Akutagawa segített nekem az irodámat kipakolni. Annyi felesleges irat gyűlik fel egy év alatt, hogy már mozdulni sem lehet tőlük. Szóval átválogattuk őket és egy csomó könyvet is tálaltunk, amik közül párat kerestem is. Még a csigaházból kiköltözéskor dobozoltam be őket. Az már nem most volt. Ahogy elővettem őket es fellapoztam az egyiket kihullott belőle valami. Egy fehér boríték volt az.

Mikor felvettem és megláttam rajta a címzést tudtam, hogy mi áll benne.

Dazainak írtam akkor mikor hazatértem Európából és megtudtam, hogy elhagyta a maffiát.

A sarkát most is meggyűrtem kicsit, ahogy feltörtek a szavak mögött az érzések, amiket akkor papírra vetettem. Majd sóhajtottam egyet es kisimítottam a gyűrődést.

Szerencsém van, hogy akkor nem küldtem el ezt a levelet. A lével megírása előtt azért került belém egy pár pohár bor.... tiszta idióta voltam, hogy el akartam küldeni. Az állított meg hogy nem tudtam hová küldjem, hiszen annyira felszívódott, hogy meg én sem tálaltam meg.

Becsuktam a szememet. Zavarba ejtő hogy miket írtam benne. De akkor mikor elment egy szó nélkül engem is elárult. Főleg engem hagyott el. Fájt. Még mindig fáj, hogy így ment el. Pedig én még hiányoltam is, míg Európában voltam.

Néha mikor neten keresztül játszottunk akkor kicsit olyan volt mintha megint mellette lehetnék. De már semmi sem lesz olyan, mint régen.

Hogy miért nem dobtam ki vagy égettem el a levelet? Mert ez emlékeztet, hogy ne csináljak akkora baromságot, mint amit a levélben megírtam.

Most sem dobtam össze csak letetem az íróasztalomra, hogy majd hazaviszem. Es folytattam az iratok átválogatását.

Délután a munkaidő végére készen is lettünk. Összeszedtem a holmimat és nyúltam volna a levélért. De az nem volt ott.

- He?

- Chuuya san? Valami baj van?

- Akutagawa nem láttad azt a levelet, amit ide raktam?

- Ami Dazai sannak volt címezve? A többi levéllel feladtam.

- Mit csináltál?

- A-azt hittem i-infók vannak benne. M-mint a többiben.

Akutagawa-t napközben megkértem, hogy adjon fel egy kupac levelet. Információkat tartalmaztak. Így feltűnés nélkül lehetett eljuttatni a címzettekhez. És abban igaza volt, hogy volt már olyan hogy az Irodának is küldtünk ilyeneket.

- E-ez nem i-ilyen lével volt?

- Nem. Nagyon nem! Akutagawa ha legközelebb levelet látsz, az asztalomon kérdezz, mielőtt bármit is kezdesz vele!

- R-rendben.

Nem akartam leszidni a fiút, hiszen nem az ő hibája volt. Nekem kellett volna eltennem és nem szemelőt hagynom azt a borítékot. De biztosan rendesen felcímezte, most már el tud jutni hozzá.

- Ez baj!.... Akutagawa hova címezted a levelet? Az Irodába vagy Dazai lakására?

- A-A lakására.

Akkor még megszerezhetem, mielőtt kézbesítik.

- Kérlek, a cuccaimat vidd a lakásomra. Nekem meg kell állítanom a futárt!

Ezzel már rohantam is. Talán még nem jutottak odáig hogy kézbesítsék!

Dazai azt a levelet semmilyen körülmények között sem olvashatja el! Akkor sem volt szabad neki. Most pedig még annyira sem! Amiket írtam részegen. Rosszabb, mint egy részeg SMS! Szidtam a fejét, amiért cserbenhagyott. Azt ígérte, hogy megvár, és akkor mutat majd valamit. Megígértette velem, hogy nem jövök össze senkivel, amíg külföldön vagyok. Kérte, hogy minél hamarabb térjek hozzá vissza! A reptéren még meg is csókolt mielőtt felszálltam a gépre.

És mikor visszatértem, ő már nem volt sehol. Nem szólt nem jelentkezett. Egyetlen üzenetemre sem válaszolt. Meg is szüntette a számát. Eltűnt. A csigaházban mindent otthagyott. Nem vitt el szinte semmit sem, csak a félretett pénzünket. Abból rejtőzött a következő 4 éven át.

Persze hogy elárulva éreztem magam. Olyan volt mintha megcsalt volna, ami azóta igaz is. Nem feltétlenül a tigrisfiúval, mert annak van annyi esze, hogy ne engedjen annak a szerencsétlen kötszerpazarlónak. De Akutagawa hangjából néha kiérzem, hogy vele igen is megcsalt. És azóta ki tudja, hány nőt vitt még ágyba.

Ennyit az ígéretünkről hogy a távolság ellenére is kitartunk egymás mellett. Ő megszegte. Ezt írtam meg abban a levélben. Elküldtem a pokolba. Mindennek neveztem. De a vége a legrosszabb. Annál gyengébb pillanatom még sosem volt, mint mikor a végét írtam. Nem olvashatja el. De ha nem sietek, eljut hozzá.

- „Nem! Megállítom! Nem kaphatja meg!"

Elértem abba a postafiókba ahonnan Akutagawa elküldte a borítékot. Még éppen zárás előtt.

- Egy levélről szeretnék kérdezni! – ugrottam oda az egyik ablakhoz

- Uram mindjárt zárunk.

- Ez vészhelyzet!

- De-

- Csak azt mondja meg, hogy erre a címre kiszállították e már a leveleket?

- Öm... n-nem, oda még most fog menni a-

- Köszönöm!

És már távoztam is. Egyre fogyott az időm.

- „Még megállíthatom!"

Már az erőmet is bevetettem, hogy hamarabb érjek Dazai lakására, mint a postás. De mikor érkeztem az épület elé pont akkor nyitotta ki az ajtót kifelé

- Ó a francba!

Kikerültem és rohantam fel a lépcsőn. Mikor a folyosóra értem Dazai éppen felvette a lábtörlőkén pihenő levelet

- Dazai! – kiáltottam rá

- Chuuya? – láttam a szemében, ahogy rám nézett, hogy nem hiszi el, hogy ott vagyok a folyosón és lélekszakadva rohanok felé.

- Azt a levelet add ide! – értem elé és próbáltam elvenni, de elhúzta a kezét.

- He? Minek? – nézte meg jobban azt a már kicsit megsárgult borítékot.

- Nem neked kellett volna megkapnod.

- Hümmm..... De az én nevem van ráírva. – mutatott a címzettre

- Akutagawa rossz nevet irt rá.

- De ez a te kézírásod. – „Ó hogy az a- miért emlékszel még erre is?"

- Csak add már ide te szerencsétlen. – már nagyon ideges voltam és ezen úgy látszik ő remekül szórakozott.

Megint arra az idegesítően önelégült vigyorát láttam az arcán, amivel még régen is húzta az agyamat. De erre most a legkevésbé lett volna szükségem.

- Neeeem!

- Fuuuu de megütlek! Add azt ide!

Hátralepett egyet, ahogy felugrottam érte. Ha akartam volna se tudtam volna használni az erőmet, mert ahogy ugrottam a tenyere a mellkasomhoz ért. Míg másik kezét a levéllel együtt a magasba lendítette. Na, ilyenkor idegesít a legjobban, hogy ilyen magas.

- Dazai ne szívass már, csak add ide.

- Minek kell ez neked?

- Mondom, hogy nem neked szántam.

- Hanem? Van tán más, akinek leveleket küldözgetsz? – egy leheletnyi haragot éreztem a hangjában.

- Semmi közöd hozzá!

- Valami közöm csak van, ha egészen idáig rohantál, hogy ezt visszaszerezd. Mi van benne, amit nem akarsz, hogy lássak?

Utálom, hogy ennyire élesen lát. De mondjuk, most én sem teszek az ellen, hogy máshogy gondolja a dolgokat. Valahogyan viszont mindenkeppen vissza kell azt vennem tőle. Éppen kezdünk megint beszelő viszonyba kerülni, ha elolvassa az mindent tönkretesz.

Mondjuk, nem mintha akarnák bármit tőle... de... ha megtudja, mit írtam neki évekkel, ezelőtt akkor a hátralévő eletemben hallgathatom majd tőle, hogy mennyire szerencsétlen voltam azon az éjszakán.

- Csak add ide!

Úgy sikerült felugranom, hogy meglökjem így ő a nyitott ajtón át hátraesett és csattant az előszobája padlóján. De zuhanás közben elkapta az ingemet és magával rántott. En megúsztam az esés után a földet érés fájdalmát, mert ráestem. Vagy hát majdnem részben rajta értem földet, de szinte egyből mellé csúsztam a földre. Így inkább csak tompított.

- Au... Chuuya ez mire volt jó?

- Arra, hogy ideadd végre!

Nyújtóztam még így fekve is a borítékért. De még mindig nem értem el. Amikor kicsit el tudtam rugaszkodni a küszöbtől, akkor viszont megszorította a ruhámat.

- Chu-Chuuya?

Ránéztem. Csak centikre voltam tőle. És ő el volt pirulva. Megdöbbenve nézett a szemembe. És attól, ahogy nézett nekem is egekbe szökött a pulzusom. Nagyot nyeltem, mert lepillantott a számra.

- D-Dazai?

Nem felelt csak nézett. Néha ugyan oldalra pillantott, mert nem tudott huzamosabb ideig a szemembe nézni. De mindig visszatért. Zavarban volt most, hogy egy magasságba kerültem vele.

Kicsit lentebb engedte a kezét. Hozzáértem a levélhez. Tudtam, hogy most el tudom venni, de ha felpillantok, azonnal észreveszi, és megint nem engedi majd, hogy elvegyem. Valamit tennem kellett, de lassan semmi másra sem tudtam, azon kívül gondolni, hogy:

- „Annyira közel van..."

Nagy levegőt vettem, mert eldöntöttem. Meg fogom tenni. Bármit azért, hogy visszakapjam azt a borítékot!

Megcsókoltam.

Hirtelen szívta be a levegőt. És remegtek az ajkai. Becsuktam a szememet, mert legszívesebben elrohantam volna most a lehető leg messzebbre tőle. De legálabb a csók pillanatban a levelet is megfogtam. Viszont már szinte mindegy volt akkor. Akár el is olvashatta volna, hogyan könyörgöm azért, hogy vigyen magával. Hogy ne hagyjon el. Hogy szeressen úgy, mint régen.

Azon az estén így írtam meg a lével végét. Szégyellem, de tényleg akartam, hogy visszatérjen, vagy valami jelt adjon magáról, hogy él és még szeret. De nem kaptam választ azóta sem. Elengedtem. Ezért nem olvashatta el. Viszont most tényleg mindegy volt, hiszen megcsókoltam.

- „Nem hiszem el, hogy megint megtettem! Nem így kellett volna történnie! Én-"

Visszacsókolt!

Kipattantak a szemeim. Dazai viszonozta és lassan folytatta, amit elkezdtem. Már neki is csukva volt a szeme. De én sem bírtam sokáig nyitva tartani.

Ez a csók túl jól esett ahhoz, hogy véget érjen ennyire hamar. Elmélyítettük. Még mindig annyira forrón csókol, mint régen. Azt ne mond, hogy ő még érez valamit abból a régi kapcsolatból. De mi van, ha mégis? Akkor komolynak tűntek a szándékai. Akkor lehet, hogy valós volt? Még mindig érez irántam valamit?

- „Dazai.... mire gondolsz most?"

Átölelte a derekamat. És elengedte a levelet is. Helyette beletúrt a hajamba. A kalapot is lelökte a fejemről és vadabbul csókolt. Úgy, mint régen akkor mikor szinten így feküdtünk egymás mellett.

Átöleltem a nyakát már késő lett volna tagadni. Meg mindig szeretem ezt a gyökeret.

Levegőért váltunk el.

- D-Dazai?

- Komolyan még erre is képes voltál, hogy megszerezd azt a levelet?

- Nem úgy tűnsz, mint aki rosszul viselte.

- Most őszintén Chuuya... mi van abban a levélben?

- Hogy... dögölj meg....

- He?

- Azon az éjjelen írtam, mikor megtudtam, hogy elmentél. Részeg voltam. Sok mindent írtam. De csak ilyeneket. Hogy hogyan foglak megkínozni, ha megtalállak.

- Chuuya... ennyire utálsz engem?

- Nem... Dazai... nem utállak... de... azon az éjjelen elárultál engem. Ezeket az érzéseket vetettem papírra. De nem véletlenül nem akarom, hogy elolvasd. Mert már nem gondolom így.

- Hát akkor mit gondolsz?

- Dazai?

- Mit gondolsz Chuuya rólam? Kettőnkről?

Nem hittem a fülemnek és választ sem tudtam felelni annyira hirtelen értek a szavai. Dazai miért foglalkozik ezzel? Azt hittem miután elváltunk egymás ajkaitól kigúnyol majd. De nem tette... Miért? Mi jár a fejedben Dazai Osamu?

- Szeretsz még engem Chuuya?

- E-ezt inkább nekem kellene kérdeznem! Te hagytál ott engem egyetlen szó nélkül!

Felültem és fel akartam állni. De megfogta a karomat. Visszarántott. Az ölébe kerültem és hátulról átölelt. Majd kiugrott a szívem a helyéről.

- Ne menj!

- D-Dazai?

- Chuuya.... az igazság az, hogy... nekem is van egy levelem...

- Mi?

- Én is írtam, mikor elmentem...

- K-komolyan mondod? – bólintott párat és halkan folytatta.

- Abban a bocsánatodat kérem. Leírtam neked, hogy miért mentem el. De sosem mertem elküldeni. Azt hittem gyűlölsz, amiért otthagytalak. És megértem. Jogosan gondoltad, hogy elárultalak. Megérdemeltem volna azokat a szitkokat, amiket a borítékban szorítasz. De... akarom, hogy tud valami sosem lesz más.

- M-miről beszélsz Dazai?

- Fordulj ide...

Lassan fordultam hátra, de amint lehetett ő megcsókolt és visszahúzott az ölébe, hogy most már szemből üljek ott. Szenvedélyes csók volt. Olyan, ami már nagyon hiányzott. De mikor elvaltunk levegőért, akkor lepett meg igazán. Megfogta a kezemet és a mellkasára húzta. Tenyerem alatt éreztem, hogy dübörög a mellkasa.

- D-Dazai?

- Ez a tiéd...

- He?

- A szívemet sosem adnám oda másnak Chuuya...

- Osamu...

Újra csókban forrtunk össze. És már nem is váltunk el csak par korty levegőért. Valahogy felálltunk, hogy becsukja a bejárati ajtót. Utána pedig egyértelmű jelekkel irányított a hálószobája felé miközben egyre több ruhadarabtól szabadította meg magát és engem is.. Beérve egyszerűen csak rádöntött az ágyra.

- Dazai...

- Még mindig olyan kis óvatosan csókolsz Chuuya... Elfelejtetted, hogyan szeretem?

- N-nem, nem felejtettem el....

- És arra emlékszel, hogy mennyire szertelek? -

- Még mindig?

- Igen... még mindig...

- Ez után is?

- Szeretnéd, hogy szeresselek ez után is?

- Igen!

Jó érzés volt megint vele lenni. Éreztem, hogy neki is hiányoztam. Mert, ahogy ölelt sokkal jobban szorított magához. Régen szinte alig ért hozzám. Most egymáshoz simultak a testeink. Forró volt. Hagyta, hogy kapaszkodjak belé. Tényleg vissza akar szerezni, mert régen nem ilyen volt. De most figyelt rám. Le akart nyűgözni. De mondta is valahányszor, elvált az ajkaimtól.

- Chuuya... szeretlek!

- Dah-Dazai ah!

- Akarlak Chuuya! Örökre! Leszel megint az enyém?

- Ih-Ihgen!

- Chuuya...

Felemelkedett róla. és megállt a mozgásban is. Gonosz húzás volt, mert akartam, hogy folytassa. Sosem szerettem, ha abbahagyja közben. Azok voltak a legjobb alkalmak mikor szinte nem is finomkodott csak a magáévá tett. Ehhez szoktam hozzá. Erre vágytam.

- El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok.

Elkaptam a kötéseket a nyakán és visszahúztam magamhoz.

- Majd elmondod, ha végeztél! De ha még egyszer megállsz, biztosan megverlek!

- Ahogy parancsolod. – vigyorodott el

Fokozta a tempót. Nagyobbakat lökött rajtam és olyan mélyre hatolt belém amennyire lehetett. Az óta nem volt ilyen jó szexben részem amióta elhagyta a maffiát. De be kell valljam, nem is nagyon kerestem partnert ilyen célra.

Éreztem, hogy engem nem tud más eljutatni oda ahova Dazai. Szeretem ezt a szerencsétlent és szeretek alatta lenni. Nem érdekel, hogy már nem vagyunk egy csapat. Ha ő komolyan veszi, hogy vissza akar szerezni, akkor ezt a kapcsolatot még érdemes megmenteni!

Hirtelen váltott tempót. Közeledett a végéhez így még előtte engem is fel akart juttatni a csúcsra. Nagyokat, mélyeket, de lassabbakat lökött rajtam. Szinte teljesen kihúzódott belőlem majd egész hosszával vissza. Pontosan ismerte a testemet. Tudta hol mikor és mennyire kel megütnie bennem ahhoz, hogy azonnal elélvezzek. Attól hogy eltelt pár év most is akkor merült tövig belém mikor kellett és már görbültem is, mint egy íj. Éreztem, ahogy elsült a gumiba. De az, ahogy megremegett bennem elárulta.

Fantasztikus érzés volt megint általa elmenni. Hiányzott ez a tökfej.

Mikor kihúzódott belőlem mellém dőlt. Átölelt a mellkasára húzott. Az egyik fülem mellett lévő tincsemmel játszott ujjai között.

- Dazai...

- Szeretlek Chuuya...

- Én is téged te gyökér.

- Tudom... Tudtam, hogy nem fogsz másba beleszeretni... De nem érdemeltem meg hogy megint a párodnak mondjam magam.

- Magadat bűntetted azzal, hogy eltűntél?

- Igen... Hiányoztál...

- Te is nekem...

- Vissza akarlak szerezni!

- Tudom.

- Visszakaphatlak?

- Már visszakaptál makréla... Az, hogy meg tudsz e tartani az már rajtad áll.

- Nem engedlek el megint! Ígérem!

- Ajánlom is! Mert nagyon megbánod, ha mégis!

Homlokon csókolt ezt régen nem tette. Tudtam tényleg komolyan veszi, hogy megtart. Nem fogja elbaltázni és elhanyagolni sem fog. Végre megérett ahhoz, hogy valódi kapcsolatot tartson fenn velem. A régi túlzottan gyerekes és még inkább öngyilkos hajlamú maffiózóból hiányzott az, ami most már biztosan megvan benne. Jót tett neki ez a pár év a fény világában. Most már ki tudja mutatni, hogy tényleg szeret. 

Boldog Szülinapot Chuuya!!!!!!!!!

2021. 04. 29