Atsushi szemszöge:

Egyik hajnalban arra ébredtem, hogy valami nekidübbent az ajtómnak. Nagy puffanás volt, vagyis nem kis erővel csapódott neki valami. Meg is ijedtem, mikor felriadtam.

De mikor hallgatózni kezdtem, rájöttem, mi történt. Újabb dübbenéseket hallottam. Hol azon a falon, amin az én ajtóm is van. Hol meg a vele szemben lévőn. Felváltva nem messzire egymástól.

Hallottam már ilyet korábban. És a velem egy emeleten lakótól származott akkor is. Dazai san ha kicsit felöntött a garatra és részegen támolygott haza, hasonlóan cikázott a folyosón. Bár eddig nem találta el az én ajtómat. Most lehet kicsit többet ivott és azért sikerült neki.

Átfordultam a másik oldalamra és végül is sikerült elaludnom. Annyit hallottam még tőle csupán, hogy elejtette a kulcsot a folyosón, mikor be akart jutni. Viszonylag nagy csörrenéssel ért földet erre riadtam fel még egyszer. De utána már nem figyeltem rá. A párnámat is a fejemre húztam és reméltem, hogy nem tör össze még valamit a lakásán, ami nem hagyna aludni.

Úgy voltam vele majd reggel ránézek, hogy mennyire van neki másnapos fejfájása. Mert azt nagyon meg tudja játszani. És ha rajta múlik, nem is fog bemenni, dolgozni. Kunikida san meg engem fog leszidni, ha nem kaparom ki a koszból, annyira, hogy munkába tudjon állni.

Még csak péntek lesz. Vagyis már van. Igazán időzíthetné ezeket a berúgásait egy nappal későbbre. Szombaton is van kocsma. És nem is kellene nekem ápolnom a másnaposságát.

(...)

Reggel időben ébredtem. Korábban is, mint kellett volna. Pont azért, hogy miután összekészültem át tudjak menni hozzá és felkelteni. Gondolkoztam, hogy mi legyen a jó ébresztő. Mondjuk egy vödör víz. De akkor meg megfázik és tovább kell gondoskodnom róla. Nem akarok magamnak több melót vele.

Így csak bekopogtam hozzá. De az ajtó a második kopogásnál magától kinyílt.

- Elfelejtette az éjjel bezárni.... hhhh pedig hányszor leszidott engem, hogy én ne hagyjam sose nyitva a sajátomat.

Sóhajtottam, majd benyitottam a lakásba. Ahogy az ajtó nyílt elsodorta a földre dobott kulcscsomót. Ennyi erővel be is zárhatta volna. Rendesen még a kilincset sem használta, mikor hazaért. Felvettem a kulcsait, becsuktam magam mögött az ajtót és belecsúsztattam a zárba a fémet is. Ott megtalálja, majd mikor indulunk.

Bentebb lépve csak ingattam a fejemet mikor a lábam megakadt egy újabb földön heverő tárgyban. A kabátja volt az. És nem volt egyedül. Nem sokkal arrébb volt egy nadrág, majd mellény, ing, és kötszerek.

- „Hát ezt nem hiszem el. Komolyan csak ledobált magáról mindent? És fürdés nélkül ment aludni?"

Csaptam a kezemet a homlokomra mikor elképzeltem, hogy részegen csak hullanak le róla a dolgok. Mi vagyok én takarító, vagy bejárónő?

- Hhhhh Dazai san.... Ne már....

Mindegy volt. Már éreztem, hogy el fogok késni a munkából. Főleg, ha nyűgös is lesz. Tudtam és szinte hallottam, hogy Kunikida san leszedi a fejemet.

Nem volt mit tenni összeszedtem a ruhákat és lassan eljutottam a hálószobáig is. Nagy kupac ruha gyűlt össze a karomra terítve.

- Dazai san ohayo! - nyitottam be a hálóba - Ideje felkelni, mert el fogunk-

Torkomon akadt a mondat. Nem voltam felkészülve a látványra. Dazai san nem volt egyedül.

A barna hajú félig az oldalán feküdt. Kötései nem voltak rajta, így látszott a kötél nyoma, amivel egyszer megpróbálta felakasztani magát. De nem emiatt fagytam le. Hanem azért mert a félig magára húzott takaró alól, egy ismerős vörös hajkorona látszott ki.

Nagyon lassan léptem közelebb, és beigazolódott, Nakahara Chuuya kócos tincseit láttam az ajtóból. Most már láttam őket jobban. Nem volt rajtuk póló. Fedetlen volt a válluk. Ennyit láttam még a takarón kívül.

Viszont fedetlen bőrük tele volt piros foltokkal és fogsornyomokkal.

Ahogy jöttem távoztam a szobából. Nagyon melegem lett, mivel összeállt a kép.

Éjjel azért volt olyan hangos, mert Chuuya sannal voltak éppen egymásba gabalyodva. Azért ejtette el a kulcsot is, mert a gondolatai nem az ajtó kinyitásán jártak.

Ahogy becsuktam az ajtót megszédültem. Le kellett ülnöm a kanapéra. Letettem magam mellé a ruhákat is. Most tűnt csak fel, milyen sok mindent szedtem össze.

Elkezdtem szétválogatni és igen ez két adag ruha volt. Két kabát, két mellény, két ing, két nadrág. Amiből nem 2 volt az Dazai san kötszerei, mert abból többet is találtam. Valamint egy középhosszú ujjú fekete, de csak mellkasig érő ruhadarab volt, aminek nem tudom a nevét, de általában én nőkön szoktam látni.... Ez Chuuya san-é.

- „De ha már Chuuya san holmija.... Hol a kalapja?"

Bent nem láttam, de igaz nem is néztem körbe annyira. Ha.... Elképzelem, mit csináltak- Nem nem akarom elképzelni!

Ráztam meg a fejemet, hogy még csak véletlenül se kezdjek ilyesmin gondolkodni.

Amit viszont még így is tudtam, hogy bárhogyan vetkőztették egymást, a kalap nem maradt volna a fején. Vagyis annak idekint kell lennie valahol.

Miután összehajtogattam a ruháikat két kupacba körbesétáltam a lakásban. Azt hittem csak elgurult valahova, mikor leesett. De inkább Dazai san eldobta, mert a kanapé mögött találtam meg messzire attól a „csapástól", amin ők haladtak a hálóig.

Ezt is odatettem Chuuya san holmija mellé. Majd írtam egy kis üzenetet nekik.

„Nem voltam itt. Nem láttam semmit. Nem tudok semmiről!"

Csak hogy jelezzem nekik, én nem tervezem őket beárulni. Ezután csak reménykedhetek, hogy nem lesznek rám mérgesek, amiért igen is láttam és hallottam dolgokat.

Elhagytam a lakást, bezártam az ajtót, majd alatta visszacsúsztattam mögé a kulcsot, hogy megtalálják, mikor felébrednek.

Szedtem a lábamat, mert már majdnem késésben voltam emiatt a kör miatt. Lehet, ha nem akartam volna megmenteni Dazai sant Kunikida san haragjától, akkor egyáltalán nem kések el. De szerencsére időben beértem. Én nem kapok majd szidást.

Ami viszont a kötésest illeti. Nem érkezett meg. Sőt szinte biztosra vettem, hogy ha be is jön ma dolgozni, akkor is csak a délután folyamán esik majd be az ajtón.

Mikor Kunikida san megkérdezte, hogy hol van a mentorom. Tartottam a számat. Azt mondtam neki, hogy nem akartam elkésni, ezért nem kopogtam be hozzá. Mert hallottam, hogy este ivott ezért valószínű, hogy másnapos.

Elfogadta és nem engem ordított le. Hanem morgott a szemüvege alatt, hogy mégis, hogy képzeli Dazai san, hogy csütörtök este rúg be? Elvonult én pedig megúsztam a fejmosást.

De valahányszor elbambultam, magam előtt láttam a képet, ahogy összebújva alszanak. Nem tudtam eltüntetni a fejemből. Dazai san úgy ölelte magához a vöröset, mint aki védelmezi valamitől.

Eddig akárhányszor találkoztunk, ők ketten veszekedtek. De most éppen ellenkező volt a helyzet.

Ők ketten szeretők. Titokban tartják a kapcsolatukat. De egyértelműen szeretik egymást. Hiába vitáznak ennyit. Ahogy ott feküdtek. Chuuya san még kicsit kapaszkodott is a barna mellkasába.

Valahogy olyan megnyugtató volt látni, hogy azért van valami, amit szeret Dazai san az életben.

Viszont lassan annyit gondolkodtam róluk, hogy elkezdtem felfedezni apróságokat. Mikor lényegében előzményeket, vagy jeleket mutattak a kapcsolatukról.

Mikor néha kutatás közben el-eltűntek egy sikátorban, és kicsit lihegve értek be minket. Mert akkor én kettesben maradtam Akutagawa -val.

Egyszer egy raktárból is egymás után léptek ki és akkor el voltak pirulva kicsit. Csak nekem akkor az, nem tűnt fel. Túlságosan naiv, és tapasztalatlan vagyok ilyen téren.

Csak most értem meg milyen volt, ha ők ketten flörtöltek egymással. Így már értettem, hogy akkor mik történtek.

Egyszer egy bevetés után, beszélgettek egymással miközben hazafelé támogattuk egymást. Én akkor azzal voltam elfoglalva, hogy Akutagawa oldalát csak úgy érintsem meg, hogy azért ő ne harapjon. Egy támadás eltörte a lábát és ezért kénytelen volt, rám támaszkodni. Bár annyira nem morgott érte, mint gondoltam. Ezért hallhattam, amit mögöttünk beszéltek az idősebbek.

- Egész jól kijönnek egymással

- De, csak mert itt vagy és rájuk szólnál, ha veszekednének.

- Miből gondolod?

- Ryuu mondta, hogy szereted őket együtt látni.

- Vajon miből gondolhatja ezt?

- Ne játszd a hülyét. Tudom, miben sántikálsz!

- Valóban? És elárulnád nekem is kis harapós kutyulim~

- Szájba váglak, ha nem figyelsz!

- Csak szeretnéd.

- Hhhh.... ők ránk emlékeztetnek téged. Ugyan azt akarod velük is mint-

- Csss ne lődd le a poént.

- Ugye tudod, hogy velük nehezebb dolgod lesz, mint velünk.

- Lehet. De látod, hogy most mit csinálnak.

- Egymásra támaszkodnak, mert nincs más lehetőségük.

- Mi is így kezdtük. Emlékszel? És hova jutottunk?

- A hülye vigyorodból tudom, hogy nem ugyan arra gondolunk.

- Miért Chibiske, te mire gondoltál? Az ágyamra?

- Nem a tiédre, a sajátomra! Fáradt vagyok a hülyeséged miatt.

- Mehetünk a tiédbe is.

- Fuu de megverlek, baszod!

- Itt előttük, hű de merész vagy

- Dazaiiii!

- Most miért? Tudod, hogy nekem beleférne, ha néznék.

- Te beteg vagy!

- Valld be hogy te is!

- Fogd be!

Gyomorszájon vágta a barnát, mert akkor éppen hátranéztem. Biztosan attól tartott, hogy meghallok valamit. Nem gondolt bele abba, hogy a tigris hallása miatt időnként a halkabb neszeket is tisztán hallom. És az egész beszélgetés megvolt. Csoda, hogy az elmúlt éjjelen, nem hallottam, ahogy csinálják. Mert biztosan nem voltak csendesek. Sőt. A harapásnyomokból ítélve, elég intenzív nemi életük van. És én ezt nem akarom hallani! Nem akarom tudni, hogy mit, csinálnak egymással!

Akkor sem raktam össze, hogy miről volt szó. Most viszont már tudom. Arról, hogy melyikük ágyában gabalyodjanak össze, miután elváltak tőlünk.

- „Viszont így még zavarba ejtőbb, hogy Dazai san azt akarja, hogy é-én és A-A...Akutagawa......"

Belevörösödtem. Én és a fekete maffiózó sosem voltunk olyan viszonyban. Bár igaz hogy egyre kevésbé utáljuk egymást... Vagyis, inkább én nem utálom őt, ő meg engem de.... viszont..... hogy mi egy párt alkossunk...

- „Bele sem akarok gondolni!"- Meg is ráztam párszor a fejemet, hogy ne akarjon kettőnkről olyan képeket összerakni a képzeletem. – „Hogy ő és én.... egymás karjaiba- ÁÁÁÁÁÁÁ Elég ebből!"

Felálltam és kimentem a mosdóba, mert már megint teljesen belevörösödtem a gondolataimba. Megmostam az arcomat az segített lehűteni a fejemet. Belenéztem a tükörbe.

- „Vajon Akutagawa tud erről? És mit szólhat hozzá? Nem merem megkérdezni tőle. Bár azóta gyakrabban találkoztunk és nem kiabált velem annyit. Lehet, hogy.... Neeem! Biztosan nem kedvelt meg!"

- A fenébe is! – szűrtem ki fogaim között - Miért kellett nekem meglátnom őket? Most mindenbe bele fogok gondolni ilyeneket! Jobb volt nekem, míg tudatlan voltam.

Beleütöttem a falba, de nem erőset. mert nem akartam eltörni semmit. Megint a tükörképemet néztem. Elkezdtem megigazítani magamon a ruháimat. A hajamat is beállítottam.

Ahogy ujjaim bele akadtak a hosszabb tincsembe eszembe jutott valami. A múltkor Akutagawa megigazította ezt a tincset. Kicsit a fülem mögé simította és mikor elengedte a hajam, az arcomat is megérintette. Annyira gyengéd volt akkor, mint még soha velem.

- Nem lehet, hogy akkor-

- „Nem! Felejtsd el! Biztos nem szeret! Mármint..... vajon ő.... NEM! Csak bemesélem magamnak! Amiért egész nap Dazai san-ékon gondolkodtam!"

Ekkor hallottam meg odakintről Kunikida san hangját. Óvatosan lestem ki az ajtó mögül. Dazai san megérkezett és vele ordítozott. Pont, úgy, ahogyan sejtettem.

Miután leteremtette, ment a dolgára és én is mentem volna, de nem mertem előjönni. Biztosan megtaláltak a kis cetlimet. Tudják, hogy láttam őket. És félek, hogy mit fognak mondani majd nekem.

Nagy nehezen kimentem, mikor nem figyelt ebbe az irányba és amilyen gyorsan csak tudtam leültem a helyemre. Mivel voltak körülöttünk a többiek, ezért nem tudott nyíltan kérdezni, még akkor sem, mikor odaült mellém. Én meg nem mertem ránézni.

De úgy éreztem nem haragszik rám. Bizonyára rájött, hogy tényleg tartottam a számat. Nem árultam el őket.

- Atsushi kun...

- Dazai san....

- Milyen volt a reggeled?

- Tűrhető..... - pillantottam rá, mikor ő csak a laptopot nézte maga előtt - Kérhetek egy kis segítséget?

- Hmmm? Miben?

- Nézd itt.

Közelebb gurultam a székemmel hozzá, és amíg kicsit előre hajolt, hogy megtalálja a hibát a fülébe súgtam.

- Kicsit látszik a nyakadon....

Egyből odakapott. Nem takarta rendesen a kötszer a kalapos fogának nyomait. Kicsit mintha belepirult volna gyorsan felállt és a mosdó felé igyekezett, hogy megigazítsa magán. Neki így is könnyebb ezeket elrejteni, mint Chuuya sannak. Neki nincs kötszer a nyakán normális esetben.

Amíg odabent volt én is odamentem, hogy akkor most már lehet nem ártana, megbeszélni ezt a dolgot. Beléptem mellé, ahogy a tükör előtt igazgatta a fásliját.

- Még mindig látszik?

- Nem most már rendesen eltakartad. De így hülyén néz ki. Várj, segítek.

Elkezdtem megigazítani neki. Én mégis jobban láttam szemből. Dazai san nem szólt érte, de mikor felpillantottam nem láttam haragot a szemében.

- Mennyit láttál?

- Kb a vállatok vonalát. Legközelebb zárd be az ajtót, ha felviszed magadhoz. De ismétlem magamat nem is voltam ott!

- Hai hai...

Nevetett egy kicsit majd a vállamra tette a kezét. Úgy láttam még szeretne mondani nekem valamit.

- Dazai san?

- Arigatou.... Atsushi kun...

- Nem kell megköszönnöd. Nem láttam semmit.

Nevettem majd elhagytam a helységet.

Szerencsére nem akart róla beszelni többet. És én sem terveztem felhozni a témát. De sajnos kénytelen voltam, hiszen néha beléjük botlottam. Olyan volt, mintha, amiért már tudok róluk, szerencsétlenebb lettem és folyton rájuk nyitok itt-ott.

Meg egyszer szólnom kellett nekik, hogy már áthallatszódott. És hogy lehetne kicsit halkabban is. Mert nem nagyon tudok Chuuya san nyögéseitől aludni. Na, ekkor mind a ketten fúl vörösek lettek.

Olyan volt a helyzet, mint mikor egy kisgyerek szól a szüleinek, hogy nagyon recseg az ágyuk éjjel és szeretné, ha csinálnának vele valamit, mert nem tud aludni. A szülei meg akkor jönnek rá, hogy áthallatszódik az, hogy a kistestvérén ügyködnek éppen.

Csak helyzetünkben nem készül kisgyerek. És én vagyok az, aki hallja mit művelnek abban a szobában.

Valamint volt egy másik alkalom is. Az nagyon kínos volt. Egy küldetés miatt az egyik sikátorban elrejtőzve vártam Akutagawa-t, hogy indulhassunk. Ő javasolta azt a találkozási pontot.

(...)

Csendben vártam, hogy megérkezzen, mikor léptek zaja csapta meg a fülemet. Ki akartam lépni a szélesebbik utcára, hogy köszöntsem a feketét, de még időben álltam meg. Már két pár cipő kopogását hallottam.

- Dazai várj már!

- Csss! Chuuya meghallanak minket.

- Ha valaki meglát, megöllek!

- De nem fog. Erre nem szokott járni senki.

- Hogy mikre rá nem veszel te akasztani valóah!

- Mi az Kutyuli jó helyen fogtalak meg?

- Akarod, hogy megint megharapjalak?

- Ah! Igen! Kérlek!

- Idióta!

Hallottam, hogy csókolózni kezdtek. Azért halt el a beszéd. Nem akartam kinézni, mert hallottam, mit mondott Chuuya san. Nem akarom, hogy megölje Dazai sant, miattam. De a kíváncsiságom, nagyobb volt. Nagyon lassan csúsztam a fal mellett, a sarokhoz. Egy raklap volt nekitámasztva egy konténernek. A rések között lestem ki. Tényleg csókolóztak.

A barna nekidöntötte a vöröset a téglafalnak, úgy dugta le a nyelvét a torkán. A kalapos pedig kapaszkodott a ballonkabátjába. Nagyon intenzív volt az a csók, amit váltottak. Mikor el-elváltak levegőért a kalapos, már sajnos ismerős nyögését lehetett hallani. Miközben csillogott szájuk között némi nyálcsík. De szinte egyből visszatapadtak egymás ajkaira.

Pár perc múlva Dazai san felemelte, a kékszemű egyik lábát. Mivel az elég hajlékony volt szinte egyből a vállára vette a térdhajlatát úgy nyomta magát a másik ágyékának.

Nem hittem a szememnek ők, tényleg itt fognak szeretkezni? Egy sikátorban? Az én szemem láttára? Ennyire nem lehetnek-

De tényleg ezt csinálták. Mikor már én is láttam mennyire domborodik Chuuya san nadrágja, az ingerlés miatt, Dazai san letette a lábát, vissza a talajra, hogy az övétől megszabadíthassa az alacsonyabb maffiózót.

Befogtam a számat is, ahogy figyeltem az eseményeket. Tudtam, hogy nagyon nem kellene ott lennem és pláne nem kellene meglesnem őket. De egyszerűen nem tudtam elfordítani a tekintetemet.

Dazai san éppen belenyúlt Chuuya san nadrágjába, hogy ott izgassa még tovább.

- Mit csinálsz Jinko?

Hallottam meg közvetlen a fülem mellett. És felsikítottam volna, ha nem fogja be a számat Akutagawa. Mintha számított volna arra, hogy ha megszólít, elengedem a saját kezemmel és le fogom buktatni magamat. De nem hagyta. Ő is pontosan tudta és látta mit néztem. Csak zavarba akart hozni.

A vállamnál fogva elfordított, hogy ne nézzem őket tovább. De így is hallottuk, mi történik. Hiszen Chuuya san egyre hangosabbat nyögött.

- Hülye! Jobban is vigyázhatnál! Ez fájt!

- Neked nem kellene ficánkolnod annyit, akkor a fogam, nem érne hozzád!

Már gőzölgött a fejem, mert tudtam mit csinál Dazai san éppen. És már örültem annak, hogy nem néztem oda tovább.

- Akutagawa? – suttogtam

- Jól vagy?

- A-Azt hiszem.... de ez inkább lelki trauma lesz nekem.

Pillantottam a raklap irányába. Már csak a lábukat láttam, de azt ennyiből is tudtam, hogy már azért mások, Chuuya san hangjai, mert Dazai san benne van. Egyik lábát, megint úgy felemelte, mint mikor csak izgatta őt ruhán át. Mert csak 3 cipőt láttam a földön. Tudtam, milyen pózban csinálják éppen. És megdöbbentő volt, hogy ez a kalaposnak nem fájt. Hanem inkább élvezte.

- Minek maradtál itt bolond? – terelte magára a sárkány a figyelmemet.

- Nem tudtam levenni a szemem róluk.

- De ahhoz képest nem vagy kiakadva rajta?

- Tudok róluk. Egyik reggel rájuk nyitottam. De akkor aludtak.

- Szóval most láttál először, olyat, hogy két férfi-

- Hogy két bárki!

- Kis tapasztalatlan... ez aranyos.

- A-Aranyos?

- Igen. Az vagy. Főleg ezzel az elpirult ábrázattal. – mosolyodott el

- „Jól hallottam? Akutagawa aranyosnak nevezett? És rám mosolygott? Miközben a háttérben a mentoraink éppen szexelnek? Szerinte én ARANYOS vagyok? Szép a mosolya.... Várj mi?

Nagyon szédültem. És nem segített a helyzeten, hogy az eddig ismeretlen hangok alapján Chuuya san elélvezett. Mert valami nagyobb loccsanással ért a földre és Dazai san is nagyobbakat sóhajtott.

- Most nézd meg mit csináltál apróság! Mehetek haza, mert összekentél.

- Ah teh hihbádh... balhfasz...

- Noo... az előbb még azt nyögted, hogy mélyebbre!

- Kussholjh...

- Ugyan Chuuya.... tudom, hogy élvezed... mert szeretsz...

Egy pár pillanatnyi dulakodást lehetett hallani. Majd egy nagy nyögést Dazai san torkából.

- Ah! Chuuya gyengédebben!

- Mert te gyengéden csináltad? Meg, ha jól emlékszem mindig azt mondtad, hogy szereted, ha fojtogatlak közben.

- Azt szeretem is. Csak így ebben a pózban szűkebb vagyok. Jobban kitöltesz.

- Tudom. De ez meg nekem jó érzés.

Már majdnem elájultam. Nem akartam ezt hallani! Azt meg főleg nem, hogy elkezdtek egy második menetet. Ez úttal Chuuya san volt a dominánsabb. És mivel egy pillanatra megint odanéztem megértettem, hogy mi történt. Megfordította a barnát úgy döntötte szemből a falnak. Most messzebb álltak a lábaik és a fal felé néztek. Vagyis Dazai san előre hajolt úgy fogadta magába a vöröset.

Szorosan a füleimre fogtam a kezeimet, mert nem akartam többet hallani ebből. Összekuporodtam. Ahogy az árvaházban tettem. És már sírva fakadtam volna, mikor Akutagawa az arcomra simította a kezét.

- Semmi baj... Gyere, menjünk innen...

- Aku-

Megfogta a kezemet és felsegített. Megindult velem a másik irányba. Hogy eltávolodjunk a szeretkező pártól. Ha nem jött volna ezt is végig kellett volna hallgatnom.

Fogta a kezemet végig, ahogy vezetett el a mentorainktól. Egy messzi részen álltunk csak meg, de ugyan úgy egy keskeny utcában, hogy meg tudjak nyugodni. Odavezetett a falhoz, hogy le tudjak ülni annak tövébe. Mellém ült és egy pillanatra sem engedte el a kezemet. Jó érzés volt, hogy ott volt velem.

- Jobban vagy?

- Igen... Arigatou...

- Nagyon szerencsétlen vagy remélem, tudod.

- Igen... tudom...

- Mihez fogsz most kezdeni?

- Azt hiszem, nem alszok egy pár napig, mert ez beleégett a retinámba.

- Túldramatizálod. én is láttam már őket. Mégsem csinálok, ekkora ügyet ebből.

- De te más vagy. Régebb óta ismered őket. Én meg csak egy hónapja tudom, hogy szeretők. És amióta tudom állandóan, ilyen helyzetbe sodrom magamat.

- Tereld el a figyelmedet valamivel.

- Mégis mivel? Mi tudná kiütni a fejemből azt, hogy a mentorom éppen egy másik férfival szeretkezik?

- Mondjuk, csináld te is.

- He?

Odakaptam a fejem rá. De nem nézett rám. Egy kavicsot piszkált éppen a földön maga mellett.

- A-Akutagawa....?

- Tudtad Jinko.... Dazai san össze akar hozni minket...

- T-tudok róla....

De ez most, hogy jön ide? Komolyan ebbe az irányba tereli el a témát? Róluk, kettőnkre? Még mindig fogja a kezeket. Le-lehetséges lenne, hogy ő mégis....

Eszembe jutott, mikor olyan gyengéden ért hozzám. És ott a raklap mögött akkor is úgy simította kezét az arcomra. És most megvédett. Mintha vigyázna rám. De miért kérdezett ilyet?

- Ha-hallottam mikor eltört a lábad.... – folytattam a mondatomat.

- Akkor is ilyen közel voltál.... – suttogta halkan

- A-Aku-

- Jinko.... nekem...

- I-igen?

- Nekem nem lenne ellenemre....

- He?

Megszorította a kezemet. De még inkább kerülte a szemkontaktust. Nem akartam hinni a fülemnek. Akutagawa tényleg azt mondta, hogy ő nem bánná, ha összejönnénk?

- A-Akutagawa ez- ez nekem-

- Atsushi...

- Hoe?

- Mond... Csókolóztál már valaha?

- Hogy mi?

- Volt már olyan, aki megcsókolt?

Fordult vissza felém. Olyan tekintettel, ami azt mondta nem szórakozik. Komolyan kérdezte. Halál komolyan. Ezért nem hagyta, hogy befejezzem a mondataimat. Mindig közbevágott.

- Te- most- mi- várj- én- ez túl sok! Ez túl-

- Jinko....

Másik kezével megérintette az arcomat. Kihagyott egyet a szívverésem miatta. Túl sok volt nekem ez az elmúlt fél óra. Még azt sem tudtam feldolgozni, mit láttam és hallottam abban a sikátorban. Erre Akutagawa akar velem CSÓKOLÓZNI?

És valóban. Ahogy hozzám ért és látta, hogy lefagytam, közelebb hajolt. A szám kiszáradt és éreztem, hogy remegnek az ajkaim. Nem tudtam megmozdulni, hogy tegyek ellene. Lassan eltűnt közülünk a távolság.

Megcsókolt. Óvatosan és lágyan tette magáévá ajkaimat. Becsukta a szemét is közben. Nem mélyítette el éppen csak egy kicsit mozdított a száján, hogy tényleg csók legyen. De akkor is annyira forró volt.

Sosem éreztem meg ilyet. S, mikor már majdnem becsuktam a szememet ő elengedett. Felállt és elsétált. Én meg csak néztem utána, hogy ezt most komolyan gondolta?

- A-Akutagawa?!?

Jött ki végre hang is a torkomon. De mire fel tudtam állni csak a hűlt helyét láttam. Otthagyott és mikor már éppen elkezdtem volna sírni megzörrent a telefonom. Egy üzenet jött tőle:

„Tessék, most már ezen fogsz gondolkodni. A találkozónkat tegyük át 2 nap múlvára. Pénteken este, legyél a park, keleti bejáratánál!"

Berágtam rá. A hívás gombra nyomtam és vártam, hogy a kicsengés után felvegye. Meglepő módon nem nyomott ki.

- Igen?

- Te komolyan azért csókoltál meg, hogy ne Dazai san-ékon gondolkodjak?

- Most már kettőnkön fogsz gondolkodni kiscicám.

- Tudod ki a te kis-

- Te vagy... Nakajima Atsushi... Te az én kis cicám vagy!

Beleremegtem abba, hogy annyira közel hallottam a fülembe suttogni. Bele is vörösödtem egyből. Éreztem nyert ügye van. Mert most, ha lehunyom a szememet, akkor csak őt fogom magam előtt látni.

- Hmmm? Elvittem a nyelvedet?

- Ba-BAKA! Pukkadj meg!

Kinyomtam a hívást. Még mindig remegtem. Össze is csuklottak alattam a lábaim. Ő tényleg ezt csinálta velem!? Most akkor, mit akar tőlem? Találkozzunk, pénteken este? Minek? Akkor nem is lesz semmilyen- randira hívott?

- Most komolyan randira hívott?

És igaza lett. Egyáltalán nem tudtam arra gondolni, hogy mit láttam és hallottam abban a sikátorban, mert csak ő járt a fejemben. Dazai sannak és Chuuya sannak már nem volt bent hely.

Chuuyának még egyszer Boldog Szülinapot! Sushinak pedig előre is Boldog szülinapot!