Nakajima Atsushi, már lassan két éve a Fegyveres Nyomozó Iroda tagja. Sok mindenen keresztülment, amióta ott dolgozik. Volt már életveszélyben, vágták már le a lábát, lett hős, aki megmentette a várost, és egy személyben az is, aki miatt épületek dőltek romba. Kalandosnak mondható munkáját nagyon megszerette. És már nem gondol magára úgy, mint egy rakás szemétre. Sok magabiztosságot szerzett és most eljutott odáig, hogy saját lakása legyen. Ami nem az iroda közös apartmanjában van. Szeretett volna végre egy saját zugot. Ahova nem nyit be bármelyik pillanatban mentora, vagy másik munkatársa. És ahol végre nem kell a szekrényben aludnia. Ahhoz viszont nem keres eleget, hogy fent tudjon tartani egy lakást. Éppen ezért sikerült meghoznia azt a döntést, hogy kiegészítő munkát fog vállalni. Olyat, ami nem veszi el sok idejét, hogy ne menjen a nyomozós munka kárára. Hiszen végül is az a főállása, azt szereti a legjobban.

Az első szembejövő hirdetést megragadva ment el az állásinterjúra. Mert, nem akart sokat válogatni, és egyébként is kíváncsi volt, hogy mégis milyen ez az állás. Egy férfi fehérneműket gyártó cég keresett új modellt. És Atsushi egyből elnyerte a tetszésüket. Elvégre nem minden nap találni, ilyen munkára egy különleges megjelenésű illetőt, aki ráadásul áldott is. Feltűnő kinézete, a szeme, ami egyszerre két színben is játszott, és fehér tincsei, melyek között egy-két fekete is volt, hamar megragadták a főnökség figyelmét. És szinte, egyből rá mondták, hogy őt választják. Az ifjú nyomozóból lett fotómodell először kicsit feszengett attól, hogy mit is kell majd tennie. De aztán egészen élvezte a fotózást. Azonban mikor megmondták neki, hogy a város őt fogja bámulni az óriásplakátokon konkrétan olyan fehér lett, mint megnyerő hajkoronája. Félt egy kicsit hogy annyi a magánéletének. De, amikor meglátta mekkora összeget kínálnak neki, egyből ráugrott a lehetőségre. Jó marketingnek bizonyult a létezése és gyorsan felfelé vette az irányt a karrierje. A nők imádták plakátokon a szende tigrisfiút fehér hajjal is gyönyörű íriszekkel. Akit lassan egyre merészebb pózokra is rá lehetett bírni. Már külön kollekciót is kapott, ami hivatalosan is a Jinko márkanevet kapta.

Atsushi fel volt háborodva. Amiért pont ezt a nevet választották neki. Hiszen csak rossz emlékek kötöttek ehhez a szóhoz. De a pénz nagy úr, és a kis tigris végül elfogadta, hogy mostantól az ellenségtől kapott névvel egyező beceneve mindenki számára látható lesz. Bele vésték a köztudatba, hogy Nakajima Atsushi aliasz Jinko. És hogy ez a legnépszerűbb boxermárka Yokohamában. Annyi szerencséje azért volt, hogy az utcán kevésbé ismerték fel az emberek, hajlakk, smink nélkül, és felöltözve...

De volt egy személy, aki konkrétan elájult, amikor először belefutott az óriásplakáton kéjesen pózoló ősellenségébe. Akutagawa nem tudta mire vélni a dolgot és egyenesen irritálta, hogy Jinko ennyi helyen, és ilyen nagyban van telepakolva a városban. Ha szembe jött vele egy ilyen hirdetés, akkor megrongálta... És akkor még szépen fogalmaztam. Felhasított a plakátokat, az állványokkal együtt döntötte romba őket, hogy a felismerhetetlenségig roncsolja Atsushi képeit. Sőt az egyiket miután Rashomon-nal kettévágta, porrá zúzta még meg is gyújtotta. Annyira elege volt abból, hogy azon a napon már századjára látta a tigrisfiút.

De erről a fehér hajú nem tudott semmit. Hogyan is tudott volna, mikor őt nem érdekelte mi lesz a plakátokkal. Éppen ezért nagyon meglepődött, amikor először értesült róla az irodában a munkatársaitól. Éppen fotózásról jött ahol valamiért eddig nem értesítették, hogy a képeit valaki folyamatosan leszaggatja. Dazai san a hasát fogva nevetett, mikor belépett az ajtón. Mert már addig is mulatságosnak találta a helyzetet. De amint a fehér hajkorona megjelent az ajtóban nem bírta visszafogni magát kitört belőle a nevetés.

- Mi olyan vicces Dazai san? – döntötte oldalra a fejét és várt, hogy mentora kivételesen értelmes választ adjon.

Ne csak annyit, mint a múltkor, hogy egy kis csapdája, amit Kunikida sannak készített remekül sült el és még addig nevet, amíg az említett személy meg nem veri őt nagyon.

- Csak az... - egyenesedett ki és törölt ki egy könnycseppet a szeme sarkából - Hogy amilyen gyorsan lett rajongótáborod olyan hamar megtaláltad az első olyat is, aki utál.

- Ezt hogy érted?

- Nem láttad idefelé? Megtépte valaki az este a fejedet a hirdetőtáblán, ami itt van a közelben.

- Sosem vettem észre hogy ide is kirakták. Nem azt szoktam figyelni. Valakinek nem tetszett? - tudakolta óvatosan.

- Nem egy akármilyen valaki az a személy.

- Ezt nem értem... - húzta össze a szemöldökét.

- Ha odamész magad is meg fogod ismerni, hogy azokat a nyomokat Rashomon okozta!

- HOEEE???? – akadt ki egyből kis tigris.

Az őt legjobban utáló személy áldottságának neve hallatán elfehéredett. Anno, mikor belement ebbe a reklámozásba, nem gondolt bele abba, hogy ha az egész város láthatja őt, abba az a bizonyos Akutagawa is beletartozik. És most már késő volt. Az ifjú maffiózó nem csak hogy látta Atsushi-t, ráadásul alulöltözve. De mindemellett, kifejezetten ellenségesen lépett fel a hirdetések ellen.

- Mit tervezel ellene tenni kölyök? - szállt be Kunikida san is a beszélgetésbe.

- Semmit! - felelte a helyzethez képest egészen bátran - Csak neki van baj azokkal a képekkel! Ha nem bírja őket elviselni? Az az ő baja! Nem az én hibám!

- De miattad rongálja a város tulajdonát!

Kunikida sannak ebben igaza volt. De Atsushi tudott még valami olyat mondani, amivel felé döntheti a beszélgetés eredményét.

- Ha megpróbálkoznék vele beszélni, akkor csak rosszabb lenne a helyzet! Olyan 150% hogy megint egymásnak esnénk és akkor csak még több kárt okoznánk a városnak!

- Lehetne, hogy szorítkozzunk a 100%-ra? - tette vissza a szemüvegét a helyére miután megtörölte.

- I-igen Kunikida san... - „Persze, hogy ebbe kellett neki is belekötnie"

- De amit Atsushi kun mond, az igaz. – állt fel a kötszeres is - Ő lenne az utolsó személy a bolygón, akire Akutagawa hallgatna.

- Bár... Ki tudja? Az a fiú kész rejtély... - szólt közbe Yoshano san is. – Lehet, hogy csak féltékeny...

- Féltékeny? – kapta oda a fejét a kis tigrisfiú.

- Rád Atsushi kun, hiszen úgy tűnik elég sok mindenben eddig is ezt tette. Lehet most is csak ennyi áll a háttérben.

- Akutagawa féltékeny, mert téged kezdett el szeretni az egész város.

- Ne már! Most még ez is? - nyavalygott a kis tigris.

Szerencsétlennek kellett ez, mint púp a hátára. Akutagawa Ryunosuke többek között, azért utálta Nakajima Atsushi-t, mert a fiatalabb fiút hamarabb elismerte a mentoruk, mint egykori tanítványát. Így nem csoda, hogy mikor a kis tigris hirtelen „sztár" lett az még inkább fokozta azt a bizonyos szakadékot, ami köztük volt. És még elég sokáig meg is marad, majd ha ezt így folytatják. Amit Akutagawa folyamatosan próbált leküzdeni, de ez így nem fog neki sikerülni. És épp emiatt az ifjú nyomozó iránt táplált ellenszenve folyamatosan nő. Pedig ez az ellenségeskedés általában egyoldalú. Mivel Atsushi általában nem tekintett rá így. És ha lehetne, elkerülné a harcot is kettejük között. De mivel mindig a maffiózó kezdeményezte ezeket a küzdelmeket így nem sokat tehet ellene.

Végül is nem kellett elmennie, megkeresni a fekete hajú, hogy beszéljen vele. Kunikida sant sikerült lebeszélni arról, hogy a tigris megoldja majd a dolgot. Dazai san kivételesen fel tudott szórakoztatni ész érveket és a feketével ellentétben a szemüvegesre ezek hatottak is. Tigrisnek tehát nem kellett attól tartania, hogy még naplemente előtt harcolnia és kell majd.

...

Ezzel szemben Akutagawa nemcsak hogy nem tudott nyugodtan aludni. Kifejezetten forgolódott. Minden éjjel egyre nehezebben aludt el. Bár maga sem tudta pontosan miért. Ráadásul, amikor az egyik este Chuuya sannal munkából tértek vissza, ismét összezúzott egy plakáttartó állványt de ettőp nem lett jobb a helyzete. Viszont valahogy mégis megemelte a pulzusát az, hogy a tigris képét elpusztíthatta.

- Neked meg mi bajod van? - mordult rá a kalapos.

- Semmi! – most már volt egy kis bűntudata, amiért a felettese előtt tett ilyet.

- Jinko-ról van szó?

- Nem! – tagadta egyből, ami felesleges volt, mert úgy morgott, hogy még Rashomon is formálódott mögötte.

- Aha... én meg most jöttem le a falvédőről... - tette karba a kezeit maga előtt - Miért nem szarod le nagy ívben, hogy mi van azzal a tigrissel?

- N-nem megy... mindent telepakoltak a fejével... idegesít!

- Akkor ne nézz rájuk! Attól senkinek sem lesz jobb, hogy ok nélkül rongálsz.

- I-igaz elnézést kérek érte... Chuuya san.

- Ha meg ennyire zavar, hogy mutogatja, magát mindenhol akkor beszélj vele, hogy fejezze be.

- Még mit nem! – kapta fel a vizet egyből, de rögtön megbánta, hogy megemelte a hangját így visszafogottabban folyatta - Biztosan nem keresem meg!

- Hát jó... - törődött bele amaz - De akkor is figyelj a viselkedésedre. Fogd vissza magad!

- I-igyekezni fogok...

Bár ezt mondta, a hozzáállása nem változott a dolgokhoz. Az nem kifejezés hogy zavarta Jinko állandó jelenléte a látókörében. Főleg amikor már akkor is őt látta mikor kinézett az ablakon. Hiszen oda is telepítettek belőle reklámot.

De leginkább az zavarta, hogy mennyire imádják az emberek. Mikor járt az utcán időnként hallotta, amint a nők olvadozva állnak egy-egy új fotója előtt. Vagy amikor már újságban is szerepelt, akkor megrohamozták a trafikos bódékat, hogy vehessenek egy-egy saját példányt Nakajima Atsushi fotóiból. Meg voltak érte veszve! Tényleg mindenkinek bejött az új Jinko boxermárka. A nők azért rajongtak érte, mert egy aranyos, de belül teljesen más sugárzó sexy férfit láttak a képeken. A férfiaknak pedig tényleg bejött a márka, amit először ugyan csak azért vettek meg, mert az asszony ezt kérte. De később rájöttek, hogy valóban kényelmes darabok. Ezért nem csak női rajongókat talált. Később sem csappant meg Atsushi népszerűsége, hiába pusztított Akutagawa a nyomában.

A fekete hajú fiú nem csak azt utálta, hogy látta őt, hanem azt is, hogy beszéltek róla az emberek. Sok pletyka terjed a rejtélyes tigrisfiúról, de senki sem tudta hol keresse. Annyi szerencséje volt Atsushi-nak, hogy nem vált sztárrá annyira, hogy ténylegesen meg akarják őt találni a rajongói. Így viszonylagos nyugalomban élhette a mindennapjait és dolgozhatott a nyomozóirodának. Amit egyáltalán nem hanyagolt el. És ha volt egy ügyük, akkor bármit mondhatott neki a producere ő akkor is ment és segített a többieknek a nyomozásban. És védte a várost. Mindenkitől. Ha kellett a Maffiától is. De belül reménykedett benne hogy nem lesz olyan ügyük, amikor is megint össze kell futnia az ifjú végrehajtóval.

Azonban az egyik nap, úgy egy hónappal később, miután Jinko tudomást szerzett Akutagawa tombolásáról megtörtént a találkozás, amelyet mind a két fél szeretett volna még halasztani. Pontosabban a lehető legtovább elnyújtani.

Atsushi az iroda felé igyekezett az ebédidő elteltével. Akutagawa pedig egy munkából ment volna haza, de megint szembe találta magát egy a márkát reklámozó plakáttal és fényes nappal tépte ketté. Atsushi pedig ennek lett szemtanúja.

- Tudom én, hogy utálsz! De azért ezt igazán abbahagyhatnád!

Kiáltotta oda a tér másik feléről. Mire a fekete hajú egyből hátra kapta a tekintetét. Meglepte, hogy a fehér tigris látta, amit művelt az imént. És a pulzusa is megugrott a találkozás miatt. Idegesebb is lett attól, hogy találkozott Atsushi-val, de nem olyan módon, mint azt korábban gondolta. Számított arra, hogy a találkozásuk elkerülhetetlen. Képzelte már el magában, hogy mi is fog akkor történni. De mégsem azok az érzések és gondolatok jöttek elő belőle, mint amiket megtervezett. Ennek ellenére nem türtőztette magát, magabiztos léptekkel tette meg a kettejük között lévő távolságot. Majd odaérve megragadta amannak a gallérját. Úgy rántotta magához gyűlölete tárgyát.

- Jinko! Mégis hogy képzeled, hogy teleplakátozod a fejeddel a várost?

- Nem az én ötletem volt! – felelte viszonylag nyugodtan miközben farkasszemet nézett ellenségével - Ez csak marketing... De tudtommal egyedül téged zavar ez a reklám. Az embereknek tetszem!

- Hányok tőled! Nincs benned tartás! Eladtad magadat?

- Féltékeny vagy?

- Rád? Biztosan nem! Illegeted magad itt a képeken! Hagyod, hogy milyen sokat lássanak belőled az emberek! Hogy nem ég le a képedről a bőr?

- Engem nem zavar, amíg fizetnek, és jól keresek vele!

- Szégyen, amit művelsz Jinko! Hova lett a büszkeséged? Áldott vagy! Nem viselkedhetsz így! Egyszerűen eladtad azt, hogy különleges vagy? Mindenki csorgatja rád a nyálát. Ezt azonnal fejezd be! Ne mutogasd magad mindenkinek! Ne lássanak téged!

Akutagawa kikelt magából. Már mindent mondott azt is, amit nem kellett volna. Viszont Atsushi megdöbbent azokon, amiket a fejéhez vágott, kikerekedtek a szemei és komolyan elérték azok, amiket a másik kiabált. Attól, ahogyan azokat mondta Atsushi-ban megfogalmazódott valami. A féltékenység, amire gyanakodott korábban beigazolódott. Ezt érezte ellensége szavaiból, de más volt, mint amit korábban feltételezett. Éppen ez lepte meg annyira, hogy gondolkodás nélkül kérdezzen rá a dologra.

- Akutagawa... Mondd meg őszintén! Te rám vagy féltékeny, amiért ekkora rajongótáborom van? Vagy inkább rájuk, amiért ennyi mindent látnak belőlem?

A szürke szempár úgy tágult ki, mint valami macskának. Az hogy nem számított nem elég kifejező arra, amit gondolt. Fel sem merült benne korábban, hogy a fehér ilyet kérdezem tőle, főleg nem ilyen nyíltan. De Atsushi megváltozott az első találkozásuk óta. Nem csak izmosabb és jobb harcos lett, de okosabb, következtetőbb és nyitottabb lett.

Akutagawa pedig felfedezett egy olyat is a gondolatai között, aminek nagyon nem lett volna helye a fejében.

„Jóképű..."

Egyik reggel ezt érezte, mikor meglátta az ablakából a plakátot. Abban a pillanatban, amint rájött, mire is gondolt, eltemette magában a lehető legmélyebbre. A rengeteg gyűlölködés, szitok és megvetés alá. Hogy soha senki ne szerezzen róla tudomást. Nem! Nem tarthatta tigris fiút jóképűnek! De hiába próbált tenni ellene. Minél többet láthatott Atsushi-ból egyre inkább erősödött benne ez az érzés és kezdett el akarni feltörni a felszínre a forróság, amit a jóképű szóval együtt temetett el. Ezért is vette jobban észre a fotóin a változásokat. Hogy már nem volt olyan kis nyeszlett, mint az első harcuk alkalmával. Bár még nem mondta volna rá hogy kigyúrt. De tényleg szép izmokat fejlesztett magára. Az, ahogyan ránézett egy-egy állványról megemelte a pulzusát. Mert bár mindenkire úgy nézett, aki elhaladt előtte. Ryunosuke valahogy magáénak érezte azt a tekintetet.

Akutagawa nem tagadhatta tovább maga előtt. Tetszett neki a tigris! És ezért utálta őt még jobban. És vetette meg a képek, amiket a városban mindenki láthatott. Ezek a fényképek olyan álmokat kreáltak a maffiózóban, amikben csak ő láthatja így kis nyomozót. Hogy csak ő láthat belőle ennyit és még többet. Hogy csak rá tekint úgy az a szempár senki másra nem! És most hogy Atsushi feltette azt a kérdést, egyszerűen nem bírta visszatartani arcának színét.

Akutagawa Ryunosuke elpirult! Miközben még mindig fogságában volt Atsushi tekintetének. Most már, ha akart volna sem tudott volna szabadulni és ezt a tigris pontosan látta. Széles mosolyra húzta ajkait, amitől a maffiózó végre képes volt elkapni a pillantását. De nem bírta elengedni a fehér gallérját. Mert belül félt, hogy ha elengedné, akkor otthagyná. Megvetné. Nem akarta ezt! Így csak várt lesütött szemmel. Hogy mit fog tenni a tigris.

- Hmm... Ezek szerint az utolsó az ami igaz rád...

Válaszolni akart. Tagadni azt, amit állít! Ellenkezni, elküldeni a pokolba, megtámadni, hogy elterelje a témát, de... De képtelen volt rá. Mert igaz volt... Tényleg az volt az oka annak a pusztításnak, hogy senki ne lássa Őt, főleg nem ennyire alulöltözött képeken. Kinyitotta a száját, de megelőzték a megszólalásban.

- Nézd az ott nem Jinko? - hallották a túloldalról

Atsushi nem lepődött meg annyira, mert mostanában már tényleg volt olyan hogy néhányan felismerték. Voltak, akik fotózkodtak velük és két alkalommal adott autogramot is. Kezdett nem lenni idegen számára az ilyesmi. Ezzel szemben Akutagawa nem így érezte. Felment bennem a pumpa. Ezért karon ragadta a fiút és berántotta a legközelebbi sikátorba. Úgy húzta magával, hogy minél messzebb legyenek azoktól a lányoktól. Egészen addig mentek, így amíg amaz nem kérdezett.

- Hova megyünk? Aku?

- Kuss! Még beszédem van veled! És nem kell a rajongói csicsergése a háttérben!

- És végig így fogsz vezetni? Vagy talán félsz, hogy magadra hagylak?

- Fél a halál! - engedte el - Az sem érdekel, ha nem jössz! Vagy ha itt helyben megdöglesz!

- Aha... Persze...

Látva a tigris idegesítő vigyorát, morrant még egyet majd tovább ment. De meglepve tapasztalta, hogy Atsushi belement. Sőt szó nélkül követte a másikat. Nagyot nyelt emiatt a feketehajú és csak előre tekintve fojtatta az útját. Atsushi-t megfogta ez a fajta különös viselkedése a sárkánynak mindemellett belül hajtotta egy furcsa kíváncsiság. Mert még nem hitte el teljesen, hogy a fekete tényleg kedveli őt. Vagyis... Hát nem tagadta. De belül úgy érezte igen is kedveli, hiszen ezért nem akarja, hogy mások úgy lássák őt. Mi másért mondott volna ilyet?

Ahogy lépdelt mögötte, jobban megnézte magának. Régen nem találkoztak... De minthogyha, nem is változott volna semmit sem. Vékony csontos alakját még inkább nyújtotta, és kiemelte a fekete gyilkos kabátja. Járása egy már gyógyult, de még néha fájó sebről árulkodott. Amit a bordáinál szerzett. A fehér végű tincsei kicsit bozontosabbaknak tűntek, mint legutóbb. De fekete haja még mindig szépen csillogott. Hófehér bőre annyira elütött attól a sötétségtől, amit viselt... De mégis valahogy volt egy sármja. És az a szürke szempár, ami időről időre visszapillantott rá. Vajon még mindig követi e? Megragadta őt is, és a gondolatait is. Már korábban is megjegyezte magánban, hogy attól, hogy nem olyan színjátszós, mint az övé attól még szép szeme van. És ritka árnyalatú... Valahogy képes megragadni a figyelmet. Ha nem lenne állandóan vérszomj a tekintetében... jó lenne belenézni... Összességében Atsushi, amellett, hogy soványnak, mégis jól kinéző férfinak tartotta ellenségét. Amin így magában kiejtve meg is lepődött. Mert korábban nem gondolkodott így. és nem szemléte ilyen gondolatok mellett a másikat.

És most, hogy valami más lett közöttük, mint kölcsönös utálat, elgondolkodott. Mi van, ha tényleg kedveli őt a maffiózó. Jobban is, mint ahogy azt sejti.

A helyzet nem volt idegen neki. Hiszen tudott a mentoruk és egykori társa közti különös kapcsolatról. Mi van, ha az övék is a felé halad. Nem lehet tudni. De belül a tigris mégis felfedezett magában egy olyan fajta kíváncsiságot, amit eddig nem.

- „Vajon milyen lenne- ?"

Ilyen kezdetű, és témájú kérdések álltak össze a fejében. Felmelegedett a teste a gondolatoktól, amiket elképzelt. Megérinteni, a bőrét, az ajkait, megölelni, megcsókolni. Örült annak, hogy éppen nem nézett rá az előtte sétáló, mert biztosra vette, hogy elpirult. És nem hűtötte le a kedélyeket az sem, amikor meglátta, hogy hová is hozta őt a maffiózó.

- Te most komolyan felhoztál a lakásodra? - hangzott el az első kérdés, legalább fél órája.

- Te jöttél utánam! - vágott vissza amaz.

De nem tudta leplezni a pirosságot a fülein. Igazából örült a tigris társaságának, hiszen meg akarta beszélni vele ezt a dolgot. De nem tudta mi lesz belőle, hogy tényleg a lakásán vannak, ráadásul kettesben. Kissé izgult vajon mivé fog fajulni majd ez a dolog.

Beengedte az ellenségét, de nem tudott mit kezdeni a gombóccal a torkában. Atsushi ezzel szemben miután gyors körbepillantást vetett a lakásra, visszatért az eredeti témához, miközben szemei megállapodtak a másik férfin.

- Szóval Aku~ - csicseregte a nevet pont úgy, ahogy a közös mentoruktól gyakran hallotta, és remélte a másikat is tudja vele annyira idegesíteni - Hol is tartottunk?

- Nem emlékszem, hogy engedtem volna neked Jinko hogy becézed a nevemet!

- Ha neked lehet hülye beceneveket adnod, akkor nekem is! Amúgy már kezdem megszokni ezt a Jinko-t. Nem is olyan rossz! – mosolyodott el

A háztulajdonos a nagyot nyelt, hiszen képzelte már el ezt a mondatot a fehér hajú szájából, de élőben hallani az teljesen más volt. Másodpercekre elakasztotta lélegzetét.

- Na, mi az? Zavarba hoztalak?

Atsushi lopta a távolságot, és a fekete hiába próbálta eltávolodni tartani a köztük lévő távot a fallal találkozva már nem volt menekvése. De ahogy a másik nézett rá, kikapcsolt nála mindent. Képtelen volt gondolkodni, a pulzusa már az egekben volt. És mikor Jinko megtámasztott a feje mellett teljesen elpirult a látványtól. Pont azt láthatta élőben, mint a legutóbbi magazin 38. oldalán. Mert igen is Akutagawa-nak is volt belőle egy példánya. Amit az ágya alatt tartott. És akárhányszor belenézett. Megbánta. Mert egyre erősödtek az érzései a tigrisfiú iránt. De ezek ellenére képtelen volt megszabadulni tőle. És időről időre. Heti egyszer elővette. Kinyitotta és képzelgett a fiúról, hogy vele bánik így. És most itt volt. Megtörtént. Nakajima Atsushi úgy nézett rá, ahogy azt már annyiszor elképzelte. Beleremegett a lába. De még élt annyira az elméje, hogy megkérdezzen tőle valamit.

- J-Jinko t-te meg mi-mit művelsz?

- Ki akarok próbálni valamit...

Az utolsó szót már úgy lehelte a másik ajkaira, éppen mielőtt magáévá tette volna azokat. A sárkányban megállt az ütő egy pillanatra. Nem bírta felfogni a tényt, hogy megcsókolta őt az a fiú, akiről már álmodott. Amikor eljutott az agyáig is az infó és képes volt feldolgozni is azt akkor ellenkezett. Maga sem tudta miért. Talán a józan esze küzdött még egy kicsit. De a tigris még nem végzett. El akartam mélyíteni a csókot, mert neki tetszett ez az érzés. Végül a sárkány is feladta. Engedett a szívének és viszonozta a csókot, amit már elképzelt álmaiban.

Mert igen is vágyott erre a csókra. Valahogyan a sok utálat és gyűlölködés közben beleszeretett a tigrisbe és már nem vonhatta vissza. A háta mögé dobta a logikát és a szabályokat. Hagyta, hogy vigye a lendület és reagált mindenre, amit Atsushi tett vele. Átölelte a nyakát. Mikor a fiatal nekinyomta a csípőét azt viszonozta miközben belenyögött a másik szájába. Nyelveik táncot jártak és az, hogy Atsushi megharapta az alsó ajkát még jobban felizzított benne valamit..

Belefeledkeztek a csókolózásba. Elengedték magukat, levetkőzték a gátlásaikat és miután beterelték egymást a hálószobába, minden mást is. Atsushi, mint aki nem bír tovább várni döntötte le Ryunosuke-t az ágyára és tépte le szinte róla a kabátját száműzve a földre. Minél több dolog lekerült a fiúkról, annál inkább látszott milyenek is valójában. Atsushi dominálta csókot és uralta a másikat az ágyban. Megharapta a bőrét, ajkát, nyakát. Minél több helyen meg akarta jelölni a sárkányt, amíg vetkőztette. Viszont amikor a nadrágot is eltávolította a fekete hajúról meglepő dolgot tapasztalt.

- Aku? Hát még te is?

Vette jobban szemügyre a másik boxerén azt a sok Jinko feliratot. Ujjai beleakasztotta annak korcába és kicsit meghúzta a szélét. Még nem látott egyetlen példányt sem máson. Így nagyon meglepte, hogy Aku-n is ilyen van. Ráadásul pont most.

- Fogd be! - takarta el amaz magát egy párnával, amitől a fiatalabb mosolyogni kezdett, úgy hajolt a másik füléhez.

- Tudod ezekből tulajdonképpen minden példány részben az enyém. –dorombolta - Vagyis ami benne van... is az én tulajdonom... Ryunosuke...

A mélyen doromboló hangtól és a megnevezéstől Akutagawa mindene elvörösödött. Nem tudott bánni a felette magasodó Atsushi-val. Az, ahogyan nézte őt szinte megbabonázta, hiszen majdnem felfalták a szemei. Úgy nézett rá, ahogyan eddig csak a plakátokon, és a rejtegetett újságjában látta. De most kicsit más volt. Tényleg őt akarta. És nem is leplezte. Ennyi kellett ahhoz, hogy tényleg bevallja magának az érzéseit. Beleszeretett a nyomozóba. Most hogy már tényleg bevallotta magának. Nem volt már, ami visszatartsa. Átkarolva tigris nyakát húzta le még egy forró nyelves csókra, amit csak levegőhiány miatt szakítottak meg.

- Ryunosuke?

- Tegyél, amit akarsz Atsushi...

Az, ahogy nyögte a nevét, csak olaj volt a tűzre. Atsushi képtelen volt visszafogni magát tovább. Újra megcsókolta az alatta lévőt miközben egyetlen mozdulattal letépte arról az utolsó ruhadarabot is. Nem kellett egy pillanat sem és már ő sem takart el magából semmit. A testeik egymáshoz simultak, ahogyan csókolóztak. De az, hogy lüktető tagjaik is egymáshoz értek olyan vágyat indított el bennük hogy elfeledkezzenek a csókokról. Nem tudták, hogy a másik mennyire jártas is a dologban. De valahogyan ösztönösen jött, hogy mit kell tenniük. Aku megfogta a tigris egyik kezét, amelyikkel éppen végigsimította a testét és bekapta az ujjait, hogy körbenyálazza őket. Addig Atsushi rámarkolt mindkettőjük férfiasságára. Amivel nagy nyögést váltott ki a másikból. Ahogy mozgatta tagjaikon a kezét egyre hangosabb nyögések és sóhajok szöktek ki torkaikból. Amikor Atsushi úgy ítélte már eléggé sikamlósak az ujjai, akkor egy csók közben elmerítette az egyiket Akutagawa-ban. Nem kellett sok hogy még kettő csatlakozzon hozzá és rendesen kitágítsa a másikat. Úgy érezte Aku annyira élvezi már ezt is, hogy bármikor elmehet így kihúzta ujjait belőle. Ami elégedetlen morranást váltott ki az idősebből. Tetszett neki ez a hang így meghozta a döntését és kínozni fogja még egy kicsit a maffiózót. Ajkai közé fogta a másik makkját. Mire annak teste ívben megfeszült.

- Jinko! Rohadj meg!

- Ejnye... Így kell beszélni azzal, aki kényeztet? – engedte el a szájával, de rámarkolt így még jobban meggörbítve a másik gerincét.

- Meg a faszt! Kínzol te-

Nem tudta befejezni, mert megérezte magában a másikat. Amitől tépni kezdte a takarót is. Atsushi-nak tetszett a reakciója, így engedte, hogy átölelje őt. De Aku bosszúból, és gyönyörből minden lökésnél körmeit a fiatalabb bőrébe mélyesztette. Nem tudott sokáig haragudni rá. Mert Atsushi úgy mozgott, hogy már csillagokat látott a partnere. Végül feljuttatta a csúcsra és pár lökéssel később ő is követte a sárkányt.

...

Onnantól kezdve Ryuu féltékenysége jogos volt. Hiszen teljesen ki akarta sajátítani magának Jinko-t. De az sem tűnt elégnek, hogy, ha egymás mellett sétáltak az utcán, akkor fogta a kezét. Több kellett, hogy a világ tudja Atsushi már foglalt, őt választotta. A tigris látta, hogy még mindig féltékeny a párja. De nem sokat tudott vele kezdeni, mert bármit mondott vagy tett attól még ugyan olyan maradt a viselkedése. Semmi sem volt neki elég. Az sem hogy összeköltöztek. Az sem hogy a lányokat, akik rajongtak érte, jobban ignorálta. Valahogy többet akart. Jinko viszont nem tudott eleget tenni.

...

Viszont egy alkalommal, mikor télen sétáltak a hóban. A sárkány észrevett egy lesifotóst, aki Atsushi-t akarta lencsevégre kapni. Kihasználva a lehetőséget, megcsókolta a fiatalabbat és közben belenézett a kamerába is. Atsushi ebből nem vett észre semmit, de kapott az alkalmon, hogy elmélyítse. És csak másnap az újságokból értesült erről. Már terjedt a hír, hogy egy párt alkotnak.

...

Mégsem csökkent Atsushi népszerűsége. Ez pedig rossz hatással volt Ryuu-ra viszont Jinko készült neki egy ajándékkal. Aku születésnapjára került ki az új fotósorozat róla. És az egyiken jól láthatóan kijelentette, hogy ő a fekete hajú fiúhoz tartozik. Hiszen meztelen mellkasára írta szép vastag betűkkel a másik nevét. Attól a fotótól kezdve hivatalos volt. Van párja, aki hamarosan szerepet is kapott pár fotón is. Mert valamiért a tényt hogy Atsushi-nak van pasija, nemhogy csökkentette népszerűségét, hanem még inkább az egekbe ugrasztotta.

-----------------------------------------

Nos ennyi lett volna! Köszi hogy elolvastátok!😳😳😳

Remélem tettszett! Megint nem azt irtam amit kellett volna.... de ilyen az ihlet! Viszont most visszatérek majd a tényleges irandóimhoz. És a pár függőben lévő kérésre is időt fogok szakitani. Kellemes olvasást addig is!😙💕💕💕

Ui.: gondolom kitaláltátok közben hogy melyik kép volt az eredeti ötletadó 😏😏😏