Reggel van.

Ezt onnan tudom, hogy az ablakon át beszűrődő erős napfény, éppen megpróbálja kiégetni a szememet a szemhéjamon keresztül. Ahogy átfordulok a másik oldalamra, csak hogy ne vakuljak meg, megcsap az ismerős illat, ami kellemesen körül leng engem. Kipattannak a szemeim és riadtan fel is ülök, csak hogy realizáljam magamban a kialakult helyzetet.

Calum szobájában vagyok, bebugyolálva a takarójába, és nincs rajtam egyetlen egy ruhadarab sem. Most álmodom, ugye?

De sajnos, nem álmodom. Egyszerre csap le rám a tegnap este emlékképe. Calum gyengéd csókjai. Hosszú ujjai, ahogyan a bőrömet karistolták. Az egymásba fonódó lábaink, ahogy a testünk eggyé vált. Libabőrős leszek, ahogy felidézem magamban, mit is csináltunk tegnap, és hányszor, mintha a világvége közeledne és tudnánk, hogy ez az utolsó alkalom, hogy egymáshoz érhetünk.

Ég a fejem. Rettenetes módon.

Jobb oldalra kapom a tekintetem, de csak Calum hűlt helyét találom magam mellett. Szerencsére egyedül vagyok a szobában, így van időm kitalálni, hogy mit is jelentett számomra a tegnap este. Hailey tanácsára jöttem ide. A tanács pedig úgy szólt, hogyha lefekszem Calummal, talán sikerül rájönnöm, hogy mit is akarok tőle. Nos, nem segített semmit. Csak még jobban össze vagyok zavarodva, ami azt jelenti, hogyha most lemegyek Hoodhoz, akkor makoghatok neki össze-vissza, mint egy beszívott kecske. Nem tudnék most vele beszélni. Pedig színtiszta józan voltam, amikor eldöntöttem, hogy eljövök hozzá. És akkor is józan voltam, amikor szexeltem vele legalább háromszor (de lehet, hogy négyszer) egy este alatt. Ami mellesleg rohadt jó volt. Jobb, mint három évvel ezelőtt.

A francba! Francba, francba, francba.

Kihámozom magam a takaróból és gyorsan felpattanok, hogy a szobában elhajigált gönceimet (már amit sikerül megtalálnom) magamra kaphassam. Egyedül a melltartómat és a felsőmet nem találom sehol, ami azért baj, mert így nem mehetek ki a szobából. Még ha csak az egyik hiányozna a kettőből, azt mondanám, hogy oké, de így... Riadtan kapkodom a fejemet a szobában, majd a megoldást keresve, oda lépek Calum szekrényéhez, aminek feltépem az ajtaját és egy random pólót kikapok belőle. Úgyse fog neki hiányozni ez a méregzöld egyszerű felső. Felrángatom magamra, majd settenkedve az ajtóhoz lépkedek és óvatosan kinyitom azt. Éppen, hogy csak kidugom a fejemet rajta, hogy hallgatózhassak.

A terv a következő: ha nincs itthon senki, akkor lerohanok a lépcsőn és kiszaladok a házból és majd pár nap múlva felhívom Calumot, hogy beszéljünk. Ha pedig itthon tartózkodnak a srácok, egyszerűen csak kiugrok az ablakon. Lehet Margaret megöl, ha eltöröm kezem-lábam, de inkább ez, minthogy most szembenézzek azzal, amivel még én sem vagyok teljesen biztos.

Sajnálatomra zongoraszó üti meg a füleimet, amihez halk dalolászás társul. Apró kis gombócra zsugorodik a gyomrom, ahogy hallgatom.

- Nagy hiba, hogy hagyod Ciannek, hogy ő adja ki ezt a számot – szólal fel Luke hangja a semmiből. Baszki. Marad az ablakon kiugrás, most már tényleg.

- Ha nem adnánk senkinek, akkor ez a fiókban maradna, és ahhoz túl sokat jelent nekem, hogy veszni hagyjam. Ciannek meg kellett egy új szám, mert már rég nem tudott mivel előrukkolni, így mindenképp nyerek vele én is, és ő is – válaszol Calum.

Sajnos semmit sem értek ebből a beszélgetésből, és talán jobb lenne, ha inkább feltérképezném a másik menekülési útvonalat, de képtelen vagyok visszahúzni a fejem a kis résből, mert akkor nem hallanám a beszélgetésüket. Szörnyű vagyok, tudom.

- Simán ki tudtuk volna mi is adni – harsan fel Luke hangja megint. – Josh is megmondta.

- Akkor még nem húztam Peach ujjára gyűrűt. Most már hülyén venné ki magát, hogy ilyen számunk jelenik meg, miközben a média azt tudja, hogy boldog házasságban élek Peachhel.

- Szerintem ez faszság, de te tudod – hagyja rá Luke Calumra. – Majd megbánod, ha pár nap múlva felrobban a dal megjelenése miatt az egész zenei ipar.

- Robbanjon – szinte látom a szemeim előtt, ahogy Calum mosolyra húzza az ajkait.

Vajon Luke tudja, hogy itt vagyok? Hogy Calummal töltöttem az éjszakát? Nem tudom, de annyi biztos, hogy most már mennem kéne. Halkan visszazárom az ajtót és a szoba másik végébe megyek, hogy megnézzem az ablakokat, de egy erkélyt is találok, amit eddig nem vettem észre.

Szuper. Azért egy erkélyről könnyebben leugrok, mint egy ablakból. Kinyitom az üvegajtót és kilépek. Lenézek. Annyira nem nagy a távolság, főleg, hogy egy szép kis terebélyes fa fut végig az erkély korlátja mellett. Úgy érzem magam, mintha egy filmben lennék. Ott vannak mindig fák az erkélyek mellett, hogy a hősszerelmes fel tudjon rá mászni.

Nos, én se hősszerelmes nem vagyok, ráadásul nem felmászni akarok, hanem lekúszni. Így elkezdem a tervem megvalósítását. Kiskoromban sokat másztam fára édesapámmal. Volt egy kis házam is az egyik fánk tetején, amit apa épített nekem oda. Sokáig csak felmászva lehetett megközelíteni, amíg nem lett egy létra is odaépítve. Szóval egészen az utolsó egy méterig sima ügynek tűnik a mászás, de amikor már éppen, hogy letehetném a lábam a talajra, megcsúszok és úgy ahogy van, az egész lábszáramat megsértem a fa törzsével. Nyilván nem hosszú nadrág van rajtam, így a vér azonnal kiserken a felszakadt bőrömön keresztül. Felszisszenek, de legszívesebben ordítanék.

Ha akarnék, se tudnék hősszerelmes lenni egy erkélyre mászós filmben, mert minden egyes mászásnál megsérteném valamimet.

Próbálok nem foglalkozni a fájdalommal, amikor végre megállok a talajon. Utolsó lépés maradt: rohannom kell. Elrohanni jó messzire ettől a háztól.

Így hát így is teszek.

- IDIÓTA! – hörög Hailey, ahogy elmesélem neki, hogy miképp alakult a reggelem. Éppen, hogy a végére érek a sztorinak, szerintem belül már átkokat szór rám.

A barátnőm éppen a TV előtt ült és a Jóbarátokat nézte, amikor vérző lábbal haza állítottam. Rögtön kiszúrta. Szerintem nem volt olyan ember, aki az utcán ne a lábamat bámulta volna meg elsőnek. Aztán amikor az arcomra kúszott a tekintetük, leesett nekik, hogy ki vagyok, és már nem volt olyan érdekes a vérző lábszáram nekik.

- Valami újat tudsz mondani esetleg? – morgom.

- Hülye, tökkelütött, agyalágyult, nem normális, kattos, elborult agyú... folytassam?

- Nem, kösz – legyintek és elindulok, hogy lefőzzek egy kávét és kicsit eltávolodjak Haileytől.

De sajnos az idegesítő barátnőm követ a konyhába.

- Ugye tudod, hogy Margaret meg fog ölni? Mikor is lesz a bikinis fotózásod? – gondolkodik hangosan. – Három nap múlva?

- Baszki, azt el is felejtettem – kapok a fejemhez. Gondolatban már a falnak rohantam teljes erőmmel.

- Ugye nem sót akarsz most belerakni a kávédba? – figyelmeztet Hailey.

Megállok a mozdulatomban, és ránézek a kék kis bödönre, amiben a sót tároljuk. A rózsaszínben van a cukor. Teljesen nem vagyok képben.

Visszaöntöm a sót a kanálról és a cukorba mártom. Immáron cukrot sikerül belepottyantanom a koffeinadagomba.

- Mi jöhet még? – sóhajtok fel megtörten.

- Calum telefonhívása – mutat a rezgő telefonomra Hailey, ami a konyhapulton pihent eddig. Most már össze-vissza csúszkál a rezgéstől. A szemeimet forgatom.

- Nem veszem fel – rázom meg a fejem. – Majd, ha eldöntöttem, hogy mi van, akkor visszahívom.

- Te tudod, Peach – sóhajtja a velem szemben ülő lány gondterhelt arccal. – Én már nem mondok semmit.

A telefonom elhallgat, majd pár másodpercre rá újra berregni kezd.

- Nem fog leállni – motyogom.

- Már nem is Calum hív, hanem Margaret – figyelmeztet Hailey. Ledermedek, de emlékeztetem magam, hogy ezt a hívást muszáj felvennem, mert ha nem teszem akkor Margaret feje felrobban. Így hát elhúzom a telefon képernyőjét balra, és fogadom a hívást. Kihangosítom.

- Haló! – köszönök.

- Peach drágám, gondoltam emlékeztetlek a ma estére. Juliát mindjárt odaküldöm a ruháddal, és este nyolcra fog érted menni az autó, ami elkocsikáz téged a Torres rezidenciára – hadarja a telefonba Margaret, de én csak a homlokomat ráncolom. Valamit nagyon elfelejthettem.

- Torres? – mukkanok meg.

- Diana Torres eljegyzési partija lesz, ahova fél Los Angelest meghívták, beleértve téged is. Elfelejtetted, Peach?

- Jaaa, neeem, nem. Nem felejtettem el, emlékszem – kamuzok. Rohadtul elfelejtettem. A sors ver engem, amiért elszöktem Calumtól szó nélkül.

- Akkor jó – hallom Margaret hangján, hogy nem hisz nekem, de ez most különösebben nem tud érdekelni. – Julia egy óra és ott van nálad, majd beszélünk, légy jó! – meg sem várja, hogy elköszönjek, kinyomja a hívást, én pedig szótlanul állok a konyhánk kellős közepén, mint aki megkukult.

- Akarod, hogy mondjak valamit? – kérdezi a barátnőm fél perc csend után.

- Inkább ne! – vágom rá. – Nincs szükségem a kioktatásra.

- Valamit azért mégis mondanom kell... nyugi, nem lebaszás – mondja Hailey. Bólintok. – Hívd fel Juliát, hogy ne egy kis miniszoknyás koktélruhát hozzon neked, aminek esélye sincs eltakarnia a lábad!

Ez nekem nem jutott volna eszembe.

- Ja, és azonnal menj lefertőtleníteni a sebed, majd kenjed be azzal a krémmel, ami az első fiókban van a fürdőszobában.

- Egy angyal vagy, H. Mi lenne velem nélküled?

- Valszeg' már megőrültél volna és egy diliházban tengetnéd a mindennapjaidat. Na, csináljad, mert Julia mindjárt itt van! – tapsikol kettőt.

Ahogy elintéztem a telefonhívást, a ruha témával kapcsolatban Margaret asszisztensével, elmegyek lezuhanyozni és hajat mosni. Miután eleget engedtem magamra a forró vizet, megcsinálom a fertőtlenítést és bekenem a hűsítő krémmel a sebemet, ami a víztől még undibban néz ki, mint eddig. Éppen, hogy magamra kapok egy rövidnacit és egy sportmelltartót, amikor csengetnek. Hailey beengedi Juliát a lakásunkba, miközben én még gyorsan megfésülöm a vizes barna tincseimet, majd kimegyek a fürdőszobából.

Julia felsikkant, ahogy meglátja a lábam. Szuper! Ha ő így reagál, akkor Margaret ki fogja tekerni a nyakamat.

- El ne mondd Margaretnek! – támadjuk le egyszerre Juliát Haileyvel. Ő is ugyanazon az állásponton van, mint én, pedig a barátnőm fele annyira sem ismeri Margaretet.

- De hisz mindjárt itt a bikini fotózásod! – mondja lefehéredett arccal Julia. – Tudnia kell Margaretnek!

- Majd elmondom neki később, de nem ma.

- Mit csináltál, hogy ez történt?

- Leestem egy fáról.

- Egy fáról?

- Aha, egy fáról – bólogatok. – Na, milyen a ruha? – terelem a témát. Nem kell azt tudnia senkinek, hogy Calum Hood telkén lévő rohadt fáról zúgtam le, mint egy idióta. Remélem senki sem látta. Amit pedig jobban remélek, hogy senki sem vette videóra.

- Éjkék színű, a mellrészénél apróbb kövekkel van kirakva, és a bokádig leér, hogy eltakarja ezt a szörnyűséget – mutat az említett területre. – Felakasztom a ruhádat, te pedig kezdd el megszárítani a hajad, mert Robert kitér a hitéből, ha várnia kell rád.

- Egyedül megyek?

- Margaret nem tud elszakadni a munkától, én pedig más feladatot kaptam, de Robert, a sofőr bent lesz veled, szóval rá bármikor számíthatsz.

- Várj... melyik Robert? Az amelyik beköpött Margaretnek, amikor telehánytam a kocsiját, vagy aki virágot hozott nekem a névnapomra?

- Két Robert van? – kotyog közbe Hailey.

- Ja, és mindkettő sofőr... – rántom meg a vállam. – Köcsög Robert, meg Kedves Robert – vázolom.

Julia felkuncog.

- Mr. Falcon lesz veled – válaszol.

- Tehát Köcsög Robert – sóhajtom szomorúan. – De jó!

Pontban este nyolckor, egy perccel sem hamarabb vagy később, dudálnak a lakásunk előtt.

- Itt van KR! – ordít nekem Hailey, aki az ablakban leselkedik. Azt akarja megnézni, hogy miképp néz ki Köcsög Robert, mert szerinte minden köcsög embernek van egy közös ismertetőjele.

- Megyek! – ordítom vissza, és még gyorsan becsúsztatom a karikafülbevalómat a fülembe. Kicsi és szolid az ékszer, mert a hajam göndör fürtökben omlik le a vállamra, és nem akartam, hogy egy nagyobb fülbevaló beleakadjon. Megesett már néhányszor.

Gyorsan előkotrom az egyetlen kényelmes magassarkúmat, ami pont illik színben is a ruhámhoz, és belebújtatom a lábaimat. Immáron készen sietek ki a szobámból, és út közben felkapom a kis táskámat, ami szintén kék, majd belegyömöszölök pár papírzsebkendőt.

- Érezd jól magad! – ölel magához Hailey.

Visszaölelem.

- Köszi, te mész valahova?

- Az egyik szaktársam elhívott egy házibuliba, lehet oda elnézek, de az is lehet, hogy maradok és sorozatozok – válaszolja. – Na menjél, mert Rob leszedi a fejed.

Bólintok, majd kilépkedek a lakásból. Óvatosan szedem a lépcsőfokokat, majd szintén óvatosan beülök hátra a köcsöghöz.

- Jó estét Rob!

- Csak Robert – morogja. Egy köcsög, említettem már? – Jó estét, Davis kisasszony! Remélem ma este nem hányja össze az autóm bőrülését.

- Nem is az Ön autója – morgom az orrom alatt.

- Mit mondott?

- Semmit – vágom rá. – Induljunk, mert Diana már vár!

- Még is én vártam magácskára, akkor nem volt ilyen sietős – szól vissza a válla fölött.

Válaszra sem méltatom.

Miközben kikocsikázunk Los Angeles legszélére, ahol a Torres rezidencia található, végig az ablakon bámulok kifele. Az út csendben telik, miközben halkan szólnak a rádióból felcsendülő zenék, köztük Calumék egyik száma is. A gyomrom görcsbe rándul, ahogy hallgatom őket.

Talán Calum mindig is az egyik gyengepontom lesz.

Miközben ezen agyalok, meg is érkezünk az eljegyzési buliba, ahol már most hemzsegnek a híresebbnél híresebb emberek. Fekete limuzinok érkeznek, majd távoznak az épület elől. Robert viszont keres egy szabad helyet, ahova beparkolja a kocsit. Kiszállok, Robert pedig már azonnal a seggemben liheg.

- Davis kisasszony, remélem nem zavarja, ha ma nem engedem szem elől – sétál mögöttem. – Észrevétlen leszek.

- Nem testőrnek bérelték fel, úgy tudom...

- Ez igaz, de nem akarom, hogy a múltkori eset megismétlődjön.

- Faszarc – motyogom magamnak, épp annyira, hogy még Robert véletlenül se hallja meg.

Felsétálunk a vörös szőnyeggel leterített lépcsőfokokon, és a duplaajtó előtt álló biztonságiőröknek bediktálom a nevem. Bólintanak, mi pedig beljebb lépünk.

Szerencsére Rob jóval lemarad mögöttem, meghagyva nekem a személyes terem, szóval ismerős arcok után kezdek kutakodni. Egyelőre csak Diana az egyetlen, akit ismerek, de vele is már rég találkoztam. Utoljára pár hónappal ezelőtt, előtte pedig a legelső találkozásunkon, aminél én még nem is Los Angelesben laktam. Aranyos csajszi, de nagyon erős személyiség. Mondjuk azért örülnék, ha a szárnyai alá venne, mert ez így kellemetlen lesz egész este. Hogy a kínosság érzetemet csökkentsem, lekapok egy pohár pezsgőt az egyik tálcáról és kortyolgatni kezdem.

Aztán a szemeim elé ugrik a fekete hajú, óceánkék szemű Diana Torres, egy eszméletlenül kinéző ruhában, ami éppen, hogy eltakarja a fenekét, így felfedve a hosszú vékony combjait. Bár még ő hivatalosan nem is Torres (amikor én megismertem még Miller volt), de már mindenki csak Torresként emlegeti. A vőlegénye Weston Torres Los Angeles egyik legnagyobb ingatlanbefektetője, és annyi pénze van, hogyha nem dolgozna többet, akkor életük végéig kitartana a bankszámlájukon csücsülő pénz összeg.

- PEACH! – kiált rám boldogan. – Rég láttalak! – ölel magához. – Már most elegem van mindenkiből, szóval gyere és igyunk valamit!

Mondhatnám neki, hogy ma este nem szabadna alkoholhoz nyúlnom, mert érzelmileg nem vagyok százas és Köcsög Rob is a seggemben lohol, de Dianának nem lehet nemet mondani... és nem is akarok.