Mi jut eszébe egy maffiózónak vagy rendőrnek esetleg más nyomozónak arról a névből, hogy Akutagawa Ryunosuke? Egy nagyon veszélyes és erős áldott, aki a Port Maffia egyik végrehajtója. Azok, akik gyakrabban látták és túlélték a találkozót vagy ismerik személyesen és azoknak feltűnhet, milyen sokat köhög. És hogy miért teszi ezt? Mert beteg! Méghozzá súlyosan. Ráadásul az elmúlt időben a helyzete még jobban romlani kezdett

Jelenlegi mentora felettese és barátja Nakahara Chuuya nagyon aggódik a fiú egészsége miatt. Gyakran látogatja meg a lakásán és visz neki mindent, ami segíthet, valamint ellenőrzi, hogy szedi a gyógyszereit.

Viszont amikor most belépett az ajtón rettenetes látvány fogadta. Sötét volt a lakásban pedig odakint sütött a reggeli nap, be voltak húzva a függönyök. Félhomályban ült az egész lakás és elfojtott köhögés hangja szűrődött ki a nappaliból. Chuuya kiejtette a kezéből a zacskót mikor felismerte Akutagawa alakját egy vörös tócsa felett görnyedve

- Akutagawa! - szaladt oda hozzá és térdelt mellé

- Chuuya san?

- Idióta! Miért nem szóltál, hogy már ilyen az állapotod?

- Ez nem vér...

- Micsoda?

Chuuya akkor vette észre, hogy a fiúnak igaza van. A vörös tócsa, amit vérnek gondolt az ajtóból valójában vörös virágszirmokból állt. Chuuya nem tudott mit mondani. Felismerte a betegséget, de fogalma sem volt mégis mikor lett a fiú szerelmes? Megvárta, míg valamennyire alább hagy a rohama és megint kap levegőt. Addig megoldáson agyalt vagy azon, hogy miért történik ez szerencsétlen fiúval?

- Akutagawa... Mond meg... Ki az?

- N-nem tudom... - a hangja még nagyon fáradt volt, de a vörösnek nem volt ideje találgatni

- Hogyhogy nem tudod? Azért az ilyet illik tudni! Hogy ki az, akibe szerelmes lettél, és aki nem viszonozza ezt neked!

- Nem tudom. - morogta, és nem lehetet kitalálni, hogy igazat mond, vagy csak nem vallja be magának.

A kalapos pörgette a fiú ismerőseinek névsorát a fejében, hogy megtalálja, ki lehet ez a személy. De nem kellett sokat törnie a fejét. Ha ABC sorrendben kereste, ha fontossági alapon vagy, hogy kivel találkozik a legtöbbet mindhárom felállásban Az első 5 hely között ott volt Nakajima Atsushi. Az ABC sorrendben ráadásul legelöl mert Chuuya „Atsushi"-ként hivatkozott rá mindig.

- A tigris az? - törte meg a hosszúra nyúlt csendet.

- He?

Dobbant egy nagyot a szíve Akunak. Egy pillanatra látta maga előtt a fehér hajú fiút és beleborzongott abba, hogy megjelent elméjében. Egyre gyakrabban érzett ilyet, ha összefutott Jinko -val mégsem volt hajlandó elfogadni.

- Nem!! Én nem vagyok szerelmes Jinko -ba!

- Akutagawa... a tagadástól csak rosszabb lesz...

- De én nem!

- Csukd be a szemed. - váltott témát hirtelen, amit nem értett a fiatalabb.

- Miért?

- Csak csináld! - hangzott a parancs jellegű felszólítás.

Aku engedelmeskedett. Mialatt szorosan lezárta szemhéjait Chuuya hangtalanul kerülte meg a fiút és hangját elváltoztatva igyekezett utánozni a fiatal irodatag hanglejtését.

- Akutagawa?

A megnevezettben majdnem megállt az idő és egyből hátra kapta a fejét

- Atsushi mit keresel i-itt? Chu-Chuuya san?

Ahogy meglátta és felfogta mit tett a kalapos rájött, hogy lebukott. Chuuya nem utánozta élethűen a tigrisfiú hangját, de az hogy hasonlított elég volt, hogy Aku-ban bekapcsoljon az a reflextenger, aminek a közös forrása Nakajima Atsushi.

- Szerelmes vagy belé... - tette a vállára a kezét

Akutagawa lehajtotta a fejét. Nem akart felettese szemébe nézni. Ahogyan térdelt előtte az ujjai a kabátja alját érték belemarkolt a fekete anyagba és beharapta ajkait is. Már egy ideje tudta, mégsem vallotta be magának. Tagadta minden körülmények között. De hiába tette felesleges volt. Hiszen ha csak úgy járt a városban a lábam mindig olyan környékre vitte ahol összefuthatott vele. Magyarán az iroda felségterületére. És mikor odaért hiába fogta fel, hogy már megint megtette és fordult hátat valahogy 10 perc múlva megint abban a negyedben találta magát.

Ha látott valakit, hasonló öltözetben, vagy olyan színű, árnyalatú hajjal utánament. Remélte, hogy a tigrisfiú az. Amikor tényleg összetalálkozott vele akkor szíve a torkában dobogott. Ha hallotta a nevét a fiatal szájából elakadt a szava is. De mostanában hiába kereste a találkozások csak fájdalmat szültek neki, ahogyan a betegsége erősödött, hiszen a fiú nem szerette őt. Aku látta, hogy tart tőle, féli, nem bízik benne, és ő képtelen volt kimondani, hogy elkezdett érezni iránta valamit. Ha lehetett nem akart beszélni vele csak nézte a távolból. Amikor nem láthatta azt az ijedtséget az íriszeiben.

- Chuuya san... mit tegyek? - nem bírta tovább tudta, hogy segítségre van szüksége és végre egy olyantól kérhetett, aki nem ítéli majd el a gyengesége miatt.

- Keresd meg és mondd el neki!

- Azt nem tehetem! Ats- Jinko ő... ő utál engem!

- Most azonnal oda mégy az irodába és beszélsz vele! Ez parancs! Értetted? A közelében kell maradnod, az visszafogja a betegségedet. Amilyen rosszul néz, ki az állapotod lehet, egy hónapot sincs hátra! Muszáj tenned valamit! Mondd meg neki. És ha odaértél üzenem Dazainak hogy én is hamarosan megyek. Addig tűrjenek meg maguk mellett én majd mindent elmagyarázok. De addig is legyél Atsushi közvetlen közelében. Ne veszítsd szem elől!

Nem tehetett mást, a parancs az parancs. De még miután elindult és a fegyveres nyomozó iroda épülete felé haladt a sikátorok sötét utcán át közben sem volt hajlandó elfogadni teljesen.

Ő biztosan nem szerelmes! Főleg nem a tigrisbe! Hiába mutatott minden ebbe az irányba akkor is tagadta! Miért pont belé? Miért nem másba? Akárkivel beleszeretethetett volna akkor miért éppen a tigris? Nem talált válaszokat.

Megint rátört a köhögés. Nekidőlt a kis utca falának, míg megint sikerült levegőt vennie. Fájdalmában szorította össze a szemét is. Ez alkalommal Vér és Szirom is távozott a szájából. Tudta még az előtt hogy kijöttek volna. Ha megérezte felfelé törő virágokat mindig belekönnyezett. Rosszabb volt, mint a vért, mert olyankor nem csak a tüdeje fájt, de a szíve és egész mellkasa is.

- Atsushi... - suttogta maga elé.

Sosem nevezte a nevén a fiatalt. De már azóta hogy máshogy nézett rá, hallja nevét fejében. Úgy ahogy mások kimondták. És ugyanúgy ahogy a sajátját is. Főleg azok vannak az elméjébe égve és ott visszhangozva, ahogy a fiatal nyomozó kimondja:

„Akutagawa!"

Annyiféleképpen képzelte már el, hogy kimondja. Azon alkalmakkor mikor találkoznak, sosem mondja kedvesen. Volt eset hogy kiabálta volt hogy csak kiszűrte a fogai között. De ilyenkor csak harag, félelem, bizalmatlanság, fájdalom érződik a hangjából. Szerette volna úgy hallani, hogy nem ilyen. Hanem hogy örül annak, hogy látja őt. Mikor Chuuya utánozta a fiú hangját, akkor megkapta ezt egy pillanatra. Aku tényleg azt hitte Atsushi ott van a lakással és aggódik miatta. Szerette volna, ha valóban így lett volna. Most is, hogy ott köhögve küzdött a sötét utcában, látta maga előtt, hogy mosolyogj és rá nézve a nevén szólítja: Akutagawa!

- Dazai san! - rántotta ki a gondolataiból a valóság zaja.

Az utca, amire nyílt az a sikátor, amelyiken ő is állt egy széles világos sétáló utca olt. És Atsushi pedig éppen ott állt a kereszteződésben, a kötéses után kiáltott.

Akutagawa egyszerre érezte, hogy örül fiú látványának és szorítja a szívét, hogy éppen nem egyedül van hanem Dazai san társaságában kell tudnia. Mikor a barnát is meglátta képes volt összeszedni magát, majd megindult feléjük. De egyre mérgesebb lett, ahogy látta milyen boldogan mosolyog Atsushi a magasra. Nem akarta, hogy így nézzen rá. Eldurrant az agya és mikor közös mentoruk a fiú vállára tette volna a kezét Rashomon-t közéjük ugrasztotta. A fekete démon felhasította az utcát is, ahogy előtört a sötétségből. De nem ártott egyik ott tartózkodónak sem.

- Akutagawa? - kapták mindketten a kilépő fél irányába tekintetüket, de már a képességről megismerték, hogy ő az.

- Te mit csinálsz itt? - szólt egy kicsit idegesebben egykori mentora fiúra, mint aki tényleg nem örül annak, hogy ott van

Ez fájt valamennyire a fekete hajúnak. De az még inkább hogy Atsushi megint félelemmel tekintett felé és mikor találkozott a tekintetük egy lépéssel távolabb húzódott tőle.

- Chuuya san küldök. Nemsokára ideér ő is. Azt mondta addig, amíg ideér „ne veszítsd szem elől"

Valóban így fogalmazott a kalapos. De akkor a tigrisre értette, vagyis hogy maradjon a közelében. Viszont, így ahogy körülmények nélkül kimondta a parancsot, nem lehetett pontosan tudni, kit kell megfigyelnie. Végül is a kötéses elfogadtatta a dolgot és azt is, hogy a kalapos apróság hamarosan megérkezik közéjük. Bár nem tudtam miért keresi fel őket a két fiatal maffiózó. Legalább nem ellenkezett.

Atsushi-t azonban aggasztotta a fekete hajú jelenléte. Így inkább kötéses mellé húzódott. Ahogy látta mentora megnyugodott és nem aggódik régi tanítványa miatt. Ő is lentebb engedte a védelmét. Nem volt már meg a korábbi feszes testtartása, de továbbra is zavarta, hogy ott van Akutagawa és nem tudja, hogy miért?

Akutagawa látta mennyire nem tetszik Jinko-nak a létezése. Hiába segített a jelenléte a légzésben. Mert valóban amint észrevette a tigrist onnantól nem szorította annyira a tüdeje. Nagyobb levegőt is tudott venni. Minthogyha egy kicsit visszahúzódott volna az a virágoskert odabent. Viszont a tudat, hogy még mindig fél tőle szorította facsarta a szívét.

Elmaradt a páros mögött, ahogy folytatták az útjukat. 5-7 lépés távolságra maradt Atsushi-tól, de folyamatosan őt figyelte. Hiába szeretett volna egészen közel sétálni mellette, a kötésest elkergetve mellőle. Nem tehette meg. Pedig ha csak vele futott volna össze. Csak a magányos fiúra talált volna rá és ketten mentek volna vissza az irodába sokkal több lehetősége lett volna. Talán még arra is vállalkozik, hogy megfogja a kezét. De így hármasban esélye sem volt rá. Így inkább csak révedezve figyelte a tigrist.

Végül bevallotta magának. Elfogadta a dolgot. Ő tényleg szerelmes lett. Szerelmes... és éppen őt... ezt a fiút választotta. Azt, aki jelenleg félelemmel tekint rá. Mégsem képes lemondani róla. Jelenleg már nem is tudna, hiszen ha nem veszi rá a tigrist, hogy viszonozza az érzéseit, akkor lehet, egy hónapon belül belehal a betegségbe. Nem tagadhat, és nem várhat tovább a csodára. Ha nem lép, akkor kifut az idejéből. Ezt tudta, felfogta. Valahogy muszáj lépnie és az érzéseit a fiú tudtára hoznia. Tudta, hogy ez nem maradhat így tovább. Mégsem tett semmit, csak nézte a tigrisfiút és elképzelte milyen lenne, ha másképp alakultak volna a dolgok.

Megint láthatta most mosolyogni, kellemes érzetet keltett benne. Sokszor képzelte el így. Főleg vagy néha tisztes távolságban a nyomába eredt és olyankor látta is felfelé görbülő ajkakkal. Szerette volna, ha rá néz úgy, mint most a kötésesre és nem félne tőle. Erre vágyott

És bár olyan közel volt most hozzá annyira távolinak tűnt. Már igazából, nem is hallotta miről beszélgetnek amazok ketten. Csak a fejében dübörgő gondolatokat értette, ahogy mind azt kiabálja:

- „Menj oda hozzá és mondd meg neki!!"

Az utolsó lökést az adta neki hogy a kötéses szokásához híven megint összekócolta a fiatal fehér haját. Ezt viszont már nem tűrhette a harmadik fél. Pillanaton belül eltaszította régi mentorát és át is ölelte a fiatalabb derekát.

- Ne érj hozzá!!

- Akutagawa?

- Atsushi az enyém! Az- az enyém!! A-az e-nyém...

Rátört a köhögés, hiszen a féltékenység sosem jó irányba mozdítja el ezt a betegséget. Nem kapott levegőt, előre görnyedve esett a térdére levegő után kapkodva és küzdött hátha elmúlik az inger. Nem akart éppen előttük így lebukni. Ahogy egyre jobban szorította a tüdeje úgy kapaszkodott Atsushi ingébe is az egyik kezével, míg a másikkal a száját próbálta csukva tartani.

A fiú, amikor a másik összerogyott azonnal letérdelt vele a talajra. Sőt reflexszerűen elkapta a másikat, hogy ne érjen olyan hirtelen a földre. Értetlenül és aggódva figyelte, hogy a másik szenvedett. Látta már máskor is köhögni. Sőt egyszer azt is látta, hogy vér is jött föl vele. Akkor sem tudod mit kezdeni és most is képtelen volt megszólalni. Csak fogta a másikat és pörgette a lehetőséget az agyában, hogy hogyan segíthetne rajta. De a gondolatai visszatértek ahhoz az egy mondatot, ahogy azt mondja:

- „Atsushi az enyém!"

Ez volt az, ami miatt annyira lesokkolódott, hogy most korábbiaknál is kevesebb dologra volt képes koncentrálni

Akutagawa nem bírta tovább visszatartani. Tudta, hogy rá fognak jönni milyen baja van de nem volt képes tovább tartani. Megkönnyezte azt az egész világot, ami végül a tenyerébe köpött ki. Viszont miután végre feljött megint kapott levegőt. Nehezen, zihálva, reszketve kapaszkodott tovább a fiúba.

- Akutagawa?

Atsushi meglátta reszkető maffiózó kezében a nedves virágot. Azonnal leesett neki hogy mi történik. És most hogy végre kapott egy kicsit levegőt a másik neki is könnyebben mentek a mozdulatai. Aku-t az oldalára fordította és leültette a földre, hogy a maffiózó kicsit ki tudjon egyenesedni, és akkor könnyebben vehessen levegőt. Ez tényleg segített a fiúnak, de túlságosan kimerült a fájdalomtól más mozdulatot nem is tudott volna megtenni. A fejét a fiatal mellkasának döntötte felnézett rá, de túlságosan szégyellte, hogy így kell neki látnia így inkább összeszorította a szemeit. Az aggódó a zakatoló szív hangja megnyugtatta és ellazította.

Aku nem gondolta, hogy valaha is lehet ennyire közel a tigrishez. Ahogy a fiatal fiú támaszt adott neki érezte mennyire figyel rá. Egyedül őrá. És aggódik, éret. Enyhített a mellkasának szorítása attól, hogy Atsushi így vigyázott rá. Szinte átölelte őt. Felnézett rá és hiába látta a félelmet a szemeiben érezte most nem tőle fél. Nem attól retteg a fiatal, hogy ott van a közelében, hanem mert aggódik érte. Hallgatta hogyan kalapál a szíve. Annyi ereje még volt, hogy jobban oda bújjon a mellkasához majd kicsit mosolyogva elaludt.

- Atsushi... - suttogta még egyszer mielőtt teljesen elnyomta volna az álom.

- Akutagawa? Oi? Akutagawa? Nee... válaszolj! Akutagawa!!! - Atsushi kezdett pánikolni amiért nem reagált semmire sem a fekete, nagyon megrémült, hogy mi van, ha nem ébred fel.

- Csak elaludt... - lépett közelebb a kötéses is.

Ő is látta azt a vörös virágot, amikor a kezébe pottyant. Viszont őt is annyira lesokkolták az események, mint a beosztottját. Képtelen volt megmozdulni mikor összerogyott a fekete. Csak meredten nézte azon a ponton ahová eltaszította őt. Még ő sem látott olyan embert, akinek ilyen betegsége van. Viszont most már hogy úgy látszott nincsenek fájdalmai közelebb merészkedett hozzá. Leguggolt melléjük úgy tűnt a fiatal maffiózónak még láza is van. Izzadt volt a homloka. Kisimította onnan egy nedves tincset, ami a homlokára tapadt. Érezte mennyire forró a bőre. Nagyon nincs jó állapotban.

- Dazai san valamit tennünk kell! - óvatosan fogta kezébe a másik által említett vörös virágot - Ez-

Hallott már erről a betegségről, olvasott is róla még régen, de nagyon meglepte, hogy a legfőbb ellenségének pont ilyen súlyos baja van, és hogy pont ott az ő karjaiban nyugszik most ennyire békésen.

- Hanahaki... - fejezte be a magasabb a fiú félbeszakadt mondatát

- Valamit tennünk kell! - aggódott még jobban egyszerűen nem bírta elfogadni azt, hogy az, aki szerinte ennyire erős pont ilyen alattomos betegségben szenvedjen. - Meg fog halni, ha nem találjuk meg azt aki-

- Beléd szerelmes... - hangzott egy új személy hangja nem messze tőlük

- Chuuya? - néztek felé mind a ketten

A kalapos magabiztos, de ugyanakkor lassú léptekkel közelítette meg a hármast. Azt hallotta meg az iroda felé menet, hogy Atsushi kiabálja Aku nevét. Tudta, hogy baj van. Ezért sietett hozzájuk. De mikor feltűntek a távolban megnyugodott. Hiszen Ryuu most sokkal békésebben aludt, mint máskor. Hiszen Atsushi kajai között volt. Örült a fiúnak. De rossz érése támadt. Nem így kellett volna történnie a találkozójuknak. Nagyon szomorú el csönget volt a tekintete, ahogy végigmérte mentorálltját, ahogy ő is leguggolt hozzájuk. Nagyot sóhajtott, majd a tigris szemébe nézett, aki még mindig visszafojtott lélegzettel várta, hogy magyarázza, meg amit az imént mondott. Félt hallucinálta.

- Akutagawa beléd szerelmes Atsushi...

- Ho-hogy mi?

- Téged szeret... Azért küldtem hozzátok, hogy egy kicsit vissza fogjuk... Nem mondta?

- Nem... ő... nem mondott ilyet... - nézett a feketére, aki még mindig mosolygott, ahogy hozzá bújt, kicsit még jobban is szorította az ájult fiút.

- Sejtettem túl makacs ahhoz, hogy be ismerje... Atsushi... maradj mellette! Kérlek! Ez az egyetlen módja, hogy most vissza fogjuk egy kicsit! Ugye megteszed érte?

- Igen! Persze ez csak természetes!

- Köszönöm...

- Chuuya... - nem tudott többet mondani neki Dazai szeretett volna kérdezni, vagy valahogy segíteni, de látta, hogy most nem tehet semmit.

- Rosszabbodott az állapota... - vette kezébe a virágot a vörös - Reggel mikor megtaláltam csak szirmokat köhögött fel. Most meg egy egész virág... Történt valami?

Nézett a másik kettőre. Dazai fel sem fogta igazából, hogy mi történt, és hogy mi indíthatta ezt el. Atsushi is végiggondolta mi történt amióta összetalálkoztak vele. Majd megvilágosodott egy pillanat múlva

- Dazai san összeborzolta a hajamat... Akkor kezdett furcsán viselkedni, ellökte tőlem Dazai sant... és aztán jött rá ez a roham...

- Féltékenységi roham... - jött rá Chuuya is - Ez nem jó az én mindig előrébb viszi a bajt...

- Chuuya... Mond... Csak azért küldted hozzánk, mert Atsushi kun vissza tudja fogni?

- Nemcsak ezért... hanem mert talán a doktornőtök tud vele valamit kezdeni... Egyelőre az is segítség, ha meglátjuk mennyire előrehaladott az állapota.

- Akkor mihamarabb vigyük hozzá! - emelte fel menyasszony pózba az eszméletlen fiút jobban magához ölelte remélve az is segít, hogy érzi, mennyire közel van hozzá.

És igazából tényleg segített, mivel Ryuu érezte, hogy még mindig ő öleli, mikor felemelte akkor olyan halkan motyogta a fiú nevét, hogy azt csak a tigris hallotta meg.

- Atsushi? - nézzetek kicsit furcsán az idősebbek

- Nem fogok ölbe tett kézzel várni, hogyha én tehetek valamit, amivel megmenthetem akkor mindenképpen meg fogom találni!

Ezzel elindult az iroda irányába. De végig a fejében hallotta még az elájulása előtt, ahogy suttogja „Atsushi" sosem szólítottam így. mindig csak Jinko-zta vagy más alantasabb jelzővel illette. Sosem szólította a nevén... Erre most pár perc alatt többedjére is megtette. Mi üthetett bele? Tényleg ennyire szereti őt? Hülye kérdés, hiszen beteg. Tényleg szerelmes. És éppen belé... Ahogy haladtak egyre rosszabb érzése támadt és ez ki ült az arcára is.

- Atsushi jól vagy? - vette észre a savanyú ábrázatát...

- Az én hibám... - felelt röviden a vörös kérdésére

De hiába érte hirtelen a válasza, nem kérdezhetett vissza, mert már odaértek az irodába. Elmondták odabent a többieknek a történteket és Chuuya mélyen meghajolva kérte a segítségüket. Yosano san azonnal igent mondott nem is kellett volna könyörögnie. Viszont amíg elvégezte a vizsgálatokat nem lehettek bent vele a többiek.

Atsushi fel alá járkált az orvosi szoba előtt, majd mivel mert látta, hogy idegesíti a többieket felment a tetőre kiszellőztetni a fejét. Chuuya követte őt és mikor kilépett a tetőre a tigris éppen a fejét verte a falba a fiú odalépett hozzá. A vállára tette a kezét hogy hagyja abba. Atsushi az idősebb felé és látta, hogy kérdezni fog.

- Hogy értetted azt, hogy a te hibád?

- Mert ez az egész miattam történt! Észre kellett volna vennem, hogy megváltozott!

- Atsushi?

- Régen, ha találkoztunk mindig rám támadt. Harcoltunk... de mostanában nem. Csak rám morgott, hogy ne legyek az útjában. Aztán meg már semmit csak néz, mintha várna valamire. Mintha... többet járt volna erre, mint hogyha...

- Látni akar téged...

- Igen tudom... most már... bárcsak időben észrevettem volna! Akkor talán-

- Nem tettél volna semmit... Ma reggelig én sem tudtam... Nem mondta volna el. Ha nem látom meg, lehet, túl későn jövünk rá. Nem a te hibád Atsushi, egyébként is még meg menthetjük.

- De hogyan? Mit tehetek?

- Először is nyugodj meg! Most tiszta fejjel kell gondolkodnod és nem szabad elhamarkodott semmit!

- Igazad van Chuuya san... Nem jó az senkinek és nem segít, ha valamit összetörök...

- Naugye? ... menjünk vissza... most már biztosan végeztek.

- Igen...

Amikor Yosano sensei beengedte őket Akutagawa az egyik betegágyon feküdt még mindig aludt. Látszódott rajta hogy most sincsen jól. Atsushi egyből odaült az ágyára és megfogta a kezét is valahogy érezte ez is lassan lassítja a virágok terjedését. És amint megérintette kisimult a szürke szemű homloka. Megnyugodott attól, hogy a fiatal újra mellette volt.

- Mik a fejlemények - kérdezett Dazai.

- Van egy jó és két rossz hírem, és a rosszakkal fogom kezdeni. Az első hogy veszélyesen előre van haladva ez a nyavalyás. Ha még egy kicsit később derült volna ki, akkor talán már a műtét sem mentette volna meg.

- Miféle műtét? - nézett fel Atsushi aki eddig nem vettem el szemeit a fekete hajúról.

- Van egy műtéti megoldása ennek a betegségnek - válaszolt Chuuya először.

- És ez a másik rossz hír - vágott a szavába Yosano mert ő akart előadást tartani - A Hanahaki-ban szenvedőket, műtéti úton meg lehet gyógyítani, de ezzel, elveszítik az érzéseiket is...

- Micsoda? - aggódott egyre jobban a tigrisfiú.

- Ha kiveszem, akkor már nem fogja ezt érezni... Nem lesz szerelmes... Sőt lehet semmit sem fog megmaradni az érzéseiből. Ezt a mellékhatást még az én áldottságommal sem lehet kikerülni... Sajnálom!

- És ezek mellett milyen jó hír van? - vakarta a tarkóját a kötéses.

- Az hogy még meg lehet menteni. Abban az esetben ha Atsushi viszonozza az érzéseit. Ha ez megtörténik, akkor el fog tűnni ez a kór. Akutagawa kunnak ez az egyetlen esélye az életben maradásra. Atsushi bele kell szeretned!

Minden szem a fiatalra szegeződött, hogy hogyan fog dönteni. Hiszen ez azért nem olyan egyszerű, mint így kimondva. A két fiatalt, eddig mindig ellenségnek tartották. Nem lehet egyik pillanatról a másikra beleszeretni valakibe, ráadásul azért mert kötelező. Nem egyszerű feladat... és a döntés most a tigris kezében van. Mit fog tenni? Megmenti az ellenségét, aki szerelmes belé? Vagy engedi a műtétet és minden érzését elengedi? Mit tegyen most? Atsushi megszorította az eszméletlen maffiózó kezét.

- Szeretnék egy kicsit egyedül lenni... vele...

Felelte és a többiek némán magára hagyták a szobában Akutagawa-val együtt.

- Mi legyen most? - kezdett el magában beszélni, de minthogyha a másiktól várnám a választ - Akutagawa... miért nem mondtad el? Oké hülye kérdés én sem mondtam volna el a helyedben... Sőt a saját helyemben sem... Szeretsz engem? Mégis mióta? meg hogyan? Miért? ... Akutagawa... Mi legyen most? Ébredj fel... Válaszolj nekem! Mit kellene most tennem?

A nagy csendben az ösztöneire hagyatkozott. Kicsit arrébb tolta az ágyon fekvőt és bemászott mellé a takaró alá. Hátulról átölelte őt. Mindenképpen meg akarta menteni. Maga se tudta miért? De remélte, hogy ha kicsit így békében egymás mellett vannak, talán megvilágosodik és talál választ. A homlokát a fekete tincsek közé hajtotta és lassan ő is elaludt.

Chuuya úgy egy óra múlva merészkedett vissza a terembe. Mosolyogva figyelte, ahogy a fiatalok alszanak. Érezte és látszott is hogy Atsushi meg fogja menteni. Hiszen oda bújt mellé. Nem akarja elveszíteni. Az ágy másik Aku felöli oldalára odavitt egy széket arról figyelte tovább az alvó párost. Akutagawa hamarosan kinyitotta a szemét.

- Chuuya san? - pillantotta meg a mentorát.

- Hogy érzed magad? - hajolt közelebb, nem beszélt hangosan nem akarta felébreszteni a tigrist a másik oldalon.

- Hol van Atsushi? - a kérdés mosolyt csalt a maffiózó arcára. Egyből őt keresi a magányos sárkány, Chuuya tudta végre elfogadta a tényt, hogy szereti a fiút.

- Hát nem vetted észre? Mögötted van.

Akutagawa akkor érezte meg, hogy Atsushi átöleli, és teljesen hozzásimul, odabújik a nyakához. Egyszerre kapaszkodik bele és szorítja magához. Ryuu szívverése az egekbe ugrott. Egy darabig megmozdulni, sem mert sőt pislogni sem. Utána visszanézett a kalaposra, de megszólalni nem tudott, csak tátogott. De Chuuya így is értette, hogy azt szeretné megtudni mi történ?

- Amióta össze estél szinte egy pillanatra sem hagyott magadra. Nagyon aggódik miattad. Lehet, hogy mégsem után annyira, mint amennyire te hiszed. Beszélj vele. Ő meg akar menteni téged. Maga mondta nekem! Ideje, hogy te is higgy ebben! Van, esélyed nála hidd el! Csak mondd, el neki mit érzel iránta! Ennél rosszabb helyzetbe nem kerülhetsz.

Lassan bólintott tudta, hogy meg kell tennie ezért már javában el volt pirulva. Chuuya mosolygott majd kiment a gyengélkedőről. Újra együtt hagyta a fiatalokat. Akutagawa lassan átfordult a tigris ölelésében, odabújt a mellkasához hallgatta még egy kicsit a zakatoló szívverését.

- „Aggódik, értem... tényleg nem utál..." - mosolygott egy kicsit a fiú, míg magában elfogadta, amiket a kalapos mondott.

Ami ritka volt tőle mégis mostanában képes volt rá, ha éppen nem fájdalommal küzdött. A tigris miatt olyan dolgokra is képes volt, amikre régebben nem. Felnézett rá, ahogy olyan nyugodtan tud aludni mellette egyáltalán nem fél tőle végre így is láthatta. Simogatta kicsit az arcát a fiúnak és csak kicsúszott egy kérdés a száján.

- Hogy tudtam így beléd szeretni Atsushi?

- Azt én honnan tudjam?

- É-ébren vagy?

- Igen... - nyitotta színes szemeit a fiatal - Végre beismerted... - mosolygott

Akutagawa legszívesebben kirohant volna a világból, hiszen vallomást tett. Atsushi hallotta! Tudja, hogy szereti és mosolyog rá! Nem utálja! Ez nem valóság! Így érezte abban a pillanatban, és hogyha nem fogta volna Atsushi olyan nagyon lehet, letolat az ágyról. De hamarabb visszarántotta magához a fiatal.

- Akutagawa nyugodj meg! Ha így viselkedsz, azaz erősíted a betegséget, ezt pedig nem engedem!

- A-Atsushi?

- Nem foglak elveszíteni!

Amíg a másik ledöbbent, nyomott egy apró csókot az ajkaira. Majd mélyen a szemébe nézett, hogy tényleg elhiggye, mit akar neki mondani.

- Nem hagyom, hogy meghalj! Akutagawa, már rég nem az ellenségem megtekintettelek téged, hanem a riválisomnak! A személynek, aki miatt erősebb akartam lenni. És most is még erősebb akarok lenni! Azért, hogy meg tudjam mutatni képes, vagyok olyan legyőzhetetlen lenni, mint te! Akutagawa! Ne merészelj itthagyni!

Akutagawa majdnem elájult megint a sok ingertől és attól megcsókolta őt a másik. De tényleg megtette. És a szíve majdnem kiugrott a helyéről. És úgy bizsergett az ajka egy újabb érintésért. De ahelyett hogy visszacsókolta volna inkább átölelte a fiatalt. Odabújt a nyakához mintha el akarna bújni a világ elől hogy ne, lássák mennyire gyenge ebben a pillanatban. Atsushi viszonozta az ölelését amiből Aku bátorságot gyűjtött.

- Nem akarok meghalni! Atsushi, segíts rajtam!

- Megteszek, minden tőlem telhetőt. Ne add fel Aku... együtt kitalálunk valamit. De valami nagyon fontosat meg kell jegyezned.

- Mi az?

- Neked kell rá venned engem arra, hogy beléd szeressek!

- Atsushi?

- Ja és ajánlom, hogy fizesd vissza, hogy neked adtam az első csókomat!

- He? HEEEE?

- Jól hallottad az elsőt! És... a másodikat... - hajolt megint az ajkaira - harmadikat...

Nem számolta tovább csak várt, hogy Aku átvegye a vezetést. És ő meg is tette, amikor felocsúdott a kábulatból és rájött nem álmodik. Valóban megcsókolhatja a fiút és ő nem csak, hogy nem fog ellenkezni, de kifejezetten akarja, hogy tovább kényeztesse a párnáit. Mikor levegőért elváltak párszor még megemlítette hányadiknál járnak. Megunta. Ellökte magától egy pillanatra és az ágyékára ült szorította a vállait a fiatalabbnak miközben Rashomon-t a torkának szegezte.

- Aku-?

- Ne számold már!

- A-

- Megöllek!

- He?

- Me-megöllek ha bárki mást megcsókolsz rajtam kívül...

Úgy fogyott a lendület a hangjából, ahogy haladt a mondattal. És a végére nem is bírt ránézni a fiatalra. Csak a mellkasát nézte és érezte nagyon látványosan elpirult, amiért kimondta. De hiába fenyegette a tigris torkát az az éles pengévé vált démon, akkor is nevetett.

- Mi-mi olyan vicces?

- Az, hogy mennyire aranyos vagy így elpirulva.

- He?

Kapta vissza rá a szemét, de addigra Atsushi már fogta a nyakára kötött fehér selymet és lehúzta magához. Úgy suttogta az ajkaira.

- Ne hagyd, hogy más megcsókoljon rajtad kívül.

Addig élvezhették egymás társaságát míg Atsushi meg nem hallotta, hogy valaki közeledik hozzájuk a folyosón. De az, hogy ennyiszer érhettek ajkaik egymáshoz elég erőt adtak Aku-nak, hogy egy kicsit sem legyen légszomja. Az ágy két szélén ültek és megigazították a ruháikat, de még mielőtt nyílt volna az ajtó Atsushi még belecsókolt az idősebb nyakába. Így, mikor Dazai belépett azt a jelenetet láthatta, hogy Aku hót piros fejjel a nyakát szorítva figyeli a neki háttal ülő mosolygó tigrisfiút. Aki úgy kötötte be a cipőjét mintha semmi nem történt volna, amíg kettesben voltak.

(...)

A társaság örömmel látta, hogy van remény, mert Atsushinak feltett szándéka lett, hogy megmenti a riválisát. Méghozzá olyannyira, hogy már eldöntötte nem megy sehová a fekete hajú.

- Költözz hozzám! - kérte ott mindenki előtt, miközben elkapta a magasabb kezét.

- He?

- Úgy lenne a legjobb esélyed a gyógyulásra, hogy nálam laksz!

- A-Atsushi?

- Ez valóban jó ötlet! - helyeseltek többen is - Sőt az lenne a legjobb, ha egy hétig nem is távolodnál el a közeléből.

- Lebeszélem Mori-val, hogy az állapotod miatt ne kelljen munkába menned!

- Chuuya san?

- Atsushi kun mindent bele! - tapsolt a kötéses, aki már régebb óta tervezett a két fiúval. De úgy látszik, megoldják most már egyedül is. Nem kell a segítsége.

(...)

Így alakult, hogy a fiatal maffiózó kényszerből -?- odaköltözött az iroda kisújoncához. Bár már nem Atsushi a legújabb tagja a szervezetnek, de még mindig szokták így hívni. Egy ideje megint egyedül lakott. És igazából örült is a társaságnak. Nem zavarta, hogy Akutagawa lakik vele egy fedél alatt. Olyankor jött igazából rá, hogy nem csak úgy vannak egy lakásban, mikor rajtakapta a feketét, hogy mennyire bámulja. És ilyenkor Aku mindig belepirult abba, hogy Atsushi ránézett.

Ezekben a pillanatokban a tigrisbe mindig belenyilallt, hogy feladatuk van. Meg kell menteniük Aku életét. És ebben nagyon nagy szerepe van neki is. Lassan elfogadta, hogy hamarosan Akutagawa párja lesz. Belebizsergett a szíve, mikor ezt magában kimondta. Elfogadta, hogy bele fog szeretni. Nem feladatként tekintett erre, hanem egy lehetőségre, hogy összekösse a jövőjüket. De azalatt az egy hét alatt, amíg kötelező módon kellett együtt lenniük Aku nem tett lépéseket. Valahogyan rá kellett vennie. Mert neki kell elérnie, hogy Atsushi szerelmes legyen.

Egyik este Aku kinyitott egy szekrényt a nappaliban, amit eddig nem nyitott ki sosem a fiú amióta ott volt. Kiváncsi lett mit tarthat ott, amit nem akarja, hogy lásson, vagy ennyire nem használ.

- Neked van TV-d? - kiáltott ki a konyhába

- He? Megtaláltad? - kérdezett vissza fel sem nézve a konyhapultról, mert félt, hogy akkor elvágja az ujját.

- Azt hittem csóró vagy, honnét volt neked ilyenre pénzed?

- Legalább néha legyél velem kedves! - duzzogott miközben hallotta, hogy Aku átjött ebbe a szobába - Amúgy meg leesett egy teherautóról. Azt mondták ingyen bekötik, ha elviszem, csak ne maradjon a nyakukon. Nem nagyon használom, így nem kell sokat fizetnem érte. Meg igazából Kyouka chan nézte többet.

- Aham... Mi lesz a vacsora? - nézett át a fiú válla felett.

- Csinálok valamennyi Tempura-t meg vettem dobozos ráment.

- Amit te csinálsz az finomabb...

- He?

- Nem ismétlem meg... - suttogta, ahogy átölelte a fiú derekát és a vállára döntötte a homlokát.

- A-Akutagawa?

- „Olyan gyorsan ver a szíve... zavarba jött... aranyos... lehet, hogy tényleg kedvesebben kellene bánnom vele... ha... hogyha azt akarom, hogy szeressen..."

Ryuu egy darabig még ölelte a tigrist, amíg annak nem normalizálódott az összes életjele és képes nem lett arra, hogy folytassa a vacsora elkészítését. Mikor ez megtörtént magára hagyta és átment a nappaliba tévézni.

Vacsora előtt Aku beüzemelte a televíziót. És miután végeztek a kanapé két szélén ülve nézték az esti csatornákat. De nem volt éppen a legjobb választás Aku részéről, mert a horrorfilmekkel csak megijesztette a kis tigrist. Mikor ránézett látta, hogy egy párnát szorongat és reszket, annyira ráfeszült a filmre hogy azt sem vette észre, hogy Aku intett neki. Rashomon-nal a másik oldalról megérintette a fiú vállát, amitől ő kislányokat megszégyenítő sikítással ugrott közelebb a sárkányhoz. Szó szerint a nyakába kapaszkodva bújt oda a másikhoz, akit annyira meglepte a viselkedése, hogy átölelte a reszkető fiút.

- A-Ak-

- Gomenne! Nem akartalak ennyire megijeszteni. Kikapcsolom jó?

- Uhum! - bújt el a mellkasához a tigris. nagyon utálta, ha megijesztették, de annak örült, hogy Aku nem kinevette, hanem vigasztalja, amiért ilyen nyuszi. Jól esett neki hogy simogatta a hátát, és hogy magához ölelte.

Ahogy reszketett ott a karjai között Aku megbánta, hogy megtalálta a televíziót. De az hogy most védelmet és biztos helyet nyújthatott választottjának kellemes érzéssel töltötte el. Atsushi már nem tekint rá ellenségként. Engedi, hogy olyan közel legyen hozzá, amennyire csak akar. Aznap este a karjai között nyomta el a fiatalt az álom. Aku átvitte a hálószobába és amióta együtt laknak első alkalommal töltötte az ágyában az éjjelt. Méghozzá úgy, hogy a tigris odabújt hozzá.

Sőt arra is rájött, hogy szereti, ha a füle és az álla közötti részen vakargatják. Mint egy valódi macska. Aku aznap olyan dologra jött rá, amit senki sem tudott Atsushi-ról. Még azok, sem akik közel állnak hozzá. Mégpedig azt, hogy ha elég ideig simogatják, dorombol.

(...)

Teltek a napok és lassan egészen egymáshoz szoktak. A hangulat mindig adott volt. Ugyanis Atsushi rászokott valamire. Bár Aku dolgozni járt minden este mikor hazatért és levette a cipőit addigra odaért hozzá a fiatal és egy: Üdv itthon! Köszöntés mellett szájon csókolta a hazatérőt. Aku első héten konkrétan annyira lefagyott ezektől, hogy addig megmozdulni sem tudott, míg a tigris bentebb nem húzta és vacsorát nem tett elé.

Viszont egy idő után képes volt feldolgozni ezt a cselekedetét. Már szinte várta a hazatérést hogy megint ajkain érezhesse a fiút. Képes volt viszonozni is a csókot mikor fogadta őt. Nem tudta biztosan hogy mikor éri el majd a célt, de egyre többet kedveskedett Atsushinak. Már együtt is aludtak. A tigris miden este hozzá bújt és dorombolva szundított mellette, vagy a mellkasán feküdve.

Egyik nap azonban mikor hazatért az üdvözlő csók után nem engedte el a fiú kezét. Csak fogta a tenyerében és nézegette. Majd a szemét figyelte tovább. Kezét az arcára simította. És mosolygott, ahogy látta Atsushi megint elpirult az érintésétől.

- Aku?

- Szeretlek...

- Hoe?

Meglepte a hirtelen vallomás, mert amióta a gyengélkedőn vallomást tett nem mondta ki. Most viszont valahogy kivágyott belőle ez a szó. Közelebb lépett a fiúhoz és egy szenvedélyes csókkal jutalmazta meg, amiért életben tartja őt. Atsushinak elgyengült a lába az intenzív élménytől, de mielőtt összecsuklott volna Aku felemelte. Átölelte, ahogy a hálószobájuk felé vitte.

- A-Aku??? Mit művelsz?

- Szeretni akarlak... Most!

- HEEE?

Nem tudott ellenkezni a fekete alatt. Az után hogy Aku azt súgta a fülébe az első csókja után a szüzességét is el akarja venni képtelen volt ellökni. Túlságosan dominálta őt a sárkány. Végül élvezte, ahogy elmerült benne. Hiába mondta az elején hogy ne. A teste reagált a sárkányra és ő is olyan kemény lett, mint a lakótársa. Bár felkészült lélekben arra, hogy Akutagawa párja lesz. A gondolatai ezt a témát valahogy mindig elkerülték. De akkor mikor megérezte magában a maffiózót tudta, hogy innentől már az övé lett.

Aku nehezen fogta vissza magát, mert ki volt éhezve a fiatalra, de mégis gyengéd volt vele. Nem akarta, hogy fájjon neki. Azt akarta, hogy élvezze azt, amit tesz vele. Hogy akarja, hogy szeresse még több alkalommal. És Atsushi élvezte. Karmolta a másik hátát mikor lökött rajta és nyögte a nevét mikor lassított kérlelte, hogy még. És Ryuu kielégítette a tigris és a saját vágyait is.

Forró meztelen ziháló mellkasán pihent és hallgatta hogyan dübörög a fiatal szíve a füle alatt. A magáévá tette. Atsushi már egyedül az övé. Senki másé nem lehet. Elégedett volt a teljesítményével. Már lassan elaludt mikor Atsushi megtörte a csendet.

- Szeretlek...

- He?

Kapta fel a fejét a szóra és emelkedett a fiú fölé. Atsushi olyan piros volt, mint mikor szeretkeztek. Kezeit a szeme elé tette, hogy elbújjon a sárkány elől. De kimondta így tudta vissza fog kérdezni.

- Atsushi? Te-

- Szeretlek!

- Atsushi...

Közelebb hajolt és csókolgatni kezdte a tigris kacsóit egészen addig, amíg nem lett hajlandó ránézni. Ahogy lassan elhúzta a mancsait a feketehajú megcsókolta. Hosszan és lágyan. Utána nézett megint a szemébe.

- Szeretlek Atsushi... Te is szeretsz engem?

- Igen... most már biztosan szeretlek...

- Atsushi... ugye csak az enyém vagy?

- Igen...

- És nem fogsz elhagyni sem? Velem maradsz mindig? Örökre az enyém leszel ugye?

- Igen...

- Arigatou...

Csókolta meg ismét. Atsushi remegve viszonozta tetteit. Már egy hete érezte azt, hogy valószínűleg beleszeretett a sárkányba, de nem volt képes kimondani. Talán ezt érezte meg Aku is mikor aznap este hazatért hozzá. miközben mozgott benne akkor döbbent rá Atsushi hogy igaz az elképzelése. Azért élvezi annyira, hogy magában tudhatja a maffiózót, mert már szerelmes belé.

Aku miután elengedte az ajkait a fiú mellé feküdt és átölelte, amíg a fiatal a mellkasához bújt.

- Atsushi...

- Igen?

- Mond megint!

- Előbb te!

- Szeretlek!

- Én is szeretlek téged...

( ^ a fejezet ezen fenti kép alapján született ^ )

Boldog születésnapot Akutagawa Ryunosuke!!! ♥♥♥♥