Atsushi szemszöge:

- Akutagawa!
Ordítottam, ahogy csak bírtam. De nem tudtam megmozdulni. Csak figyeltem, ahogy a porfelhő formálódott.
Egy bomba miatt összedőlt a mellettünk álló épület. Dazai san és Chuuya san a tettes után eredtek, valamint az emeleteken még eletben maradtakat mentették ki. Míg mi, a szürke szeművel az embereket próbáltuk menteni, a lezuhanó kődarabok elől. De nekem, mivel Dazai san pont előtte veregette meg a vállam, nem volt meg az erőm. Akutagawa végig mellettem maradt, hogy ha valami rám esne, elkapja.
Nem mondta, de tette. Sok betondarabot kapott el Rashomon segitsegével, ami eltalált volna. Ebből tudtam, hogy az erőm hiánya miatt maradt mellettem. De, mikor egy kisgyerek miatt pont a vesztembe rohantam volna, ő visszarántott és maga ment. De nem tudtam túlelte e?
- "Miért csinálta ezt? Nekem kellett volna! Amúgy is azt akarja hogy meghaljak akkor miért? Miért menti meg az életem folyton?"
Nem az első eset volt. Egyre gyakrabban van ilyen. Ha bajba kerülök, ő megjelenik és kihúz a slamasztikából. Mintha követne. Sosem mond semmit. Még akkor sem, ha kérdeztem a tettei oka felől. Ráfoghatta volna Dazai san parancsára, de nem tette. Mindig csak annyit mond, "Erre jártam..." Kerüli a témát. Nem beszél velem. Csak cselekszik. És közben egyre inkább úgy érzem az adósa vagyok. Meg azt, hogy.... jó érzés, ha mellettem van.
Ha velem van mindig biztonságban érzem magam. Olyan mintha legyőzhetetlen lennék. Mert ő velem van! Nem veszíthetem el! Akutagawa!
- Akutagawa!
Már sírtam. Térdre rogytam, hiszen a porfelhő elülni látszott és nem jött ki. Sírtam és a nevét ordítottam. Nem akartam elhinni, hogy nincs! Nekem szükségem van rá! Sírtam. Zokogtam, már nem tudtam kiabálni. Teljesen összetörtem.
- "Miért nem jött vissza az erőm? Miért kellett neki vedelmeznie? Miért nem tudok tenni semmit sem? Miért vagyok ilyen tegetetlen?"
Egy ismerős hang miatt emeltem fel a fejemet. Egy fémes csengésű hang volt az. Ahogy a por elült láttam a törmelékeket. Az a nagy darab beton, ami pont rájuk zuhant, az épület felső sarka volt. Mint egy piramis ékelődött be a többi rom közé. Most egy piros villanással ketté hasadt. És felfedte, hogy belül üreges. Akutagawa ott volt magához ölelte a gyeteket, aki reszketve sírt. De kapaszkodott a maffiózóba. Miután kilépett a betondarabok közül vele a fekete, óvatosan tette le apró lábait a talajra, és mikor a gyermek anyja kiáltott, elengedte a csöppséget, aki szaladt is a mamájához.
Nem hittem a szememnek. Annyira gyengéden bánt a kicsivel. Majd rám nézett és kikerekedtek a szemei, hogy látta bőgök. Én végre fel tudtam állni és odarohantam hozzá.
- Akutagawa! - még mindig sírtam, de nem tudtam uralkodni magamon, muszáj volt odamennem, át akartam ölelni, hiszen életben volt - Akutagawa!
- J-Jinko?
Megtántorodott, mikor odaérve hozzá szinte a nyakába ugrottam. De egyből el is engedtem. Tudtam, hogy nem bírja az érintést főleg nem az enyémet. Csak a mellkasán szoritottam Rashomont. És a homlokomat is nekidöntöttem a szívének. Nagyon gyorsan kalapált. Biztosan az adrenalin miatt. De az enyém is majdnem kiugrott a helyéről hogy megint mellettem tudhattam őt.
Furcsa érzés kerített hatalmába. Most, hogy azt hittem elvesztettem, rájöttem mennyire akarom, hogy része legyen az életembek. Féltem, hogy ő vajon mennyire akarhatja ugyanezt? Hiszen a halálomat szerette volna. Ha azt mondanám neki.... mit felelne rá?
- J-Jinko m-mit művelsz?
- Baka! Hogy csinálhattál ilyen őrültséget! Meg is halhattál volna!
- T-te- A-aggódtál miattam?
- Igen! - El kell mondanom neki! - Mindig ilyeneket csinálsz! Folyton vigyázol rám! Félrelöksz a baj elől! Pedig, nekem van gyors gyógyulásom! Ha te megsérülsz, akkor belehalhatsz! És mégis mindig védesz engem! Miért csinálod ezt? Azt mondtad meg akarsz ölni! Miért nem hagyod, hogy megsérüljek? Mióta vagyok fontos neked?
- Egy ideje....
- He?
Nem hittem, hogy igazam lesz. Azt hittem tagadja majd. Azt mondja, hogy csak képzelődök. Vagy, hogy azért csinálja mert Dazai sant akarja lenyügözni. Erre konkrétan megadja nekem az igazat? Hogy tényleg fontos vagyok neki?
- A-Akutagawa ne-neked én-
Átölelt. Óvatosan, mint aki fél, hogy nem engedem meg neki. Magához fogott. Míg a homlokát a vállamra borította. A derekamat és a hátamat is fogta és egyik kezével meg is szorította a pólómat.

Elakadt a lélegzetem is.
- "Sosem voltam ennyire közel hozzá. Fontos vagyok neki? És most megölel! Annyira forró minden! Mi történik? Mikor kerültünk ide? Mi ez az érzés? Miért akarom, hogy soha többé ne engedjen el? Akarom, hogy velem maradjon! Örökké! Mégis mikor? Mikor kezdtem ezt érezni iránta? Vajon ő is? Ő is akarja? Én akarom! Szeretném, ha ő is akarná! Hogy mi.... mi úgy legyünk! Szeretném, hogy.... hogy ő engem...."
Olyan hosszúnak tűntek a percek, amíg így voltunk. És én éreztem, hogy erőt gyűjt. Mintha kerte volna, hogy engedjem még, hogy maradjon.
- A-Akutagawa?
- Fontosabb vagy nekem, mint a saját életem, Jinko....
- Hoe?
- Nem fogom hagyni, hogy megsérülj amíg itt vagyok! Nem engedem!
- A-Akutagawa.... te.... te... engem?
Elengedett. A szemembe nézett és elpirult. Amitől nekem is arcomba szökött a vér. Félre pillantott. Nem tudott sokáig rám nézni. Folyton vissza-vissza nézett. És a szemeiben láttam, hogy most, máshogy néz rám. Fogta a karomat remegtek az ujjai.
- "Ez egy vallomás volt! Ő vallott hamarabb! És nekem elakadnak a szavak a torkomban! Nem tudok megszólalni! Pedig szeretnék! El akarom neki mondani!"
- Kérlek ezt n... ne mond el senkinek, jó?
- Akutagawa?
- Nem.... nem szeretném ha rajtad kívül más is tudná...
Oldalra néztem, mert azt hittem a fél város látta a jelenetet, de nem így volt. Szerencsére, egy oldalára borult busz pont kitakart minket. Ezt ő biztosan hamarabb észlelte, ezért mert vallomást tenni ilyen nyiltan.
- Jól vagy Jinko?
Törölt le egy könnycseppet a szemem alól. Beleremegtem az érintésébe. Hiszen sokkal gyengedebb volt, mint korábban bármikor.
- Ne pityeregj Jinko... látod élek...
- Ne csinálj ilyet többé!
Átöleltem. Tudtam, hogy nem lök el magától mert már ismerem mit érez irántam. Mégis megleptem azzal, hogy jobban hozzá bújtam. Nem akartam, hogy elmenjen és itthagyjon!
- Jinko... - ölelt magához ismét.
- Nem akarlak elveszíteni! Nekem... nekem szükségem van rád!
- Nekek is rád.... - suttogta a fülembe.
- Akutagawa?
- De olyan önfejű vagy. Csak azért, mert könnyen gyógyulsz, ostoba döntéseket hozol! Te aggodtál értem most. Akkor el tudod képzelni, mit élek át minden alkalommal, mikor olyasmit teszel, amibe más ember belehalna!
- Aku...
- Megértesz engem.... Jinko?
- Um... - bólintottam és ismét belefurtam fejemet a mellkasába.
Hihetetlen, hogy így érez irántam. És hogy így félt engem. Úgy ölelt, annyira kedvesen simogatta a hátamat és én egyre közelebb simultam hozzá. Teljesen levett a lábamról. Azt hittem ki nem állhat és közben meg, ennyire fontos vagyok neki. Mikor és mivel értem ezt el nála? Biztosan nem egyik pillanatról a másikra kezdett gyengéden nézni rám. Ő annyival erősebb és fügetlenebb nálam. Hogy érezhet így irántam? Mindig megment. Meg sem érdemlem...
- Akutagawa...
- Igen Jinko?
- K-Köszönöm, hogy vagy nekem... és... hogy... mindig vigyázol rám.... Sz-Szeretném meghálálni valahogy....
- Jinko.... - kicsit elengedett elerve hogy megint rá nézzek - Lenne egy dolog amit megtehetnél nekem...
- M-Mi lenne az?
- Nekem adnád az első csókodat?
- Az-
Megszédültem. Ő tényleg szeret. Nem mondta ki ugyan de... ez a kérés... el kellett bújnom előle. Úgy csillogtak a szemei. Odabújtam hozzá, hogy ne lássa a világitó fejemet. Nem mertem válaszolni neki. Csak remegtem mint a nyárfalevél. Nem tudtam honnan ismeri a tényt hogy még senkivel sem csokolóztam soha. Bár elég volt tippelnie. Biztosan elég nyilvánvaló hogy mennyire tapasztalatlan vagyok.
Remélem óvatos lesz majd velem. Nem akarok rossz élményeket. Mert... én... vo-vonzódom hozzá.... de.... ha rossz lesz akkor.... nem... nem akarom hogy rossz legyen!
- Nem kell ha nem akarod Jinko... - törte meg a fejemben cikazó gondolatokat Akutagawa. 
Biztosan észrevette mennyire nem tudok kiegyezni magammal. De ez nem jelenti azt hogy nem.... hogy.... a válaszom.... a ... kérésére... az...
- Nem! - kaptam fel a fejemet nagy meglepetést okozva neki - Mármint..... nem arról van szó.... hogy.... nem.... akarom....
- Jinko?
- Én... szeretném....
Egy megkönnyebbült sóhajtás hagyta el ajkait. Mikor megint rá mertem emelni a szemeim láttam, hogy ő mosolyog. Lassan becsukta a szemét és a homlokomra nyomott egy apró csókot. Forróak voltak az ajkai. És én majdnem elolvadtam attól, hogy megtette. Egy picit nyüszögtem is míg engem érintett. Hiszen soha, senki nem bánt így velem.
- Nagyon édes reakcióid vannak Atsushi....
- Mmmmmm!
- Ez túl sok neked?
- Sok így egyszerre....
- Ne haragudj...
- Akutagawa.... - Nem lehetek ennyire gyáva! SZEDD MÁR ÖSSZE MAGAD ATSUSHI!  - K...Kérlek....
- Igen?
- Csukd be a szemed.... zavarba jövök attól, hogy így nézel rám...
- Ahogy kívánod....
Könnyeden becsukta szemhelyait. De úgy ereztem tenyleg nem les. Kellett egy kicsit a "magány", hogy össze tudjam szedni magam.... mert mégis csak nekem kell ezt most megtennem. Vettem egy mély levegőt és lassan becsukott szemmel megcsókoltam őt.
Éreztem hogy a találkozás kicsit váratlanul érte. Gondolom azt hitte, több időre van szükségem, míg összeszedem magam. De ahogy megtettem ő mozdított a szánkon. Elmélyítette a csókot. Én majdnem összeestem az élmenytől. De ő elkapott. Megtartott és magához ölelt, hogy biztonságot nyújtson. Mikor elvált ajkaimtól a fülemhez hajolt úgy suttogott.
- Nem engedlek át senkinek!
- Akutagawa?
- Hallottad Jinko... mostantól az enyém vagy. Az én párom! És én nem hagyom hogy bárki elvegyen tőlem!
Hiába volt nyers teljesen elcsavarta a fejemet. Remegtem és kicsúsztak alólam a lábaim. Ő leült velem a földre és az ölébe húzott.
- Jinko... jól vagy?
- Um...
- Ji-
- N-nagyon za-zavarba hozol.... nem tudtam hogy te.... e-ennyire...
- Igen... ennyire szeretlek!
- Aku.... - átkaroltam a nyakát és odabújtam hozzá.
Mégis, hogy lehet rám ilyen hatással? Sosem éreztem ezt Akutagawa közelében. Most viszont olyannyira irányít... mármint nem úgy hanem... nem tudom... eléri, hogy így viselkedjem. Nagyon ismeretlen területre kerültem.
- Jinko?
- Gomen... de én...
- Semmi baj kiscicám én megvárom, míg készen állsz majd rá.
Segített felállni és még egyszer arcon csókolt. Azt mondta, majd keres még engem. Mert mindenképpen tovább akarja gördíteni azt, ami köztünk van. Amit még mindig nem hiszek el. Ő tényleg szeret engem? El akarom hinni! El akarom hinni, hogy mostantól mi egy pár vagyunk! És, hogy mellette maradhatok. Mert bár nem tudom még kimondani. Mert túlságosan zavarban vagyok a közelében. De szeretem.... szerintem... beleszerettem....

__________________
Tudom, hogy rövid lett, gomenne, de ez most csak egy ilyen gyors kis fluff akart lenni, amit a vonaton dobtam össze... Remélem azért tettszett.... 😅