-Brian?.-kérdeztem magabiztosan. Éreztem, az érdeklő szempárokat magamon, de nem foglalkoztam vele.- mit akarsz?

-beszélni szeretnék, veled.-kérte, olyan nézéssel, amiért régebben már rég tettem volna. Bármit.

Hogy ki is ez a Brian?! Egy hatalmi nagy seggfej. Életemben nem találkoztam, vele hasonlóval. Egyszer anyáékkal nyaralni voltunk, és ott találkoztunk, minden jól ment vele, kedves volt, aranyos meg minden ami kell. Aztán az egyik éjszaka, elmentünk sétálni a part felé, ahol egy elég eldugott helyre vezetett, és fogdosni kezdett, csókolgatott és nem hagyott békén bármennyire is tiltakoztam ellene. Nagy nehezen kiszabadultam fogásából, és kellemetlen helyen rúgtam meg, és elrohantam olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam. Anyáéknak erről egy árva szót nem szóltam. Nem akartam elrontani a nyaralásukat. Brian pedig még ide haza is zaklatott elég sokáig. Aztán mikor ráhívtam egyszer a zsarukat zaklatásért, abba hagyta.

-Beszél veled a hóhér Brian. Hagyj engem békén, azt hittem világos voltam, a legutolsó alkalomkor amikor találkoztunk.- mentem minden szavammal egy lépéssel közelebb hozzá.- vagy szeretnéd , hogy megint elvigyenek a zsaruk?! De, akkor már mást is köpni fogok. Nem csak a zaklatást. - néztem rá lenézően. Ő pedig a hátam mögé tekintgetett.

- Mindegy is, ráér. Majd még találkozunk.- vigyorgott mocskosul, én pedig szemeim forgatva tértem vissza a Beckham családhoz.

-ez meg ki volt?- kérdezte Romeo

- nem számít.- mosolyogtam rá.- na indulhatunk tovább?

Mire felértünk a sziklás hegy tetejére, a látvány csodálatos volt. Egyszerűen hihetetlen. Nagyon sok kép készült, és elég sokáig ott maradtunk, majd mikor már Harper kicsit nyűgösebb lett elindultunk lefele. Persze Brooklyn kitalálta, hogy fussunk versenyt, aminek a szülők nem nagyon örültek hiszen elég meredek volt. Így a végén, csak én és ő maradtunk. Mi elkezdtünk lefelé szaladni, amiből egy fogócska lett inkább. Sok ember, akik mellett elhasítottunk, vagy hülyének néztek, vagy pedig nevettek rajtunk. Aztán mikor Brooklyn elbotlott, és egy hatalmasat esett, kénytelen voltam megállni és oda siettem hozzá.

-hé, minden rendben?- nevettem ki

- aha, csak a lábam picit fáj. Mi lenne ha sétálnánk inkább?-kérdezte, mire felnevettem és bólintottam. Mikor már nem volt sok hátra, össze kulcsolta kezeinket és így folytattuk tovább az utunkat egészen az autóig. Mire a többiek beértek minket, már mind nagyon fáradtak voltunk. Victoria közölte, hogy az estét ma is náluk töltöm aminek Brook kifejezetten örült. Félre értés ne essék, nem mintha én bántam volna.

Hazafele mindenki nagyon csendben volt, eléggé elfáradtunk a mai nap folyamán szerintem. Miután David kapott egy fontos telefont, és közölte hogy neki és a feleségének el kell még ma utazniuk, kicsit beparáztam, mert őszintén megvallva nem akartam Brooklyn nélkül lenni.

- Na gyerekek, Anyátok, Harper és én még ma elutazunk viszont holnap délután már jövünk vissza. Romeo és Cruz, szót fogadtok a két idősebbnek vagy velünk akartok jönni?.- kérdezte David

- szót fogadunk apa..-mondta Cruz

-Nagyon remélem, mert nem akarom hogy megint az legyen mint ami a múltkor volt..-vált komollyá Victoria

- Akkor, Brooklyn elvállalod hogy vigyázol rájuk? Meg persze te is Daisy.-kérdezte anyjuk reménykedve

-persze, elvállaljuk.-mosolyogtam

Az út további felén Brooklynnal voltam elfoglalva, folyton piszkált. nem hagyott békén engem ami kicsit zavaró volt. De persze én sem hagytam őt.

-már alig várom, hogy hazaérjünk. - suttogta fülembe Brooklyn mire, kénytelen voltam felnevetni.

-ez úgy hangzott mintha egy huszonéves szexéhes lennél.- nevettem, mire ő is felkacagott

Mikor hazaértünk, mintha mindenki megőrült volna. Cruz és Romeo fogócskáztak, Brooklynnal. A szülők csomagoltak, én pedig csak álltam ott a nappali közepén, és anyával telefonáltam. Megbeszéltem vele, hogy holnap eljönnek értünk és elmegyünk hozzánk ebédelni. Amint letettem a telefont, egy erős lökés következtében dobtam egy gyönyörű hátast. Nem fájt, csak kicsit kellemetlen érzés volt.

- Daisy, jól vagy? Ne haragudj!Nem volt szándékos.-mondta, lehajtott fejjel Romeo

- ugyan! Kutya bajom.- mosolyogtam rá.- viszont befejezhetnétek ezt a fogócskát.

- Hát befejeznénk, de ez bújócska- fogócska, és én is azért rohantam így mert Brooklyn nagyon megijesztett viszont nem tudom hol van.-mondta majd lehuppant a kanapéra

- megkeresem, te és az öcséd pedig pakoljatok össze a szobátokban, mert ahogy láttam elég nagy a kupi.- kacsintottam rá, ő pedig egy hatalmasat sóhajtott.

Már a lépcső tetején álltam, mikor a házaspár és a legkisebb Beckham csemete bőröndökkel együtt vonultak a folyosón.

- Már indultok is?-kérdeztem mosolyogva

- igen drágám, ha most nem indulunk sosem érünk LA-be. A kulcsokat Brook tudja hol vannak. Mielőtt lefeküdtök aludni, járjátok kérlek körbe a házat és nézzétek meg minden ablak, vagy hátsó ajtó be van e zárva. Brooklynnak elfelejtettük mondani, hogy a kertbe a hátsó ajtót nézze meg be van e zárva. Ha megtalálod kérlek mond neki, a srácoktól elbúcsúzunk, lent. Szóval, szia és vigyázzatok egymásra!- ölelt magához Victoria, miután elhadarta mondandóját.

- Rendben, átadom neki! Ti is vigyázzatok magatokra.-öleltem vissza.Elköszöntem a maradék két személytől is és tovább indultam. Mivel az emeleten nem találtam, mentem a mozi szobába. Természetesen ott sem volt, elmentem a dolgozó szobák felé, ahol a múltkor annyira megijesztettek a fiúk.Ott sem találtam, neve vagy százszor elhagyta a számat de nem válaszolt. Már csak egy helység volt ahol lehetett, és tudom hogy Romeo miért ijedt meg annyira. Hát én sem szívesen mennék oda le. Az alagsor. Még csak a nevét se jó kimondani. Borzalmas. Kinyitottam az ajtót és korom sötét fogadott. Mivel egyedül voltam eleve még a nappaliba is ez is rátett egy lapáttal.

-Brooklyn kérlek gyere fel, had ne kelljen lemennem. Tudod, hogy nagyon félek lent.- kérleltem, választ viszont hiába vártam nem kaptam.- Brooklyn kérlek.

Mivel most sem kaptam választ felkapcsoltam a lámpákat és elindultam lefelé, a nyikorgó lépcső, és a futkározó hangok nyilván nem voltak jó hatással a tűrőképességemre, és már nagyon féltem pedig még csak akkor értem le. Ép, hogy leléptem az utolsó lépcsőfokról, az ajtó becsapódott a hátam mögött, én pedig nem tudtam merre kéne mennem, hiszen a folyosó nagyon hosszú volt, és két irányú. Ahogy egyre jobban mentem befelé, a félelem egyre nagyobb lett.

-Brooklyn, kérlek.-szóltam.- nem értem miért jó halálra rémisztetni engem.-mondtam remegő hangom, és megálltam ugyan is egy kisebb csattanást hallottam a folyosó végéről, a lámpák pedig lekapcsolódtak. Korom sötét volt. Az orrom hegyéig nem láttam el, a telefonom pedig fent maradt. Mert amikor Romeo nekem jött azután a kanapén hagytam.

-Brooklyn Kérlek, ne csináld!- pityeregtem.- eljövök utánad, hogy megkeresselek, te pedig még a szart is kiijeszted belőlem!- hisztiztem, ugyan is nagyon be voltam rezelve. Amikor megláttam villogni a egy fényt a folyosó végéről, elindultam arra. Nem érdekelt hogy nem látok semmit csak mentem. Majd mikor leállt, megálltam és vártam csendben. A szív dobogásom is hallottam szerintem. Aztán hirtelen két kezet éreztem a derekamon.

- Olyan nagyon utállak.. ütöttem meg minden egyes szó után a mellkasát, de szinte meg se érezte.

- Én is Szeretlek Daisy!.-ölelt magához.- ne haragudj, hogy " még a szart is kiijesztettem belőled ".- kuncogott

-Nem vicces! Te is tudod, hogy mennyire nem szeretem ezt. - Suttogtam, majd egyre közelebb hajoltam hozzá.

- szeretem ha félsz, azután mindig hozzám menekülsz. Én pedig élvezem ha megvédhetlek!- suttogta, majd megcsókolt. Ez a csók más volt. Másnak éreztem mint a többit, több érzelem volt benne.

Miután ajkaink elváltak, alig  tudtam levegőt venni. Brooklyn megint lecsapott. Enyhén a falnak tolt, én pedig a hajába kapaszkodtam. Mikor pedig beleharaptam alsó ajkaiba, egy 'férfias' morgást kaptam válaszul. Amitől, mit ne mondjak én is csak egyre izgatottabb lettem. Itt már viszont biztos volt, hogy le kellett állnunk.

-Daisy...-lihegte.-nem szabad, még nem.

-tudom..-suttogtam

-menjünk fel..-mondta, majd összekulcsolta kezeinket, és a telefonján felkapcsolta a vakut. Így végre láttunk valamit. Szegény fiú kezében szerintem elszorítottam a vérkeringést is. Amit szóvá is tett, de nem érdekelt. Ha ő ennyire megijesztett, akkor vállalja is a következményeit.

Mikor felértünk, a srácok fent játszottak a kanapén valami, focis játékkal. Brooklyn persze egyből csatlakozott hozzájuk.

- Csinálok, nektek kaját addig játszatok.Ja, és Brooklyn. Az udvaron meg kellesz nézned a hátsó kaput, be van e árva. - mondtam, majd a konyhába vonultam. Nem vagyok valami nagy konyhatündér, de egy spagettit azért, megtudok csinálni. A tésztát feltettem, a szószt pedig elkezdtem csinálni hozzá.

- mit csinálsz?.- kérdezte Brooklyn és hátulról magához húzott, így a hátam, izmos mellkasának feszült.

-korai vacsorát, nektek.- mosolyogtam, bár ő ezt nem láthatta, hiszen háttal álltam neki.

-segítsek?

-reszelj sajtot, kérlek!.- pusziltam arcon, majd levettem a gázról a szószt és hagytam hűlni. Megterítettem, addigra pedig minden elkészült. Szóltunk a fiúknak, és elfoglaltunk helyeinket.

- előre szólok, nem egy életbiztosítás a főztöm.Jó étvágyat -szóltam mire elkezdtek nevetni, majd neki láttak.

- ez nagyon finom, Daisy..-dicsérte Cruz

- köszönöm.-mosolyogtam rá, majd mire már bekaptam volna az első falatot, csengettek... 

Sziasztoooooook. Megint nagyon sajnálom, hiszen több mint egy hónap kellett ehhez a rész megírásához. Sajnálom. De nem mindig van kedvem és órákat írogatni, amikor viszont elkap a hév, több mint a fele elkészül viszont akkor is kell befejezés. És igazából próbálom hosszúra írni a sztorit ezért tart kicsit több időbe. Remélem nem haragszotok, és elnézitek ezeket a 'kis' hibáimat. :( A kommenteknek pedig nagyon örültem, Annyira örülök hogy tetszik nektek a történet! Ezer hálám, nektek. Hamarosan pedig új résszel várlak benneteket!♥