Több mint 1 hete nem írtam. El is mondom, mi történt. Úgy érzem ez lesz a leghosszabb bejegyzésem!

Szóval másnap elmondtam Seungmin-nak és Jisung-nak, hogy elzárást kaptam a verekedésemért.

Nyílván nem örültek, Jisung meg főleg. A hétvégén mentünk volna a szüleihez, hogy bemutasson nekik. Annyira ki volt akadva, hogy veszekedni kezdtünk. Ő a forró fejűségem miatt, én pedig azzal védekeztem, hogy bántotta őket az a szemét gyerek. Nem hatotta meg, kirohant a szobámból és távozni készült.

Mi meg Seungmin-nal a nyomában, hogy beszéljük meg.

Én viszont annyira siettem le a lépcsőn, hogy elestem, bevertem a fejemet a korlátba és elájultam. Innentől nem emlékszem semmire, csak amit a többiek mondtak nekem.

Akkorát estem, hogy a lépcső aljáig gurultam. Seungmin azonnal anya után kiáltott, aki amint meglátott ájultan rögtön szaladt felhívni a mentőket.

Jisung zokogva hozzám futott, állítólag ő is közel volt, hogy elájuljon. Seungmin próbálta megnyugtatni, de annyira remegett, hogy megszólalni sem tudott.

A mentő elvitt engem, anya pedig bejött a két angyallal és Felix-el a kórházba.

Valahogy felkeltem, de annyira fájt a fejem, hogy alig láttam valamit. Adtak valami gyógyszert, meg megnézték a fejemet, hogy össze kell-e varrni. Szerencsére nem kellett semmit, viszont még pár napig bent kellett maradnom megfigyelés alatt.

Először anya és Felix jött be hozzám. Szegények annyira aggódtak, pedig nem történt semmi komoly baj! Hamar kimentek, hogy anya felhívja apát. Pont akkor végzett a munkában, úgyhogy szólt neki merre vagyunk.

Jisung és Seungmin is bejött. Mindkettejük szeme piros volt, az arcuk pedig könnyes. Akkor is elkezdtek sírni, mikor megláttak. Sungie vagy negyvenszer bocsánatot kért, hiába nem az ő hibája. Én is bocsánatot kértem, de úgy tűnt egyáltalán nem haragszik már.

Sajnos el kellett búcsúznom tőlük, de megígérték, hogy minden nap be fognak jönni.

Így tehát a büntetésem egy részét a kórházban töltöttem.

Ma engedtek haza, de még nem mehetek iskolába. Annyira aggódott miattam mindenki a barátaim közül, hogy ma átjöttek hozzám.

Azt hiszem tévedtem. A naplóm elején azt mondtam, hogy nincs sok barátom. Ez nem igaz, ők mind a barátaim! Mi nyolcan jól kijövünk egymással, nem is kívánhatnék ennél jobb dolgot!