Egy héttel az után hogy Akutagawa szerelme tulajdonképpen célt ért Atsushi szakadó hóesésben kapkodta a lábait hazafelé. Későre járt már a kollégái aznap elcsalták iszogatni. És bár ő csak egy pár doboz sört borított le attól még nem rúgott be. Viszont eltelt vele a délután. Már lassan este 10 óra volt mire végre képes volt kiszabadulni kollégái karmai közül.

Nagyon fáradtan érkezett a társasházhoz és már annak is örült hogy az épületben meleg volt és lift. Nagyon átfagytak az ujjai miközben hazafelé sietett. Főleg hogy egy ismeretlen egyén miatt aki hirtelen lépet ki elé egy kisebb utcáról majdnem elesett. Éppen csak képes volt megtartani magát és vissza sem nézve szaladt hazáig. Mire az ajtóhoz ért úgy érezte azonnal el fog aludni mert még a zárat sem találta el elsőre a kulccsal. De tudta hogy reggel semmi kedve nem lesz hamarabb felkelni hogy még letusoljon munkába menet előtt. Így miután bejutott a lakásba elbotorkált a sötétben a fürdőig. 

Kivakarta magát az este szennyéből. Tisztán illatozva bújt a takarója alá. Majd átölelte az ott összekuporodott testet hátulról. Az amint megérezte a jövevény érkezését ébredezni nyöszögni és nyújtózni kezdett. Teljesen hozzásimult az idősebbhez és hagyta hogy az átkarolja és magához ölelje őt.

- Hmm... Atsushi...

- Szia...

- Késtél...

- Gomen... tudod milyenek a többiek. Ha kitalálják hogy most menjünk el inni akkor nem tudok elszökni. Mert nem mondhatom hogy hozzád jövök... Sajnálom Ryuu... ne haragudj rám.

- A lényeg hogy hazajöttél...

- Igen... hazajöttem... itt vagyok... veled...

Aku lassan átfordult a sensei ölelésében és amint elérte az ajkaira tapadt. Hiányzott neki és ezt ki is akarta neki mutatni. Atsushi fogadta és viszonozta a csókot. Neki is jól esett a forró ajkakkal való találkozás. Hiába volt a meleg zuhany a lelkét és szívét csak Ryuu tudta felmelegíteni.

- Hiányoztál.... - döntötte a hátára az idősebbet.

- Te is nekem... - nyúlt fel és simogatta a fiatal arcát gyengéden.

- Annyira nehéz kibírnom a suliban hogy nem csókolhatlak meg...

- Tudom... látom rajtad... de ne feledd mit ígértél nekem.

- Hogy nem tudja meg senki hogy a kedvesemmé tettelek

- Igen... pontosan ezt...

Atsushi belepirult a kifejezésbe. Mert még nem szokta meg hogy Ryuu így szólítja. Néha dobta csak bele a beszélgetéseikbe és csak otthon. Legtöbbször olyankor ha éppen sündörgött körülötte vagy ha az ágyban Atsushi felett helyezkedett el.

- Zavarba hoztalak Atsushi sensei...

- Ah.... Ryuu... ne kínozz kérlek...

- Ugyan... - hajolt a füléhez, hogy bele tudjon suttogni - Tudom hogy szereted ha ilyen vagyok...

Megharapta kicsit a fülét majd egy apró csókot is lehelt rá. Ezután áttért a fehér hajú nyakára és állára. Csókokkal borította el miközben nekinyomta az ágyékát is választottjához. Aki felnyögött az ingerektől. Ryuu nagyon megtalálta a szerepét. Nem színészkedett. Érezte hogy ő ilyen az ágyban. Főleg ha Atsushi van alatta. 

- Ah... Ryuu... mit művelsz velem?

- Amit szeretsz... tudom hogy itt szereted... és így szereted...

- Ah... ih-igazad van... de mintha megegyeztünk volna-

- Nem teszek olyat amíg nem engeded meg. - szakította félbe párja mondatát és sokatmondó mély hangon dorombolt tovább úgy ahogy Atsushit ki tudta készíteni - Csak megmutatom miről maradsz le minden nap mikor nem engeded hogy benned legyek...

- Ah! - az ifjú sensei-nek a gyengéje volt az mikor így beszélt hozzá. Nagyon élvezte de nehezen tudta visszafogni magát hogy ne kérlelje a folytatást.

- Tudom hogy te is akarod már.... Csak azt nem miért kínzod saját magad.... mikor tudod jól hogy én nem hagynálak el a világ minden kincséért sem... Nekem egyedül te kellesz Nakajima Atsushi...

Ahogy dorombolta az idősebb fülébe érezte már lent is szűk neki az aljsója. Atsushi a saját tagjánál tapasztalta hogy mennyire lüktet már a fentről olyan éhes szemekkel őt figyelő fiatal. Szinte minden nap ide lyukadtak ki. És Ryuu vágya hogy megkaparintsa Atsushi testét egyre erősebb lett. Míg Atsushi ellenállása egyre gyengült. Nem tagadhatta.... akarja magában érezni a feketét. 

Lerántotta magához hogy inkább csókolózzanak. Mert amíg erre figyel nem érzi kínzásnak a saját döntését miszerint a születésnapján adja oda magát a fiatalnak. Addig még volt egy egész hét. És belesajdult a teste hogy meg ennyit kell várniuk. Már bánta hogy így egyeztek meg. De nem akarta visszavonni. 

Sikerült a csókolózással kifárasztania annyira hogy a mellkasára feküdve lassan visszaaludjon. Hosszú napja volt a fiatalnak nem csoda hogy most nem várta virrasztással az idősebb hazatértét. Akinek még ideje sem volt üzenetet írnia neki hogy késik aznap. Ő is teljesen hulla volt már. Nem is bírt volna annyira felébredni hogy szeretkezzenek. És most ott szuszogott rajta a szerelmes fiú és szorosan átkarolta az ifjú sensei testét. Aki simogatta a hátát. Nem akart elaludni. Minden nap mikor az iskolában összetalálkoznak annyira szeretné őt megölelni. Látják egymáson hogy a folyamatos visszafogottság miatt a hazatérés pillanatában szabadulnak el az érzéseik és vágyaik. Most hogy Ryuu-nak van rá módja mert itthon vannak már ki akarta használni hogy bármit megtehet vele.

- Atsushi... - jött vissza ismét az álomvilágból mert a valóság jobb és szebb volt.

- Igen Ryuu? 

- Szeretlek...

- Tudom... tudom...

- Olyan jó lenne ha te is mondanád... - könyökölt fel mellette és nézett a szemébe. 

- Érd el hogy mondjam... - játszott a fehér végű fekete tincsekkel. 

- Lefogadom ha végre magamévá tehetnélek akkor mondanád... - csókolta meg röviden az idősebbet.

- Megint itt tartunk? Türelmetlen.... telhetetlen...

- Lehet hogy az vagyok.... de várok... bármennyit képes vagyok várni rád.... Atsushi....

Apro puszikat nyomott a nyakára lassan és gyengéden. Atsushi hamar sóhajtozásba kezdett mert egy érzékeny zónája volt a nyaka. És ezt Ryuu nagyon hamar felfedezte. 

- Ryuu kérlek ne szívd ki a nyakam...

- Nem fogom. Még nem... de hidd el nagyon szeretnék rajtad nyomot hagyni... hogy lássa mindenki hogy foglalt vagy...

- Hagyhatsz rajtam. Csak takarja az ingem... kérlek...

- Az a baj Atsushi... hogy ha kibontalak most a pólódból akkor biztosan elmerülök benned... ezt pedig még nem engedted meg nekem...

- Ryuu... Ennyire vágyol rám?

- Igen... mindent megtennék hogy élvezd... és hidd el amint megkaplak ezernyi jelet hagyok majd rajtad...

- Tudom... éreztem hogy így teszel majd. 

- De....

- Igen?

- Ha ez megtörténik biztosítalak te is meg fogsz jelölni engem.

- H-hogy érted? - nyelt nagyot a fehér mert megint olyan hangsúlyt használt a fiatal amibe beleremegett. 

Tudta hogy más szándékai vannak. És belegondolni sem mert hogy mire akarja rávenni. Mégis az Uke léte erősebb és kíváncsibb volt a józan eszénél. Ismerte hogy Akutagawa hogyan szokott beszélni mikor mocskos szándékai és fantáziája vezérli és irányítják a kezeit hogy kínozza szerelmét. Nem tudott ellene tiltakozni mert túlzottan is élvezi ezt Atsushi. Szereti mikor ilyen vele és ezt Ryuu nagyon jól tudta.

- Gondoskodom róla hogy a hátamba karmold a jeleidet. 

Ezzel lökött egyet a fehérhajún, hiszen még mindig a lábai között feküdt. Atsushi felnyögött. És automatikusan kapaszkodni kezdett Ryuu lapockáiba. Mikor ezt megérezte a fekete folytatta az ágyékuk és férfiasságuk egymáshoz dörzsölését. És érezte hogyan karmolná már most is a fehér a bőrét ha nem lenne rajta póló.

- Látod sensei... én mondtam. Így és még ennél jobban is fogsz karmolni majd azon az éjszakán. De nem csak itt a hátamat. 

- Ah! Ryuu... kérlek... - próbált tiltakozni de megint felülkerekedtek rajta az ingerek túl jól csinálja ezt a fiatal. Csak tudná honnan tanult ilyen viselkedést, mikor ő az első férfi akivel együtt van.

- A csípőmet is fogod majd hogy még mélyebbre merüljek beléd...

- Ah! - vetette hátra a fejét a sensei nem bírta tovább.

- Tudom hogy imádod ha így beszélek hozzád... azt is imádni fogod amit művelek majd veled...

- Ah! Ryuuh! N-neh kínozz!

- Nem kínozlak tovább Atsushi drágám... most már segítek rajtad...

Megcsókolta kedvesét de nem hagyta abba addig folytatta míg Atsushi el nem élvezett. Nem először tette ezt vele a fiatal. Így készítette fel arra ami egyre közeledett. Mialatt feltérképezte az összes erogén zónáját. Atsushi nem tudott védekezni. Amint megérezte Ryuu lüktető tagját szinte reflex-szerűen nyitotta széjjelebb a lábait. Aku ilyenkor mindig elégedett mosollyal az ajkain csókolta meg az idősebbet. 

Hiába friss még a kapcsolatuk. Atsushi akkor is egy uke. Mondhat bárki bármit az ifjú sensei szereti ha valaki felette van. Azt pedig előre látta Ryuu hogy kifejezetten élvezni fogja mikor majd nem csak felette de benne is lesz. Csak a napot várták mind a ketten mikor végre ez beteljesül.

Atsushi miután párja galád módon rávette az elsülésre összébb gömbölyödött. Úgy tett mint aki megsértődött hiába élvezte annyira hogy Aku dominál felette. A fekete átkarolta kedvesét és a mellkasához húzta. Atsushi bújt mint egy cica. Szeretett Aku-ba kapaszkodni éjjelente. Szerette érezni hogy átöleli és hogy szereti vigyáz rá. Egyáltalán nem úgy tűnt mintha ő lenne az idősebb. Nem. Pont ellenkezőleg....

Másnap együtt mentek iskolába. Általában így szokták csinálni. Mivel arról a környékről csak ők ketten járnak ebbe az intézménybe így tényleg mehettek reggelente egymás oldalán. Úgy tűnt mintha csak út közben találkoztak volna. Csupán hazafelé mentek külön. Mert Aku rendszerint hamarabb végzett a teendőivel mint a sensei. 

Így volt ez ma is. Atsushi még dolgozatokat javított és felügyelte a következő program gyakorlatait. Mikor valaki elkezdte figyelni őt. Érezte magán az idegen tekintetet és azt is hallotta hogy közeledik felé. 

Shibusawa volt az akit ma mutattak be a tanáriban. Az esemény aminek az előkészületeiben Atsushi segédkezett egy több iskolát érintő sportverseny volt. Egy másik iskola diákjainak felügyelője volt ez a hosszú fehér hajú egyén. Tegnap este érkeztek és foglalták el a szálláshelyüket az egyhétig tartó redezvény sorozat előtt. 

- Oya Nakajima? - szólította meg mikor odaért hozzá - Nem is tudtam hogy te is szervező vagy.

- De igen. Attól hogy nem testnevelést tanítok a diákoknak még a szervezésnél besegítek a kollégáimnak. Szükséged van valamire Shibusawa san?

- Hát ha már így megkérdezted esetleg a telefonszámodra....

- Khm! - csúszott félre egy korty nyála mikor a kérdés eljutott az agyáig. Csak köhögés után tudott visszakérdezni - Hogy mi?

- Sajnálom félre nyeltél? Jól vagy?

- Igen azt hiszem. De várj! Mit kérttél tőlem?

- A számodat. Olyan kis helyes fiú vagy. Gondoltam-

- Nem! - vágott közbe.

- Mi?

- Nem! -ismételte meg a korábbi válaszát - Visszautasítom! Bármi nemű próbálkozása hiábavaló! ... Kolléga...

Ezzel otthagyta a magában pislogó egyént. Atsushi védekező mehanizmusai közé tartozott az is ha hirtelen elkezdte magázni az embereket. Mert az szóban is kifejezte azt hogy távolságot akar tartani tőlük. Nagyon megijedt abban a pillanatban mikor leesett neki hogy ez az új tanár flörtölni kezdett vele. És előre félt attól mit fog majd csinálni Aku ha megtudja hogy valaki megkörnyékezte őt. Remélte hogy csak poennak szánta és nem gondol többször ilyennel viccelni. De félt hogy ez nem lesz ilyen egyszerű neki.

Azon az éjjelen nem mondta meg a párjának ezt azonnal. Nem is tudta volna. Hiszen Aku már egyből az ajtóban letámadta mikor hazaért és kicsin múlt hogy akkor Atsushin fennmaradtak a ruhák. Most is a fiatal mellkasához bújva feküdt és próbalt ébren maradni. És a mai esemenyek miatt valamennyire sikerült is neki. 

Ideges volt, nagyon zavarta hogy valaki próbálkozik. Következő reggel ezért is ébredt fel hamarabb mert álmaiban rossz irányba folytatódtak a dolgok. Szenvedését a fiatal is észrevette így nem sokkal később ő is ébredezni kezdett.

- Atsushi... miért keltél fel? - motyogta ahogy kidörgölte a szeméből az álmosságot. 

- Sajnálom hogy miattam nem tudsz aludni... - fordult felé és simogatta a fiatal arcát és nyakát. 

Majd az egyik kulcscsontjára csúsztak ujjai. Előző éjjel kicsit megharapta ott a fiút de szerencsére már nem látszódott. Nem akarta lebuktatni magukat egy ilyen aprósággal. Bár tudta hogy ha komolyodik a dolog közöttük... azaz szeretkezni fognak akkor elkerülhetetlen a nyomok megjelenése. Hiszen szex nélkül is megharaptak már egymást. Mi lesz később hogyan rejtik majd el ezeket a vágyaikkal teli sebeket?

- Búj ide vissza. - húzta közelebb magához az idősebbet - Nem akarlak még elengedni.

- Ryuu... - kúszott vissza a fiatal karjai közé és adott puszit a harapása helyére. 

Teljesen hozzásimult a fiatal testéhez elveszve annak ölelésében. Szeretett ott lenni. Olyankor úgy érezte hogy elmenekülhetett a világ gondjai elől. És az egyetlen személlyel kellett csak foglalkoznia aki szerette őt. És akihez ő is jobban kötődött már mint első találkozásuk alkalmával hitte volna. 

- Igen?

- Ugye nem hagysz el. - bújt a védelmező karok közé és fúrta arcát a fiú mellkasába.

- Nem! Dehogy hagylak! Nem engedlek el Atsushi! Szeretlek és mindig veled akarok lenni!

- Arigatou... Ryuu.... - erre vágyott hogy ő ezt mondja neki. 

- Szívesen kedvesem... - temette arcát a fehér tincsek közé.

- Ba-baka!... - bújt el még jobban mert megint zavarba hozta őt a másik.

- Annyira édes vagy mikor így elpirulsz. - kuncogott elégedetten.

- N-ne csináld ezt Ryuu...

- Akkor mit csináljak?

- Vigyázz rám... - motyogta halkan azt amire most tényleg vágyott. 

- Hu? Atsushi?

- Vigyázz rám Ryuu... nem akarom hogy valaki más jöjjön...

- Nem jöhet más! Te csak az enyém vagy! - szorította jobban hogy biztonságot nyújtson Atsushinak.

- Igen... egyedül a tiéd...

- Atsushi....

- Csókolj meg... - emelte fel a fejét hogy rá nézhessen a másikra.

Megtette és lassú lágy érzelmes csókot váltott az idősebbel. Nagyon szerette és éreztetni akarta vele. Atsushi pedig élvezte Akutagawa szerelmének minden cseppjét.

- Ryuu...

- Igen?

- Mond megint...

- Szeretlek...

- Olyan jó ezt hallgatni...

- Atsushi... valami baj van? Olyan elgyötört a hangod.

- Ryuu mond... ha valaki engem megkörnyékezne... Akkor... Te... Mit tennél vele?

- Megölném...

- Ryuu!

- Jó azt talán nem... de megmondanám neki hogy takarodjon a közeledből különben... elbúcsúzhat az életétől!

- Édes vagy... - nevetett kicsit ami jól esett Ryuunak is mert mar kezdett aggódni hogy valami baj van amiről Atsushi nem szólt.

- Szereted a yandere srácokat?

- Nem csak téged....

- A-Atsushi? Te-te most

Nem hagyta befejezni a mondatát inkább betapasztotta a fiatal száját a sajátjával. Nem akarta hogy kimondja. Véletlenül mondta ezt. De igaz volt. Erősebb érzelmei voltak a fiatal iránt csak megijedt egy picit hogy ilyen hirtelen mondta ki.

El is feledtette valamennyire azt a kis nyelvbotlását. Bár Aku emlékezett rá csak tudta ha ennyire el akarta terelni a témát akkor jobb nem feszegetni a dolgot. De belül egész nap ujjongott hogy Atsushi elkezdett érezni valami komolyabbat iránta. Fülig ért a szája és már nagyon várta hogy hazatérjenek és megint ajkait érezze a sajátjaival.

Ez az öröme addig tartott míg egyik szünetben meg nem látta kedvesét a falnak döntve egy eddig ismeretlen tanár által.

- N-nakajima sensei? M-mi történik i-itt? - állt nem messzire tőlük

- A-Akutagawa?

Atsushi hangja is ijedt volt pont ezt nem akarta hogy Ryuu ezt lássa. De azért is félt mert annyira rá mozdult az idősebb kollégája. Menekülni akart volna éppen abban a pillanatban mikor meghallotta a kedvesét. És földbe gyökerezett a lába is. Nem tudott elfutni csak a szürke szempárt nézte és azt sugallta hogy ne higgye el amit lát. Ezt ő nem akarja! Ő Ryuu-t szereti! Oda akar futni hozzá. Fél ettől a másiktól. Segítségre van szüksége.

- Oya? Ő az egyik tanítványod? Aranyos... de te aranyosabb vagy Nakajima kun.

- Shibusawa nyomatékosan felszólítom hogy engedjen el végre!

- Naaa.... nem kell magáznod hiszen éppen valamiben benne vagyunk

Közeledett a fiatal tanár ajkaihoz aki egyre riadtam arcot vágott. Az utolsó pillanatban viszont kitért a csók elől. De nem a saját érdeme volt ez. Ryuu odarohant és a kedvesét átölelve arrébb taszította így megmentette. Mindketten a földön landoltak Atsushi kicsit átölelte párját hogy ő se üsse meg magát.

Földet érés után Ryuu gyorsan elengedte és felugrott hogy felsegítse. Nem engedhette meg magának hogy hosszan öleljék egymást mert az egyenlő volt a lebukással. De csak így állíthatta meg a csók létrejöttét. Nem hagyhatta hogy más érintse meg az ő Atsushiját.

- Nakajima san nagyon sajnálom! Meglöktek és elcsúsztam! Remélem nem ütötted meg magad! Kérlek ne haragudj!

- Semmi gond Akutagawa! Köszönöm hogy felsegítettél. Előfordul bárkivel az ilyen. 

- I-igen

- Na de- háborodott volna fel a harmadik hogy mégis mit képzelt a fiú amikor Atsushi gyorsan fordított a beszélgetésen.

- Elnezést Shibusawa de kesésben vagyok. Engedelmével visszakísérem a tanítványomat a termébe. 

Ezzel elmenekültek gyorsan onnan. Érezték hogy Shibusawa követi őket. Ezért egy hirtelen pillanatban beugrottak a történelem szertárba és magukra zárták az ajtót. Hallották ahogy a harmadik fél elhalad a szoba előtt. Nem vette észre őket. Ekkor lélegeztek csak fel. 

- Atsushi ő-

Nem tudta befejezni mert a magasabb az ajkaira tapadt. Ryuu miután felocsúdott gyorsan átvette a vezetést és fel is bátorodott nekidöntötte párját a szekrény oldalának. Hozzányomta magát nyögést csalva elő a kedvese torkából.

- Ryuu... csak finoman... ha lebuktatsz bajban leszünk...

- Tudom... de most az egyszer ezt is megtehetem nem fogom vissza magam...

Megemelte kicsit az idősebb felet és teljesen hozza préselte magát. Atsushi meglepődve a fiatal erején a dereka köré fonta a lábait és átkarolta a nyakát is. Ryuu egy lépéssel az asztalra ültette és úgy lökött rajta még egyet. Közben nem engedte el az ajkait így lecsendesítette a szerelmét. 

- Ryuu... Köszönöm... megmentettél....

- Ki ez az alak?

- Az egyik iskola küldötte egy hétig marad itt...

- És addig végig körülötted fog ólálkodik? Mert ha igen meg fogom ölni! Te az enyém vagy!

- Cssss - csitította - Igen a tied vagyok! Egyedül a tiéd! Senki másé!

- Csak az enyém!

- Igen... - csókolta meg megint a fiatalt - Ryuu... maradj a közelemben....

- Meg foglak védeni tőle! Nem vehet el tőlem!

- Köszönöm.... Drágám...

- Atsushi....

Jelzőcsengetésig Ryuu elérte hogy Atsushi elélvezzen és emiatt legyen nemi bűntudata is hiszen mégis csak az iskola épületében elégítette ki valaki... Kicsit duzzogott is miatta a nap hátralevő részében. De emiatt olyan aura lengte körbe mintha Shibusawa tette miatt lenne dühös így a másik elkerülte őt messzire. Ryuu ennek persze nagyon is örült de nem lehetett egész nap mellette. Az túlzottan feltűnő lett volna. 

Miután haza ment a fiatal Atsushi továbbra sem látta a másik fehérhajút. Ezt meg tudta volna szokni viszont hazafelé érezte hogy megint a nyomában van. Követte őt és ennek nagyon nem örült. Hiszen ha rájön kivel lakik együtt kiderül a kapcsolata is a fiúval. Nem lepleződhettek le! Főleg nem most hogy kezdett tisztázódni benne valami. 

Másnap a hosszabbik úton mentek iskolába hogy ne találkozhassanak össze a vörösszeművel. És jól tették mert az említett aznap késett. Vagyis valahol útközben várakozott rájuk. Pontosabban Atsushira csak ő elkerülte. Már zaklatás kategóriában érezte magát a fiatal tanár.

De valahogy kibirták a hetet már csak egy nap volt hátra. Péntek. Az utolsó nap. Ezután Shibusawa a diákjaival hazatér. Nem zaklatja tovább szegény macskalelkű Atsushi senseit. Éppen egyik szünetben ecsetelte Oda Sakunoske sensei-nek szerencsétlen sorsát amikor ismét feltűnt a vörösszemű. 

- Nakajima kun!

- Áááááá! - ugrott be Odasaku mögé a fiatalabb hogy védelmet találjon. 

- Bocsánat megijesztettelek?

- Igen! Ami azt illeti igen! A frászt hozza rám!

- Még mindig magázol? Miért? Mikor én olyan kedves vagyok veled?

- Zaklat engem! Ezt nem lehet másnak nevezni! Már megbocsájtson!

- Ugyan a zaklatás az nem ilyen... ezt tudom már csináltam

- Ettől még ijesztőbbé válik! Hagyjon már békén!

A zajra a legközelebbi osztály tagjai odasereglettek nem messzire tőlük. Nem volt véletlen hogy ez éppen Oda san osztálya volt azaz pont az amelyikben Ryuu is helyet kapott. Atsushi nem távolodott el tőle túlzottan így most sem tette. Máris jobban érezte magát hogy kedvese figyelte mi történik vele.

- Nakajima kun! A lényegre térek!

- Inkább ne.... - ellenkezett volna de mintha a másiknak be lenne dugaszolva mind a két füle lepattantak róla az ilyen kérések.

- Azt akarom hogy a mi iskolánkban taníts! És gyere el velem vacsorázni!

- Még mitnem! Maga egy őrült zaklató nem megyek magával sehová!

- Akkor legalább taníts nálunk! Mi jobban megbecsüljük az ilyen tehetséges oktatókat.

Még ujjait össze is dörzsölte hogy jelezze többet fizetnek náluk mint a jelenlegi fizetése. Meg akarta vesztegetni a fiatalabb senseit. Atsushi tiltakozni akart és elküldeni a pokolba az akaratos kollégát. De mikor kinyitotta a száját egy ölelés fojtotta belé a szót.

- A-Akutagawa?

Ryuu nem bírta tovább nézni a jelenetet odarohant és átölelte kedvese törzsét. Nem akarta hogy tovább próbálkozzon nála ez az idegen. Odasaku san is csak pislogni tudott azon ami történik. Nem hitte hogy idáig jut a helyzet. De meglátta azt is hogy a többi diák is közeledik. Dazai is átölelte a fehérhajú sensei-üket. Majd Chuuya is és szépen sorban mindenki rákapaszkodott vagy a fiatal tanárra vagy a közelében lévő diáktársára.

Nakajima sensei! Ne hagyj itt minket!

Szinte egyszerre tört ki az összes gyerekből. És lekezdték győzködni hogy ne hallgasson Shibusawa-ra ne engedje átcsalni magát. Ne hagyja magukra őket. Szívből jött a gyerekektől hiszen mind nagyon szerették a történelem tanárukat. Nem engedték el szó nélkül. Vissza akarták tartani. 

A legcsendesebb persze Ryuu volt aki többet veszített volna egy tanárnál. Ő a kedvesét szerelmét ölelte hogy ne hagyja el őt egy másikért. Atsushi érezte ezt a fiú ölelésén. És belesajdult a szíve hogy így könyörög most neki és mégsem szólhat hozzá. Nem nyugtathatta meg őt hogy nem hagyja el. Most még nem. Ahhoz meg kellett várnia míg ketten lesznek csupán. Hiába akarta most mondani neki hogy marad. Hogy őt akarja hogy neki sem kell más férfi csak az ő Akutagawa-ja. 

- Gyerekek...

- Ne menj!

- Nem fogok elmenni!

- Atsushi san!

- Maradok! Nincs az a pénz hogy itt hagyjalak titeket a kedvenc diákjaimat. 

Ujjongtak a diákok és lassan leengedték Atsushit. Kivéve egyet aki meg mindig szorította kedvese törzsét. Atsushi óvatosan érintette meg a fiú hátát mint aki csak támaszt akar neki adni. Pedig az az egy kis érintés elég volt hogy átadja az üzenetet Ryuu-nak. Miszerint:

- "Téged sem hagylak el Ryuu... te vagy a párom!"

Aku fellélegzett de nem eresztette el. Még nem. Még kellett neki valami. És ezt Atsushi is tudta. Még el kellett hajtania a ráakaszkodott kollégát is.

- Shibusawa san. Ezennel hivatalosan visszautasítom mind az állásajánlatát mind pedig a vacsora meghívását! Nem vagyok hajlandó egy, olyan alak közelében dolgozni mint maga! 

A megnevezett majd felforrt hogy nem jött össze a terve és szavak nélkül sarkon perdült majd távozott. A diákok mutogattak utána és nevetve mentek vissza a terembe. Megvédték szeretett tanárukat. Egyedül Ryuu maradt ott Atsushival aki végre kifújhatta a bent tartott levegőjét. És fellélegezhetett. 

- Jól vagy Atsushi?

- Igen Odasaku san... nagyon idegesítő volt már... biztosan nem mentem volna vele.

- De a gyerekek is szeretnék hogy maradj. Nagyon megkedveltek... - nézett rá a feketehajúra.

- Igen... úgy valahogy... de nekem is nagyon a szívemhez nőttek már. Nem akarom itt hagyni őket. - mosolygott a csapat után majd lepillantott ő is a kedvesére aki végre megnyugodott.

- Akutagawa... te nem akarsz elengedni?

- S-sumimasendeshita! - kiáltotta és majdnem elesett a saját lábában.

Atsushi elkapta és talpra segítette. Kicsit kuncogott azon milyen jól játssza a két ballábas fiút a párja. De egy rossz szava sem volt felé. Hiszen miatta indultak el a többiek is hogy maradásra bírják. Megint megmentette. És egyre inkább forróságot érzett ahogy végignézett a fiún. 

- Köszönöm.... - motyogott zavartan amiért megint neki kellett elkapnia. 

- Én is köszönöm Akutagawa... és ezt a többieknek is mond meg rendben?

- Átadom nekik!

- Szaladj...

És Ryuu ment. Tudta ezt otthon fogják folytatni és most már másik szinten van a kapcsolatuk mint előtte. Ezt nem csak ő érezte. Atsushira is nagy hatással volt az hogy így védelmezte őt a kedvese. Már látta igaza van. Ő nem az aki elhagyja majd. Ryuu tényleg szereti. És lassan eléri hogy Atsushi is ilyen szemmel nézzen majd rá.

Folytatása következik...