papírra gyorsan felírta, hogy:

- „Tachihara úgy sem hagy békén, amíg el nem jössz velünk."

Hirotsu san egyetértően bólogat, és már rángatnak is a legközelebbi italozó felé. Dazai meg otthon várja, hogy hazaérjek. Hiába mert ma sem érek időben oda. Nem csoda hogy állandóan kiakad.

Annak az egy pohár bornak nehezen tudok ellenállni, de nem nagyon tudok mit csinálni finom és kész. Csak az a gond, hogy ha egy lemegy, utána jön az egész üveg is. Ebből van a baj. Valahogyan változtatnom kell ezen. De attól tartok, ha túlságosan rámordulok Tachiharára, akkor már nem lesz ilyen velem. Nem sok barátom van a maffiában. Nem akarok egyet sem elveszíteni közülük.

Mikor hazaértem sötét lakás fogadott. Vacsora a hűtőben volt elrakva. Meg se várta, hogy megérkezzek. Megértem, hogy most is haragszik rám. Jó régen volt az utolsó olyan péntek, amikor időben értem és együtt töltöttük az estét. Már biztos az utolsó csepp volt a pohárban neki. Félek, most még kiengesztelni se nagyon tudom majd.

Igyekeztem hangtalanul rendbe szedni magamat mielőtt bemegyek hozzá a hálószobába. Ott is sötét volt még csak a telefonját sem piszkálta. Máskor megvárt ébren hogy egyből leszedje a fejemet. De most aludt. Lehet annyira haragszik rám hogy mélyen elaludt, még a motozásom sem ébresztette fel.

Bemásztam mellé az ágyba- Ő az ablak felé fordulva nekem háttal feküdt. Meg szem mozdult. Odahajoltam hozzá. Csukva volt a szeme. Nem tudtam megmondani, hogy csak színleli vagy tényleg elszunnyadt.

- Szia... Hazajöttem...

Semmi választ nem kaptam még csak nem is morgott. Ha ébren van, akkor baromi mérges lehet rám, mert még szóra sem méltat. Ha nem akkor talán könnyebben megúszom. Mert nem tudja mennyire későn... vagy inkább korán... hajnalban értem haza. Adtam egy csókot a homlokára úgy bújtam hozzá hátulról, nagy kifliként ölelve őt az ágyba. De hiába akartam folyamatosan hozzá simulni mindig kiforogta magát az ölelésemből. Így egy idő után feladtam, hátat fordítottam neki, ahogy ő is nekem így aludtunk el azon az éjjelen.

(...)

Olyan másnapossággal ébredtem, amitől már régen nem. Úgy fájt a fejem mintha valami össze akarta volna zúzni a koponyámat. A torkom, mint az Atacama sivatag olyan száraz és homok ízű. A fénytől úgy szúrtak a szemeim mintha tűt szurkáltak volna beléjük. Ilyenkor szoktam megígérni magának azt, hogy biztosan nem megyek a hüllőkkel többé sehova! Nyavalyoghatnak úgy, ahogy akarnak, én még borospoharat sem veszek a kezembe legalább 2 hónapig!. Az már kérdéses hogy ezt meddig tudom betartani.

Ráadásul ma még Dazai-t ki kell, valahogy engesztelnem. De hogyan? Amikor annyira megsértődhet rám, hogy hetekig képes játszani a sértődöttet. Még akkor is, hogyha már rég nem haragszik rám. Bosszúból viszont folytatja a kínzásomat. Nem először csinálná ezt. És egy darabig értem én a bosszúját, de néha túlzásba esik.

Kíváncsi vagyok most, hogy már valószínűleg kiborult nála az a bizonyos pohár mennyire fog hisztizni, ha felébred. Kicsit félek mennyire fog kiabálni. De szeretném minél hamarabb kiengesztelni. Még ha ez most jóval nehezebb is lesz, mint máskor.

Pedig én tényleg szeretnék időben hazaérni hozzá. Vár rám és kitesz magáért. Dazai az utóbbi időben elkezdett főzni. Most már egész ehető. Régen azért kellett időben hazaérnem, hogy valami kaját csináljak magunknak. Mert, ha nem tettem volna ez a gyökér kötszer pazarló biztos, hogy rákkonzervekkel élte volna túl a napokat. Nem egészséges neki sem és a konyhának sem, az a rengeteg konzerv. Ezért amikor főztem sokat csináltam, hogy az egész hétre elég legyen, és ne kelljen gyakran ezt beiktatni a napjainkban. De mostanában hogy már próbálkozik és már egész ehetőre sikerülnek, a művei már nem aggódok annyira azon, hogy mit eszik otthon.

Tudom, hogy legalább erre odafigyel és annak is nagyon örülök, hogy annak ellenére, hogy ennyiszer húzom, az agyát a késői kimaradásaimmal attól még nem kezd el ijesztgetni öngyilkos kísérletekkel, mint régen. Úgy tűnik leszokott róla, nem akar ennyire bosszút állni rajtam. Megnyugtat a tudat, hogy magára hagyhatom, nem csinál őrültséget. Azért valamennyire hatással van rá a társaságom. És ez jó ezt nem szabad elhanyagolni.

Iszonyú zakatoló fejfájásom mellett mégis igyekeztem hangtalanul kivánszorogni a hálóból és szenvedni a testemet a fürdőszobába. Nem akartam felébreszteni annak ellenére sem, hogy most biztosan mérges rám. Nagy nehezen kikerültem úgy a dohányzóasztalt, hogy ez alkalommal nem rúgtam bele a sarkába és megérkeztem a fürdőbe. Megmostam az arcomat, majd bevettem egy aszpirint is hátha kicsit múlik tőlem fejfájásom. Letussoltam, mert az az egy arcmosás nem volt elég ahhoz, hogy szédülésem elmúljon. Meg az este szennyét is le akartam mosni magamról.

Amit végeztem a tükör előtt néztem táskás szemeimet, mert aludni nem nagyon sikerült az éjszaka. Inkább csak forogtam és szenvedtem, hogy most megint rosszban vagyunk. Nem szeretem ezt. Nem akarom bántani ő így.

Hallottam, hogy ő is felébredt. Fürgébb léptekkel indult meg a fürdőszoba irányába, mint általában szokott. Sőt még annál is gyorsabban mozgott, mint mikor direktbe azért jön, hogy leszidjon. Mintha ez alkalommal nem kerülte volna ki a kanapát, hanem átugrott volna felette. Előre éreztem nagyon nagy fejmosást fogok kapni, hogy már megint ilyenkor értem haza. Valószínűleg tegnap este ébren volt mikor megérkeztem, csak annyira megmakacsolta magát, hogy nem volt hajlandó még csak annyit kell mondani:

„Üdv itthon."

Bár meg kell hagyni meg se nagyon érdemeltem volna. De azért fájt, hogy nem hallottam a hangját lefekvés előtt. Szinte feltépte az ajtót, ahogy berontott a fürdőszobába És már kiabált is:

- Chuuya! Hogy képzelted hogy-

Megállt a mondat közepén. Én csukott szemmel vártam az első kör kiabálást. De ahogy elhallgatott gyanús volt. Nem értettem, hogy mi történt, odafordultam felé. Riadalmat láttam a tekintetében és ugyanakkor olyan mérhetetlen szomorúságot, amivel már rég nem találkoztam. Főleg nem nála. Amióta az irodában dolgozik, mindig mosolyog. Most mi lelhette?

- Dazai? Beléd meg mi ütött? – törtem meg a csendet.

- Chuuya... - szomorú volt a hangja és kerülte a tekintetemet - Te megcsalsz engem?

Ledermedtem a kérdése hallatán. Mégis honnan gondol ez ilyet? Hogy képzeli, hogy megcsalom őt? Pont őt, akihez állandóan visszatérek, tegyen bármekkora f@szságot. Hogy jutott ilyen az eszébe? Már majdnem kinevettem a feltételezés miatt. Viszont láttam az arcán hogy nem viccel. Ezt a kérdést most komolyan gondolja.

- Dazai... beverted a fejedet vagy mi történt? Miért kérdezel ilyen hülyeséget?

- Válaszolj nekem Chuuya!

Ökölbe szorította a kezeit. Szemhéjait is szorosan lezárta. Előre görnyedt, ahogy kiabálta ezt az egy mondatot. Olyan magasságban volt a feje, mint az enyém. Majd lassan kiegyenesedett, már nedves szemeit emelte rám úgy kérdezett remegő hanggal.

- Szeretsz még engem?

- Persze hogy szeretlek te gyökér! – tettem felé egy lépést.

- Akkor miért csalsz meg?

- Én ilyet nem tettem! Nem keresek mást helyetted! Honnan veszed egyáltalán, hogy megcsaltalak? Mikor nem adtam alapot annak, hogy kételkedj a hűségemben!

- Igen? Akkor mit keres az a rúzsnyom a nyakadban?

Ledöbbentem. Mégis miről beszél? Egy rúzsnyom? Mikor kerülhetett oda? Nem beszélgettem senkivel a bárba. Bár meg kell hagynom az utolsó egy óra, nincs meg egészen. Azt ne mond, hogy valakivel flörtöltem!? Nem az nem lehet! Nem! Én ezt a gyökeret szeretem, akkor mégis miről beszél?

- Da-Dazai? T-te meg miről hadoválsz?

- Idáig látom, hogy ott virít az a vörös folt a nyakadon! Mi az, ha nem egy nő ajkainak nyoma?

Mutatott oda, már majdnem sírt. Rossz volt így látni őt, legszívesebben átöleltem volna és kérleltem volna, hogy hallgasson meg, ez félreértés. De nekem is le kellett ellenőriznem, hogy valóban van ott valami. A tükör felé fordultam és kerestem a helyet ahová mutatott. Nagyon reméltem, hogy csak megjátssza, és csak idegesíteni akar vele. De nem... valóban ott volt. Jól kivehető messziről, látszik az ingem gallérja fölött kicsivel egy női száj hozzám ért az este valamikor.

- Látod nem csak be képzeltem!

Kiáltott fel, mikor a tükrön keresztül látta a szememben, hogy én is megijedek attól, amit észrevettem. Nem emlékszem még az arcára sem! Még arra se hogy lett volna környékünkön valaki, akivel szóba álltam volna! Az egyetlen nő, akivel beszélgettem az este az Gin. De hát ő munkatárs. És egyébként sem fogok kikezdeni Akutagawa a húgával, amikor itt van nekem ez a tökkelütött. De akkor mégis kivel, mikor, hogyan, egyáltalán miért?

- Van valami magyarázat oda arra? - törte meg a gondolkodásomat

- Dazai én-

- Nem volt elég neked az eddigi? Ezzel is szívatni akarsz, gyötörni, ahogy azzal, hogy állandóan késő este érsz haza? Hiába várlak! Mi a célod azzal, hogy nőkkel találkozol, mikor én itthon vagyok egyedül és várlak?!

- Dazai, figyelj, én nem tudom mi történt, de én esküszöm, nem csallak meg!

- Ezek után ezt nehezen hiszem el!

Ezzel kirohant a fürdőszobából magamra hagyott engem a vörös nyommal. Sokáig kellett csiszolnom, suvickolnom mire lejött. Nem csoda hogy a tusolástól nem mosódott le. Valószínű ilyen vízálló rúzs lehetett, bebiztosította magát a nyakamon. Elég sokféle dolgot kipróbáltam, hogy leszedjem, mégis egy kicsit ott maradt a kipirosodott színe. Bár lehet, hogy csak attól, hogy annyira dörzsöltem. Idővel elmúlt volna... mégis égette a nyakamat hogy mit tettem.

Utána mentem a hálóba. Ott gubbasztott a takarónk alatt magzatpózba gömbölyödve. Leültem mellé és simogatni kezdem az alakját, ami kidudorodott a franciaágyból.

- Dazai...

- Menj innen Chuuya!

- Figyelj... Kérlek, ne haragudj... nem emlékszem, hogy bármi is történt volna!

- Akkor honnan tudod, hogy nem történt semmi?

Felült és a szemembe nézett. Úgy szúrt az a könnyes barna szempár, mint még sosem. Eddig nem gyanúsított meg ilyesmivel. De mint említettem nem is adtam neki alapot, amiből a féltékenysége ilyen formán táplálkozhatott.

- Hagyj engem békén te hülye! – lökött arrébb hogy ne legyek olyan közel hozzá.

- Én, nem akarlak magadra hagyni! Had engeszteljelek ki valahogy!

- Nem Chuuya... ezt most nem tudod....

- Dazai ne legyél hülye. Nem akarom, hogy miattam féltékenykedj. Én nem fogok mást keresni. Emlékszel megígértem. Feleslegesen gondolsz ilyeneket!

- Ezúttal jogos az, amit érzek!

Szemei megint könnybe lábadtak. Nagyon elszégyelltem magam. Nem akartam sose hogy ilyet érezzen. Ezért átöleltem. Valahogyan ki akartam engesztelni. De ahelyett hogy enyhült volna újra ellökött. Majd felállt kirángatott a hálóból és rám csapta az ajtót.

- Nem akarlak látni Chuuya!

Visszhangzott ki a nappaliba. Ha nem most érintett volna meg simán kidöntöm az ajtót a helyéről. Bemegyek, felképelem, majd megcsókolom és azzal talán kizökkenthettem volna. De nem tehettem. És a hirtelen felindulásom sem tartott sokáig. Magára hagytam. Felöltöztem és a lakásból is elmentem.

Aznap mindent összeszedtem, amit szeret. Kedvenc kajáit, édességét, szakét, amit annyira emleget, virágot, még egy nagy plüssmedvét is, aminek egyes részei gézzel vannak bekötve, mint neki. Bármit, ami elég lesz, hogy megbocsájtson nekem.

Közben pedig felhívtam mindenkit, aki a bárban volt tegnap. Tachiharát úgy leszidtam, hogy még telefonon keresztül is láttam milyen fejet vág. De utána csak kérdezgettem őket hogy ki mit látott. De elmondásuk alapján nem történt semmi. A hazajövetelemre tisztán emlékszem, ott nem találkoztam senkivel. Az egyetlen pillanat, amikor nem láttak az akkor volt mikor kimentem a mosdóba könnyíteni magamon. Erre nem emlékszem így könnyen lehet, hogy valaki besurrant utánam oda. De azt mondták túl rövid ideig voltam benn ahhoz, hogy bármi történt volna. Vagyis nem raktam meg az illető hölgyet. És nem is csókolt meg, mert akkor nem csak a nyakam lenne foltos.

Arra tudok gondolni, hogy utánam jött fel akart szedni. De én elhajtottam. Csak egy csókot nyomott a nyakamra. Ennyit tudott nálam elérni. A lelkiismeretem tiszta volt. Nem csaltam meg Dazai-t ezt most már csak neki is el kell fogadnia.

(...)

Mikor visszaértem Dazai még mindig a hálószobánk sötétjében duzzogott. Nem nyitottam ki az ajtót csak elé és köré pakoltam a vásárolt cuccokat. Tudtam, hogy még mindig nem akar látni így a jól bevált módszert alkalmaztam. Elkezdtem elkészíteni a kedvenc kajáit. Dazai ma még biztosan nem evett. A finom illatok elő fogják csalni a szobából.

És ez így is zajlott. Dazai elég hamar éhes lett így kimerészkedett. Nem szólítottam meg. csak fél szemem sarkából figyeltem hogyan veszi szemügyre a megszerzett dolgokat. Mosolyogva figyeltem, ahogy megölelte a macit. És a csokoládéba is beleevett, amit odakészítettem neki. Egy kicsit neki is felfelé kanyarodtak az ajkai. Jó volt ezt látni.

Ezután odasétált mellém. Nem szólt csak figyelte mit csinálok. Mikor rám nézett akkor sem fordultam felé. Nem akartam, hogy megint veszekedjünk. Szerettem volna, ha ő kezdeményez. Az után hogy ettünk végre megszólalt. Éppen bementem a szobánkba mikor utánam jött.

- A-arigatou...

- Szívesen. Remélem, tetszik!

- I-igen...

- Végighallgatsz most már?

A félhomályban lévő szobában is láttam, hogy elpirult. De nem felelt. Így odaléptem hozz megragadtam a csuklóját és egy rántással majd egy lökéssel ledöntöttem az ágyunkra.

- Chuuya?

- Ha nem hallgatsz meg, akkor megmutatom, neked mennyire hűséges vagyok hozzád!

- Kíváncsian várom, mit mutatsz majd!

- Beleverem a fejedbe, hogy többé ne gyanúsíts olyannal, hogy megcsallak te szerencsétlen Makréla!

- Ennyire szeretsz Chuuya?

- Ó fogd be!

Tapadtam az ajkaira. Tudom, hogy erre megy ki a játék. Békülős szexre. De most sincs ellenemre. Elkezdtem kihámozni a ruháiból. Bár általában ilyenkor ő van felül. Most hogy kivételesen nekem van igazam ideje megbüntetni ezt a hitetlen frátert!

Viszont ahogy egymásba gabalyodtunk megéreztem valamit. Majd meg is pillantottam. Pont akkor mikor már az alsóját is száműztem az ágyról és már eléggé kitágítottam. Nem is értem, hogy vehettem észre mert már arra készültem hogy belé csúszok. Dazai párnája alól kilógott valami. A kezem vette észre hamarabb. Megfogtam és nem hittem a szememnek! Egy vörös rúzs volt az. Egyből összeállt a kép.

- Te szemét komolyan te voltál? – markoltam a farkára, mérgemben.

- AHH! E-ez gonosz volt!

- Felelj!

- És ha igen?

- FÚÚÚÚÚÚÚÚÚ de nagyon meg foglak ölni Dazai! Tudod min mentem keresztül miattad?

- Megérdemelted apróság! Nekem is kijár a kényeztetés! Nem foglalkozol eleget velem!

- Valóban? - tekertem ki a rúzs végét.

- Chuuya... mit tervezel?

- Ha annyira féltékeny lennél egy ilyen nyomtól. – érintettem az ajkaihoz – Akkor azt akarom, hogy jelölj, meg nehogy próbálkozzanak nálam mások!

- Heee? Így szeretnéd Chuuya?

- Igen pont így Osamu.

.

.

.

.

.

.

.

Mikor elhagytuk a hálószobát mindkettőnk tele volt piros rúzsnyomokkal. Még olyan helyen is képes volt megcsókolni és így megjelölni ahol még én sem látom. Ezeket csak ő tudja, pontosan hol vannak.

(A történteket a képzeletetekre bízom, de hogy mi történt odabent azt csak mi és a hálószoba falai tudhatják pontosan.)