Hazafele nem nagyon beszéltünk sokat, én is elvoltam fáradva és ahogy láttam már anya sincsen elemében. Kicsit megkönnyebbültem mikor leparkoltunk a garázsban. Kipakoltunk a csomagtartóból, és a házba vettük az irányt. Apa a kanapén ült és olvasott, hát igen. Ritka alkalmak egyike. Köszöntem neki és a szobámba mentem ahol ledobtam a cuccaim és nekiálltam megírni a házi feladatomat.

Fél nyolc fele végeztem minden leckémmel, Aztán rájöttem hogy feleslegesen tanultam, hiszen holnap mini maraton lesz, Na mindegy. Bepakoltam egy sporttáskába meleg cuccot majd lementem a konyhába, ahol anya ép terített.

-Pont most akartam szólni hogy gyere vacsorázni.- mosolygott rám anya, Arcon pusziltam majd elfoglaltam szokásos helyemet.

-Holnap akkor jössz a maratonra? - kérdeztem - 11 órakor lesz a rajt.

- igen, elmegyek. - mosolygott

-apa te nem jössz el?- kérdeztem

- Sajnos megbeszélésünk lesz és nem tudom mikor végzek. De ha hamar akkor ígérem elnézek arra. - mondta apa, mire bólintottam. Nagyon nem beszéltem többet, anya és apa beszéltek csak. Fáradt voltam már nagyon, így miután megettem a vacsorám elköszöntem anyáéktól és elindultam zuhanyozni majd aludni.

Reggel, hajnali hatkor keltem. Ahhoz képest elég fittnek éreztem magamat. megnéztem a közösségi oldalakat majd a fürdőbe mentem. Kicsit megmostam az arcom, hajamat szoros copfba fogtam, majd a fogaimat is megmostam. Visszamentem a szobámba felvettem egy rövid futónadrágot arra egy hosszúnadrágot, egy futó topot arra egy pulcsit majd a cipőimet is magamra vettem. Felkaptam a táskám és a telefonom is majd elhagytam az emeletet. Anya már lent készítette a reggelit. Gyorsan ettem pár falatot, mert ilyenkor nincsen akkora étvágyam. Izgulok. Elköszöntem anyától, aki majd jön utánam picit később, és elindultam a belváros felé. Igazából nem volt nagyon messze, viszont ahogy egyre közelebb értünk, egyre jobban izgultam. Megláttam a testnevelő tanáromat akihez egyből oda is mentem.

- jó reggelt.- köszönt nekem mosolyogva

-jó reggelt tanár úr!- viszonoztam gesztusát

- Gyere, add ide a táskád, vedd ki belőle a fontosabb dolgokat telefon meg innivaló. és kezdjünk el bemelegíteni.- magyarázta

- öm.. rendben. -mondtam zavarodottan

Először picit nyújtottunk, majd egy kisebb bemelegítő kört futottam. Aztán pedig leültünk és beszélgettünk.. Az idő vészesen közeledett 11hez ezért még gyorsan elszaladtam egy wc-re de hatalmas sor volt a közeli sportcsarnokba, ezért beszaladtam az egyik gyors kajáldába. Majd épp hogy kiléptem az ajtón nekimentem valakinek aki kicsit idősebb volt így ennek következtében el is estem.

- oh, ne haragudjon, nem figyeltem.- mondtam és felnéztem 'áldozatomra'

- semmi baj.- segített fel a férfi és hatalmas nagy pofon ért. De hisz..

- te bizonyára Daisy lehetsz. A fiam rengeteget mesélt rólad a múltkor az üzletben. hogy hogy itt vagy? - mondta nekem David Bekcham

- hát.. öm izéé..- jöttem zavarba.- é-én is indulok a maratonon amit le kések ha nem érek oda 6 perc múlva.

- óh, Romeo is indul, a helyünk a rajt hely mellett van. Sok sikert Daisy.- kacsintott majd elindult a helyszín felé.

Mivel én is arra mentem követtem, csak gyorsan el sprinteltem mellette.

Mr. Ross a tesi tanárom, közölte velem hogy külön korosztályokban indulunk és külön vannak a lányok és a fiúk. Mivel a junior korosztályból mi lányok futunk elsőnek ezért levettem a hosszúnadrágom és a pulóverem majd Mr. Ross kezébe adtam aki rám tűzte a 705-ös számú lapot. Sokkal jobban szeretek így futni mint agyon felöltözve. Beálltam az első sorba középre, és oldalra néztem kíváncsi voltam a Beckham családra.. Majd miután megbizonyosodtam hogy mind engem néznek kivéve Victoriát aki édesanyámmal beszélget. Kicsit sem tartottam furcsának. Neem.

Aztán pedig már csak arra eszméltem hogy 3-nál tart a visszaszámlálás. Egy hatalmas sípszó után mindenki megindult. De én. én csak ott álltam. Teljesen megsemmisülve az izgalomtól.

- DAISY INDULJ MÁR.- kiáltott rám Mr. Ross, láttam hogy a többiek már eltűntek az első kanyarba így irtó gyorsan futottam utánuk.

Futottam és futottam amíg be nem értem őket. Egyre feljebb küzdöttem magamat, és legutolsó helyről már azelső ötös csoportba voltam, de még a felénél sem jártunk. A tüdőm borzalmasan égett. a lábam sajgott de nem adtam fel. Küzdeni akartam. Körbe néztem és már csak ketten voltunk legelöl. A lány mellettem borzalmasan rosszul nézett ki. Mint aki bármelyik pillanatban összeesik.

Két levegővétel között hozzászóltam.

-hé, jól vagy?

- elfogok ájulni, nem bírom.-nyögte fáradtan én pedig kétségbe esetten néztem rá. Már a célegyenesben voltunk a többiek le vannak maradva egy kanyarral, de kockázatos ha megállunk utolérnek.

-állj meg.- mondtam neki

- meg kell nyernem.-nyögte halkan

Megráztam a fejem és leintettem az egyik mellettünk jövő autót. aki még itatta a lányt tovább futottam, de már lassabban nem bírtam három lány akik elég durvák voltak meglöktek így egy hatalmasat zakóztam. A kordonok mögött az emberek kiabálni kezdtek és hátrahőköltek. A térdem és a könyököm vérezni kezdett. de nem érdekelt. Ők csak nevettek.

Félre téve minden fájdalmam felálltam mire tapsolni kezdtek biztatva ezzel engem. Futottam amíg teljesen be nem értem őket. Majd megláttam anyát aki a kordonon áthajolva kiabált nekem, Beckhamékkel együtt hát ezen muszáj volt elmosolyodnom. Majd a célba érve, átszakítva a szalagot mint első ember térdre rogyva estem össze a földön. Nem bírtam tovább lábaimon állni. hanyatt feküdtem és láttam ahogy anya átugorja a kordont és hozzám fut Mr. Rossal együtt egyből inni akartam. Majd miután lehúztam a kulacsom tartalmát anya kezébe adtam. orvosok jöttek akik lefertőtlenítették a sebeim majd bekötözték.

- Nagyon büszke vagyok rád kicsikém.- ölelt magához anya. melegséggel töltöttek el szavai.

-köszönöm anya!

-gratulálok!- mondta Mr. Ross

-köszönöm tanár úr!-mosolyogtam. Anya lábra állított és a Backhem páholyhoz vezetett.

- anya miért itt állsz velük? honnan ismered őket?-kérdzetem

- én varrtam meg anno Victoria ruháját. Amikor pedig az üzletében voltunk váltottunk pár szót amíg te nézelődtél. Holnap pedig nálunk vacsoráznak.-kacsintott én pedig megsemmisülve álltam a kis lépcső utolsó fokán ami egyenesen Brooklynhoz vezetett..

Lassan sétáltam oda, leültem az egyik padra felöltöztem majd köszöntem mindenkinek. Igazából tök jó fej a családjuk. Mintha teljesen átlagosak lennének. nem zavarták őket a kamerák.

- Gratulálunk.- mosolygott rám Brooklyn

- köszönöm.- pirultam el. Mire mosolya egyre nagyobb lett.

- eljössz velem venni valami ehetőt? Harper éhes

- öhm, de persze.- mosolyogtam majd szóltam anyának és elindultunk.

- mesélj magadról, alig ismerlek.-mondta

- hát 16 éves vagyok, teljesen átlagos lány, unalmas élettel.nincs testvérem, nincs barátom. Nagyjából ennyi.-fejeztem be mondandómat

- nem tűnsz átlagosnak.-mosolygott rám, mire én kérdő fejjel néztem rá.- valami van benned, amivel kitűnsz a többiek közül. Egyáltalán nem vagy átlagos. Hidd el nekem.-kacsintott mire megint elpirultam. 

- most mesélj te magadról.-kértem 

-hm.. hát 16 vagyok, szeretek focizni, gördeszkázni és új hobbimmá vált a fotózás.  Szüleim hírneve ellenére teljesen átlagosnak gondolom magam. Szeretem azt csinálni mint minden normális ember. Fú, nehéz így mesélni. Egyenlőre legyen ennyi elég, majd a későbbiekben megtudsz több mindent rólam.  Szeretnélek jobban megismerni.- vigyorodott el ravaszul 

- semmi akadálya.- pirultam el megint, és lehajtottam a fejem zavaromba 

pár lépéssel közelebb jött, majd felém hajolt és a fülembe suttogott.

- imádom, amikor zavarba jössz miattam.- suttogta fülembe

Sziasztook. Nagyon sajnálom, hogy az elmúlt időben nem volt rész. Hiszen megígértem, de egyszerűen nincs energiám leülni és megírni. Ihletem meg még inkább nincs. Vagyis én tudom, hogy hogyan szeretném ezt a történetet végig vinni csak  megfogalmazni nehéz. Ez a rész is pocsék lett. Mert félek, hogy nektek nem tetszene ahogyan írok mert rosszul fogalmazok vagy valami.. Viszont nagyon szépen köszönöm, azoknak akik kommenteltek nagyon jól esett az összes!♥ Amint tudom hozom, a következő részt!