Percekig téblábolt Atsushi ajtaja előtt számtalanszor elindult a keze a csengő irányában, de mindig megtorpant. Majd összeszedte magát, hogy most vagy soha. Ennél rosszabb helyzetbe már nem igazán kerülhetett vele. Bekopogott.

- E-elnezést A-Akutagawa-

Mire végigmondta már nyílt az ajtó és egy ismerős kéz berántotta őt a félhomályba. A zár kattant mögöttük. Aku nem menekülhetett többé.

- N-na-na-naka-Nakajima s-sensei?

Érezte meg az ismerős ölelést a derekán és a hátán. Valamint azt is, ahogyan a fiatal tanár teljesen ráborul a vállára és megkönnyebbülten felsóhajt.

- Késtél. – suttogta a fiatal fülébe

- G-gomennasai...

Aku igyekezett viszonozni az ölelést annak ellenére, hogy remegett, mint a nyárfalevél. És olyan gyorsan vert a szíve, hogy attól tartott a dübörgés elnyomja majd a sensei beszédét.

- Már azt hittem nem is jössz

- I-itt voltam... kint... csak féltem kopogni...

- Nem kell félned Akutagawa... nem fogak sem bántani sem megenni. Csak beszélni akarok veled.

- Nakajima sensei...

- Lehetne, hogy most nem így hívsz? Elvégre most nem vagyok a tanárod... nem akarsz Atsushinak szólítani, mint máskor odalent?

- A-Atsushi...san....

- Máris jobb...

Atsushi elengedte kicsit a fiút. Megsimogatta az arcát. Aku még mindig teljesen le volt fagyva. És mivel kimondta a nevét természetesen világított a feje, mint egy jelzőlámpa.

- Nagyon zavarban vagy a közelemben... mond Akutagawa... én is tegezhetlek?

- U-uhum...

- Arigatou... Ryuu...

- Ah...

Aku alatt összecsuklottak a lábai. Atsushi elkapta a fiút. Aku átkarolta a fehérhajú nyakát, hogy kapaszkodni tudjon mielőtt még összeesett volna. Elképzelte már egy párszor a szájából, hogy kimondja „Ryunosuke" de még legmerészebb álmaiban sem becézte őt. Atsushi azzal hogy megtette egy olyan pontos lövést adott le, hogy a fiú menten elalélt volna tőle. Ez volt a szédülésének az oka is.

- Jól vagy?

- I-igen...

- Szerintem te kifejezetten szeretsz a karjaim között lenni... mit gondolsz erről?

- Há-hát... é-én... - nem vallhatta be hogy ebbe is beletalált a fehér.

- Enged el magad egy kicsit Ryuu... nem kell félned tőlem...

- N-nem félek... én csak...

- Nem tudod hogyan lesz tovább, most hogy ide jutottunk?

- I-igen...

Aku kicsit szégyellve magát a körülmények miatt kerülte a szemkontaktust. Lefelé nézett bár egy párszor végigmérte a magasabbat. Öltözete nem változott. tényleg sietett haza, hogy őt várhassa.

- Figyelj... Ryuu... – emelte meg a fiatalabb állát - Ideje tisztáznunk, hogy mi legyen. Ezért hívtalak ide. Mert ez csak kettőnkre tartozik. Senki másra.

- T-tudom...

- Azt is tudod, hogy mit szeretnél?

- Igen!

- Helyes.

Atsushi meg akarta nyugtatni a fiút. Simogatta cirógatta, hogy visszatérjenek az életfunkciói a normál tartományba. Adott Aku homlokára egy apró puszit is.

- A-Atsushi san?

- Ryuu.... elmondanád nekem a vallomásodat megint?

- Én.... sz-szeretlek...Atsushi san...

- Köszönöm Ryuu...

Ölelte meg ismét a feketét. Teljesen hozzásimult érezte mennyire gyorsan dübörög a mellkasa. Ryuu megfeszült, hiszen nem erre számított.

- A-Atsushi s-san?

- Nem akarlak összetörni...

- Mi-Micsoda?

- Nem foglak visszautasítani.

- Hoe?

- Ryuu... ha jól tudom, március elején töltöd be a 17et igaz?

- I-igen...

- Én most vagyok 21... tudod ez mit jelent?

- Hogy csak 4 év van közöttünk?

- Pontosan... hogyha te elsős lennél én meg végzős. Vagy ha te már leérettségiztél volna, akkor a kutyát nem érdekelné, hogy együtt vagyunk. Csak ez, hogy a tanítványom vagy. Csak ez áll közöttünk. Éppen ezért nem akarom elutasítani azt, amit, érzel irántam. Sőt. Viszonozni akarom

- A-Atsushi san te sze-sze-

- Nem éppen úgy mi t te engem. De... amióta tudom, hogy mit érzel irántam sokat gondolkodtam ezen. Te olyan sokat gondolsz rám... és én is rád, amiért hallom, ahogy töröd magad odalent.

- Go-gomennasai...

- Ne kérj bocsánatot Ryuu... nem haragszom... hiszen... annyira aranyos vagy... nem is tudnék...

- A-aranyos?

- Nem szereted, ha így hívnak?

- N-nem zavar... ha... te mondod...

Atsushi megint belenézet Aku szürke szemekbe. És Aku is elveszett a napfelkelte szín íriszekben. Ennyire közelről tán most látta őket először. Még mindig a piros különböző árnyalataiban játszott a fiatal arca. De elhatározta, hogy abbahagyja a dadogást. Tisztán fog felelni kiszemeltje kérdéseire.

- Mond Akutagawa... mi legyen ez után? Mit szeretnél?

- Téged...

- He?

- Mármint- én- nem úgy- hanem- izé én...

- Ryuu...

Atsushi lassan hajolt a fiú ajkaihoz. Ryuu szemei kikerekedtek, ahogy felfogta mi fog történni. De utána a háta mögé dobott minden észt és józan gondolatot. Becsukta a szemeit és várt.

Puha meleg ajkakkal találkozott. Bele is remegett nem csoda, hiszen már annyiszor képzelte el azt, hogy ez megtörténik. Annyira elfeledkezett magáról hogy sírt. Megkönnyezte azt a csókot. Az első csókját, amit az általa annyira szeretett férfival válthatott. Viszont megmozdulni nem bírt, ahhoz túlságosan le volt sokkolva.

Aznap reggel úgy kelt fel, hogy a szédülés és hőemelkedés ellenére is el fog menni az iskolába, és ha törik, ha szakad, oda fogja adni azt a csokoládét Atsushi sannak.

Erre most egy fél nappal később a fiatal sensei lakásán van és az ajtóban őt csókolja a kiszemeltje. Nehezen tudta elhinni, hogy ez nem lázálom, és hogy nem fog belőle felriadni. Félt ettől a lehetőségtől, hogy ez nem a valóság, és ha kinyitja a szemét, akkor Atsushi nem lesz vele, hanem csak egy ágyban fekszik betegen és csak a láz miatt képzelt el ilyesmit.

De lassan rájött, hogy ez nem csak a fejében zajlik. Atsushi keze a derekára csúszott, hogy közelebb húzza magához a fiút. Lassan csókolta őt, de ezt még nem igazán lehetett elmélyítésnek tekinteni. Érezte a fiún, hogy mennyire reszket, és hogy milyen bizonytalan. Nem akart nagyobb sokkot okozni neki, mint amit saját magának okozott.

- Jól vagy Ryuu? – kérdezte miután elengedte ajkait és a fiú sem akart elájulni.

- I-igen... k-köszönöm....

- Szívesen... ha nem is fehér napon, de megköszöntem a csokidat is.

- Tényleg annyira ízlett?

- Igen. Sosem ettem még ennyire finomat.

- Örülök...

- Ryuu...

- Igen?

- Akarod, hogy ez legyen? Hogy közöttünk ez kialakuljon?

- Igen...

- Még úgy is, hogy tilos lenne?

- Igen.

- És hogy-

- Ne próbálj lebeszélni! Nem érdekel, ki mit gondol! Én téged szeretlek Atsushi san! Veled akarok lenni! Téged akarlak!

Atsushi teljesen ledöbbent azon, hogy milyen hirtelen dőltek elő a fiatalból ezek a határozott szavak. De Ryuu érezte azért így fogalmaz a fehér, hogy elbizonytalanítsa, és esetleg visszalépjen tőle. De Akunak esze ágában sem volt ezt meglépni. Sosem volt még ilyen közel a céljához. A világ minden kincséért sem engedte volna el a lehetőséget.

Atsushi mosolygott és simogatta a fiú bőrét. Hízelgő volt neki ez a ragaszkodás. Már régen nem érezte, hogy valakinek ennyire fontos lenne. Pedig szerette ezt az érzést.

- Ryuu... örülök, hogy ennyire szeretsz engem...

- Nagyon szeretlek Atsushi san...

- Tudom... már elég régóta... és az is örömmel tölt el, hogy engeded, hogy viszonozzam

- Már miért ne engedném? Pontosan tudod, milyen régóta vágyom arra, hogy a ....

- Hogy a?

- A....k-k-kedvesem...l-legyél....

- Leszek a kedvesed Ryuu... és hidd el... ha így bánsz velem... hamar beléd fogok szeretni...

- Atsushi san... te...

- Szeretném teljes szívből viszonozni ezt a szerelmet, amit táplálsz irántam

- M-megkérdezhetem hogy m-miért?

- Tudod... már régen nem volt senkim... és... kellemes érzés a tudat, hogy benned megtalálhatom azt, akit keresek.

- B-bennem?

- Igen... mindig is ezt szerettem volna. Találni valakit, aki úgy néz rám, mint most te... Ryuu... leszel az a személy, akit kerestem?

- Igen!

- Köszönöm Ryuu...

Gyengéden csókolta meg a fiút. Ez volt a kapcsolatukon a pecsét. Atsushi tudta jól, hogy nagy bajba kerülhetnek, mind a ketten, amiért ő tanár, Aku pedig a tanítványa. De ha még valamivel több, mint egy évig titokban tudják tartani a kapcsolatukat, akkor utána már nem lesz ez akadály. Eljátsszák, hogy majd akkor kezdenek el randizni és senki sem köthet beléjük.

- De... Remélem, tudod, hogy erről senkinek sem beszélhetsz

- Hallgatok, mint a sír! Még akkor is, ha legszívesebben kiordítanám a világnak.

- Édes vagy... bár kicsit lehetnél merészebb... mármint.... tudod...

- Bocsánat...

- Akutagawa... te mindig ilyen vagy? Vagy csak miattam?

- M-miattad... meg...

- A helyzet miatt?

- Igen... hiszen.. éppen csak vallomást tettem neked... tudom, hogy te már régen ismered az érzéseimet, de én még nem fogtam fel teljesen, hogy te is akarod ezt...

Atsushi elengedte a fiút és hátrébb is lépett tőle. Hagyta levegőhöz jutni. Meg azt is, hogy kicsit ki is tudjon egyenesedni, mert ugye eddig neki volt döntve az ajtónak. Vagy ha nem az támasztotta, akkor a fehér tartotta őt az ölelésében.

- És nem segít a helyzeteden, hogy amint betetted a lakásomba a lábadat egyből letámadtalak...

- ...nos... igen....

- Gomenne miatta... de tényleg aggódtam, hogy esetleg nem jössz el. Mert ezt már elég régóta el akartam neked mondani. Főleg hogy... m-mostanában... e-egyre gyakrabban...

- Gomennasai!

Hajolt meg jó mélyen a fiatal, mert még mindig a világ legkínosabb dolganak érezte, hogy a kiszemeltje azért jött rá, hogy mit érez iránta, mert ő túl hangosan elégítette ki magát.

- Szerintem jobb, ha ezt a témát nem hozom fel többet... érzem mennyire zavar téged... de... megértem. Én is így éreznék a helyedben...

- S-sajnálom, Atsushi san! Annyira sajnálom.

- Nem tudhattad Ryuu... mégis mekkora volt rá az esély, hogy pont én fogok feletted lakni, és hogy éppen a fürdőszobából hallatszódnak, majd át legjobban a hangok....

Megfogta a fiú kezét, hogy bentebb vezesse a lakásba. Aku persze még idegesebb lett. Remegett és egyszerre volt libabőrös, rázta a hideg, miközben olyan forróság öntötte el, mint még sosem.

- Nem kell ennyire feszültnek lenned Ryuu... nem teszek, veled semmit ígérem! Nem ezért hívtalak ide.

- Atsushi san...

- Tudom kicsit félreérthető, hogy vallomást teszel, és egyből elhívlak magamhoz, majd amint lehet, megcsókollak... de higgy nekem nem azért kértem, hogy gyere ide, mert le akarok feküdni veled.

Aku szó nélkül bólintott. Belül igazából egy kis része örült volna annak, ha most megteszik. De tudta ezzel a pár csókkal is nagy kockázatot vállal a sensei. Neki tilos lenne viszonoznia egy diákja érzéseit. De ő pont erre készül. Természetes, ha Aku is aggódik a következmények miatt. Miközben belül a szíve ujjong.

Atsushi a kanapéra ültette a fiút és hozott neki frissítőt. Addig Aku körbe tudott nézni a lakásban. Nem olyan volt, mint képzelte. De nem is hasonlított az egyel lentebbi sajátjához sem. Nagyon tág volt, de ez a bútorok hiányának tudható be. Atsushinak nem volt sok holmija. Nem tudott vele úgy berendezkedni, mint más.

- Sz-szép lakásod van...

- Köszönöm igyekeztem kihozni belőle, amit lehetett. Neked gondolom zsúfoltabb

- Nem igazán. Szerintem nekem sincs több cuccom... egyedül lakok.

- Akkor ezért mertél olyan hangos-

- Kérlek, ne hozd fel folyamatosan!

Ryuu ökölbe szorított kezekkel gyűrte a nadrágja anyagán. Szemeit is erősen becsukta, hogy legyen ereje rászólni a sensei-re. Nem akarta, hogy megint felemlegesse. Sőt még azt is megfogadta, hogy soha többet nem teszi azt. Főleg nem a fürdőben.

- Akutagawa... - emelte maga felé a fiú arcát - Ne szégyelld.

- Hoe?

- Nekem ez... tényleg hízelgő... - nyomott apró csókot a fiú ajkaira - És... ha... akkor, olyan magabiztos tudtál lenni akkor... szerintem... szemtől szembe is menni fog nem gondolod.... Ryuu?

- Atsushi... san...

Újabb percekig tartó csókolózásba kezdtek. Jobban elmélyítették, mint eddig. Aku megértette mit szeretne az idősebb. Arra akarta felhívni Aku figyelmét, hogy ő egy UKE. Vagyis ahhoz hogy megszerezze magának Nakajima Atsushit, ahhoz olyan seme-vé kell válnia, aki könnyedén leteperi a fehérhajút.

Ryuu próbálkozott. Atsushinak ez fel is tűnt így lassított kicsit, hogy engedje Ryuu-t érvényesülni. Átdugta a nyelvét az idősebbhez. Óvatosan simította meg a másikét. Viszont elég hamar belejött. Sikerült teljesen elengednie magát. Mikor Atsushi levegőért el akart válni tőle ment utána. Éppen egy kornyi légvételre volt ideje csupán aztán ismét összeforrtak ajkaik.

A lendületet kihasználva Ryuu ledöntötte Atsushit a kanapéra és fekve folytatták a csókolózást. Atsushi egy pillanatra meglepődött, de aztán mosolyogva viszonozta a fekete tetteit.

- Ah-Atsushi san...

- Na, látod, megy ez neked Ryuu

- Ez így jó? Ahogy csinálom?

- Igen. Már régen nem éreztem magam ilyen jól.

- Szeretlek Atsushi san...

- Mutasd meg mennyire... Ryuu..

Sokáig folytatták ezt és Aku percről percre jobban belejött. Simogatta a fehér oldalát és törzsét. Ha nem az ajkait csókolta, akkor a nyakára tért át

- Ryuu... lehetne, hogy csak olyan helyen hagysz, nyomot ahol nem látszik?

- Ahogy akarod Atsushi san...

Aku pillanatok alatt kibontotta az ingének minden gombját, hogy hozzáférjen a választottja bőréhez. A válla vonalát csókolta végig es a kulcscsontján foltot is ejtett.

- Ah! Ryuu! Lassabban

- Atsushi san... lassítok, ha akarod... De így szereted nem?

- Ryuu?

- Azt szereted, ha feletted vagyok. Igaz?

- Igen... látom rájöttél mire céloztam.

- Arra hogy legyek én a domináns fél.

- Eltaláltad

- Jól csinálom? Élvezted?

- Igen. Már rég nem volt senki, aki ilyen érzést keltett bennem.

- Te vagy az első férfi, akivel csókolózok...

- Megtisztelő... de... úgy érzem, nem akarom, hogy mással is megtedd...

- Atsushi...

- Jól csókolsz Ryuu... finom... nehéz nem elvezni...

- Akkor még tovább csókollak!

- Ryuu...

A fiatal betartotta, amit ígért. Csókolózás közben teljesen egymásba gabalyodtak. Hozzásimult az idősebbhez és egy heves pillanatban lökött is rajta egyet.

- Ah! RYUU! – érezte meg a lüktetést az ágyékuknál.

- Atsushi?

- Ah! Ez... mind te vagy?

- Igen... elkapott a hév...

- Azt érzem.... Ryuu... mond.. szűz vagy még?

- Nem... egy házibuliban fogadásból már voltam lánnyal... de...

- Férfival még nem...

- Um...

- Pedig úgy viselkedsz, mint aki bármelyik pillanatban a magadévá teszel.

- Nagyon.... szeretném...

- Ryuu... megbeszéltük, hogy most még nem.

- N-nem akarod....

- Ryuu... szeretném, ha ez a kapcsolat rendesen kialakulna kettőnk között... és...

- Félsz valamitől?

- Tudod nekem már több párom is volt. És sajnos volt olyan nem is egy, hogy csak addig maradt velem, amíg le nem fektetett. Utána köddé vált.

- De én nem hagynálak el Atsushi! Sosem foglak elhagyni! Mert szeretlek!

- Tudom Ryuu... de megérted miért akarok várni

- Igen megértem. De ... ugye az enyém vagy?

- Igen Ryuu egyedül a tiéd vagyok. Csak a tiéd.

Húzta közelebb magához a fiatalt és bár már egymás mellett feküdtek a kanapén folytatták a csókokat. Atsushi tudta ha ilyen vágy mozdult a fiatalban akkor nem jó ötlet folyton engednie hogy a lábai között térdeljen.

- Ryuu...

- Igen?

- Mi lenne... ha... a születésnapodon kapnál meg?

- Atsushi?

- Ha betöltöd a 17et. Akkor egy darabig csak 3 év lesz köztünk és-

- Engem nem izgat, mennyi év van köztünk. De érted bármire képes vagyok. És bármennyit várnék. – fojtotta bele a szót és mondata befejeztével újra a szájára tapadt.

- Ryuu... hogy lehetsz ennyire édes?

- Szerintem te sokkal inkább az vagy....

Újból összeforrtak ajkaik. Atsushi ölelte a fiút és elégedetten konstatálta, hogy megtalálta a helyet a kapcsolatukban. Ryuu tényleg így akart vele bánni. Nem csak megjátszotta magát az idősebbnek, hogy elismerje őt. Hanem ez volt a valódi személyisége is. Iskolában ha sensei-ként állt előtte a fehér, olyankor az a csodálat és a tisztelet visszafogta őt. Nem tudott volna úgy flörtölni vele, mint Dazai tette Odasakuval, hogy Chuuyát féltékennyé tegye.

De itt most, hogy csak ketten vannak. Hogy felette van. És mindketten vízszintes helyzetbe kerültek Ryuu elszabadult. Abban is igaza volt a fehérnek, hogy ha nem állította volna le biztosan szex lett volna a vége az éjszakának.

De addig nem jutottak el. Sokat csókolóztak mintha be akarták volna pótolni azt az egy évet amióta Ryuu szerelmes. Atsushi valahol számított a fiú vágyainak elszabadulására. Hiszen hallotta miket tett volna, ha akkor vele lett volna a fürdőben.

(...)

Egymás mellett feküdtek. Atsushi meztelen felsőteste tele volt Aku jelzéseivel. És a fiatal ott pihegett fáradtan a mellkasán. Hallgatta kedvese szívverését.

- Atsushi..san...

- Mi az, csak addig vagyok Atsushi, amíg olyat csinálunk?

- N-nem...

- Szólíts itt mindig így rendben. Elvégre te vagy a domináns.

- Atsushi...

- Igen.. Ryuu?

- Maradhatok reggelig?

- Persze. Hiszen együtt is mehetnénk. Bár én mindig valamivel később indultam, mint te. Mostantól megtehetnénk együtt az utat

- Az jó lenne...

Atsushi hallotta, hogy a fiú küzd az ébren maradással. Nem akar aludni, mert fél, hogy ha megteszi, a fehér eltűnik mellőle. Simogatta és homlokon csókolta őt a másik. Biztosítva arról, hogy ha felébred is mellette lesz.

- Te mindjárt elalszol.

- Igen...

- Akkor aludj csak...

- Szeretlek...

- Tudom...

Belül egy késztetés vele is mondtatta volna, hogy én is téged. De még nem tartottak ott. Csak megszokásból mondta volna. de előtte tényleg bele akar szeretni a fiúba.

- Ryuu... – ébresztette fel az utolsó pillanatban, mert támadt egy ötlete.

- Igen...?

- Költözz ide

- Micsoda? – pattantak ki a szemei a döbbenettől.

- Költözzünk össze!

Folytatása következik...