Viktor szemszöge

Reggel hamarabb felkeltem, mint Lana, hogy átüljek a székre, mielőtt jönnének az orvosok. Ezek után viszont nem tudtam visszaaludni. Vajon hogyan kéne elmondani neki azt a dolgot? Főleg ezek után, hogy csak mi maradtunk egymásnak. Most van a lehető legrosszabb pillanat a titkom bevallására. Mégis, olyan rég bennem van ez az egész, félek ha nem magamtól mondom el, esetleg máshonnan tudja meg. Persze erre kicsi az esély, senki nem tudja rajtam kívül. Nagyon félek a reakciójától, és hogy ezek után megutál. Nem tudom, mit kéne tennem. Vezessem őt rá, vagy csak simán mondjam ki az igazat? Nem tudom eldönteni.

Lana szemszöge

Egy hete fekszem itt, és lassan ki fognak dobni. Testileg már jobban vagyok, de lelkileg ugyan ott. Már nem fáj semmim, mégis egész nap az ágyban fekszem. Viki naponta jött megnézni engem, egyszer Apa is bejött. Hasonlóan nézett ki, mint én. Fáradt tekintet, elnyűtt kinézet. Csak annyit mondott hívjak, ha értem kell jönni. Nem hibáztatom őt, most nekem is nehezemre esik. Mintha megállt volna az élet a szobám és a kajaautomata között. Persze kapom a napi három kórházi moslékot, de ha csak azt enném, már rég éhen haltam volna. Igazából nem történik velem semmi érdekes egész nap, de néha jól tud esni a semmi. A csend megértő. Egyébként se vagyok társasági ember, de amit most művelek, az rekord. Fáradt vagyok, és folyton fázom.

Sziasztok. Elfogyott az összes ötletem és kedvem ehhez az egészhez. Persze fenthagyom, lehet valamikor lesz új rész, minden a kedvemtől függ. Ha újra csinálom kibővítem ezt is, de nem ígérhetek semmit. Köszönöm azoknak, akik időt szántak rá, hogy elolvassák.