Már két hét telt el azóta hogy Blake-kel utoljára személyesen beszéltem. Az egyetemen szoktam látni, sőt, igazából kifejezetten figyelem a jelenlétét. Bejárt minden órára, ugyanúgy leült valamelyik első sorba egyedül. A maszkját pedig azóta is mindig hordja... Gondolom vagy addig fogja amíg el nem tűnik a zúzódása, vagy amíg teljesen be nem gyógyult a sebe, bár az elég sok idő lenne.

Próbálkoztam vele az elmúlt időszakban tartani a kapcsolatot, időről időre rá szoktam írni ha úgy van akkor az egyetem miatt bármilyen indokkal, vagy hogy hogy érzi magát, van-e kedve beszélgetni, ilyenek. Nem túl szószátyár típus, de látom rajta, és mondta is hogy ettől függetlenül örülne ha jóban lennénk.

Linával viszont annál jobb a helyzet, vele rendszeresen beszélgettünk, nagyon kedves, hihetetlenül intelligens és pörgős lány. Amint az kiderült, ő is nagyon szeret sütni-főzni, sok süti receptet meg képeket osztunk meg egymással, örülök hogy megismerhettem. Teljesen meg tudom érteni hogy Blake-kel miért állnak olyan közel egymáshoz, ő az a típus aki gyakorlatilag bárkivel jól kijön és bárkivel jól el tud beszélgetni. Valószínűleg mikor megismerkedtek annyira rápörgött Blake-re, hogy nem tudta levakarni magáról, akkor sem ha ilyen visszahúzódó.

Néha kérdeztem Linát róla, de nem tudtam meg tőle fájóan sokat, gondolom tiszteletben tartja a fiú személyes terét, és hogy csak annyit tudjanak róla mások amennyit ő biztonságosnak érez elárulni magáról nekik.

Eléggé belelovalltam magam az utóbbi időben ebbe a dologba, és már kezdett kihatni a közérzetemre is, ami nem kifejezetten tetszett, Liam is eléggé maga alatt volt mivel a lány aki tetszett neki csak hitegette és összejött valaki mással, így arra jutottunk hogy elmegyünk együtt ma este kirúgni a hámból, ha pedig nagyon vállalhatatlanra sikerülne az estém akkor nála alszok, hogy anya ne tagadjon ki már csak annyitól ha megérzi a közeledtem. Még Liam elhívta egy közös barátnőnket, Beth-et, aki egyben a fodrászom is, és egészen jól elvagyunk, bár leginkább csak akkor találkozunk mikor valamit szeretnék a hajammal, mindig jókat beszélgetünk.

A találkozót nyolcra beszéltük meg, a kedvenc bárunk előtt mint kiindulópont.

Nem értem ide későn, de már Liam és Beth ott álltak a bejárat mellett kicsivel. Mikor a barátom meglátta hogy közeledek, elnyomta a cigijét és a csikket egy közeli kukába dobta, mert tudja hogy utálom a dohány szagot és tiszteletben tartja.

A jól megtermett, kicsit nyúlánk, de kifejezetten izmos barátom szokásához híven hátra fogta egy kontyba a válla alá érő, egyenes, barna haját, amiből csak két oldalon egy-egy kósza tincset hagyott elöl, amiket most kicsit megigazított mikor meglátott. Minden tiltakozásom ellenére kezdett az arcéle mentén borostát növeszteni, és bár ezt a szemébe semmi pénzért nem mondanám, kifejezetten jó döntés volt. Illik a laza, életszerető stílusához.

Mikor odaérek a két alakhoz és Liam már lépett is felém hogy egy gyors köszönés után megöleljen veszem észre hogy most még a körmét is kifestette feketére.

Ahogy távolabb lépett Beth is idejött egy ölelésre meg egy sziára.

- Nagyon jól nézel ki - mosolyogtam rá ahogy végignéztem rajta tüzetesebben. Fodrászhoz híven vörös-fekete átmenetes, váll fölé érő haját tökéletesre vasalta, a ruhái, a sminkje meg a kiegészítői pedig egy kicsit erősebbek és kihívóbbak azoknál mint amiket munkában visel, de ez teljesen érthető a kis, törékeny testalkatú lánytól. Ahogy mondják azonban kicsi a bors, de erős, mert a fodrászathoz nagyon ért ahhoz képest hogy mindössze két-három éve lehet a szakmában.

- Köszi, te is csini vagy - mosolygott rám kedvesen a vállamra simítva.

- Köszönöm - bólintottam.

Én is bulihoz öltöztem, nem spóroltam a vékony, hosszú nyakláncokkal, meg gyűrűkkel a jól bevált bőrdzseki, nagyon bő nyakú szürke felső, és fekete szakadt farmerrel.

- Bemegyünk? - kérdezte Liam az ajtó felé mutatva. Az ablakon át kiszűrődött a fény, még a zene is teljesen jól kivehető volt.

Már ha csak ezekbe belegondoltam is éreztem a fejfájást meg a hányingert amivel holnap kelni fogok.

Belül is ugyanaz fogadott mint ami kint, a hely viszonylag tele volt részeg és félrészeg emberekkel, akik teljesen átszellemülve, egymás testének nyomulva táncoltak, ittak, vagy egy-egy boxban ücsörögve beszélgettek.

Mi is ezek közé csatlakoztunk be miután szereztünk magunknak italt és találtunk egy szabad asztalt a sarokban, amire le is csaptunk.

- És, mi a helyzet veletek? Történt valami érdekes mióta nem találkoztunk? - nézett körbe rajtunk Beth. - Csak annyit tudok hogy mindketten magatok alatt vagytok mostanság.

- Nekem elég szar hetem volt, a munkában kifogtam a legproblémásabb megrendelőket, mindenkinek volt valami baja, a lány pedig akivel hónapok óta alakult valami összejött egy másik sráccal és kidobott. - Némileg még mindig maga alatt mesélte a dolgot, akkoris ha nem ment bele túlságosan a részletekbe.

Ez teljesen igaz volt, az elmúlt két napban mióta kiderült Liam teljesen maga alatt volt. Próbáltam vidítani, vittem neki sütit, kaját, folyton átjártam hozzá, de ez akkor sem pótol egy párt, éppen így jutottunk el a közös bulizás gondolatáig.

- Jesszus, ez aztán szemétség. Nagyon sajnálom hogy ez történt - sóhajtott Beth.

- Köszönöm - bólintott Liam.

- Azért remélem hogy mire a lány megbánja a döntését te már találsz valaki mást hogy az orra alá dörgöld. - Rámosolyogva játékosan böktem meg Liam vállát.

A barna hajú mosolyogva, jobb hangulatban kortyolt bele az italába.

Mind tudtuk hogy Liam nem az a fajta volt aki szeretett ilyen helyen órákat beszélni a fájdalmairól, így lassan el is hagytuk a témát.

- És te Rhett? Történt valami érdekes mostanság? - nézett most rám.

- Nem is tudom, nem volt különösebben semmi említésre méltó, max annyi hogy pár hete megismertem egy srácot... Nincs semmi komoly vagy ilyesmi, csak néha beszélgettünk és tök aranyos.

- Nem említésre méltó? - kerekedett el a lány szeme. - Valakitől aki az évszakhoz válogatja a pasijait talán nem az, de attól az embertől aki az előző kapcsolata után több mint egy évig volt mély depresszióban és a szerelem szót, vagy csak annyit hogy ú, de szexi az a srác ki se lehetett ejteni előtte, na tőle ez igenis hatalmas hír, igazán örülök! - hadarta széles mosollyal a száján.

- Nem voltam mély depresszióban - ráztam meg a fejem ellenkezve, de erre mindketten hitetlenül vonták fel a szemöldöküket.

- Rhett, azért jártál hozzám kéthetente hajat festetni, hogy legalább megmossam a hajadat. De igen, abban voltál.

- Na jó - sóhajtottam -, talán abban voltam. De ebbe a mostani dologba akkorsem kell sokat gondolni, csak aranyosnak találom, és kész.

- Oké-oké, de azért kérdezni róla szabad?

- Szabad - forgattam meg a szemem megadóan.

Még abban sem voltam biztos hogy ez mi is egyáltalán, vagy hogy meddig fogunk még beszélgetni is, így még nem szívesen kürtöltem világgá róla mindent, de nem is tudom... Lehet csak az a kevés alkohol amit eddig ittam, de jó volt rá gondolni.

- Szóval, hogy hívják? Van instája, vagy facebookja, bármi ilyesmi?

- Blake Maddennek és van, de nem igazán szokott semmit posztolni.

Beth már elő is húzta a telefonját, és szorgosan pötyögte be a nevét, majd néhány másodperc és műköröm kopogás után elkeseredetten pislogott rám.

- Ne már, facebookon még profilképe sincs, az instája meg privát... Nincs róla képed?

- Megnézem, szerintem az ismerőseinek látható pár kép, a profilját csak pár napja szedte le, nem tudom mi miatt.

Kivettem a zsebemből a telefonom és megnyitottam a facebookot. Nem tévedtem, tényleg volt róla egyetlen kép, ami előtte a profilja volt. A kamerába mosolyog, csak a mellkasáig látszódik, de az teljesen egyértelmű volt róla hogy az elmúlt másfél év alatt az arcán lévő seben kívül abszolút semmit nem változott.

A képernyőt Beth felé fordítva mutatom meg neki a profilt.

- Ó, hűha, elég jóképű - bólintott elismerően. - És, mit lehet tudni a sármőrünkről?

- Nem sokat, elég visszahúzódó. A szaktársam, kedves meg jólelkű... Mikor először találkoztunk összeesett a mosdóban, kihívtam hozzá a mentőket, utána meglátogattam a kórházban és utána külön megköszönte, még csokit is hozott, nem is csak egy sima snickerst, vagy egy táblásat, hanem ferrero roschert.

Ahogy visszagondoltam rá... Megmosolyogtatott. Nagyon kedves gesztus volt tőle. Aztán eszembe jutott a pillanat amikor levette a maszkját. Bizonyára a memóriám is játszadozott kicsit velem, de annyira levert volt, annyira... Elveszett. Beszélni akartam vele, segíteni neki.

- Na jó, ez nagyon aranyos - ugrott meg egy kicsit fülig érő mosollyal. - Miért került kórházba?

Erre Liammel egymásra néztünk. Neki elmondtam az egészet, és valószínűleg ugyanazt gondolta mint én. Nem tudom hogy ezt így köztudatra hozhatom-e, bár Beth-től nem hiszem hogy megtudná Blake tőle hogy elmondtam, meg Lina is tök nyíltan kezelte, szóval gondolom nem gond ha ennyit elárulok. Sokkal többet mondjuk én sem tudok róla.

- Van egy kis... Evészavara.

- Ó, sajnálom. Így már minden világos - bólintott Beth. - A képen amit mutattál elég izmosnak tűnt, akkor az biztos régebbi volt.

- Régebbi, de most is nagyjából ugyanúgy néz ki. Elvileg alig eszik, mégis ilyen teste van, még nekem sem teljesen világos hogy működik ez nála.

Abban ezer százalékig biztos vagyok hogy a még gyógyuló sebhelyről, a felhasadt szájról meg a lila foltokról egyáltalán nem kell tudnia, az már tényleg csak rám tartozik.

Meg Liamre, hiszen ami rám tartozik, az rá is. Vele bármit megbeszélhetek, nem ítélkezik, nem mondja el senkinek ha azt kérem, és ha nem is támogat minden idióta világ megváltó döntésemben, de tanácsot ad legjobb tudása szerint.

- Ez érdekes. De mindegy, biztos megvan a maga baja. Az a lényeg hogy neked szimpatikus legyen, és jól bánjon veled, ne úgy mint... Akit nem nevezünk nevén.

- Aiden jól bánt velem - kezdtem azonnal hárítani. Én is pontosan tudtam hogy ez nem igaz, de teljesen belém épült ez a mechanizmus. Nem tudtam elfogadni hogy nem volt tökéletes ember, mert számomra az volt.

- Persze - vonta fel a szemöldökét. - Ezért dobott ki amikor a legjobban szükséged volt rá.

- Megvolt rá az oka - néztem komolyan a szemébe, Beth pedig csak türelmesen pislogva várta hogy folytassam az indokkal. Ebben a pillanatban ha lehetett volna, a bíborvörös rész a hajában biztosan fellángol. - Mármint, csak úgy nem hagyunk ott valakit akit szeretünk, szóval biztos hogy volt valami a háttérben... Ja. Meg amúgyis, Blake meg köztem nincs semmi, csak kedves srác aranyos arccal. Ennyi. Nem kell többet belegondolni mint ami, nem akarok kapcsolatot. Élni akarom az életem anélkül hogy valaki megint beletiporjon.

- Furcsa, mert én nem emlegettem semmiféle szerelmet vagy kapcsolatot köztetek... - motyogta az itala mögött mosolyogva.

Ezt már nem bírtam ép ésszel, úgyhogy egy húzással megittam az egész pohár italomat, míg a másik kezemben ott volt a telefonom.

- Rhett - tette finoman Liam a kezét a csuklómra. - Megbeszéltük hogy ma este nincs se Blake, sem pedig Hannah, én pedig tartom magam hozzá.

- Nincs is - ráztam meg a fejem, de amikor láttam hogy a mellettem ülő a telefonomra meredt, így én is odapillantottam.

Fogalmam sincs mikor, de megnyitottam messengeren a beszélgetésünket Blake-kel és teljesen akaratomon kívül bepötyögtem hogy szia, de még nem küldtem el.

- Akkor lépj ki a chatből.

Szó nélkül megtettem, kitöröltem az üzenetet, kiléptem, lezártam a telefonom, és képernyővel lefelé az asztalra tettem.

Komolyan hiányzott Blake. Észre sem vettem, de nagyon gyorsan beköltözött a szívembe, akkoris ha alig ismertem.

- Köszönöm - simította meg finoman a hátam Liam.

Ezután az este egyre inkább kezdett beindulni. Én próbáltam vagy annyit beszélni, vagy annyit inni hogy elfelejtsek mindent magam körül, ezzel pedig Liam és Beth is ugyanígy volt, úgyhogy eleinte lassan váltakozó italok társaságában beszélgettünk, majd pedig pohár poharat, bár pedig bárt követett, amíg hajnali egy-kettő körül teljesen zsibbadtan az alkoholtól ki nem lyukadtunk egy fulladásig zsúfolt klubban, gyomorban lüktető zenével, mindenféle parfüm, cigi meg izzadtság szaggal, és epilepszia rohamot okozó fényekkel, ennek ellenére mind a hárman örültünk hogy kiszakadtunk a problémáink hálójából és csak teljesen átszellemülve ugráltunk a zenére. Ha valaki megkérdezi, biztos hogy azt mondtuk volna táncolunk, de aki egy kicsit is volt olyan állapotban hogy lásson minket, az biztosra állította volna hogy ez már az utolsó három pohár vodka óta a legkevésbé sem nevezhető annak.

- Kimegyek a mosdóba - kiabáltam Liamnek próbálva túlharsogni a zenét, de értetlenül rázta meg a fejét, amitől a már így is szétzilált kontyából újabb tincsek szöktek elő.

Lerészegedett agyammal a jelbeszéd rendszeréhez folyamodtam, így a nadrágom, majd a mosdó irányába mutattam, amit Liam agya tökéletesen bravúros észjárásomra hangolódva interpretált, és egy bólintás kíséretében felmutatta a hüvelykujját.

Mire átverekedtem magam a tömegen, a húgyhólyagomban felgyülemlett töménytelen alkohol már nagyon távozni akart a szervezetemből.

Hála az égnek nem volt sor a férfi mosdóban, így hamar könnyíthettem magamon, ami olyan örömmel töltött el jelenlegi állapotomban, mintha summa cum laude sikerült volna lediplomáznom.

Miután megmostam a kezem egy kicsit oldalra vonultam a mosdóban, a hideg csempének dőlve, és kiélveztem hogy a zenének ide csak a dübörgése hallatszott és nem ért hozzám senki mikor csak megmozdultam.

Ez volt az első alkalom az este hogy teljesen egyedül voltam, és a fejem máris elkalandozott attól hogy hirtelen ennyi impulzust megvontak tőle.

A fejemben lévő féktelen jókedv és a mellkasom szorításának kettősségétől hajtva kényszeresen elővettem a telefonomat.

Anya írt éjfél körül, meg hívott is, hogy otthon alszok-e várjon-e haza, és hogy minden okés-e. Gyorsan megírtam neki hogy minden rendben és hogy Liamnél alszok, hogy reggel ha felkel és nem talál otthon ne aggódjon.

Az ujjaim ezután szinte reflexből a Blake-kel való beszélgetésünkre tévedt.

Vajon mit csinálhatott most? Aludt? Filmet nézett? Telefonozott? Valahol ő is bulizott? Épp álmodott? Vagy álmatlanul forgolódott?

Egyszerűen nem hagyott nyugodni a gondolat.

Mi van ha az aki az arcával azt tette megint megtámadta?

Annyiféle jelenetet lejátszottam már a fejemben hogy hogyan szerezhette azokat a sérüléseket, de azóta a nap óta nem mertem rákérdezni. Még csak szóba hozni sem, pedig minden alkalommal eszembe jutott hogy mi van ha azóta kapott még egyet? Vagy kettőt? Mi van ha legközelebb amiatt kerül kórházba? Nem valami könnyű kis felületi karcolás volt az arcán, nem, ez egy mély, csontig hatoló seb volt aminek nyoma marad és amit valaki direkt okozott neki.

Az aggodalom szétmardosott belülről, jobban mint a tömény alkohol. Úgy szerettem volna közel kerülni hozzá, olyan jó lenne ha nyitna felém és segíthetnék neki, annyira nagyon aranyos az elsőre határozottnak és magabiztosnak tűnő kinézetével, ami igazából egy kedves, félénk fiút rejtett.

Jesszus, annyira hiányzott, hogy az már fájt. Az hogy részeg voltam pedig legalább háromszor rosszabbá tette.

Annyira flörtölni akartam vele, annyira fel akartam hívni magamra a figyelmét, amennyire az csak lehetséges...

De ennyire gátlástalanná azért még én sem válok, még ennyire tudattalanul sem.

Viszont egyes gátakat azért mégis feloldott az alkohol.

Különösebb megfontolás nélkül nyomtam a hangfelvétel gombra, mert nincs az az isten hogy ilyen állapotban érthető dolgot írjak.

- Helló! - A hangom meglepően jókedvű lett ahogy megszólaltam. - Képzeld, itt vagyok egy férfi mosdóban és eszembe jutottál. - Fogalmam sincs miért, de nagyon viccesnek találtam ezt a mondatot, így kuncogva folytattam. - Azon gondolkodtam hogy hogy vagy, meg hogy vajon mit csinálsz ilyen későn.

El is küldtem, bár nem láttam rá túl sok esélyt hogy belátható időn belül válaszoljon, de annyira rápörögtem arra hogy beszéljünk, hogy alig fél perccel később már a második hangüzenetet vettem fel.

- Gondolom alszol ahogy a legtöbb ember... Én egy szórakozóhelyen vagyok, Liammel meg Beth-szel figyelemelterelésképp a bajainkról, és lehet, tényleg csak lehetséges, hogy egy kicsit, ici-picit sokat ittam. - Valamiért a részegség gondolatától újra nevethetnékem támadt. - Liam tényleg mindent megtett hogy se én se Beth ne kóboroljon egyedül sehova ilyen állapotban, de a mosdóba ki tudtam surranni kíséret nélkül. Olyan Liam mint egy kedves tyúkanyó... Férfi testben. Egy hosszú barna hajú, kontyos, izmos hippi tyúkanyó. Vigyázott az italunkra, hogyha valaki kellemetlenkedett azt segített lerázni nekünk, és mindig összeterelt minket. Én lehetek a tyúkanyód? Ígérem nagyon jó tyúkanyó lennék, nagyon jó tanárom volt, nem okoznék csalódást. Nem tudom pontosan hogy mire van szükséged mert nehezen nyílsz meg, de nagyon szívesen ápolom a sebedet, beszélgetek veled, elkísérlek órákra, meg ilyesmi. Amiket egy tyúkanyó szokott csinálni.

Elküldtem az üzenetet, de utána azonnal lepergett a szemem előtt amiket most mondtam.

- Lehet túl sokszor használtam a tyúkanyó szót... De olyan aranyos, te jutsz eszembe róla és mivel neked mondom ezeket így folyton ez jár a fejemben.

- Az emberek kicsit furcsán néznek rám amiért ilyen furán beszélek, nem is tudom... Szerinted fura vagyok? Én úgy érzem magam, de lehet hogy csak részeg vagyok. Nem is értem minek beszélek ennyit, de nem bírom abbahagyni. Szeretném ha itt lennél, és minél több hülyeséget mondok neked annál kevésbé érzem hogy hiányzol. Na jó, tényleg fura vagyok. Úgy hiányzol hogy nem is voltunk soha közel egymáshoz, ez már aggasztó. Kezdek nagyon kellemetlenné válni? Mert szerintem igen. Lehet abba kéne hagynom az üzengetést... Mindegy, abbahagyom, aludj jól, szia.

Gyorsan, elvörösödött fejjel nyomtam rá a küldésre. Istenem, de égő tudok lenni. Ezután az üzenet után biztos hogy teljesen hülyének fog nézni, de akkoris... Aggódok érte.

Nem hagyhattam ennyiben, nem hagyhattam csak így abba, még beszélni akartam hozzá, mindent meg akartam tudni róla, most, ezalatt a néhány perc alatt úgyis hogy nem volt elérhető.

- Bocsánat, nem tudom csak úgy befejezni, túl kíváncsi és túl részeg vagyok. Hogy van a sebed? Már elmúltak a lila foltok? Ugye nem lett új seb rajtad? Nem mintha az előző zavarna, szerintem jól áll, csak nem akarom hogy bajod essen. - A gondolatok és a kérdések csak úgy cikáztak a fejemben amiket fel akartam tenni neki. - A sebed miatt tudsz azon az oldaladon aludni? Vagy tudsz aludni egyáltalán? Meg evésnél nem zavar? Tényleg, eszel rendesen? Tyúkanyóként kötelességem figyelni rá hogy rendben legyen az egészséged. Ha mégis rosszul lennél, és kórházba kerülnél akkor pedig muszáj lennék meglátogatni téged és ápolni. Már megint idegesítő vagyok, ugye? Sajnálom, nem tehetek róla, esküszöm hogy nagyon igyekszem nem ennyire gáz lenni, de annyira... Annyira rossz ez az üresség, nem tudok vele mit csinálni, hiába ittam hülyére magam, ahogy kijöttem a mosdóba újra belém csapott és annyira szeretném ha eltűnne, annyira szeretném elterelni a figyelmem róla, annyira szeretném ha találkozhatnánk. Valamikor összefuthatunk? Már ha ezek után még nem ábrándultál ki belőlem. A tyúkanyó dologgal azt hiszem nagyon kellemetlenné tettem ezt az egészet, bocsánat, annyira hülye vagyok, csak túlságosan beleéltem magam, biztos hogy halálra rémisztettelek vele.

Őszintén szólva mire az üzenet végére értem, a furcsáló pillantások amiket kaptam teljesen hidegen hagytak.

Fájt a mellkasom, mégis olyan hatalmas, kitölthetetlen űrt éreztem magamban, ami minden érzésem és gondolatom magába szívta.

Teljesen reménytelenül csúsztam le a földre a csempe mentén.

Hosszú perceken át csak meredtem magam elé, kezemben a telefonnal, és teljesen üresnek éreztem magam. Nem kellett volna mindezt elmondanom neki. Nem lett volna szabad. Mindent tönkretettem. Magamnak sem lett volna szabad ezeket bevallanom.

Ha nem ábrándult ki belőlem biztos hogy el fog mélyülni a kapcsolatunk, amire nem tudom készen állok-e, ha pedig ezzel elveszítem soha többé nem bocsátanék meg magamnak.

Utáltam ezt az egészet.

- Izé... Bocsánat. Nem akartam ennyire rád nyomulni. Sajnálom az egészet, csak válaszolj valamit... Kérlek.

Ezeket tudtam kinyögni még a hangüzenetekhez.

A sírás fojtogatta a torkom, mikor hirtelen rezgett a telefonom.

Megfeszült izmokkal láttam az értesítésekben hogy minden reményem ellenére nem Blake az, hanem Liam.

Azt kérdezte minden rendben van-e, jópár elírással, majd gyorsan záporozott a többi üzenet.

Bethre elvileg fél percig nem figyelt ameddig elment italért, és valamit beletehettek az övébe, mire visszaért hozzá a lány már felszedte egy kétes kinézetű pasi, akivel el akart menni, de már alig állt a lábán, feltehetően drogot tettek a koktéljába.

Hirtelen magamhoz térve pattantam fel a mosdó padlójáról, és indultam sietve megkeresni őket.

Egy kis dulakodás után láttam meg őket, Beth nagyban ellenkezve lógott Liam nyakán, már a saját lábán is alig bírt megállni.

Az hogy elmenjen egy idegen pasival csak úgy egyáltalán nem vallana rá, biztos hogy valami történt.

- Na, ne legyél már ilyen seggfej, nem vagy az apám hadd menjek ahova akarok - motyogta Beth, de nem engedte el a nyakát. Nem is tudta volna, egyedül biztos hogy összeesett volna.

- Nem lehet. Valószínűleg bedrogoztak, nem hagyhatlak ilyen állapotban egyedül, felelősek vagyunk egymásért. - Mikor meglátott engem, azonnal elindult maga mellett rángatva a lányt a kijárat felé. - Örülök hogy te épségben megvagy, menjünk, már hívtam taxit, egy perc és itt lesz. Haza kell vinni Betht.

Teljesen félkába állapotban kellett betuszkolnunk a lányt a járműbe, látszott rajta hogy valami nagyon nem volt rendjén. Szerencse hogy Liam felelősségteljes volt és vigyázott rá. Az a legjobb döntés ha lefekszik otthon és kipiheni magát.

Tudva, hogy a lány Liammel az oldalunkon jó kezekben van, én még mindig csak Blake-re tudtam gondolni. Hogy mit fog mondani, hogy fog reagálni, de legfőképp hogy mikor.

Az őrületbe tudott volna kergetni a várakozás.

Erre gondoltam, mikor a kezemben lévő telefon megrezzent, és villám sebességgel nyitottam meg a messengert.

Blake volt az.

Blake Madden
Bocsánat, aludni próbáltam csak nem sikerült.
Örülök hogy jól érzed magad a szórakozóhelyen. Nincs semmi probléma azokkal amiket elmondtál, nagyon kedves dolgokat említettél.
Akarsz beszélni arról ami benned zajlik?
Ha szeretnél találkozni, hétfőn négyig szabad vagyok és megválaszolom amelyik kérdésedet tudom.

És én is szeretném ha te lennél a tyúkanyóm.