Steve kinyitotta Brooklyn előtt a bejárati ajtót, majd előre engedte a lányt. Kicsi, de egész otthonos lakás volt első pillantásra.

Steve lesegítette Brooklynról a kabátját, majd felakasztotta azt a mellettük lévő fogasra. Aztán Steve tovább ment a házban, Brooklyn pedig követte, egészen addig, míg Steve meg nem állt a nappaliban. Az előttük lévő krém színű kanapén terpeszkedett el a Brooklynnak már szintén ismert férfi, Sam Wilson, vagyis Sólyom.

Jelenlétükre felfigyelt és egy kíváncsi tekintettel nézett végig Brooklynon, majd Steve felé pillantott.

- Sam, ő itt Brook... egy régi jó barátom. – állította be maga elé Brooklynt Steve, azzal, hogy maga elé tolta. Tudta, hogy Brooklyn félénkebb már, mint volt.

- Egy régi barátod? Neked vannak barátaid Rogers? Ezt jó tudni. – viccelődött Sam, mire Steve kacagva megrázta a fejét. – Szia Brooklyn, üdv nálunk. – áll fel, és fordult Sam a lány felé.

- Szia, Sam. – mosolygott rá a lány. Steve eközben szintén mosolyogva méregette Brooklynt oldalról.

Még mindig alig hitte el, hogy itt van a legjobb barátja. Annyi mondani valója lenne neki, de nem akarja elkapkodni.

- Kérsz esetleg valamit? Natasha szerintem éppen a konyhában van, és vacsorát készít. Nagyon rákapott a főzésre. De hidd el, jobb, mint a gyorskaja. Már nagyon untuk. – mondta Sam, majd a konyha felé indult, Brooklyn pedig követte. Natasháról is hallott már, hiszen jelen van a hírekben.

Ahogy Sam mondta, Natasha a konyhában volt, és éppen zöldséget szeletelt. Hátra fordult, mikor mind a hárman beléptek a konyhába, majd Brooklynt meglátva kérdően nézett a fiúkra.

Sam Natasha mellé ment, majd ellopott a vágódeszkáról egy szelet répát, mire Natasha rácsapott a kezére. Sam fájdalmat színlelve szorította magához kézfejét, de pár másodperc múlva még egy répát vett el a deszkáról, Natasha pedig már csak csúnyán nézett rá.

- Sam, ha meg mered enni a zöldséget, nem kapsz vacsorát. – fenyegette Natasha, majd Steve és Brooklyn felé fordult. – Kit hoztál Steve? – kérdezte.

- Ő itt Brooklyn, egy barátom. – Steve megint ugyanazt a kifejezést használta. Végtére is az is Brooklyn... a többi részletet talán később.

- Ó, csak a barátod? Már kezdtem örülni, hogy végre valaki-

- Nat, ne. Ne is kezdj bele. – vágott közbe Steve, Brooklyn pedig enyhén kínosan érezte magát.

- Csak jó barátok vagyunk Steve-el. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást. – mondta Brooklyn, majd miután kimondta a mondatot, vissza is akarta szívni.

- H-hogy mi? – kérdezte egyszerre Sam és Natasha nagy szemekkel.

Steve nagyot sóhajtva ránézett Brooklynra, aki csak annyit tátogott neki, hogy „sajnálom".

- Mi lenne, ha vacsora közben magyaráznánk el mindent? – ajánlotta fel Steve, Brooklyn pedig bólintott egy nagyot.

- Ezek után ide nem leves kell, hanem egy nagy tál popcorn. – kommentálta Sam, Brooklyn pedig felkuncogott.

- Most üljünk le, mert ez hallani akarom. Teát már csináltam, de a vacsora még nincs kész... - mondta Natasha, majd kihúzta a konyhában lévő kis asztal körülötti székeket, és helyet kínált Brooklynnak, aki el is foglalta azt. Miután hozott mindenkinek teát, és Sam készített magának egy szendvicset, hiszen már túlságosan is éhes volt, hogy várni tudjon még egy kicsit, majd ő is leült.

– Na... kíváncsian várom a magyarázatott arra, hogy miért mondtad azt, hogy lassan majdnem száz évvel ezelőtt is ismerted Rogerst.

Brooklyn kérdően nézett Steve-re, tekintetével azt kérdezte, hogy ő szeretné elmesélni, vagy inkább beszéljen Brooklyn. Steve megrántva a vállát maga felé biccentett.

- Brooklynban születtünk, mint a hárman... Buck, én, és ugye.... Brooklyn. Csupán pár utcára laktunk egymástól, így mikor tíz éves lehettem, és Buckyéknál voltam, találkoztunk Brooklynnal Buck háza előtt. Brooklyn akkor még csak öt éves volt, és ha jól emlékszem, oda jött hozzánk és azt mondta, hogy elhagyta az anyukáját, és rossz utcába kanyarodott be. – Steve a lányra pillantott, akinek kissé csillogott a szeme az emlékre gondolva. Visszamosolygott Steve-re, majd várta, hogy folytassa. – És mi ketten pedig hazakísértük, miután elmondta, hogy hol lakik. Aztán valahogy mindig összefutottunk itt-ott, abból pedig az lett, hogy lassacskán már direkt kerestük egymást, hogy együtt legyünk. Ahhoz képest, hogy egész sok év volt köztünk, nagyon jól kijöttünk. Brooklyn is szerette a fiúsabb játékokat, így benne volt bármiben. – Steve is elmosolyodott, visszagondolva a régi időkre.

- Nem volt olyan nap mikor nem találkoztunk volna. Szinte mindent együtt csináltunk, egészen addig amíg nem jött a háború.... innen már biztos tudjátok Steve történetét. Bucky és Steve együtt voltak, míg én itthon vártam rájuk. De mind tudjuk mi történt. – halkult el Brooklyn, majd lassan Steve-re nézett. Tekintetük találkozott, és Steve szomorúan elmosolyodott. Mind a kettőjüknek voltak kimondatlan szavai.

- És... veled mi lett? – törte meg a csöndet Sam.

Brooklyn visszatért a jelenbe és a férfi felé fordult.

- Peggy segített rajtam. Nem volt már senkim, emiatt pedig teljesen összetörtem. Volt még egy szérum, amit még az a doktor rejtett el, aki segített Steve-nek is. Azt hittem, hogy ha én is kapok szérumot, majd én is segíthetek embereken, és újból lesz értelme az életemnek, de nem úgy sült el a dolog, ahogy mi azt elképzeltük. Az idő nagyon lassú hatással van rám. 95 leszek pár hónapon belül, de csupán három évet öregedtem az elmúlt kicsit több, mint hetven évtizedben.

Brookly egy kis időt hagyott a többieknek, hogy megértsék az elmondtakat. Közben ő maga is elgondolkodott a helyzeten, hogy most éppen hol van. Hát, nem pont így képzelte el ezt a napot. Annyira félt felfedni magát Steve előtt, és most, hogy megtörtént a dolog – igaz, véletlenül – nem is bánja. Sőt, már kezdni bánni, amiért ez nem hamarabb történt meg.

Még pontosan nem tudta leírni, hogy mit érez, de Brooklyn tudta, hogy idővel minden össze fog állni. Hiszen ideje bőven van.

- Miért nem fedted fel magad Steve előtt? Hét éve, hogy itt van már. – kérdezte Natasha egy monoton hangnemben. 

Brooklyn kissé megrettent a fehér hajú nőtől, de pár pillanat múlva válaszolt.

- Bár Peggy mögött, de én is ott voltam, mikor megalakult a SHIELD. Sőt... annál sokkal több mindent láttam, mégsem tudtam semmit tenni. Hosszú idő óta bujkálok, mert nem akarom, hogy felfigyeljenek rám. Hogy elkapjanak, és kísérletezzenek rajtam. Ha valaki nem öregszik, nagyon is észrevehető. – Brooklyn a fa asztalt bámulta. – Miután a ti segítségetekkel a SHIELD befellegzett, volt egy pillanat, mikor gondolkodtam azon, hogy felkeresem Steve-et. – Brooklyn ekkor az említettre nézett egy röpke pillanatra. – De aztán rájöttem, hogy ott van még a HYDRA is. Igaz, hogy őket is sikerült legyőzni, ti is tudjátok, hogy még mindig ott vannak valahol a sötétben. – fejezte be Brooklyn, majd Natasha szemeibe nézett, aki megértően bólintott.

Hirtelen a sütőcsengője felrezzent, és Brooklyn akaratlanul is megugrott a székben.

- Kész a vacsora. – mondta halkan Natasha, majd felállt az asztaltól.

- Itt maradsz, ugye? – kérdezte Steve Brooklyntól, már majdnem suttogva.

Brooklyn Steve-re nézve gondolkodott el ez pillanatra. Holnap nem kell korán kelnie, mert csak délutános lesz. Steve csak remélni tudta, hogy a lány igent fog mondani.

- Ha szeretnéd maradok. – mosolygott Steve-re.

- Nagyon is szeretném.

Brooklyn majd felállt az asztaltól, hogy segítsen Natashának megteríteni. Hamarosan már mind a négyen ettek, és Brooklyn csöndben hallgatta a többiek beszélgetését.

A vacsora után Brooklyn még segített leszedni az asztalt, majd a piszkos edényeket elkezdte mosni.

- Brook, tudod, megcsináltam volna én is. – lépett mellé Steve, de Brooklyn csak megrántotta a vállát.

- Szívesen csinálom, Steve, hidd el. – mondta, majd elmosolyodott, mivel Steve az előbb „Brook"-nak hívta.

- Miért mosolyogsz? – kérdezte Steve, miközben érezte, hogy a szája széle felfelé kerekednek.

Brooklyn halkan felnevetve megrázta a fejét, miközben a szárítóba tett egy tányért, majd egy piszkos pohárért nyúlt.

- Jó hallani a becenevemet, főleg mikor te mondod. – válaszolt, miközben leöblítette a poharat. – Rég hívtak már a becenevemen.

Steve is felnevetett. Kivette a vizes tányért a szárítóból, és hogy ő is csináljon valamit egy törlőkendővel szárazra törölte, majd a helyére tette.

- Sokszor foglak még így hívni, Brook, most, hogy megtaláltalak. – halkult el Steve, és fél szemmel nézte a lányt, ahogy sóhajt egyet.

Brooklyn elzárta a csapot, és fél kézzel nekitámaszkodott a pultnak.

- Steve... sajnálom, hogy nem jelentkeztem hamarabb. Tudom, hogy miken kellett keresztül menned, és nem voltam ott. Csak... féltem, nagyon, nagyon féltem. Ha bárhogy jóvá tudnám tenni-

- Úgy tudod, hogy tartani fogod a kapcsolatot velem, ha nem tűnsz el. Egyénként meg... egy szinten megértelek, Brooklyn. De az a lényeg, hogy most már itt vagy. Csak ne tűnj el. – mondta Steve, miközben kereste Brooklyn tekintetét, de a lány lefelé bámult.

Steve közelebb lépve hozzá, kezével Brooklyn álla alá nyúlt és felemelte a fejét, hogy lássa a szemeit. Egy dolog, amit már megszokott, de most mégis újnak érezte.... hogy most Brooklynt színesben láthatja. Eddig még fel sem tűnt neki, hiszen már megszokta, hogy nem minden annyira színtelen. De Brooklyn szemeit látva mégis meglepődött, hiszen azok kékek voltak, kis szürkével keverve. A haja sokkal szőkébb volt, és az ajkai pedig vörösek, a rúzstól.

- Most látlak először színekben. – suttogta Steve, alig észrevéve, hogy mennyire közel vannak egymáshoz.

Brooklynnak is eszébe jutott, hogy tényleg, Steve színvak is volt még a szérum előtt, azóta pedig nem látták egymást.

- Remélem, olyan vagyok, ahogy azt leírtam neked még régen. – mondta Brooklyn és lágyan Steve-re mosolygott.

- Talán egy kicsit sápadtabb. – válaszolta Steve, majd felnevetett. Brooklyn megrázva a fejét meglökte a vállánál Steve-et majd ő is felkacagott.

- Ha-ha, nagyon vicces, Rogers. – forgatta meg a szemeit Brooklyn. – Látom a humorérzéked egy cseppet sem változott.