*Cassandra*

Morogva rúgtam le magamról a lila takaró huzatomat, és csaptam le az ébresztőórámat. Hajnalban hagytam abba a munkát, hogy ma nyugodtan tudjak haza utazni a szüleimhez a családi házba.
Még tegnap össze pakoltam, így a reggeli teendőim után indultam is a vonat állomásra.
Felszállva a megfelelő járatra egyből a telefonomhoz tartozó fülhallgatóval kezdtem zenét hallgatni, közben a tájban gyönyörködtem. Akárhányszor is utazok mindig szeretem a tájat kémlelni, akkor is ha nincs benne semmi újdonság. Megunva a zenehallgatást, kezdtem bele a rajzolásba. Divattervezőknek adom el a kész munkáim.
Magamra véve a bézs és piros színű táskámat, szálltam le.
- Cassie. - hallottam meg édesapám hangját.
- Szia. - öleltem meg. - Mindig elfelejtem, hogy ez egy kicsi peron, itt az emberek egyből megtalálják a másikat. Köszönöm, hogy kijöttél elém.
- Hogy vagy?
- Hogy vagy? - kérdeztük egyszerre a másikról, majd nevetésben törtünk ki.
- Jól vagyok. - válaszoltam a nevetés után.
- Én is jól vagy. Add a cuccod. - nyújt apa a táskámért, amit a kezébe is nyomtam.
- Köszönöm. - mentem a kocsihoz és nyitottam ki az ajtaját.
- Kicsim. A nagypapa nálunk van.
- De jó. - vigyorogtam.
Mindig is nagyon jó kapcsolatom volt a nagyapámmal. Szeretem a katonai történeteit hallgatni.
Haza érkezvén apa mondta, hogy menjek csak, majd Ő beviszi a csomagomat, így miután beléptem a lakásba és levetettem a kabátom indultam a konyhába anyához.
- Kicsikém. - ölelt meg szorosan.
- Szervusz anya. - öleltem vissza.
- Tessék. - nyomot a kezembe egy szelet szilvás süteményt.
- Nagyon finom. - válaszoltam. - Segítsek?
- Nem kell, köszönöm.
- A nagy...
- A kertben van. A szilvafánál. - ment elébe a kérdésemnek.
- Köszönöm. - pusziltam meg, majd távoztam a hátsó ajtón.
- Nagyapa!
- Cassie drága kisunokám. - köszöntött vidáman.
- Hogy érzed magad? - kezdtem segíteni neki a fa szüretelésében.
- Megvagyok, megvagyok.
Beszélgetésünket és későbbi kertben való táncolásunkat anya törte meg.
- Gyertek enni.
- Megyünk. - vettem fel a szilvával megpakolt edényt, és a nagypapámba karolva indultunk vissza a házba.
- Meséltem azt amikor James-el és Steve-el almát loptunk?
- Nem azt még nem. - mosolyogtam.
- Gyerünk kicsi katonák, most eszünk aztán csevegünk. - szólt ránk vicceskedve anyu.
- Igenis. - szalutáltunk, majd gyorsan megterítettem az asztalt.
- A kedvencedet készítettem Cassandra.
- Köszönöm.
Töltött hús és köretnek rizs. Kiskoromban mindig csak a tölteléket ettem meg belőle.
Ebéd után elmosógattunk, aztán ment ki a maga dolgára.
Én a padlásra mentem. A régi társasjátékaim között kutattam, olyat kerestem amit Anthony Stark említett, amikor kérdeztem, hogy minek örülne Bucky. Végül inkább egy hiánytalan torpedó játékot választottam.
- Mi ez a nagy keresgélés? - jött fel apa a padlásra.
- Egy ismerösőm kórházba került.
- Fiú? Vagyis elnézést férfi?
- Igen.
- Nehéz megszokni, hogy az én kislányom felnőtt.
- Hogyan? - tettem úgy, mintha már annyira öreg lennék, hogy nem hallok rendesen. - Tudod az én koromban már nem hallok tisztán. - nevettem el magam.
- Örülök neki, hogy boldog vagy. - váltott témát.
- Igen. Most egy kicsit jót tett az, hogy haza jöttem.
- Itt alszol ma? Édesanyád, már a régi szobádat készíti elő.
- Hát nem úgy készültem, de igen. Ha nem b..
- Dehogy is. Ne beszélj butaságokat. Dehogy baj. Sudoku füzetet is vihetnél. - adta a kezembe az említett tárgyat.
- Tényleg. Köszi.

A nap hátralévő részében a régi családi történeteket hallgattam. Aztán jöttek a katonasággal kapcsolatos mesélni valók. Végül engem faggattak.
- Hogy van Scott? - kérdezte anyu.
- Nem tudom, nem beszéltünk egy ideje. - hajtottam le a fejem. Kényes témát érintettünk.
- Sajnálom. - tette a kezét a kezemre.
- Majd lesz jobb. - kapartam össze egy mosolyt.

Az éjszaka Bucky-val álmodtam. Újra éltem azt, amikor megmentettem, de utána átváltott a terület egy katonai harcmezővé ahol elbuktam a megmentésében.
Zihálva ültem fel az ágyon, és amint tudtam a telefonom után kutattam, hogy megnézzem, hogy nem keresett-e Tony Stark. Talán jobb ötlet lett volna ha Natasha-nak adnom meg vész esetére a számom.
Kicsivel később meg az ágyra felugró macska, hangos dorombolásától nem tudtam aludni.
Reggel még az sem tünt fel, hogy időközönként, a legidősebb Lancaster lopkod az áfonyás palacsintámból.
- Cassie. A reggelidet most te eszed vagy nagyapád?
- Hogyan? - pillantottam fel. - Nagypapa!
- Igen? - nézett rám ártatlanul.
- Már akartam kérdezni, hogy maradtak meg régi katonai fotóid?
- Nem. A tűzben elégtek. - kezdte a padlót fixirozni. - Csak az egy maradt amit már tucatszor láttál.
Öt évvel ezelőtt a nagyszüleim háza leégett, és akkor veszítettük el a nagyanyámat.
Téma váltásként a munkámról és rajzaimról beszéltünk.

- Nagyon vigyázz magadra. - búcsúztak el tőlem anyáék.
- Ti is. - öleltem meg őket.
- Indulhatunk? - segítette rám apu a kabátom.
- Igen.
A kocsiból még integettem családomnak.
                                *****

Újabb gyümölcsös kísérletet tettem Bucky meglátogatására.
- Azt hittem, hogy nem is jön. - köszöntött.
- Család látogatáson voltam. Hozztam újra gyümölcsöt.
- Sajnálom, ahogyan a többiek viselkedtek.
- Nem az Ön hibája.
- Mit szólna ha tegeződnénk?
- Rendben James.
- Mindenki Bucky-nak hív.
- Engem meg Cassie-nek. - mosolyogtam. - Cassie. - ismételte meg. - Ohh az szilva.
- Igen, otthon a fáról szedtem. - nyújtottam felé pár darabot.
- Köszönöm.
- Hozztam még társast. Torpedot. Olyan Steve félét nem találtam, amit Anthony mondott. Meg sudoku füzetet, hogy ne unatkoz.
- Megfolytom Stark-ot. - hallottam Natasha-t.
- Végülis a jól megoldotta Miss. Lancaster. - válaszolta Bruce Banner.
- Ömm... Köszönöm. - szólalt meg Bucky is, felúcsdva a bambulásból.
Most mindannyian sokkal jobb hangulatban tudtunk beszélgetni.