- Vedd le!

Ezzel kezdte és én nem tudtam mégis, hogy jutottunk ide?

Kint sétáltam az utcán egyedül, haza akartam már érni. Legalábbis addig azt hittem hamar odajutok...

A Lupinba rángatott el ma Dazai san. Pedig nem volt hozzá kedvem. Nem szeretek inni. Nem tudtam milyen hatással lesz rám. Mindig valami gyenge italt kértem Dazai san (és ha ott volt akkor Akutagawa is) szekált miatta. A kötéses egyszer azt mondta, hogy szerinte jobban bírnám mint bármelyikük. De erre nem akadt példa és nem is terveztem letesztelni.

Most jól esett az az egy pohár beismerem mert egyébként hideg lett volna. Otthagytam a társaságot mert elegem lett az idősek részeg viselkedéséből. Sajnos most is mind a négyen ott tartózkodtunk. Dazai san meg nem tudom milyen indokkal ... lehet azért, hogy Chuuya san jobban figyeljen rá, elkezdte kigombolni az ingemet.

A két felső gombot amúgy is szabadon szoktam hagyni. De ő még kettőt kibontott és mire észrevettem már a bőrömet érintette. Na ekkor telt be a pohár akkora pofont kapott tőlem ami észhez térítetté. Gyorsan összehúztam magamon az anyagot és kimentem. Közben gomboltam vissza az ingemet.

Miközben a kabátomat magamra vettem visszapillantottam. Chuuya san már szerencsémre kezelésbe vette a barnát, hogy mégis mit gondol magáról. Jól esett, hogy legalább ő kordában tudja tartani Dazai sant. És érdekli is, hogy miként viselkedik velem.

Mikor megfordultam volna, akkor viszont Akutagawa szemeibe botlotta. Ott ült Chuuya san mellett és még mindig engem bámult. Tátva volt a szája. Mint aki nem talált szavakat valami miatt. Aztán ahogy észrevette, hogy látom mennyire néz engem elkapta a fejét. Még láttam, ahogy ökölbe szorítja a kezeit mielőtt távoztam volna. De ez legalább megmagyarázta.

Azért bámult mert Dazai san ilyet tett velem. Már megint ez volt a baja, hogy velem akarta féltékennyé tenni Chuuya sant. De hát most én ültem mellett legközelebb üljön ő a kötéses mellé én meg majd megyek a vörös mögé akkor biztosan nem tud megint taperolni....

Akutagawa mostanában még inkább ugrál ezen a témán. Ha Dazai san megérint engem akkor morogni kezd. Egy alkalommal még meg is fogta a kezét a kötésesnek hogy engedjen el engem. Meglepődtem ezen nem is kicsit. Majd azon még inkább, hogy akkor mikor észrevette magát el is pirult. Sosem gondoltam hogy láthatom Akutagawa-t elpirulva de megtörtént.

Nem jutottam messzire a bártól miközben gondolkodtam, mert hirtelen kezdett el szakadni az eső. Behúzódtam egy társasház ajtajába ott elég nagy volt a tetőrész, hogy ne ázzak meg. Most tényleg szidtam a barnát mert, ha nem fogdosott volna akkor hazarohanhatnék gyorsabban. De így.... esélytelen biztos nagyon meg fogok fázni ha kimegyek innen. Így szárazon talán nem leszek beteg.

Nem tudom mennyi ideig állhattam ott már lassan elaludtam. De hallottam, hogy valaki közeleg a zuhogó esőben. Nem enyhült a vihar inkább erősödött. Lassan összeszedtem magam, hogy normálisan lásson meg a jövevény és ne higgye azt, hogy valami hajléktalan vagyok.

- Jinko? Te mit keresel itt?

Hangzott a kérdés ami engem még jobban megdöbbentett. A fiatal maffiózó lépett be az esőről mellém. És összecsukta az esernyőjét.

- A-Akutagawa?

- Csak egyszer kérdezem meg Jinko. Mit akarsz tőlem?

- Tőled? Semmit. Mire gondolsz?

- A legnagyobb viharban állsz a küszöbömön. Válaszokat kérek!

- E-ez a te házad?

- Igen itt lakok. Nem tudtad?

- N-nem. Honnan kellett volna tudnom?

- Akkor mit csinálsz itt?

- Nem hoztam esernyőt. Semmi kedvem egy tüdőgyulladást összeszedni....

- Aham.... szóval csak béna vagy... megint....

- Ha nem esne most azonnal itthagynálak remélem tudod.

- Igen azt gondoltam. Sőt itt sem lennél.

- Eltaláltad! Nem jókedvemben hagytalak ott titeket a Lupinban.

Elkomorodott a tekintete mikor ezt kimondtam. Félrenézett. Az esőt figyelte, ahogy zuhogott körülöttünk. Nem akart rám nézni. De megint összeszorította a tenyerét, majd elengedte és megint ökölbe. Váltogatta mint aki mondani akar valamit de mégsem teszi.

Lassan elsétált mellettem beütötte a kódot és nyitotta az ajtót.

- "Na szép még el sem köszön... - gondoltam magamban - csak így itthagyott. Mi baja lehet már megint?"

- Meddig várjak?

Meglepetten perdültem sarkon. Akutagawa a folyosón állt és tartotta nekem az ajtót. Nem nézett a szemembe. Csak várt. Behívott magához. Nem tudtam mit mondhatnék. De igazán jól esett, hogy fedelet adott a fejem felé az eső ellen. Óvatosan léptem át a küszöböt. Ahogy mellé értem arrébb húzódott. továbbra sem szereti ha a közelében vagyok...

- A-arigatou... - piszkáltam a tarkómat zavaromban, de ő sem tudott mit mondani.

- Um...

Elengedte az ajtót és az nyikorogva visszacsukódott a helyére. Azt hittem majd azt mondja, hogy na akkor a folyosón megvárhatom míg elmegy a vihar. Megelégedtem volna ennyivel is. De nem ez lett. Mert mikor lehívta a liftet megvárta hogy belépjek. Nem mondott semmit. Csak várt.

Miután beszálltam ő is mellém lépett. Kerülte a szemkontaktust. Azt sem értettem a folyosón miért nem kapcsol lámpát. De a liftben már volt valamennyi fény. Így láttam, azért akart sötétben maradni hogy ne láthassam az arcát. Zavarban volt amiért én ott voltam. Ezért nem akart rám nézni.

Viszont így sem értettem mire ez a kedvesség a részéről. Sosem segített még nekem önszántából. Akkor most mire fel? Megsajnált volna amiért szerencsétlen vagyok? Nem jellemző rá. Főleg akkor nem ha én vagyok mellette...

Egészen a lakásáig kísértem. Ha megtorpantam ő is megállt. De nem szólt egyetlen szót sem. Beengedett az otthonába is. Egyre inkább zavarban voltam én is. Hiszen ez mégis csak Akutagawa lakása. Nem kapcsolt égőt. De volt valami hangulatvilágítás a nappaliban, ami miatt lehetett látni. Levettem a kabátomat és felakasztottam a fogasra. Ő természetesen nem vált meg Rashomontól. Biztosan jobban érezte magát benne.

Lassan sétáltam be a nappaliba. körbe akartam nézni az otthonában, hiszen valószínűleg több alkalommal nem jöhetek majd be ide. De mintha a semmiből jelent volna meg a sarkamban megragadta a vállaimat és nekicsapott a falnak. Nem engedett el ott állt szorosan előttem és furcsán zihálva vette a levegőt.

- A-Akutagawa?

- Vedd le!

- M-micsoda?

- Vedd le az ingedet!

- Mi? Minek? Nem! Biztosan nem! - kezdtem tiltakozni mikor felfogtam hogy mire is utasított, elsőre nem jutott el az agyamig.

- Vagy leveszed vagy darabokra tépem!

- N-ne.... azt inkább ne.... most kaptam... drága darab volt...

- Akkor csináld!

- De.... én ezt-

- Csak meg akarok nézni valamit! Gombold ki. Nem kell levenned....

- A-Akutagawa?

Egyre jobban szorította a vállaimat. A körmeit belém véste annyira hogy már lassan fájt. Nem tudom hogy miért akarja hogy ezt csináljam de valamiért olyan mintha nagyon fontos lenne ez neki. Nem szórakozásból kér ilyet tőlem. Bár ez már lassan parancs de azért mégsem... hiszen nem szaggatta le rólam. Máskor simám átdöfi a mellkasomat. Most vajon mi állítja meg ebben?

- Gyerünk már!

- J-jó....

Lassan gombolkoztam ki és ő egyre inkább kezdett pirosodni. Nem mozdult el sehová csak bámult rám, ahogy egyre többet látott belőlem. Mikor készen voltam már az én fejem is hót piros volt.

- M-mit akarsz tőlem Akutagawa?

- Eltüntek....

- He?

- Miért?

- Aku-

- Hol vannak?

- M-miket keresel?

- A-a sebek amiket okoztam...

- A-Akutagawa?

- Itt kellene lennie. A szívednél...

Megérintette a mellkasomat többször is végig simította a szívem felett a bőrömet. Mint aki ki akarja tapintani. Ha nem látja hátha érzi. Nem ismertem rá erre a maffiózóra. Valahogy olyan... gyengéden ért hozzám...

- Emlékszem hogy itt szúrtalak át! De akkor hová lett a heg? J-Jinko... miért nincs itt?

- Akutagawa én... meggyógyulok tudod te-

- De ezek megmaradtak! Hol vannak az enyémek?

Érintette meg az égési sérüléseimet, amiket még az árvaházban szereztem. Egyre dühösebb lett. Az oldalamba mart amitől felnyögtem. Nagyon durva volt velem. De mintha nem is rám haragudott volna... A szemembe nézett. És a düh mögött észrevettem valami hihetetlen szomorúságot.

- Más nyoma miért marad meg rajtad és az enyém miért nem?

- Akutagawa?

- Miért?

Összetört már csak a szomorúságot láttam benne. Homlokát fedetlen mellkasomnak döntötte és egyre görcsösebben reszketve szorította a vállaimat.

- Miért? Miért nem maradtak meg amiket én hagytam?

- Ak-

- Meg kellett volna maradniuk! Hogy lássák!

- M-miről beszélsz?

- Látniuk kell, hogy foglalt vagy!

- He?

- Azt akarom, hogy látszódjon ez a test hozzám tartozik!

Már egyenesen bújt hozzám. És én nem mertem sem megmozdulni sem pedig megszólalni. Akutagawa szerint én az övé vagyok? Mióta? Miért gondolja ezt?

Már remegett. Egész teste és ahogy egyre inkább összetört kicsúsztak alóla a lábai. De nem engedett el. Magával rántott. Ahogy leült a térdeire húzott engem is, hogy az ölébe üljek szemből. És én nem tudtam ellenszegülni. Mikor földet értünk elengedte a vállaimat és átölelte a törzsemet. Az ing alatt siklottak körém a kezei. Teljesen magához fogott. Elakadt a levegőm is. Mi történhetett vele hogy ilyenre vállalkozzon?

- A-Akutagawa?

- Nem adlak!

- Mi?

- Nem engedlek át másnak!

Ellentmondást nem tűrt a hangja. Ő tényleg úgy érezte hozzá tartozok. De. Miért? Lehet hogy A-Akutagawa érez irántam valamit? Azt hittem gyűlöl! Tévedtem volna? Vagy most csak az alkohol beszél belőle?

- Az enyém vagy Jinko!

- A-Akutagawa? Miről beszélsz? Nem vagyok-

- De igen!

Belenézett a szemembe. Amivel azonnal elnémított. Láttam már nem az alkohol a hibás. Az csak segített neki vallomást tenni. Addig azt hittem hogy úgy érti azt hogy az enyém vagy hogy a zsákmánya akit csak ő ölhet meg. Mert ezt már mondta nekem. De most már értettem. Az a szempár mást mondott mint a tettei.

- Az enyém vagy Jinko! Senki másé nem lehetsz! Megértetted?

- A-Akutagawa... én-

- Megértetted?

- Várj már! Ezt nem jelentheted ki csak így! Ebbe nekem is van beleszólásom. Egyébként is úgy tudtam gyűlölsz!

- Nem! N-nem gyűlöllek...

Elpirult még jobban. Tudtam hogy igazat mond. De hallani akartam hogy kimondja mit érez.

- Ha nem utálsz akkor mit érzel irántam?

- É-én....

- Akutagawa?

- S-sz....

- Sz?

- Sz-szeretlek....

- A-Aku-

- Szeretlek!

Megcsókolt. Remegve. Sírva. Félve, hogy lehet eltaszítom. Ennyire őszintének még sosem láttam. Megesett rajta a szívem. Képtelen voltam ellökni magamtól. Csak hagytam neki hogy az ajkaimat érintse a sajátjaival. De nem viszonoztam neki.

Ahogy elengedte a számat lehajtotta a fejét. Kerülte a szemkontaktust. Megint a szívemhez bújt. Hihetetlen mennyire kicsavarodott magából. Biztosan azért mert nem akart elijeszteni. Ha nem így viselkedik akkor biztosan nem engedtem volna neki.

- J-Jinko...

- Igen?

- Az enyém vagy? Ugye?

- Szeretnéd?

- Igen! Nagyon!

- Akutagawa.... nem gondolod hogy előtte randira kellene hívnod vagy ilyenek? Nem úgy működik ez, hogy valakire azt mondod a tiéd és már meg is vagy.

- Elviszlek randevúra. Vacsorázni, moziba, bárhová, ahová csak akarsz! De mond hogy az enyém vagy!

- Aku-

- Kérlek! Hallanom kell!

- Rendben...

-Jinko?

Nézett fel megint. Reménytől csillogott a tekintete. Nem tudom mióta érezhetett így, de biztosan nehéz volt neki, hogy nem akarta elmondani. A helyében én sem akartam volna elmondani.

- Mondjuk úgy, hogy amíg megpróbálsz udvarolni nekem, addig nem engedek mást a közelembe. Így megfelel?

- Az enyém vagy?

- Igen... csak adj is rá okot, hogy maradjak.

- Az enyém vagy!

Megint megcsókolt. És annyira jól csinálta elkapott a hév és viszonoztam a tettét. Hihetetlen mennyire szenvedélyes tud lenni ez a kívülről jéghideg maffiózó. Vajon mit tehetem amiért belém szeretett? Remélem egyszer elmondja majd nekem....

Aznap este nála aludtam. Csókolózásnál nem mentünk tovább. Viszont rengeteg nyomot hagyott rajtam. Azt mondta meg akar jelölni, hogy hozzá tartozok. Nagyon gyengéden bánt velem. Úgy mint még soha. Még ha meg is harapott, akkor is sokáig csókolgatta a helyét, hogy ne fájjon annyira. Nagyon remélem akkor is így bánik majd velem, hogyha nem lesz részeg. Ez az Akutagawa kifejezetten kedvemre való lenne. Lehet tovább maradok az övé mint azt eredetileg gondoltam...