- Megfagyok Dazai! Csipked már magadat!

- Hai hai! Ne legyél ilyen akaratos! Mindjárt bent vagyunk. Csak nekem is szétfagytak az ujjaim!

- Így jártál ez az egész is miattad van!

- Pardon... - fordította el végre a kulcsot a zárban - Miattam?

- Igen miattad! - taszítottam el magam elől, hogy végre átjussak az ajtón.

A lépcsőházban nem volt fűtés, így már tényleg majd megfagytam. Nem ilyen időjáráshoz voltam öltözve. Vékony holmik voltak rajtam. Amik odakint az esőben, átáztak. Az idevezető úton a szél miatt meg csonttá fagytak.

Meg akartam tőlük szabadulni és venni egy forró fürdőt, mielőtt még jobban megfázok. Egyáltalán nem zavartattam magam, pedig még sosem jártam a lakásán. Ledobtam a cipőimet és a zoknimat is lehúztam, mert mindig lábról szoktam megfázni, és ennek oka a vizes zokni. A kabátomat felakasztottam reméltem, hogy megszárad minél hamarabb.

- Ha nem hülyéskeded el a dolgot, hamarabb legyőzzük a kiscsajt, és nem zúdított volna hóvihart nyár derekán az egész városra.

- Persze ezt is fogd rám.

Morgott miközben bezárta magunk mögött az ajtót és ő is megszabadult a vizes felső rétegeitől. Dazai kevésbé vacogott, mint én, hiszen rajta télen, nyáron vastagabb ruházat van, mint rajtam. A kötszerei bizonyára tartják a meleget. Ha nem is tökéletesen, de valamennyire biztosan.

- Az a minimum, hogy ha megfázok miattad, akkor ápolsz!

- Te akartál ide jönni.

- Nem volt sok más választásom. Meg amúgy is a te lakásod volt közelebb.

- Ilyenkor bezzeg jó hogy ismersz.

- Fogd be! Merre van a fürdő?

- Balra második ajtó. De várj, adok valami váltás ruhát, hogy ne ezekbe a göncökbe kelljen visszaöltöznöd.

- O... tényleg. Erről megfeledkeztem.

- Hosszú a haja, rövid az esze.

- Megverlek, baszod!

- Hahaha. Hiába harapsz csivava. Most szükséged van rám.

Elsétált mellettem és egy kicsit a vállamra tette a kezét. Igaza volt. Most rá kell támaszkodnom. De akkor is az agyamra megy, hogy még mindig ilyen gyerekesen viselkedik és szívat, meg húzza az agyamat.

- Tessék apróság. Remélem, nem lesz túl nagy méret.

Megint úgy vigyorgott. Direkt ezeket a kifejezéseket használta, hogy még inkább felidegesítsen. Nem akartam belemenni a játékába. Amúgy is fáradt voltam. A közös küldetés is elvitte az energiáimat. És tényleg nem akarok tovább ezekben a vizes göncökben maradni.

Elvettem tőle a kapott ruhákat. Egy pólót, egy rövidnadrágot, meg egy alsógatyát. Valamint egy törölközőt is adott, gondolom, nem a fürdőben vannak a tiszták nála. Felnéztem rá és láttam, hogy várja, mikor kezdek el megint morogni rá.

- Köszönöm. Akkor én most megfürdök.

Feleltem közönyösen. Miközben igyekeztem, minden sértődést kiszorítani a hangomból. Úgy tűnt sikerült, mert elégé meglepett arcot vágott.

Nem is szólt vissza csak hagyta, hogy bemenjek a fürdőbe. Ezek szerint így kell visszavágnom. Ezzel a fajta viselkedésemmel, nem tud mit kezdeni. Kettőnk közül nem csak ő változott az alatt a 4 év alatt, amíg nem találkoztunk.

Nagyon jól esett a forró fürdő, de azért éreztem, hogy nem teljesen zártam ki a testemből a betegséget. Reméltem, hogy nem lesz nagyon vészes. Mert gondolom ez az akasztanivaló bolond, nem tart itthon magánál gyógyszereket. Vagy ha tartana, a tigrisfiú, elszedné tőle őket mielőtt, egy gyenge pillanatában túladagolja vele magát.

Nem húztam sokáig az időt. Mert neki is kellett az a fürdő. Ha ő fog lebetegedni, akkor meg nekem kell, őt ápolgatni. Mert miattam nem tudott időben felmelegedni.

Felvettem a nekem szánt ruhadarabokat, a törölközőt pedig a vállamra borítottam, hogy a hajamból csepegő vizet felfogja. Úgy voltam vele, hogy majd kint megszárítom, addig sem húzom bent az időt.

- Mehetsz Dazai. – Léptem ki a fürdőszobájából.

- A-A..... Kösz hogy siettél... apróság...

- Inkább, mint hogy én ápolgassalak, mert taknyos lettél. Na, siess, mert még jobban megfázol.

- Umm...

Motyogta egyetértően majd átvette a helyemet a fürdőben. Utána néztem, ahogy elbambulva, majdnem nekiment az ajtónak. Nem figyelt előre.

De ezt észrevettem hamarabb is. Amiért nem szóltam neki vissza a beszólásai után, teljesen kibillentetten a magabiztosságából. Ami nagyon ritka pillanat volt nála. Ismerjük egymást már egy ideje. És mégis most először van olyan, hogy így viselkedik mellettem. Mondjuk én sem csináltam ilyet régen.

Akkor, ha piszkált, akkor vagy megpróbáltam felé kerekedni a szópárbajban. Vagy verekedésbe fulladt a veszekedésünk.

- „Vajon ez az újfajta bánásmódom mit eredményez? Lehet, hogy abbahagyja majd a szívatásomat? Jó lenne. De nem hiszem, hogy ennyivel változtatni tudok rajta. Majd kiderül. Egyelőre megpróbálok így beszélni vele. Meglátjuk hová jutok el."

Leültem a nappalijában. Hogy kicsit megszárítsam a hajamat. Mialatt ezzel foglalatoskodtam észrevettem, hogy melegebb van, mint mikor bejöttünk. Fentebb vette a fűtést. Biztosan ő is vacogott már. De még egy dolgot észrevettem. Hogy mikor megérkeztünk nagyobb volt a kupi.

Szemeteszsákok voltak az ajtó mellett, mert nem vitte ki őket. Konzervdobozok álltak a mosogatóban. Mellettük koszos tányérok. És a kanapéra sem lehetett leülni egy nagy halon szennyes ruha miatt. De ezek mind eltűntek mialatt én fürödtem.

- „Kitakarított gyorsan mielőtt szóvá teszem neki? Ez különös. Régen akkor sem tette meg, ha ő volt a soron következő a takarításban. Erre most csak azért összepakolt, mert én váratlanul feljöttem a lakására?"

Dazai ekkor lépett ki a fürdőből, elég nagy gőzfelhőt engedve ki az ajtó túloldaláról. Ő is póló, melegítő párosításban volt, mint én. De a kötései is hiányoztak róla. Már az idejét sem tudom, mikor láttam őt így utoljára. Vagy egyáltalán más láthatta e, őt így?

- Mi az Chibiszke? Tetszek neked?

Vigyorodott el hátha megint fel tud idegesíteni. Mellém huppant a kanapéra. De nem hagytam magam ilyen könnyen. Már nem.

- Csak azon tűnődtem, hány ember láthatott még így, rajtam kívül?

Meglepetten pislogott rám. Ezek szerint még mindig működik az, hogy nem vitatkozok vele. Végigmérte azt a kezét és karját, amelyiken több seb és forradás volt. Elgondolkodva pásztázta barna szeme a nappal ritkán találkozó bőrfelületet.

- Rajtad kívül? ... talán csak 2 ember láthatott így. Az egyik Mori a másik Yosano san....

- Vagyis a két doki, akinek a közelébe mertél menni.

- Igen mondhatjuk így is.

- Ezek szerint én valamiféle, kivétel vagyok?

- Tulajdonkeppen igen. Nekik csak azért volt "szerencséjük" így látni engem, mert olyan sérülésem volt, amit egymagam nem tudtam ellátni. Más okból meg nem nagyon szoktam levenni emberek előtt a kötéseimet.

- Nocsak, micsoda megtiszteltetés, hogy előttem simán megjelensz így sebhelyekkel borítottan is. Mintha előlem, nem is akarnád takargatni.

Azt hittem lesz valami frappáns visszaszólása neki. De nem volt. Inkább csendben maradt. Bekapcsolta a TV-t és bámulta a képernyőt. Meglepett, mert ezek szerint elég érzékeny pontra tapintottam. A fene gondolta volna, hogy akinek ekkora a szája, hogy ő mennyire meg akar halni, az ennyire nem, szeret a sebeiről beszélni.

Nem beszélgettünk a továbbiakban vagy egy órán át. Közben a TV mellett csak a fürdőszobából szólt a mosógépnek a hangja. Ezek szerint berakta a ruháinkat. Vagy legalábbis remélem, hogy az enyémeket is, nem csak a sajátját. Mikor készen lett segítettem neki kiteregetni. És szerencsére az én cuccomat is megtaláltam a vizes ruhák között. Mikor végeztünk ezzel én visszaültem a kanapéra. Dazai viszont a telefonját babrálta a konyhában.

- Nincs itthon semmi kaja. Rendelek. Te kérsz valamit?

Sétált vissza hozzám és kezembe nyomott egy étlapot, amin ez egyik közeli hely kínálata állt. Jól esett, hogy megkérdezte. Meg igazából az is, hogy végre nem csak az a nagy csend volt kettőnk között.

- Tudnék enni. Meg gondolom még mindig tart odakint a vihar.

- Már nem esik jég meg ilyenek. Csak az eső.

Húzta félre a függönyt, hogy megnézze, mennyi maradt annak az átkozott hölgyeménynek a támadásából. Hihetetlen, hogy bár Dazai megérintette, mikor kiütöttem, még mindig nem múlt el a vihar, amit támasztott. Ezek szerint azzal, hogy kikapcsolta az erejét lényegében megszakított a kapcsolatát vele. De nem tűntette el.

- Egész finom kajáik vannak. Válassz valamit.

- Rendben akkor legyen egy... adag zöldséges tészta... Melyik csípős ezek közül?

- Ez itt. De lehet kérni extra csípősen is.

- Jó lesz nekem közepesen is. Még... kellene valami...

- Mit szolnál, ha kérnénk egy nagyadag gombócot? Egyedül sose szoktam megenni az összest. Tudnánk felezni.

- Benne vagyok.

- Akkor rendelem.

Lóbálta a telefonját, amíg visszament a konyhába. Tárcsázta az éttermet, és rövid kicsengés után, már mondta is a rendelést.

Nem kellett sokat várni és már csengett is a kaputelefon, hogy megérkezett a futár. A kanapén ülve fogyasztottuk el a kajákat.

Miután elpusztítottuk, kezdtem egyre biztosabb lenni abban, hogy itt fogom tölteni az éjszakát. Mert beütött a kaja kóma is. Lassan leragadt a szemem.

Arra ébredtem, hogy Dazai mellettem nevetett valamin. Még mindig Tv-t nézett. Én viszont elaludtam.

De nem mertem megmozdulni, ugyanis míg aludtam, rádőltem a mellettem ülő barnára. Dazai nem zavartatta magát. Úgy tett mintha teljesen normális lenne, hogy ott alszok rajta.

Lassan emeltem fel a fejemet róla. Reméltem, hogy nem tervez piszkálni miatta. De nem volt ekkora szerencsém.

- Oya oya, felébredt a kiskutyám?

Túl fáradt voltam a marhaságaihoz. Kitöröltem a csipát a szememből. Úgy néztem fel a vigyori fejére.

- Dazai... ha annyira a magadénak tekintesz, miért nem bánsz velem jobban?

Látványosan elpirult. Még sosem kérdeztem így vissza. Pedig amúgy jogos volt. Ha azt mondja, én az ő kutyája vagyok, akkor gondoskodnia kellene rólam. De ehhez képest inkább elhagyott. Kihasznált és eldobott.

- Tehát te sem tudod... na, mindegy is... csak azért furcsállottam korábban, hogy csak én, látlak így.

- Ch-Chuuya?

- Mármint azt mondod, én valami kivétel vagyok. De akkor ezek szerint egyetlen nőnek sem vetkőztél le ennyire, mikor megfektetted?

- N-nem.... Előttük, nem vettem le... Ezeket...

Meglepett, hogy mennyire meggyengült a hangja. Mintha most zavarban lenne, amiért nincsenek rajta.

- De miért csak előttem-

- Mert.... - vágott közbe gondolom csak azért, hogy elhallgattasson, mert utána megakadt a szavaiban - Te különbözöl, azoktól a nőktől.

- Igen, mert mondjuk, én férfi vagyok.

- Nem ilyen értelemben mondtam...

- Hanem?

Elfordult tőlem. De még a füle is piros volt. Teljesen zavarba jött. És be kell valljam, nagyon aranyosan nézett ki, ez az ismeretlen Dazai Osamu.

- Dazai?

- Te vagy az egyetlen személy, akiben szinte azonnal bíztam annyira, hogy megmutassam ezeket...

Elakadt a lélegzetem. Sosem mondta, hogy ennyire bízik bennem! Dazainak ennyire fontos lennék?

- Miért bíztál bennem ennyire?

- Most is bízom benned... hiába utálsz... meg minden...

- Nem... utállak...

- Chuuya?

- Na jó, ez már kezd nagyon intim lenni. Szerintem jobb, ha most abbahagyjuk!

Felálltam volna, hogy megmossam az arcomat, de Dazai megfogta a kezemet és visszarántott egyenesen az ölébe kerültem, amin ő is meglepődött, mert szerintem nem így tervezte.

- O-Osamu?

- G-Gomen....

- M-mit akarsz tőlem?

- Csak.... maradj még itt egy kicsit....

A fejét a vállamra borította, mintha el akart volna bújni előlem. Neki is nagyon ingoványos lett a talaj. És már bánom, hogy most olyan máshogy viselkedtem vele. Mert lehet amiatt jutottunk idáig. De már nem vonhattam vissza.

Lassan közelebb húzott magához és átfogta a derekamat. Nem tudom mi üthetett belé, de még sosem viselkedett így velem. Kezdtek bekapcsolni a vészvillogóim..

- D-Dazai?

- Tudtad Chuuya, hogy régen az a pletyka járt rólunk a maffiában... hogy mi... egy pár vagyunk?

- Mi? E-ez most hogy jött ide?

- Nem tudom... csak eszembe jutott. Régen sosem viselkedünk így egymással... mégis ez a tévhit keringett rólunk.

Nem emelte fel a fejet. Mintha így, hogy nem kellett rám néznie egyszerűbben beszélt volna.

Nagyokat lélegzett. És közben néha ingatta a fejét. Barna tincsei csiklandoztak a nyakamat. Miközben a tusfürdőjének erős aromája belengte az orromat.

- D-Dazai?

Lassan nézett megint a szemembe. Én pedig nem tudtam elszakadni tőle. Nem emlékeztem, mikor néztem ennyire közelről azokba a barna íriszekbe. De akkor sem láttam őket ilyennek. Így csillogni. És ilyen titokzatosan, egyértelműen rám nézni.

Nem tudom miért engedtem neki? Miért hagytam, hogy közeledjen? Miért csuktam be a szememet? Miért nem löktem el magamtól? Miért törődtem bele?

Kiszáradt, repedezett, de meleg párnái siklottak az enyémen. Nem volt sem gyors, sem mély, sem intenzív. Éppen csak mintha mindketten, életünk legelső próbálkozását tettük volna meg.

De akkor is csók volt. Bárminek is nevezhettük volna. Ez akkor is egy csók volt. Közte és köztem elcsattant csók.

Ahogy elhúzódott tőlem kinyitottam a szememet. Ő is így tett. Néztük egymást szótlanul, míg szinte egyszerre le nem esett bennünk, hogy mi történt.

- F*CK!

(...)

Két ellentétes végén ültünk a kanapénak. Nem mertünk egymásra még csak rá sem nézni.

- „Ennek nagyon nem lett volna szabad megtörténnie! Komolyan hagytam, hogy megcsókoljon? Ja, várjunk én, viszonoztam is neki? F*ck! Ne már! Neeeee! Nem hiszem el, hogy megtettük! B*ssza meeeg!"

Legszívesebben kiszaladtam volna a világból, hogy kiordíthassam magamból a felgyülemlett feszkót. De mégsem mozdultam meg.

- „Az ő hibája az egész! Ha nem hozza fel ezt a hülyeséget, meg a pletykát rólunk, akkor nem jutottunk volna el idáig! Minek hagytam magam egyáltalán?"

Jó kérdés volt. Miért engedtem neki, hogy megcsókoljon? Minek maradtam a lakásán ezután? Miért, és hogyan kerültem vele egy takaró alá?

Nem tudtam válaszolni.

Csak hallgattam, hogyan szuszog az ágy másik oldaláról kb. fél méterre tőlem. Még mindig egymásnak háttal voltunk. És nem is terveztünk ránézni a másikra. Legalábbis szerintem.

De úgy éjfél után 1 óra tájékán, mikor felriadtam, már egymás felé néztünk. És mintha ő is ugyan azt az álmot látta volna, amire nem emlékeztem az ébredést követően. Mert, hogy ő is kinyitotta a szemét. Kb. akkor, mint én.

Néztük egymást a sötétben. Mindketten hamar elpirultunk, hiszen az óta nem néztünk egymás szemébe. És talán nem is kellett volna, megint megtálalnom a barna tekintetét. Mert megint elkezdett, úgy lüktetni a szívem, mint közvetlen a csók előtt.

Most is közel voltunk egymáshoz. És mintha megint, az az ismeretlen dolog irányított volna mindkettőnket. Közelebb hajoltunk egymáshoz. Én megtorpantam egy pillanatra. De ő nem. Dazai megint megcsókolt. És ez alkalommal mélyebbre sikeredett. Nem értettem mi ez az érzés, ami hatalmába kerített. De úgy tűnt abban a pillanatban, ha nem csókolom, vissza bele fogok pusztulni.

--------------------

Boldog Szülinapot Chuuya! 🥰🥰🥰
🎂🎂🎂